Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-31 / 188. szám

6 Sport 1990. július 31., kedd r Uj korszak a szegedi kajakozásban • • Ot számban indul a vb-n a Petrovics Béla, Kajner Gyula, Szabó II. Gábor trió „Most tegyünk meg mindent a majdani sikerekért!" Tűző napon és teremben a kosarasok Van annak már 15 éve, hogy szegedi ka­jakosok öt számban is rajthoz álltak világ­bajnokságon. Ha minden igaz, az idén augusztus 22—26-a között a lengyelországi Poznanban megtörik a jég. Nemrégiben még úgy tűnt, hogy a '70-es évek elején, az úgynevezett Csapó-korszakot követően, mintha befagyott volna szegedi szakaszán a Tisza. A versenyzők el-elszivárogtak a városból, csak néhányan maradtak mutató, ban. s egyszer, mi tagadás, világversenyre is kijutottak. Hál' Istennek, az idei nyárra megérkeztek u ,,jégtörők": Szabó 11. Gábor. Petrovics Bcla és Kajner Gyula vb-keret­tag lett. Ehhez persze az kellett hogy a válogatókon legyőzzék az olimpiai és vi­lágbajnokokat. Sikerült... A Szegedi Olajbányász SE három ver­senyzője a kilenc férfi kajakas vb-szám közül ötben rajtolhat. — Melyek ezek? — kérdeztem Csapó Gé­zától, a szegedi edzői team egyik tagjától. — Elvileg a válogatókon mutatott telje­sítmények alapján jelöli ki a szövetségi kapitány az egységeket, azonban a koráb­ban olimpiát és világbajnokságot nyert versenyzők előnyt élveznek, nem kell min­den ilyen megmérettetésen indulniuk. A sze­gedi srácok viszont olyan jól mentek, hogy semmi vitás kérdést nem hagytak maguk után, Így azután az 500 párost a Szabó II,, Fidel (Köfém — a szerk.), ezret a Petro­vics Béla, Szabó II. duó megy. Tízezer mé­teren pedig Petrovics Béla indul. Az 500 négyesre a kapitány a Kajner, Szabó II., Petrovics Béla, Fidel egységet jelölte. Ezt ellenzem, mert a vb-menetrendet ismerve, túl közel van a két 500-as verseny, s, felő, hogy nem tudják úgy összekapni magukat az ezer párosra. — Ezek szerint elveti a több szám na­gyobb esély elvet? — Mondhatjuk így is. Szerintem annak semmi értelme — éppen a többi verseny­ző érdekében —. amit tavaly Gyulay Zsolt csinált:'elindult 4 számban, egyet feladott, egyből kizárták, igaz, a másik kettő bejött. Az ilyen privilégiumokat határozottan el­lenzem ->-•• — Ha jól. értem, saját versenyzője. Szabó II... ellen- van, hiszen egy számból „likvidál­ni" akarja... — Az 500 négyesből igen! De helyette szeretném a 10 ezres nagy csapatban látni, ugyanis ezen a távon is kivívta az indulta jogát, megharcolt érte tisztességesen ... — Kérem, mint szakembert árulja el. miért jó az. hogy az utolsó pillanatban még „meccseztetik" a világ talán két legjobb kajakosát, Csipest és Gyulayt? — Ez semmi esetre sem jő! Úgy érzem, a teljesítmény nem befolyásolja pozitívan. Igazán tanulhattak volna az elmúlt vb-ből, amikor ugyanígy a párosokat ugrasztották egymásnak. Mi lett belőle? Betli! — Akkor? — Csipes kérte, Gyulaynak meg el kel­lett fogadnia... * Kicsit meglepődve hallgatom Salanki György ügyvezető elnököt, amikor az egye­sület kilátástalan helyzetét fejtegeti. Ennek lényege, ha a kőolajkutató vállalat, mint „milliós szponzor", megszünteti támogatá­sát, a tönk szélére kerül a klub. Tulajdon­képpen tényleg elég furcsa a helyzet, ugyanis telephelyük — a Felső Tisza parti stadion­nal szemben —, a szabadidőközpont jelen­leg állami tulajdonban van, de a kőolajku­tató kezelésében. Az