Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)

1990-09-12 / 230. szám

1990. szeptember 12. szerda Kultúra 5 Válaszlevél Texasból A béka hasa alatt Lapunk június 16-i számában cikket közöltünk Texasi professzor Stradivarival címmel, amelyben a Szegedről elszármazott egyetemi tanár a világsajtó figyelmét is kiváltó, hegedűkcszítéssel kapcsolatos kutatásairól számolt be. Egyebek között minősítette a szegedi hangszergyár termékeit, szólt kudarcba fúlt együttműködési kísérleteiről, amit az igazgató, Bárdos Károly sérelmesnek talált, és hosszú válaszlevélben marasztalta el emiatt a nyilatkozót és lapunkat is. S amint neki megadtuk a lehetőséget véleménye szó szerinti közlésére, nem zárkózhatunk el Nagyváry József professzor kérése elöl sem. Ezzel a témát a magunk részéről lezártnak tekintjük. Meglepetéssel fogadtam szegedi ügyeimnek sajtóvisszhangját, előbb Chikán Ágnes írását, majd Bárdos Károly válaszát, amint a lassú posta Texasba is meghozta a Délmagyarországot. Az első reakcióm az volt, hogy a szegedi hangszergyárral kapcsolatos csalódásaim az időnek és földgömbnek távlatában már aligha számítanak közérdeklődésre. Ezeket részletesen majd „A quest for Stradivari's secret" cím alatt írandó könyvemben fogom megtárgyalni. Közben már megjelent magyar nyelven a módszeremet és a hegedűipart értékelő cikkem a Magyar Kémikusok Lapjában (1990. XLV. évf. 6. sz. 242— 247). Ebből is felmérheti az, akit érdekel, hogy mit veszített a magyar zenész azzal, hogy Bárdos Károly és a Konzumex a status quo hívei. Kezdőknek a legkönynyebb hegedűt gyártani. Mégis szükségesnek találom afeletti csodálkozásomat kifejezni, hogy Bárdos úrnak az új sajtószabadság ennyire nem tetszik, és a Délmagyart támadja csupán azért, mert az én negatív véleményemet idézte. A véleményért nyilván én vagyok felelős, és azt hajlandó is vagyok megvédeni a rosszul felfogott lokálpatriotizmussal szemben. Én a szegedi hegedűkről nyilatkozott gyenge minősítést főleg a hang analízise alapján szűrtem le, bár objektívebb és meggyőzőbb a rangsorolást a pénzérték alapján kifejezni. A hegedűk értékét legjobban a piaci újraeladási áruk szabja meg. Ezek az árak a 20. század hegedűinél az USA-ban 100 és 20 ezer dollár körül mozognak. A szegedi hegedűket itt 100 dollárért kínálják, tehát, a legalacsonyabb áron. Hadd említsem a gazdaságtan egyik legtöbbet idézett megállapítását: „Nincsen olyan termék a világon, amit nem lehetne rosszabbá és olcsóbbá tenni, és az ilyen tett elkövetője mindig talál majd vevőt." Van értelme a-nagy honfiúi büszkeségnek egy olyan terméknél, melynek minősége a piaci skála alján, vagy jó texasi kifejezéssel élve, a béka hasa alatt fekszik? Nem lett volna jobb az én módszereimmel az élvonalba tízezer dolláros árral betörni? A szomorú ebben az, hogy a döntést alacsony szinten hozták. Köztudomású, hogy bizonyos képzettséggel például bútort lehet csinálni, de hangszert nem, mert ahhoz magas fokú egyetemi (fizikai, hangmérnöki, sőt, vegyi) ismeretek kívánatosak manapság. Ezeket a sorokat főleg azért írom, mert Magyarországon hasonló helyzet számos vállalatnál fennállhat. A New York Times gazdasági levelezője a magyar befektetési lehetőségeket analizálva több okból pesszimistán és eltanácsolóan nyilatkozik. Rámutat arra, hogy a még mindig nyeregben ülő volt pártkáderekkel reménytelen a tárgyalás, mert ők vagy fennmaradásuk garantálását követelik, vagy jelentős megvesztegetési összegeket. Ha Bárdos úr nem azok közé tartozik, akkor a gyanú elkerüléséhez nem volt bölcs dolog a nyugati látogató táskájára megjegyzést tenni. Mindenki tudja, hogy manapság a pénzátutalás csak komputereken keresztül folyik, és pénzt táskában csak gengszterek visznek. Komoly megtisztulási folyamatra lesz szükség, ameddig az előzetes kipuhatolást külföldi részről tárgyalás és befektetés is követi majd. Szívből kívánom a szegedieknek, hogy a szalámi, Gregor és Tokody mellett, egyszer még a hangszereikre is büszkék lehessenek. Erdélyi hallgatók a tanárképzőn Az idén nyáron összesen 259 erdélyi fiatal jelentkezett Szegeden egyetemi vagy főiskolai felvételre, ebből 117-en megfeleltek. 