Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-19 / 176. szám

1990. július 19., csütörtök Határon innen és túl 5 Á politizáló vidék Egy közlemény nyilvánosságra hozatalára kérte szerkesztőségünket levélben a domaszéki Független Kisgazda-, a Nemzeti Kisgazda- és a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete. A még hivatalban levő tanácsi apparátus „önkényeskedéjeire" panaszkodtak, melynek során bizonyos embereket elmozdítanak pozíciójukból, olyanokat, akik „szót mertek emelni a helyi viszonyok megváltoztatása mellett". Maga a hír tűnt olyan érdekesnek. hogy utána járjunk. S az utánjárás fura dolgokra derített fényt. Először a független kisgazdák határolták el magukat a nyilatkozattól, mert a vezetőségből azt senki nem írta alá. Majd a frissen megalakult kereszténydemokraták legfőbb patronálója, a plébános úr, adott hangot egyet nem értésének, hogy a pártszervezet megbízott elnöke nevét adta a nem megfelelő hangvételű levélhez. („Aláírtam valamit" — tudatta vele a megbízott elnök a történteket.) Végül az is kiderült, hogy a néhány fős nemzeti kisgazdák egyik tagja fogalmazta a levelet, akinek „véletlenül" épp a felesége az egyik érdekeltje az elbocsátásoknak. Amely elbocsátásokat viszont ügyvédi közbenjárásra azóta hatályon kívül helyeztek, mindenki régi munkahelyén folytathatja tovább munkáját. Az eset a közvetlen tanulságokon túl, egy általánosabb érvényű bizonyosságot is megerősített bennem. Ez pedig nem más, mint annak a tudata, hogy a falvak, a kistelepülések emberei még az országos ügyek irányitóinál is felkészületlenebbek a politizálásra. Különös súlyt ad ennek a megállapításnak a helyhatósági választások közelsége, s az utána következő, meg. oldandó feladatok nagysága. A területen szerzett tapasztalataim szerint, az emberek elsősorban türelmetlenek, már nagyon várják a sok helyen kiskirályokká nőtt vezetők' (tanácselnök, téeszelnök) távozását. Másrészt, viszont, óriási tanácstalanság is tapasztalható, hiszen a legtöbb helyen nincs megfelelő ember, emberek, a megüresedő posztok betöltésére. A fiatalok falvakból történt elvándorlása után szinte megoldhatatlan gondot jelent az önkormányzat tíz vezető emberét még csak közel megfglelő képzettségűekből is öszszeállítani. A helyben élő szak. és apparátusi értelmiség jórészt korrumpálódott az elmúlt évek során, tekintélyét'elvesztette. akik pedig válthatnák őket, megfelelő munkahely híján a környező, vagy távoli városokban telepedtek meg. s vertek már gyökeret. Várható-e tőlük, hogy szülőföldjük iránti elkötelezettségből viszszatérnek, hogy szűkebb hazájuk ügyeinek rendezésében segítsenek? Egyes esetekben tán előfordulhat, általánossá azonban aligha válik ez a viselkedés. Mi történhet hát? Remélhetőleg nem az, ami a már említett levél egy ominózus mondatából kicseng, s ami így hangzik: „(a tanácsi vezetők) tanúsítsanak önmérsékletet, hogy a számonkérés esetében majd mások is hasonlóan járhassanak el." Kissé félelmetes mondatok. Lappangó indulatokat sejtetnek. Egyéni sérelmeket, melyek kezelése biztosan nem azonos a település problémáinak megoldásával. Megegyezés nélküli, rendezetlen jövőképet rajzolnak ki, hol esetleg újra egyének, vagy klikkek pillanatnyi erőviszonyai szabályoznak, és uralkodnak majd a köz egészséges és biztonságot jelentő megegyezése helyett. Czégény József „Hogy erős épületié váljon" A közelmúlt naptokban rendhagyó ifjúsági találkozóra került sor Bécsben és Budapesten. A baloldali fiatalokat tömörítő szervezetek előbb Bécsben, illetve Ausztriában, majd később Budapesten cserélték ki gondolataikat arról, milyen Euró piában lenne jó élni az elkövetkezendő időben. Újszerű volt tanácskozásaikon az, hogy nem is annyira a szűken