Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-18 / 206. szám

1990. augusztus 18., szombat 11 DM| magazin @ Borvendég Béla nélkül ugyanis nincs üzlet, nincs piac, nincs gazdaság. Mivel a tudományos, kulturális kapcsolatok általában előzményei a gazdaságiaknak, mindent fontosnak tartok, ami elősegíti a város kapcsolatrendszerének fejlődését. Mindezek koncepcionális, hoszszabb távra szóló elképzelések. De a prioritások között kell említenem a városi szolgáltatások jelenlegi egyenetlenségeinek a megszüntetését. Úgy vélem, legelőbb a kereskedelmi ellátás színvonalát kell emelni, s aztán ebből lehet anyagi erőforrásokra is szert tenni. Ha az önkormányzat ménedzseló típusú — márpedig annak kell lennie, mert elemi érdeke, hogy jó adófizetői legyenek —, elérheti, hogy a hosszú távú gazdasági elképzeléseiben minden olyan ágazat fejlesztése előnyt kapjon, aminek a neve úgy kezdődik, hogy bio-, és medico... Nemzetközi kutatások bizonyították, hogy ebben a régióban az egyik legígéretesebb gazdasági erőforrás a biotechnológia és az ehhez kapcsolható ipari ágazatok. Az én vesszőparipám — és ez szorosan kapcsolódik a biotudományok fejlesztéséhez — az ivóvízkészletek védelme, illetve a szennyvizek tisztítása. S ez már nemcsak lehetőség, hanem kényszer is, hiszen Magyarország földrajzi fekvése olyan, hogy amenynyiben erre idejekorán nem gondolunk, nem is olyan sokára ivóvíz nélkül maradhatunk... Én tehát nemcsak jómódú, hanem egészséges várost is Szeretnék, amelynek a nevét vastag betűkkel írják Európa térképére. Dr. Lippai Pál egyetemi-főiskolai hallgatók, az idetelepült tudósok, művészek valóban magukénak érezzék ezt a helyet. A város nem használta ki kellóképpen azt a szellemi potenciált, amit az egyetemek, a kutatóintézetek, köztük elsősorban a biológiai kutatóközponté és más intézmények jelentenek. Például: konferenciai'árossá lehetne tenni Szegedet, s ezzel minőségi idegenforgalomjárna együtt. A konferenciaközpontok — épületegyüttesek — egyben szórakoztató és kulturális központok is lehetnének. Mindez a várost ismertté tenné nemcsak belföldön, hanem külföldön is, és további szponzorokat, beruházókat vonzana ide. Amire nagy szükség lenne, mert az elmúlt évtizedekben nagy adósságok halmozódtak fel, gondoljunk az elöregedett közműrendszerre, vagy a környezetvédelmi beruházások elmulasztására. A városhoz csatolt községek szabad elhatározás alapján társult településekké válhatnának. Ugyanaz az infrastruktúra és alapellátás illeti meg őket, mint a várost. Összevetve a hasonló nagyvárosokkal, Szeged kedvező lehetőségekkel rendelkezik. Ha ezután megfelelő, menedzsertípusú gondolkodás érvényesül, ha képesek leszünk nagyvonalú, koncepciózus, messzetekintó programok kidolgozására, a lehetőség valósággá válhat. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy minden polgár érezze magáénak városát. Belátom, túl sokszor beszéltem feltételes módban; de csak ez az út vezethet el a jóléthez, a vagyonosodáshoz, a szabad polgári szellemiséghez. A gumigyári munkás (Pajtás Zoltán) „Új arcot szeretnék" — Az emberek jó része máról holnapra él. A többséget az érdekli, ki tudja-e holnap fizetni a villanyszámlát, jut-e elég ennivalóra. A közéletben egyre kevesebben vesznek így részt. Azért beszédtéma nálunk, a Taurusban is, hogy ki legyen a polgármester — mondja a szegedi gumigyár hengerüzemének munkása, Pajtás Zoltán. — Ki lenne jó polgármester? — Hogy név szerint ki, azt nem tudom. A kollégáim többsége itt a műhelyben Veres urat, a „harcsakirályt" szeretné. Ezen vitatkoztunk. Szerintem egy jó közgazdász kellene és mindenképpen új arc. Ne legyen vándor mesterlegény! — Mi ne legyen? — Úgy értem, ne ez legyen a tizedik funkciója, amit kipróbál. Sokszor még mindig egyik székből a másikba vándorolnak a régi vezetők. Új arcot szeretnének a legtöbben — én is. Ja, és nem az az elsődleges szempont, hogy jó fényképarca legyen. — Miért nem kell a vállalkozó? — Féló, hogy Szeged gazdasági háborúk színtere lenne, ha egy pénzeszsák kerülne a polgármesteri székbe. Szép, szép, hogy a. módos polgárok városát hirdetik meg néhányan, de a munkás módos sose lesz, azért rriég polgár szeretne maradni. Egy biztos, bárki is lesz a város atyja, nehéz dolga lesz. — Mit várna ön tőle? — Megfontoltan nyúljon a régi államapparátushoz, hogy működni tudjon a város az átállás ideje alatt is. Ne az legyen a legfontosabb, hogy az egyik szobrot kicserélje a másikkal. — Fiatal tegyen, vagy idősebb? — Nem hiszem, hogy ez számítana. Férfi is, nő is lehet. Két dolgot viszont kívánatosnak tartanék: egyik pártnak se legyen tagja és ne főállásban legyen városatya. De azt hiszem. Szegeden ma még senki sem tudná pontosan megmondani, milyennek is kell lennie egy jó polgármesternek — Abból indulok ki. hogy mostanra teljesen új helyzet alakult ki nemcsak Magyarországon, hanem Európában. Szeged szerepét ebben az új, megváltozott közegben kell megtalálni. Ha az ember ránéz a térképre, rögtön föltűnik, hogy ennek a városnak egészen speciális, különleges helyzete van: három határ találkozásánál fekszik, kapu Éurópa és a Balkán között. Tegyük fel, hogy kétmillió ember ezen a városon halad keresztül; mondjuk, hogy 1 dollárt — ami New Yorkban. az utcán egy üveg Góca Cola ára — itt mindegyikük letesz. Az kétmillió dollár. Ha tehát erről a városról gondolkodunk, akkor olyan koncepciót kell kidolgozni, amely tudomásul veszi ezt a tranzitszerepet. Ennél is fontosabbnak tartom, hogy itt kultúrák találkoznak. Manapság világszerte megnőtt az információk. a szellemi produktumok értéke Szeged ilven szempontból is jó adottságokkal rendelkezik. Azt kell mondanom, a város legnagyobb tartaléka a szürkeállományában van. Következésképpen azt a tényt, hogy ez iskolaváros, sokkal jobban ki kellene aknázni, mint eddig. A tudományos intézetek, egyetemek, főiskolák mostanáig elszigetelten működtek. Ha egyszer az öt felsőoktatási intézmény Universitás lesz, és a temesvári, újvidéki vendégprofesszorok és -hallgatók teljes nyugalommal „közlekedhetnek" egymás egyetemei és városai között, akkor kezd Szeged az új európai helyzetnek megfelelő szerepbe kerülni. A várost tehát nem egyszerűen regionális szerepkörben gondolom el. hanem bátran megcéloznám egy nagyobb, fontos európai térség központjának szerepét. Elismerem. kicsit el kell engednünk a fantáziánkat. De ha a színész többre vágyik, minthogy az új darabban is csak annyit mondhasson: Grófné, tálalva van, ha nagyobb szerepet akar, akkor meg kell felelnie ennek. Mindebben a kapcsolatok jelentőségét kétszer aláhúznám. Ezek Nem kell politikai kérdést csinálni a polgármester személyéből. Olyan ember kell, aki feltétel nélkül csak azzal törődjék, hogy minél jobban éljünk. Ha az üzlet jobban megy, akkor a család is jobban érzi magát. Ha pedig jól megy a családoknak, akkor jól megy a városnak is. Ha a városban jólét lesz, az a polgármestert fogja dicsérni. Mikor elkezdtem az ipart, még Orosházán dolgoztam, a főállásomból kirúgtak. A vállalat vezetői azt mondták, konkurenciát csinálok nekik. Jó. Kivettem az iparengedélyt, majd Szegedre költöztem és műhelyt szerettem volna nyitni. Nagyon nehéz volt. Aki vállalkozni szeretne és nincs elég tőkéje hozzá, az csak a kölcsönökre számíthat. Az akkori Kisiparosok Országos Szövetségénél úgyszólván rám se hederítettek. Azok, akik az én tagsági díjamból is éltek, nem tudtak, csak három hét múlva fogadni. Az Ipartestületbe már be sem léptem. Kétszeresre emelték a tagdijakat.de hogy változott-e valami, azt nem tudom. Eddig a város vezetése csak