Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)

1990-09-02 / 220. szám

1990. szeptember 2., vasárnap Tetőablak 3 Elindulnak szeptemberben Románia s Erdély viszonyai közölt eligazodók tudják, hogy az iskolaügy máiglan egyik kulcskérdése a tartós rendeződésnek. Mármint a nemzetiségiek nyelvén, jelesen a magyarul történő oktatás-tanulás — ahogy jelszószertíen mondani szoktuk — az óvodá-. tói az egyetemig. Kétségtelen, hogy tavalyhoz mérten egész sor jóirányú változást könyvelhetünk el, de a román nacionalista indulatok szokatlanul heves felizzása láttán meghátráló, sokat bizonytalankodó és szembetűnően következetlen kormány, még távol áll korábbi ígéretei beváltásától. Ami megvalósult az a magy ar osztályok és tagozatok látványos, már-már az igények szerinti növekedése, a magyaroknak biztosított főiskolai, egyetemi helyek számának emelése, s a bejutást megkönnyítendő, az anyanyelven történő felvételi vizsga törvényes jogának szavatolása. Jónéhány egyetemen, — viszont legtöbb helyen késlekedik, sót egyenesen kétségessé vált az önálló magyar gimnáziumok újraindítása, és, sajnos, a magyar egyetem, a Bolyai életrekeltésébó! sem lesz ezen az ószön már semmi. - Mindennek ismeretében, vajon milyen esélyekkel, érzésekkel vágnak neki szeptemberben az új tanévnek az erdélyi magyar diákok? Mivel a kisebbek sorsa úgy-ahogy rendeződött, maradjunk a főiskolásoknál. Két megoldás kínálkodott számukra: az otthoni felvételi, illetve a magyarországi továbbtanulás. Nagyon sokan döntöttek a második variáns mellett •A korábbi évek keserű csalódásai, a durva becsapások, s nem utolsósorban a bizonytalanság, a romániai tanügyi hatóságok iránti bizalmatlanság miatt, lényegében nincs is mit csodálkozni ezen. Erdélyi fiatalok korábban is tanultak külhoni v^yetemeken, ettól még nem váltak nemzetük árulóivá, most sem lehet hát elítélni őket, ha belekapaszkodnak a számukra csodaszerúen felkínált magyarországi továbbtanulási lehetőségbe. Érthető,hogy most, sikeres felvételi vizsgájuk után, — és nagyon sokan vannak ilyen helyzetben —, azt sem tudják, hová legyenek a boldogságtól. A szülők öröme a fenti észérvek ellenére sem ilyen határtalan, — egyik szemük nevet ugyan, de könynyen meglehet, hogy sír a másik. Igen, mert sok a tisztázatlan kérdés gyermekük jövőjét illetően. Jobbik esetben ösztöndíjat kapnak, másokat magyarországi rokonok, ismerősök támogatnak, feltételezhetően a tanulás utáni munkától sem riadnak vissza a vállalkozókedvűek, úgy hogy ha kitartásuk van, elvégzik a főiskolát, egyetemet. Mi lesz utána? Ha ígéretükhöz híven hazamennek, vajon Romániában elisCsíkszeredai érettségizők merik-e az itt szerzett diplomájukat? Mivel nem egy-két esetről, hanem százakról s évek távlatában ezrekről van szó, szembe kell nézni ezzel a helyzettel, s a két ország közti megállapodással kell elkerülni a két világháború közti helyzet megismétlődését, amikor különvizsgákkal kesergették a magyarországi diplomások sorsát Romániában. Ha már a magyarországi egyetemek főiskolák, köztük példásan a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, a különböző alapítványok létrehozói vállalják a nem kis anyagi áldozatot az erdélyi fiatalok továbbtanulásáért, ilyen vonatkozásban is ajánlatos gondolniuk pártfogoltjaik sorsának várható alakulására. Van idó bőven a megfontolt, célirányos cselekvésre a fiatalok felsőfokú tanulmányainak befejezéséig. Egyedüli hasznos megoldás az lehet, hogy ezek a fiatalok magyarországi tanulmányaik befejezése után Erdélyben, az ottani végzettekkel azonos feltételek között kezdhessék el pályájukat. Közvetlenül érdekelt erdélyi szülőként értékelem, hogy a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola — s bizonyára más felsőoktatási intézmények is — az itteni tanulás előfeltételeként jelölték meg a fiatalok kötelező hazatérését, akár tanulmányaik befejezése előtt is, amennyiben mód nyílna Erdélyben annak folytatására. Csakis így lesz igazi haszna az itteniek áldozatvállalásának, csakis az erdélyi magyar értelmiség erősítése, semmiképpen sem további gyengítése lehet e vállalkozás célja,, ellenkező esetben visszájára fordulna nemes törekvésük. Gyermekeink nagy bizalommal indulnak el szeptemberben. Bizalommal indítjuk mi is útnak őket. Higgyük, nem fognak. nem fogunk csalatkozni bennük Borhclv László „... már holnap megvenném a traktort..." Elzavarva, kisemmizve, várakozva Király Ferenc, ma szegedi polgár, egykor tanyai gazdálkodó legényélete keserű élményekkel kezdődött. Az ötvenes évtized első évében édesapját háromévi börtönnel „jutalmazták" a szigorú hatóságok, mivel az át nem vett napraforgómagot tanyája padlásán kiterítette száradni, s ezzel a cselekedetével „súlyosan veszélyeztette a közellátást". Bezáratását követően a fiát hamarosan behívták munkaszolgálatos katonának. A férfiak nélküli tanya udvarán néhány hét mülva megjelent két zord illető, akik bemutatkozás helyett azt közölték az egyedül maradt anyával, hogy a lehető leghamarabb és a legkevesebb cókmókkal hagyja el a házat, földjeit, mint kedvesen hozzátették: örökre. -A katonáságtól leszerelt- Király Ferenc soha többé nem juthatott egykofi otthona és tanult mestersége mezőgazdasági szakiskolát végzett — közelébe. Hányattatásai, az állandó kísérőül szegődött „kulákgyerek"-jelzó ellenére azonban igyekezett a lehetőségek szerint helytállni, takarékoskodni. így lehetséges az. hogy friss nyugdíjasként szeretné az elveszett tanyát és földjeit visszaszerezni. Csakhogy ennek akadályai vannak. — Uram, én 37 év és 205 napi igazolt munkaviszony után 7006 forintos nyugdíjat kapok. Emellé bizony elkélne egy kis kiegészítés! Ha visszakapnám a tanyát és a földeket, már holnap megvenném a traktort, a disznókat, a teheneket, a bikákat. Nem felejtettem el semmit a gazdálkodásból! — magyarázza hevesen a gépkocsiban. míg a 33 éve lakatlan tanya felé tartunk, szemlére A műúttól nem messze van áz egykori birtok kisebbik tagja, 8 és fél hold. ami ma még a bordányi Előre szakszövetkezet tulajdona. — Nézze meg ezt a földet! — turkálja meg lábával a búzatarló szélét. — Jóféle feketehomok, még a paprika is megteremne benne! A tanya udvarába begördülve, nézem a fél emberöltő óta elhagyott épületeket — nem olyan rossz állapotúak, mint vártam. — Százezer forintból rendbe tudnám tenni annyira, hogy az állattartást megkezdhessem — vezet körbe Király űr. — Az istállókba az állatokat, a főépületbe a takarmányt — és indulás! Neki a gazdálkodásnak! Felesleges beszéd az, hogy nagyon nagy összeg kell a beinduláshoz. Az alapfeltételek megteremtéséhez kisebb is elég, aztán a termelő gazdaság hoz annyi pénzt, ami a fejlesztéshez szükséges. Kinek jó az, ha kihasználatlanul állnak az épületek? A Gabonakutató Intézet tulajdona ez, a környező másfél hektárral együtt. Semmit sem csináltak vele, hagyták pusztulni. Ha a törvény úgy szól majd, ahogyan most tervezik, hogy épületeket nem lehet viszszaigényelni, én megvenném tőlük. Megérné. Az udvar közepén betonkoronás kút, a harmincas években öntötték. Az idei szárazság kellős közepén is jócskán teli vízzel. A főépület ajtajai, ablakai használhatók, még az üvegeket sem törték be. A tanya mellett 15 hold az apai örökség, atnit a dorozsmai téesztól lehet majd visszaigényelni — Kukoricát, árpát bele! — lelkesedik Király Ferenc. — Hogy darán és ne tápon hízzon a jószág! Igen ám. de a föld visszaigénylése akadályokba ütközik. A bordányi téeszelnök csak hímez-hámoz. ha erről esik szó. Vajon mit mondanak a dorozsmaiak? — Szinte semmit sem tehetek, amíg meg nem születik a földtörvény — így Szitás Gusztáv, a József Attila tsz elnöke. — Augusztus végén visszaadunk 21 holdat azoknak, akik földjáradékot kaptak, vagy akiket földmegváltás során kártalanítottak. Mivel Király úr földjeiről még csak a tulajdoni lapok sincsenek meg, ezért várni kell a visszaszolgáltatással. A földtulajdont rendező papírokkai egyébként is nagy bajok vannak, kaotikus állapotok uralkodtak a téeszesítések idején. Én annak is örülök, hogy legalább '75-ig visszamenően tudhatok biztosan eligazodni, ezt is nagy eredménynek tartom. De higgye el, nekem a legrosszabb ez a rendezetlen helyzet. Azt hiszik, viszszatartom a földeket, pedig egyszerűen aríól van szó, hogy nem tudom azok jó részét egyelőre, törvényes keretek között, a tulajdonosnak visszaadni. Pedig én azt szeretném, ha legalább a fele területet kivinnék a szövetkezeti tulajdonból. Azok is. akiknek a művelés eszközei nincsenek meg, hiszen ók a téesz gépparkját használhatnák, bérben, ami nagy segítség lehetne nekik. Hiába hát a kedv„a szándék, sőt a tőke is Király Ferenc birtokában. A fenyegetésekkel történt hajdani kisajátításnak nyoma papíron nem maradt. Most — ki tudja, hány társával arra vár. hogy a földtörvény nyomán rendeződjenek igényei. Hogy a hajdani jóslat az „örökre" elhagyásról ne válhassoh valóra Czégénv József EGÉRFOGÓ Először csak mosolyogtam a történeten, aztán megkeseredett a szám. Otthon jártam szülőfalumban — ma már város, legalábbis nevében. Ilyenkor sorravesszük a,történéseket, emlékeken darvadozunk, temetőt járunk, találkozásokat provokálunk. Egyik ismerős mesélte az alábbi történetet, nem kis kajánkodéssal. Mis^t celebrált a katolikus templomban egy elszármazott pap. Fölöttünk járt néhány évvel az iskolában, csöndes, befelé forduló fiú volt, nem viselt úttörő nyakkendőt, nem focizott velünk, nem kirándult„.a strandon sem láttuk. Számunkra kicsit misztikusnak is tűnt, hiszen „papnak készült".. Akadt baja elég már gyerekként, nehezen viselte az iskola, hogy akadtak nyakkendő nélküliek, hogy nem jelenthettek hittanból nullát. Miatta még korholták is az iskola vezetőit. Egyikük nem volt más. miht egy frissen végzett ifjú tanár, aki hamar fölmérte, miként lehet karriert csinálni, no nem komoly, nagyívű életpályát, csak amolyan kisvárosi karriert. Jól nősült, ölébe hullott a kertes családi ház, egy-két év, s igazgatóhelyettes lett, összejáratos a társadalmi krémmel: orvosok, pártvezetők, tanácselnökök. Néha leereszkedő névnapi köszöntések a pedagógusok kisebb csoportjával, amúgy demokratikusan. Aztán beférkőzés a pártba, aztán,-a községi vébé-be, 'Sztán az igazgatói poszt, aztán olcsó telekvásárlás és házépítés (a tervező egyik régi osztályából építészmérnökké avanzsált befutott nagyvárosi menő), majd bekerülés a „belső hármasba". Innen már könnyű irányítani a várost, sorsok fölött föl- vagy lefelé mutatni a hüvelykujjal, megtisztelni egyeseket, immáron nem baráti összejöveteleket, hanem partikat rendezve. A gyereknek doktori diplomát adni (valóban okos és tehetséges), összehozni egy jó partit, lakást az ifjú párnak összeköttetések révén a fővárosban — ez is megy. Pedig nem vadászik, alig iszik, a nőket is kerüli, s mégis. A titok talán a makacsság, s a feleség lába az élet gázpedálján. S mit ad Isten — szó szerint —. kik ülnek a templom első sorában az említett misén? Az igazgató és.felesége. Átszellemüjten hallgatják az egykor sokat szidott diák fennkölt szavait, fátyolos szemmel énekelnek, majd feledve minden eddigvoltat, meleg és baráti kézszorítással üdvözlik a vendégpapot, (majd kezet nem csókolnak!) igyekezvén fölidézni azokat a szép iskoláséveket, amikor csak az ó kedvéért vállaltak a hittanoktatás minden presszióját az iskolájában, kitéve magukat rosszalló megjegyzéseknek, kemény bírálatoknak, pártos kritikáknak. De hát íme, nem volt hiábavaló, eljött a rendszerváltás ideje,-a friss szellő elfújta a diszkriminatív szabályokat, s íme, beigazolódott az, amiért ó, lassan harminc éve küzd ebben a várossá nyilvánított, de mégiscsak elmaradott településen. Az aszszony kiváló képességekkel asszisztált a jelenethez. Mire a pap csak ennyit mondott: Béke veletek... És az igazgató úr — milyen büszke volt, amikor elvtárs lehetett a fóelvtársnak, amúgy MSZMP-módra, tegező hangnemben — ma sincs teljesen tisztában, hogy polgármester-jelölésére adta áldását az egykori tanítvány, vagy elküldte békésebb vidékre. Este, amikor lekapcsolja a villanyt, azon meditál, talán elérhető lenne, ha arról a szószékről róla is elhangozna egy-két jó szó. Az most nagyon hatásos. Azt beszélik. Ráadásul egy volt nebulója szájából!... KOxJU'^K1 Nyelv Egyetlen esztendő leforgása alatt százmilliókkal csaptak be bennünket bizonyos kereskedők. Ez derült ki a tévéhíradó fcgyik rííúlt heti riportjából, pedig a vizsgálat csak a húsboltokra terjedt ki. A csupán hetekig érvényes, és már boltonként is különböző árakat meglovagolva („árhullámlovas") ott vernek át, ahol csak akarnak. De ez nem elég nekik. Vannak helyek, ahol nem fáradnak a bonyolult tűiszámlázással. egyszerűbben, s egyszersmind mechanikusabban oldják meg a vevő megvágásának problémáját. A módszer ősrégi, szinte klasszikus a maga nemében. A tény, hogy még ma is alkalmazzák, arra mutat, hogy azért a csaló kereskedőkből sem veszett ki a szakrpa hagyományainak tisztelete. A dolog úgy megy, hogy a mérleg nyelve nyugalmi állapotban sem tud nyugodni, és a nulla helyett az első dekagrammokat jelző rovátkák valamelyikén helyezkedik el. Több helyen is láttam ilyet, először azt hittem, az én szememmel van baj, de kiderült, hogy mégsem. Már szinte betegesen figyelem a mérlegeket, .de szólni még sehol se mertem, hátha nyilvánosan megmagyarázzák! hogy ezt így kell, és ők majd visszaszámolják amit a mérleg csal. (A legújabb, programozható mérlegekről ne is beszéljünk, a villámgyorsan ie-föl liftező számsorok követése súlyos szembántalmakhoz vezetne.) A mérleg ránk ölti izgága nyelvét, és mi fizetünk, mi mást tehetnénk? Azért a becsapott vevők nyelve sem marad tétlen, és viszonylag kevésbé választékos szavak megformálásában működik közre a boltból kifelé menet (nyilas)