Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-21 / 269. szám

2 Körkép 1990. október 21., vasárnap DM| magazin Szegeden kezdődött a forradalom? A válasz: igen. Először talán Bili Lomax jelentette ki 1956-ta! foglalkozó könyvében, de arra a történelmi tényre utalnak a visszaemlékezések, a dokumentuthok is, hogy Szegeden kezdődött a forradalom. Az 1956-os népfelkelés szegedi eseményeire emlékező összeállításunk nem támaszkodhatott tudományos igényű feldolgozásra, mert az ilyen jellegű történeti, szociológiai dolgozat még nem született meg. Az események néhány szemtanúja szólal meg, a Megyei Levéltár és a Szegedi Múzeum fotófára jóvoltából fontos dokumentumokat közlünk, a visszarendeződés módjára is utalunk. Az összeállítás szerkesztője, Újszászi Ilona korábban — a Szegedi Egyetem című lap munkatársaként — a tudományegyetem egykori oktatóival beszélgetett 1956-ról. A visszaemlékezésekből egyfajta eseménytörténet is kirajzolódott. Az így összeálló mozaikkép korántsem teljes, ezért arra kéljük olvasóinkat, hogy otthon féltve őrzött fotóikkal, eddig szűk körben elmondott emlékeikkel keressék fel szerkesztőségünket! AZ ESEMÉNYEK SODRÁBAN A néptanács elnöke - Hogyan emlékszik vissza az 1956-os forradalom szegedi előzményeire dr Perblró József, a városi néptanács elnöke? — „... Egy angol történész szerint az 1956-os forradalom Szegeden kezdődött. Az egyetemen belül röplapokon terjesztették a fölhívást (a budapesti bölcsészek és a szegedi jogászok szövegezésében) az orosz nyelv oktatása ellen, s október 18-án nagygyűlésre kért engedélyt tólem. a jogi kar dékánhelyettesétól a diákság. A rektoTi tanácsban az éppen Szegedre érkezett művelődési miniszterrel (Kónya Albert) konzultálva megadtam az engedélyt Tettem ezt azért is, mert — a hangulatból következtetve —. ha nem egyezek bele. akkor is megtartották volna a gyűlést. Ezen a miniszter is részt vett. és a hallgatóság kérdéseire engedékeny válaszokat adott. - Mivel magyarázza, hogy ön — egy apolitikus és óvatos ember — az 1956-os népfölkelés szegedi eseményeinek középpontjába került? — Az ifjúság irántam bizalommal volt. Talán azért, mert az egyetemi szociális bizottságnak elnöke voltam, azaz a kollégiumok és a menzák felügyeletét is elláttam az egyetemi tanács kérésére, s nagy igényekkel léptem föl az állapotok javításáért. Sikerült eredményeket elémi. s erról tudott az ifjúság. Igazságos, tárgyilagos embernek tartottak. Közeli kapcsolatba, baráti közelségbe kerültem a hallgatókkal azokon a tanulmányi kirándulásokon, melyeket a tanszéken oktatott anyag „illusztrálására" szerveztem. Október 20-a elótt megjelent nálam az ún. összegyetemi Tízes Bizottság küldöttsége. s arra kért. vállaljam el a másnapra tervezett egyetemi nagygyűlés tanárelnöki tisztét. Én szerettem volna elhárítani kérésüket, de amikor elmondták. hogy a tudományegyetemi diákságon kívül az orvostanhallgatók, és a tanárképzősök is rám szavaztak, elvállaltam. Abban a helyzetben egy bizonyos felelősségérzet erősödött meg bennem. Azt láttam, hogy azon a naggyülésen óriási tömeg gyúlt össze (az egyetemi hallgatóságon kívül a város lakói is eljöttek. az Ady téri épületbe: az auditórium maximumban, a lépcsőkön, a folyosókon — egészen az utcáig — zsúfolódtak az emberek), forrott a légkör, s tudtam, hogy az eredetileg kitűzött témán — a MEFESZ megalakítása, s a diákság követeléseinek ismertetése - túl olyan dol-' gok kerülhetnek elő, hogy szükség van az események kézben tartására, az ifjtiság óvására, nehogy túlzottan előrefussanak Egyre élesebb felszólalások, követelések hangzottak el. Csak akkor korlátoztam a felszólalásokat, mikor úgy ítéltem meg, fékezni kell a történéseket. Nem járultam hozzá, hogy a gyűlés résztvevői kivonuljanak a Dóm téiTe. mert akkor kitörhetett volna az utcai forradalom - ön hogyan értékelt saját 1956-os szerepét? — Az események rendkívüli sebességgel követték egymást. Október 24-én elrendelték a statáriumot, de az ifjúság tovább forrongott: csoportokba vérödve járták sorra az üzemeket. Összeült az Egyetemi Tanács, ki kellett vonulnia a központi épület aulájába, mert az egyetemi hallgatók ott gyülekeztek, s — a tanács kérésére — elmondtam, mit jelent a statátiális eljárás, mire vigyázzanak. Az egyetemi ifjúság tátol is tartotta magát az erőszakos cselekményektől. A fordulat október 26-án következett. A lakásomból jövet, a Széchenyi téren mentem át. Láttam, tüzércgyenruháskatonák fegyverüket lábhoz téve. kordont vonva várakoztak. A különböző utcákból sereglett a munkástömeg a térre, ahol gyűlést akartak tartani. Ezen a napoa is együtt ult az Egyetemi Tanács. A várható események láttán azt javasoltam. osszuk meg a feladatokat. Én elmentem a párthoz (a jelenlegi Sajtóházban volt a pártbizottság), és a karhatalmi alakulatok parancsnokságához (a Kossuth Lajos sugárútra). s igyekeztem lebeszélni óket. hogy tüzet nyissanak, bármilyen esemény következzék is be. A rektor (Baráti Dezső), meg a bölcsészkar dékánja. Nyíri Antal vállalta, kimennek a Széchenyi térre, s az ott fölsorakozó egyetemi hallgatókkal megértetik, a kordontól segítsenek távol tartani a tömeget. semmiképpen se törjék azt át. A karhatalmi parancsnokságon annyit sikerült elérnem, hogy megígérték, ameddig lehet, nem adják ki a tűzparancsot. A kordonhoz közeledő tömeget figyelmeztető lövésekkel akarták visszatartani, ám az egyik golyó épületnek ütközve megváltoztatta irányát, s egy fiatal munkást megölt. Erre a tömeg — érthetően — hisztérikusan viselkedett. Ezután a helyzet bizonytalanná vált. A rektor javaslatára az egyetem vezetői illegalitásba vonultak En is elhagytam a lakásom, a szem-, majd a gyermekklinikán kaptam elhelyezést. — Ezek szerint az egyetem, vezetőt az eseményektől sodortatva kerültek a történések élére? — Az egyetemi hallgatók voltak főszereplői az eseményeknek. Az Egyetemi Tanáosnak óvnia kellett óket. Megpróbáltuk visszatartani azokat, akikre valamilyen diszciplináris hatásunk lehetett. A szülók ránk bízták a felnőtt gyerekeiket. Ezt a felelősséget én átéreztem. többgyermekes családom volt. — Az egyetem pártvezetőt hogyan reagáltak? — A rektor és helyettese. Pólay Elemér párttag volt. Arra nem emlékszem, hogy Nyíri Antal bölcsész dékán párttag volt-e, de Koch Sándor, a TTK dékánja — hasonlóan hozzám — nem volt párttag. Az tény, hógy az MDP tagjai kezdettől fogva nagy számban vettek részt az akciókban, és a forradalmi hangulat levezetésében. — ön azonban kilépett ebből az egyetemi körből, a városi néptanács elnöke lett. Hogyan került erre sor? — A katonai parancsnokság az október 26-i elhamarkodott tűzparancs következményeitói olyan izgalomba jött. hogy összehívatta az előző napokban megalakult munkástanácsok képviselőinek riaggyúlését. Az egyetemnek nem volt ilyen tanácsa, de a felhívásra kénytelenek voltunk képviseltetni magunkat. Az Egyetemi Tanács úgy döntött, hogy engem és Kukán Ferenc szemészprofeszszort küld el megfigyelőként. Rám azért esett a választás, mert mint jogász, tudom. mit kell. vagy lehet ilyen rendkívüli helyzetben tenni. Ott közfelkiáltással a néptanács elnökévé választónak. Én nagyon szerettem volna mentesülni ez alól a feladat alól. mert ez már közvetlen „platzra lépést" jelentett, s ez a típusú szereplés távol állt tőlem. De olyan vólt a helyzet, hogy — a közérdekre tekintettel — vállalnom kellett a megbízatást. — Intézkedéseiben mi vezette önt? Milyen tapasztalatokra, kapcsolatokra, információkra támaszkodva cselekedett? — Azt tudtam, ebben a helyzetben a leghelyesebb követelmény: életet és javakat menteni, a város lakosságának békéjét biztosítani, az olyan felelőtlen akcióknak gátat szabni, amelyeknek következményei beláthatatlanok. A katonai parancsnok kérésére, a városi néptanács nevében kellett átvennem a hatalmat a katonaságtól. Az elsó követelésem az volt. hogy azonnal állítsák le a városon átvonuló szovjet tankhádoszlojsot. Továbbá azt mondtam: „Föltétlenül eivárom, hogy Önök. ha kérem, a segítségemre siessenek!" Mindent teljesítettek. A z volt az érzésem; hogy boldogok ezek a i Hü®' * " , mík MIÉI l 1 MIÉI l 1 jhkjhb 1 m^ y f i ? y * r «/ " ^ í 5 * W.f é.A, ss«» •1 \ ' 4, rí mi5?sí k Kaló Flórián színművész szavalattal lelkesítette a tömeget. A tragikusan végződő takaréktári sortűz előtti pillanatok, az október 26-i naggy ülésen. magas rangú tisztek, hogy megszabadultak a felelősségtől. A városi néptanács is feladata magaslatán állt: míg én távol voltam, határozatokat hoztak — köztük olyanokat is. melyeket korainak tartottam (például az ÉNSZ-hez való fordulást), s nem hagytam jóvá. De nagyon gyorsan követték egymást az események. Fogadtam az egymás után érkező küldöttségeket. s egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy előzetes beleegyezésem nélkül, valaki a városháza előtt összegyűlt tömegnek felolvasta a neptanács 13 pontból álló követelését. A kiáltvány később a helyi napilapban is megjelent. Szilárd támaszra az egyetemi hallgatókban találtam Közülük egynéhányan járták a várost, s minden rendellenességet megakadályoztak, nekem jelentettek. Ez segítséget adott ahhoz, hogy vértelen forradalom lehessen Szegeden A következő napokban is fékeznem kellett az eseményeket. Például egy ávós lincselését sikerült megakadályoznom. November 3-ára már úgy tűnt, győztünk. Ilyen értelmű beszédet mondtam a szegedi „Széchenyi" rádióban. (A MÁV Igazgatóság rádióját alakították át erre a célra.) Erreföl november 5-ére virradó éjjel „belópóztak" Szegedre is a szovjet tankok — A szovjet megszállás ideién milyen korlátok között cselekedhetett? — A néptanács bátorságára, kitartására példa, hogy novembér 5-én. hétfón. spontán összeültek, s folytatták a munkát. mint ha mi sem történt volna A Széchenyi tér szélén tankok sorakoztak, de a szovjet tisztek nem jelentkeztek, mi sem kerestük velük a kapcsolatot. Az oroszok jelenlétének második napján a néptanács szűkebb körű sajtóértekezletére rontottak be rohamsisakos, mongolarcú katonák, s szuronyokkol közrefogtak, a munkatársaimat a falhoz állították Később a szegedi volt párttitkár a fülembe súgta, azt tervezik, engem a Szovjetunióba szállítanak. Egy idó múlva a szobába visszatért a szovjet parancsnok, aki közölte velem, ügy határoztak, vegyek részt a város új vezetésében, a januárra tervezett új választásokig. Nem akartam hinni a fülemnek, de természetesen elvállaltam, mert eddig is a városért dolgoztam, s nem vagyok a magam ellensége. A rádión keresztül másnap rövid beszédet intéztem Szeged lakosságához, kértem, szűnjön meg a sztrájk. A várost tehát én vezettem továbbra is..." Ú. I. (Részlet a Szegedi Egyetem várost hetilap 1989 október 9-t számában közölt interjúból.) '56 programja Szegeden született A „forradalom első dokumentumaként" emlegetik a Budapesti Műszaki Egyetem Jövő Mérnöke című diáklapja, október 23-ai számát, amely közli azt a tíz pontot, amit később a forradalom követeléseként neveztek. A szegedi események jelentőségét érzékelteti az említett írás elsó mondata: „Csatlakozunk a szegedi egyetemistákhoz, a szegedi MEFESZ-hez." A két dokumentum összevetésére dr. Kiss Tamást, a MEFESZ egyik alapító tagját kértük. „Ha a szegedi diákszervezet 20 pontos követelését a 10 pontos budapestivel összevetjük, kiderül: a szegediek érdekvédelmi ügyekben is felléptgk; politikai követeléseik pedig tartalmilag jórészt azonosak a budapesti elképzelésekkel, bár a sorrend eltér. Mi ügy fogalmaztunk, hogy „biztosítani kell a tájékóztatás szabadságát", a budapestiek vélemény- és sajtószabadságot követeltek. Mi Nagy Imrét és Lukács Györgyöt akartuk a központi vezetésben látni, ők új pártvezetést, és Nagy Imre miniszterelnökségét követelték. Mi bérreformot, ók normarendezést; mi szabad, ók titkos választásokat; mi a halálbüntetés eltörlését, ók a politikai perek felülvizsgálatát tűzték zászlóra. Március 15. nemzeti ünneppé nyilvánítását, és a Kossuth-címer visszaállításáról szóló rész még a megfogalmazásban is azonos. A budapestiek annyibban merészebbek voltak, hogy — bár Szegeden már az október 16-ai nagygyűlésen felmerült, de nem vettük föl a programba —, ók követelték a szovjet csapatok kivonulását. Mi valószínűleg túl korainak, túl veszélyesnek találtuk ezt. A fővárosban tanulók felvették programjukba a beszolgáltatási rendszer felülvizsgálatát. Mi egyértelműbben fogalmaztunk: bíróság elé kell állítani a koncepciós perekben felelős személyeket, továbbá a politikai jellegű „kívánalmaink" közé vettük az egyetemek autonómiájának követelését, ami a pestiek figyelmét elkerülte. Ugyanúgy, mint a szegedi MEFESZ programjának az a pontja, hogy az egyetemi ifjúság kapjon nagyobb részt az ország politikai életében." Tudósok segélykiáltása A szegedi tudományegyetem kivételes módon reagált a szovjet csapatok bevonulására: felhívást intézett a világ egyetemeihez. Ennek körülményeiről Baráti Dezső, az 1956-os rektor a következőket mondta: „... 1956. november 3-án tettük, amikor már baljós hírek érkeztek a közelgő szovjet intervencióról... A posta bizonytalansága miatt le kellett mondanunk arról, hogy fölhívásunkat az egyes egyetemekhez külön-külön juttassuk el. SzentGyörgyi Albertnek táviratoztunk, és ót kértük meg arra. hogy felhívásunkat tegye közzé. Ezt a tudományos világban nagy tekintélyű Natúré című folyóiratban tette meg, s mivel ez csak a forradalom eltiprása után történhetett, akkor már mint a magyar tudósok segélykiáltását kommentálhatta..." (A Szegedi Szovjet tankok a múzeum előtt. Egyetem című városi hetilapban 1989. október 30-án megjelent interjú részlete.) A szegedi egyetem felhívása a világ valamennyi egyeteméhez Az újjászületett, demokratikus Magyarország nemzeti függetlenségének visszanyerése után, békében és barátságban kíván élni közvetlen szomszédaival, és a világ valamenynyi népével. Mi, a szegedi egyetem, felhívást intézünk a világ valamenynyi egyeteméhez, hogy erkölcsi tekintélyükkel álljanak mellénk abban a törekvésünkben, hogy hazánk függetlensége és ezzel a béke helyreállítása — amely a tudományos munka alapfeltétele — mielőbb biztosíttassék. Külön kérjük azokat a tudósokat, akikkel az elmúlt évek során személyes kapcsolatba léphettünk, akár külföldön, akár hazánkban, legyenek segítségünkre. Szerény erőnkkel eddig is aira törekedtünk, hogy kutatásainkkal az egész emberiség haladását, és jobb jövőjét szolgáljuk. A jövőben is mindent meg akarunk tenni, hogy az általunk mindig becsült szomszéd népekkel, és a világ valamennyi kutatójával együttműködhessünk. Boldogok volnánk, ha ez a célunk megvalósulhatna. Baráti Dezső rektor, Korpdssy Béla dékán, Ábrahám Ambrus, Bánus György, Budó Ágoston, Csík Lajos, Fodor Gábor, Greguss Pál, Hetényi Géza, Huszák István, Ivanovics György, Jancsó Miklós, Kanyó Béla, Koltay-Kastner Jenő, Szabó József. Szabó Zoltán, Szőkefalvi-Nagy Béla, Wahner Károly egyetemi tanárok. (Szeged Népe. 1956. november 4.)