Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)
1990-10-15 / 263. szám
« 10 Röviden 1990. október 15., hétfő Fehér bot napja Az Orient expressz Budapestről indul tovább nyugatra. MÁV-szerelvóny. Ismerve a hazai vasúti vi. szonyokat. már előre szégyenkeztem a külföldiek előtt. Szerencsére fölöslegesen. A vonat egészen (tiszta volt. az ablakokon ki lehetett látni. uram bocsá', a vécében minden szükséges kellék megvolt Ezt így is lehet csinálni? Utazásunk előtt pár nappal a MÁV vezérigazgatója nyilatkozott a rádióban, hogy szegény a vasút. Hát kevés kivétellel, ki nem szegénv imost hazánkban? Helyjegy váltása lehetséges, de nem kötelező. Hiába száll föl az ember időben a vonatra át kell adnia a helyet a később jövőnek, ha annak helyjegye van. Elvileg! Gyakorlatilag azonban az is előfordulhat. hogy hiába van az embernek helyjegye. A határhoz közeledve megjelentek a vámosok, egy jóképű fiatal katona pedig az útleveleket ellenőrizte. — Elnézést, ön milyen doktor? — fordult hozzám. — Orvos vagyok — Jaj, de jó! A folyosón egy an. gol úrnak doktorra van szüksége, volna szíves megnézni? — Máris megyek — ugrottam föl —. kiről van szó? — Ott ül a kofferjén. Középkorú férfi volt. nem látszott betegnek. Odamentem hozzá, mondtam, hogy orvos vagyak, s megkérdeztem, hogy mi a baja? Úti apróságok — Nincs nekem semmi bajom — válaszolta, és egy helyjegyet mutatott —, a conductort (kalauz) keresem. Nem doktorra van szükségem, hanem ülőhelyre! Szégyellem magam, hogy harmadszor vagyok Bécsben — igaz, hogy sok mindent megnéztem —. de a Kunsthistorisches Museumról. magyarul a Szépművészeti Múzeumról, megfe ledkeztem. Nem vagyok művészettörténész, de szeretem a szépet. Elképesztően gazdag képtár: Rubens, Rembrandt. Brueghel, Tiziano, Van Dyck, nem sorolom tovább. Aki Bécsben jár, ne mulassza el. mint én idáig. Hinnék a városnak nem a Mariahilfer Strasse a legfigyelemreméltóbb helye. Egyébként, a teremőrök nem nyugdíjas nénikék, akik békésen kötögetnek a sarokban. Adó-vevő. vei felszerelt egyenruhás fiatalemberek sétálgatnak a termekben. Még szigorúbb biztonsági intézkedések érvénvesek a Burg kincstárában. A helyiségek félhomályban vannak, csak az üvegszekrényekben elhelyezett ékszereket díszruhákat, palástokat világítják meg' rejlett reflektorok. Sok szép ékszer látható itt. például Bocskai István erdélyi fejedelem rubinokkal ékesített aranykoronája. Hogy került ez ide? A történészek biztosan tudják. Az egyházi kincsek kö. zött Erdélyből származó aranykehely, ós egy ékes mon&traruaa. Bécsben élő kedves unokahúgom felajánlotta a lakását, mivel ott-tartózkodásunk alatt családjával Görögországban nyaralt. Szép, olyan 70-80 négyzetméteres lehet Minden van benne, ahogy precíz osztrák mérnökök tervezték egy „középpénzú" három-négv tagú családnak. Tévé, rádió minden szobában. A videó természetes. Kedves szegedi író barátom, akinek hobbija az asztalosság, nem tudom, mit szólna ezekhez a szekrényekhez, amelyek az unokahúgom lakásában vannak. Nyilván nem különlegesek, de minden fiók golyóscsapágyon gördül, nem lehet kirántani, és nem szorul, hogy rángatni kelljen. A lakás agyonbiztosított három zár az ajtón, belülről pánt retesz. A kaput csak tankkal lehetne betömi Ha kinézek az ablakon, mindenfelé magas házakat látok. Eszembe jut az otthoni dzsungelszerű kert, a macskákkal játszadozó kutyám... A vonat nemsokára indul; még egy kis tumultus és a Wiener Walzer egyenletesen kattogó kerekei visznek hazafelé. Németh András Október I5-e a fehér bot nemzetközi napja. Világszerte ma emlékeznek meg a vakokról és gyengénlátókról. Szegeden a vakok intézete ad otthont az ünnepségnek; Balogh Sándor szintetizátoron játszik. Farkas Mátyás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Faiskola művésze pedig zongoramuzsikával szórakoztatja az otthon lakóit. „Gyógyulj saját kezedtől!" Felhősödik Színésztréning és koncertjegyek Mostanában talán önmagunkra figyelünk a legkevesebbet, pedig az önismeret sok nehézségtől, stressztől megkímélhet. Ezenkívül az önneveléshez is elengedhetetlen. Az egészségnevelés már nem ennyire egyszerű, szakemberek segítsége nélkül nem túl sokra juthatunk. Talán éppen ezért hirdetett az ifjúsági ház szabadiskolája „Medicina" egészségnevelési programot, melynek előadásai október 18-ától december 20-áig tartanak, minden hét csütörtökén, délután 5 órától (kivétel december 5. 6zerda). Az előadások témái és az előadók sorrendben a következők; Korosztályok — étkezési szokások (Speciális diéták, fogyókúra-hízókúra); Fodorné Bobán Magdolna diétás főnővér, Szeged. Táplálkozási ajánlások az egészségmegőrzés érdekében, dr. Zajkás Gábor, Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet, Budapest. „Ha beteg a gyerek..." — a gyermekorvos tanácsai: dr. Mocsai Eszter gyermekgyógyász, Szeged. A betegség, mint lelkiállapot. Mit tehetünk saját gyógyulásunk érdekében? Tanácsadónk a pszichológus: dr. Veres Ilona pszichológus, Orvostovábbképző Intézet, Budapest. öngyógyító lehetőségek: dr. Veres Ilona pszichológus, Orvostovábbképző Intézet, Budapest. Magas vérnyomás a kardiológus szemszögéből: dr. Horváth László kardiológus, Tüdő- és Szívkórház, Deszk. Koszorúérmegbetegedések: dr. Horváth László kardiológus, Tüdő- és Szívkórház, Deszk. A természetgyógyászatról általában: Vadnai Zsolt természetgyógyász szakíró, Budapest. Gyógynövények a természetgyógyászatban : dr. Babulka Péter gyógynövénykutató, Budapest. Tervezhető-e az egészséges család? Megkérdezzük a genetikust; dr. Szemere György genetikus, Orvosi Genetikai Központ, Szeged. Lassanként mind többfelé növekszik meg a felhőzet. A reggeli köd feloszlását követően az ország legnagyobb részén már többnyire erősen felhős idő várható. Számottevő eső ennek ellenére nem Tesz. Napközben megélénkül a déli szél. A hőmérséklet reggel általában 8 és 13 fok között lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 16 és 21 fok között valószínű. A DZSESSZ DIPLOMATÁI A Szegedről indult, ismert dzsesszmuzsikus, Szaniszló János lesz a vendég ma este 20 órától a dixieklubban, a Juhász Gyula Művelődési Központban, zenész barátaival. A Santa Barbara Jazz Workshop együttest képviseli ő, partnere Linn Cook társaságában. Egy hosszabb hazai turnéra csatlakozott hozzájuk a párizsi Sátori együttes két tagja. Velük mutatkoznak be a ma esti koncertjükön, amiről a városi televízió a tv 2 műsorába felvételt készít. RENDŐRSÉGI TELEFON A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője, dr. Tóth Lajos r. ezredes 1990. október 16-án, 14_16 óra között a 24-577 telefonszámon várja az érdeklődők hívását, hogy a rendőrség munkáját érintő észrevételeket, közérdekű bejelentéseiket meghallgassa, kérdéseikre válaszoljon. OSZTRÁK LOTTÓ A Lottó Unió Kft. közlése 6zerint az osztrák lottó 41. játékhét eredményei a következők: Az e heti nyerőszámok a következők: 1, 3, 4, 13, 15, 39, pótszám: 21. A teljes Joker fogadási díj 16 666 144 schilling. Ez az első nyerőosztály a Joker 2 499 921 schillinggel való dotációját jelenti. Az e heti Joker-szám a következő: 098 030. DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN A szegedi stúdió egyórás műsora 20 órakor kezdődik a 2-es programon. Előszóra Videó D jelentkezik a hétvége és a nap aktuális eseményeivel. Az adás második része önálló dokumentumfilm a máriaradnai búcsúról. Radna mindig kultúrák és népek, nemzetiségek határán állt és áll ma is a soknemzetiségű Romániában. Három évszázada kegyhely, az idei búcsún minden részt vevő nemzetiség (bolgár, horvát, szlovák, német, cigány, román, magyar) nyelvén celebráltak misét; ez a film kerete, de szó lesz a kegyhely történetéről, magyarországi vonatkozásairól és a kis népek összetartozásáról a Duna-medencében, ahogy azt Bartók Béla is megálmodta. t VTV-MÜSOR 17.30 képújság. 18.30: élő adás: — Hogyan választott Szeged? — Jubileum és tisztújítás a regionális kamaránál — Testvér(városi) követség Ohióból — Jelentés a „Paprikából" — a paprikáról — Játék és fogvédelem — Egészségcentrum természetgyógyászokkal — Mi épül a Centrum mögött? — Egy kis kosárlabda — Szögedi tálentum... szobrok otthonában — ösmeri ön Szögedöt...? Műsorvezető: Szatmári Gábor. Szerkesztő: Pleskonics András. Az adást kedden délelőtt 10 órától megismétlik. Október 18-án, csütörtökön színházi stúdió indul az Ifjúsági Irodában az At-. lantisz Színház közreműködésével. A színésztréningek minden hétfőn és csütörtökön, 16-tól 19 óráig tartanak, ahol a jelentkezőkel-' sajátíthatják a színpadi jelenlét, a színészi beszéd és mozgás, a performance és a happening alapelemeit. Lesznek szituatív játékok, lazításos gyakorlatok, valamint masszázstechnikák. Budapesti koncertekre jegyek is kaphatók az Ifjúsági Irodában (Deák Ferenc utca 28—30. sz.), továbbá „mázli jegyek" eladásával is foglalkoznak. Ezek árusítására jelentkezőket keresnek, amellyel igyekeznek alkalmi munkához juttatni a fiatalokat. TANFOLYAMOK A Csongrád Megyei Oktatási Intézet a következő tanfolyamokat indítja: IBM PC számítógép-kezelői, szövegszerkesztői, növényvédelmi, közegészségügyi. Érdeklődni lehet: az 53-344-es telefonon. (x) Pillanatkép Galambszív Október perget színes faleveleket, nyárkék ég alatt, aranyszín ajándék-sugarakban, piszkosszürke aszfalt felett. Autótetőkre hullanak. A langyos szellőben az ember kedve más, mint képzelnénk azt klasszikus őszi napokon. Ott az az ember, bőrkabátban. Tanácstalanul toporog. Kocsija motorháztetejére a levelekkel együtt egy fiatal, fejletlen, vagy beteg galamb hullt. Mott ül, rémülten tekintget. Az ember tétován felényúl, — megrebben. A kéz visszahúzódik. A madár azonban már fél. Ügyetlen szárnymozgással menekülne, billeg, csúszkál a fehér dukkózáson. Egyensúlyát vesztve az útra esik, ott esetlenkedik tovább. A kereszteződésben kuszává lesz a forgalom. Egy lendületből érkező Lada hatalmasat fékez, oldalra húz, hogy elkerülje a kis állatot. A balról kanyarodók is megállnak, A tétova férfi becsapja a már nyitott kocsiajtót, kilép az álló járművek közé. Hiszen ez az 6 madara. Két lépés után kezében a kis tollas test. Látszik rajta, nem tudja mit tegyen vele. Hazavigye? Letegye? És ha újra kikecmereg a forgalom elé? És ha épp nem jóérzésű vezetők érkeznek? Végül dönt. Határozott léptekkel a közeli palánkkerítésig megy. Athajítja fölötte a galambot, ott inkább biztonságban lesz. Az eddig dudaszó nélkül várakozó autók csak most indulnak el újra. C. J. Éjszakára bezárják a pályaudvarokat A Magyar Államvasutak az utasok által igénybe vett helyiségek takarítása miatt október 15-étől, mától, az éjszakai órákra ismét bezárja pályaudvarait. Ez az intézkedés azért is szükséges, mert nappal az utazóközönség nagyobb mérvű zavarása nélkül nem tudják elvégezni a várótermek és a pályaudvarok egyéb helyiségeinek tisztítását. A pályaudvarokat az utolsó vonat megérkezését, illetve elhaladását követően az első vonat indulása előtti fél óráig tartják zárva — erre az időre tervezik — különösen a nagy állomásokon — összevonni a takarítói kapacitást. Természetesen az érvényes menetjeggyel rendelkező utasok elhelyezéséről ez idő alatt is gondoskodnak. A MÁV szeretné, ha az utazóközönség megértéssel fogadná intézkedését, mert csak így tudja kora reggel az utasokat tiszta, kulturált körülmények között fogadnKfi)". x Á v:m. + Megalakult a Délmagyarország Kft. Tagjai: e lap újságírói, a szerkesztőség dolgozóiból szerveződött Délmagyarország Újságíró Egyesület és a Dél-Francia Nlce-Presse-Invest. (x) DÉLMA6YAR0RSZÁ6 (gellért) Politikai napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Főszerkesztő-helyettes: Sulyok Erzsébet Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház 6740. - Teleíon: 24-633. Tele*: 82-282. Telefax: 13130. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Fekete sas utca 28. 6720. Megbízott igazgató: Kónya Antal. — Teijeszti a Magy ar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 Ft " a vasárnapi lapokkal együtt 121 Ft ISSN 0133 025X