Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-13 / 201. szám

2 Körkép 1990. augusztus 13.,hétfő v||) Rádiótelex ÖLDÖKLÉS SKl LANKÁN. Több mint száz muzulmán polgári személyt mészároltok le a Tamil Belam Fel bznhai'ltó Tigrisei (LTTE) nevű szélsőséges szeparatista szervezet fegyveresei vasárnap virradóra Sri Lanka keleti részén. A Sri Lanka-i biztonsági erők illetékesei tájékoztatása szerint a gerillák késő este rohanták le a Battioaloa körzetben levő faivakat. g a vérengzés még a kora hajnali órákban is tartott Két. héten belül másodszor érkeztek jelentések arról, hogy az LTTE fegyveresei mészárlást rendeztek a szigetország keleti vidékein élő muzulmánok köréi en. A Sri Lanka-i Muzulmán Kongresszus nevű párt egyik, vezetője szerint a rajtaütésnek legkevesebb 150 halálos áldozata és mintegy 200 sebesültje volt. LIBÉRIÁBAN MÉG MINDIG VANNAK HARCOK, A libériai lázadók az eddigieknél is hevesebb támadást indítottak. szemmell áthatóan azzal a céllal, hogy még a nyugat-afrikai békefenntartó erők érkezése előtt döntésre vigyék a harcot, elfoglalják a megerősített elnöki palotát. Az egymással rivalizáló két feükelőcsoport két irányból tart Sámuel Doe elitcsapatok által védett rezidenciája felé; jelentesek szerint mindkét csoport mintegy másfél kilométerre közelítette meg célpontját. KÁBlTÖSZER-KERESKKDÖ HALÁLA, A kolumbiai rendőrség agyonlőtte a medellíni kábítószer-maffia 3. 6Z vezetőjét. A Colprensa jelentése szerint Gustavo Gaviriát, Peblo Escobar „kábítószerkirály" unokatestvérét a rendőrök egy megerősített lakóház ostroma közben ölték meg. A ko'umbiaj kormány a múlt év augusztusában indított háborút a kábítószer-kereskedők ellen. Gustavo Gaviria ártalmatlanná tételéig a rendőrök Jcsé Gonzales Rodriguez, P „medellíni kartell" másik vezetője agyonlövésével érték el legnagyobb sikerüket. *A kolumbiai hatóságok — a kábítószer-kereskedők bosszújától tartva — riadóztatták a Mededlin környékén állomásozó katonai egységeket. VISSZAVONT RENDELET. A szovjet kormány visszavonta korábbi döntését, s a Szovjetunió nyugati határátkelőhelyein a szovjet állampolgárok a személyi igazolványhoz rendszeresített betétlappal változatlanul átkelhetnek. noha szombatra virradóra lejárt a Moszkva által szabott határidő. Ezt az Izvesztyija jelentette a breszti határátkelőhely parancsnokára hivatkozva. Az új moszkvai utasításról részletek nem ismeretesek, mindössze annyi, hogy a Bzovjet állampolgárok a még augusztus elseje előtt kiadott betetlappal — annak érvényességi ideje alatt — bármikor külföldre utazhatnak. Az Izvesztyija kapkodónak minősíti a moszkvai döntéseket, s kommentárjában felhívja a figyelmet arra. hogy valószínűleg az ország nyugati határátkelőhelyein kialakult robbanásveszélyes helyzet magyarázza a juliusban bejelentett tilalom visszavonását. LOCARNÓI DÍJAZOTTAK. Szovjet film, Szvetlana Proszk'irina „Véletlen keringő" című alkotása nyerte el az idei, 43. locarnói filmfesztivál első díját, az Arany Leopárdot. A második dijat megosztva egy brit és egy amerikai filmnek ítélték oda. a harmadik helyre egy svájci mű került. A legjobb operatőri munkáért járó Bronz Leopárdot Gurban Miklós nyerte el, aki Fehér György „Szürkület" című filmjét fényképezte. Versenyen kívül nagy sikerrel mutatták be a fesztiválon a szovjet—magyar koprodukcióban készült „Homo Novus" cfmű filmet. Honecker „ városánál 99 — Honi, te büdös disznó, hol mászkálsz? Honi, gyere ide azonnal! Az erélyes hangra a kutya előkerül. A kerthelyiségben ülő emberek derülnek az állaton és gazdáján, akinek láthatólag örömet okoz, hogy a névadással egy szintre hozta kutyáját és az NDK egykori első emberét. A vendéglőből távozva azért kajánul jegyzem meg az ajtónál üldögélő tulajdonosnak: kutyája nagyon fiatal, csak állatkölyök még. Tavaly ilyenkor ezért a névadásért még ugyanis elvitték volna a tulajt Mára viszont Honecker Németország legveszélyeztetettebb polgára. Egyetlen település sem fogadja be, pillanatnyilag a szovjet hadsereg egyik üdülőjében húzza meg magát. Az élettől, a világtól távol, elzártan él, akárcsak uralkodása esztendeiben. Mégis másképp — ez bukott diktátoroknál természetes. Régi lakhelye ma erdei szanatórium több száz beteg számára, ehhez jön a személyzet hada — így valóságos városkát takar a cím: Wandlitz. erdei telep. Az egyik hétvégén kedvem támadt megnézni Honi volt városkáját, az itteni látogatás kelet- és nyugatnémetek kedvelt programpontja. Meglehetősen nehéz még ma is megtalálni a telepet, noha immár semmi ok az álcázásra. Bejutni valósággal lehetetlen. Az őrség és a személyzet a régi. csak, mondjuk, „alezredes elvtárs" helyett ma „Herr Schmidt" a megszólítás. A főbejárat a korábbi szállítóút kapuja lett. Gépelt papíron kér az igazgató főorvos elnézést, ugye, a betegek érdekében etc. A papír üveg alatt, a személyzeti bejárat elektromos zárral védett, vastag vasakból szőtt kapuja mellett. Mégis próbálkozom, goromba pofa ballag elő, engedélyemet kéri. Űjságíró sem jöhet be, csak előzetes engedéllyel. Javaslom, hivja most, innen föl az engedélyezót. Nem, most nem lehet, telefonáljak holnap. De hát én most vagyok itt... Látom rajta, sajnálja, hogy nem vezényelhet sortüzet, udvariaskodnia kell itt mindenféle szemtelen alakkal. Nem. nemi ós nem — ennyi az uóvariaskodás. Már sajnálom, hogy nem telefonáltam előzetesen, de nem akarok a telep miatt még egyszer összesen vagy Honecker egykori magánvárosa egyszerű sorházak halmaza, ahol azért a zöldterület hányada magasabb az NDK átlagánál nyolcvpn kilométert autózni. így a kerítésen át csinálok egy fölvételt az egyik épületről, ugyanilyen a többi is. A parkolóban egy Trabant motorházán. ablakain képek, lehet vásárolni. Épületek, az uszoda, egy park. Számomra nem kétséges, hogy a fotós is a házhoz tartozik, most aztán hobbijával keres még pár márkát. Kocsiba ülök, visszahajtok a falu, Wandlitz irányába. A vendéglőben a pirxérnő úgy tudta, az első leágazásnál van a főbejárat. Ahogy befordulok. az úttól harminc-negyven méterre látom a falat Ez veszi körül az egész, telepet két méter körüli, rajta még az egykori szögesdrót állványai. Hamarosan rövid bekötőút. széles vaskapuval. Mögötte széles lámpasor alatt fut befelé a betonút jobbra esőbeálló az őrszemnek, szemben az ügyeletes tiszt épülete. Tipikus laktanyakapu, millió társa mind ilyen, az Elbától egészen a Csendes-óceánig. Minden sértetlen, bármikor visz. szajöhetne az őrség, mindent a helyén találna. De menjünk tovább! Talán száz méter után a fal elkanyarodik, be az erdőbe, helyét egykori szögesdrót oszlopai veszik át Az úton végig kell menni, mondom Marosán nal, követem hát a drót nyomát a fallal párhuzamosan, a Berlin környékén egyébként oly ritka, égető napsütésben Végre újabb keresztút. Sarkán tábla, igen, „Behajtani tilos!", mint a környéken minden mellékútnál. Kivételt képeznek az erdőgazdaság járművei, melyeknek a 2369-es szelvényre is van engedélyük, erre utal a tiltó 'tábla csúcsán a szelvényszám. Az irtásban ulacska. két sor betonlapocskákból, úgy méretezve, hogy egy személyautó ki- és behajthasson. Egy. nem kettő. Itt csak egyirányú forgalom lehetséges. De lássuk, hová vezet? Hiszen nem kétséges: ez is Honeckeréket szolgálta Jó kilométernyi hosszan követem az utacskát, amikor az egyszerre megszűnik. A drótkerítés nyomát metszi, pár méterrel odébb, a fal szögleténél forduló az autónak, semmi más. Vele egy magasságban keskeny vaskapu a falon, mellette esőbeálló az őrszemnek. A kapu mögött! azonban nincs semmiféle út, még gyalogút sem, így bármiféle szállítás tehát kizárva. Minek egy út, mely nem vezet sehová? Illetve, egy eldugott kapuhoz, mely mögött semmi, és egy őrszem kivételével senki. Ráadásul ide csak! az erdészetnek is a kivételezett dolgozói hajthatnak be. Titkos találkozóra érkezés kizárva, hiszen a régi főbejárat is kellőképpen védve volt az avatatlan szemek elől. Van-e