ígérgette, hogy megkönynyítik a hitelfelvételt. Külföldi támogatásra is lett volna lehetőségem a kisvállalkozáshoz, de a bankok késlekedtek, nem tudtak megegyezni, milyen kamatra adják a kölcsönt. Aki a saját bőrén érzékeli a késlekedés hátrányát, az csalódik az ígérgetésekben. Mégis reménykedem egy komoly és felelős helyi kormányzatban. Olyanban, melynek megfelelő szaktanácsosai vannak vállalkozási ügyben. Talán nem kell majd megint a gyűrűmet zálogházba vinnem. Nagyon fontos, hogy a leendó polgármesteri hivatal a befolyt adóösszegeket visszaforgassa a vállalkozások támogatására. A helyi pénzeket minél jobban kell majd felhasználni. Nekem minden ettól függ. A feleségem és egyik fiam is kisvállalkozó. Sok múlik a polgármesteren. Elsősorban az, hogy biztonságban érezzem a családom és a műhelyem. Ha már helyi költségvetésünk lesz. legyen erős rendőrségünk is. Mert jelenleg nincs. Felteszem a cégtáblát, reggelre összetörik. Százhússzal száguldoznak a városban és nincs aki előállítsa őket ezért. Lépten-nyomon betörésekról olvasok; ha erósebb lenne a rendőrség, akkor talán kevesebb hely is elég lenne a Délmagyarország Rossz hírek rovatának. A bürokrácia gyors felszámolásával kapcsolatban én a hirtelen változásokban nem hiszek. A hivatali dolgozók közül sokan rugalmatlanok. Az egyes emberek érdektelensége, lassúsága miatt jobb sorsra érdemes ötletek buknak meg. Ezek az emberek valószínűleg nem is fognak megváltozni. Nem mondom, hogy esztelen nagytakarítást kellene tartani, de jó lenne, ha a megfelelő helyre végre a megfelelő emberek kerülnének. Bízom benne, hogy a jövendő polgármester eszerint fog cselekedni. A főnöktől függ az egész. Eddig bizonyos rangkórságot éreztem a vezetők között. Ha egy ettől mentes polgármestert sikerül választani, akkor talán nyert ügyünk van. — Virágzó, tiszta levegőjű várost szeretnék, ahol megelégedett és tehetős emberek élnek, remélem, erkölcsösen, az emberi és az állami törvényeket maximálisan tiszteletben tartva. Hiszem, hogy ez a vágyálom — akkor is, ha mélyről kell elindulnia — mégiscsak megvalósítható lesz. Hogy a lehetséges, szerves fejlődés irányát meghatározhassuk, abból kell kiindulni, hogy az egész magyarságra szomorú következményeket hozó Trianon Szeged életét is gyökeresen megváltoztatta. A román és a jugoszláv határ a város közelébe került. A két határ közelsége és az, hogy a Nyugatot a Balkánnal összekötő E5-ös út itt halad el, az egyik meghatározója Szeged jövőjéről való gondolkodásunknak. A másik meghatározó tény, hogy Szeged 1920-tól oktatási, kulturális és egészségügyi centrummá vált a kolozsvári egyetem idehelyezése, más új iskolák és a klinikák megnyitása révén. A lehetséges fejlődésnek ezeken az adottságokon kell alapulnia. A város földrajzi helyzete eredmé' nyezi a nagyarányú turistaforgalmat, beleértve természetesen a bevásárlóturizmust is; ebból egyenesen következik, hogy jelentősen fejleszteni kellene a kereskedelmi ellátást. Mindez javítaná a város lakóinak ellátását is, és termelésbővülést eredményezne minden egyéb területen. A turistaforgalom azt igényelné, hogy mielőbb megépüljön az E5-ös útnak a várost elkerülő szakasza s így a már-már fojtogató közlekedési helyzet kezelhetővé váljon. Ezzel összefüggésben: tehermentesíteni kell a Belvárost az autósforgalomtól. Átfogó közlekedési koncepcióra van szükség. (Ebbe a körbe tartozik a Cserepes sori piaccal kapcsolatos bajok orvoslása is; a panaszok jogosak, ugyanakkor aligha vitatható, hogy a kiskeresetűek számára mennyire hasznos a piac működése.) Ezután nem lesz elég csak mondogatni, hogy Szeged-az ország egyik szellemi centruma; valóban azzá kell tenni. Hogyan? Gondoskodnunk kell arról, hogy az A kisiparos (Pató Béla) „...ne kelljen újra zálogházba vinni a gyűrűm"