értelmezett politikai, mint inkább a fiatalokat érdeklő témák kaptak hangsúlyt; hiszen lehet politizálni sportrendezvényeikkel, kulturális rendezvényekkel, templomi hangversenyekkel is. Az Europ>ai Ház felépítéséhez a közös gon-dolkodás és cselekvés, a tennii akarás vezethet el bennünket. A programokat összeállító osztrákok alap>osan kitettek magukért. A sok-sok látnivaló közül az ember és a természet viszonyát bemutató volt a legérdekesebb. Meg akarták mutatni vendégeiknek azt az utat, amelyet Ausztria követ a természetvédelemben. Mindenek előtt annak a háznak a kapuit tárták ki vendégeik előtt, amely azt igyekszik bemutatni, hogy az ember mennyire tartja fontosnak a természetet. S hogy menynyire fontos számunkra az eddig nern szokásos növények bevitele a házba, s a fa akár a szobában is közvetlen társunk lehet a nap minden órájában. Meghökkentett mindenkit az a mód, ahogy a girbe-gurba ta vonalát tisztelve tervezte meg a művész, építette a kőművesmester, s adott szint a fesstő az épületnek. A természethez igazították a belső fényhatást is. Elgondolni is gyönyörűség, milyen élvezet lehet lakni olyan házban, ahol az erdő illata közvetlenül érezhető, ahol az ablakon kandikálnak 'ki a fák, ahol a lankás dombhátat formázza a homlokzat. E ház révén sikerült bevinni a természetet ázott élők mindennapjaiba. Amikor a mintegy ezer fiatal áttáneolt a magyar— osztrák határon, hegyként tornyosult a gondolat, tudunk-e mi, magyarok is ehhez hasonlót mutatni vendégeinknek. S bizony jóleső érzés öntött el bennünket, amikor elismerően nyilatkoztak barátaink a Pető-intézetben végzett munka láttán, az elesettekért, a legrászorultabb beteg gyerekekért tett erőfeszítések láttán. Amíg Bécsben a természet felé nyújtott kéz volta domináló gondolat, addig Budapesten a természet által mostohán kezelt emoer felkarolása volt a vezérmotívum. S a betegek erőfeszítése nekünk is hitet és erőt adott arra, hogy fokozzuk tenruakarásunkat egy ma még kettéosztott, beteg Európa jobbá-szebbé varázsolásában. Ügy hiszem, mi, 'baloldali fiatalok is adtunk a Házhoz néhány téglát, hogy erős épületté váljon. Bányai Ildikó Zöld jelzés a vagyonellenőröktől Jöhet az ASKO! Tegnap ülésezett először a Csongrád Megyei Vagyonellenörzö Bizottság és azonnal döntött is a Budapesti úti üzletközpont ügyében. A tanácstestület még június 7én hozta azt a határozatot, hogy az üzletközpont felépítéséről a nyugatnémet ASKO Deutsche Kaufhaus AG-vel — és nem a BSVvel, amely csak a tegnapi számunkban közölt tervet készítette — folytassanak tárgyalásokat, miveL az ő ajánlatuk kedvezőbb volt a másik (izraeli) partnerénél. A továbblépést kissé megnehezítették a földtörvény időközbeni módosulásai, valamint az a jogszabály, amely megyei vagyonellenőrző bizottságok létrehozását írta elő. A tanácson belül működő vállalkozói bizottság döntéselökészítő szerepének megfelelően a vagyonellenőrző bizottság első ülésére már be is terjesztette a Béketelepi 14,2 hektáros terület hasznosításának tervét, amelyet el is fogadtak. A vállalkozói bizottság munkájával kapcsolatban dr. Szekszárdi Zsuzsanna jogtanácsos azt is elmondta, hogy a nyugatnémetekkel közös kft. létrehozására és a társasági szerződés aláírására csak ezután kerülhet sor. Utóbbit augusztus elején tervezik nyélbe ütni, ami a hazai bürokrácia dzsungelének szinte példátlanul gyors áttörését jelentené. Az alapító okirat létrehozásához segítségül hívták a 84. számú jogtanácsosi munkaközösséget, mivel speciális, üzleti szempontokat is tartalmazó dokumentum megalkotásáról van szó. A sietség oka kettős: nem akarják elveszíteni az üzleti partnert az itthon (még) szokásos körülményeskedéssel; az építési engedély kiadásától pedig már bérleti dij