Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)
1990-10-27 / 273. szám
4 Sport 1990. október 27., szombat Röplabda NB I. Nem érkezett meg az NYVSSC A lila iskolában tegnap délután NB l-es férfi röplabda-mérkőzésre készültek a szurkolók és a Szegedi Építők SE csapata. A találkozó, mint ahogyan az a taxisok országos jellegű demonstrációja miatt várható volt, elmaradt. Békési és Huszti játékvezetők ugyan megjelentek a helyszínen, nem úgy, a nyíregyháziak, akik délután telefonáltak: elindultak, ám Debrecenből — a bizonytalanság miatt — kénytelenek voltak viszszafordulni. A mérkőzés újabb időpontjáról a Magyar Röplabda Szövetség dönt majd. Bravúrra készülnek a szegedi lányok Tizennégy napos „őszi szünet" után ma délután 2 órakor újra bajnoki pontokért lépnek parkettre az SZDRE röpislányai. A korábbi 4 fordulóban két győzelmet arató együttes azt a Jászberényt fogadja a Tabán iskolában, amelyik jelen pillanatban veretlenül áll a táblázat élén. — Nem tétlenkedtünk az elmúlt két hétben sem — mondja mosolyogva Ducsai Géza, a diákröplabdázók mestere — A mindennapos gyakorlások mellett, csütörtökön az A csoport egyik éremesélyes gárdájával, a BVSC-vel játszottunk edtórnérkőzést, és csak a döntő játszmában kerekedtek fölénk a fővárosiak. Az eredmény mellett a mutatott játékkal is elégedett voltam. — Mi várhaté a mai találkozón? — A két szovjet lánnyal megerősített Jászberény a csoport egyik legjobb csapata, de ennek ellenére meg kell őket vernünk! Augusztusban egy felkészülési tornán már sikerült ez a bravúr, és nagyon remélem, hogy szurkolóink támogatásával ma délután is diadalmaskodunk ... Szilárd anyagi alapokat A Nemzeti Testnevelési és Sport Tanács pénteki ülésén Andrásfalvv Bertalan művelődési és közoktatási miniszter átadta a tanács tagjainak a megbízólevelet. A miniszter hangsúlyozta, hogy a tanács feladata egyik oldalon a napi élet által feltett kérdésekben feketén-fehéren állást foglalni, a másik oldalon meghatározó szerepet vállalni a sportélet hosszú távú stratégiájának, fejlesztésének kidolgozásában. Novotny Zoltán és Vitray Tamás bevezetője után a tanács megvitatta a tömegkommunikáció és a sport kapcsolatának kérdéskörét. Schmitt Pál, a MOB elnöke külön köszönetet mondott a sajtó hathatós segítségéért. Frenkl Róbert, a tanács elnöke javaslatára — egyetértésben Gallov Rezsővel, az OTSH elnökével — a tanács két határozatot fogadott el: — egyöntetűen támogatják a Parlament kulturális bizottsága által elfogadott, javasolt tervet, a magyar sport anyagi alapjainak megszilárdításáról; — megerősítették korábbi döntéseiket a felsőoktatási intézmények testneveléséről. Az intézményi autonómiában nem csökkenhetnek a testnevelés tárgyi és személyi feltételei. Álbertville is pénzszűkében Az 1992-es téli olMnpia előkészületei a francia Albertville-ben sokáig zavartalanul folytak. A XVI. havas-jeges játékok szervezőbizottsága büszke is volt arra, hogy nem küszködik anyagi nehézségekkel. Aztán őket is utolérte a baj, a pénzszűke szorító kényszere. A tervek újravizsgálásakor kiderült, hogy a síugrósáncok és a bobpálya építése a tervezettnek a duplájába kerül. Mint Jean-Marc Eyaseric, a szervezőbizottság szóvivője elmondta, az építkezések során nem várt geológiai nehézségekkel találkoztak, s a gondokat az infláció is súlyosbítja. Labdarúgó NB /. Lesz-e forduló? A labdarúgó NB I. versenykiírása szerint szombaton bonyolítják le a labdarúgó NB I. 11. fordulójának találkozóit. Kérdés, a taxisok és a teherfuvarozók országos tiltakozási akciója következtében a futballkaldöttségek egyáltalán eljutnak-e „rendeltetési helyükre"? Ezt érezvén az MLSZ pénteken ' közölte: szombaton reggel 8 órától a szövetség telefonjai mellett Csiki Károly és maga Mészöly Kálmán szövetségi kapitány tart telefonügycletct. Amennyiben az élvonalbeli csapatok közlekedése körül gondok merülnek fel. úgy tárcsázniuk kell az MLSZ-t, és a megbeszélések eredménye, lesz-e mérkőzés, vagy halasztanak. Mészölyt pedig érthetően és elsősorban az foglalkoztatja, hogy valamennyi kerettagja időben befut-e az este 19 órára meghirdetett gyülekezőre ... Sakk vb Egy lépés utón döntetlen New Yorkban, a sakkvilágbajnoki döntő 6., függőben maradt játszmájában a címvédő szovjet Garri Kaszparov és honfitársa, Anatolij Karpov megegyezett a döntetlenben, így azoknak a szakembereknek lett igazuk, akik azt jósolták: bár Kaszparov némi előnnyel rendelkezik. valószínűleg elfogadja a remit is. A 6. parti után Kaszparov 3,5-2,5 arányban vezet. A borítékolt lépés: Kaszparov: B e8. A lépés után Karpov felajánlotta a döntetlent. Ciprus ellen a Hungária körúton A Magyarország—Ciprus labdarúgó EB-selejtező mérkőzést az MTK-VM pályáján jövő szerdán 18.00 órakor rendezik meg. Jegyek elővételben kaphatók október 29—31. között 8—17 óráig az MTK-VM Salgótarjáni úti bejárati portáján, és a Lenin körút 24. I. emeleti MTK-VM irodában. A mérkőzésre — a fizetőjegyek mellett — csak az MLSZ által kiadott egyéb belépők érvényesek. A 70 éven felüliek a selejtezőt ingyen tekinthetik meg. A Magyarország—Ciprus ifjúsági EB-selejtező mérkőzés szintén szerdán 14 órakor a BVSC Szőnyi úti pályáján lesz. Hegszűnik az asztmás gyermekek úszásoktatása ? Halálra ítéltetett egy nagyszerű, megvalósított ötlet? Befellegzett egy jó kezdeményezésnek? — írtuk bő egy éve ezeken a hasábokon, a szegedi asztmás gyermekek úszásoktatásának fenyegetettsége miatt. Akkor, ha időlegesen is. de elvonultak a sötét viharfelhők, most viszont — a korábbinál sokkal nagyobb veszélyt sejtetve — ismét ott tornyosulnak a jól bevált, komplex mozgásterápia fölött. Miről is van szó? Két éve helyi segítség, illetve az Országos Egészségvédelmi Tanács pályázat útján elnyert céltámogatása biztosította az „életben" maradást. A kapott összeg lényegében egy évre szólt, ám az akciót felvállaló Szegedi Tömegsport^ Egyesületnek sikerült jígy gazdálkodnia, hogy a feltételek 1989 végéig biztosítottak vo'.tak. A napokban mintegy S. O. S.-t kiáltva keresett meg bennünket Magyar Gábor, az egyesület sportszervezője és Bárok István testnevelő tanár, a terápiáscsoport úszóoktatója, hogy közöljék: ismét veszélyben van az asztmás gyermekek úszásoktatása! Ebben az. évben nem volt. nincsi semmilyen külső támogatás, ám hogy ne sza. kadjon meg a folyamat, az emiitett önfenntartó egyesület magára vállalta a terápiáscsoport foglalkoztatásúnak plusz költségeit! Az első fél évben ez plusz 102 ezer forint, nem tervezett kiadást jelentett! Ehhez jön még ekkora, ha nem nagyobb kiadás, amit léte veszélyeztetése nélkül már nem tud fölvállalni az SZTE. Mi lehet a megoldás? — kérdezgetik nap mint nap az érdekelt, vékony oénztárcá'ú, aggódó szülők. A különböző felmérések, számítgatások egyértelműen bizonyították, ezektől az amúgy is nagy terhet viselő — nem egy esetben gyermekét egyedül nevelő — anyukáktól, apukáktól nem várható el. hogy még mélyebben zsebükbe nyúljanak. Az egyesület, a terápiás foglalkozásokat vezetők ezentúl is közmegelégedést kiváltó módon akarnak e formában is szolgáltatni! Nem szeretnék, ha megszakadna az úszás mellett síelést, kirándulást, természetjárást, sportolást magába foglaló folyamat mert az érdekeltek éppen ezáltal feledkezhetnek meg betegségükről, ami olykor megkeseríti az egyébként csodálatos élményeket ígérő és kölcsönző gyermekkorukat. Tudom, a fellegekig tornyosuló gazdasági bajaink és egyéb gondjaink közepette nem a legszerencsésebb „adakozásra" kérni szűkebb pátriánk polgárait. Mégis megtesszük, mert legyen a baj bármekkora is. arról mégsem feledkezhetünk meg: legdrágább kincsünk a gyermek! Vállalatok. intézmények és társulások — nemcsak közvetlen pénzadománnyal — nagyon sokat tehetnek azért hogy a Szegeden is — sajnos, nélkülözhetetlenné vált — nagyon jól működő mozgásterápia továbbra is működőképes maradhasson (Az adományozók bármikor ellenőrizhetik, az általuk felajánlottakat mire és milyen formában használják fel!) Aligha kell hangsúlyozni, a gyermekek egészségének megóvása, visszaszerzése valamennyiünk kötelessége, még ily pénztelenség közepette is! Gyürki Ernő A számlaszám, amire az adományok befizethetók: OTP Csongrád Megyei Igazgatósága. MNB 280-98 005 1063. Bővebb felvilágosítás a Szegedi Tömegsport Egyesület irodájában, munkanapokon, délután 1 és 5 óra között. Telefon: 13-331/32. Ökölvívás Holyfield az új világbajnok Kosárlabda NB I. A lelkesedésen semmi sem múlhat I.as Vegasban, a Hotel Mlrage-ban rendezett nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoki döntőt az amerikai Evander Holyfield nyerte, miután a 7:10 percben kiütötte honfitársát, James „Buster" Douglast. Ezzel a 28 éves atlantai öklöző lett mindhárom hivatásos ví'ágszervezet, a WBC. a WBA és az IBF bajnoka. Douglas 257 napig vallhatta magát a világ legjobb nehézsúlyú öklözőjének, „uralkodásának" a mostani összecsapás vetett véget. A bukmékerek igencsak elszámították magukat. Douglas esélyeit 7:5 arányban látták jobbnak, míg Holyfield győzelmét egyáltalán nem tartották valószínűnek. Aztán már a mérlegelésnél kitűnt, hogy a február H-én Mike Tysont is kiütő „Buster" Douglas több mint hat kilót gyarapodott az elmúlt hónapokban, A világbajnok hívei nem alaptalanul tartottak ettől az öszszecsapástól. A 28 éves Holyfield az első gongszótól kezdve átvette az irányítást. A nyitó menetben több, kitűnően kivitelezett balhoroggal, egy jobbegyenessel és egy jobbhorog kombinációval lepte meg ellenfelét, aki a pihenő után sem talált igazán magára. A 2. menetben is Holyfield mozgott és ütött többet, Douglast pedig kétszer is figyelmeztette a mérkőzésvezető fogásért. Következett a mindent eldöntő 3. menet; Holyfield előbb egy jobbhoroggal csaknem leterítette ellenfelét, de Douglas szerencséjére az ütés pillanatában éppen hátrafelé mozgott, igy a „pofon" veszí'ett az erejéből. A címvédő azonban nem kerülhette el végzetét. E menetben, 1:10 perc elteltével beleszaladt egy hatalmas jobbegyenesbe. Douglast a mérkozésvezető kiszámolta. A K. O.-val vesztes sportember még percekig feküdt a földön magatehetetlenül ... Evander Holyfield 25 győzelem — ebből 21 kiütéses — után jutott el a bokszvilág csúcsára. Az atlantai öklöző mindössze 93 kg testsúlyú, ami a nehézsúlyban igazán .súlytalan" ritkaságnak számit. Tízévesen, szülővárosában, Atlantában kezdett el öklözni. Amint a számára világbajnoki címet eredményező összecsapás után elmondta, mindig erről a diadalról álmodott; — Meglepett, hogy „Husiért" ilyen hamar sikerült „letaglózni". Azt persze éreztem, hogy csak én nyerhetem meg a mérkőzést, hiszen mindvégig jobb voltam nála. Holyfield győzelme nemcsak a bukmékereket, de a mérkózésszervezóket is meglepte. Don King, a nev«6 menedzser például már jó előre lekötötte a Douglas— Tyson visszavágót. Tervelt azonban a csütörtök esti Las Vegas-i találkozó alighanem romba döntötte. Holyfield menedzserei viszont úgy határoztak, hogy az új világbajnok legközelebb nem Tyson, hanem a 70-es évek legendás öklözóje, a 41 évesen, sikeresen visszatért George Foreman ellen lép a kötelek közé. Sajtótájékoztatót tartott a Szeged SC férfi, kosárlabdaszakosztálya, amin szó esett a csapat szerepléséről, a nyári igazolásokról, valamint a feladatokról és elvárásokról. Guóth Iván vezető edző vázolta, milyen elvek szerint hoztak új játékosokat, miért voltak személycserék. (A jövés-menésről, arról, hogy ki, miért nem Sbegeden játszik, nemrég már beszámoltunk.) Az edző elmondta, mindenekelőtt az a cél, hogy bentmaradjanak az „A" csoportbaa, ami — bármily furcsa is — nem a mostani mérkőzéseken dől el! Más kérdés, hogy a sorozatos vereségek, éppen a jövőt Illetően, nem hatnak ösztönzően sem szurkolóra, sem Játékosra, sem vezetőre. A fiaskó^ számbavételekor viszont nem hagyható figyelmen kívül, hogy jelenleg 45(!) olyan játékosa van csupán, amelyik megfelel a követelményeknek! A meglevő gondok ellenére is töretlenül ttnak abban, hogy sikerül megkapaszkodni a „felsőházban", ehhez ugyanis a feltételek adottak. Pálmai Antal, a szakosztály elnöke ismertette elképzeléseiket, hangsúlyozva, a „cserbenhagyások" — dr. Timar és Kónya távozása — és a sérülések következménye (is), hogy most ott tartanak, ahol vannak. Az eredménytelenségnek ugyan nem örülnek, de elkeseredettségre sincs — egyelőre legalábbis — okuk. Ahogy mondta, nagyon remélik, a játékosok függetleníteni tudják magukat u külső körülményektől, s előbb-utóbb a győzelem sem marad el, ami esetünkben most a lehető legjobb gyógyír! * Könnyűnek aligha mondható feladat vár ma délután a csapatra, a volt bajnok, az előző pontvadászat bronzérmese, a Csepel ellen kell helytállniuk Walke Karuiéknak. A vasgyáriak mostanában rapszodikusan játszanak, ezért is nehéz megjósolni, mit hoz a mostani összecsapás. A vendégeknél is volt mozgás a nyáron, eltávozott tőlük a csehszlovák válogatott Skala, jött viszont két szovjet kosaras, úgymint Kotobergulne és Szoszkovszkij. A mostani összecsapás — totónyelver) szólva — kétesélyes. Nagyon sok múlik azon. hogy a csepeli Kovács és Cuhorka milyen napot fog ki, mennyire sikerül majd semlegesíteni őket. A szegediek, mindenesetre elszántan, nagy akarással készülnek, lelkesedésükön biztos, hogy semmi nem múlhat! Űjság a csapat háza tájáról, hogy Dokmanovich minden bizonnyal helyet kap a keretben, ami a következő: Walke, Guóth A., Veress, Simon, Jáhni, Golinski, Parády, Tiszai, Kozma, Márton és Dokmanovich. A mérkőzés — Harsányt és Bacsfay vezeti — délután 5 órakor kezdődik az újseegedi Sportcsarnokban. Mészöly: „Amit Cooper csinált, szégyen!" Mészöly Kálmán igencsak bő keretet adott meg pénteken. Mert — mint mondta — korántsem tudja, hogy például a ferencvárosi kerettagok milyen fizikaj és lelki állapotban jelennek majd meg a szombat este 19 órára, az MLSZ-be kiírt találkozóra. — A szerdai, Bröndby elleni UEFA Kupa-csatán sokkal jobban helyt állhatott volna a zöld-fehér együttes — kommentált Mészöly Kálmán, — A gólokkal most nem foglalkozom, ám, hogy a walesi Cooper bíró ténykedését csakis kritikával illethetem, nem vitás! Amit Cooper csinált, szégyen! Limperger — kiállítása előtt — ugyan ellenfele után nyúlt, de nem érte el Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első sárga lapja után talán szerencsésebb lett volna őt valakivej „leváltani", azaz olyan védekező pozíciót adni neki, amelyben elkerülhető lett volna az újabb „ütközés" Cooperrel. De hát utólag már könnyű okos dolgokat mondani. — önben ezek szerint van tartás azt illetően, hogy a zöld-fehérek esetleg nem lesznek éppen ideális lelkiállapotban a jövő szerdai, Ciprus elleni EB-selejtezöt megelőzően? — Igen, jól látja a kérdést. Kíváncsi vagyok, szombaton mire lesznek képesek a ferencvároslak Győrött. — Ha már Ciprus dzóba került, róluk van-e valamiféle információja? — Abszolúte semmi A kupanap szigetországi illetékességű „mozzanatait" ugyan láttam a tv-ben, de abból sokra következtetni igen nehéz. — Így hát, tippelni is aligha mer! — De igen, merek! Ezen a találkozón kötelező a győzelem. Én a bergeni. Norvégia elleni első selejtezőnk előtt „prognózist" adtam. Ez így hangzott: Norvégia és Olaszország ellen legalább két pont, majd Ciprust legyőzni, és akkor veretlenül, négy ponttal várni az 1991es folytatást. Ütőn vagyunk ... után Mészöly Kálmán kerete. Kapusok: Petry, Brockhauser. Mezőnyjátékosok: Mónos, GaraDa, Disztl L., Limperger, Szalma, Kozma, Bognár, Lőrincz, Ktprich, Kovács Jv, Fodor, Urbányi, Aczél, Gregor, Simon, Keller, Balog, Duró, Keresztúri, Rugovics, Pintér, Fischer.