Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-24 / 270. szám

1990. október 24., szerda A helyzet 5 A bérlet karácsonyig szól Árnyékban a Napos úti iskola Mielőtt elindultam a Napos Úti Általános Iskolába, előkotortam egy szegedi térképet, hogy ha mást nem is. annyit tudjak, hogy hová is megyek. Béketelep. Ezt kerestem először. És lám, nincs rajta a térképen. Mintha nem is ide tartozna, csak valami kitalált, álombeli hely lenne. Pedig az álmokban nincs anvnyi gond. mint a Napos úti. iskolában, ahol egyelőre nem tudják, hogyan tartsák meg az előírt három testnevelési órát. Mert három testnevelési órára mindenképpen szükség van, de több se ártana. A tornatermi kálváriáról bóvebbet'A/ű.va Géz-ónétól. az iskola igazgatónőjétől tudtam meg. Az előírás Még az 1985-ös oktatási törvény lehetővé tette, ha szükséges, akkor bizonyos órákat megosztva, az osztályt két csoportra bontva tartsanak. így tanítják a Napos úton a technikát. a nyelveket és a testnevelést. Ez utóbbi óráit egy kis teremben, amolyan tornaszobában tartják, amely igen csekély mozgásteret biztosít. Az iskolában egy héten összesen 39 tornaórára lenne szükség, hogy eleget tegyenek a követelményeknek. ám helyszűke és az ójirendi beosztás giiatt csak 2,7 órát tarthatnak. A maradék tizenkettőt úgy oldották meg az utóbbi két évben, hogy átjártak Újszegedre úszni. Idó- és pénzigényes megoldás, azonban a tanárok azt tapasztalták, hogy az úszásórák elindítása után a gyerekek sokkal frissebbek, kiegyensúlyozottabbak, mint azelőtt. így érthető is. hogy a továbbiakban is ragaszkodtak ezekhez az órákhoz, csak éppen az uszodák felújítása nem tette ezt lehetővé. A testnevelési órák elhelyezésére az időközben megüresedett és felújított béketelepi pártház is megoldásnak látszott. ahol egyébként csak egy kiskönyvtár működik. A felújítás után nem sokkal észrevették, hogy felpúposodott a parketta abban a teremben, ahol a tornaórákat tartották volna. Ekkor kihívták a felújító céget, azok csákánnyal felverték a parkettát és úgy hagyták, romokban. A városi tanács intézményétói, a GESZ-tól kölcsönkérték hát a termet, hogy majd talán ók, vagy az iskola maga, a szakmai keretéből, szóval valaki helyreállítja a terem parkettázatát. A. GESZ segítőkészségéről biztosította az iskolát, ám pénzzel nem tudott segíteni. Eközben megállapították az engergiaköltségeket. mely szerint nyolcvan százalékot az iskola, húsz százalékot a könyvtár fizetne. A Gamesz-hoz elküldött szerződés aláírás nélkül érkezett vissza az iskolába, hivatkozva arra, hogy az év végéig már szétosztották az energiára szánt pénzt, ami így igaz. Újabb verzió szerint elképzelhetővé vált, hogy a Gamesz megcsináltatja a parkettát. és felülvizsgálja p 20-80 százalékos költségarányt. De egyelőre az ötödik-hatodik osztályosoknak nincs órarend szerinti harmadik tornaórájuk. Az ügy áll. Az.iskola természetesen nem akar lemondani a harmadik testnevelési óráról, sót, a napköziben és a diáksportkörben növelik ezen órák számát. Azonban a kilátások a legjobb szándék ellenére sem rózsásak. Ugyanis a termet csak karácsonyig bérelheti az iskola, és majd ott állnak a télvíz idején tornaterem nélkül. Hogyan fog megoldódni a Napos úti iskola teremgondja? Az igazgatónő optimista véleménye szerint csak a pedagógusok találékonysága, lelkesedése hozhat — ideiglenes megoldást. P. SZ. Somogyi