Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-07 / 195. szám

1990. augusztus 7., kedd Sport — Panoráma 7 Sándorfalvi sportgála '90 w Érdemes volt ismét megrendezni Igazi ünnep volt augusztus 5-e Sándorfalván, ahol a vasárnapot a sportnak szentelték. Sorrendben immár harmadszor rendezték meg a községben a rendkívül nagyarányú, sokakra — de akkor se túlzok, ha azt írom, valamennyi megjelentre — kellemes élményként ható gálát, ami tartalmában és színvonalában is minden eddigit fölülmúlt. A helyi sportkör vezetői — széles körű összefogással — tényleg mindent megtettek azért, hogy az apró gyermekektől az idősebb felnőttekig, mindenki jól érezze magát, s megtalálja a neki leginkább megfelelő szórakozást. A sporttelep már reggel 8 órakor megnyitotta kapuit. Nem hiába, mert már akkor, érkeztek vendégek, ők voltak azok, akik semmiről sem akartak lemaradni. Nonstop zajlott a műsor, felsorolni is 6ok lenne, mi minden látnivaló akadt a több mint tízórás programban. A színes kavalkádban sok olyan szempárt láttam, amely őszinte rácsodálkozással figyelt egy-egy, számára mindenképpen az újdonság erejével ható cselekményt. A vízilabda-mérkőzések például ezek közé tartoztak. A település 1936-ban létesített medencéjében — a sándorfalvi krónika szerint — még nem játszottak pólómeccset, s nagyon sokan voltak, akik élőben először láttak ilyet. Szabó János helyi kisiparos neípj is állta meg szó nélkül: „Hallja, Isten bizony mondom, nagyon jó dolog ez a sportnap; Annyi mindent látok itt egy nap alatt, mint máskor egy hónapig sem, Vízilabdázást a tévében néztem már, de mennyivel más ez így közelről. A fene se hinné, hogy ezek a hatalmas fiúk milyen könnyedén evickélnek a víz hátán, no meg az se kutya, ahogyan a labdával bánnak ... Nekem tetszik, remélem jövőre is lesz itt ilyesmi." De nemcsak ő, hanem a vasárnapját a sportnak áldozó közel 4 ezer néző is hasonlóan vélekedett a nap folyamán látottakról. Mert volt mit nézni s hallgatni. Az első labdarúgómérkőzés után — a Szeged SC tartalékcsapata 5-l-re nyert a megyeválogatott ellen — Dolly Roll koncert volt, majd az ezer méter magasból érkező ejtőernyősök, Molnár László, Csorba József és Nagy István mutatták be, hogyan kell szinte hajszál pontosan a kijelölt célnál földet érni. Mint ilyenkor lenni szokott, a jutalmazás sem maradt el. Kónya József, a község polgármestere keresetlen szavakkal köszöntötte Kormányos Józsefet, a sporttelep gondnokát, aki valósággal ékszerdobozzá varázsolta a létesítményt és környezetét. A főmérkőzés szünetében — ezt a találkozót az NB l-es Békéscsabai Előre Spartacus játszotta a megyei 1. osztályban szereplő sándorfalvi labdarúgókkal; 3 vendégek nyertek 10-2-re — Keresztúri István, a helyi mgtsz elnöke az általa három éve létrehozott alapítvány pénzdíját adta át a legjobb felnőtt, illetve ifjúsági sándorfalvi labdarúgóknak, Tóth Jánosnak és Nagy D. Vincének. „Bár Szegeden lakom, de amióta itt dolgozom, 15 éve ennek, sándorfalvinak érzem magam! Mindenki tudja, imádom a sportot, szívesen áldozok érte. Ezzel az alapítvánnyal is az volt a célom, hogy segítsem a község arra érdemes focistáit" — indokolta nemes egyszerűséggel korábbi elhatározását Keresztúri István, amikor rákérdeztem, miért e nagyszerű gesztus. Ami a gála összképét illeti, mindegyik eseményt élénk érdeklődés kísérte, és ez — a jövőre nézve — igencsak lényeges momentum; így aztán a szervezők és rendezők, holtfáradtan ugyan, de elégedetten nyugtázhatták: érdemes volt újfent megcsinálni a gálát; — Valamennyi közreműködőnek, szerepet vállalónak ezúton is szeretném kifejezni köszönetünket — így Kiss Zoltán, a sportkör