Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-16 / 291. szám

1990. november 16., péntek Kapcsolatok 5 Vinczeffy László kiállítása A lovagkor végén ## A MAGYAR NYELVŐR Sepsiszentgyörgy messze van, legalábbis annyira távol az anyaországtól, hogy az ott élő ékes magyar beszédet ne rontsa el a sok, Nyugat felől szivárgó olcsó kifejezés, szleng. Vinczeffy Lászlóval beszélgetni többek között azért is élmény, mert a mi nyelvünkön egyszerű-gyönyörűséggel, pontossággal fogalmaz. Pedig egy festőnek nem is kötelező a szavakkal jól bánni. A szürrealizmus, a szim** bolizmus lelkemhez közelálló irányzatok. Ha nem akartam is, kénytelen voltam évekig jelképekben fogalmazni. Tiltakozásomat csak így rejthettem el. — Mitóí ez a vonzódás a tárgyakhoz? — A tárgyakért az emberek megszenvednek. Egy gerenda számomra attól értékes, hogy valaki rajta hagyta a keze nyomát. A pusztulás, a korhadás természetes folyamat. Az idő rajtunk, embereken is otthagyja nyomát. S nehezen vesszük tudomásul, hogy a dolgok ideje lejárt. Mikor elindult a falurombolás, a sepsiszentgyörgyi festők, művészek rendeztek egy tiltakozó performance-ot. Tetőcserepeket osztogattak szét a kiállítóterem vendégei között. Senki nem mondta ki, de mindenki tudta, egyegy cserép egy-egy felszólítást jelentett akkor: ezt itt vetted, a házadat itt építtetted, nem hagyhatod itt! — Nyáron, mikor először találkoztunk, azt mondta, jönne is, meg maradna is. Lehet, hogy nem éri meg ragaszkodni a szülőföldhöz, s tehet, hogy értelmetlen az áldozat... — Igen, akkoriban úgy láttam, semmi értelme tovább a mártiromkodásnak, miközben a java a mieinknek átjött Magyarországra. Most egy kicsit másként gondolkodom. Hogy e néhány hónap alatt lehetőségem nyílt többször is elmozdulni a Kárpátok lábától, már nem érzem magam annyira kirekesztve a világból. Ha a határokon bármikor átmehet az ember, akkor nem vágyódik elanynyira. Vagy ha igen, hát elutazik kicsit szétnézni más országokba, hogy aztán megrakodva élménnyel, visszatérjen otthonába. Ügy lehet, nem is érezném magam sohasem otthon Sepsiszentgyörgytől nyugatra. Errefelé nincs az emberek között igazán jó kapcsolat, ragaszkodás. Európaiság? Isten tudja, mit is jelent. Lehet, hogy a rohanást, a pénzt, a sikert? S nem a megértést, a türelmet, a meghitt együttléteket barátokkal, családdal... — Ezek szerint nem sokra becsüli a földi javakat? — A pénz olyan, mint a szék. a hatalom. Meghülyíti az embereket. Ha a művész csak a pénzt hajtja, kupec lesz belőle. — Nem is ad el képeket? — De igen, csak mindig várom, hogy kicsit öregedjenek. Régen egyáltalán nem adtam el, később rájöttem, a képnek az a dolga, hogy ott lógjon a falon. — Pedig civilben restaurátor, s munkahelyén naponta teljesítenie kell... — Igen, de azzal nem alázom meg magam. Gyönyörű mesterség, s nem kívánja meg az embertől, hogy a leikét eladja. Ha naponta kellene megrendelésre képeket festenem, hát rövid időn belül végem lenne. Elfelejteném az igazi érzelmeimet. kiürülnék, s mit érnék akkor a pénzzel, amit kaptam? — Képeit nézegetve úgy látom, vonzódik a lovagkorhoz. — Romantikus alkat vagyok. Mint régen gyermekkoromban, most is sokat ábrándozom. A múlt felé tekintgetésben sok szépség rejlik. Néha a történelem letűnt, szép korszakaiba vágyódom. Szeretném például visszahozni a kiegyezés utáni időket. — Atyhán született. A magyar tévénézőnek a Panorámából már ismerős ez a falu, s