Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-11 / 199. szám

1990. augusztus 11. szombat Gazdaság 3 A Délmagyarország július 21-ei számában megjelent az Agrárkamara nyílt levele, amelyre megérkezett a földművelésügyi miniszter válasza. Ugyanerről a témáról kaptunk írást Sz. Lukács Imrétől — így olvasóink könnyebben fölidézhetik az Agrárkamara által is megfogalmazott gondokat. Nem költői a kérdés, hiszen a kormányzat a közelmúltban csaknem 5 milliárd forint újabb teherrel sújtotta a tsz-eket, a költségvetési egyensúlyt javító intézkedéseivel. Azazhogy, nemcsak a téeszeket, hanem az egész mezőgazdasági ágazatot. Nem vitatható, hogy napjainkban a mezőgazdasági nagyüzemek helyzete, gazdálkodási pozíciója tovább romlott. Az is kimutatható, kiszámítható, hogy az eddigi támogatások nagymérvű csökkentésével, valamint az anyag, és energiaárak növelése miatt kétszeresére is nőhet a veszteséges közös gazdaságok száma. Holott a leg. több helyen ma már saját vagyonát éli fel a tagság, olyan ágazatokat számolnak fel. amelyekre a népgazdaság és az export ellátásához szükség volna. A mezőgazdaság kiszipolyozása tehát folytatódik, hiszen jóval nagyobb az elvonás, mint a támogatás, így aztán jövedelemtermelő képessége lassan fele, vagy kétharmada más ágaVálaszol a miniszter m rr Jovore mit eszünk? zatokhoz viszonyítva. Különösen nagy az ellentmondás az alapvető és nagy tömegű mezőgazdasági termékek hatósági ára és a termelésben felhasznált anyagok és eszközök szabad árai között. Elég talán csak a búza körüli huzavonára utalni. Mit érnek el az ilyen intézkedésekkel? Egyrészt jövedelmet csoportosítanak át a mezőgazdaságból, s a vállalkozás ösztönzése helyett ez a termelés viszszaeséséhez vezet, másrészt pedig jelentősen rontják a mezőgazdaságból élők, különösen a kedvezőtlen termőhelyi adottságú vidékeken élő emberek létfeltétételeit, növelve a munkanélküliséget. Ezeken a területeken a termelőknek nyújtandó támogatást drasztikusan csökkentették, és a nem rubelelszámolású export támogatásának a megnyirbálása is keményen sújtja az ágazatot. Ez nem kíméli a kistermelőt sem. Könnyen meglehet, hogy háromszáz-négyszáz, egyébként is nehéz helyzetben levő falut sodornak veszélybe ezek a kormányzati intézkedések, nem s2Ólva arról, hogy visszaesik az export. Egy régi kérdés újra élesen megfogalmazódik: szükség van-e a kedvezőtlen termőhelyi adottságú területeken előállított termékekre? Miért nem ad erre a kormányzat egyértelmű, világos választ? A kormány csomagterve nagy térségejtet és annyi embert érint, hogy visszafordíthatatlan folyamatokat indít el, és veszélyezteti a jelenlegi mezőgazdasági munkákat, a jövő évi termelést és egyben a biztonságos élelmiszer-ellátást. Valóban: jövőre mit eszünk? Sz. Lukács Imre Csak az arathat, aki vet is 1943 óta először flz új kenyér ünnepe Pusztamérgesen Nemcsak a magyar mezőgazdaság, hanem az egész nemzetgazdaság működése is veszélyben van. A közvélemény számára már unosuntalanig ismételt 20 milliárd dolláros nemzeti adósság, a létminimum alatt élők jelentós és növekvő száma a sorban állással, fizetésképtelenséggel, hatékonytalan termeléssel, strukturális válsággal küszködő szervezetek problémái, a KGST-rendszer összeomlása, mind-mind azt igazolják, hogy a rendszerváltást súlyos gazdasági örökség terheli. Ebben a helyzetben az irányítás mozgástere korlátozott, kötik a nemzetközi szervezetekkel fennálló megállapodások, amelyek megsértése könnyen a gazdaság összeomlásához vezetne. Mindezek ismertek az Agrárkamara előtt is, hiszen a gondok nagyságát már elődeink is nyilvánosságra hozták. A kormányzat ebben a helyzetben az IMF-fel kötött megállapodás betartása érdekében kényszerült a költségvetési hiány drasztikus csökkentésére. Kétségtelen, hogy ebből aránytalanul nagy terhet kenytelen viselni az agrárágazat. Tisztában vagyunk azzal, hogy az elvonásból való részesedésünk lényegesen nagyobb akár a nemzeti jövedelemből, akár a foglalkoztatásban betöltött szerepünknél. Ugyanakkor azt is be kellett látnunk, hogy a költségvetési támogatások — a lakásszektoron és a fogyasztói támogatásokon kívül — alapvetően ágazatainkhoz kapcsolódnak. Az intézkedések közül a gazdálkodókat valóban a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági nagyüzemek támogatásának csökkentése, az energia — különösen a gázolaj — áremelése, valamint az exporttámogatási kulcsok csökkentése érinti a legsúlyosabban. Nem vitatható, hogy a kedvezőtlen adottságú üzemek támogatásának évközi módosítása zavarokat okoz a gazdálkodóknál, de tudomásul kell vennünk azt is, hogy az e körzetekben eluralkodott mennyiségi szemléleten változtatni kell. Ez nem jelenti azt, hogy magára hagyjuk a gyenge minőségű földeken gazdálkodókat, de az állami segítség a jövőben csak a hatékony gazdálkodás feltételeinek megteremtését és fenntartását segítheti. Tudomásul kell venni, — s ez nem jelenti a szövetkezetek szétverésének szándékát — hogy akárcsak a nemzetgazdaság más ágaiban, itt is elkerülhetetlen a leggyengébb üzemek csődeljárása, esetleges felszámolása. Számomra is a legsúlyosabb problémát az exporttámogatási kulcsok csökkentése okozta. A szűkülő belföldi piac miatt az ágazatnak a jövőben növekvő mértékben a külpiacok felé kell fordulnia, s ebben a folyamatban a nemzetközi protekcionizmussal kell megküzdeni. Tény, hogy már az eredeti támogatási szint is alatta volt versenytársainkénak, de be kellett látnom azt is, hogy a magyar gazdaság pillanatnyilag még ezt a szintet sem képes elviselni. Nyomatékosan hangsúlyozom, mint ahogy ezt a kormány többi tagja és a Miniszterelnök úr személyesen is kijelentette, hogy az ez évi intézkedések átmenetiek. A jövő évi. illetve a hosszabb távú feltételek a kormányprogram céljaival | összhangban, később határozhatók meg. Mindannyian tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy az ágazatnak meghatározó szerepe van a belpolitikai stabilitásban, a kiegyensúlyozott élelmiszer-ellátáson keresztül a békés átmenet véghezvitelében. Meggyőződésem, hogy ez az átmenet a komoly feszültségek ellenére sincs veszélyben, hiszen a mezőgazdasági termelők sok sorsfordulón bizonyították földszeretetúket és tudják. hogy csak az arathat, aki vet is. A kormány hároméves gazdasági programjában es az ehhez szorosán kapcsolódó agrárpolitikában kell meghatároznunk uz ágazat jövőbeni helyét es szerepét, valamint ezek — a korábbinál stabilabb — eszközrendszerét, az állami szerepvállalás uj feltételeit és módját. Remélem, hogy nemcsak a problémák szakszerű feltárásában, hanem a nemzetgazdaságba illeszthető megoldási módok kidolgozásában is számíthatok a kamara aktív közreműködésére. Budapest, 1990. augusztus 7. Nagy Fercnc József Szomszédaimat faggatom a múltbéli emlékekről, örömmel mesélik régi élményeiket: csak az 1943. év körül bizonytalanodnak el. Nem tudják igazán pontosan, hogy mikor volt az utolsó hasonló rendezvény, mint amelyre az idén újra készülünk. Valamikor régen _ hagyományosan — minden évben Péter-Pál-napján ünnepelték az új termést, s ez a nap mindig munkaszüneti nap volt. A falu népe reggel ment