olajosok érdeke pedig az, hogy mfnél kisebb legyen a rezsikölt­ség. Ezért pár hete a minden igényt kielé­gítő hangár — ahol a hajók „lesik" gazdá­jukat — kétharmad részét kiadták keres­kedőknek. Raktárt csinálnak belőle... — Azt hiszem, nem titok — kapcsolódik hozzánk Kovács László vezető edző —, hogy a kőolajkutató a támogatast felére csökkentette, tgv aztán félő volt, hogy a be­tervezett edzőtáborok elmaradnak. Egv-két tehetséges versenyző — Schneider, Goda, Seller — úgy érezte, kilátástalan a helyzet, s leállt. Azonban még így is biztos vagyok benne, hogy visszaszerezzük az' egyesület elherdált tekintélyét. — Ehhez viszont intenzíven foglalkozni kellene az utánDótlással — mondja Salánki György. — Csakhogy behatároltak a kere­teink. Jelenleg 250 gyerekkel dolgozunk, akik a költségvetés kétharmad részét viszik el. Ezért arra kényszerülünk, hogy a há­rom élversenyzővel reklámszerződést kös­sünk. s ezáltal ők önmagukat tartanák el, s ha marad belőle,, akkor azt az utánpótlás­ra tudnánk 'fordítani. Ha nem segít senki, akkor tényleg kilátástalan a helyzet, de nem célunk a gyerekek leépítése. Cs. Gát László Négerbarnára sült, szálfa termetű, hatalmas szatyro­kat cipelő ismerős fiatalem­berek népesítették be teg­nap délelőtt az újszegedi Sportcsarnok földszinti elő­terét. Bár még nem volt tiz óra, kint már tombolt a kánikula, ám ők mégsem az uszoda, hanem a meg­szokott öltöző felé irányí­tották lépteiket. Mindebből egyértelműen lehetett kö­vetkeztetni arra, hogy majd két hónapi, megérdemelt pihenő után a Szeged SC „felsőházi tagsággal bíró" férfikosarasai megkezdik a felkészülést az űj bajnok­ságra. Miután szerelésbe öltöz­tek, az ebédlőbe sorjáztak a játékosok, ahol Guóth Iván vezető edző tartott eligazí­tást, ismertetve az elkövet­kezendő hetek programját. — Remélem, valamennyi­en kipihenten, frissen, meg­felelő erőállapotban jöttetek vissza a szabadságról, és nem nulláról indulva kezd­hetjük a munkát — köszön­tötte „fiait" a mester. — Tudom, nehéz - az átállás, különösen, ha tűző napon, és futva kell róni a métere­ket, de már most tegyünk meg mindent azért, hogy a későbbiekben ne valljunk szégyent! A továbbiakban .— a tel­jesség igénye nélkül — fel­sorolta, az A csoport csapa­tai mennyire megerősödtek, a ZTE például a sokszoros válogatott litván centert, a Bp. Honvéd a 250-szeres szovjet válogatott középjá­tékost Igazolta le, de a töb­bi rivális is új játékosokkal bővítette keretét. Elmondta azt is, mit lá­tott és hallott az edzőto­vábbképzőn, ahol Jack Ramsay, a NAB-edzők élő legendája, a védekezés pro­fesszora, és a Szatmárról származó, Amerikában élő Grunfeld Ernő tartott elő­adásokat. Megemlítette, sem­mi olyat nem hallottak, amelyet egy magára vala­mit is adó magyar szakem­bernek nem kellene tudnia, csakhogy... És ezen van a hangsúly! A kinti edzőknek megadatik, hogy a leendő kosarasokba már gyermek­ként „beleverjék": mindent precízen, hajszálpontosan hajtson végre, valamennyi sajátos, a játékhoz fűződő A 26 éves Kónya Zol­tán a szegedi szakosztály neveltje, ott tanulta meg a kosarazás csínját-bín­ját, ott vált NB l-es já­tékossá. Nem sokkal ominózus bejelentése után — amit Walke Ká­roly. a társak véleményét is tolmácsolva, hátba tá­madásként minősített — kérdeztem, miért szánta magát erre a sportszerűt­len lépésre? Hímelt-há­molt, de konkrét választ nem adott. Azt hajtogat­ta, a „felsőházba" jutá­sért kapott prémium volt az utolsó csepp a po­hárba. méltánytalanul bántak el vele, különben meg, nem óhajt erról be­szélni .., Hogy ki, miért, és mennyi pénzt kap — szi­gorúan magánügy! Ha viszont, már szóba kerül­tek az anyagiak, éppen a tisztán látásért, nem len­ne fair, ha elhallgatnánk néhány „apróságot". Ne­vezetesen, hogy azt a bi­zonyos prémiumot a ve­zető edző és a játékostár­sak egybehangzó javas­latára — mivel sérült volt, és nem játszhatott — a tőlük „levont", de úgy is mondhatjuk, általuk felajánlott pénzzel kiegé­szítették; hogy ennek el­lenére ügyvédhez (bíró­sághoz?) fordult jogor­voslásért, mondván, nem az őt megillető(?) össze­get kapta; hogy megke­resték Vásárhelyről, ezentúl náluk kosaraz­zon! Egyedi, sajátos, nem egészen egyenes útja az igazságkeresésnek... mozdulatot addig csiszoljon, míg tökéletessé nem válik! Ehfyez persze gladiátorokra jellemző fizikum szükséges, amit mérhetetlen „gürizés" árán, de önszorgalomból szereznek meg! Mindez persze szemlélet, felfogás kérdése, ám — és nemcsak a kosárlabdában — nálunk sem lenne ha­szontalan ezt a fajta néze­tet meggyökereztetni... Amíg az „atyai" intelme­ket igyekeztek magukévá tenni a játékosok, volt időm szemrevételezni a társasá­got, ki hiányzik és kik az újak? A „névsorolvasásnál" kiderült. Pálkerti Tamás visszament . Bajára, a Vásár­helyre távozó Palicz And­rással közös megegyezéssel bontott szerződést a szak­osztály, Kónya Zoltán nem kis meglepetést okozva, most jelentette be, augusz­tus elsejétől gyeden lesz, és függetlenül attól, hogy szerződése 1991. június 30­áig a Szeged SC-hez köti, a továbbiakban nem kíván a klub színeiben kosarazni! Nemcsak mentek, jöttek 1s. Mégpedig Milivoj Dok­manovic (Soproni SE), Márton Zoltán, Kozma Ta­más (mindkettő Videoton) és Torna Róbert (Bajai SK), ők — elsősorban rajtuk múlik — erősségei lehetnek új csapatuknak. Csakúgy, mint az ifjúsági, saját ne­velésű Parádi Péter, akit mostantól az első csapatnál vesz számításba az edző. A frissiben érkezettek bemu­tatása után közölték a já­tékosokkal : ezentúl profi­ként csak Walke Károly­nak, Jáhni Istvánnak, Woj­tek Goltnsfcinalc és Milivoj Dokmanovicnak lesz sport­állása, a többi kosárasnak dolgoznia (is) kell! Az elképzelések ismerte­tése után átvonultak a Kis­stadionba, ahol beígért ki­adós futással tulajdonkép­pen nekivágtak az- olykor nem kis gyötrelmeket jelen­tő alapozásnak, amit sza­badban és teremben végez­nek. A kezdeti kínokat enyhítendő, holnap, szerdán délután 5. órakor „könnyed" edzómérkózést játszik a csapat, ellenfele a nyugat­német első ligában szerep­lő, Szegeden táborozó bon­ni Trier együttese lesz. (gyürkl) Előkészületi mérkőzések Petrovics Béla — Ha „leverem őket", ak­kor nyerő vagyok..:,— nyi­latkozta ezt jó egy évvel ez­előtt retrovics Béla. gondol­va akkor a honi kajakos nagy menőkre, Gyulayra. Csípésre. Ml tagadás, ebben az évben szépen összejöttek a skalpok, s ennek eredmé­nyeként a „kispedró". a ma­gyar válogatott egyik favo­ritjává. titkos fegyverévé lé­pett elő. Most bizonyíthatja kivételes képességét, s kö­vetheti a családi hagyomá­nyokat. Nem lesz könnyű dol^a, ugyanis, Kálmán bátyja immáron kétszeres világbajnoki aranyérmes. De Béla ismét fogadkozik: —• Ieverrm őket ... Kajner Gyula — Az első válogatón egé­szen jól kijött