elnöke, a késő esti órákban, kissé megviselten. — Hálával tartozunk önzetlen vállalásáért a Kemény Ferenc által verbuvált vízilabda-válooatottnak; a dr Kiss Lajos irányította ligaválogatottnak; L»hótzky Károly edzőnek, és pólóscsemetéinek; valamennyi futballistának és edzőiknek. Egyért viszont nem tudok maradéktalanul örülni! Mégpedig azért, mert a Szeged SC első csapata harmadszor csapott be bennünket! A Vasas, a Videoton, a Békéscsaba felvállalta, hogy eljöjjön, a szegedieknek rangon aluli Sándorfalva ... A községből általában két-háromszázan jártak be a Tisza-parti stadionba mérkőzésekre, megeshet, ezután nem lesznek ennyien kíváncsiak rájuk ... Nem csodálkozom, hogy a klub nem örvend nagy szimpátiának a megyében! Legjobb, ha mi is elfelejtjük őket... (gyürki) A műsort most is tombola zárta. íme a nyertes számok: 05958 (Dacia TLE személygépkocsi), 01098 (színes tévé)s 01714 (Suzuki kismotor), 00149 (wolkman kismagnó); 03064 (falióra), 01406 (utazótáska), 05662 (nyugágy), 05530 (hátizsák), 01020 (zsebszámológép), 03934 (élő kismalac). Nem jelentkezett a nyereményért a 01524 (rádiós magnó), a 01109 (csemegekosár), a 03703 (gördeszka) és a 00212 (futball) sorszámú tombola tulajdonosa. A nyeremények 60 napig átvehetők az mgtsz sándorfalvi központi irodájában. Tőzsdetanoda II. Kötvényvásár — árengedménnyel Mind a részvények, mind a kötvények árfolyamértéken cserélnek gazdát a tőzsdén. A kettő közül a kötvények árfolyama a kiszámíthatóbb, hiszen az a névértéktói (kibocsátás értékétől), a lejárati időtől, a fizetendő kamattél, illetve az inflációtól függ. Mennyit ér ma egy három évvel ezelőtt augusztusban — négyéves lejárattal kibocsátott — 11 százalékos kamatozású, ezer forint névértékű kötvény, melyről az első három év kamatszelvényét már levágták, vagyis a régi tulajdonos már felvette a háromszor 1100 forintot? Feltételezzük, hogy a következő egy évben lesz 30 százalékos infláció, ugyanakkor találunk olyan bankot, amely egy betétre 30 százalékos kamatot ad. (A bruttó vagy nettó kamattal, az adózással most ne foglalkozzunk.) Kérdés tehát, mennyit adjunk ma az egy év múlva esedékes 11 ezer 100 forintért? Hát semmi esetre sem tízezret, a névértéket, hanem csak 8500-at, hiszen ezt az összeget 30 százalékra elhelyezve a banktól is megkaphatjuk egy év múlva a 11 ezer 100 forintot. Vagyis a példánkban szereplő tízezer forint névértékű kötvény jelenlegi árfolyama 85 százalék körül van. tltttn . rt ff- t * ji&ttM* Lényeg a hozam! Talán itt kell kitérni arra a felvetésre, minek az a temérdek számítógép a tőzsdeteremben, ha az üzletek szóban köttetnek. Nos, többek között azért is, hogy a különböző kötvényekre hozamot számoljon. Elhangzik például egy ajánlat: Tiszai Vegyi Kombinát 79 százalék. A névérték 79 százalékáért kínálják a kötvényt. A számítógép tudja a lejárati időt, a kamatot és egy pillanat alatt kiszámolja a 79 százalék mellett elérhető hozamot. Ez a lejárati idő közeledtével ma rendszerint 30—35 százalék között mozog. Ennél kisebb hozamra a jeíienlegi inflációs várakozás mellett nem nagyon lehet vevőt találni. A kötvény árfolyama tehát kiszámítható, modellezhető, a részvényé már korántsem ilyen egyszerű. Vegyünk egy klasszikus példát, amelyből mára már szinte semmi sem igaz. Létezik egy gazdaság, ahol stabilan tíz százalék az infláció és ugyanennyi a betéti kamat. Alakul egy részvénytársaság, amely névértéken részvényeket bocsát ki. Mennyit érnek ezek, milyen árfolyamuk lesz egy-két vagy több év múlva? Ha . a cég stabilan tud tíz százalék osztalékot fizetni, akkör elvileg 100 százalék az árfolyam, hiszen mindegy, hogy a befektető pénze a bankban kamatozik tíz százalékért, vagy részvényben fekszik ugyanakkora osztalékért. Ha ez a cég történetesen nagyon jól működik és éveken keresztül 20 százalék osztalékot tud fizetni, akkor az árfolyam elvileg felszökik 200 százalékra, hiszen a bankban is kétszer akkora pénzt kell lekötni húsz egység kamatjövedelemhez. Ha rosszul megy és csak öt százalék az osztalék, az árfolyam a fenti gondolatmenetben ötven százalékra csökken. A gyakorlat egészen más Természetesen ez igy tisztán sosem működött, nemigen divat a betéti kamatnál sokkal nagyobb osztalékot fizetni. A pluszt inkább ön(maga fejlesztésére fordítja az erősödő részvénytársaság. Ezáltal nő a piaci ereje, hírneve, megbízhatósága s ebből következően emelkedik a részvények árfolyama is. A mai 200—900 százalékos részvényárfolyamoknak már nagyon kevés kapcsolatuk van az osztalékkal, Csak a bankrészvények 80—120 százalékos árfolyama láttán támadhat olyan gondolata valakinek, hogy a klasszikus szabályokból is maradt valami. Végeredményben a kötvényt a hozamért, részvényt pedig az elérhető, remélt árfolyamnyereségért vásárolnak ma a befektetők. Egy 900—Í000 százalékon gazdát cserélő részvény után fizetendő osztalék — ezt ugyanis mindig csak a névértékre fizetik — elenyésző a várt árfolyamnyereséghez hasonlítva. (Lásd későbbiekben az Ibusz-részvény.) (Folytatjuk) Kovács András Németh András János és Li o Másnap nem zötykölődtünk, hanem repültünk a szokásos módon. Béla cihelődött egy kicsit, majd megszólalt: — Tudjátok, nem csodálkoznék, ha a pilótafülkéből kilépne egy katonatiszt, és kiadná a parancsot: ugrás! — Tényleg, ez is olyan katonás indulás volt — mondta Margit —, mint a múltkori. Még jóformán le sem ültünk, és már usgyi Peking felé. Délután érkeztünk meg, és mire a Menynyei Eg Templomához ért a köhögő buszunk. zárt ajtókra találtunk. — ötkor bezárnak — mondta érdeklődésünkre németül az új pekingi vezetőnk —, mert ezt a műemléket/ óriási értéke miatt, katonaság őrzi. Li a busznál maradt, de észrevette a kapni előtti téblábolásunkat Az erős napisütés miatt az egyik kezét szemellenzőnek tartotta, és látván, hogy nem történik semmi, gyors léptekkel, majd a végén futva, a csopjorthoz érkezett. — Mi van Jáno6? — kérdezte a vezetőnket — Kérlek, ezek bezártak, úgyhogy ez a programunk kimarad, de az útitársak joggal zúgolódnak, mert erre a látogatásra is befizettek. — „Moment"! Várjatok! — és elszaladt egy kisebb kapwhoz. Láttuk messziről, hogy veri az ajtót, majd egy katona egy kisablakon kidugta a fejét. Li egy kis könyvecskét dugott az ór orra alá. aki valami tisztelgésféle mozdulatot csinált. Li bólintott, és visszafutott hozzánk. — Hölgyeim és uraim, mindjárt kinyitják a kaput. — Áá! Ez igen — fordult hozzám Béla —. Csak fölmutatta az igazolványát, és már szabad az út — Hál' istennek, vagy akárkinek. Linek főleg, mert nyugodtan sütkérezhetett volna az autóbusznál, és a kedvünkért vette a fáradságot, ós mennybe léphetünk — mondtam. — Ez még nem a menny — nevetett Margit —, arra ráérünk még. ez a Menynyei Ég Temploma. Sajnos, csak kívülről nézhettük meg. Azt hiszem, legalábbis számomra ez volt a legszebb templom, amit láttunk. Kör alakú, több emeletes a tetőzet, fából faragott, arany díszítésekkel. Úgy emlékszem, hogy a 16. században épült. A szállodánk halljában nagy vitának lehettünk a tanúi. János egészen belepirult Odamentem hozzá, és megkérdeztem: — Már megint mi a baj? János nagyot fújtatott, és az indulat kibuggyant belőle. — Kérlek szép*n, valahogy én, illetve egy személy, aki csak én lehetek, kimaradt a létszámból. Most megint mehetek egy másik szállodába. A fene egye meg! — Legalább ott