Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-14 / 202. szám

1990. augusztus 14., kedd A helyzet 3 Egy másik világ - az erdőben A nagy átalakulás átmeneti időszakahan több regi kezdeményezést is a bizonytalan jövő fanyar szellője leng körül. Kddigi támogatók, társadalmi szervezetek szűnnek meg, így új támogatók után kell nézni, ami egy változékony társadalomban nem könnyű. Ilyen régi kezdeményezések: az olvasótáborok. A gyökerek még a háború előtti időkig nyúlnak vissza. A népi írók, falusi tanítók ismeretterjesztő és tehetségkutató tevékenységét újították fel a '70-es években. A célkitűzés a régi maradt: a magyar irodalom és a magyarnyelv alapismereteinek és általános ismereteknek a terjesztése, valamint a hátrányos szociális helyzetű irodalmi vagy más tehetségek felkarolása. A különbség csupán az, hogy a tevékenység urbanizálodott, és a tanyasi, falusi diákok helyébe a városi szakmunkásképzők — újabban már szakközépiskolások és gimnazisták is — fiataljai léptek. Idén kísérleteztek a határon túli magyar fiatalok bevonásával is. Ilyen olvasótábor működik Csongrád megyében is, immár hatodik éve Nóvák Ákosnak, a szakszervezeti könyvtár vezetőjének a szervezésében, pedagógusok, könyvtárosok, laikusok és ismert előadóik közreműködésével. Az idei tábornak augusztus elsó két hetében a Szegedi önálló Műszaki Dandár Ásotthalmi Csapatpihenője adott otthont. Az olvasótábor múltjáról, jeleréről. jövóiéról kérdeztük Nóvák Ákost, a táborvezetot. — Magával ragadott a feladat, mert szeretek fiatalok között lenni, szeretem érzékelni, hogy mennyire nyitottak. Másrészt, mint könyvtáros is éreztem, hogy a könyvek, légyen az irodalom vagy ismeretterjesztő, sokat segíthetnek a szellemi önépítésben. Elsősorban azokat a diákokat célozzuk meg. akik hátrányos szociális helyzetük miatt nem rendelkeznek megfelelő háttérrel, de megfelelő adottságúak, tehetségesek, nyithatók ós nyitottak a közösség és a társadalom felé. A Tábori Klub — Hogyan választanak témákat? — A fiatalok igényelték a táboron kívüLi találkozást is. Így alakult meg a Tábori klub, melynek tagjai minden hónapban, már szeptembertől találkoznak, és egyúttal a következő tábort is előkészítjük. Az idei téma az utcán hevert: rend, szabadság, törvény, hit, meggyőződés. magyarságtudat. A témakörökhöz hozzáértő szakembereket hívunk, akik jó ismeretterjesztő készséggel rendelkeznek. — E népi kezdeményezés urbanizálódott a mai környezetben. Miként változtak meg a feladatok? — A régmúlt idők ismeretterjesztőinek tevékenységét folytatjuk, akik miszszionóriusi áhítattal végezték munkájukat. Az a különbség, hogy most a fiatalok általános ismeretei magasabbak Elsősorban segítség szeretnénk adni azok nak, akik esetleg nem megfelelően választottak pályát, mert nem ismerték saját képességüket. — Régen a másik fő prolii a tehetségek felkutatása, gondozása volt. Ez magvalósul-e ma? — Ahogyan a népiskolai tanító, a falusi pap, orvos, gyógyszerész mecénásként segítette azt, aki tehetséges volt, nekünk is fel kell kutatni a rejtőző tehetségeket. Ebben a két hétben, mikor együtt vagyunk, igyekszünk önfényképet kialakítani bennük. Sokszor provokáljuk is a gyereket: olyan helyzetbe hozzuk, amikor csak a saját eszére vagy kezére hagyatkozhat. Kiderül, hogy van egy olyan rejtett adottsága, amit soha senki fél nem fedezett, ő maga sem. A tábor végével sem szakad meg a gondoskodás, erre alakult a imár említett Tábori Klub. Létrejött egy 6-8 fóből álló mini irodalmi színpad, amely a szeretetszolgálat keretében karácsonykor nyugdíjasoknak adott irodalmi műsort. — Es itt, a táborban? — Szellemi alkotóműhely látszik kialakulni itt is. Kiderült, hogy vannak lányok és fiúk, akik szívesen írnak prózát, verset. Várható, hogy a szerkesztőség megalakul, és a tábor végére megszerkeszti első lapját. A határ mégis akadály ? Egy kisteleki lány vetette fel, hogy kapcsolatot kellene találni a határon túli magyar fiatalokkal. így meghívást kaptak temesvári és vajdasági diákok is, akik közül csak két temesvári tudott eljönni, a többiek íitlevélgondok és ismeretlen okok miatt távol maradtak. Imola, temesvári gimnazistalány. Másodszor jár Magyarországon, az elsó látogatását követő sakkról számol be. Mélységesen megalázottnak érzi magát, hogy az emberek — a budapesti Németh László Gimnázium diákjai és tanárai — szinte elemi szinten közeledtek hozzájuk, megrökönyödéssel vették tudomásul, hogy bírják az anyanyelvet, és olvassák Petőfit, Adyt, József Attilát. A tüske nyomait — szúró fájdalomként — még sokáig hordozzák. Végítélet helyett vallomások alkalmazott módszereket, de csak azzal a tudattal, hogy minden eltérő pedagógiai munka egyúttal kísérlet is. Ám szükségtelen vitatkozni mindaddig, amíg diákok, fiatalok tucatjai érzik magukénak és nyilvánítják ki akaratukat a fennmaradásért. A rögzített vallomások, a visszajárok nagyszáma és a táboron kívül továbbélő kapcsolatok ezt igazolják. Tornatás Tímea, 17 éves, „elsős" táborlakó: — Ügy érkeztem ide, hogy az egészről nem tudtam semmit. De annyira megrázott, amit itt tapasztaltam, hogy másnap elsírtam magam. Itt megtalálod önmagad és megismersz másokat. Nyílt és őszinte lems hetsz, és ez nagyon jó. A tábornak van egy légköre. Olyan, mint egy család. Mintha egy másik világba csöppentél volna. Mindenki visszavágyik ide. Hódi Mihály, 16 éves, „másodéves" táborlakó: — Azért vagyok itt újra, mert az első táborom is úgy sikerült, hogy csak azt tudom mondani: szuper volt. Nekem a tábor olyan dolgokat adott, mint a szerelem és a csalódás. Olyan emberek vannak itt, akik felelősséget éreznek egymásért, és segítenek egymásnak. Elég sok minden felszabadult bennem, mert barátok között vagyok, és bármit elmondhatok, megértenek. Várnagy Tamás Életmorzsák A

nehezen mur túlvagyunk. Kezd engedni a szorítás s'ivtájékon, a gyomrom sem remeg annyira. — Nem valószínű, hogy vakbélgyulladás — mondja az orvos —, de néhány rutinvizsgálatot még el kell végeznünk, holnapig feltétlenül itt kell maradnia a kis. lánynak. Szerencsére, nincs komoly baj. pedig otthon még azt hittük ... lassan múlik az idő, amíg vérvételre várunk a klinikai lolyosón. Akaratlanul is belátni a szemközti apró, négyagyas kórterembe. A negyvenes férfi oldalt áll. Szelíden nézi, ahogyan jóval fiatalabb felesége* összevissza puszllgatja a félévesnek tűnő kisbabát Biztosan első gyerek. Horgolt, színes tipegő, lány lehet az övéké is. Cr'sten, ahogy az asszony fölemeli... Amilyen formás, aranyos a test olyan torz a pici arc. Micsoda mosoly, csipkés nyúlszáj, talán így hívják, persze, az ir» ieket, más az orvosi műszó. Az orra lapos, szinte az arcába simul, a szemei pedig olyan dülledtek ... Végig sem merem gondolni. És a fiatalasszony csak puszilgatja a csúnyát a formátlant a szépet a legkedvesebbe', a leggyönyörűbbet... Riadtan markolászom a gyerekem kezét. Félve rápillantok, képzeletben végigiapoga'om. Megérintem: az orrát, simogatást lehelek a szemére, bolondos szavakat az ajkára. Milyen jo, hogy egészséges. Már azt is feledem, miért va. gyünk itt. Vajon akkor is ffy szeretném...? Ezt sem gondolom végig. Igen, akkor is. Lopva visszanézek. Az apa ínég mindig odébb áll, esetlenül babrál a táskájával. Majd szcgyellősen körülnéz, és letörli ritkás könynyeit. Az anyuka átöltöztette, megetette, megitatta a csecsemőt. Müident megcsinált, menniük kell. Egy búcsúpillantás. néhány szó az ápolónőnek. A férfi még mindig a könnyeivel küszködik, de már nem néz körbe, sem óvatosan, sem másként. Csak ránk kerülne a sor — súhnitozom. most már én is türelmetlen vagyok, nem csak a „tízévesem". — Ez a betegség ma már nagyon szépen gyógyítható — szól a nővérke, amint a közelembe ér. — Egyébként iSs a baba fejlett, erős, jók az esélyei — teszi még hozzá. — Igen. hál' Istennek, majd Ő is olyan lesz, mint a többi — makogom zavaromban alig érthetően, leleplezve, fülem hegyéig vörösen. Végre mi jövünk. Túl a vizsgálatokon, lányom kezébe nyomják a „kincstári" pizsamát. Szája sírásra görbül, sután vigasztalom, csak óvatosság, rövid megfigyelés, utána jöhetek érted... Pusz\ szia, szia... A folyosóról látom, már beszélget a többiekkel. A másik, félig nyitott ajtóból pedig az ismerősi kicsi ismeretlent. Az alvó kisbaba békésen szuszog, időnkén! elmosolyodik, miért Is ne, hiszen álmában még mindig szorítja, simogatja az édesanyja... H

