Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-24 / 181. szám

1990. július 24., kedd Sport — Panoráma 7 Háromfordulós mérkőzéssorozaton Pomorie—Szeged döntetlen Kispályás labdarúgó-mérkőzések Pomorie (Bulgária) 1990. július 5., 7. és 14. Pomorie: Anton — Metód, Hriszto, Lázár, Zsivko, Lina (keresztnevek). Szeged: Rácz —. Török, Muskó L., Muskó A., Magyar, Márki. Csere: Pálfy, Pásztor. Kispályás labdarúgó-mérkőzésre invitálták a tengerparti kisváros pincérei és taxisai a nyaraló szegedi fiatalokat. A háromfordulósra kerekedett mérkőzéssorozat első összecsapása 3-0-ás, illetve 4-3-as szegedi vezetés után végül is 6:4 arányú vereséggel végződött. A viszszavágó a korábbinál szorosabb védekezésnek köszönhetően már kevesebb gólt hozott, ezen a szegediek 4-3 különbséggel diadalmaskodtak. Két forduló után tehát l-l volt, következett a döntő. Erre a mérkőzésre a vendégcsapat sportszerűen készült, olyannyira, hogy a sört is mellőzték aznap délelőtt. A szoros emberfogással játszó szegedi csapat az első percek bizonytalanságai után hamar magára talált, és egy mintaszerű akció végén, a 7. percben Muskó A. góljával vezetést szerzett. Még ugyanebben a percben — a bolgárok meglepetését kihasználva — Magyar átadásából Márki növelte a vendégek előnyét, 2-0. A házigazdák válaszára a 22. Kovács András falvétele Török már elkésétt, a bolgár lövést azonban Rácz bravúrral hárítja. percig kellett várni. Zsivko távoli lövésével szemben Rácz tehetetlen volt, 2-1. Ügy látszott, a gól azon a délutánon nem járt egyedül, hiszen, még ebben a percben válaszolni tudtak a szegediek. Ismét Márki volt eredményes, 3-1. A második 30 percre kissé elfáradtak a vendégek, ebben a játékrészben nem is szereztek gólt. Nem így a bolgárok, Lina egy kontratámadás végén szépített, majd a feleslegesen kitámadó szegedi Megműtik Vinczét Immár harmadik hónapja képtelen edzeni makacs hasfali fájdalmai miatt Vincze István, a Lecce légiósa. A kitűnő válogatott labdarúgó orvosi konzíliumok egész során fordult már meg. Olasz, utóbb pedig magyar vizsgálatoknak vetették alá. A fájdalom oka végre ismertté vált. A Sportkórház sebészei megállapították: Vincze István sérvkapuja nyitva van, és innen erednek a panaszai. Mindenképpen műtétre van szükség. Am azt sem volt olyan egyszerű eldönteni, hol, és mikor feküdjön sebészkés alá a népszerű. Tatabányáról olasz földre „elszármazott" labdarúgó. A Lecce végre engedélyt adott arra, hogy a sebészi beavatkozásra a budapesti Sportkórházban kerüljön sor. Kedden délelőtt tehát Vinczét megműtik. A felépülés várhatóan két hetet vesz igénybe. Hogy azután hol folytatja a játékot a válogatott futballista, arról megoszlanak a vélemények — és a hírek is... Leccei források szerint, könnyen elképzelhető, hogy Vinczét kölcsönadják, mégpedig a Bp. Honvéd együttesének ... csapat védelmét állva hagyva, néhány perc múlva újabb gólt szerzett. 3-3, s ez maradt a rendes játékidő végeredménye is. A kétszer 5 perces hoszszabbítás sem hozott döntést, így végeredményben egy gól különbséggel a bolgárok bizonyultak jobbnak. Visszavágó talán ősszel, Szegeden. A mérkőzések jegyzőkönyvét vezette, s a döntő mérkőzés előtt a salakpályát fellocsolta K. A. Kosárlabda Újabb vereség A Spanyolországban zajló női ifjúsági kosárlabda Európa-bajnokság 12-es döntőjében Magyarország válogatottja elszenvedte második csoportvereségét is, ezúttal a Cseh és Szlovák SZK együttesétől kapott ki 82-79-re. A csoport állása: 1. Cseh és Szlovák SZK 4, 2. Spanyolország 4, 3. Svédország 3, 4. Olaszország 3, 5. Magyarország 2, 6. Görögország 2 pont. Napospart '90 Virágillattal a stressz ellen A Szikadzima Kenszecu japán építővé Halat a dolgozóit érő stresszhatások csökkentésére ... virágillatot alkalmaz. A székház első emeletének előterében reggel 8-tól este 6-ig, egyórás szünettel, egy speciális szerkezet segítségével frissítő citromfaillatot fújnak, a figyelem növelésére pedig rózsa, jázmin és liliom illatát juttatják a levegőbe. Ugyanilyen berendezések működnek a cég munkatársainak pihenőszobáiban is. A tágas tanácsteremben gyakran tartanak előadásokat, ezekre (mint másutt