27 levelező és 42 nappali tagozatos hallgató került a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, közülük háromnak Romániában is sikerült a felvételije, ők otthon folytatják. Áprilisban a felvétel még alaptalan híresztelésnek tűnt, amiből az erdélyi városok amúgy is jól el voltak látva. Rossz nyelvek úgy beszéltek róla odaát, mint kiválasztottaknak járó dicsőségről, amit jó ismeretség útján lehet megszerezni. Aztán kiderült, hogy a magyarországi egyetemeken, főiskolákon valóban felvesznek erdélyi hallgatókat, de csak komoly felvételi után. Erre a román sajtó kezdett vádaskodni, hogy az ajánlat inkább ront, mint használ a romániai magyar fiatalok helyzetén (ó, a gondoskodás!), mert ketféle felvételi anyagot kell megtanulniuk, s végül se ide, se oda nem fognak bejutni. A valótlan állítást cáfolni kellett: senki sem veszít lehetőséglet, hiszen a román felvételi anyag kell ide is. Mire minden tisztázódott (nem kis munka volt), elkezdődtek a felvételik. Dr. Békési Imre főigazgató: A cél az, hogy a romániai magyar oktatáson segítsünk, ezért a fiatalokkal úgy egyeztünk meg, hogy a nálunk tanultakat otthon hasznosítják majd. Tavasszal felvettük a kapcsolatot Demény Lajos ro_ mániái oktatásügyi miniszterhelyettesei, hogy hivatalos úton. megegyezés szerint jöjjön létre a felvétel. Természetesen, tartanunk kellett magunkat a román felvételi rendszerhez. a jelentkezőkön nem kérhettük számon a magyarországi felvételi anyagot. Az utolsó négy év gimnáziumi tankönyveiből vizsgáztattuk őket, mégpedig szigorúan. Akiket felvettünk, azok kiváló eredménnyel vizsgáztak. Persze, nem volt elég meghirdetni a felvételt, ehhez pénz is kellett. Annak idején a Délmagyarországban meghirdettük a terveinket, s a vállalatok, segítségét kértük. Ezenkívül főiskolánk alapítványt szervezett, ez a Juhász Cyula Alapítvány, és más kulturális alapítványokat is megpályáztunk. Ennek eredménye, hogy a Kemény Zsigmond, az Illyés Gyula és a Határon túli magyarságért alap. pilványok jóvoltából jelenleg egymillió forint értékű támogatás van számunkra lekötve. Bonifert Domonkosné dr.. főigazgató-helyettes: Versenytárgyalást írtunk ki, amelyen a Postabank befektetési ajánlatát fogadtuk el, 31.5 százalékos kamatot fizetnek majd. Amíg ez a pénz nem áll rendelkezésre, addig a főiskola oktatói és hallgatói által gyűjtött és adományozott 27 ezer 700 forintból rendezzük a költségeket Az erdélyi hallgatók havi 2 ezer forint ösztöndíjat és 1500 forint szállásköltséget kapnak. Szerencsére, szinte valamennyiüket el tudtuk szállásolni, ebben segítettek az egyházak, a vállalatok, és albérleti szobákat Ls kerestünk. Paoek Jóaaef Nemzetközi könyvvásár Nemzetközileg is jegyzett, előkélő könyv- és vidaofeszJáváUá nőtte ki magát az a kiállítás, amely ma nyílik meg a Pesti Vigadóban. A tavalyi szerény reklámozás már a múüité, a második Budapesti Nemzetközi Könyv- és Videokiáldítással Magyarország bekapcsolódott a nagy nemzetközi könyvvásárokat rendező országok sorába. Mivel a külföldi vendégek száma az elmúlt évi ötszörösére emelkedett, a Vigadó 1200 négyzetméternyi beépíthető területe már korábbam megtelt, 6aját nemzeti pavilonok felállítása a kérvényező franciák vagy spanyolok számára nem vált lehetővé. A híres európai kiadók ismét jelentkeztek a meghirdetett eseményre. A fővédnökséget az Európa Tanács főtitkára, Catherine Lalumiére asszony vállalta el, sőt az Európa Tanács külön könyvsfcanddal vesz részt. Rajtuk kívül más európai szervezetek is kiállítanak, péJdául Angliából az Amnesty International. Bár a magyar cégek részére az idén 11 százalékos kedvezményt adtak, mégis mindössze 26 hazai nevezés érkezett a 250 külföldivel szemben. A kiállítás nemcsak szakemberek, kiadók számára jörtrt létre, hanem egyben vásár is: a külföldi szak- és ismeretterjesztő kiadványok forintért is megvásárolhatók. Lesz dedikálás, író-olvasó találkozó, nonstop videovetítés, és egy csalogató tombolahúzás, melynek fődíja egy teljes, 32 kötetes Encyolopaedia firitaimica sorozat. P ' Pál Tamás lemondása A város zenei életéből nem távozik Tegnap adtuk hírül, hogy Pál Tamás, a Szegedi Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója lemondott ezen tisztségéről. Megígértük, hogy olvasóinknak bővebb információt adunk az ügyről. Az okokról és a jövendőről az érintettel és az érdekeltekkel beszélgettünk tegnap. Az érintett Pál Tamás egy órára, a Festő utcai próbaterembe ígért randevút. Előbb érkezem. Az előtérben a Délvilág egy munkatársával, és a körzeti tévéstúdió stábjával találkozom. A próba még tart, a teremből a Parasztbecsület, a következő operabemutató fináléjának akkordjai szűrődnek ki. Aztán vége a próbának, megjelenik Pál Tamás. — Az az egyensúly, ami szegedi és Szegeden kívüli tevékenységemben eddig megvolt, felbomlott. Tavaly dirigáltam először Amerikában — eddig csak Európában szerepeltem —, s ez olyannyira sikeres volt, hogy most kaptam három újabb felkérést. A jelen állapotban egy művészeti vezetőnek sokkal több dolga van, mint a művészeti vezetés: ő szervezi a fellépéseket, menedzseli az együttest, voltaképpen ő az igazgató. Ebben a helyzetben a vezetést lelkiismeretlenség lenne vállalnom. A zenekar ügyeinek adminisztratív intézését, a koncertek szervezését nem vállalom tovább, de a művészeti munkát, koncertek, operaelőadások előkészítését és vezénylését vállalom. Ez nem jelenti azt, hogy a zenekar, a színház és az én együttműködésem teljesen problémamentes lenne, de azt sem, hogy ezek a problémák túlmennének a normális mértéken; ezek nem játszottak jelentős szerepet a döntésemben. Az együttiműködésre én a továbbiakban is nagyon számítok. Nagyon örülök, hogy a kollégák végül is megértették a döntésem okát. — Felmerült egy másik vezetési forma, az intendatúra is ... — Köztudott, hogy én ezt az elképzelést támogatom, s más a véleményem, mint például Gregor József barátomnak. Én ezt egy szükségszerű megoldásnak tartanám, de a fölmondás ehhez semmiképpen nem kapcsolódik. Ugyanakkor talán az én esetem is bizonyítja, hogy a vezetés kérdését újra át kellene gondolni. A zenekarbeli kollégák azt mondták, jobb lenne egy kicsit megerősíteni a zenekar önkormányzatát. Jobb helyeken a zenekar önmagát irányítja, menedzseli. — Nem áll a háttérben esetleg egy új megbízatás? — Nem, én a továbbiakéban nem kívánok megbízatásokat elvállalni. Szegeden ezt csak azért tettem, mert itt élek, és ezer szál köt a városhoz. A zenekarból Szelezsán István művészeti titkár szólalt meg. -- Minket is egy kicsit váratlanul ért Tamás lemondása. De az egész évadra szóló programunk készen van, megvannak a karmesterek, Tamás is el fogja dirigálni az ő koncertjeit. Jövőre az a tervünk, hogy pályázatot írunk ki a művészeti vezetői posztra. A tanács művelődési osztályán Juhász Pál tanácstalanul fogadta érdeklődésünket. — Megérkezett hozzánk a lemondólevél, melynek határideje október 1-je. Nem hiszem, hogy ez esetben bármi botrányos dologról volna szó, Pál Tamás indoklásában személyes okokra hivatkozott. A zeneigazgatói posztra pályázatot szeretnénk kiírni. Ez azonban egyelőre lehetetlen, hiszen azt sem tudom, a pályázók hová címezzék leveleiket. A vb-nek? A művelődési osztálynak? Az új önkormányzat megalakulásáig minden teljesen bizonytalan. — Tehát hónapokig várhatóan nem lesz új vezető? — Így van, de ez, nem hiszem, hogy problémát okozna, mert a program kész. A színházban az operatársulat művészeti vezetője éppen próbál. A Juhász Gyula Művelődési Házban előbb végighallgathattam tőle egy áriát A sevillai borbélyból. Gregor József a szünetben, pihenésképpen nyilatkozott — Pál Tamás nem tagja a színháznak, munkaviszonyban nem áll velünk. Nálunk „vendégként", megbízás alapján dirigál. Ebben az évadban két produkcióra szerződött, a Parasztbecsület —Bajazzók, valamint a Bohémélet felújítását, és néhány előadását vezényli. Ezeket teljesíteni is fogja, tegnap este is próbált. Én úgy értelmezem, mint a szimfonikus zenekar adminisztratív vezetője mondott csak le, mint művész, nem; továbbra is jelen lesz a város zenei életében. Egy ilyen kaliberű művészt, aki ráadásul itt is él, nem nélkülözhetünk. A szegedi operát nem tudom elképzelni nélküle. Akkor vezényel nálunk, amikor akar, mi alkalmazkodunk hozzá. Azt hiszem egyébként, egy művésznél .természetes, ha ilyen döntést hoz, mint most ő. Továbbra is számítok az együttműködésére. Márok Tamás Nem szűnik meg, csak átalakul Tévesele a Soros-pletykák Néhány napja felröppent a hír-— úgy is mondhatnánk, kacsa — arról, hogy a Soros-ösztöndíjak eddigi, egyéni rendszerét megszüntetik, vagy legalábbis megszigorítják. Telefonon kértünk erről közelebbi információt Kardos Lászlótól, az alapítvány egyik titkárától. — Sem megszűnésről, sem szigorításról nincs szó — nyugtatott meg bennünket Kardos László. A szigorúság eddig is jellemzője volt a pályázatok elbírálásának, ez a jövőben is így marad. Két kiemelt területen hirdetünk egyéni ösztöndíjat, ezek közül a szépirodalmiakban több változás történt az év elejétől. Az idén ezeket nem kifejezetten a szépírók, hanem az ehhez a területhez kapcsolódó alkotók — esszéisták, kritikusok, művészeti írásokkal foglalkozók — között hirdettük meg, s értelemszerűen, új kuratóriumot választottunk elbírálásukra. Ez a kuratórium saját hatáskörben, évente egyszer körülbelül 10 irodalmi ösztöndíjat is kioszthat, pályázat kiírása nélkül. Ezenkívül az arra érdemes művészeket díjazásban részesíti. A másik kiemelt rendszer a társadalomtudományi ösztöndíjaké. Ezeket erre az évre is meghirdettük, a pályázatokat szeptember 31-éig lehet beadni, a kedvező elbírálásban részesültek a jövő év elejétől kapják egy éven át a kiírt összeget. Az kétségtelen, hogy ezen ösztöndíjak átalakításának igénye is felmerült, de csak a jövő évtől, ezért ebben még nincs konkrét döntés. Esetleg marad az eddigi forma, annyi változtatással, hogy szűkebb, tematikus irá. nyokat jelölünk ki, de elképzelhető ezen a területen is a díjazás bevezetése. Ami nem lenne teljesen új dolog, hiszen már ma is létezik Ránki György- és Szűcs Jenő-díj a történészeknek. Egyébként a legközelebbi pályázati hirdetésekben a változások már jól felismerhetők lesznek. A többi, igen széles területre vonatkozó eguéni ösztöndíjak megszüntetéséről, megváltoztatásáról nincs szó. (cxévény)