Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-02 / 190. szám

1990. augusztus 2., csütörtök Pártok a sajtóról 3 H a igaz, hogy a sajtó a negyedik hatalom", akkor igaz az is, hogy a minden­kori politikai erők igyekeznek befolyásuk alá vonni. A sajtó természetcsen — önvédelemből — tiltakozik ez ellen, s szövetségeseket keres e törekvésé­hez. „Kívánjuk a sajtó szabadságát..." — fogalmazták meg Jókaiék 1848-ban, ama híres 12 pontban. Látszólag minden politikai párt egyetért ezzel, ám a megvalósí­tás módszerét illetően komoly ellentétek feszülnek közöttük, s természetesen, az újságírók is védik saját érdekeiket. Az alábbiakban hat parlamenti párt „sajtóügyekben illetékes" szegcdi képvise­lőjét kérdeztük: hogyan látják a vidéki sajtó helyzetét, jövőjét, sorsát. Ügy tűnik, a kormánypártok hajlanak a kuratórium felállítása felé (ha nem épp szükségesnek tartják azt), míg az ellenzéki pártok a szerkesztőségekre bíznák az objektív tá­jékoztatás feltételeinek megteremtését. Nem tagadjuk, e kérdésben az újságírók álláspontja — nemcsak Szegeden, másutt is — az ellenzéki pártokéval egyezik meg ... Az alábbi összeállításban az MDF véleményét Póda Jenő országgyűlési képvi­selő. az SZDSZ álláspontját Jankó Attila, az MSZP-ét Szemök Árpád, a Fideszét Berethalml András, a Kereszténydemokrata Néppártét Simor Ferenc fejti ki; a Független Kisgazdapárt vezetése kérdéseinkre írásban juttatta el hozzánk vála­szait. I Legyen-e a sajtó valakié? üfeliigyelőbízottság provokáció volt Minden magyar vállalat esetén nagyon nehéz a ..tőkeérték" meghatározása. Külö­nösen igaz ez a régóta létező újságoknál, hiszen ezeknek sok esetben semmiféle tár­gyi vagyonuk nincs, értékük elsősorban munkatársaik tudása, rutinja, ismertsége, valamint a lap nevének esetleges, „jő csen­gése", továbbá az adott újságra már „rá­szokott" olvasók száma befolyásolja. Tehát egy napilap értékét még sokkal nehezebb meghatározni, mint mondjuk egy cipőgyá­rét. (Még akkor is, ha eddigi cikkeik nagy része egy kaptafára készül...) A sok bi­zonytalanság ellenére, az átalakítás nem ál­lítható le. Elvileg az újságkiadás területén is csak az általános monopóliumellenes törvényeket tartom a nekem rokonszenves, liberális gazdaságpolitikával összeegyeztet­hetőnek. (De ki tudja, mikorra lesz Magyar, országnak egy jól működő, monopóliumel­lenes törvénye?) Addig is megfontolandó­nak tartom az egy vállalat (csoport) által az egyes kategóriákon belül megszerezhető részesedés maximálását, mondjuk, a „cí­mek" és az összpéldányszám 15-25 százalé­kában. Esetleg, az indulatok lecsillapítása végett, egy néhány éves átmeneti időszakra el tudom fogadni, hogy a külföldi befek­tetők egyetlen, már létező magyar lapban se szerezhessenek többségi részesedést. (De 50 százalékot igen.) A legfontosabb kérdés az, hogyan lehetne a szerkesztőségeket mi­nél függetlenebbekké tenni. Talán az a leg­jobb, ha csak a törzsvásárlök. azaz olvasók hosszabb idő alatt megfigyelhető ítéletétől függenek — azaz, egy ideiglenes példány­számcsökkenés ne sodorhassa őket ve­szélybe. Egy évvel ezelőtt a „Szegedi Ellenzéki Kerekasztal" nevében én terjesztettem elő egy javaslatot. Annak egyik felével ma is egyetértek: a meglevő „megyei" lapokat közszolgálati intézményeknek kell tekinte­ni, és lehetővé kell tenni, hogy amíg a kény­szerrel kialakított helyi monopolhelyzetük meg nem szűnik, szolgáltatói feladataikat képesek legyenek ellátni. Az egykori ja­vaslat második fele. a „felügyelőbizottság"­ról