Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-17 / 292. szám

1990. november 17., szombat Hirdetés 3 Hü® magazin | [DM A szegedi nemzetőrség tíz tagja Az 1956-tal kapcsolatos fehér foltok oszlatása állt szándékunkban, mikor a máig feltáratlan helyi események egyes szereplőinek emlékeit közöltük Szegedről indult a forradalom? című sorozatunkban. A legutóbbi DM magazinban (november 3-án) közzétett Lazúr Barnával, Szeged Nemzetőrségének főparancsnokával készült interjú felkavarta a kedélyeket: egyes történésekre a ma is itt élő nemzetőrök közül többen másképpen emlékeznek. Hiába: 34 év távlatából a nemzetőrség itteni 10 napja történetének egyes részletei elhalványodnak, más mozzanatai túldimenzionálódnak az egyén emlékezetében. Dokumentumok alig lévén, a kollektív emlékezet finomíthatja részleteiben is az eseménytörténetet. A tények és tévedések szembeállítása azonban remélhetően nem feledteti a lényeget — amit a köztársasági elnök gondolatával egyetértve úgy rögzíthetünk —: 1956 mindenkié, nem sajátíthatja azt ki magának egyik vagy másik csoportosulás sem, de a szemtanúkat és szereplőket ma tömörítő egyik vagy másik szervezet sem. Ezt most Szegeden azért is szükséges hangsúlyozni, mert a Történelmi Igazságtétel Bizottság 1956-os rendezvénysorozatának nyitányát jelentő MEFESZ-emlékesten a helyi események jelentős személyiségei közül azok, akik a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége itteni szervezetében tömörülnek, (s alább megszólalnak) ott, akkor nem juthattak szóhoz. A szegedi forradalmi fegyveres szervezetek tevékenységét, a Nemzetőrség 10 napjának történetét Palotás József, a Szegedi Nemzetőrség parancsnoka, Kendi József, a Nemzetőrség operatív csoportjának parancsnoka, továbbá Borbély István és Szabó Antal nemzetőrök, illetve Forrást László, a városi Forradalmi Katonatanács tagja, és Joszt István, a Szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottságelnökhelyettese idézte föl. — Mikor alakult meg Szegeden a nemzetőrség? P. J.: — Az október 25-ei sortüzet követő napon hívták össze a város üzemeiben, intézményeiben megalakult forradalmi tanácsok küldötteit. Ezen az október 26-ai gyűlésen választották meg a városi Forradalmi Bizottságot (elnöknek dr. Perbíró Józsefet), s bíztak meg engem, a tartalékos tisztet, repülős hadnagyot a nemzetőrség szervezésével, mert megválasztottak a forradalom védelmére alakuló karhatalom parancsnokának. A nemzetőrség szervezése e napon, délután kezdődött el a Honvéd téri volt gépkocsizó laktanyában. Közben a nyomda már sokszorosította a nemzetör-igazolványokat, és a Kossuth laktanyában vételeztük a nemzetőrség első 14 (jelképes, mert töltény nélküli) puskáját. — Kik lehettek nemzetőrök? P. J.: — Csak olyan embert vettünk be, aki munkahelye munkástanácsának az ajánlólevelével érkezett. Tehát már a kezdet kezdetén se csavarok gyülekezete volt a nemzetőrség! B. I.: — A munkástanácsokat arról értesítették, hogy az üzemórség megszervezéséhez szükséges fegyverekért papírral jelentkezzenek a Honvéd téri nemzetőr-parancsnokságon. Jómagam a vágóhíd munkástanácsa küldötteként kerültem oda. s lettem a nemzetőrség operatív csoportjának tagja. — Fogalmazzák meg röviden: mi volt a nemzetőrök feladata? P, J.: — A nemzetőrség nem üldözószervezet. hanem rendfenntartó alakulat volt. A város rendjének biztosítására, az atrocitások megelőzésére jött létre. — A kezdeti „káoszban'' a sokféle emberből hogyan szerveztek fegyelmezett fegy veres csapatot? P. J.: — Már az első nap este megalakítottuk az elsó