Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-27 / 184. szám

1990. július 27., péntek Sport — Panoráma > Jóakarat Játékok Magyar pólósrajt győzelemmel Ahhoz képest, hogy már volt olyan nap is Seattleben, a 2. Jóakarat Játékokon, amikor 29 számban hirdettek végeredményt, szerdán csak „csordogáltak" az események, hiszen mindössze hét aranyérem talált gazdára .— valamennyi atlétikában. A nap egyetlen magyar vonatkozású eredménye, hogy a vízilabda-válogatott, amely az előkészületi mérkőzéseken remek formáról tett tanúbizonyságot, meggyőző játékkal, 12-8 különbséggel diadalmaskodott Olaszország ellen. Ugyanebben a csoportban az olimpiai bajnok Jugoszlávia viszont csak nagy csatában késztette megadásra Kubát. A női röplabdázók már a keresztbejátszásnál tartanak, az olimpiai bajnoki címvédő Szovjetunió — a szöuli finálé ismétléseként — 3-1re verte Perut, míg Kína 3-0-ra diadalmaskodott Brazília ellen, így az aranyéremért Szovjetunió—Kína párharc lesz. Befejeződtek a csoportküzdelmek a férfi kosárlabdázóknál. Meglepetés, hogy a szöuli aranyérmes Szovjetunió 15 pontos vereséget szenvedett Puerto Ricótól, ám ennek ellenére is bejutott a legjobb négy közé, ahol a döntőbe jutásért Jugoszláviával mérkőzik. A másik ágon Egyesült Államok—Brazília találkozót rendeznek a fináléba kerülésért. A brazilok egyébként 101—94-re nyertek az ausztrálok ellen, ezzel _ a mezőnyben egyedüliként őrzik veretlenségüket. Legjobbjuk, Oscar Schmidt ezúttal 42 ponttal járult csapata sikeréhez. Az atlétikában négy amerikai, két szovjet, valamint egy marokkói siker született. A hatszoros olimpiai bajnok amerikai Carl Lewis folytatta szenzációs győzelmi sorozatát távolugrásban, megőrizve 1981-től tartó veretlenségét, immár megszakítás nélkül 64. győzelmét könyvelhette el. Nyert a súlylökés világrekordere, az amerikai Randy Barnes, valamint a tízezer méteres síkfutás szöuli olimpiai első helyezettje, a marokkói Brahim Boutayeb is. Továbbra is sokat foglalkoznak a jelentések a csapatát elhagyó szovjet Szergej Fjodorovval, a szovjet jégkorong-válogatott 20 éves játékosával, aki állítólag máris ötéves szerződést írt alá a detroiti Red Wings csapatához, hogy pályafutását, akár engedély nélkül is, az észak-amerikai profi ligában, az NHL-ben folytathassa. A FIFA pontosít A hét elején Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) brazil elnöke sajtóértekezleten számolt be arról, hogy az MM-es vb-döntóben az egyes kontinensek a múlt gyakorlatától eltérő, váltoxott s zámú flnalista helyet kapnak. Havelange Rio de Janetróban n em tárta fel teljesen milyen változások várhatók. Csütörtökön a FIFA zürichi főhadiszállásán viszont már részletesebb Információhoz Jutó ttak az újságírók — pontosabban az AFP francia hírügynökség munkatársa. Ezek szerint Afrikából barom válogatott jut el az Egyesült Államokban sorra kerülő 24-ea fináléba. Európát pedig 12 biztos hely UJeti meg Zürich ide, FIFA oda. a végleges döntést december 14-én Ismerheti meg a világ, azon a napon tanácskozik ugyanis a vérrehajtó bizottság. fme, • vb-döntős helyelosztás trrvreete: Európa: 12 hely (ebben benne foglaltatik a címvédő NSZK >•>. Afrika: három hely. Aasia/öceánla: 2 hely. CONCACAF-zóna: 2 hely (a a Egyesült Akarnok — rendezőként — ebben szerepel) Dél-Amerika: három hely. A további két döntős helyért kontinentális selejtezőket vívnak. Aaaia-Oceánla egy válogatottja egy európai