illeti az önkormányzatot. És talán az sem mellékes, hogy az üzletközpont felépítése sok embernek biztosít majd munkalehetőséget. Ny. P. A nemzetközi gyorsétterem-hálózatot üzemeltető McDonald's konszern bejelentette, hogy széles körű kísérleteket folytat a hasábburgonya növényi olajokkal való sütésére. A cég azt szeretné elérni, hogy erőteljesen csökkenjen a felszolgált ételekben a telített zsírok aránya, ezáltal is mérséklendő a szív- és keringési rendellenességek kockázatát. Piaci elemzők szerint a nagyvállalatot az késztette erre a lépésre, hogy egy fogyasztói érdekképviseleti csoport kampányt indított a készítmények tápértéke és vitatható összetétele miatt. (Reuter) Új film Vak végzet Rendezte: Phillip Noyce. Fényképezte: Don Burgess. Zene: J. Peter Robinson. Főszereplő: Rutger Dauer. Az egyik rendőrnek a kezét vágja le — csuklóból, miközben ráemeli a pisztolyt —, a másikat nemes egyszerűséggel hasba szúrja. A szivaros gonosz is kap tőle egyet-kettőt, de aztán jobbnak látja, a csukott ablakon keresztül elhagyni a házat, ahol néhány pillar attal ezelőtt mellbe lőtt í gy asszonyt, meg fejbe vágott egy kisfiút. Aki a szivaros gonoszt, elzavarja, Nicknek hivatik, és vak. És végzetes is persze. Története a vietnami háborúban kezdődik, ahol egy alattomos támadás következtében megvakul, majd fogságba esik. Csakhogy a kicsi sárga emberkék nemhogy bántalmaznák az ellenséges amerikai Nicket, még pártfogásukba is veszik, megtanítják arra, hogyan használja más érzékszerveit, megtanítják a harcművészet vakon is művelhető fogásaira, megtanítják a végzetre. Nicknek volt egy barátja, aki a támadás utolsó pillanatában cserben hagyta, talán ezért is vakul meg. Húsz év elteltével azonban Nick úgy gondolja, felkeresi a barátot és#megbocsát neki. A barát azonban vegyészmérnökként a gazdag gonosznak dolgozik, jegyezzük meg, gálád módon zsarolják közben. No az ő volt feleségét lövik le, az ő kisfiát akarják elrabolni, amikor megérkezik Nick — és rendszabályoz. Vakon, ügyesen és kíméletlenül ... Van a színvonalas amerikai kriminek egy olyan vonulata, amelyben a szokásos paneleket, jól bejáratott közonséghódító mechanizmusokat a rendezők rendre valamiféle egzotikummal frissítik fel. Az egzotikum lehet például szektavilág. Ilyen volt a Kis szemtanú. Aztán a kínai amerikaiak világa: A sárkány éve. Ilyen film volt a hallatlanul izgalmas és kegyetlen Angyalszív és a Kék bársony is. „A háborús krimi" specifikumával a már jóval gyöngébb Saigon is ide tartozik. Mármost Phillip Noyce filmje meg sem közelíti az előzőek színvonalát, bár terve szerint a vak harcos mítoszával ő is ebbe a vonulatba illeszkedne. De nem illeszkedik. Realizmusérzéke nulla, iróniája pedig kevés arra, hogy a történet kiemelkedjék az amerikai mesefilmek vérgőzös világából. Dal Szezon van Konvertibilis tréningalsó „Kompiette 25 liter" Bulgária. Lassan az utolsó olyan ország Európában, ahol még valamelyest gazdagnak érezheti magát az átlag magyar turista is. Egyhavi fizetésének megfelelő összegért vásárolhat itthon 200 nyugatnémet márkát, amit a tengerparton — természetesen feketén — elcserélhet 1000— 1200 levára. Ez az összeg legalább négyszerese a mai bolgár átlagfizetésnek. Irány tehát a Napospart. a bevált ütemezéssel. Részkén tankolás, plusz egy 20 literes kanna. Ez utóbbi persze lassan el is hagyha-' tó, hiszen a jugoszláv egymárkás benzin már nem drágább annyival a magyarnál, hogy érdemes lenne a tartalék üzemanyaggal a helyet foglalni. A közepes jétvágyú autók egy tankkal könnyen elgurulnak Nisig, ahol néhány márkáért vásárolható annyi benzin, amellyel 13 kilométerrel túlszaladhatnak a jugoszláv— bolgár határon. Itt újra megtölthető a kiszáradó tank, s akkor már