Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-22 / 179. szám

4 Világ 1990. július 22., vasárnap Ausztrália, krokodilvadászat és Ady Endre Isten hozta, mondta a taxis Jógamester Szegeden Nem kis izgalommal várják a nyárutót a szegedi jógazók, hiszen Paramhansa Sri Swami Maheshwaranandaji, korunk kiemelkedő jógamestere, a „Jóga a mindennapi életben" elnevezésű rendszer megalkotója elfogadta a meghívásukat és augusztus 26-án, délután öt ór^i kezdettel előadást tart a Szegedi Ifjúsági Ház nagytermében, Belső erők az emberben címmel. — Óriási lehetőség ez — mondja Kovács Ildikó jógaoktató fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia Rcakciókinetikai Tanszéke kutatócsoportjának a tagja. — Egy olyan mester jön hozzánk, aki mindenkinek tud mondani valamit, aki a jógát Indiában tanulta, kora gyermekkora óta ezzel foglalkozik. Már a családjában hagyomány volt a jóga, a saját nagybátyja a jógamestere, aki szintén életét tette fel a jóga ősi bölcsességének tanulmányozására. — Mi, jógaoktatók csak továbbadni igyekszünk ezt a tanítást, mert tudjuk, érezzük azt, hogy ez egy tökéletesen kidolgozott rendszer, ami a legegyénibb fejkörzéstől az egész rendszert végiggyakorolva áz önismerethez és kozmikus tudathoz vezet. — Számomra a jóga nagyon sokáig csak testgyakorlást jelentéit, csak a tornát pótolta, karcsú és egészséges akartam lenni, tetszett az, hogy hajlékony vagyok. Csak akkor került igazán közel hozzám, amikor találkoztam Swamijival. Minden misztikus dolog lefoszlott róla, alapvető módon megváltoztatta a gondolkodásmódom: nyitottabbá, fogékonyabbá és megértőbbé váltam saját magam és mások iránt. — A világ legnagyobb tudósai és ezen belül fizikusai közül legtöbben vallásosak voltak, például Einsteintől származik a mondás, hogy Isten nem kockajátékos — jegyzi meg Ildikó. — A jóga mindössze a tudatosság növelését jelenti, a jógabölcselet tanulmányozásának célja a kozmikus tudat elérése, a világmindenség összefüggéseinek a megértése. Magam részéről, ügy érzem, ez ugyanaz, mint amit minden természettudomány, így hát a fizika is céljául tűzött ki. — Tulajdonképpen a jógagyakorlás olyan, mint egy nagyon jól kamatozó bankba betenni a pénzedet. Hallgatókoromban, amikor éreztem, hogy kezd ellankadni a figyelmem, tízpercnyi gyakorlás után sikerült fölfrissülnöm és megnyugodnom annyira, hogy újra koncentrálni tudjak a tanulnivaló anyagra. A gyakorlás jelenleg is sokat segít abban, hogy jobban tudjak koncentrálni a munkámra. — Tanfolyamainkra a főiskolásokon és egyetemistákon kívül járnak idősebb, betegesebb emberek is. Az oktatást könnyű, ízületlazító és légzógyakorlatokkal kezdjük. Nagy hangsúlyt fektetünk a relaxációra, azt tapasztaljuk, hogy a kezdő gyakorlóknak két-három hétre szükségük van ahhoz, hogy egyáltalán lazítani tudjanak. — Szegeden egyelőre két vállalat keretében folyik szervezett jógaoktatás: Pálmai József tart órákat a paprikafeldolgozóban és a Démászban, én pedig ősztől ismét órákat adok a Bartók Béla Művelődési Központban. A hódmezővásárhelyi és mélykúti művelődési házban Friedrichné Nagy Ilona vezeti a jógatanfolyamot. Ósztól egy klubot szeretnénk létrehozni a jógabölcselet alapfogalmainak ismertetésére. A szervezők fölhívják a vidéki érdeklődők figyelmét arra, hogy a Károlyikollégiumban az augusztusi előadás után szükség esetén viszonylag olcsó szállást tudnak biztosítani. Ezt az igényt azonban ajánlatos a 62/29-160-as telefonszámon elóre jelezni, este nyolc és tíz között. Berec Berta — Ötvenhatban vándoroltatok ki az országból. Volt a szakításnak politikai indítéka? — Hogy a kivándorlás mellett döntöttünk, az általános, mindenkit egyaránt érintő politikai helyzettel magyarázható: addigra már semmiben sem bíztak szüleink, holott nagy magyarok voltak, s bennünket is annak igyekeztek nevelni... Óriási megpróbáltatás volt ez, gondold csak meg, ötvenéves emberek, idegen földön, két kicsi gyerekkel, életük teljes újrakezdése elótt... Igazából nem is sikerült nekik. Hamar meghaltak, mi pedig árván maradtunk testvéremmel... tizenöt éves voltam ekkör. — Ausztrália távoli ország. Hogyan kerültetek épp oda? — Rokoni meghívás segített bennünket a földrészre. Ráadásul apám és anyám azt gondolták, hogy nemsokára újra világháború lesz, és ha már egy új földrészen kellett újrakezdeni az életet, akkor a távoli és biztonságos Ausztrália kapóra jött. Annyi mindent átéltek már a történelemből, hogy olyan helyet kerestek, ahol nincs történelem, nincs múlt. csak tágasság, levegő, üresség, semmi... — Mi történt veled, miután árván maradtatok? — Tizenhét éves koromig nem beszéltem angolul. Aztán, amikor az elsó angol regényt elolvastam, azonnal eldöntöttem: író leszek. Nem akartam iskolákba, egyetemre járni, magam vettem kézbe a sorsomat, a világ lett az iskolám. Persze, mindez rengeteg nehézséggel, bajjal és fiatalos butasággal járt együtt. Voltam tanár, takarítónő, botanikus... sót, kígyó-, kenguru- és krokodilvadász is. Húszéves koromban egy vadásztársaságnál dolgoztam, mindenféle Szobijában kamaszlányos rendetlenség, könnyű nyári ruhácskában van, haja aranysárga, bőre, mint a bronz, szeme szögletében finom szarkalábak pókhálóznak. Állampolgársága: ausztrál. Foglalkozása: író. Neve: Hoffmann Katalin, született Sopronban. Töri a magyart... Tudja, kedves olvasó, nem minden beszélgetés adja meg azt a pillanatot, melytől a szavak, mondatok különös hangsúlyt kapva megerősíttetnek... Mint egy filléres regény legolcsóbb fordulatában, nála felejtem a pénztárcámat. Visszasietek még a buszmegállóból, kopogtatok újra, belépek, és egészen komolyan megrendülök. Ágya sarkában ül, felhúzott térdét körbeölelve, mint egy kislány. Magány, otthontalanság, valami megrendítő szomorúság a képben, amit nem lehet feloldani... vadölő puskákat, meg kígyókkal teli kosarakat hurcoltam... De még előtte, tizennyolc éves koromban egyedül bejártam egész Ausztráliát. Egy évig autóban aludtam... — Mióta írsz? — A fiatalos elhatározás után aztán huszonkét éves koromban tényleg komolyan, szigorúan, nagy-nagy önfegyelemmel munkához láttam. Annak ellenére, hogy nem hiszek a szavakban. Csalni lehet velük. Szerintem magasabb rendű művészet az irodalomnál a zene vagy a festészet. Univerzálisabb a jelrendszerük... 1981-ben jelent meg az elsó regényem, Veszélyes utazás címmel. — Ha jól tudom, ez a könyv menthetetlen, halálos betegségekben szenvedő emberekről szólt. — Számomra mindig is az élet egyik legfontosabb problémája volt, hogyan működik, mit jelent az emberi szenvedés. Ez a könyv rákos, tüdőbeteg, bénulásos emberekkel foglalkozott, akik már megmerültek a végsó szenvedés hullámaiban. Azt kutattam, mit lehet tólük, általuk tanulni... — Például? — ... hogy milyen csúffá, milyen gyönyörűvé és nemessé válhat az ember lelke. Hallatlan mélységeket rejtünk magunkban az utolsó pillanatig. — Ez az első könyved azonnal sikerkönyv lett. Mit jelent Ausztráliában a siker? — Sikere vagy sikertelensége mértékét mindenki magának állapítja meg. A siker igazából nem a külsődlegesből táplálkozó élmény, hanem nagyon is személyes, intim örömérzete az embernek, miután őszintén lemérte, milyen tisztán, következetesen oldotta meg az önmaga elé kitűzött feladatot... Ausztráliai siker? Jó néhány interjú, tévészereplés, háromezres példányszám, ami erós átlagnak felel meg. — A szenvedésről szóló könyvedet továbbiak követték. — Nem sokkal ezután két regényem jelent meg, az egyik, a Kristály .sikertelen volt, alig hatszáz példányt nyomtak belőle, visszhangtalan maradt. Huszonöt évesen írtam, tizenöt évig kerestem neki kiadót, háromszor is viszszadobták... látod, pedig nekem ez a könyv a legkedvesebb. A másik munkám, a Boldogság változatai szintén szépirodalmi regény volt. Egy klasszikus nagyregényen pedig jelenleg is dolgozom, tízéves munka van már mögöttem, s haza is ezért jöttem — többek között —, hogy a témával kapcsolatos, fontosabb történelmi adalékokat felkutassam. — Mondanál valamit a témáról? — A múlt században Magyarországra bevándorló két család története ez, akik megélik a világháborúkat, olaszok, zsidók és németek, egymással keveredve, magyarokká válva... Hosszú könyv lesz, igazi családregény.vEgy kicsit az én családomé is. — Említetted, nemcsak ezért jöttél haza. — Már két évvel ezelőtt elhatároztam. Egy ausztráliai magyar barátom egyszer arra kért, hallgassam meg József Attila és Ady Endre verseit, mondtam neki, hagyjon engem, nem érdekel. Csak erősködött. Azt gondoltam végül, miért ne. Amikor meghallottam a verseket, egyszerűen sírva fakadtam. Bőgtem, mint egy gyerek. Hirtelen rádöbbentem, mi mindent vesztettem el azzal, hogy töröm a nyelvet, dadogok, hogy nem tudok már olvasni... Azóta keresem az alkalmat, hogy hazatérhessek. — Tudod, a kintiek körében is nagy a bizonytalanság, a szabadság nem minden, sokan félnek a gazdasági csődtől, az inflációtól. Például ezért nem jönnek haza. Aztán jó néhány itteni ember is csodálkozott, hogy haza akarok jönni. De a legmeghatóbb esetem egy pesti taxissal történt. Vitt valahová, útközben beszélgettünk. Mondtam, Ausztráliában élek. Piros lámpát kaptunk, hosszan nézett rám. Tudja, mit mondok én, asszonyom, válaszolt a taxis: Miért nem jött hamarabb? De ha már itt van, én örülök. Isten hozta! Darvasi László „Ócskapiacváros JJ A pártház szögletes, éjjel-nappal fegyveres munkásőr vigyázta épületébe átköltözött a zeneiskola, a főutat figyelő, hatalmas bronzlenin helyén muskátlival teli kókád díszeleg, a választás plakátrongyaival káromkodással kísért szél szórakozik, ha megpihen olykor, szitálni kezd a por, finoman és vastagon, otthon vagyok, a kisvárosban, ahol születtem, az Alföld Tisza öntözte vidékén, a búza piszkossárga tengerében, almafaerdóben. Olcsó gépipar, mamuttéeszek, egyetlen gimnázium és por, por. Mezóváros. Van ifyen a vidéken vagy tíz. Jellegtelenségük a föld követelménye, ami eltartja őket. Síkság, semmi sem érhet váratlanul. Azt hittem, két hónapja nem voltam otthon, de aztán gyorsan rádöbbentem, a két hónap van már egy esztendő is, mert a hétvégék egy-egy röpke napja, az esti megérkezés és a reggeli visszaút közrefogta néhány óra arra se elég, hogy a gyerekkoromról álmodjak: az éjszaka egyetlen pillanat csupán. Szóval egy év? Nézelődöm akkor. Idegen vagyok most már, menthetetlenül. A piacot idegen rendszámú roncsok lepték e! Lengyel vitatkozik románnal, bolgár mutogat orosznak, sziszeg a magyar: pofátlanul drágák vagytok. Ott alszanak az útépítéshez összehordott kavicshalmokon, teát főznek, kicsi tűzhelyen kevergetik a főzeléket, sütik a kolbászt. A sört a mozgóbüfében veszik. Óvatosak a razziák, itt kevés a rendőr... Sétálok a városban, ahol délelőtt tíz után bezár az újságos és elnézem a legújabb boltokat: olcsó áruk, cókmók, használt ruha, turka, egyetlen utcácskában három új fagylaltos. Nincsenek közgazdasági ismereteim. Helyismeretemben is több már az otthontalanság, de azt látom, hogy a gazdaság romjain végbevitt, gyors rendszerváltás itt, a lesajnált vidéken egyelőre nem más. mint a gyors meggazdagodás gyermeteg illúziója; a levetett rongy újra és újra áru lesz, forog a szegénység a szabadságnak hitt ringlispilben, te leveted a zakót, én felveszem, én levetem, te felveszed... Egy tanácsi tisztviselő két éve azt mondta, azért nem szabad engedni az ócskapiacot, mert nem lehet ellenőrizni a mocskos meg az ellenséges irodalmat. Az ócskapiacon akkoriban Rejtő Jenőt, Jókai Mórt, anyacsavar-sorozatot, meg félretaposott cipőket árultak. Szitáló porban. Pontosan úgy, mint most. Dal Köt az öreg... Régi kártyajáték, főleg paraszti körökben, a Bácskában, nagycsaládokban játsszák. Öt játékos küzd a babérokért, melyet csak csoportosan lehet megszerezni. A játék alapszabályai a filkózásra vezethetők vissza. Aki ezt a kártyázási módot nem ismeri, annak tudnia kell, hogy a felsők (filkók) tromfként kezelendók, de erósebbek, mint a szín adu. A harminckét lapos magyar kártyából ki kell tenni a makk és zöld nyolcast. Ugyanis a komolyabb játékok szabályai szerint a színek erőssége is meghatározó, a klasszikus sorrendben. Leggyengébb a makk, következik a zöld, majd a tök és a piros. Min-' denki kétszer három lapot kap. Akinél az „öreg" található — ez pedig nem más, mint a makk felső, a legerősebb tromf — az a hívó. Ó köt, valamely meghatározott színre, annak egyik figurájára. A „kötött" szín a tromf, a kötött lap tulajdonosa a hívó párja. Nekik kettejüknek kell megpróbálni a lehető legtöbb tízes és ász begyűjtését. Ha a gyűjtésben döntő fölényt (legalább 6:2) sem a hívó, sem ellenfelei nem tudnak kiharcolni, tovább forog az osztás, újra köthet az „öreg". Ha azonban a döntő fölény bármely oldalon jelentkezik, akkor a hat tújest szerzettek „urakka", míg a hátrányban lévők „szolgálókká" válnak. Ettól a szolgaságtól csak az újbóli döntő fölény megszerzése vagy „szökés" útján lehet megszabadulni. A szökés azt jelenti, hogy a szolgáló páros vagy hármas, egyetlen, a számoláshoz figyelembe vehető tízest sem üt, azaz „elúsznak". A szolgálat ideje alatt a tromf színe állandó marad. Megjegyzendő még, hogy a tromfok erőssége az ultimó szabályai szerint rendeződik, azaz az ászt a tízes, azt a csikó, az alsó (a filkó minősített tromf!), a kilences stb. követi. „Sánta" lap a piros hetes, mely közvetlen az „öreg" (a makk filkó), a legerősebb tromf után következik a sorban. A rendkívül hosszan elnyújtható játék során egyetlen hátrányos megkülönböztetés létezik — a szolgálók állandó osztók, ezért a kezdés joga természetesen a szolgálat ideje alatt az uraknál marad. Á játék változata lehet, hogy minden hetest a filkó után következő erősségben „kiemelt tromf-ként kezelnek. Ez a csemege az aduk variációinak, az erós lapokkal operálóknak lehet kedvére, alapjaiban a szabályokat, a játék menetét nem befolyásolja, csak színezi Cz. J.