válogatottal küzdhet, míg a 24. helyért a CONCACAF-zóna és Dél-Amerika egy-egy válogatottja mért össae tudását. Nyilatkozat „A közösségi formát választó alkotók nevében..." Alábbi soraimnak leginkább a JOBBSORSRA ÉRDEMES c*met adnám, mert ..a mi ügyünk", a képzőművészet ügye került iőtérbe a Nyári Tárlat kapcsán — mégegyszer köszönve a sajtónak, amiért csak tö_ rődik velünk. Lássunk hát! Aki szívén viseli Szeged képzőművészetét, vele érez az alkotókkal: kitart jóban, rosszban a választottak mellett, bármilyen szelek fújtak vagy fújnak. Sokszor védték meg pártfogoltjaikat — nem egyszer hősiesen. Ezért tudja igazából az itt munkálkodó ember, főleg ha tősgyökeres szegedi ember, hogy bármenynyire elhúzódna is a „világ elől", élete nyitott könyv, még olyanok is szeretik, akikről nem is sejti: mert a rajongás, mint láthatatlan sugárzás, csak messziről, de segít! Nem olyan misztikus ez. (A kritika pedig gyors lábakon jár.) Tudjuk ugyan, hogy emberiségünk és művészetünk története nagy korszakokból áll, mégis érezzük a válaszút problémáit, sorsfordító napokat élünk. A művészet szervezeti formájában is törvényszerűen bekövetkeznek változások. De ezekből a most születő munkákból maradandó értékek is válhatnak. Sürget, szorít a „most és hamar" — a stabilitásra törekvések mintha lemaradnának a pörgő áruforgalomban: még meg sem született, de mél" elunt, elátkozott, eltemetett. Most figyelnek-e annyira ránk? A dédelgető és elátkozott állambácsi helyett, aki számtalan művésznek nem kenyeret, de kalácsot adott! (Hányan kaptunk műtermet, ösztöndíjakat, feladatokat, megbízásokat, lehetőségeket.) Vagyis, zavarban csak azért vagyok, ha hatalomátmentést emlegetnek „belülről", sztálinista-módszereket a művészet berkeiben. Nem tudom, ilyenkor, ezek a kijelentések milyen politikai meggondolásból születnek. „ki-kit szeret most(!)-alapon". Nem ilyen változásokra van szükség: a tisztánlátás igénye, és soraink etikus rendezése, a magunk portájának tisztába tevése mindenekelőtt. Ugyanakkor, egymástól várjuk a jobb megoldásokat, a kitartást a megerősítést, győzzük-e csak reménnyel, hogy jobbra fordul, leszűrődik mindez? Jómagam és sorstársaim java. most szeretnénk szót kérni. Mi. akik évtizedek alatt bizonyítottuk, hogy értékteremtéssel foglalkozunk, és nemcsak szeretett városunkban mutattuk küzdéseinket, jobbító szándékunkat és hitünket. Most mégis, mintha a csüggedés nyomnál a lelkünket Veszteségeink óriásiak, behozhatatlanok: gondoljunk a szinte egy időben eltávozott, a XX. századot átfogó mesterre: Virvkler Lászlóra, és a megújult szegedi képzőművész et tragikusan meghalt zsenijére, Zoltánfy Istvánra. Két korosztály. Mérlegelve is leírhatom: meg. megroppanni látszik — a pótolhatatlanok miatt — táborunk. Nem a félelem csüggeszt, hanem a lelkekben dúló harc, figyelve a Sors csapásait amelyek kéretlenül jöttek. Ilyenkor csak az együvé tartozás erősítése segíthet A nagy példaképek szem előtt tartása. VáJasztani a lehető legnagyobb áldozatokat — persze, ez is megoszlik az egyéni felelősség hatalmával. Nem vitatható el Vincent Van Gogh szeretetre méltó forró vágya: a művészek testvéri kö. zösségének megalakításáról. Mégis, tetteimért munkáimért, velem számolnak el, de a város képzőművészeti arculatáról már a közösségre nézve általános ítéletet hoznak. És ez nem mindegy, hogy milyen! Nem használt a tiszta elgondolású és célú új közösségi egyesület képlékeny