mienk Bulgária. Kilométeres sorok AZAZ, csak miénk volt az elmúlt néhány napig. Mára — legalábbis benzinügyben — kicsit megváltozott a helyzet. Népes társasággal mi is terv szerint gurultunk jó két héttel ezelőtt a Nápospartig. Ott egyébként volt is bőven benzin egész végig. Nem is nagyon akartuk elhinni a hónap közepe táján érkező magyaroknak, hogy Bulgáriában benzinhiány van. Visszafelé azonban a burgasi kútnál már elég sokan várakoztak. Majd beljebb — gondoltuk —, két város között, a puszta közepén mégsem lesznek annyian. Kétszer 50-60 kilométert talán senki sem autózik egy tankolásért. Tévedtünk: autózik. Ahogy mentünk egyre beljebb a nagy'sötét éjszakába, mind több álldogáló autóval találkoztunk a kutak előtt. Szliven, Plovdiv, már kilométeres sorok, többnyire alvó sofőrökkel. Az okosabbak persze öten öszszefogtak, négy autót a kútnál hagylak, az ötödikkel hazamentek. Bizonyára jól számoltak, aludhatnak bőven, míg újra indul a sor. Vetkőzőszám Természetesen, csak leváért nincs benzin, konvertibilis valutáért azért akad. A töltőállomások láttán elbizonytalanodó turistát hamar megkérdezi egy-egy bolgár — többnyire taxis —, hogy mi a probléma. Mutatjuk, olyan hosszú a sor, hogy nem is látjuk a végét. „No problem" — jön a nyugtatás —, egy márka egy liter. Potom pénz, vagyis, éppen annyi, minWugoszláviában, nekünk természetesen csak annyi márkánk van, amennyit a tele bolgár tankkal számolva Űjvidék körül akartunk benzinre váltani. Tehát „nyema márka". Ez sem probléma, az ottaniak segítőkészek. Kissé viseltes Adidas tréningnadrágomat tíz literre saccolják. Könnyű, nyári anorákomat ötre. Ez így kevés, előcibálom a csomagtartóból a tréningfölsőt is. „Kompiette "25 liter". • Reflektorfényben forgolódok, s a benzinárus szemrevételezi a még rajtam levő portékát. Mindig egy egészet kell fordulnom, hogy a salakpályás focimeccs nadrág egyik szárán levő emléke ne kerüljön túl élénk megvilágításba. Sikerült, az alku tehát megköttetett. A csere azonban bonyolultabb. Én egyszerűen letolom a tréningalsót, a benzint azonban le kell szívni a Moszkvics tankjából. Megnyugtatóbb ez, mint kannából venni, hiszen a vizes benzin csodát művel a porlasztóval. S akkor még a pótkerekünk is rámehet a szerelésre. 2x3 cent, tisztán Segítőkész barátunk nem lehet valami profi benzinkupec — igaz, eddig erre nem is volt szükség —, nem nagyon ért a gumicsöves technikához. Vörösbort persze könnyebb fejteni, mint benzint, az utóbbiból azonban korántsem esik olyan jól egy-egy korty, mint az előzőből. Le is nyelt a taxis kétszer három centet, úgy szóda nélkül, mire öszszehozta a 25 litert. Köpködött is rendesen a legendásan illatos hazai benzintől. Mire én végeztem, egyik útitársam is megkötötte üzletét, két róvidnadrágért kapott 10 litert. Szófiában újra megpróbálkozunk, itt gázolajat veszünk — kérünk — az egyik buszsofőrtől. Kisegít bennünket 20 literrel, s mindössze 10 levát fogad el. Gázolajat a jugoszláv határon egyébként leváért is lehetett kapni, benzint azonban már csak konvertibilis valutáért. Egy literért 55 dollár centet kérnek. Most persze, lehetne átkozódni, tény azonban, hogy a bolgár benzinár már régen kilógott a sorból. Rotterdamtól Isztambulig jó ideje egy márka körüli áron adják a benzint, s már mi is ezt közelítjük. Bulgáriában meg harmadáron. Ha valaki jól adja el a nyugatnémet márkát, és talon nélkül — ami egyébként nagyon nehéz —. leváért szerez benzint, akkor hatodáron is hozzájuthatott. Eddig. Az árakat most igazítani kell, a szovjet kőolaj már korántsem ömlik olyan bőven, mint az elmúlt esztendőkben. Ez az igazítás azonban nem lesz zökkenőmentes, s ennek még csak az első jelei a bolgár kutak előtt kígyózó autósorok. Kovács András