nemzetórszakaszt: a nemzetőrök esküt tettek a magyar köztársaságra és a kormányra, igazolványt és megkülönböztetésül nemzeti színű karszalagot kaptak. A jelentkezőket katonai egységekbe, — raj, szakasz, század, zászlóalj — szerveztük. A laktanya parancsnokául Kendi Józsefet bíztam meg. — Ezek szerint nem Lazúr Barnával egy időben lett Kendi József is nemzetőr? K. J.: — A kezdet kezdetén részt vettem a nemzetőrség munkájában. Lazúr Barnával jó barátok voltunk, de ó később „állt be" hozzánk. — Az első mozgalmas napok eseményeiről mit emelnek ki? K. J.: — Az elsó. Honvéd téri laktanyában töltött éjszaka eseménytelen volt. Az október 27-ei, reggeli sorakozón a város minden lényeges pontjára küldtünk nemzetőröket. Akkor kaptuk a hírt, hogy ávósokat vernek a mai Korzó mozi előtt. Palotás József engem, és Borbély Istvánt küldött a helyszínre. Fegyvertelenül mentünk a térre. Három budapesti, és egy szegedi ávós törzsőrmestert fogott közre az izgatott tömeg. Felszólítottuk az embereket, adják át a nemzetőrségnek azokat az ávósokat. Kiemeltük a tömegből a négy megrettent embert. Magunkkal vittük, majd. néhány utcával odébb szélnek eresztettük őket. Még ezen a napon jött híre annak, hogy az ávósok megtámadják a nemzetőrség laktanyáját. Jól védhető volt a Honvéd téri épület, de még a környező házak tetejére is állítottam nemzetőröket. Szerencsére nem került sor az összecsapásra. 1 P. J.: — Ezen a napon nagyon sokan jelentkeztek nemzetőrnek, már voltunk vagy ezren. Jelentós esemény volt, hogy a Széchenyi téri szovjet hós emlékműről akarta a nép leverni a vörös csillagot (a november 3-ai Délmagyarországban meg is jelent erről fotó). Az akkori hangosbeszélón szóltam az emberekhez, hogy méltatlan a forradalomhoz, amit tesznek, de a tömegpszichózis elótt tehetetlenül álltam. A rombolás megakadályozása is a nemzetőrség feladatai közé tartozott. — A fegyvert ragadó nemzetőrök között — állítólag — frissen szabadult rabok is voltak... J. I,: — A kormány részérói Veres Péter telefonon értesítette a néptanácsot , hogy döntés született az egy évnél kevesebb időre elítéltek szabadon bocsátásáról. Készültünk a Nagyfáról és a Csillagból szabadult rabok fogadására. Nagyfáról 300 élitélt szabadult, 60 személy elhelyezéséről gondoskodott a nemzetőrség, ezeknek az embereknek fejenként 300 forint egyszeri gyorssegélyt adtunk. K. J.: — Csíkosba öltöztetett, éppen csak szabadult rabok közül vagy 70-en október 27-én délután érkeztek a Honvéd térre. Fegyvert kértek, de természetesen nem kaptak. Az emeleten egy szobába tereltük őket. Azok a diákok, akik megfordultak ott, nem tudhatták miről van szó, ezért, őket látva, jellemezhették a nemzetőröket „rosszarcú csőcseléknek", amikor Lazúr Barnával beszéltek. Hangsúlyozni szeretném: a volt rabok itt nem jutottak se fegyverhez, se szóhoz. Másnap reggelre el is szállingóztak a főhadiszállásról. — Milyen körülmények között lett a városi Nemzetőrség főparancsnoka Lazúr Barna? J. I.: — Éppen az üzemek beindításáról tárgyaltam Perbíró Józseffel, amikor 10—12 egyetemista lépett a szobába, s a professzor urat arra kérték: Lazúr Barna parancsnokságával alakulhasson egyetemista nemzetőr ezred. P. J.: — Október28-án, reggel behívatott a városházára a néptanács elnöke, s közölte: elégedett a nemzetőrség eddigi munkájával, köszöni a prevenciót. Kilenc óra tájt a Honvéd téri főhadiszállásunkra beviharzott Lazúr Barna, néhány egyetemista kíséretében. Az orrom elé tett egy papírt, s kÖ2ölte: 6 a nemzetőrség főparancsnoka. — Ilyetén módon megerősödve