tervének idö előtti félrevezető nyilatkozatokkal terhes sajtóvitája, amely még a „nem szakmában" jártas közönséget is felháborította. Pláne felháborodott aki mindezeket ismerve, nem tollat ragadott, és szaladt hogy valamely fórumon világgá kürtölheti ellenvéleményét... Józanságra volt szükség, hogy e belháborút a művészeti élet magánügyének tekintsük, de a csapásokat olyanok is osztogatták, akiknek okuk erre a legkevesebb volt Emiatt került végül is ez az. írás fölé a „nyilatkozat" cím, mert kijelentem: a Szegeden élő alkotók, jelesül a jogosan megbecsültek és elismertek, ezenkívül a hozzájuk kapcsolódó művészeti írók, művészeti előadók semmiféle hatalom átmentésére nem szervezkednek, és én sem szervezkedem! Ugyanakkor, szeretnénk megőrizni azokat a kialakult értékeket, amelyekre bárki büszke lelhet. Akár haladónak, akár konzervatívnak nevezi magát. Csak úgy tudom elképzelni jövőnket, hogy a jó hagyományokat ápoljuk, ünnep legyen egy új, jó mű születése, egy felavatásra kerülő szobor, festmény; egy restaurált, a múltból kimentett veszendő rnű- Mindehhez kell a pártoló szegedi nép, aki mindig szívesen áldozott, de ne riasszuk el azzal, hogy hulladékokat lökünk elébe, az új példa, magatartásforma ne ez legyen! A tehetséget használni keli. felada. tokát kell adni, amihez fel lehet nőni, a pályakezdő se legyen potya/tas! Keresnünk kell az új lehetőségeket találékonyságunk igénybevételével. Mostani nyári tárlatunk az elsó önálló kezdeményezésünk e tárlatok sorában: művészeti megújulásunk, gondolkodásmódunk és jövőbeni tevékenységünk egyik nyitott kapuja. A szövetségi tagok és művészeti alaptagok elhatározásából született, támogatta ezt a múzeum és a tanács — vagyis: a bennünket ismerő, látó, bennünk bízó, felelősségünkre apelláló vezetők, írók, előadók. Jogosnak látszik a zsűrimentesség is egy-két esetet kivéve, még ha a bemutató megvalósításáig számtalan hiba is került eló. De ezek a jövőbeni feladatok átgondoltabbá tételéhez segítenek. Felelősséget írtam, értem ez alatt a szakma becsületének védelmét is, ez a beküldéseknél döntően így történt. Hogy elhatározásunk teljes legyen: meghívtuk a „hivatalos papírral nem rendelkező" alkotókat, akik régóta ismertek, és a most induló fiatalokat. Főleg pedagógusokat. A tabló nem teljes, de ha törekvéseinket átgondoljuk: nagyjából demokratikusak. Lehet, hogy ezek is segítenek helyretenni az évek óta zajló „profi és amatőr vitát". (Itt főleg a szövetségi és alaptagok véleményére gondolok, mert végül is, döntően ez a szakma főfoglalkozású csapata.) A tárlat alkalmas arra, hogy biztosítsa a stilárisan összetartozó vagy személyes összetartozáson nyugvó baráti, illetve új összetételű társaságok létjogosultságát. Nem először történnek ilyen szerveződések. Mindezek célja, hogy tiszt&bb képet kapjon a néző. de vigyázni kell arra, hogy ne darabolódjon fel teljesen a város művészeti serege, ne szigetelődjeneta el egymástól. Most olyanok is kiállítanak, akik munkájuk jellege miatt szinte „kiállításellenesek", de részvételükkel bizonyították az egységes jelenlét szükségességét. A szokásos módon, a kívülmaradók között (egy-két jó művészt kivéve, akik indokoltan maradtak távol) a passzivitásdijakat is kioszthatjuk. A művészeti közélet is legyen tiszta. demokratikus, de a tehetség és a létrehozott alkotás vívja ki magának a megillető helyet A megváltozott körülményeknek megfelelően válaszolnunk kell „az idő sürgető szavára". szem előtt tartva, hogy nem szabad hadszíntérré változtatni a művészeti életet, ahol a csatározások közepette, már senki sem tudja, hogy miért született a VILÁGRA, vagy miért kap váratlanul az utcán egy óriási nyaklevest? (Eszköztárunk stilárisan és műfajilag gazda el Bízzuk inkább a döntést a MÜVEKRE, mintsem a félreértéseken alapuló vagy vélt mellőzöttség, sértett önérzet legyen mozgatója cselekedeteinknek. A kiállításokra járó, műtermekben! vásárló, feladatokat adó, lakásukat műalkotásokkal szebbítő szegedi hívekre várunk változatlanul! A közösségi formát választó alkotók nevében hivatástudatommal egyeztetve: Pataki Ferenc festőművész Németh András KISREGÉNY János és Li o Hiába magyaráztuk neki angolul, hogy nem sokkal előbb tíz jüant kért a képek darabjáért, csak a húszat hajtogatta. — Ott sétálgat Li, szóljunk neki! — mutattam az ajtón kifelé. .— Li, jöjjön már ide! A vezetőnk még jobban hunyorított, és bejött a boltba. — Mi van doktor? (A nevemet még min. dig nem tudta.) Elmagyaráztuk neki. hogy a honfitársa fél órával azelőtt még tíz jüant kért ugyanazért a képért, amiért most húszat, mi pedig az első ajánlatra hivatkozva, nem akarunk tíznél többet fizetni. Közben a feleségemnek eszébe jutott, hogy egy lapra rá is írta a tízet és csak úgy mellékesen, felemelte a legfölsö lapot, megfordította, és az volt az a papír. Megmutatta Linek: — Itt van, ezt ő írta fél órával ezelőtt Li megnézte a papírt, odamutatta a festőnek, pár szót mondott neki, az bólintott, majd felénk mosolygott, és már csomagolta is a két képet, összesen húsz jüanért Béla barátom széles mosollyal fogadott — Mit vettetek? — A választ nem is várva, mondta — Mi vettünk evőpálcikákat nagyon szép csomagolásban, és úgy megtanulunk velük bánni, hogy a levest is azzal esszük, még a vendégeknek sem adunk más evőeszközt — ós ismét fölnevetett —. hogy ne tudjanak sókat enni. A szállodába visszaérve, Jánosnak valami vitáia akadt a portással. Félfüllel odafigyeltünk. — Te, Béla — mondtam a barátomnak —, figyelj csak, milyen nyelven beszélnek? — Ha jól hallom, alighanem angolul. — Ezek szerint, ez már a harmadik idegen nyelv, amit tud ez a „hekus". Béla elnevette magát. — Akkor barátom — mondta —. ez a János nem falusi rendőrparancsnok, hanem az Interpolnak dolgozik, de nem gondoltam volna, hogy ilyen jól beszéli az angolt nézd, még vitatkozik ÍSL Vezetőnk vörös fejjel jött el a pulttól, egy papírt szorongatva a kezében. — Mi baj van? — kérdeztem attól aggódva, hogy át kell költözni más szállodába. vagy valami programváltozás lesz. — Áá, baj nincs, csak át kell költözni. — Gondoltam Még csak ez hiányzott nem elég, hogy rohanunk mindenfelé, akkor még egy kicsit sem lehet pihenni? — Ja, nem nektek, csak nekem. — (Akkor már mi férfiak tegeződtünk; a messzi távollét összehozott bennünket.) Eltévesztették a létszámot, és valakinek át kell menni egv másik hotelbe. Ki legyen az a valaki, hát végre leszek valaki, a fene egye meg! — Hát miért nem Li megy? — kérdeztem. — Hozzá ragaszkodnak, de azt hiszem, igazuk is van, mert, ha valami nyelvi probléma van. mégiscsak ő tud segíteni. Ebéd utáni kis szusszanást követően még meglátogattuk a Kis Lúd Pagodát (i. u. 707), amely szépsége ellenére is komoly rekonstrukcióra szoruL - j«„1<«„ i fiiHmtdiilitl Még a Konfúcius múzeum kiállító termeinek a körülfutására is tellett időnk ezután. „Megismerkedhettünk" a kőbe vésett ősi kínai írással. Este a vacsoránál már hullafáradtan ültük körül az asztalokat. Egy idős hölgy rosszul is lett, szerencsére csak a kimerültségtől. Csöndben fogyasztottuk a sokféle „gezemicét", csak a békacombos tálhoz nem akart senki nyúlni. — Ez békacomb — mutattam a tálra —, nagyon finom. Nem szeretitek? — Akkor te miért nem eszel? — kérdezte a feleségem. — Délben sokat ettem, egyébként sincs étvágyam, ha fáradt vagyok. — Nem vagy te fáradt barátom — szólalt meg Béla —, hanem kákabélű. És mivel senki nem akart enni a békacombból. maga elé vette az egész tányért Egy. má-, után fzorvd.itta le a jó vaskos húsokat a csontokról, miközben magyarázott: — Ami pedig a fáradtságot illeti, nekem az a véleményem, hogy ez az út nászutasoknák nem való. — Még szerencse, hogy mi nem vagyunk azok — mondta nevetve a felesége —, nincs mit számon kérnem tőled. — Na. na... — Mondta csillogó szem. mel a barátom, és nagyot kortyolt a söröspoharából. • • • Másnap délelőtt megnéztük a világ nyolcadik csodáját. Ezt, mármint az Agyag Hadsereget, én neveztem el így. Xian közelében egy parasztgazda 1974-ben a közeli réten jószágai részére kutat fúratott. Ügy 10-15 méter mélységben a fúró kemény kőzetbe ütközött, ami ezen a vidéken — lévén lőszös a talaj — szokatlan. Így kezdődött. Elkezdték ásni víz után, és ráakadtak egy agyagszoborra, majd még egyre, és utána nyugatnémet régészek segítségével nyolcezerre. Számmal is leírom: 8000. Hihetetlen, lenyűgöző látvány. A feltárásuk még ma is folyik. A létezésüket Qin Shi Huangdinak, Kína élsó császárának köszönhetik. A nagyon fiatal uralkodó S. e. kb. 200-ban kezdte csináltatni ezt az árnyék hadsereget, állítólag azzal a céliál, hogy a másvilágon védjék meg a rossz szellemektől. Emiatt állnak hadirendben az ókori katonai szabályoknak megfelelően. A szobrok egyöntetűen 180 cm imagasak, noha nem vallószínű, hogy a most is alacsony termetű (kínaiaknak ilyen megtermett őseik lettek volna. Ami engem lenyűgözött: az arcuk és a ruházatuk. Mindegyik alaknak más az arca. A vezető „tábornoknak", aki olyan 35-40-es korú, joviális, de kemény a mosolya. A tisztek feje is különböző. A közlegények hafcias pózban állják a kétezer éves sarat, egyikmásik karatéra emlékeztető helyzetben küzd mereven a láthatatlan ellenség ellen. A fegyelmezett agyag lovak is seregben „vonulnak". Amikor készek voltak annakidején ezzel a fantasztikus művel, föld beásták őket, vagy lefedték vastagon földdel, és az utókor, mondhatom úgy is, hogy az emberiség ennek köszönheti ezt a páratlan látványt (örökséget), ment így az idő nem pusztította el a sérülékeny agyag szobrokat. Most egy futballpálya nagyságú csarnokot építettek fölléjük, hogy megóvják őket az idő viszontagságaitól. Megtalálták a halomba hányt rabszolgáknak is a csontvázait, akik ennek a monumentális műnek az alkotásában részt vettek. A császár sírjára még nem akadtak rá, de kutatnak utána. Legalább egy óra hosszáig nézgelődtünk az óriási múzeumban, és arra gondoltam, hogy ha csak ezért jöttünk volna Kínába, akkor is megérte volna. Ez nemcsak az én véleményem volt, mert azt hiszem a látogatók óriási tömege (főleg nyugatiak, amerikaiak, dél-amerikaiak, japánok) egyetértett velem. Mikor kiértünk a rekkenő hőségtől fűtött szabad levegőire, a bejárattól nem messze hűvösölt egy fa alatt Li. Odamentem hozzá, és megkérdeztem: (Folytatjuk.) auű ^.WiLi.u.&é., J