is) sokan csak aludni járnak. Ezért a munkatársak folyamatosan figyelik a teremben történteket egy monitoron keresztül, és ha úgy kívánja a helyzet, édes citromillattal frissítik a levegőt, aminek élénkítő hatása van. Ha egy kérdés kapcsán feszültté válik a légkör, kellemes virágillatot engednek a terembe, ami a japánok szerint segít lecsillapítani az indulatokat. A cég munkatársai szerint az illatok valójában kifejtenek bizonyos hatást az ember idegrendszerére, következésképp a munkaképességére is. Az sem mellékes, hogy a cég minteev ezer alkalmazottja közül még senkj sem panaszkodott az illatok miatt rossz közérzetre vagy allergiás reakciókra. Japánban azonban mind ez idáig nem ismerték el hivatalosan ezt az új gyógyítási módot. A dolog csak a kísérletezés stádiumában van, bár a jótékony hatásról sokat beszélnek. És nem"csák beszélnek, de igyekeznek tudományosan is bizonyítani. így például a Higasikuni egyetem orvosi karán végzett kísérletek eredményeként az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy az olyan növények, mint a bazsalikom, növelik az agy aktivitását, a kamilla ós a levendula viszont nyugtatólag hat — APN — Mars-expedíció A Mars kutatásával kapcsolatban kidolgozott szovjet program első szakaszában (1991—1996) a leszállás, valamint az expedíció bolygóra lépése helyének kiválasztásához szükséges adatok összegyűjtésének módszereit alakítják ki. E célból két bolygóközi űrállomást bocsátanak fel. A második szakaszban (1996—2005) a legfontosabb feladat az lesz, hogy két, önálló működésre képes berendezés segítségével talajmintákat juttassanak a Földre. A Mars automatizált vizsgálatai során Proton, vagy Enyergija típusú hordozórakétákkal felbocsátott, újonnan kifejlesztett, Phobos űrhajókat vesznek igénybe. A szovjet Mars-kutatási program megvalósításában több ország, köztük az USA szakemberei és tudományos szervezetei is részt kívánnak venni. (APN) Németh András KISREGENY János és Li o — Ügy innék valami jó, hideg ásványvizet, képtelen vagyok most forró teát lenyelni, egy csöppet sem, a csapból pedig nem ajánlatos inni. Fölemeltem a fejem: — Pont most, tizenegy órakor? — Hát mit csináljak, ha most vagyok szomjas. Akkor eszembe jutott, hogy láttam a földszinten a „Bar" fölírást, összekaptam magam, és liften lementem a nem tudom hányadik emeletről. Megtaláltam az éjszakai jnulatót; néhány amerikai kókadozott a pult körül. — Ásványvizet kérnék — mondtam halkan angolul a pincérnek, kicsit szégyelltem, hogy nem egy komolyabb „drink"-re vágyódom. A pincér lehajolt, és egy rakaszból kiemelt két üveget, mutatta, hogy válasszak. Megfogtam az egyiket, de az a lópisivel vetekedett, ami a hőmérsékletét illette. — Hideg nincs? — rebegtem. — De, hogyne volna, csak az francia: Perrier! Hát az remek, emlékeztem vissza a franciaországi utunkra. Ott mindig azt ittuk. — Legyen szíves egy üveggel! — gondoltam, félliteres. Kitett egy kétdecis üveget a pultra. — Még egy üveget kérnék, és szíveskedjék kinyitni, mutattam a palackra. — Oké! — válaszolta a pincér, és máris lepattintotta a kupakot a jéghideg, gyöngyöző üvegekről. Majdnem úgy voltam, hogy még egyet kérek, de azért megkérdeztem • — Mennyi? — Harminchat — volt a lakonikus válasz. — Mennyi ?! — Darabja tizennyolc jüan. Te jó isten, száz forint egy deci vízért, gondoltam. Még a Szahara közepén is drágállnám, de most már mindegy, fő, hogy van. Leemeltem az üvegeket a pultról, és elindultam vissza a szobába. Hová is? A szobaszám nem jutott eszembe. Nocsak, az emelet ^em. Teljesen lötyög az agyam. Azt hiszem, a hetedikről jöttem le. Na, sebaj, a portás majd megmondja. Nem mondta meg. Annyit tudott a kínain kívül, hogy „hello", meg „oké". Nincs szerencsém, hogy a fenében találok vissza? Aha, a bárpincér elég jól beszél, majd megkérem a tolmácsolásra. De közben előkerült egy egyenruhás nő, és kedvesen kérdezte : — Can I help you? (Segíthetek önnek?) Na, hál' istennek, gondoltam, nem kell a hallban tölteni az éjszakát. Megmagyaráztam a kis szép, törékeny hölgynek, hogy eltévedtem, illetve elfelejtettem a szobaszámot, legyen szíves, nézze meg a magyar csoport névsorát. Ez nem volt olyan egyszerű. mert a névsor az emeleti portásnál volt. De most melyik emelet? Telefon valahová ... Egyszer, kétszer, háromszor. Végre rám nevet ismét a „telefog" kisasszony, és int, hogy menjek utána. Mégis csak derengett, hogy a hetedik emeleten lakunk. A portást nem látjuk. Hol van? Átnézek a pulton, s szegény kamaszfiúnyi termetű férfi, összegörnyedve aludt az asztalán. Szóltam neki, nem ébredt föl. Kénytelen voltam kicsit megrázni a vállát. Riadtan szétnézett, majd rémült arccal felugrott, és végighallgatta, amit az engem kísérő hölgy mondott neki (kicsit keményen) és közben állandóan bólogatott, és törölgette az álmában kicsordult nyáltól a szája sarkát. Ismét a szép mosoly (rám), és rábízott az álomból szédelgő emeleti nortásra. Intett, hogy menjek vele. Hát ez kívülről tudná a neveket? Jó memóriája van. De nem lehet ez a szoba, a miénk hátrább van. Bekopogott. Egy ideig csönd, semmi mozgás, majd kissé megnyílik az ajtó, és Li kandikált ki a résen. Kinyitotta jobban az ajtót; ingben-gatyában még kisebbnek látszott. A portás nyilván elmondta, hogy ez a „balfék" magyar elfelejtette a szobaszámát, mondja meg, mert nála van a lista. Nem tudom kínaiul, hogy szoktak káromkodni, de a helyében én is elküldtem volna valahová ezt a ,.süket magyart", aki elfelejti a saját szobaszámát. Li megfordult, elővett egy cédulát, és azután mosolyogva mondta: — Hétszázhuszonhat, de ezt ne tessék elfelejteni, mert én is szeretnék aludni. Az ajtó nyitva volt, és beláttam a szobába. Egy kimosott ing, egy alsónadrág, és ! egy pár zokni száradt az egyik széktámlán. A kis táskájában más nemigen lehetett. Megint megszégyelltem magam egy kicsit... Az éjszakai, váratlan felébredés után ismét visszazuhantam az ágyba, de reggel már a megszokott időben, hat óra felé felébredtem. A tagjaim még mindig érezték a gebesztő repülőutazás görcseit. Felvettem a melegítőmet, tornacipőt húztam, gondolván, futok egyet, hogy kinyújtsam rozsdás lábaimat. Kászálódásomra a feleségem is felébredt. — Te, hová akarsz menni, még alig hajnalodik. — Már fél hét van, de nyilván a nyári időszámítás miatt nincs teljesen világos. Futok egyet. — Hol? — Hát hol, az utcán. Addig nem nyugodott, míg fel nem írtam a szobaszámot és a szálloda nevét. — Nekem nagyon vigyázz, egy oreg doktor bácsitól hallottam, hogy itt nem szeretik az európaiakat^ amikor turistaként járt Kínában, néha ellenségesen viselkedett velük az utca népe. — Áh, édesem, az a kulturális forradalom alatt volt. — Jó, rendben van, de vigyázz, el ne üssön valami, és félóra múlva itt legyél, mert korán lesz a reggeli. Mindent megfogadtam, és kimentem az utcára. A portások nem csodálkoztak az öltözékemen, nagyot köszöntek, és az ajtónyitogató' egyenruhás is mosolyogva üdvözölt: „Good morning, sir". A sok kilométeres, négysávos utcán még alig volt forgalom, ember is kevés. Kocogó és komolyan futó kínaiakkal is találkoztam. Nem csak fiatalokkal, hanem, öregekkel is. Megható volt, ahogy egy idős, féloldali bénulásból lábadozó férfit láttam, aki kínlódva, erőlködve, a felesége" egyik kezét fogva, sután, botladozva, utánozta a futás mozdulatait. Igaz, hogy ez a futás karikatúrája volt, de látszott a férfi kissé torzult arcán egy halvány öröm, hogy a bénulás béklyóját már valamennyire le tudta vetni magáról. Negyedórás—húszperces futás után szállingózni kezdtek a biciklisek, majd néhány perc múlva, te jó isten! „Egymillió" kínai kerékpáros jött felém a jobb oldali két sáv teljes szélességében. Megfordultam, hogy visszamenjek a szállodába, de nem volt könnyű, mert a másik irányból is jött egy újabb „milliós"-főnyi csapat. Hát én enynyi kerékpárost még elképzelni sem tudtam volna. Az a néhány lézengő busz és teherautó, mint a megsérült bogár a hangyák közt, csak araszolni tudott. Hiába tülköltek, mindenki csak hajtott, hogy a munkájára időben odaérkezzen. Én bezzeg késtem, mert a járda is tele volt emberekkel, azokat kellett kerülgetni. Az útitársak már gyülekezgettek a hallban. A feleségem türelmetlenül várt. — Hol voltál ilyen sokáig? — kérdezte. Kis izgalom volt a hangjában. (Folytatjuk.)