milyen változásokat hozott a nemzetőrség életében egy katonaember főparancsnoksága? P. J.: — Úgy döntöttünk, hogy a megalakított egyetemista zászlóalj központja a Jancsó kollégium (a mai Bartók Béla Művelődési Központ) lesz, a munkászászlóalj, és a parancsnokság pedig átköltözik a Kálvária úti Juhász Gyula diákotthonba. Kendi Józsefnek parancsot adtam, menjen az öthalmi ávós laktanyába, mert azt az információt kaptam, hogy onnan elszállingóznak az ávósok. K. J.: — Egy katonai gépkocsival 20-25-en ki is mentünk, s ellenállás nélkül „elfoglaltuk" az öthalmi laktanyát: az ór beengedett minket, a 10— 11 tisztet és a sorállományt hazaküldtem, a szolgálatvezető őrmestertől átvettem a kulcsokat, a már akkor ott sefteló civileket hazzavartam. A gépkocsit megraktuk fegyverrel, 14—15 embert örségként hátrahagytunk. A központban már Lazúr Barna főparancsnoknak jelentettem, mit végeztünk. P. J.: — Ezen az éjszakán az öthalmi laktanyánál tüzelőállást elfoglaló nemzetőrök jelentették, hogy orosz teherkocsi konvoj érkezik Budapestről. Kiderült, hogy orosz katonai kísérettel. 4—5 teherautónyi orosz asszony és gyerek tartott hazafelé. Ezt a konvojt átkísértük a hídon, és továbbengedtük. SZ. A.: — A döntések meghozatalában érvényesült a demokrácia: a következő lépést a főparancsnok, illetve a parancsnok mindig megbeszélte szűkebb környezetével. — Ávósok letartóztatásáról, volt kommunisták halállistájáról is szól a fáma. J. I.: — Az ávósok személyes biztonsága érdekében javasoltuk, hogy önként menjenek a Csillag börtönbe, mert azt a katonaság megvédi. Körülbelül 24 ávós tiszt fogadta el ezt a lehetőséget, ók később a perünkben is tanúsították, hogy nem esett bántódásuk. F. L.í — A perekben senki sem emiitette azt a bizonyos halállistát, amit az 1956 után hatalomra kerülők maguk állítottak össze, körítve a veszélyeztetésükről szóló mesével. — Mi volt az operatív csoport feladata? K. J.: — A városban és környékén teljesítettünk szolgálatot. Például Makón ellenforradalmi kísérletet akadályoztunk meg, Kübekházán elfoglaltuk a határőrséget, a Juhász Gyula utcában megakadályoztuk a kommunisták ellen irányuló deffenzív csoport megalakítását. Bizonyos önállósággal rendelkezett ez a csoport, a néptanács elnökével is közvetlen összeköttetésben állt. — Mikor, és hogyan oszlatták föl a nemzetőrséget Szegeden? F. L.: — A szegedi katonatanács elnöke, Gosztonyi István őrnagy vezetésével ideiglenes védelmi terv készült. De nyilvánvaló volt, hogy a szovjet tanácsadók, akik a hadsereg minden egységét jól ismerték, tisztában vannak az itteni erőviszonyokkal. P. J.: — Szovjet csapatmozgásról november 4-én, vasárnap éjjel kaptunk hírt. Akkor a szovjet csapatok azért nem jöttek át az újszegedi hídon, mert attól tartottak, hogy a védelmi tervnek megfelelően, aláaknázták azt. A szovjet csapatmozgás hírére Lazúr Barna bejelentette a nemzetőrség feloszlatását. Az iratokat a városházára vittük, a nemzetőröket felmentettük esküjük alól, s mindenkinek saját belátására bíztuk, hogy Szegeden marad vagy elmenekül a városból. * A Szegedi nemzetőröket elsó fokon a helyi katonai bíróság Mátyás Miklós hadbíró őrnagy vezette tanácsa ítélte el 1957 novemberében. A legfelsőbb katonai bíróság 1958 márciusában a következő ítéletet hozta: Lazúr Barna elsőrendű és Kendi József harmadrendű vádlottat 9 év börtönbüntetésre, Palotás józsef másodrendű vádlottat 3 évre, Sztalió Elemért 3 és fél évre, Borbély Istvánt, Szabó Mártont Otollics viáort és Szabó Miklóst egy-egv évre kárhoztatta. (Szabó Miklóst az ítélethozatal után szabadon engedték). Forrási Lászlót a Gosztonyi István-féle perben. Joszt Istvánt a Perbíró-féle perben, Szabó Antalt Földesi Tibor perében ítélték el. ÚJSZÁSZI ILONA Nevezetes cikkem története A másolás lélektanában jól ismert hibafajta, hogy ha a kéziratban egymáshoz közel két azonos szó fordul elő. a gépíró, nyomdai szedő szeme, miután az elsó ilyen szóról levette, leírása után a második azonos szóra ugrik vissza, ezért a két azonos szó közötti szövegrészt kihagyja. A nyomdásznyelv szellemes metaforával temetésnek hívja ezt a hibatípust: ritkábban előforduló, de ugyanezen a hibalélektani szabályon alapuló ellenkezőjét, a két azonos szó közötti szöveg megismétlését, megkettőzését, ugyancsak szemléletesen, a bóvelkedést idéző képpel, lakodalomnak. Ördögh Szilveszter kis példányszámú folyóiratának, a Tekintetnek most megjelent 9. száma közli 1957. évi izgatási pöröm aktáit. Ebben az Ötödik Tanú — a szövegösszefüggésből egyértelműen kiderül, s nyilván ő sem tagadja. Lódi Ferenc — vallomása így jelent meg: ..Cikket írtam... azt akartuk elérni, hogy dr. Pétert magunk mellé állítsuk... Ezen cikkemre dr. Péter a Szerkesztőségnek címezve levelet írt. amelyben tiltakozik az ellen, hogy az 1-956. november 4-i cikkét újból, teljes terjedelemben közölje le a szerkesztőség. Ezen követelését a szerkesztőség elutasította." Előzmények Ez a szöveg — a kihagyás, a temetés miatt — éppen az ellenkezőjét mondja annak, amit Lódi Ferenc fölidézett. Megértéséhez tudni kell, hogy a Szeged Népe (ez volt a Délmagyarország neve november elseje és huszadika között), november 4-i számában Humanizmust, demokráciát! címmel megjelent cikkemben köszöntöttem a népfölkelést és nemzeti szabadságharcot, de fölemeltem szavam a vétlen kommunisták, az egyszerű párttagok üldözése és a Horthy-rendszer restaurációjának veszélye ellen. Ebben főként Németh Lászlónak november 2-án megjelent cikkei (Emelkedő nemzet az Irodalmi Újságban: Pártok és egység a Petőfi Párt lapjában, az Új Magyarországban) ihlettek és szegedi tapasztalataim, barátaimmal (így; főként Fejer Denessel) való eszmecseréim ösztönöztek. Mint Giró-Szász Lászlótól (vajon mi van vele?) meg ezekben a hetekben örömmel értesültem, cikkem túljutott a körtöltésen és Tamási Áron nagy elismeréssel emlegette. Máig büszke vagyok, hogy Németh László, amikor 1959 augusztusában először ke re-lein iöl Sajkádon, szintén e'nk ke/vil fá. mint az övével rokon megnyilatkozásra. Visszaélés nevemmel Ezt a cikkemet próbálták kiaknázni a Szegedi Néplap — (november 20-a és 1957. május elseje között meg ez volt a Délmagyarország neve) — szerkesztőségében, amikor december 19-én, Lódi Ferenc névtelenül, tehát szerkesztőségi állásfoglalásként megjelent cikkében igen megtisztelóen méltatott, ám november 4-ei írásomból csak a kommunisták mellett szóló részeket idézte, a szovjet csapatok jelenléte és a sztálinista rendszer ellenieket nem. Még aznap ajánlott levélben a következő nyilat-, kozatot küldtem a szerkesztőségnek: Meglepetéssel olvastam a Szegedi Néplap mai számában „A humanizmus és demokrácia szószólója" című cikket, amely november 4-ei álláspontommal foglalkozik. Örömmel is, mivel a címbeli epitetón ornans megtisztelő számomra Sajnálatos azonban, hogy e mostani cikk csupán egyoldalú idézeteket közöl akkori írásomból, ez pedig nem alkalmas arra, hogy nézeteimről igaz, hamisítatlan képet alkothasson az olvasó, akinek nem áll pia már módjában cikkem teljes szövegét megismerni. Egyébként, bár november 4-ei cikkem minden mondatát ma is