szóló rész, provokáció volt. A lap fölöt­ti rendelkezési jogot továbbra is az MSZMP birtokolta volna — ezért, ez az akkori el­lenzék számára túl gyenge követeiét, volt; de egyúttal leírtuk azt a szabályt is, ami sjerint a választások után az MSZMP mindenképpen elveszítette volna a lapot — ez számukra túl erős követelés volt. el is utasították, tehát a tárgyalásokat meg lehe­tett szakítani. Négy hónappal később az MSZP kormánya Budapesten megpróbálko­zott egy hasonló, többpárti kuratórium elfo­gadtatásával, bemutatva, hogy az működés­képtelen ... Az MSZP Csongrád megyei koordinációs tanácsa még ez év elején is ragaszkodott ahhoz, hogy a „Lapkiadó Vállalatot saját tulajdonának tekinti'1; Ma már ezen is túl vagyunk. Most az a kérdés, hogy a „nem­zet tulajdonába adott" lapokat milyen tév­útra kényszerítsük. A helyi többpárti fel­ügyeletek a kisebbségi vélemények elnyo­másához és a konfliktusok elmérgesedésé­hez vezethetnek. (Akkor is ez várható, ha a városi önkormányzat lesz a tulajdonos.) A pártatlanság fölött őrködő, „köztisztelet­ben álló emberekből álló bizottság" terve már tetszetősebben hangzik, csak az a prob­léma, hogy ki tudja, lehet-e az eddigi pél­dás magánéleti tisztességből a jövőbeli po­litikai elfogulatlanságra következtetni? 4 közéleti tisztesség csak a közéletben való részvétel során bizonyítható — de eddig nem volt iMilódi közélet. Ennek ellenére, lehetne Szegeden 3, vagy talán 5 megfelelő embert találni — csak az a kérdés, hogyan beszéljük rá őket tekintélyük előre kiszá­mítható rombolására. Ugyanis az első na­gyobb jelentőségű döntésük után már nem lenne osztatlan a köztisztelet. . . Marad tehát az utópia: szerintem az lenne a legjobb, ha a lapot egy olyan rész. vénytársaság adná ki. aminek sok és sok­féle tulajdonosa lenne. Ekkor föltételezhe­tő, hogy csak gazdasági, és nem politikai szempontok szerint ítélik meg a lapot Igen fontos, hogy a tulajdonosok többségének (legyenek azok magyar vagy külföldi inat gánszemélyek vagy vállalatok) ne ez a lap legyen a fő jövedelemforrása. Ekkor ugyanis számítani lehetne arra, hogy az el­ső évek hozamát nem vonják ki a társa­ságból, inkább a lap modernizálására és reklámozására fordítják. (Azaz, a valódi piac kiépülése utáni években már mérhető tőkeérték-növekedésre „spekulálnak".) To­vábbá nagyon jó lenne, ha a helyi lapok­nak komoly versenytársaik támadnának, például ha néhány éven belül már nem­csak uniformizált (azaz. Pestre fókuszált csőlátással megvert) új, országos napilapok jelennének meg a piacon, hanem olyanok is, amelyek képesek számos regionális vagy helyi mutáció előállítására is ... Jankó Attila A minőség versenye A Kereszténydemokrata Néppárt szegedi szervezeté­nek elnöke, Simor Ferenc az eljövendő sajtóstruktúráról a következőképpen vélekedett: — Nem föltétlenül látszik szükségesnek és szerencsés­nek. hogy a sajtó pártok sze­rint tagozódjon; bár mindez nem zárja ki, hogy a pártok országosan önálló újsággal rendelkezzenek. (Egy ilyen hetilap beindítása a Keresz­ténydemokrata Néppárt ter­veiben is szerepel.) Az elkö­vetkezendőkben a sajtó te­rületén olyan üzleti vállal­kozásokat látnánk szívesen, amelyek szervezeti formája lehetővé teszi a konkuren­ciát, másfelől a különböző érdekcsoportokhoz tartozó, vagy közelálló sajtóorgánu­mok különböző világnézeti tölteteti közelítésmódot és elkötelezettséget hordozná­nak Ogy gondolom, hogy tartósan nem marad fenn a jelenlegi struktúra. A volt pártállam mamutszervezete­ket