ki a búzatáblára — négyökrös szekérrel, A levágott, kévébe kötött gabonából egy keresztet a szekérre raktak, bevonultak a faluba, a templom melletti I. világháborús emlékmű előtti térre. Népviseletbe öltözött lányok, menyecskék, és magyaros, fehér, bő ruhában lévő férfiak vigadoztak; elöl ment egy menyecske sarlóval, egy férfi pedig kaszával a kezében, így vonultak a térre. Ünnepi szentmise keretében áldotta meg a pap a gabonát és az új kenyeret, majd műsort adtak a helyi fiatalok. A KALÁSZ-lányok és a KALOT-fiuk táncoltak a magyar kettőst a Ritka búza című nótára. A műsor után általában ünnepi ebédet, bált rendeztek. Most, augusztus 19-én szeretnénk ezt a régi hagyományt újjáéleszteni; idén már volt hasonló rendezvény Zákányszéken is, ott az új termést áldották meg — aratóúnnepség keretében. Mi az új kenyeret szeretnénk megszenteltetni a 19-ei ünnepi szentmisén, 10 órától. Ezután a művelődési házban lép fel az úllési Fonó együttes néptánc-kamaracsoportja. Az ünnepi nagygyűlés kenyérszegéssel kezdődik, utána dr. Hasznos Miklós országgyűlési képviselő mond beszédet. Leleplezik a Szent István utca névtábláját is. 13 órától közös ebéd a helyi étteremben; ebéd után kötetlen beszélgetés a képviselő úrral. Az idei rendezvény kezdeményezője a Kereszténydemokrata Néppárt Csongrád Megyei Szervezete, szervezői pedig a pusztamérgesi KDNP, és a Kisgazdapárt alapszervezetei. 6. Kovács Benő Változnak a feltételek? Magánautóimport Az idén az első félévben 97U3 személyautót hoztak be küld földről a magyar állampolgárok. 4034 jármú vám- és áfamentesen érkezett, mert — az okmányok szerint — mozgássérültek voltak, a vásárlók. Ezzel kapcsolatban Balogh György vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka az MTI érdeklődésére közölte, hogy kezdeményezik a magánautóimport feltételeinek megváltoztatását, mert a hivatal szerint nem ilyen módon kellene támogatni a mozgássérülteket. Az elmúlt év első felében egyébként 17 214 személyautót hoztak be magánforgalomban, s ezek közül csak 497-et a mozgássérültek. A parancsnok elmondta, hogy vizsgálatuk szerint a legtöbb mozgássérült még személyautója színét sem tudja, nemhogy a típusát. Csak a nevüket adják az ügylethez, amiért cserébe több tízezer forinthoz jutnak. Az állami költségvetést az elsó félévben közel félmilliárd forint kár érte emiatt. Balogh György hangsúlyozta: nem akarnak gyanúsítottat csinálni a több ezer szerencsetlen .sorsú emberből, ezért inkább a kiskapuk megszüntetései szorgalmazzák. Szomorú szemű, öreg fuvarc*. nyitotta rám a szerkesztőségi ajtót a minap. Bocsánat. dehogyis fuvaros, közúti árufuvarozó kisiparos. Mintha a körmönfont megfogalmazás másítana valamit is a bánatán. Milliomosnak hittem magam is a teherfuvarozókat addig, míg az öreggel össze nem hozott a sors. Együtt, számoltunk. A végeredmény? Kétszázezer forintjába kerül évente a kocsi, ha megse mozdul. Adó, társadalombiztosítás, különadó, műszaki vizsga, gumicsere, so„ rolta az öreg, majd hozzábiggyesztette, hogy a baksisról már beszélni se' érdemes. — De érdemes! — kaptam bele a mondatába. S a mese, ha nehezen is, elindult. — Uram, nagy szó bejutni valahová. Akinek állandó fuvarja van, az császár, a többi meg koldus. A legtöbb nagy cégnél is leveszik a lóvét. A legolcsóbb fuvarért egy ezres dukál. Olyan vállalkozót is tudok, akinek egyszerre négy IFA-ja járja az országot, ő meg csak maimozik közben. Átalányban adja a jattot. Elakad a szava, amikor rákérdezek, hogy; hol? Céget megnevezni? Hát bolond vagyok én? Azt a vékonyka kenyeret is sajnálom az öregtói? Ha kitudódik, hogy járt a szája, szóba nem áll vele ezután senJct. Különben is. a tenyerüket tartók — a gépkocs i-előadóktól az osztályvezetőig — annyian vannak, hagy elfogyna a papír, ha mindet felsorolnánk. — Kész maffia az egész! Maradjunk abban, hogy soha nem is láttuk egymást — legyint az öreg, és elköszön. Nem hagy nyugodni a történet. A jegyzetet elteszem a fiók mélyére, hátha jó lesz egyszer... A másik történet szenvedője magam vagyok. Alkatrés/, kellene az öreg kocsimhoz. Az állami kereskedésben — természetesen — évek óta nem is látták. A maszeknal azonnal akad. Háromszázhúsz helyett egy ezresert. Ha dolgozni akarok, mozogni kell — zsebbe nyúlok, és nyelek egy nagyot. Nyilván, neki is baksist kell osztogatni, hogy hozzájusson ahhoz, ami hiánycikk. Amit valahol, valakik azzá tettek, mert csak így vastagszik a zsebük. Ja, kérem, az állami fizetéstől mindnyájunknak felkopik az álla. Lassan alakuló piacgazdaságunkban egy valamiről aligha esik szó mostanság: az üzleti tisztességről! Valaha, valahol elindult a pénz, elkezdett csúszni egyik zsebből a másikba, és olyan síkosra sikeredett, hogy minduntalan kicsúszik a törvény markából. Kiskapuink száma hiába csökken, aki ügyes, megtalálja az ablakon is a bejáratot Vállalkozni pedig kell, még olyan áron is, hogy csorbát szenved olykor a tisztesség. Lehet hogy enélkül nem is megy? Egyik barátom szellemes hasonlata jut eszembe, aki azt mondta, olyan világ ez, mint a hordóba töltött must. Míg ki nem forrja magát, a seprője keveredik felül. Előbb-utóbb mégis letisztul, csillogó, selymes fényű bor lesz belőle. S ha valaki az eddigiekből azt következtetné ki, hogy ma még az üzleti világban balkáni állapotok uralkodnak nálunk, tán nem is járna messze az igazságtól. Tisztesség és üzleti hitelesseg nélkül aligha vallhatjuk magunkat európainak. Csodálkozni ezen nem kell, hiszen az elmúlt négy évtizedben még azt is üldözték, aki csak gondolni mert a vállalkozásra, az üzletre. Gyakorlat nélkül, úgy látszik, a tisztességes üzleti magatartás sem megy egyik pillanatról a másikra. Törvénnyel útját állni a fe. ketejövedelmeknek, a baksisnak aligha lehet. Legjobb pénz az adózatlan pem! — csavarhatnánk ki a mondást. Az íróasztal alatt odadugott, a borítékban zsebbe vándorló, a kézből kezbe atsimulo bankó. Tőlünk nyugatra mindez. persze, eszébe sem jutna senkinek. Ha egyszer minden kapható, minek a jatt? Ha meg lehet élni a fizetésből is, minek kockára tenni a becsületet, az egzisztenciát? Szé. gyenletesen alacsony bérünk mellett azonban lassan a baksist egészíti ki a fizetés. És nem fordítva. Számon kérni, büntetni, üldözni lehet, de minek? Ügy is hatástalan lenne minden igyekezet. Ha erdemez lenne tisztességgel dolgozni, ha meg lehet élni emberhez méltóan a havi fizetésből, vajon kinek jutna eszébe, hogy eljátssza becsületét? Mert nem magyar mentalitásról, nem a vérünkbe ivódott, balkáni szokásról van szó! Kényszerről, amit a még nem jól működő hazai gazdaság tuszmákol sokakra. Hogy vannak tisztességesek is? Hogy ők vannak többségben? Persze. A szegenyek mindig is többen voltak ebben az országban, mint a módosak. Az Európához tartozás egyik fokmérője alighanem az lesz, hogy előbb-utóbb nálunk is eltűnik a baksis. Ahogyan letűnt, a kor is, ami egyelőre még hazugságokat, korrupciót hagyott maga mögött. Napok óta várom az öreg fuvarciit. Hiába. Elnyelte a föld. A nevét sem kérdeztem meg. Hol kereshetném? Talon valahol — a jobb munka reményében — éppen átcsúsztatja az asztal alatt a baksist .. Rafai Gábor