vallom, meggyőződésem, hogy mondanivalóm a megírás időpontjában — a november 4-ét megelőző napokban — volt időszerű. Örülnék, ha a lap úgy tolmácsolná akkori véleményemet, hogy november 4-ei cikkem sző szerint, teljes terjedelmében újraközölné. Ha ez bármi okból nem lenne lehetséges, kérem e nyilatkozatom közzétételét. E nyilatkozatomat — mint az egyetemi könyvtár dolgozója — egyidejűleg megküldtem az egyetemi tanácsnak is, a következő magyarázattal. Mivel valószínűnek tartom, hogy a szerkesztőség kitér mind a november 4-ei cikkem, mind e nyilatkozat közlése élol, föltétlenül szükségesnek vélem az ebben a kérdésben elfoglalt álláspontomról a tudományegyetem legilletékesebb szervét tájékoztatni. Elsősorban a közszolgálati etika elveit tarrom ebben szem előtt, de azért is szükségesnek látom ezt, mert jelenleg más lehetőség nem áll rendelkezésemre azok tájékoztatására, akiknek állásfoglalását magamra nézve ézekben a kérdésekben is lényegesnek tartom. Elutasítás V ! ' cikkemet, sem nyilatkozatomat, üeéelnber27-ei keltezéssel kaptam .a szerkesztőbizottság vezetőjétől a következő választ: December 19-én kelt nyilatkozatát megkaptuk, amelyben kifogásolja a Szegedi Néplap december 19-ei számában megjelent szerkesztőségi cikket, mondván, hogy „e mostani cikk csupán egyoldalú idézeteket közöl akkori írásomból". A Szeged Népe november 4-ei számában megjelent írása egészét tekintve haladó, pozitív, nemcsak a megírás időpontját tekintve, hanem ma is. Éppen ezért foglalkoztunk vele lapunkban. Az egész cikket azonban nem állt és nem áll módunkban leközölni, mivel egyes részek „mondanivalója a megírás időpontjában volt időszerű". S éppen ez akadályozza meg azt is, hogy hozzánk juttatott nyilatkozatát lapunkban közzétegyük. Igaz, szerkesztőségi cikkünk egyébként nemfóglalkozott dr. Péter László mai — azaz cikkünk megjelenése napján és után vallott — nézeteivel, mivel azokról nincsen tudomásunk. Emiitett cikkünknek egyébként nem is volt feladata, csupán dr. Péter László 1956. november 4-én vallott pozitív nézeteinek taglalása. Ezt pedig megtettük a köztudat tájékoztatására. így fordították ellentétére nyilatkozatomnak azt a félmondatát, amely a november 4-ével megváltozott helyzetre utalt. Holott, én azzal azt akartam kifejezésre juttatni, hogy '— mint írtam — „a becsületes, szintén iga alatt nyögő, a haladást és a szocializmus ügyét szolgálni vélt embereket, köztük kommunista párttagokat is" védelmező kijelentéseim a második szovjet támadás után már csak azokra vonatkozhatnak, akik 1953 óta, de főként 1956-ban „mély lelki válságot éltek át", október 23-a után valóban megrendültek és belátták, hogy rossz ügyet támogattak. De akik most másodszor is a Sztálin nélküli sztálinizmus oldalára állnak, többé már nem mentegetőzhetnek azzal, hogy nem tudják, mit cselekszenek. A temetés A Lódi Ferenc vallomásában egymás után is kétszer előforduló hogy kötőszó volt a szövegcsonkulás oka. A kihagyott szavakat dőlten szedve, a teljes szövegrész ugyanis így szól: ..Ezen cikkemre dr. Péter a szerkesztőségnek címezve levelet írt. amelyben tiltakozik az ellen, hogy ót a szerkésztőség baloldalinak tüntette fel, és követelte, hogy az 1956. november 4-ei cikkét újból, teljes terjedelemben közölje le a szerkesztőség. Ezen követelését a szerkesztőség elutasította." I óitL-bb kö/öii IÍ,il.iík.j/.iluiiiböl .1/ is inikánvaló: nem az ellen tiltakoztam. Iiogy a szerkesztőség „baloldalinak" tüntetett föl. hanem az ellen, mintha állásfoglalásommal a második szovjet támadást igazolnám. • PÉTER LÁSZLÓ