Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-12 / 260. szám

1990. október 12., péntek 5 Tízéves a SZOÍE kórusa Mivel a kórus szűkös anyagi körülményei nem tették lehetővé önálló jubileumi koncert megrendezését, a Bartók művelődési központ által szervezett kórushangversenyen emlékeztek meg a jeles évfordulóról. A régi tagokat is meghívták, akik közül szép számmal eljöttek és együtt léptek színpadra a jelenlegi kórussal. A megalakulást, a szerepléseket és sikereket idéztük fel Joó Ete- karnaggyal. Az összegyetemi kórus szétválása után több újrakezdési kísérlet következett, melyek eredményeként 1980ban megalakult az újjászervezett SZOTE-ikórus. A Parthyscum elnevezés, amely Szeged római kori neve, Kiss Ernőtől, a kórus egyik előző karnagyától származik. A heti két. esetenként három vagy négy próbának és a lelkes munkának .köszönhetően már az első évben koncerteztek A kecskeméti országos művészeti fesztiválon ezüstérmet, majd két évvel később aranyat és több különdíjat nyertek. A pécsi és a budapesti orvostudományi egyetem meghívására önálló koncerteket adtak. Énekeltek filharmóniai hangversenyeken és templomokban. A dómban Lehotka Gáborral és Sebestyén Jánossal volt közös fellépésük. Minden évben volt rádiófelvételük, műsoruk azóta is többször hallható. Több alkalommal szerepeltek a tévében Külföldön eddig NSZKban voltak többször is. valamint Jugoszláviában és Csehszlovákiában. Ez évben Fraciaországba készülnek. Repertoárjukon reneszánsz, barokk és romantikus mesterek kompozíciói mellett szerepelnek bécsi klasszikusok, oratórikus művek, misék és rekviemek, valamint Gershwin és Bernstein, sőt még Beatlesdalok is, Joó Ete átiratában. A kórus tagjai főként hallgatók, de örömmel fogadnának fiatal, zeneszerető SZOTE-dolgozókat Is. Rengeteg problémával kell megküzdeniük, amelyek időnként gátoljak munkájukat: jelenleg nincs próbatermük, ruháikat, kottáikat nem tudják hol farolni; egy-egy külföldi út komoly anyagi gondot jelent a kórus tagjainak. Kérdés, hogy ilyen körülmények között meddig tarthatja össze őket az együtténeklés szeretete, karnagyuk optimizmusa... Gresó Erzsébet Szornyeeskék 2., avagy: kritikus tus Rendezte: Joe Dante. Zene: Jerr.v Goldsmith. Fényképezte: John Hora, A. S. C. Főszereplök: Zach Gallegan és Phoebe Cajes. A hiperkapitallstá törekvések nem riadnák vissza semmitől A pénz, meg a hatalom gigantikus elképzelésekre ad lehetőséget, megcsúfolva mindent, amit ez idáig emberségesnek gondoltunk. Minden ragyog, pompásan működik: a majom emberré válását az ember géppé válása követi. Az csak büszke feltételezés lehet, högy a kör egyszer bezárul, mármint az automatizált ember rádöbben, hogy biz' mekkora majom. Ez a film ideológiája, mely ugyan elég olcsónak tűnik, így vetítve, de más az, ha az ember a bőrén tapasztalja. A Szornyeeskék című film második része Az uj falka alcímen fut. Története, mint az első részé, igen „gazdag": Az öreg kínai halála után az utolsó gízmót New York legmodernebb felhőkarcolójába hurcolják a gátlástalanul kísérletező genetikusok. Szerencsére éppen ott dolgozik Billy, aki szülővárosában már tapasztalta, hogyan lesz a kedves kis lényből veszedelmes szörnyeteg. A bajokat megelőzendő, a fiatalember kicsempeszi a gízmót a laborból, ámde rövid időre őrizetlenül hagyja. Ennyi épp elég. hogy a kíváncsi' szőrmökrá Ti' néhány csepp víz- -peregjen: 'és megkezdődjék az előzőnél is bohókásabban borzalmas szórnyeeskéte-ó kirajzása. Ezerszámra seregiertek a féktelenül'csintalan csemeték, s felhörpintve a genetikai labor kotyyalékait, elképesztő képességekre tesznek szert. A jöSágos kis -gízmó Rambó-módra száll szembe velük, a leleményes fegyvereket bevető emberek oldalán. A filmhez bármilyen kritikát fűzni részemről meggondolatlan húzás lenne. Ugyanis. A film átlép egy másik filmbe(; amelyben a Szornyeeskék,. 3.-t vetítik. Ebben a második síkban egy tv-kritikus jócskán „lehúzza" ezt a . produkciót a képernyő előtt. Erre megjelennek rnógotté'á szörnyek és a film kópiáját a nyakára tekerik és úgyszólván nem engedik levegőhöz, Nos, ez a sors nekem csöppet sem tetszik. Ennek' fényében a kedves mozilátogatók levegőszükségletét saját kritikai érzékükre és merészségükre bízom. Lelkük rajta! Podmaniczky Szilárd Több furcsa pár A szükségből kovácsolt erény kissé elkoptatott fordu- jelentett, mint nekünk nézve: a szövegen alig kell vállat, ezért inkább kényszerű, ám sikerült tréfának nevez- toztatni, még a szóképek is megfelelnek, szinte csak hetjük a színház újabb (egy? két?) bemutatóját. Neil technikai módosítás szükséges. Férfiak avagy nők: elváltSimon amerikai szerző Furcsa pár című darabjáról van ként szinte betűre egyeznek. szó. melyet az iró eredetileg két elvált férfi életközössé- Ezt a két változatot tűzte most műsorára a Szegedi U Tői írt. Simon azonban nős volt, felesége színésznő, s Nemzeti — egyetlen minimálisan változtatott díszletben, irig.-elte férfi kollégáitól a szellemes, víg játékot, a pom- két rendezővel, kiket ugyancsak tekinthetünk furcsa párpás terepeket. Elkezdte hát nyaggatni férjeurát, hogy nak. Hogy mindez sikeres-e? Majd elválik, írná mc a női változatot is. S Neil — ahelyett, hogy el- Ha ők úgy, mi is így! A két előadásról együtt írunk; vált voln — megfogadta a tanácsot, és dologhoz látott, a férfiakról egy nő, a nőkről egy férfi. Egyikük sem elGondolom, i.°ki írás közben legalább akkora meglepetést vált, ha tetszik: furcsa pár... Komédia, vagy szalámis szendvics Hogyan nevessünk? A férfiakról, nemcsak férfiaknak Nőkről, nemcsak nőknek M

ég mindig nem barátkoztunk meg színházaink Brodway-sításával. E közép-európai fanyalgás legfőbb oka, hogy e darabok — legyenek bármily színvonalasak — az „örök emberit" kutató drámai műfajnak felhígult változatai, kissé fárasztó és neurotikus XX. századi utódai. Ne legyünk azonban intoleránsak. Ha a mai magyar drámák tele vannak lakásproblémákkal és széthulló családokkal, miért ne hemzseghetnének köldöknéző pszichopatáktól az amerikai darabok Készséggel elhisszük: Ez Amerika! De akkor a színpadra állítóknak legyen annyi humorérzékük és iróniájuk, mint Neil Simonnak és Örkény Istvánnak együttvéve! Oscar mondja Félixről: „Amit Félix akar, az egy szép temetés, ahol mindenki zokog, és ö megy a saját koporsója után, és mindenkit túlharsog zokogásával." Láthatjuk: Neil Simonnál még igen finoman jelentkeznek azok a stigmák, amelyek láttán Woody Allan filmjeiben megnyaljuk a tíz ujjunkat. De már e kiváló rendező esetében is a pszichoanalízissel kezelt kóros agyalágyuitság eltűrésére az indít bennünket, hogy a filmek stílusa könnyed, felszínes és lehengerlően szórakoztató. S ez bizony érvényes az amerikaiak színdarabjaira is. Ellenkező esetben győz a gonosz, s a kritikus, mindenféle bosszantó kifogást keres. Például azt, hogy a komádig azért commedia és — mondjuk — nem szalámis szendvics, mert nem minden formájában ehető. Fogyaszthatóságának feltétele például az, hogy legalább érzékeltessük: a komédiában rejlő emberi viszonyok polarizáltak, a gyarló megnyilvánulások időről időre fennakadnak, konfliktusba kerülnek a korántsem hitvány emberi megnyilvánulásokkal. Másképp marad a szendvics, nagyon régi hússal. Csak egy-két példával illusztrálva a leírtakat. Amikor Oscar magához hívja Félixet, a kirúgott férjet, a szavak mögött a magányos ember feszült és reménykedő várakozása bújik meg. Ennek a pillanatnyi elkomorodásnak az előadásban nyoma sincs. A „szakítási drámá"-ban pedig sűrítetten jelentkezik a két férfi viszonyának minden apró momentuma, hiszen csak így van értelme annak, hogv a felelősség kérdése ennyire lényeges a darabban. Az értelmezésnek ezeket az árnyalatait, sőt, semmiféle árnyalatát nem fedezhetjük fel a Sándor János-rendezésben. A játékvitel nehézkes, ritmustalan, hangsúlyok nélküli, egysíkú. A színpadi helyzetek megteremtésében a rendező motivációs hátteret nem keresett; minden zajlik a forgatókönyv szerint, de következetlenül és lélektelenül. Csak egyetlen ilyen mozzanatot kiemelve: ha olcsó trükkel kurváknak ábrázolja a két angol lányt, akkor semmi értelme az utolsó részeknek. Miért lenne így e két nőnek ideálja Félix, a kissé feminin hisztis férfi, amikor karnyújtásnyira vannak a férfias, szellemes Oscartól ? Részben a rendezés hiányosságai, részben a színészi alulteljesítés az oka a jellemek megformálatlanságának. A színészek bizonytalan, karakter nélküli, közhelyekből építkező szerepformálási kísérletei tetőzik be a vállalkozás kudarcát. A két főszereplő Kovács Zsolt (Félix) és Rácz Tibor (Oscar) színészileg nem partnerei egymásnak. Már önmagában ez elegendő lenne ahhoz, hogy a játék megbukjon, de a pókerezésre összesereglő barátok társasága (Jakab Tamás, Kiss László, Kátó Sándor, Somló Gábor) annyira jellegtelen és koordinálatlan (Jakab kezdetben legalább üdítően fittyet hány arra, ami a színpadon történik), hogy nem érdemes ezzel külön foglalkozni. Kovács Zsolt az egyetlen a szereplök közül, aki színészileg érzékenyen reagál figurája jellemére, s a felszínes „szómágia" mögött képes felfedezni és megjeleníteni azokat az indulatokat, gesztusokat, néha csak egy tekintettel, amellyel ha nem is teljesen egyedivé, de legalább színessé varázsolja Félix alakját. Ezzel szemben Rácz Tibor még a tájszólásban való beszédet is segítségül hívja néha, ami durva színészi hiba. A figura teljesen diffúz, színészi közhelyek tárháza. Némi egy másrahangol tságot és szellemességet egyetlen jelenetben, a porszívózás során fedezhetünk fel. Janisch Évának és Andódy Olgának a már említett hitvány szerep jut Janisch láthatóan kényelmetlenül viseli, hogy nemrég még naíva volt, most pedig egyre-másra szajházzák. A végére már csak egy sóhajtás marad. Szegény szegedi színház! Oly sebesen pörög kifelé az országos áramkörből, amelyet bármifajta gazdasági szükség nehezen indokol. (Nagy László képéri Kovács Zsolt (Félix) és Rácz Tibor (Oscar). Na»y Márta A

színpadon előfüggöny; hatalmas felhőkarcolók, fénylő ablakokkal. Az ember rögvest tudja, hogy nem Moszkva, Majd szétnyílik, s máris gusztustalanul fényűző amerikai lakásban vágyunk (Csanádi Judit tervezte). Ruhák szétdobálva, újságok itt-ott; összevisszaság, piszok. (A női változatban kicsit elégedetlen vagyok a rendetlenséggel. Bezzeg a férfiak! ök tudnak csak igazán rendetlenséget csinálni !) Jobboldalt ebédlőasztal, balról ülőgarnitúra. (A férfiaknál ugyanez' — fordítva.) Itt -játszik ,.orsgag-várost" minden pénteken egy kis női kompánia. (A férfiak pókereznek.) Ez a komédia színhelye. Komédia, amely nem kabarét jelent, nem bohózatot, nem súlytalan, lényegtelen marháskodást, hanem • pusztán az élet egyfajta szemléletét. Szerencsére Korcsmáros György rendező — bizonyos ellentétes szegedi hagyományok ellenére — nem téveszti ezt szem elől. A nők jók. A mellékszereplők például: mind-mind egyéniség. Sylvie, Müller Juli nagydarab, ám kamaszosan bájos. Vera, Kelemen Márta agyonhidrogénezett parókájával, állandó üres csicsergésével maga az amerikai buta liba, Mickey, Fodor Zsóka pedig csak elvjselhetóen katonás, azaz, mit is beszélek: rendőrös. Csak Renée, a szép fiatalasszony sikerült némileg halványabbra Fekete Györgyi tolmácsolásában. Számomra meglepő az is, hogy a két heves vérű spanyol is yiszszafogott, mentes minden olyan potomságtól, túlzástól, melyektől bizonyos víg darabok régebbi szegedi előadásain olyan sokat szenvedtünk. Ragó Iván és Jáger András mértékkel tüzesek, s kacagtatóan, bájjal törik a nyelvet. Mind ez eddig azonban csak keret, szakmai rutin, szakszerűség kérdése. A darab terheit ugyanis nagyrészben a két főszereplő hordozza vállain, amely ez esetben két-két törékeny, női vállat jelent. Vállalom az ódiumát: hasonló darabot egy színháznak csak akkor szabad (és érdemes) elővennie, ha rendelkezik két kiemelkedő művésszel-művésznővel, akik brillírozhatnak. Ezek ugyanis olyanféle ziccerek, mint egy húszméteres szabadrúgás. Détárival halálosan izgalmas, ám gyenge rugóval érdektelen. S az embernek persze lennének tippjei... A társulatból minden bizonnyal a legmegfelelőbbeket sikerült találni. Ahogy Bede-Fnzrkas mária (Olive) álmatagon belép, miniruhaként funkcionáló hosszú férfiingben, orrán pápaszemmel, hajában fekete szalaggal, rögtön képet alkothatunk, . kivel is állunk szemben. A művésznő pompásan érzi és játssza a figura egészét: azt a hanyag, sziporkázó, rendetlen újságírónőt, aki talán épp a szétdobált párnákból, bevetetlen ágyakból meríti ihletét. Sziporkázó, mulatságos. Csak épp a két komoly pillanat hagyja hidegen. Florence hoszszán ellenáll jávaslatának, hogy ugyarifs "kóllöxzön oda. Két mondatnyi;, az- indok, amelyre végül is megadja magátMért rvefti bírom az egyedüllétet... Mert magányos vágyok." Bedé-Fazekas ezeknél a szavaknál nem vált hangot, pedig ebben nincs semmi nevetség, ez komoly, sőt, szomorú dolog, legföljebb keserűen lehet mosolyogni rajta. (A másik ilyen pillanat Florence elköltözése.) Dobos Kati (Florence) játéka a figura egésze szempontjából nem olyan egységes. Vannak kitűnő mozzanatai, Ahogy megérkezésekor, hüppögős vidámsággal, erőltetett jókedvvel beköszön („Helló lányok"), abban egész helyzete benne van A művésznő az utóbbi években szinte kizárólag királynőket, nagyasszonyokat játszott, s ez nem a legjobb dolog a színészi fejlődés szempontjából. A vígjátéki feladatra tehát örömmel mondjuk: végre. A bemutató idején még nem szabadult meg teljesen előző szerepkörének stílusától, tartásától; nemigen vállalja, hogy egy háziasszony-típusú figura néha elgyötört, slampos, nem mindig vonzó. Éz Mán jelmeztervezési probléma is, hiszen Borsi Judit mindig oly eleganciával öltözteti, mintha kisebb partira készülne. Aki otthon főz, mos, takarít, bizonyára inkább háziköntöst, melegítőt, joggingot húz. Ugyanakkor Dobos Kati félreérthetetlenül igazi szánalmat képes kelteni. Az ó fájdalma megérint bennünket, komoly pillanatai szíven ütnek. Miközben a figura egésze egyelőre ellentmondásos, a lényege biztosan megvan. / A Furcsa pár női változata élvezetes komédia, melyben a szerepek karakteres művészekre találtak. Sok előző ellentétes tapasztalatunkkal szemben könynyű, de ízléses szórakozás. (A képen Fodor Zsóka (Mickey), Dobos Kati (Florence) és Bede-Fazekas Annamária (Olive). Marok Tamás