a lépés — emlékezett vissza. Kajner GyuLa. — Megnyertük. Na most ml lesz? Jöttek a mel­lékzőngék, hogy mi már formában voltunk a többl­ek még nem. A következő versenyen. Faddon nem ment ügy ahogy gondoltam, harmadikok lettünk Igaz a hajók négy tized másodperc alatt futottak be. A min­dent eldöntő viadal előtt bi­zony remegett a gyomrom, nem is ment a hajó a táv elején, végül is sírból hoz­tuk vissza a versenyt és csak alig maradtunk le az elsőktől. Ez némileg meg­nyugtatott, de két napig iz­gulhattam, hogy elég lesz-e a csapatba kerüléshez. Ta­valy ugyanis edzőbizottsági szavazattal maradtam le a világbajnokságról. Bíztam benne, hogy az ördög nem kisért... Szabó II. Gábor: — Hol is indult be az egész? — teszi lel önmagá­nak a kérdést Szabó II. Gá­bor. — Talán, a szolnoki versenyen, ahol Béla négyet nyert. Csipesék kérdezték, hogy csináltuk? Jó volt hallgatni óket. azzal „vigasz­taltak bennünket, bogy nem erre a versenyre készültek. Majd a harmadik válogatón meglátjuk — hajtogatták. Erre az újpesti öbölben ket­tő-kettőt nyertünk ... Ez­után megint odajöttek hoz­zánk, most már kicsit ked­vesebben, s kértek engem meg Bélát, hogy menjünk velük az olimpiai győztes négyesben, ugyanis, „kirúg­ják" Hódosit és Ábrahámot. Kellemes mézesmadzag volt, amit elhúztak előttünk, de mi nem haraptunk rá — gondoltuk, minek mentsük meg óket..., hogy jövőre ml repüljünk? ; A Saeged SC NB l-es lab­darúgó csapata sorozatban játssza előkészületi mérkő­zéseit. A kék-fehér-feketék ma délután 5 órakor a Ti­sza-parti stadionban a szomszéd város NB H-es együttesével, a Metripond­dal találkoznak. Csütörtökön újabb talál­kozó lesz, mégpedig az NB LlI-as Miske látogat Szeged­re, akkor ugyancsak délután 5 árakor lépnek pályára a csapatok. Totónyeremények A Sportfogadási es Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 30. játékhetére 5 millió 260 ezer 633 darab szelvény érkezett be. A nyereményalap: 20 millió 123 ezer 341 forint. A nyeremények 13 plusz 1 találatos szelvény 120 da­rab, nyereményük egyenként 38 ezer 424 forint; 13 talá­latos szelvény 167 darab, nyereményük egyenként 21 ezer 380 forint; 12 találatos szelvény 5 ezer 313 darab, nyere­ményük egyenként 770 forint; 11 találatos szelvény 42 ezer 968 darab, nyereményük egyenként 95 forint; 10 ta­lálatos szelvény 198 ezer 770 darab, nyeremenyük egyen­ként 31 forint. A kifizetés időpontja: 20 ezer forint alati, augusztus 4-étől, 20 ezer forint felett augusztus 8-ától. Atlétika Szabó és Rajniczer vidékbajnok Miskolcon a DVTK-stadi­onban versenyeztek az atlé­ták a nyílt vidékbajnokság érmeiért. A kétnapos küz­delemben a Szeged SC ver­senyzői két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyertek, valamint több pon­tot érő helyezést szereztek. Eredményeik. Nők, 800 m: 1. Szabó Erzsébet 2:05.54. 400 m • ... 3 Szabó Erzsébet 54.14. Súlylökés: ...5. Szo­módi Andrea 11.77 m. Ge­rely. .6 Czikkely Ágnes 43.52. Diszkoszvetés; ...7. Szomódi Andrea 36.16. Férfiak. Súlylökés; 1. Raj­niczer Lajos 17.44. 4X100 m: ... 2. Szeged SC (Fekete, Marik, Maróti, Alexaj 42.83. 4X400 m: ...3. Szeged SC (Vida, Marik, Fekete, Alexa) 3:26.42. 200 m: ...4. Alexa Szabolcs 22.02 (előfutamban 21.92). Távolugrás; ...5. Ma­rik Balázs 727 cm. Hármas­ugrás: . 6. Marik Balázs 14 74, 7 Fekete Róbert 14 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom