Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-10 / 198. szám

1990. augusztus 10. péntek Társadalom — Gazdaság 3 Katonák közreműködésével A kecskeméti vadászrepülők technikai színvonaluk és a személyi állomány ellátásának szinten tartása érdekében forintokat hozó vállalkozásba fogtak. Polgári szállító-repülőgépek repülési feltételeit biztosítják, saját repülőterükön. Elsőként az Aeroflot IL—76-os szállítógépei szállítottak kontenerbe rakott gyümölcsöt Kecskemétről küiföldre — a vadászrepülő osztály segédletével Munkanélküli segély 1400 állástalannak Múlté az újrakezdési kölcsön Ha nyár, akkor vakáció, szabadság és persze uborkaszezon. Nem mondható el mindez a Csongrád Megyei Munkaügyi Szolgáltató Irodáról. ahol mostanában, évszaktól függetlenül állandósult a csúcs. Igazolásképpen elég egyetlen szám, az elmúlt hónapban 4750 alkalommal fordultak segítségért a megyei irodához a munkát -keresők. Lehettek volna néhány százzal többen is, ha a végzett diákok a nyár örömei helyett jövendő munkahelyüket keresnék. Annak a 4700 diáknak — közülük 400 sajnos egyenesen az általános iskolából érkezik —, akik most néznek először állás után. nem túl biztató a kezdet. A vállalatok — bejelentett igényük szerint — körülbelül fele ennyi helyre várnak fiatalokat. Természetesen ezen felül még több mint ezren zökkenőmentesen elhelyezkedhetnek. Nem minden vállalat jelzi ugyanis az igényét az irodának, a régi kapcsolatok még mindig — ha nem is aranyat, de — állást érnek, valamint egyre többen helyezkednek el mostanában a vállalkozási szférában. Munkakönyvek — zsebben Az utolsó szűk negyed, a mintegy ezer fiatal azonban előbb vagy utóbb kénytelen felkeresni az irodát. Közülük eddig csak háromszázán találtak oda, a többieket az augusztus végi, szeptemberi csúcsra várják. A diákok tehát lassan csordogálnak, érkeznek, viszont a felnőtt munkát keresők. Sajnos többnyire munkakönyvvel a zsebükben. Tavaly ilyenkor még csak minden második hozta ezt az okmányt is magával, mára tízből már nyolc-kilenc. Ha csak a puszta szamokat nézzük, nincs olyan nagy probléma. Kétezer-négyszáz álláshely, kétezer-szaz munkaviszony nélküli ügyfél, a kereslet-kínálat azonban nem találkozik. Míg a 700 szellemi foglalkozású jelentkezőnek 200 állást sem kínálnak, addig a 800 betanított munkási helyre alig több mint 300 érdeklődő akadt. Átalakulóban van a munkapiaci intézményrendszer. Ezen a csúnya elnevezésen a munkanélküli-segélyt, az újrakezdési kölcsönt, a közhasznú munkavégzést, az elhelyezkedési támogatást stb. kell érteni. Közülük egyesek elkopnak, értéküket vesztik, másokat alkalmatlanságuk miatt törölnek a listáról. Legnagyobb tétel a munkanélküli-segély, júliusban már közel 1400-an kaptak ilyen címen támogatást. Támogatás vagy üzlet? Ügy tűnik, végérvényesen lezárul a sokat bírált újrakezdési kölcsön ideje. Legnagyobb hibájának azt tartották a szakemberek, hogy a szociálpolitikai, támoeatáscélú elemek rosszul ötvöződtek az üzleti alapra, gazdaságossági mutatókra épülő vállalkozásfejlesztési elképzelésekkel, -i Üzleti alapon támogatni ezt úgy látszik, még nem sikerült kitalálni. Ezt bizonyítja a munkahelyteremtő beruházások támogatásának alacsony hatékonysága is. Sok milliót öltek ilyen vállalkozásokba az északi ipari megyékben — eredmény nélkül. A gyakorlat azt mutatja, ezek a kezdeményezések csak addig élnek, ameddig az állam rajta tartja a kezét. Utána egyszerűen elsorvadnak. hiszen a vállalkozást létrehozó ok minden valós üzleti alapot nélkülözött. Maradt a közhasznú munkavégzés, csak a kissé rossz hangzáson kellene változtatni valamit. Erre példa is akadt, hiszen tőlünk nyugatra nemcsak takarítani, avart gyűjteni lehet ezen a címen, a szellemi munka is nyugodtan belefér ebbe a körbe. Gyakornokból munkanélküli Egy új kezdeményezés a gyakornoki foglalkoztatás. Lényegében a vállalat harmadáron kap féléves próbaidőre fiatal szakembert. A munkabért a foglalkoztatási alap állja, az érintett cég csak annak közterheit fizeti. Ha a vállalat és a gyakornok egymásra talál, véglegesítik a szerződést, ha nem, a cég nyugodtan kereshet.egy másikat. Ha nem talál megfelelő jelentkezőt, még mindig visszatérhet az elsőhöz, újabb féí év erejéig. Három cikluson keresztül partner ehhez a foglalkoztatási alap. A rendelet fintora — vagy inkább előnye —, hogy amennyiben egy gyakornok történetesen kibírja a háromszor hat hónapot, jogosulttá válik a*nunkanélkülisegélyre is. Ez utóbbi feltétele ugyanis 18 hónapos munkaviszony, három éven belül. A gyakornoki foglalkoztatást nemcsak elméletben tudja az iroda, nemcsak közvetíti a vállalatoknak á fiatalokat hanem maga is alkalmaz gyakornokot ilyen feltételekkel. Tanulva tanít. A munkakör pedig, amelyre a gyakornoki foglalkoztatást meghirdette: a gyakornoki foglalkoztatással kapcsolatos munkakör. (Aki a gyakornokok ügyeit intézi, maga is gyakornok. így talán nagyobb lesz az átélés.) Változatlanul napirenden vannak a munkahely-megszüntetések. Ezeket egy bizonyos létszámhatár felett minden cég köteles jelezni a Munkaügyi Szolgáltató Irodának. (Az már más kérdés, ha egy vállalat elaprózza az elbocsátásokat, ilyenkor nagyobb csinnadratta nélkül is megúszhatja azt.) Nem teheti meg ezt a Délép, hiszen 75 munkavállalójának maga volt kénytelen felmondani. A változások természetesen ennél sokkal több munkahelyet érintenek, ennek a létszámnak kétszerese-háromszorosa már a szóbeszédre keresett és talált magának új állást. így nem kellett megvárnia a felmondást. Kovács András Elvesztette hídfőállását a minisztérium Hitviták újabb tüzében Mindennemű rosszmájúság és. kuruckodó ellenzékiség nélkül megállapíthatjuk, hogy az Antall-kormány nem egy esetben indokolatlanul hivatkozik a bukott rendszertől örökölt terhekre, és — ebből eredően — a tűzoltásnak nevezett kormányzati kényszerlépésekre. Az iskolai hitoktatás terén meg ennél is rosszabb a helyzet. A kormányzati elképzelések és intézkedések inkább szikrának bizonyultak. Az elszabadult indulatok, a vita olykor durva hangneme a hitviták 16. századi tüzét idézi. Tekintve, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium úgy vállalt igen aktív szerepet a kérdés rendezésében, hogy a döntés-előkészítést illetően — enyhén szólva — nem állt feladata magaslatán, eddigi tevékenysege egyfajta, államilag támogatott „ellenreformáció" benyomását kelti. Aki figyelemmel kísérte a vitát, annak bizonyára szemet szúrt, hogy mindeddig csak feltételes módban ós a kívánalmak szintjén esett szó arról, amiről — első lépésben! — gyakorlati programot kellett volna kidolgoznia: a szabad és korszerű hitoktatag megfelelő körülményeinek meg. teremtéséről. Annak sincs nyoma, hogy a kormányzat szembenézett volna azzal az elemi követelménnyel, hogy lépései ne váltsanak ki társadalmi feszültséget Elejét lehetett volna venni a keletkezett konfliktusoknak, ha a kultuszminiszter kellő figyelmet és türelmet szentel a nézetek és érdekek elö2etes feltárásának és egyeztetésének, nem fjedig — katonai nyelven szólva — menetben végrehajtott, erőszakos átkelést kísérel meg az ellenérvek folyóján. E rövidlátó politika láttán csatlakozhatunk Mihályi Gábor kérdéséhez (ÉS, június 29.): Hogy képzeli ezt a minisztérium? Hogy — hátsó szándéktól mentes — átgondolatlansággal. tapasztalatlansággal, túlzott lelkesedéssel és némi elfogultsággal, vagy pedig tekintélyelvű és hatalmi reflexekkel magyarázhatjuk a történteket, azt még nehéz eldönteni. Bauer Tamás mindenesetre arra hívta fel a figyelmet (Magyar Nemzet, július 7.). hogy a kormányzat képes volt elszánni niagat inkorrekt — és tegyük hozzá: nem éppen demokratikus — eljárásra, is. „A Magyar Demokrata Fórum programja tartalmazta a nem kötelező, de órarendbe iktatott vallásoktatás célkitűzését. A kormány programjába azonban ez ... nem került bele. A (kultuszminiszter) az elképzelést a bizottsági meghallgatáson megemlifette. és kemény ellenvetésekkel került szembe. A kormányprogram vitájában az ellenzéki kévvise'ök érveltek, ellene — annak ellenére, hogy a miniszterelnök nem vette elő a gondolatot. Mindezek után a miniszter, a Parlament megkerülésével, megállapodott a nagy egyházak többségével az iskolai hitoktatás órarendbe iktatásában." Erősen növelte a bizalmatlanságot az az értelmetlen elgondolás is. hogy — idézem Bauer kérdését — „Ha egyszer nem akarnak kényszert, nem akarnak visszaélést, akkor miért kell a hitoktatásban való részvételt iskolai bizonyítványban feltüntetni?" Arról nem is beszélve, hogy még Honti Mária, a minisztérium közoktatási helyettes államtitkára is elismeri: az alkotmány tiltja, hogy ..állanii okmányban va'lási, felekezeti hovatartozásra, vagy vi. lágnézetre való bejegyzés" tegyen (Magyar Nemzet, július 21.). Ezek utan a rádió egy munkatársának aggodalma: a minisztérium és 35 egyház között — július közepén megkötött — új megállapodás csak gyakorlati és időleges, tehát nem elvi visszavonulást jelent (168 óra, július 31.). Lukáts Miklós művelődési államtitkár nyilatkozatából ugyanis az derül ki (lásd: a július 23-i lapokat), hogy a távolabbi jövőben elképzelhetők olyan változások, amelyekről a minisztérium most belátta, hogy nem lehet véghezvinni. Semmi okunk kifogásolni, hogy az egyhazak ki akarnak törni a sekrestye rabságából — amint azt olvashattuk a Délmagyarország július 1-jei szamában —, s tért akarnak nyerni a tömegkommunikációs eszközökben és a kulturális intézményekben. Sőt a hitoktatás szükséges feltételeinek állami segédlettel történő megteremtése a szabad vallásgyakorlás alkotó mányosan biztosított jogának érvényesülését garantálhatja. Az azonban visszatetsző, hogy a kormányzat nerrt azzal kezdte, amit Zsolnay Béla római katolikus plébános is javasol (Magyar Hírlap, július 23.): „Országos szinten is össze kell ülniük a szakembereknek, ki kell dolgozniuk a hitoktatás anyagát, be kell építeni a tanrendbe, össze kell hangolni a többi ismeretközléssel. Ez nem megy máról holnapra. de ezt az irányvonalat már most meg kell adni, és a nagy munkához hozzákezdeni." Az egyházi ellenzéki kerekasztal, vagy a hatpárti parlamenti megállapodások bizonyítják. hogy az eltérő (akár ellentétes) nezetek közös nevezőre hozhatók. De mivel a minisztérium nem törekszik fórumot teremteni a kardinális kérdések tisztázására — növelve egyben presztízsét és működése hatékonyságát —, nem csak figyelemmel. hanem türelmetlenül is olvassuk, a különböző elgondolásokat. Míg a református Bóna Zoltán különösen fontosnak tartja a hitre épített erkölcsi nevelést (Délmagyarország, július 1.). addig Raj Tamás főrabbi szerint „az lenne a legjobb megoldás, ha megkülönböztetnénk a vallasoktatást a hitoktatástól. Az utóbbi az egyház feladata. A isillásoktatás pedig a művelődéstörténet része..." A római katolikus Zsolnay Béla meg úgy látja, hogv „Olyan erkölostant kell összeállítanunk, amely hívőre és nem hivöre egyaránt kötelező! (...) A hit az Istennel va. ló személyes kapcsolat. es ez egy külön világ, külön szabályokkal Nem szabad csak ezzel a kapcsolattal összekötni a leg. fontosabb erkölcsi törvényeket (...) Egyet nem szabad mondani: vallás nélkül nincs erkölcs ..." Az itt közölt néhány kiragadott idézet jelzi, hogy — lévén szó sarkalatos oroblémákról — a „hitvita" folytatódni fog. Az mindenesetre bizonyosi. hogv a megoldásra váró feladatok, azaz általában a hitoktatás súlya — ellentétben a csadáni oüspök véleményével — nem azonos a fakultatív módon választható néptáncéval. . . Ezt azért is kell hangsúlyoznunk, mert a kormányzatnak „sikerült" elérnie, akarva. vagy akaratlanul, hogy a hitoktatás vitája ateisták es vallásosak, sót — ami meg rosszabb —. néha burkoltan a ..judeobolsevisták" és „kereszténynemzetiek" ellentétévé fajult el. Löffler Tibor Hiányzik a vállalkozói kultúra Eddig csaknem 500 vállalkozó, mintegy 2,1 milliárd forint hitelhez jutott a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány pénzéből. Volt, aki 200 ezer forintot, volt aki 20 millió forintot igényelt. Az átlagos összeg 2-3 millió körül alakult. Az, jgényék természetesen ennél lényegesen nagyobbak, ám az utóbbi hetekben a pénz folyósítása akadozik és mind többet hallani az alapítvány belső problémáiról is. A kuratórium elnöke, Zwack Péter, aki rangot adott az alapítványnak, Washingtonban nagykövetként képviseli 'majd hazánkat, ezzel egyidejűleg megválik elnöki tisztétől. Alkalmas-e az alapítvány a neki szánt szerep betöltésére, vagyis kellőképpen támogatja-e anyagilag a vállalkozókat? Erről beszélgetett az MTI munkatársa a kuratórium társelnökével, Kelemen Gézával, a Controll Elektronikai és Számítás technikai Rt. elnökével. — A kérdés első felére azt kell válaszolnom, hogy igen, a második felére pedig: nem. Az alapítvány létrehozása az első valóban megalapozott döntés, amely hozzájárulhat a vállalkozói réteg jelentós bővüléséhez, és ezzel a gazdaság talpra állításához. ahhoz, hogy jól működő, a piacra gyorsan reagáló gazdaságunk legyen. A semmiből indultunk. hiányzik a vállalkozói kultúra, sem a vállalkozók, sem a bankok nincsenek felkészülve az együttműködésre. örlási nehézségeket okoz egy-egy hiteligénylésfelvétel lebonyolítása, hiszen ahhoz konkrét üzleti tervek, számítások szükségesek, ilyennel pedig a vállalkozók egy része nem rendelkezik. Ugyanakkor ötlete valóban felkarolandó lehet. Az alapítvány ebben is segítséget nyújt a hozzáfordulóknak. Ennyiben tehát az alapítvány betölti szerepét. Ugyanakkor gondot okoz a tőkeszegénység. Jelenleg százezres nagyságrendben hiányoznak a cégek az országban. Átlagosan számolva 2 millió forint induló tókere lenne szükségük ezeknek a vállalkozóknak, ami 40-50 milliárd forintot jelent. Ehhez képest az alapítvány 4,2 milliárd forinton forrással rendelkezik, pontosabban, még ez az összeg sem folyt be. Tehát az igények 5 százalékát tudjuk kielégíteni, míg 95 százalék támogatás nélkül marad, így szinte mindenki elégedetlen. A vállalkozások alapja a jó ötlet és a kezdeményezőkészség mellett a sok pénz. Tökehiány miatt azonban sem maguk a vállalkozók, sem a bankok nem rendelkeznek elegendő forrással Sajnos a hiányzó eszközöket az alapítvány sem képes pótolni