Kórolyné felvétele „Gyógyító orvosnak vallom magam" Beszélgetés a gyermekkórház újonnan választott igazgatójával Indul a madarászsuli A Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportja ez évben is megszervezi a madarászsulit. A tanfolyamra általános iskolásokat várnak 8—14 éves Korig. A kéthetenként egy órában tartott foglalkozásokon a madárismereten kívül növényekkel és más állatokkal is megismerkednek a résztvevők. A foglalkozásokat hétvégi kirándulások egészítik ki. Jelentkezni lehet október 24-én 17 órakor a Bartók Béla Művelődési Központban személyesen vagy levélben, a 6701, Pf : 708. címen — Mi késztet egy jó hírű egyetemi klinikán közel negyedszázada dolgozó, elismert és megbecsült orvost arra, hogy az egészségügy kilátástalannak tűnő anyagi helyzetében, morális válságában egy kórház élére pályázzon? — Nem vágytam soha klinikavezetói. egyetemi tanári posztra, s annak ellenére, hogy végeztem tudományos munkát, kandidáltam is, elsősorban gyógyító orvosnak vallom magam, ezért érzem testhezállónak a kórházvezetói munkát. Bizonnyal mások is így látják, hiszen sokan biztattak, mondván: ez a nekem való feladat. A gyerekklinikán eltöltött 21 év — amelyből tízet az intenzív osztály vezetőjeként dolgoztam —, úgy gondolom, szakmailag olyan iskola volt. amelynek tudásanyaga elegendő a gyermekkórház vezetéséhez. El kell azonban mondanom. ha Pataki professzor — a kórház eddigi igazgatója — is pályázik, akkor fel sem merült volna bennem e lépés gondolata. mert szakmailag és emberileg nagyra becsülöm ót. — Többektől hallottam, ön azért nyerte meg választói szimpátiáját, mert programja reális, megvalósítható, s mert hangsúlyozta: szakmai menedzser óhajt lenni. — Mindent elkövetek azért, hogy akár pályázatok, akár alapítványok, adományok, ismeretségek útján pénzt tudjak szerezni a gyermekkórháznak, de én elsősorban orvosigazgatónak, szakmai vezetőnek pályáztam. Az én jogosítványom tehát nem pénzügyi tranzakciók megszervezésére, lebonyolítására szól. hanem az orvosi-szakmai irányításra. Ezt természetesen nem titkoltam el választási bemutatkozásomkor. Programomat is úgy alakítottam. hogy igazodjon az itt és most lehetőségeihez, a korlátokhoz. Kizárólag olyan terveket szóttem, amiket — egvelóre úgy tűnik — megvalósíthatok. — Egy intenzív osztály kialakítása is reális terv a mai anyagi körülmények között? — Az emberek úgy gondoljak. hogy egy általános intenzív osztály felszerelése rengeteg penzbe kerül. Számításaim szerint Október 4-én, késő délután megnyugodva és örömmel hallottuk — a közlésre váró — telefonhirt: a szegedi gyermekkórház-rendelőintézet igazgatóválasztása — szemben az előző napi kórházi szavazással — mocskolódó. névtelen levelek, gáncsoskodás nélkül a legnagyobb rendben és tisztességben zajlott le, és eredménnyel végződött. A választás első és egyetlen fordulójában — a három pályázó közül — 66 százalékos többséggel dr. Tekulics Pétert, a SZO TE 45 éves adjunktusát, a gyermekklinika intenzív osztályának vezetőjét választották a gyermekkórház élére. Az új önkormányzat által — november 1 -jével — kinevezendő igazgató főorvost programjáról, terveiről kérdeztük. kétmillió forintból berendezhető. Ez az összeg a feladat súlyához, értékéhez mérten elenyésző és józan ésszel könnyen belátható: egy városi gyermekkórházban legalább a minimális személyi és tárgyi