Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-14 / 289. szám

1990. november 14., szerda Kultúra 5 Notesz nélkül Állófogadásra mégsem mehet az ember töltőtollal. Ott az időt kell kellemesen tölteni, leginkább azzal, hogy ember testében töltekezik étellel-itallal. Ráadásul nem is költekezik, hiszen a számlát a meghívó állja („állófogadás"). Nem történt ez'másképpen tegnapelőtt, a Tisza Szálló nagytermében sem, hová az Erzsébetdíj átadása után gyülekezünk. Szeged sok százéves történetében most a legmagasabb az egy négyzetméterre eső Kossuth-dijas művészek száma. Mellettem Darvas Iván csemegézik, odébb Mensáros eszeget, a sarokban Simándy beszélget régi ismerőseivel. Huszti Péter a fiát keresi. Még felsorolni is nehéz, ki mindenki van itt. Kincses Veronika és Sólyom-Nagy Sándor. Antal Imre. Bodrogi Gyula, Bőzsöny Ferenc. Az ember nem győzi kapkodni a fejét. Gurulóasztalon malacsültet szelnek, messzebb az asztalon sajtot reszelnek. Réztálak alatt apró lángok égnek, hogy melegen tartsák a szaftos húsokat. Az egyik — ha nem tévedek — nyúlgerinc. A pincéreknél csak a vendégek ünnepélyesebbek, a szolidabbak is sötét szmokingban, A hidegtálak sem kevésbé elegánsak ,a sonkák, sültek sorát paradicsomszeletek és uborkából készült grillandok ékesítik: Szóval, áll az ember itt. a teremben, és eláll a szava. Halványan még motoszkál benne, hogy a paradicsom nemcsak a tálon van, ennyi híresség együtt, ez maga az újságírók paradicsoma, ám könnyedén elgyengül. Mindenki majszol, iszogat, zsibong. Erezhető a felszabadultság: túl vagyunk rajta, sikerült! Ezért aztán az ember megadja magát: noteszét és okoskodó kérdéseit is a ruhatárban hagyja, és: beszélget. Gála! Gála! Gála! Gyerekelőadásról — gyerekkritika Csizmás Kandúr Ügy gondoltuk, egy gye- szei jártak nálunk. A nem dúr és a Legkisebb fiú alarekelőadásról mégis csak a szokványos előadás azzal kítása tetszett, utóbbié külögyerekek a legilletékesebbek kezdődött, hogy a színészek nősen azért, mert egyszer nyilatkozni. Hiszen tudjuk a szemünk láttára osztoz- félregombolt ingben jelent jól, kritikai érzékük fejlett, kodtak a szerepeken. Szó meg. Igaz, hogy ez nem szemük és fülük érzékeny, s szót követett, mire végül el- kosztümös előadás volt, de van véleményük. Bizony kezdték az előadást; egy máskor mégis jobban szeretvan. Volford Karcsi, lapunk mesét. A történet a legki- nénk színesebb jelmezben gyermek munkatársa az sebb fiú és egy furfangos látni a szereplőket. Bár a Arany János Általános Is- kandúr kalandjairól szól, színpad nem volt túlzottan kólába jár, harmadik osztá- ahol természetesen győz az nagy. s bizony, az előadás lyos. Öt kértük fel a Varsa ész és a leleményesség. A végére ^P02*"1 össze is „„-, ^ J , „ . , . , . ..,.., ment az egyre közeledő gyeMatyás rendezte Csizmás színeszek bennünket is be- , - . . .. '. rekgyurutol, mégis, Kandúr Kandúr elemzésére. Megtet- vontak az előadásba, mi is és társai úgy mozogtak te. íme: játszottuk a ránk osztott hogy az az érzésünk támadt: „Pénteken délután a Sze- szerepeket. A művéázek kö- hetedhét határt bejártunk!" gedí Nemzeti Színház művé- zül nekem legjobban a Kan- Volford Károly Papp Zoltán 1931-1990 Csoda az, hogy megvalósult Kedves ismerősöm invitálására elmentem a zsombói népfőiskola tanévnyitójára. Az este hatórás kezdésre megteltek a tanyai, Wesselényi* iskola foteljai. Parasztemberek, gazdák tették félre a munkát a szokásosnál egy kissé korábban, hogy ott lehessenek. Első hallásra nekem a népifőiskola kifejezés nagyzolásnak tűnt, de amint meghallottam az e télre rendelt tananyagot, beláttam, helytálló a megnevezés. Általában hétfőnként jönnek ki a meghívott előadók, egy-egy szakterület kiválóságai. Van közöttük orvos, földrajztudós, genetikus, énekes, irodalmár, hittudás, ügyész, pénzügyi szakember, s még szexológus is. A novembertől tavaszig tartó sorozatot minden hónap első péntekjén, aktuális információs börze egészíti ki, kezdve * attól, hogy milyen almafát érdemes ültetni, vagy épp hogyan áll anyagilag a község, az önkormányzat. A felsoroltak tervnek is szépek, de az benne a csoda, hogy meg is valósulnak. Legalábbis az előző évfolyamok példája erre bátorít. A fogékony, mindenre nyitott hallgatóság mellett két dolog elengedhetetlen mindehhez. Egy ott élő mindenes szervező, aki hozza, viszi a híreket, s a bolt előtt, vagy a dűlőúton megszólítja a Jani bácsit: ne felejtse, holnapután vendégünk lesz, aki (mondjuk) az ivásról, dohányzásról fog beszélni! Sípos Mihály „rektor űr" ilyen ember. A másik kulcsfigura, a városban lakó, ismeretségi körét előadónak megnyerő szervező. Mint mindennek, a népfőiskolának is története van. Az iskolaközpontosítások idején a legtöbb „kiüresedett" tanyai iskolát eladták, magtárnak, miegyébnek, egy részükkel az enyészet végzett. A Wesselényi-iskolát megmentették maguknak az ott élők, s hivatalokat is maguk mellé állítottak. Kertbarátkört alakítottak jó tizennyolc éve. Azóta folyamatosan hasznosítják az épületet. Három éve elmentek Bogyiszlóra, megnézték mi az a népfőiskola. S egyből rájöttek, ez az, amit ők is csinálnak, csak addig nem tudtak róla. Azt mondják. fásulttá, idegessé, befeléfordulóvá vált a magyar. E tanyai emberek az „iskolapadban" bizonyítják, némi segítséggel, ráérzéssel önmagunk is tehetünk valamit lelki egyensúlyunk megőrzéséért. T. Sz. L Hamisított kazetták „Ismertetjük az év egyik legnagyobb hamisítási botrányát, s a beszerzett bizonyítékokat a sajtó rendelkezésére bocsátjuk" — ezek a hangzatos ígéretek szerepeltek abban a meghívóban, amelyben a Proton Record Kft. invitálta kedden sajtótájékoztatóra az újságírókat, nem is akárhová, hanem a híres-hírhedt budai Paradiso étterembe. A tájékoztatón azonban 'dt.űnt, a szenzáció meglehetősen soványka: a Proton kazettáit hamisítják, és a cég egyelőre, úgy tűnik tehetetlen a hamisítókkal szemben. Ügy vélik, mindennek alapvetően az az oka, hogy a könnyűzene jogvédelme nem megoldott. Az Erzsébet-gála két szélső %k>lusa Spiró György pulóveres, farrpernadrágos öltözéke és Spéter asszony szegedi paprikafűzérekkel ékesített toalettje körül keresendő. Az est látnivalóiinafic leltárából néhány: „virágokai övezett görcsös izgalom a színpadon, tévékábelekkel körülvett protokoll az első széksorokban. Feszült, majd egyre lazább műsorvezető (Antal Imre). korát meghazudtolóan vonzó Darvas Iván. Valószínűtlenül karcsú Voith Ági,, fantasztikusan jól éneklő Kishonti Ildikó. Kalotaszegi legényes Bécs és vidéke környezetben, s tizenhárom remek művész, aki megkapta az Erzsébet-díjat. (Egy kisplasztilca és körülbelül 180 ezer forint, a Kossuth-díjnak cirka ötszörö-,. se.) Miami főpolgármestere Mr. McDermol kedvesen, magyar szavakkal köszönti a szegedieket. (Megtudjuk: szerinte a hungarian gulas a legjobb étek e kis honban.) Egy amerikai főtisztelendő úrral is összeköttetésbe léphet a szegedi publikum. Dr. Bertalan Imre szívből köszönti Washingtonból az immáron Szilvánia-díjas Csiky Andrást. A kolozsvári színész őszinte öröme tényleg megható. Simándy József: — Mi az életművem? Hát az életem, beleértve a családi hátteret, a feleségem közreműködését is. Házasságunk 39 éve alatt neki kéllett legtöbbször kibírnia engem. Szegeden léptem először színpadra, s ezt Vaszy Viktornak köszönhetem. Persze azt is, hogy egy szalmaszálat sem tett keresztbe, mikor megtudta, elmegyek innen. Darvas Iván,— Hogy az esten szerepeljek azért vállaltam szívesen, mert engem egyszer már megtiszteltek azzal, hogy megszavazták nekem afc Erzsébet-díjat. Spiró György; — A díj 18 ezer ember szavazatát jelenti. S az az igazán megtisztelő. A p>énz arra lesz jó, hogy egy évig ne kelljen rabszolgamunkát végeznem, helyette erőgyűjtéssel és drámaírással tölthetem az időmet. Fanyaloghatunk, de akárhogy is nézzük, másféle dij, mely a színház és környéke művészeit megtisztelhetné —, nincs. Egyelőre, s félő, hogy ez az ország nem lesz egy ideig még fogadóképes másféle mecenatúrára. Addig marad ez a jó szándékú adomány, jószolgálati juttatás, szeretetcsomag, jutalom, honorárium, nevezhetjük bárminek. (Zorán szerint: „Jobb nem is jár, ha nekünk így is jó ...") (pacsika) November 13-án virradóra váratlanul elhunyt Papp Zoltán újságíró, a Délvilág főszerkesztő-helyettese. 1931ben született Szegeden; tanulmányait is itt végezte: a tudományegyetem bölcsészettudományi karán 1954-ben diplomázott. Már diákkorában dolgozott újságíróként, mint a Délmagyarország külső munkatársa, államvizsgája után pedig a Viharsarok című megyei lap munkatársa lett. Egész életében hű maradt első munkahelyéhez (Csongrád Megyei Hírlap, majd Délvilág), s rendszeresen publikált a Délmagyarországban is. Több kisregénye és több száz cikke, tárcája jelent meg lapunkban. Papp Zoltánról múlt időben?... Így hullik ez a szakma. Es ez a villám nagyon a közelemben csapott le. Egy szekérderékban jöttünk az álomszerűre, ha másfellé is osztottak bennünket. A Délmagyarországnál inaskodtunk egyetemistákként az ötvenes évek elején, ö a Viharsaroknál kezdte, Hódmezővásárhelyen, én a Dél magyarországnál. S ott fejeztük 'be, ahol kezdtük. Zoltánnak a harminchatodik éve telt be a Délvilágnál. Sohasem dolgozott a szegedi lapnál, mégis mindig vérbeli szegedi újságíróként tiszteltük. Itt született, itt tanult, itt nyomtatták a nevét. „Egy szegedi a megyei lapnál!" — ez a tisztelet mindig körülfogta, mert szellemiségévél, kötelékeivel ide tartozott. Megélt kora szerint még nem illett rá, mégis a szegedi újságírás Nagy öregének tartottuk. Nem volt műfaj, amiben járatos ne lett volna, nem volt téma, amit be ne aranyozott volna gondolkodásának eredetiségével és stílusának eleganciájával. Műveltségének kazlai a szakmában fölmagasodtak. Talán ezért suhogtak gyakran kaszák a feje fölött. Bizonyára kortünet, hogy nem futhatott be sokkal-sokkal magasabb pályaivet. Hiszen, ha volt közö(ttünk, itt Szegeden is, aki mindent tudott erről a pályáról, az bizonyosan Papp Zoltán volt. Kicsit mindig keserű, kicsit mindig cinikus maradt. Megértem, hiszert annyi törpének kellett ministrálnia. Papp Zoltán mostantól ,.szegedi sajtótörténet" lenne? Most lett volna már ideje, hogy bölcsességeit ábécébe szedje; kesernyés szellemességét humánus melegségbe öltöztesse; profeszszoros sajtóismeretét fiatalokra költse. Zoltán! Ijedten, kapkodva, zavarodottan dadogunk el Rólad hirtelen néhány verset. A szakmai szemérem is tiltja a zengzeteset, őszintén, megrendülten tisztelgünk emberi, szakmai kincseid, hivatástudatod maradandó emlékműve előtt. Sz. Simon István