olyan marha, aki utat épít sehová? Nyilván nincs. Am fordítsunk a kérdésen: Építenek-e utat sehonnan valahová? Rögtön érthetővé válik az egész. A települést a hátsó, rejtett kapunál elhagyó személy a legrosszabb időjárási viszonyok között is két perc alatt elérte a betonutat, a kereszteződésben pedig három irány közül lehetett a további száguldás útját kiválasztani. Ez nem sétakocsikázás lett volna, hanem fejvesztett száguldás, menekülés. -or Egyértelmű: Honecker esetleged menekülésének útjára bukkantam rá. Olyan célt szolgált ez. mint a Kárpátok Géniuszának labirintusa Bukarest alatt Egyáltalán nem bánom, hogy végül nem jutottam be a szanatóriumba, iliszen cserébe rajtakaptam az NDK egykori első emberét, aki félelmében menekülöutat építtetett. Ezzel elárulta gyengeségét, én pedig fölfedeztem titkát. Kremser Péter Sorsüldözött szerelmesek MSZP a MEH-telepen Ha van téma, amiről hálátlan feladat értekezni, az a Magyar Szocialista Párt. Na, már megint az értelmiségi szokássá vált MSZP-fanyalgás — méltatlankodik a kritikus elemzést olvasván egy szocialista. Rosszabb esetben a szerző gerincére a gyanú ama árnyéka vetődik, hogy az bizton népnemzeti anyagból van. Ennek az az alternatívája, természetesen, ha megállapíttatik: az illető túl sokszor sörözget a liberális haverjaival. Persze a sörcimborák cimborái sem restek. Az ő szemükben a szerző már az MSZP bértollnoka, akit vagy a Springer, vagy a KGB, vagy Pozsgay Imre pénzel. Esetleg mind a három, ha a rivális pártokat egyszerre éri bírálat. A szerző ilyenkor megfogadja, hogy száradjon le a keze, ha még egyszer olyanról ír, aminek egy kis köze is lehet az MSZP-hez. Mert mihez is szoktatták az olvasót? Néhány szóhoz, amiből — kellőképpen kombinálva azokat — ma. Magyarországon a legtájékozatlanabb ember is veretes, „fogyasztható" cikket írhat: állampárt, utódpárt, átmentés, elszámoltatás, kommunisták. Hámori stb., illetve szociáldemokratizálódás. baloldaliság, elhatárolódás, lebontás... Hát nem unalmas már? Olvasom a Beszélőt, mely lapnak nem ok nélkül van tekintélye. Egyik pártpolitikusunk — forradalmár volt '56-ban — nem kevesebbet állít, mint hogy az MSZP parlamenti frakciójának tagjai egytől egyig azt hiszik magukról, s a szerint is tevékenykednek, hogy pártjuk továbbra is a munkásosztály élcsapata. Valószínű, hogy a cikk írója maga sem hiszi, amit leírt, de kénytelen vagyok figyelembe venni sorait — már csak a lap súlya miatt is —, mert egy tárgyilagos elemzés sorsát nagyon is meghatározza a mindenkori ideológiai helyzet. Legszívesebben egy asztalhoz ültetném az illetőt Arvnus Józsefjel, a Tiszatáj főszerkesztőjével (vagy Nagy Attilával, az '56-os miskolci munkástanács jelenleg szocialista párti vezetőjével), hogy mondja a szemébe a vádat, a szegedi képviselő meg védje meg magát. Az olvasó így tényleg szuverén módon alkothatna véleményt, az újságíró meg mentesülne a lassan újjáéledő öncenzúra görcsétől (nehogy sunyisággal vádolják), s energiáját nem kellene a propagandákra fecsérelnie. De leülnének-e egy asztalhoz vagy csak távcsővel képesek figyelni egymást pártjaik lövészárkából? És izzad-e a két honatya tenyere, ha összetalálkoznak az Országgyűlés büféjében? Maradva a Beszélő politikai környezeténél. Magyar Bálint azon ritka kivételek egyike, aki higgadt, tárgyilagos és lényegre törő értékelését adta az MSZPnek. A szabaddemokrata ügyvivő szerint (Magyar Nemzet, augusztus 1.) az MSZP szociáldemokratizálódása „nem csupán elhatározás, hanem a párt káderanyagának és szociális bázisának kérdése is. Az MSZP jelenleg nem más, mint az MSZMP felvilágosult kádereinak egy csekély számú csoportja, akiknek gyakorlatilag semmi kapcsolatuk nincs azokkal a rétegekkel, amelyeket retorikájukban megcéloznak. A választások előtti hatalmi helyzet azt eredményezte, hogy ez egy olyan vegyes parlamenti frakció, amelyben egyaránt találhatók a tisztességes szakértők, illetve olyanok, akik a közvélemény szemében a régi rendszer reprezentánsai." A közvélemény tehát — s ez természetes —. azonosítja a pártot a parlamenti frakcióval. Tulajdonképpen ezzel a szocialisták felléptek a hitelt romboló azt is, hogy a frakció nem igazán szalonképes. A Délmagyarország is többször tudósított a belső elégedetlenségről. Például arról, hogy novemberben a szegedi szocialisták az enervált és hitelt romboló Hámori Csabának a népszavazási kampányban való szerepeltetése ellen, s kezdeményezték is visszavonulását. A Somogy megyeiek pedig az újkeletű „nyomógombos" botrány után követelték, hogy Hámori mondjon le mandátumáról. Világos tehát, hogy valójában nem az ellenfelek kreáltak „Hámori-ügyet". Hámori mégis maradt, sőt arra sem volt képes, hogy példát vegyen frakciótársáról, Bossányi Katalinról, aki a sajtóban bocsánatot kért a történtekért. (Publikálhat is a Beszélőben.) Ennek ellenére Pozsgay teljes mellszélességgel kiállt mellette, ami mind taktikailag, mind morálisan elhibázott lépés volt. Az MSZP-n belül sokan nem rejtik véka alá, hogy ellenérzéssel viseltetnek parlamenti csoportjuk ama része ellen, amit maguk is „állampárti frakciónak" neveznek. De mivel mind az elnökség, mind a választmány megbékélni látszik a helyzettel, az MSZP szinte elébe megy a pofonoknak. Ezen, a várakozásokkal ellentétben, Horn elnökké választása sem változtatott, mert nem módosította látványosan az erőviszonyokat, mégpedig úgy, hogy az „állampárti frakciót" nyilvánosan és elvi alapon bírálták volna. A párton belüli generációváltás is foglya maradt a komoly önkritika hiányának és a félmegoldásoknak. Az még úgyahogy érthető, hogy Horn és gárdája nem tudott (nem akart?) áttörést kicsikarni, ám nyoma sincs a „fiatalok" tekintélyt nem tisztelő, célratörő elszántságának. Míg majd minden pártban dúlt vihar és átrendeződtek a sorok, a szocialista „ifjú törökök" még arra sem képesek, hogy az októberi kongresszus óta megtett utat kíméletlenül kritizálnák és radikális fordulatot hajtsanak végre. De vajon összeállt-e az MSZP új nemzedékének egysége, küszöbön toporgó és vezetésre éhes csapata? Az, hogy a volt állampárt „felvilágosult káderanyaga" az MSZP-be tömörült, még önmagában nem lenne probléma, ha az új idők új baloldali szelei ennek az „apparátusi reflexekkel" megáldott és reális helyzetértékelésre sokszor — minden jó szándéka ellenére — képtelen garnitúra faleveleit lefújnák a politikacsinálás és a vezető posztok fáiról. Hasonló a helyzet a párt vezető köreinek elméletileg jól képzett, de tudásukat a szociális bázis megteremtésében nemigen kamatoztató erőivel is. (Teoretikus oroszlánoktól többet várunk el, mint a sebek nyaldosását.) De hát ezt már tavaly megrajzolta a Magyar Hírlap karikaturistája: csavarkulcsot szorongató munkás kutatgat pártja után a magyar erdőben, míg néhány fával arrébb MSZP-trikós kiránduló keresgeti társadalmi bázisát, csakhát valahogy nem lelnek egymásra. Nem csoda. A választási kampány „Dolgozói tulajdont!" követelő plakátja is csak amolyan reklámfogás lehetett, mert az MSZP adós maradt kidolgozott és sajátosan baloldali koncepcióknak. Gondolom, ezért az olvasókat sem lepi meg, hogy a parlamenti frakció tarisznyájában nincs csomagterv a szakszervezetek, a munkástanácsok, a dolgozói tulajdon és részvények, a szociálpolitika stb. — baloldali pártokra jellemző — kérdéseinek rendezésére. Következésképpen, ha ezen nem változtatnak, az MSZP nem jelent majd alternatívát a, kormánykoalíció és a liberális ellenzék ellenében. A pártállam „belülről" való lebontása már történelem. Az állampolgár ritkán szavaz múltbeli érdemekre. Kócerájok lebontását legfeljebb a MÉH-telepeken jegyzik majd a hőstettek könyvébe. Reformerek, reformkörök, ilyen-olyan pártellenzéki frakciók meg nem értése? A sors csapásai? Hát, ez éppenséggel elég Theagenész és Kharikleia szerepének eljátszására. Sorsüldözött szerelmesek voltak. Héliodórosz szép könyvet írt róluk. Löffler Tibor