a majd egyszer lesz egy ráérő, üres fél órám, akkor úrról fogok elmélkedni: miként lehet az, hogy nap mint nap tele csomagokkal vergődöm haza. Asszonyi sors — intézném el, ha békésebb hangulatban volnék, de most lázadni van kedvem, ezért a válasz nem ilyen egyértelmű. Ma is: a reklámszatyorban van két könyv, egy folyóirat Az újság újdonság, a. címlap kínálta, nem a megszokás vetette meg velem. Két üveg kólát váratlan vendégnek, és mindenféle nélkülözhetetlen áru. ami az otthoni boltban időnként kámfort játszik, de sajna, a család mindennapjaihoz hozzátartozik. De mert lázadok, kenyeret, tejet azért sem a Belvárosból cipelek... A taxi szorosan a járda mellett állt. Hátul ült a kislány, elől a fiatalasszony és a sofőr. A r.ő szép arcú, csinos, szinte érezni a finom illatot, ami az autóban körbefonja a szavait, a mozdulatait A férfi egészen közel hajol hozzá. Keze az aszszony hajával játszik, szemeivel pedig a másik szempárt fürkészi. A Kislány törékeny, porcelánvonású, szöszke hajában csatolt és masnik. Tarka ruháján fehér apródgallér, butikáru, súgja valami. A férfi nem valószínű, hogy a nő féije. inert akkor nem az. utcán, egy autóban udvarolna, ki tudja, mióta. Udvarolna? Ehelyett mást kell írni. «_z rrost nem való ide. Lehet, hogv a fiúja, a párja meg valahol máshol... Körültekintőbben is megszervezhette volna a randevút, miért kell ehhez egy hatéves gyereknek asszisztálnia... A kiskorú unott testtartásából ítélve, nem ez lehet az első „elsó". Még egy pillantás előre, kéz a kézben, csillogó szemmel egymásba kapaszkodva, nyártól, szerelemtől hajtva már rég minden megszűnt körülöttük. Csak azt a bamba, közönyös gyereklany-tekintetet tudnám feledni, abban a tiszt ira mosott, kavicsszínű arcban... Juhász Hona Azon lehet vitatkozni, hogy szükség van-e ilyen táborra a továbbiakban is. Lehet gyanakodva szemlélni a tábori munkát, hogy nem egy régi, népies ihletésű hagyomány torz felelevenítése-e? Lehet bírálni az A kereskedelmi vállalatok nem látnak perspektívát a privatizálásban, féltik a szakma jövőjét, hiányolják a kellő tájékoztatást, az érdekegyeztetést, s megpróbálnak még idejében — a privatizációs kormányprogram törvényerőre emelkedése előtt — lépni, azaz részvénytársasággá, vegyes vállalattá alakulni — igy summázhatok azok a válaszok, amelyeket az MTI kérdésére adtak a megkérdezett vállalatvezetők. Az Aranypóknál elmondták: a 32 üzletből körülbelül 22 kerülne a Vagyonügynökséghez, majd pályázat útján árverésre. Több okból nem tartják a vállalat vezetői szerencsésnek az itthon és külföldön is jól ismert üzlethálózat „szétrobbantását"- a jelenlegi dolgoA pénz beszél... zók közül szinte senkinek sincs arra pénze, hogy az átlagosan 8 millió forintot érő üzlethelyiségeket megvásárolja; a megmaradó vállalatrészt csődbe viheti a privatizált üzletek felszámolandó árukészlete, s nem utolsósorban 200 ember az utcára kerülne a jelenlegi alkalmazottak közül. Éppen ezért mindent megtesznek, hogy a vállalatot mielőbb részvénytársasággá alakítsák, részben hazai mcíántókével, részben külföldi segítséggel. A tárgyalások jó ütemben haladnak osztrák. német és amerikai cégekkel Az Alkalmi Áruk Háza Vállalatnál szintén úgy látják. hogy a törvényalkotók a kelló körültekintés hiányában figyelmen kívül hagyták az érintett kollektívák érdekeit és véleményeit. Ez a cég Magyarországon ma az egyetlen, amely kifejezetten olcsó, leértékelt holmikat árul — másra nincs is jogosítványa —, s ahogy a vásárlók pénztárcája apad, az ő forgalmuk egyre inkább bővül. A cég nyereséges, nincs a bankoknál sorban állók között, a dolgozók — igaz, nem túl magas jövedelme is biztosított. A legnagyobb gondot számukra is az okozza, hogy még összefogással is olyan anyagi teher lenne egy-egy üzlet megvásárlása, amit a cégnél senki nem tud vállalni. Ha a törvénytervezet jogerőre emelkedik, a 47 alkalmi üzlet közül mindössze 10 maradna a vállalat tulajdonában, s mintegy 300 szakképzett kereskedelmi alkalmazott kereshetne új munkahelyet Nyilvánvaló ugyanis, ho«v az új tulajdonos igyekszik családi vállalkozássá fejleszteni az üzletet, s nem törődik azzal, hogv a korábbi alkalmazottaknak van-e munkájuk. Félő — állítják a kereskedők —, hogy ilyenformán a. szakma Jövőjét nem a szakértelem, hanem kizárólag a tökeerő határozza meg, ami nem valószínű, hogy emeli a kereskedelmi munka és az ellátás színvonalát (MTI)