az ön édesapja is... — Igen, ő volt aki — akkor legnagyobb rémületünkre — kétszer is szerepelt a Magyar Televízióban. A romániai események előtt, és közvetlenül azután. Féltettük őt, hiszen akkor minden bizonytalan volt... — Es most? — Most is az. De nem lehet kikerülni a tanulást. Nem lehet lépcsőket átugrani. Nekem is a saját utamat kell kitaposnom, s most már, hogy itt is kiállíthatok, többet utazhatok, talán könnyebb lesz. I'acsika Emília Vinczeffy László kiállítását a múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában ma délután fél 5-kor nyitja meg Tandi Lajos. A tárlat december 9-ig látható. Somogyi Károlyné felvétele Kétszeresen is ő a magyar nyelvőr; mint a Magyar Nyelvőr című — immár 114. évfolyamában levő — folyóiratnak 1954, tehát harminchat esztendeje forma szerint felelős szerkesztője, a gyakorlatban főszerkesztője; 1979 óta az Édes Anyanyelvünk című nyelvművelő folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke; és mint egyszemélyes intézmény.- nyelvünk épségének, szépségének legfőbb őre. Az ország elsősorban az 1952 óta — tehát harmincnyolc éve; — sugárzott rádiós ötperceiből, a bizonyára legrégibb magyar rádióműsorból, az Edes anyanyelvünk adásaiból ismeri nevét és tevékenységét. Innen ered nevének köznevesülése: ha valaki beszélgető társától egyértelműbb megfogalmazást kér számon, rámondják: ne lőrincézz... De mi azt tartjuk: Lőrincze Lajos lőrincézzen csak tovább ... Rádió-előadásaiból a hallgató azt is tudja, hogy fáradhatatlan utazó; nem csak az országot járja, hanem a határon, sőt a tengeren túli magyarságot is rendre fölkeresi, nyelvünk titkaira tanítja, értékeinek védelmére serkenti. Most is ott volt Zágonban a Mikes-ünnepségeken, utána Űjvidéken apostolkodott, a minap, az Erzsébetdíj kiosztása alkalmával pedig Szegeden járt. Már előző este megérkezett, hogy reggel, kipihenve magát, a várost járja, levegőjét, hangulatát magába szívja, fölidezze emlékeit, amelyek részint korábbi látogatásaiból, itteni barátaival való kapcsolataiból, részint a helyi szellemi örökségből táplálkoznak. Engem is megtisztelt látogatásával Szőregen. Most is fölemlegette, hogy az első magyar kiejtési verseny elsődíját 1936-ban még mint Lőrincze Lajos hetvenöt éves egyetemi hallgató Móra Ferencnek szegedi nyelvű, de szentgáli hangokkal ízesített, derűs elbeszélésével, a szögedi meg az ötömösi embör virtuskodó kosfejütését ragyogó humorral elmesélő Osztozkodások előadásával nyerte el. Kodály Zoltánnak, a bírálóbizottság elnökének, főként ez tetszett; — Röcsög-é, ötömösi embör? Nyelvjárásainknak már akkor is kiváló ismerője, a magyar nyelvatlaszmunkálatok egyik vezető szereplője nem hibázott a nyelvjárási alakok kiejtésében, mint annyian, akik nem ismerik sem a rövid zárt é képzését, 6em az ö hangtani helyét. Lőrincze Lajos 1953 óta a Magyar Nyelvtudományi Társaság alelnöke, 1960 óta a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő Bizottságának elnöke. Címzetes egyetemi tanár, állami díjas (1970) és SZOT-díjas (1975), az Apácai Csere János-díj (1981), Révai Miklós Emlékérem (1985), Pais Dezső-dij (1990) kitüntetettje. A budapesti református teológiai főiskola tiszteletbeli profeszszora. Első, terjedelmében nem nagy, ám máig irányt mutató műve Földrajzi neveink élete címmel 1947-ben jelent meg. A Magyar Nyelvőrben én ismertettem. Őrzöm 1967-ben kiadott második kiadását is, Lőrincze megtisztelő ajánlásával, amiért már húsz éve fölismertem munkájának kiemelkedő jelentőségét... Régi szólás: grammatici certant, a nyelvészek folyton harcolnak egymással. Nekem is volt ellenkezésem Lőrincze vei, nein is egy. (Velem vitázó írása Nyelv és élet címmel 1953-ban megjelent gyűjteményes kötetében olvasható.) Ám nem véletlenül jellemezte öt Ruffy Péter a leszelídebb magyar nyelvésznek. Legfőbb ellenvetésem (s ebben ' olyanokkal értettem egyet, mint Bárczi Géza) éppen ez a néha túlzott engedékenység a nyelvi hibák iránt. A nyelvi változások és a nyelvszokás túlságos tiszteletével — úgy véljük néhányan — olykor előbb leteszi a fegyvert egy-egy kedvezőtlen nyelvi jelenség, divat, sőt járvány előtt, mintsem fölvenné vele a harcot. Abban nagyon egyetértek nyelvművelő magatartásával, hogy senkit nem sért meg, nem átkoz ki, amikor hibáztat valamely nyelvi, fejleményt. Emberközpontú nyelvművelés (1980) című könyvével is ezt hirdeti; nem a hibázók, hanem a hibák ellen emel szót. Ebben egyet is értünk. Hiszen minden tollforgató — magam is — ki vagyunk téve a nyelvi környezet öntudatlanul is szeplősítő hatásának, s ha fölhívják hibáinkra a figyelmet, csak hálával tartozunk érte. Magam is azóta ügyelek gondosan a föltételes mód jelen idejű volna, és jövő idejű lenne megkülönböztetésére, mióta Lőrincze, Szeged utcanevei (1974) című könyvem lektoraként kéziratomat olvasva szóvá tette. Árnyalatnyi nézetkülönbségeink ellenére felhőtlen a barátságunk Lőrincze Lajossal. Vitathatatlanul első ö a magyar nyelvművelésben. Hetvenötödik születésnapján további egészséget és munkakedvet kívánok neki kivételes értékű munkálkodásának folytatásához. Péter László A Posta ma hozza forgalomba Bélyegsorozat az ősállatokról A Magyar Posta Vállalat november 16-án, ma, pénteken hozza forgalomba a hat és— három, 3-féle, 5, 8 és 10 forintos — címletből álló „ösállatok" elnevezésű bélyegsorozatát. A sárkánykigyókat, mamutot és kortársait ábrázoló sorozatot Szunyoghy András grafikus tervezte. s a Pénzjegynyomda töb bszí n ü o fszetnyc>máss a1 több mint 30(1 ezer fogazott és 4 ezer fogazat la n példányt készített. Az első napi bélyegzőt használó postahivatalok a vásárlók kívánságára lepecsételik a bélyegsort. w TEKÁ-meglepetések Minden új könyvet az eredeti áránál 25 százalékkal olcsóbban kínál a TÉKA KönyvesJiáz november 15-étől 17-éig; ezeken a napokon 4,5 millió forint értékben árusítják a féláru és az olcsó köteteiket; ugyancsak olcsóbban lesz kapható egy-egy értékes album — jelentették be a Könyvesház ötéves fennállásának alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Drucker Tibor, a TÉKA Könyvértékesítő Vállalat igazgatója a Könyvesház „születésnapi" meglepetései között elmondta: ajándékkönyvvel köszöntik a novemberben ötödik életévüket ünneplő és e három nap valamelyikén a szüleikkel a boltban vásárló gyerekeket. A ház ezentúl otthont ad a képzőművészetnek is: a TÉKA Galérián elsőként Macskássy Izolda grafikusművész munkáit tekinthetik és vásárolhatják meg az érdeklődök. Az igazgató bejelentette: bár a Váci úti bolt továbbra is a könyvek, a kultúra centruma kíván maradni, azonban a hosszú távú üzletpolitika, az eredményes gazdálkodás jegyében szükséges vállalkoznia, fgy a Könyvesház üzletházzá alakult át. Kulturális hírek A KONCERT ELMARAD, A Filharmónia által mára hirdetett, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és Kocsis Zoltán zongoraművész koncertjét — Pál Tamás betegsége miatt — egy későbbi időpontban tartják meg. AVAROK A VAJDASÁGBAN. A múzeumban holnaptól látható az a kiállítás, mely vajdasági régészek által feltárt avar kori sírleleteket mutat be. Az ismeretterjesztő, érdekes tárlatot december 15-éig tekinthetik meg az érdeklődők. A SZOTE CSATLAKOZÓIT EURÖPAHOZ. Az európai egyetemek állandó rektori konferenciája ez év októberi ülésén a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemet tagjai közé választotta. KIÁLLÍTÁS ÚJSZEGEDEN. Hétfőn. I9-én este 6 órakor a Bálint Sándor Művelődési Házban Garamvölgyi Margit amatőr festőművész és Ládonyi Ferenc amatör grafikus kiállítását nyitja meg Kiss Ernő. Közreműkrtditc •Békéi László e» H. Tóth Péter A költő életéből A rossz nyomásit újságból gondosan mind kivágva, azokat a verseket hozta az ur, amiket e kö'.tö az ezer bőrű gyermekről, vagyis a tűzről irt. hideg es csillagfényes éjszakákon. . Nem értem őket" — lobogtatta az úr a könnyű paksamétát, és szigorúan a költöre meredt. ,.En sem. hisz csak írtam őket" — válaszolta az. s óvatosan, nehogy sértsen, elmosolyodott. Az úr szigorát hirtelen fölitta az őszinte kíváncsiság: „Na. de mégis!" „Égette már meg magát?" — kérdezte a költő. Az ur bólogatot'. „Ó, hogyne. Kicsinyke gyermek voltam, még nem is beszélő. sparhelt, forró fazék, a szokásos történet. A vörös hegeket azóta is karomon, mellkasomon őrzöm" — s hogy mutassa, már gombolta is kabátját. „Dp a fájdalomra emlékszik-e?" — kérdezte hirtelen a költö. „Nem, nem. Mondtam, hisz régen volt már. Anyám mesélte. Sírtam keservesen, beteg voltam, hetekig lázas, megolvadt a hó a ház körül..." „Szóval, nem emlékszik... Hát erről van szó!" — mondta a költö. és már nem mosolygott. Dal. Bécsi képek (No. 1.). ösz — hasonlóan szeszélyes idő, mint otthon —, sült gesztenye és sült krumpli szaga, no és a Karlskirche. A templom — amely mellett mindennap elmegyek — fenséges és nyugodt teste, furcsán csavart oszlopai keleti hatásúak. A Karlskirche számomra Bécsben a nyugalom jelképe. Épp ezért volt különös látnom, hogy a lépcsők alján — ne feledjük októberben vagyunk — két szórópisztollyal „felkent" felirat áll: „zur Hölle mit Helmut Kohl", a másik: „Nie wieder Deutschland" Az utóbbin eltűnődöm. Vajon mire gondolhatott a falíró? Talán arra, hogy ne legyen újra egységes Németország, vagy arra, hogy Ausztria nem lehet soha többé Németország része? Nem tudom. Talán épp mindkettőre, vagy egyikre sem, csak gondolkodás nélkül „hódolt" a grafiti műfajának. A felirat azonban nem hagy nyugodni akkor sem, amikor a templom csendes, sejtelmes homályába lepek. Ez órában szinte teljesen kihalt szentély jobb oldalán, az egyik oldalsó kápolna eló'.t — mint a többi bécsi templomban — márványtáblák sorakoznak ingatag fénvú mécsesek árnyékában. Néhányat végigfutok, s úgy érzem, valamit megértek. Az egyik tábLa azoknak a neveit tartalmazza, akik az Anschluss idején „életüket áldozták" Ausztria függetlenségéért, s ezzel pontosan szemben egy másik tábla hirdeti azok nevet. akik „Russlandban" immár a Wehrmaeht katonáiként Németországért ontották vérüket. A két tábla jól megfér egymás mellett, mindkettő előtt békésen állnak az áldozati gyertyák, s ez a kettősség valójában már senkit sem zavar. Most már engem sem, aki úgy gondolom, hogy kíváncsiskodó külföldiként megsejtettem valamit abból, amihez valójában semmi közöm. Gyenge Zoltán