Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-31 / 218. szám

\ 1990. augusztus 31., péntek Kultúra t 3 Á veszélyeztetett irodalom Sohasem volt nyereséges vállalkozás irodalmi folyóiratot indítani, de az elmúlt évtizedekben nem is volt szempont a rentábilitás, a haszon. A Kádár-ernyő alatt remekül megfértek az állami és pártkiadók. A „szocialista" kultúrpolitika fontosnak tartotta, hogy önmaga előtt reprezentáljon elit irodalmi folyóiratokkal. Mindez egyfelől szerencse, mert igy az állam kötelességének érezte pénzt osztani a lapoknak, másrészt jó Írásokat, minden szorítás ellenére, dörzsöltebb főszerkesztők így vagy. úgy becsempésztek lapjukba, vállalva a raportot, a dádát, a leváltás veszélyét. A sok gazda, persze. igyekezett szemmel tartani, kik és mit írnak az általa finanszírozott folyóiratokban, de az legkevésbé számított, hogy az újságpiacon hogyan kelnek ezek a kiadványok. Nem így van ez mostanában, amikor — átesvén a ló másik oldalára — a még nem létező piac nem létező törvényeire hivatkozó állam igyekszik a lapkiadás nyűgét és költségeit lerázni. Pedig az irodalmi folyóiratokat nem lehet dotáció, támogatás nélkül kiadni a világ legfejlettebb országaiban sem. Szegeden három olyan irodalmi folyóiratot is kiadnak, melyet jó tollú literátorok szerkesztenek. E szellemi műhelyek jelene és jövője — mint az országban másfelé — itt is bizonytalanná vált A Tiszatájt az, elázó éra azt úgynevezett vidéken szerkesztett országos folyóirat kategóriájába sorolta. Volt olyan időszak. mikór e lap ötezer példányban jelent meg, s a kiadásra szánt pénzösszeg 20 százalékát is megtermelte. A támogatás még néhány évvel ezelőtt is bonyolult úton érkezett A nagy kalapból, a kulturális alapból, leosztottak a Csongrád Megyei Ta_ náosnak kétmillió forintot, amit az átruházott a megyei lapkiadó vállalatnak. amely tulajdonképpen csupán kezelte az csszeget ám a vállalati általános költségekhez bizonyos százalékot elvont belőle. A lapkiadó tulajdonosa ugyanakkor az egykori MSZMP volt amely az össznyereségból vette le a sápot A beláthatatlan kanyarokkal teli úton haladó, átfutó pénz fobrásai a jövő év januárjától nyilván elapadnak De félő, hogy már ez év novemberében sem lesz gazda, aki szerződést kössön a nyomTiszatáj, Kincskereső, Pompeji dával. A Tiszatáj szerkesztői úgy vélik, hogy a legszerencsésebb az lenne, ha Csongrád megye, mint önkormányzat vállalná az. 1974-ben alapított folyóiratot Természetesen emellett, mint országos lapot az állam is támogatná. Not, de ebben a pillanatban nem tudni. jö_ vóre mi marad a nagy kasszában, s az önkormányzati választások is csak ezután következnek. Kérdés, menynyit szán, szánhat majd a megye egy irodalmi lapra. A szerkesztők szerint a kiadáshoz évi 2 millió forint szükségeltetik, ami igen szerény összegneik számít a mai világban. Bíznak benne, hogy nem luxus ezt a Tiszatájra költeni. S remélik, most amikor az új politika az előző okozta csorbákat a lap vezetőivel szemben végre kiköszörülte, nem történhet meg az a csúfság, hogy a pénz hiánya miatt szűnjön meg a Tiszatáj. A Kincskeresőt, az ország egyetlen irodalmi gyermekfolyóiratát '87-ig az úttörőszövetség vállalta föL Mikor költségvetését megszüntették, a lapot a Móra kiadó vette át s tetemes pénzösszegeket költött rá. Az Eötvösalapítványból is részesülő Kincskereső nemrég még 50 ezer példányban jelent meg, ma már azonban jó, ha annak felét el tudják juttatni a gyerekekhez A lap terjesztése ugyanis szinte lehetetlenné vált Az iskolai terjesztésből a múltban az úttörőszövetség is kivette részét, de ma már csupán néhány lelkes magyartanárra számíthatnak a lapot olvasni kívánó gyerekek. A postának pedig mintha nem érné meg a Kincskeresőt ter. jeszteni. Hajdúszoboszlón megtörtént, hogy az iskolai rendelist nem fogadták, legutóbb pedig, tévedésből, Bács-Kiskun megyébe irányították az ország egyéb területeinek szánt példányok egy részét, így nem csoda, ha óriása remittenda keletkezett. Sajnos. a posta lassan már csak a nagy haszonnal kecsegtető, sikerlapokat hajlandó terjeszteni. S mint tudjuk, az utóbbiak nem kifejezetten az irodalmat, s a maradandó értékeket közvetítik az olvasónak. Ha a Móra Kiadó saját terjesztői hálózattal rendelkezne, talán, lenne remény arra, hogy a gyerekekhez ne csak: az igénytelen, képregényekkel teli újságok jussanak el. Ha a Kincskereső kiadásához az Eötvös-alapítvány a szokásos 1 millió 700 ezer forinttal hozzájárulna, s ezt az összeget egy szponzor még félmillióval megtoldaná, a feje se fájna a szerkesztőknek. De sajnos, úgy hírlik, az Eötvös-alapítvány még az idei támogatást sem utalta át a Móra Kiadónak, a szponzorok pedig nem tolonganak. A Pompeji irodalmi, művészeti és bölcseleti folyóiratot nemrég indították útjára szegedi fiatal literátorok. A negyedévenként megjelenő lap kiadásához szükséges 800 ezer forint négy kalapból gyúlt össze. Az Osvát Alapítvány félmilliót, az IRAT 70 ezret szánt a Pomjeire a Szegedért Alapítvány 150 ezer, a városi tanács pedig 50 ezer forinttal járult hozzá a lap megjelenéséhez. A Harmadkor utóda ez a folyóirat, és jó részt a szegedi egyetemen végzett fiatal írók szerkesztik. Helyi értékekre építenek, de az ország más tájain és a határainkon túli írók, esztéták írásait is szívesen megjelentetik. A lapot egyelőre „maganúton",, baráti kapcsolatok segítségével terjesztik. Kisebb szerződéseket kötnek a nagyvá. rosi és a pesti könyvesboltokkal. Az eddig összegyűlt pénz erre az évre elegendő lesz, a következő esztendő költségvetése azonban bizonytalan. A szerkesztők reklámkampánnyal próbálkoznak, irodalmi esteket szerveznek, s kapcsolatot teremtettek már egy osztrák kiadóval is. Szeged régi és új irodalmi folyóiratai mögött komoly szellemi műhalyek működnek, $ ezeket az értékeket. reméljük, nem söprifc el — a kulturának ma még nem kedvező — piaci törvények. Mert talán nem árt, ha a változás rokonságban marad a folytonossággal és az értékmentéssel is. Pacsika Emília Az igazság az, hogy az íráshoz egy alcim is tartozik: a pártállam maradékainak lebontása. Szándéka szerint pedig a város elmúlt évtizedeiben létrehozott építményeit kívánja bemutatni, azokat, amelyekből csak úgy süt a szocialista gőg és proletár öntudat(lanság). Ez alkalommal csak a Dóm térről esik szó. Nem tárgyalva a névvel kapcsolatos hercehurcát, sem a falakon elhelyezett megye- illetve városcímerek burleszkbe illő fordulatait, elsősorban a felújított szabadtériről kell .beszélni. Az 1930-as években az ötletet a templom és tér együttes hatása adta. a nyári jatékokat e természetes hátternek rendelték alá. Az 1958-ban felújított szabadtéri ugyan a Dóm térre került vissza, de a proletárdiktatúra ateizmust hirdető elvtársai legszívesebben eltakarták volna a kéttornyú templomot. Bár ezt a méretek nem tették lehetővé, a díszletek hosszú ideig úgy készülték, hogy a mögöttes részből ne látszón semmi. Időközben megnövelték a színpadot (mellesleg a templom főbejáratát elzárva, alatta kialakították az öltözőket, elől pedig a zenekari árkot.) Párosulva a szovjet példákból merített gigantomániával, megteremtették a 6500 fős nézőteret, büszkén hirdetve, hogy ez az ország legnagyobb ilyen létesítménye. Arról persze hallgattak, hogy Közép-Európa egyik legszebb terét tették ezzel tönkre évtizedekre. Arról nem is szólva, hogy mindez a szocialista ,.aranykorban" tortént, amikor nem jelentett nehézséget milliókat átutalni a szabadtérinek évről évre, hiszen az Leégett torony és városkapu illetékes megyei párttitkár nemcsak az előadható darabok kiválasztásába szólt bele, hanem a költségvetésbe is. Az meg végképp nem okozott gondot, hogy a nézőteret megtöltsék: fél Magyarország téeszparasztjait és üzemi dolgozóit idevezényelték — ingyen jegy'gyel. Sör volt, virsli szintén, az előadások pedig csak elteltek valahogy. A szükséges világítás biztosítására megépültek a hatalmas tornyok, amelyek immár évtizedek óta terpeszkednek émelyítő barnasággal a tér összképében. A szegediek jó része nem is tud arról, hogy a klinikák felőli torony takarásában egy szoborcsoport van. A Szentháromság szobor — Kölló Miklós alkotása, 1396 — nemcsak a vallásos érzelmű embereknek jelent valamit, de mivel ez egy kofábban itt állt barokk fogadalmi emlék utóda, így a város történetének is szerves részét alkotja. Sajnos az elmúlt évtizedek megviselték, az alsó rész domborművei a gondatlan kezelés miatt szetmálltak és nem sok híja volt, hogy a tornyot pusztító tűz ebben is kárt tegyen. 'Mégis mindez semmiség ahhoz a vétekhez képest, amit a másik oldalon levő toronnyal művelték. Műemlék épületben lakók számára még azt is meghatározzák az előírások, hogy egy szöget beverhetnek-e a falba. Ám a pártállam számára ilyen kötöttségek nem léteztek, a törvények rájuk nem vonatkoztak. így történhetett, hogy az Alföld legrégebbi, közel 900 éves műemléke, a Dömötör-1< ttorony faláboz odaeszkab.ilták a másik világítótornyot, és ott áll ma is. Néhány éve a Dömötör-tornyot renoválták három oldalról — de a negyedikhez nem tudtak hozzáférni. Valamikor a tavasszal kisebb elektromos .túz ebben is volt, még gondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha a faépítmény leég. A szabadtéri létét, szükségességét senki sem kérdőjelezi meg. De a korszakváltás a*józan realitás jegyében megköveteli a megalomániás kinövések lenyesését. Nyilvánvaló, hogy pénzügyi-technikai okok miatt a nézőtér azonnali elbontása nem oldható meg. (Bár fel lehetne a nizzai tapasztalatokat használni, ahol a néhány napos karnevál idejére a tengerparton több tízezres nézőteret építenek, majd bontanak el napok alatt.) De a tornyokat most mindjárt le kellene bontani! Mi, szegediek nemcsak a fesztivál egy hónapjában, de a többi 11ben is itt élünk, és szeretnénk értékeinket olyannak látni, ahogy azt elődeink megépítették. Mint ahogy megkérdőjelezhető a városkapu névre hallgató brohzszörnyeteg léte is, amely a felállíttató városi vezetés emlékét őrzi jelenleg. De az év túlnyomó részében állandó közlekedési akadály és baleseti forrás. Ugyanis a kapu csak az úttest kétharmadát hagyja szabadon, de az útnak éppen erre a felére tették a Somogyi könyvtár parkolóját. (Az eredeti parkolóból sörkert lett.) Mivel a Belvárosban kevés a parkolóhely, az autók egészen a kapuig állnak, és így a forgalom egy sávra szűkül, azon is csak szlalomozva lehet menni, a két irányban felváltva. Hozzáértők szerint a kaput néhány óra alatt el lehetne vinni, és akkor az egész útszakasz, megkönnyebbülne, de úgy látszik, a városi közlekedés illetékesei nem járnak erre. Mint ahogy arra sem akad felelős személy, aki elrendelné, hogy az ún. Beloiannisz-kapu fesztivál alatti lezárását szolgáló bronz kapuszárnyakat a használaton kívüli hónapokra láncolják le, mert duhaj emberek éjszaka gyakran belökik az úttestre, és a reggel arra haladó járművek alig tudnak átkelni az amúgy is szúk részen. (Az már csak „apróság", hogy más években a fesztivál befejezte után azonnal megnyitották az utat a forgalomnak, most pedig több mint egy hét telt el, amíg erre sor került, de akkor is egy újságcikk nyomán.) Jó lenne, ha mindezen problémáknak gazdája akadna, és akinek feladata, cselekedne. A hajdan Európa egyik legszebb terének tartott, majd 'három évtizede elcsúfított Dóm teret a tornyok és a kapu eltüntetésével szimbolikusan és ténylegesen is el lehetne kezdeni megtisztítani. A város hűséges és türelmes lakói megérdemelnek enynyit. ZOMBORI ISTVÁN történész-muzeológus Kétharmados demokrácia R

endelettel szabályozta az illetékes miniszter a kórházigazgatók megválasztásának új módját. Sokkal demokratikusabb — magyarázta a minap a tv-híradó elképedt riporterének —, ha a hivatalban levő igazgatót minősített, kétharmados többséggel választhatja újra a kollektíva, míg a helyére pályázónak elég az 50 százalék -j- 2 szavazat. Ez az igazi esélyegyenlőség, mert az eddigi főnöknek már volt lehetősége bizonyítani, így ő könnyebben tudja befolyásolni a beosztottak véleményét — monda a miniszter. Megnyugtatom a tisztelt olvasót, hogy ennek kapcsán nem azon kívánok háborogni, hogy a kormány — korábbi ígéreteivel ellentétben — e rendelettel is a korábban vezető posztra kerültek újabb körét igyekszik differenciálatlanul, mindenkit egy kalap alá véve, intézményesen diszkriminálni. Nem azt akarom bizonyítani, hogy ez ^z intézkedés is az egyik attakja annak a hadjáratnak, amely szakmai és emberi kvalitásokat figyelmen kívül hagyva, nem is nagytakarítást, hanem padlássöprést rendez a gazdasági vezetők, iskolaigazgatók. vállalati tanácstagok és volt pártbizottsági takarítónők JtöeötL Ilyen hadjárat ugyanis nincs. Aki ezt nem hiszi el nekem, az kérdezze meg a kormány bármelyik felelős tisztségviselőjét. Nem is tippeket akarok adni arra nézve, hogyan lehetne továbbfejleszteni és kiterjeszteni ezt a kiváló ötletet. Mert mi volna, ha például egy szerződéses üzlet versenytárgyalásakor a birtokon belül levő kocsmárosnak — aki egyébként élvezi a törzsközönség többségének bizalmát — 13 százalékkal meg 1 forinttal rá kellene lititálnia a készbe beleülni kívánó új jelentkezőre, ha meg akarja tartani a boltot? Vagy a hivatalban levő kormány hatalmon maradásához kellene a következő választáson kétharmados többség, s ha ez nincs meg — csak, mondjuk 58 százalék —, akkor vehetné a kalapját, és mehetne ellenzékbe. Ugye, ilyen őrültségek senkinek eszébe nem jutnának? Mi bajom hát ezzel a rendelettel? Hiszen ráadasul sem kórházigazgató, sem orvos nem vagyok. Nos, azt nehezményezem, hogy az intézkedés alapvető állampolgári jogaimat sérti. Nekem is van főnököm, és lehet, hogy a következő miniszteriális ötlettel majd ő kerül sorra. En pedig — a beosztottak egyikeként — szavazni fegok mellette, vagy ellene. Na mármost, ha öt támogatom, akkor e szisztéma szerint a voksom kevesebbet fog érni, mint ha valaki másra szavaznék. Tudom, volt már példa a történelemben arra, hogy uz egyik ember szavazata nem annyit ért, mint a másiké. Hogy csak a legismertebb példát említsem, egykor a szovjet választójog' szerint több parasztnak együtt volt egy voksa, míg a munkásoknak, meg a bolsevik párt tagjainak „fejenként". De másutt és máskor is szabályozták ezt vagyon, iskolai végzettség, sót nemek szerint is. Ezekben a választási rendszerekben az volt a káros, hogy a szavazat értéke attól függött, ki adja le. A mi új demokráciánknak sikerült produkalnia egy másik megoldást: az nem mindegy, hogy kire szavazok. Ha az egyik táborhoz tartozom, akkor a sikerhez csak 1/66 részben, ha a másikhoz, akkor 1/50 részben járulhatok hozzá. L

ehet, hogy így „demokratikusabb"? Lehet, hogy ez kell a rendszerváltáshoz, a kormányprogrami megvalósításához, a gazdasági fellendüléshez, a nemzet népi gerincének kiegyenesedéséhez, a turáni átok megszűnéséhez, a tejjel-mézzel folyó Kánaánhoz? Sokak szerint igen. Én akkor is kikérem magamnak. Kovács László Felsőfokú technikusi képzés Leginkább érettségizett, szakmával, s biztos jövőképpel nem rendelkező fiatalokat érint következő hírünk, melyet Korányi Mátyástól, a Rózsa Ferenc Szakközépiskola igazgatójától kaptunk. Példa nélküli ugyanis — egyelőre — ama oktatási forma az országban, melyet ez év őszétől indít az iskola. Technikusi képzéssel eddig is foglalkoztak, de a 4+2-es új szisztéma igényesebb formációt sejtet. Feltételek? Először is az érettségi. Nem árt alapfokú német nyelvtudás — bár ez év közben is megszerezhető —, aztán az autós-műszaki „ügyek" iránti érdeklődés, hiszen két év elvégzése után lehet a fiatal műszaki ügyintéző, fejlesztő, előadó, ellenőr ... stb. Az oktatás formája a főiskolák rendjét vette mintául (félévek, kollokválások, vizsgaidőszakok ...), középszintű tananyaggal. A Rózsa Ferenc Szakközépiskola — tervei szerint — szeretne még két szomszédos megye — Bács-Kiskun. Békés — érettségizői számára is alternatívát szolgáltatni. Lehetőség van arra is, hogy a műszaki jellegű főiskolákból kimaradók itt tanuljanak tovább, akár félév beszámítással is. Bár a tanév hétfőn kezdődik, , a technikusi szakma iránt érdeklődők jelentkezését még korlátozott számban várják az Odesszai körúton. Dal