Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)
1990-07-24 / 181. szám
1990. július 24., kedd Művészet 3 Mélyrepülés (Dale Brown: A bombázó) „. .. ne feledjék, hogy bár nem minden bestseller remekmű, minden remekmű bestseller." — olvashatjuk John Braine: Hogyan írjunk regényt című művének előszavában. E mondat közhelyszerű igazságáról bíárki könnyedén meggyőződhet, ha végigpillant a mai könyvpiacon. S bár a be&tsellergyártás receptjét és folyamatát ismerhetjük John Sutherland Sikerkönyvek című kiváló munkájából,, ez mit sem változtat a megcélzott réteg manipulálásának eredményességén. Gyaníthatóan így lesz Magyarországon is üzleti siker Dale Brown „regénye", A bombázó. A könyv valahol a Rambo és a Csillagok háborúja közötti átmenetet képviseli a nagy amerikai heroikus mesék sorában. A történet az amerikai légierő évente megrendezett bombázórepülő versenyével kezdődik. A küzdelemből természetesen a legkeményebb, ám egyben legvagányabb legénység kerül ki győztesen. Hőseink kiélvezik a győzelem minden örömét, nem is sejtik, milyen komor fellegek gyülekeznek a világbéke halványkék egén. A Szovjetunió (mégis a Gonosz Birodalma?) újonnan kifejlesztett, szupertitkos lézerfegyverrel lövöldözik az ártatlan amerikai kém műholdakrak és kémrepülőgépekre, így téve előkészületeket a III. világháborúra. Az USA hiába tiltakozik az. ENSZ Biztonsági Tanácsában, tárgyalási kísérletei is sorra meghiúsulnak. Mit lehet ilyen esetben tenni? Az elnök engedélyt ad a veszedelmes lézertelep megtámadására. A nukleáris katasztrófa elkerüléséért az akcióban csak a lehető legkisebb erőket vethetik be. hagyományos fegyverekkel felszerelve. A hipermodern bombázókat azonban már várják a szovjet vadászrepülők, a támadás meghiúsul azelőtt, hogy egyáltalán a cél közelébe kerültek volna. A válságos helyzetben egy fegyverkísérletekre speciálisan átalakított B—52 típusú bombázót indítanak útnak. Az öreg gép csak látszólag elavult: épp a kísérletek miatt hihetetlen fegyverarzenált halmoztak fel a fedélzetén. A siker legfőbb záloga mégsem ez, hanem a válogatott legénység (jelen esetben két fő leányság is), mely részben a bombázóverseny győzteseiből áll. A gép és parancsnoka a felszállás közben, terroristák támadása miatt megsérül, visszafordulásra mégsem gondol senki. A magányos B—52 rendületlenül tör előre, leküzdi a támadó vadászrepülőgépeket, sikerül elkerülnie a lézer halálos sugarát, s hiába lőtték rommá a gépet, a célt mégis megsemmisíti. Hazafelé tartva, egy télire használaton kívül helyezett szovjet repülőtéren szereznek üzemanyagot(!), s újabb légiharc után végre szabad az út Alaszkáig. A világ imígyen megmenekült, mindenki fellélegezhet. Csak egy kérdés marad megválaszolatlan: a levegőben, vagy már a földön szövődött szerelem a gép navigátora, s a személyzet egyik hölgytagja között? Dale Brown irományát csak a „mű" hazai kiadója, a Victoria Kft igénytelensége múlja alul. Már a boritót díszítő szürke, szárnyas szerkezetről sem lehet tudni, mi köze a B—52-höz. Vándor Judit fordítása pedig annyira hoz2á nem értő. amatőr, munka, hogy csak az olvasó bosszantására alkalmas. A számtalan magyartalanságon és következetlenségen kívül (pl. az orosz neveket hol angolosan, hol a magyar átírás szerint alkalmazza) már az első sorok után világos, hogy a fordító abszolút tájékozatlan a repülés szaknyelvében. Azt azért illik tudni: a repülőgépeken nem ..kormánykerék", vagy „irányító rúd" van. hanem botkormány; a „mennyezetet" kabinplexinek, kabintetőnek, vagy dekknek hívják, a hajtómű teljesítményét szabályozó „szelepeknek" gázkar a neve; s az olyan kifejezések, mint például a „fék balra" — a levegőben — teljesen értelmetlenek. És ezek csak a legkirívóbb hibák. Azt hiszem, jobban jártunk volna, ha a Bombázó (légi) bemutatója elmarad, ilyes, fajta „mélyrepülést" ugyanis már láttunk eleget.. . Fülöp Sándor Filmforgatás a röszkei tanyavilágban o-t%«A „tejesembör „A két világháború közötti legjobb békeévben, 1938ban, mikor az volt a világsláger, hogy „Havi 200 pengő fixszel, az ember könnyen viccel...", mikor még sok százezer nincstelen parasztember túrta a földet, akkor a Szeged melletti tanyavilágban. Röszkén, egy ilyen nincstelen — Simon Mihály — elhatározta, hogy változtat sorsán, összekapar egy kis földet, és tanyát épít..., hogy födél legyen a család feje fölött..." (Részlet A tejesembör című film forgatókönyvéből.) Simon Mihály, a 83 éves tejesembör már ott ül tanyája kicsiny udvarán, s a rendezővel, Tiefbrunner Lászlóval borozgat. Délelőtt van, a meleg még nem elviselhetetlen, az udvarra, mely vélhetően nem látott még ennyi embert, s ilyen különös szerkezeteket, jotékony árnyékot vetnek az út inenti hatalmas fák. — Ügy öt évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, amikor egy „paprikafilmet" csináltunk — mondja a rendező. — Ez a mostani dokumentumfilm lesz, erőteljes néprajzi és szociografikus jelleggel. Kiss Róbert, a film operatőre. — Sajnos, egyre kevesebb az ilyen indíttatású forgatás, ami a hitvilág s a népélet fontosabb dokumentumaival foglalkozik. A tömegkommunikáció szolgálóleánnyá vált, szép lassan elmaradoznak ezek a mélyebb, komolyabb felkészülést igénylő filmek. A pénz diktál. A tömegkommunikáció is kettős szorításban őrlődik, egyfelől a pénztelenség, másfelől a napi érdekek szorítják, míg az értékmentő és értékteremtő munkák elmaradnak. Az audiovizuális kultúra auditív része eltűnőben, sajnos, az a legolcsóbb, ha néhányan leülnek a kamerák elé, és elbeszélgetnek ... Tiefbrunner László, miután váltott néhány szót a parasztemberrel, visszafordul. — A nyelv is muzeális érték. Csodálatos élmény, hogy ez a több mint 80 esztendős, magányos ember milyen szellemi frissességgel bír még mindig, milyen gyönyörűen és áttetszően fogalmaz, holott például alig tud írni. Két évvel ezelőtt egy „kemencefilmet" készítettünk, abba is jócskán besegített. Simon Mihály pedig üldögél a maga készítette udvari lócán, bele-beleszív a pipájába, s az öregemberek bölcs nyugalmával nézi a filmesek munkálkodását. Huszonhárom évesen lett tejesember, délután indult, összegyűjtött 120-130 litert a környező tanyákról, és télen-nyáron, ha fújt, ha esett, hozta be a városba. Vastagh József, Röszke nyugdíjas tanárembere, ahogy ő mondja, ami itt 40 éve a föld alá s fölé került, ahhoz biztosan köze van. Már csak a röszkei monográfia miatt is, amin jelenleg is dolgoznak. Természetesen ő is itt van a forgatáson. Az udvar végében beszélgetünk, a kert határán, hol szőlőt és gyümölcsfákat művel Simon Mihály, meleg szél borzolja a leveleket, kacsokat, darázs zümmög, macska sétál puhán, álmosan. Vastagh József kimutat a kertből: — Arra születtem, ott a Madarász-tó, meg a Madarász-csárda környékén, ahol Rózsa Sándor is rendre megszállt. Ha a csárda falára erősített ostor az ég felé mutatott, szabad volt a bejárás, ha lefelé, elkerülte betyár... Gazdag akaratú, szorgalmas, önmagát tán túlhajszoló nép az itteni, röszkei ember. Sajnos, nagyon sok témát, dokumentu mot már csak az utolsó pillanatban sikerült elkapni. A tejesemberek világának is például utolsó tanúja a Misi... Simon Mihály, aki a te; szolgája volt. „Csomagtartóra volt fölkötve, a kötél aztán meg a nyakamba akasztva, aztán akkor két kezemmel toltam, a vállammal meg húztam. Volt ám mindenféle-fajta ügy ... Jaj, de sokféle-fajta ügy volt, a fene egye meg." (A film várhatóan szép temberben készül el, a Movi Helios Filmstúdiója és az MTV szegedi stúdiója koprodukciójában.) Dal , '-t-e-ér •íc/vm-sye^.- —' ^'stmA+JLtJt éjR-^CiZ. e, z^C. é-o' ér&y Jc^J'ítr-r^-A-u, r - / " ^ Lesz-e szépmíves céh? A kérdés még mindig nyitott. E lap olvasói bizonyára emlékeznek rá, hogy néhány héttel ezelőtt felborzolté, a kultúra, és szűkebben a képző- és iparművészeti élet iránt érdeklődőket egy szerveződő egyesület, a Szegedi Szépmíves Céh körül kialakult polémia. Szervezők, művészek kezdtek — alulról építkezve — érdekvédelmi, szakmai, baráti és segélyező céllal elődeik, az 1946-ban Szegedi Szépmíves Céhet alakító művészek nyomdokaiba lépni. Az ötletet „méhen belül" támadták e lap nyilvánosságát felhasználva. Azóta létrejött 64 szegedi alkotó műveinek felvonultatásával a Nyári Tárlat, s Pataki Ferenc festőművész e 'eveiével ismét tesz egy próbát. ígérhetjük: ott leszünk a találkozón, s beszámolunk a történtekről.