feltételeket meg kell teremteni ahhoz, hogy egy klinikai halál állapotában vagy életveszélyben lévő kisgyereket, csecsemőt azonnal és szakszerűen elláthassanak. Gyermekkórház enélkül nem működhet, gyógyítók ennek hiányában nem érezhetik biztonságban magukat. — Ráadásul némileg tehermentesítené az ország legroszszabb körülményei között levő gyermekklinikai intenzív osztályt. — Természetesen ez is célom, hiszen Magyarországon nincs még egy olyan gyermek intenzív osztály, mint itt, a klinikán. ahol annyiféle és ily nagy .számú életveszélybe került gyermeket fogadunk, sajnos. borzalmas körülmények között. — Az ön másik szakterülete — az intenzív ellátás mellett — a kardiológia. Természetesnek gondolom. hog\ szivvizsgálatok is lesznek ezentúl a gyermekkórházban. — Amellett, hogy a szívügyem a szívgyógyászat, e szakterület „áttelepítésében" is a tehermentesítés szándéka vezérel. A klinikán, a kardiológiai szakrendelések nyolc órája alatt átlag 25—30 gyereket vizsgálunk meg, szemben a budapestiek hatos átlagával. Egyegy szívbeteg csecsemőre a legjobb szándékunk ellenére is hét-nyolc percet fordíthatunk. A kórházban létesítendő kardiológiai szakambulancián elvégeznénk a kivizsgálások egy részét, ezzel tehermentesítve a klinikát, s növelve az egy betegre fordítható vizsgálati idót — Ügy látom, vezérelve: a klinika tehermentesítése. Van-e még olyan szakterület, ahol segíteni szándékozik egykori munkahelyén? — Én a 21 év alatt megtapasztaltam, mekkora teher nehezedik a gyermekklinikára. Ennek megosztása elsősorban a kis betegek hasznára válna, hiszen annak érdekében történne, hogy ide valóban csak azQk a beteg gyerekek kerüljenek, akik speciális ellátást igényelnek, hiszen a klinikák a világon mindenütt erre hivatottak. Az intenzív osztály mellett segíteni szándékozom a sebészeten is. A kórházban — a meglevő ambuláns sebészet mellé — tervezek egy általános sebészetet is. — Szerepel programjában — a mostanában egyre többet emlegetett — háziorvosi rendszer fokozatos bevezetésének terve is. Ennek első lépcsőfoka a körzeti és iskolaorvosok erőteljesebb bevonása a kórházi munkába — A gyermekkórház és a terület ellátása — azaz a körzeti orvosi és iskolahálózat — kissé eltávolodott egymástól. Meggyőződésem: a körzetben gyógyító gyermekorvosoknak és az iskolaorvosoknak tudniuk kell arról, mi történik a kórházban. Azt szeretném, ha azok a gyerekorvosok, akik beutalják a betegeket a kórházba, később, a kórházi gyógyítás ideje alatt is figyelemmel kísérnék sorsukat. Konzultálnának a kórháziakkal, javaslatokat tennének, hiszen a családi hátteret, a gyerekek környezetét, személyisc gét ók ismerik legjobban. A másik elképzelésem. a kórház-rendelőintézet orvosainak kölcsönös tapasztalatcseréje. A kórházi orvosok a körzetben rendelnének néhány hónapig. a' körzeti orvosok fjedig bejönnének a kórház különböző szakambulanciáira, egyegy szakterület jobb megismerése érdekében. — Mindez kötelező jelleggel? — Senkit Sem kötelezek. A lehetoseget szeretném megteremteni, s akit érdekel, él ezzel a lehetőséggel, amely a különféle szakterületen dolgozó orvosok egymás közötti viszonyát is befolyásolná. Közelebb kerülnének egymáshoz, megtapasztalnák a másik gyógyító munkáját, annak minden nehézségével és szépségével együtt. Úgy gondolom, csak hasznára válna a gyógyító közösségnek. s nem utolsósorban a