hózott létre, ilyenek voltak a lapkiadó vállalatok is. Holott régen, a század el­ső felében egy Szeged nagy­ságrendű városban három-öt napilap jelent meg, amelyek megfértek egymás mellett, és eredményes konkurencia­harcot vívtak. A jelenlegi árnyékbokszolás mindaddig tart, míg egy ilyen verseny­helyzet nem jön létre újra. Elsősorban a minőség verse­nyére gondolok itt. — A jelenlegi monopol­helyzetben hogyan látja biz­tosítottnak az esélyegyenlő­séget, a semlegességet? Csak valamiféle felügyelőbizott­sággal biztosítható ez? — A Délmagyarország munkálkodását figyelemmel kísérve úgy látom, igyekszik objektív maradni. Ha vala­milyen irányba „kilendülne", akkor volna szükség kurató­riumra Addig, amíg mono­polhelyzetben vannak a vi­déki napilapok, csak a veze­tők, a főszerkesztők szemé­lye jelenthet biztosítékot a fent említett objektivitásra. Azért volna ésszerű egy ku­ratórium felállítása, mert egyébként bizonyos szemé­lyeknek kiszolgáltatott a mindenkori politikai irány­vonal. E kuratórium elsőd­leges feladata egyébként egy utólagos etikai értékelés vol­na, hogy nagyszerű emberek ne eshessenek hecckampány áldozatává. Húszén még nincs új sajtótörvény, amely alkalmazható volna a hely­ben adódó összes esetre. — Eszerint kínosan ügyel­nünk kell a pártokról szóló cikkek arányaira, hogy poli­tiai súlyuknak megfelelően szerepeljenek az újságban? — Szó sincs arról, hogy bárki is — akár a szerkesz­tők, akár az esetleg felállí­tandó kuratórium — méter­rúddal méricskélje a megje­lent. cikkeket. Élő szerkesz­tőségre van szükség, amely információkat továbbít, s közvetíti az olvasóknak, hogy mi történik a városban. Azokban az országokban is, ahol hosszú évtizedek alatt stabil politikai sajtó­arányok alakultak ki, több­ségben vannak az ellenzéki lapok. Mivel a kormányok elképzelése általában egy­séges, ezért viszonylag ki­sebb terjedelem is elég en­nek megjelenítésére (pl. egy kormány- vagy ahhoz kö­zeli lap), míg a sokszínű új és más gondolat közvetítése nagyobb teret igényel. (Az más kérdés, hogy a jelenle­gi magyar állapot ennél sok­kal rosszabb, kimondottan egyoldalú aránytorzulást mu­tat.) Mindezt csak azért em­lítem, hogy egyfajta ellen­zéki többlet megléte szerin­tem természetes és kívána­tos állapot, ezzel a bármikor kormányra kerülőknek szá­molni kell. A mai magyar politikai újságírók nagy része a le­tűnt állampárt idején is új­ságot írt, mégpedig nyilván azt és úgy, ahogyan elvár­ták tőle. Főleg vidéken nem­igen volt más választása; ha a szakmájában akart ma­radni. A társadalmi válto­zásokkal együtt — sőt bi­zonyára gyorsabban — az újságíró-társadalom jelentős része is változott, és így olyan tudathasadásos álla­potba terült, amikor nem azt írta, amit gondolt. A ré­gi rend letűntével ezt a bel­ső ellentmondást tudva-tu­datlanul csak úgy oldhatta fel, ha (ön)igazolásként a mar veszélytelen ellenzék• tollat vette fel. Ez azután egy törvényszerű „átlendü­lést" eredményezett. Ellen­kező esetben a „régi hata­lom kiszolgálója" címkét kapta (mellesleg erre is van városunkban példa bőven), amit azért a többség inkább elkerült. Az csak külön erő­sítette az aránytalanságot, hogy jobbközép kormány és balközép ellenzék esetén a többségében mégiscsak bal­oldali újságírók inkább a mai ellenzék oldalán érzik otthon magukat. Ha hozzá­vesszük még mindehhez azt, hogy a szabad demokraták tudatosan és jól erősítették pozícióikat, a szocialisták az újságjaiktól nem „határolód­tak" el, míg a Demokrata Fórum kissé elhanyagolta ezt a kérdést, mindemellett gyenge saját hetilapot indí­tott, nos, akkor ezek alap­ján semmi meglepő nincs a mai súlyos aránytalanság mögött. Semmiképp sem szabad piacellenes intézkedésekkel, kézi vezérlésű (mint Csurka kívánja) beavatkozással a zajló folyamatokat meg­akasztani, még akkor sem, ha rövid távon a kormány ellen hatnak. Ezzel szemben szabályozott keretek között minél több lapot (piaci sze­replőt) kell teremteni, és ekkor az olvasói igényeknek megfelelően megindul a ki­egyenlítődés is. (Szegeden máris látható a rivalizálás a Délmagyarország és a Dél­világ között.) Addig is, amíg ez nem következik be( és itt számolni kell azzal, hogy az ellenzék ragaszkodni fog a számára nagyon előnyös je­lenlegi helyzethez) szükség van egy új, kormányhoz kö­zelálló lapra. Üj lapra, mert a jelenlegi országos napila­pok részben vagy egészben privatizáltak, így ezek nem jöhetnek szóba. A volt párt­kiadók lapjait el kell adni, a befolyt pénzt kapják meg az önkormányzatok. Például a Délmagyarország sem az újságíróké, a mintegy 60-80 millió forintos üzleti értékét ki kell fizetnie a privatizá­ció során. Utána viszont csak a tulajdonosok, illetve a vásárlók (a példányszá­mon keresztül) szólhatnak bele a lap sorsába. Mivel a sajtó hatalom, ezért ügyel­ni kell arra, hogy se belföl­di, se külföldi monopóliu­mok ne alakulhassanak ki, korlátozni kell a külföldi tő­ke arányát is. Mindez azon­ban, sajnos, nem máról hol­napra hoz eredményt, ad­dig is egy módon lehet „vé­dekezni": az adott körülmé­nyek között jól kell kormá­nyozni. Legyen-e tehát a sajtó valakié? Igen, egyrészt a tulajdonosé, másrészt az olvasóé, aki a javulásig igye­kezzen megkülönböztetni a kritikus ellenzéket a fanyal­gó ellendrukkerektől. Póda Jenő Bizonytalan a jogi helyzet A Fidesz álláspontját Be­rethalmi András ismertette. — Nagyon szeretnénk — mondta —, ha Szegeden is több napilap jelenne meg. Ez egészséges versenyhely­zetet teremtene. A privati­zációval kapcsolatban az az álláspontunk, hogy ha most azonnal megtörténne, már akkor is késő volna. A ta­valyi népszavazás döntött arról, hogy az MSZMP— MSZP köteles vagyonával elszámolni. Ez a sajtóra is vonatkozik. Sajnos, az MSZP késlekedése nagy­mértékben elnyújtotta a privatizációs folyamatot, márpedig jelenleg igen bi­zonytalan a jogi helyzet: a külföldi partner nem tud­ja, kivel tárgyaljon, a kor­mánnyal, a szerkesztőségek­kel vagy az önkormányzat­tat? A Springer a joghéza­got nevezetesen a sajtó­monopóliumot tiltó törvény hiányát — használta ki. Az MDF megpróbálja kendőzni a Springer-ügy felülvizsgá­latát — Egyetértenek-e a lapok fölé helyezendő kuratórium gondolatával? — Nem. Az MDF törek­vése, hogy kuratóriumot akar minden szerkesztőség fölé helyezni; ez újból mo­nopóliumot eredményezne. Igen fontos, hogy különbö­ző kézben legyenek a lapok, s ne alakulhasson ki sem állami, sem Springer-, sem másmilyen monopólium A Dél-magyarországi Gyer­mek- és Ifjúságvédelmi Ala­pítványnak lehet jó kurató­riuma, de például a Délma­gyarország fölé ilyet helyez­ni meggondolatlanság. — Milyen lépéseket vár­nak a szerkesztőségtől a privatizáció után? — Igen fontos, hogy a Délmagyarország a további­akban is megtartsa objekti­vitását, s megteremtse az esélyegyenlősége^ a külön­böző politikai erők közötti (Erre garancia lehetne, hogy 50 százaléknál több részvény ne jusson a kül­földi partner birtokába.) A jelenlegi jogi rendezet­lenség, bizonytalanság káros a lapnak, a szerkesztőség­nek és az olvasóknak is. MSZP—FKgP: ellentétes vélemények Olvasói részvényeket? — Pártjuk szerint a helyi sajtó — különösképp a na­pilapok — a helyi önkormányzat tulajdonába jussanak, vagy privatizálják őket? MSZP: — Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a sajtó akár egy percig is az önkormányzatok tulajdonába ke­rüljön. Ez pontosan ugyanaz lenne, mintha az országos sajtó a kormány tulajdonát képezné. Csak az akarhatja ezt, aki megelégelte a sajtó örvendetes sokoldalúságát és „pimasz" őszinteségét. Ezért döntött úgy a szocialista párt, hogy a jelenleg még tulajdonunkban levő lapokat a lehető legjobb feltételek mellett eladjuk, és a befolyt pénzt az utosó fillérig befizetjük az államkasszába. FKgP: — A helyi lapok mindenképpen az önkormány­zatok tulajdonába kerüljenek! A privatizáció (különösen a külföldi!) számos visszaélésre ad lehetőséget. — Amennyiben privatizálják a helyi sajtót, milyen le­gyen ennek módja? Hány százalék lehet a külföldi tőke részesedése? (Helyesli-e az 50 százalékos felső határt?) MSZP: — A külföldi részesedés legfeljebb 49 százalé­kos lehet, de nagy a veszély, hogy egy külföldi cég akár 20 százalékos tulajdonrésszel is élvezhet többségi jogokat, így más garanciákra is szükség van. FKgP: — Ha már elkerülhetetlen a privatizáció, ez mindenképpen hazai legyen, ám ha beengedjük a kül­földi tökét, annak részesedése nem érheti el az 50 szá­zalékot. Normális esetben — az előbbi kérdésre adott vá­lasz értelmében — a privatizáció semmilyen módja sem jöhet szóba. — Helyesnek tartja-e, hogy a szerkesztőségek alkal­mazottjai is részvényessé valjanak, s ha igen, hány izá­zaléknyi részvény tulajdonosai lehetnek? MSZP: — Igen, sőt az olvasói részvényeket is el tu­dom képzelni — az előfizetők köréből. Helyes aránynak azt tartanám, ha az olvasók és a szerkesztőségek 15—15 százaléknyi részt kapnának. FKgP: — Éppen azért veszélyes a privatizáció, mert meggátolja a sajtó (és az újságírók) pártatlanságát, és őket különböző érdekcsoportok eszközévé (játékszerévé) teszi. — A helyi napilapok közszolgálati intézmények le­gyenek, vagy politikaformáló eszközök? Szükségesnek tartják-e lapok fölötti kuratórium vagy valamiféle „fel­ügyelőbizottság" létrehozását? MSZP: — Ha a lapok privát tulajdonba . kerülnek, nincs értelme semmiféle kuratóriumnak. A helyi lapoknak a friss hírek szállításával kell politikaformáló erővé vál­niuk. A jó lap közszolgálati intézmény, a rossz közteher FKgP: — Mindenképpen közszolgálati intézmények le­gyenek. A sajtó hírközlő, s nem végrehajtó hatalom. A la­kosságot (ill. a politikát) szolgálnia kell, nem pedig bár­milyen irányba befolyásolnia. Tilos a sajtó általi politika­formálás. A kuratórium mindenképpen szükséges. — Milyennek képzeli el a Délmagyarorszag politikai irányvonalát a közeljövőben? MSZP: — A DM jelenlegi irányvonala tetszik. Igé­nyes lap, az egyik legjobb vidéki sajtótermék. A kormányt tisztelő, de élesszemú kritikus. Nem próbál a totális pár­tatlanság pózában tetszelegni; biztosan érzi, hogy ez a to­tális unalomhoz vezetne. FKgP: 1— Politikája semleges legyen, ne pedig a párt­érdekek kiszolgálója. Jól tükrözze az ország tényleges po­litikai helyzetét, tartózkodjon a gúnyos, agresszív hangok­tól, de legyen joga a tárgyilagos bírálatra. Ugyanakkor mindig adjon helyet a pártközleményeknek, ill. a pártok fontosabb képviselői által közölni kívánt cikkeknek Az oldalt összeállítottá: Sandt István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom