Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-20 / 177. szám

1990. július 20., péntek Sport — Panoráma 7 Transzszexuálisok gyógyhelye A testnevelés váljon életformává — vallja az elnökhelyettes Mert már impotens volt... Önmagát fosztotta meg férfiasságától Nem bűncselekmény, szerelmi bosszú áldozata lett, hanem önmagát fosztotta meg férfiasságától Rózsa Géza 49 éves székesfehérvári lakos. Mint Paudits Sándor rendőr alezredes kedden, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón elmondta, az öncsonkító nehézgépkezelő, akinek egyébként felesége és két felnőtt gyermeke van, csaknem egy hónapig félrevezette a rendőrséget. Miután súlyos sérülésével a kórházba került, azt állította ugyanis, hogy Székesfehérvár külterületén két ismeretlen férfi megtámadta .leütötte, s míg egy-másfél óráig eszméletlen volt, megfosztotta férfiasságától, és elrabolta hétezer forintját. A tetteseket a nagy erővel végzett nyomozás, és a Rózsa Géza által adott „pontos" személyleírás ellenére sem sikerült megtalálni, a vallomások során kiderült viszont, hogy a sértett nem egészen szavahihető. Az ügy szempontjából lényeges és lényegtelen kérdésekben is ellentmondásokba keveredett, s nem vallott bűncselekményre az általa megjelölt helyszín sem. Dulakodásnak, vérnek — márpedig az elvégzett „műtét" komoly vérveszteséget okozhatott — nem volt nyoma. Gyanús volt az is, hogy Rózsa Géza nadrágja és alsóneműje sértetlen volt, egyetlen gomb sem hiányzott róla. Nem sikerült a nyomára bukkanni a kioperált testrészeknek sem. Miután többszöri ellentmondásait a „fejére olvasták", hatósági tanúk jelenlétében bevallotta, hogy öncsonkítást követett el. így akart ugyanis „bosszút állni" önmagán, mert huzamosabb ideje „nem érezte magát férfinak". Tettére már hosszabb ideje, készült, amit bizonyít az is, hogy kézitáskájában állandóan magával hordta a műtét elkövetésére használt borotvapengét, s egyszer már megkísérelt de nem fejezett be hasonló jellegű öncsonkítást A csaknem félezer nyomozót, rendőrt, tanút igénybe vevő ügyben a bűncselekmény hiányában a nyomozást megszüntették. Rózsa Géza ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentést tett a hatóság félrevezetése miatt, de az ügyre érvényes az amnesztiarendelet. (MTI) Szovjetek is segítenek a varsái gengszterháborűban Ismert, július 15-i hatálylyal a Művelődési és Közoktatásügyi tárcához tartozó sporthivatal vezető posztjaira is új szakembereket neveztek ki. Az Országos Sporthivatal (OSH) — azaz néhány nap múlva új nevén, a Nemzeti Testnevelési és Sporthivatal (NTSH) — egyik, az iskolai és diáksportért felelős elnökhelyettese dr. Jakabházy László (51). A Magyar Testnevelési Egyetem docense, aki korábban a jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya is volt, csütörtökön foglalta el szobáját a hivatal Hold utcai székházában. Itt kereste őt fel Füredi Marianne, az MTI munkatársa, és beszélgetett el vele. — Hadd mondjam el: a jövőben is a TF tanára maradok. Az volt a kérésem kinevezésem előtt, hogy megtarthassam egyetemi állásomat — kezdte dr. Jakabházy László. — Milyen tervekkel lát hozzá könnyűnek nem nevezhető munkájához? — Egyik legfontosabb feladatom a TF-fel kapcsolatos. Minél előbb létre akarom hozni a rekreációs tanszéket Hangsúlyozom, nem szabadidősportról van szó! Ez a kifejezés nem helytálló, hiszen voltaképpen nincs szabadidőnk. A rekreáció a helyes kifejezés. Nos, ezen a területen akarom az országot „kifordítani a sarkából" úgy, hogy az ország lakossága ingyen, vagy kis pénzért hozzájuthasson a mozgás öröméhez. i — Mit tartalmaz ez a programja? — A legfontosabb az iskolai testnevelés. Ez a terület az alapja mindennek. Ugyanis, ha gyerekkorban nem szereti meg valaki a rendszeres mozgást, nem válik egyik életelemévé, és soha többé nem lehet pótolni a mulasztást. Ha nincsenek meg az alapok, a későbbiek során nincs mire építkezni. Élsportolóvá csak egy folyamat útján, minden lépcsőt „megmászva" válik valaki, nem pedig csak úgy „lesz" élsportoló felnőtt korában. Nem szabad szétválasztani, szembeállítani az élsportot és a diáksportot, mert ez mindkettő kárára válik. A sport mint egész, létezik. Több területe egymásnak mellérendelt. S persze mindenütt figyelmeztetnünk kell a korosztályok sajátosságaira. Az egyfajta „rendcsinálás" első lépése, hogy viszszaadjuk a testnevelő tanári állás méltóságát. Biztosítani kell az erkölcsi és anyagi elismerést! Ha a tanár az iskolában is megtalálja számításait, azaz, a különböző sportfoglalkozások megtartását jól megfizetik, akkor a tanítás után is a gyerekekkel tölti idejét. — A sportoláshoz létesítmények is kellenek! — Ez igaz. Sajnos, nem dicsekedhetünk létesítgnényhelyzetünkkel. Szerencsére azonban ma már nem épülhetnek tornaterem nélküli iskolák, mint eddig. Tudom, az új csarnokok építéséhez hatalmas összegekre lenne szükség, ezért nem is az a célunk, hogy óriási termeket alkossunk. A már meglevőket kell teljes mértékben kihasználni. Hét végére sem szabad bezárni a pályákat. — Nem tart attól, hogy ezek a „megmozdulások" ugyanolyan . kampányszerűek lesznek, mint eddig? Az országot lázba hozta már az aerobic, az erdei tornászás — aztán a lendület alábbhagyott. — Ennek az volt az oka, hogy hiányzott a már említett első lépcső. Az átlagos adottságú gyerekek nem szerették meg a sportot, így, amikor felnőttek, csak „belekóstoltak" az éppen „menő" sportba, a karatéba, az aerobicba, vagy ami éppen divatos volt. A vágyaim szerint a jövőben ez másképp lesz. Először a mozgást szereti meg a gyerek, utána szakosodhat a sportágra. Ez az elmélet nálunk még nem ment át gyakorlatba, remélem, ezután igen. Mindenesetre én az életemet tettem az ügyre. Nem félek az akadályoktól, a kudarcoktól, mert eddig is sok nehézségen mentem keresztül. Sokan kérdezték, hogyan lettem a hivatal elnökhelyettese? Versenyzői múltam, az élsportban és az iskolai sportban eltöltött több évtized adott bátorítást akkor, amikor igent mondtam a felkérésre. Tele vagyok lelkesedéssel, s remélem, terceimhez partnereket is találok! Szenvedők ezrei zarándokolnak évente Nyugat-Európából és a Föld túlsó feléről is az amszterdami, egyetemi klinikára, ahol a '70-es évek eleje óta működik a világ legeredményesebb transzszexoiógiai részlege. Az evolúció különös, tragikus fintora ez a lényegében még feltáratlan betegség, amely miatt egyesek, akik nőnek születtek, férfinak érzik magukat és azzá szeretnének válni — vagy éppen fordítva. A Gooren endokrinológus professzor vezette orvoscsoport 12 tagból áll — a nőgyógyásztól a kozmetitiikai sebészen át a pszichiáterig. Jelenleg mintegy 1250 páciens áll kezelésük alatt, közös jellemzőjük az, hogy szeretnék megváltoztatni nemüket. A szakemberek már tobbezer esetét leírták e különös betegségnek, de megmagyarázni nem tudják. A jelenlegi álláspont szerint az emberi személyiségben a harmadik-negyedik életévre alakul ki a női, vagy a férfi nemhez tartozás tudata, s ezt a rögződést később már nem lehet megváltoztatni. A procedúra rendkívül alapos kivizsgálással kezdődik, amelyben igen fontos Valóságos maffiaháború robbant ki a lengyel fővárosban a Varsót és környékét uraló bűnszövetkezet és a Barabás bandájának nevezett pruszkowi gengszterek között A varsói maffia elsősorban a maszek pénzváltók, a feketevalutázók védelméből, azaz zsarolásokból él, de emellett aktív résztvevője a csempészforgalomnak, rablásoknak, betöréseknek, és uralma alatt tartja Varsó ecseri piacát, a Rozycki bazárt. Az utóbbi hónapokban soraik szovjet állampolgárságú gengszterekkel gyarapodtak. A Varsó közelében levő Pruszkow város gengszterei szemet vetettek a varsóiak busás jövedelemforrására A varsóiaknak a szokásos ökölharcban és tőrökkel szerephez'jut a pszjchiáter, majd g következő lépés egy 18-24 hónapos hormonkezelés. Ezt ugyan a páciensek általában sókalljáik, szeretnének minél előbb „átváltozni", de az orvosok szerint ez az átalakulás egyik legfontosabb szakasza. A kezdés nyomán ugyanis a nőnek születették arcán megindul a szórnövékedés, hangjuk mélyebbé válik — a férfiak alakja és bőre ezzel szemben nőiesebb lesz, mellük növekedésnek indul. Igen fontos, hogy ebben a szakaszban, a külső változásai nyomán derül ki, vajon a 'beteg és környezete tényleg képes lesz-e elviselni a nem-változtatást. Ha ez sikerül, következhet a már visszafordíthatatlan lépés, a műtét Gooren professzor csoportjának páciensei tragédiaként élik meg „első" életüket. Nem ritka az olyan eset mint Hannáé. A most 62 éves férfi külsejével ellentétes belső meggyőződése ellenére megnősült, van egy felnőtt fia is. Próbálkozott homoszexuális kapcsolatokkal, transzvesztita is volt majd 9 évig pszichiátriai klinikán kezelték. Néhány hét múlva azonban külsőleg és jogilag is — nő lesz végre! (APP) nem sikerült meggyőzniük e keményfiúkat nemkívánatos voltukról, ezért keményebb lecke mellett döntöttek. Szovjet állampolgárok nevében ajánlatot tettek nagyobb tétel becsempészett gyémánt és arany eladására, és randevút beszéltek meg néhány száz méterre a varsói vajdaság határától Katowicébe vezető autósztrádán. A pruszkówiak gyanakvását mutatja, hogy 8 autóból álló kocsioszloppal érkeztek a helyszínre. Ami ezután történt, arra mégsem voltak felkészülve. A megbeszélésnek megfelelően megérkezett a kék színű Audi 100-as, amelyhez odament a pruszkovi banda két alvezére tárgyalni. Ekkor berántották őket az autóba és elszáguldottak Varsó irányába. Az egész konvoj üldözőbe vette őket, ekkor az Audiban ülők lelőtték a két pruszkowit, és a holttesteket az őket üldöző kocsik elé hajították a száguldó autóból. A konvoj élén haladó Mercedest ekkor már a bosszú hajtotta — utolérte az Audit, de ekkor golyózáport zúdítottak rá, ezért kénytelen volt feladni a további hajszát. A gyilkos csapdát állító gengszterekről meglehetősen jó személyleírást kaptak a rendőrök, ugyanis ugyanezzel a kocsival vittek el Varsó egy kietlen részére egy férfit 20 millió zlotyjával, amit dollárra akart váltani, de valuta helyett több golyót kapott a testébe. Szerencsésen túlélte, és el tudta mondani, hogy néztek ki támadói. A maffiaháborúban pártatlan rendőrök tűzharcban fogtak el négy banditát a Varsó melletti George Szállodában, de a náluk talált különleges olasz kézifegyver nem azonos az előző merényleteknél használttal. AJ George-beli kaland így iá fontos eredmény, hiszen igen „nehéz fiúkat" fogtak el, nem is könnyen. Az egyik menekülés közben nuncsakuval ütött le egy rendőrt, aki estében még elsütötte fegyverét és halálos sebet ejtett a banditán, a másikat pisztollyal 25 méterről találta el lábán egy nyomozó, erre a többiek is megadták magukat. A rendőrség egyelőre nem szívesen nyilatkozik a bandaháborúról, de a varsói valutázók, csempészek, üzérek félelemben élnek, hiszen nem tudhatják, ezentúl ki gondoskodik „biztonságukról". Barabás T. János Németh András KISREGENY János és Li o — Jól beletalálunk — mondta János halkan a mikrofonba magyarul —, próbáljanak a kedves útitársak valami olyant kérdezni, amire ez a szegény fiú szívesen válaszol. Egyébként is, képzeljék el, ha félmilliárd kínai egyszerre venné ki a nyári szabadságát, hová mennének? Félrebillenne Ázsia keleti partja. Egyik nyugdíjas hölgy érdeklődött a tanítási rendszer után, amelyről hosszas magyarázat következett. Annyit jegyeztem meg belőle, hogy meglehetősen erős a szelekció. és csak a legjobbak juthatnak felső iskolákba, egyetemre. Hát persze, ezt nálunk is így mondaná el egy idegenvezető, nem tenne említést a különféle protekciókról, az összeköttetésekről, a „piros telefonokról", és uram bocsá! a vastag pénzes borítékokról. Le jiát higgyük el, amit hallottunk, ha pedig nem úgy van?... Istenem, hát ők is emberek... — Nemigen látunk személyautót! — kiáltott előre a busz hátuljából egy fiatalember. akinek, mint később hallottam. Pest környékén egy kis kertészete van. — Most fejlesztjük erőteljesen az autógyártásunkat — hangzott a válasz —, főleg a japánokkal tárgyalunk ez ügyben, de egyelőre csak hivatalos kocsik járnak az utcákon és taxik. — Tehát magánautó nincs? — erősködött a kertész. — Nemigen — mondta csöndesen a fiú. — Hányszor utazhatnak önök évenként külföldre? — kérdezte egy idős, régi vágású öltözetű úr. Idős ... Miért is mondom, hogy idős? Hiszen a társaság átlagos életkora legalább ötven év volt. A legfiatalabb: egy csinoska, tizennyolc éves forma kisleány, a szüleivel utazott, akiknek állítólag butikja van a fővárosban. Én még embert ilyen látványosan unatkozni nem láttam, állandóan rágógumit rágott, nem volt olyan látvány, aminek hamarosan hátat ne fordított volna. Sajnáltam. Valóban nem volt korban hozzávaló társ. Ja, a kérdés! Ée a válasz: — Egyszer sem, csak hivatalos kiküldetéssel. Jánoshoz közel ültünk, és láttam, hogy csóválja a fejét, majd hátrafordult, lefogott hangon mondta nekem: — Tele van a ... Nem is mondom micso. dám az ilyen kérdésekkel. Gondolom, a fiúnak is elege van. Engem is a guta kerülget vezetés közben, mikor olyan kérdéseket tesznek föl például: mi történt '56ban Magyarországon. Különösen a bolgárok bosszantanak ilyennel. A beszélgetés abbamaradt, mert megérkeztünk a „Tiltott Városhoz". , Hétágra sütött a nap, a kínai vezetőnk arcán a megkönnyebbülés mosolya látszott, hogy megszabadult a kellemetlen kérdésektől, és hamarosan rákezdett rutinosan beszélni a császári város történelmi múltjáról. Sokszor láttam már képeken ezeket a sok száz éves sajátos kínai stílusú épületeket, de „szemtől szembe" egészen más. Valahogy úgy éreztem magam, mintha gyerek lennék, és valamilyen mesevárosban sétálnék. talán még a felfelé csúcsosodó tetők is színes cukorból vannak, és lehet, hogy még törni is tudnék belőlük, ha elérném őket A szövegre nem is nagyon tudtam figyelni, mert eléggé gyorsan haladtunk, tulajdonképpen néhány óra nem is elég az alapos városnézéshez. Azonkívül, a fárasztó utazás, a hétórás zónaidő-különbség, eléggé letompította agyunk felfogóképességét. Én az éjszaka egy órakor (kínai idő szerint) felkeltem, és elkezdtem teázni, azt hívén, hogy reggel van, csak talán a nyári időszámítás szerint nincs világos. A feleségem kérdezte: „hány óra van?" Akkor néztem meg az órámat, és láttam, a belső biológiai időszámításom és a valós idő közötti különbséget Az alkalmazkodáshoz legalább két-három nap szükséges. Visszautaztunk a szállodánkba, amely ötcsillagos vol. Természetesen csempés fürdőszoba, színes tévé, bár, üzletek, tükör tisztaság, angolul beszélő portások és udvariasság. Ez jellemezte egy kivétellel minden szállásunkat. Az az egy is első osztályú volt, de a harmincas években épült és a renoválásra nagyon rászorult. — Azt mondja a kínai kollégám — harsogta János a hallban —, hogy a hazai utazási iroda vendégül lát bennünket, úgyis mondhatnám, hogy fogadást ad ma este a részünkre. — Nagyon kedves tőlük — mondtam a. barátaimnak —, de én legszívesebben fejest ugranék az ágyba, mert olyan a fejem, mintha bilit húztak volna rá. — Egyetértek veled — válaszolta Béla — ez ráért volna búcsúzáskor is. Ügy látszik, ezt mindjárt letudják. — Hát nézd, öregem, én már elég sokszor voltam nyugati turistaúton, de még a tiszteletünkre fogadást sehol sem tartottak. — Dehogynem — vette át a 6zót tőlem a feleségem —, Olaszországban, augusztus 15-én, négy évvel ezelőtt. — Jaa ... De az az olaszok nagy ünnepe, és különben is csak annyiból állt, hogy ebédre egy fogással többet adtak, és a borért nem kellett fizetni. Ami igazán ünnepi jutalom volt: a velünk utazó Simándi — rábeszélésre — elénekelte a „,Sole mio"-t, óriási sikerrel. — Azt nem csodálom — mondta a barátom. — Hát, gondold el, hogy az ott levő olaszoknak fogalmuk sem volt arról, hogy ki az a jó megjelenésű, ősz hajú ember, és a mester, régi nagy szerepeire emlékeztető hangerővel, gyönyörűen énekelt — emlékeztem vissza. — Amikor befejezte, a nyilván muzikális olaszok, tíz-húsz másodpercig csak bámultak, s utána kitört a taps. — Nahát, ebben itt nem lesz részünk — mondta Béla felesége —, egyetlenegy ismerős énekes sincs a társaságban. — Majd én énekelek — nevetett a barátom. — Isten őrizz, Bélucikám! — bökte oldalba asszonya. (Folytatjuk.)