betegeknek. — A szülőket is szeretné bevonni a gyógyító munkába? + A napi egy órára korlátozott, meghatározott időpontban lebonyolítandó beteglátogatási rendszert szeretném megszüntetni. Nyilván vannak olyan helyzetek, orvosi beavatkozások, amikor a szülök jelenléte nem kívánatos, de ilyennek minősül a kórházi tartózkodási idó öt százaléka. A korlátlan látogatási idó bevezetésével legfőképpen a lelki megrázkódtatás — a családtót való drasztikus és kényszerű elszakítás — súlya kisebbíthető, és a szülő, az édesanya gyermeke mellett lehetne, részesévé válhatna a gyógyításnak. Kalocsai Katalin „Visszaadni a glóriábamártottság élményét úgy, hogy a halbúz testessége, földhöztapadtsága.és iróniája lengje át — ez talán a legnehezcbb-legnagyobb feladat lenne ma az írástudóknak" — olvasható a 7uzatáf/októberi számában Levendel Júlia tételmondata, jelezve — feltételezhetően — a szerkesztők szándékait. Akik jórészt olyan írástudóknak adnak helyet ebben a hónapban a folyóirat hasábjain, kik itt és most ezzel a feladattal birkóznak. Versekben Nagy Gáspár, Utassy József, Fodor András, Gergely Ágnes, Csiki László, Kiss Dénes, Rózsa Endre, Bögözi-Kádár János, Sánta Gábor, Szöllósi Zoltán, prózában Marafkó László, Kontra Ferenc és Kolczonay Katalin — változatos, sokszínű (ha nem is egyenletesen magas művészi színvonalú) alkotásokban. Melyek közül kiemelkedik Sándor Iván esszéje arról, hogy „Melyik úton halad tovább a magyar demokrácia?" A Göncz Árpád írónak, a köztársaság elnökének „címzett" eszmefuttatásában Sándor tömöri pontos elemzésben vádolja fel. mint csúszunk ki a világ figyelméből: hogyan kerülnek előtérbe a rendszerváltás győzteseinek táborában az egymás elleni ellentétek; s milyen változatai sejlenek fel — a Bibó István-i terminológiával fogalmazva — a „szabadságprogramokra való uralmi rátelepedés"-nek; illetve miként vezet mindez a legjobb szakemberek és legkiválóbb értelmiségiek visszahúzódásához vagy szereptévesztéséhez. Újabb váltóponthoz érkezést jelentve felsorakoztatja napjaink központi kérdéseit: figyelmeztet rá. történelmünkben és szellemiségünkben „vannak súlyos hagyományai, és (közelben-távo• labb) képviselői annak, amit új politikai mentalitásnak, értékcentrikus kohéziónak gondolunk"; s megoldást sürget „a többség, az elesettek, a kiszolgáltatottak számára" Olyat, amely megóvja óket a kortársaikban való újabb csalódásoktól. Miben bóven volt része Nagy Gáspárnak (s véle A fiu naplója című versének közléséért a Tiszatáj szerkesztőinek 1986 nyarától), mint azt Márkus Béla feltátja róla írott tanulmányában a Múlik a jövőnk című kötet kapcsán megismertetve az olvasóval a költó „egyszemélyes perét". Az írástudók felelősségével periekedók közül a kritikusok — Szekér Endre, Széles Kálmán, Odorics Ferenc, Szerdahelyi Zoltán és Zsélyi Ferenc — e lapszámbán a „legendás és kálváriás" Nagy Gáspáré mellett még megítélik Márai Sándor, Mohás Lívia, Krasznahorkai László. Honáth Tamás és Spíró György „perbeszédét", egy-egy könyvüknek elemzésével. A Művészet rovatban pedig Ablonczy László mpndja el műhelytitkait „A tízesztendős Százai menyegző"-t61, véleményét és annak idei szegedi szabadtéri bemutatójáról. Pócsi László pedig a szegedi gyökerű fametszót, az „embérfaragó" Buday Györgyöt idézi meg, hogy a számunkra ma még rejtélyes életútjának végén búcsút vegyen tőle. Szabó Magdolna