nyugodtan fogadhatsz hölgyvendéget — mondta nevetve a hozzánk csatlakozó Béla. — Ugyan, hol találnék valakit — legyintett — Különben is, egy ilyen út nekem kéthetes szexelvonó kúra. — Ne mondd, hogy nem találnál, hát ott volt SuzJiouban az a szép kis tolmács — mondtam közbeszólva —, miért nem hívtad meg? — Ugyan! Annak se eleje, se hátulja nem volt és mit csinált volna az én százhat kilómmal? — Hát, volt nekem egy hatalmas kalapácsvető barátom, aki csak a vékony, alacsony nőket imádta, és egyiket sem nyomta agyon; a tenyerén hordta őket — Mi van a tenyérrel? — kérdezte Margit, mikor az asszonyok is hozzánk csatlakoztak. Bélának zenész „múltja" van, illően válaszolt: — Tenyeremen hordom — idézte a harmincas évek slágerét — lehozom a csillagot én... — Az már más, Bélucikám, edzedd a karod, hogy a tenyereden tudjál hordani. Nem vvolt időnk az „idefelé' nosztalgiára, pjedig megszerettük l£ínát, amely érzés igazán itthon fejlődött ki bennünk. Ezt azért mondom, mert már lassan lejárt az időnk, és nem gondoltunk az elutazásra, a búcsúra. Hátra volt még a Ming-sírok látogatása és a Nagy Fal. A Ming-dinasztia császári sírjai „csak" 500 évesek. Nem látványosak, nem úgy, mint a Nagy Fal. Hihetetlen csoda, nem tudom a hót közül hányadik. Kb. 4900 km hosszú, ha jól emlékszem, 12 méter magas, a tetején átlagosan 6 méter széles úttal, amelyet bástyaszerűen lőrések öveznek. Minden öt kilométernél őrségnek való szállás építménye. Azt mondta a vezetőnk, hogy az űrhajósok tájékozódási pjontnak használják, ami ugyan nem pxmt, de a földnek ez a legmarkánsabb emberi ép»tménye. Rengetegen voltak a falon. Főleg nyugati turisták, de a hazaiak is ott nyüzsögtek. Biztosan sokáig védelmet nyújtott az országnak, mert a támadó lovas népek a lovaikat nem tudták a falon keresztül átvinni, amellett védtelenek voltak a fal őrségének a nyilai ellen. Hogy kulturálisan jelentett-e akadályt, elzártságot? Lehet, de ez a gond legyen a történészeké Még a Nyári Palota is a programunkban szerepelt, de ... » Egy nagy tavon elcsónakáztuk az időt, legalábbis a vezetőnk valami ilyesmit magyarázott, és állítólag bezárták a p>alotát. úgyhogy a víz mellett sétálgattunk, de né hány ügyes útitársunk, köztük Margit is, fölmászott a dombon fekvő épületcsopjorthoz, és kiderült, hogy be lehet menni. — Ennek a fiúnak randevúja van — mutatott Béla a vezetőnkre. — Sietne, látszik, hogy dühös is, mert szétoszlott a társaság. — Most már mindegy — magyaráztam, — ha csak a terrakottahadsereget és a Nagy Falat láttuk volna, akkor is érdemes volt idejönni. — Igazad van Bandikám — bólintott Béla. — De nézd milyen szomorúan ül ott egy padon Li. — Pedig most már nemsokára megszabadul tőlünk, lejár a munkaideje. Menjünk oda hozzá! Leültünk mellé, ési megkérdeztük, hogy találkozunk-e még a szállodában. — Nem, én még ma este hazautazom. — Akkor, mi elbúcsúzunk — mondtam, — itt a névjegyem, és ne feledje, hogy a házunk mindig nyitva van, nemcsak az ön, hanem az egész családja számára. — Tudják, fura emberek maguk tnagyarok. sok zűrt tudnak maguk között és körül csinálni, de ilyen kedves csopwrtot még sohasem vezettem. Hogy Magyarországra eljutok-e valaha, nem tudom, de az én házam is nyitva van az önök számára, és látogassanak meg. ha mégegyszer Kínába jönnék. « • • Ferihegy... — Kádvás útitársak, remélem jól érezték magukat. — Már megint „galuskás" Jánosnak a hangja — bökött oldalba Béla — És most búcsúzom, a viszontlátásra jövőre. Csöndesen elköszöntünk mindenkitől. — Én csak annyit Jánosról és Liról — mondta Béla halkan —, hogy zsaru vagy nem zsaru. Közbevágtam: — Köszönjük mind a kettőjüknek! (Vége.) újT. X