Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-19 / 176. szám

1990. július 19., csütörtök Határon innen és túl 5 Á politizáló vidék Egy közlemény nyilvánosságra hozata­lára kérte szerkesztőségünket levélben a domaszéki Független Kisgazda-, a Nem­zeti Kisgazda- és a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete. A még hivatal­ban levő tanácsi apparátus „önkényeske­déjeire" panaszkodtak, melynek során bi­zonyos embereket elmozdítanak pozíció­jukból, olyanokat, akik „szót mertek emelni a helyi viszonyok megváltoztatása mellett". Maga a hír tűnt olyan érdekes­nek. hogy utána járjunk. S az utánjárás fura dolgokra derített fényt. Először a független kisgazdák határolták el magu­kat a nyilatkozattól, mert a vezetőségből azt senki nem írta alá. Majd a frissen megalakult kereszténydemokraták legfőbb patronálója, a plébános úr, adott hangot egyet nem értésének, hogy a pártszerve­zet megbízott elnöke nevét adta a nem megfelelő hangvételű levélhez. („Aláírtam valamit" — tudatta vele a megbízott el­nök a történteket.) Végül az is kiderült, hogy a néhány fős nemzeti kisgazdák egyik tagja fogalmazta a levelet, akinek „véletlenül" épp a felesége az egyik érde­keltje az elbocsátásoknak. Amely elbo­csátásokat viszont ügyvédi közbenjárásra azóta hatályon kívül helyeztek, mindenki régi munkahelyén folytathatja tovább munkáját. Az eset a közvetlen tanulságokon túl, egy általánosabb érvényű bizonyosságot is megerősített bennem. Ez pedig nem más, mint annak a tudata, hogy a falvak, a kistelepülések emberei még az országos ügyek irányitóinál is felkészületlenebbek a politizálásra. Különös súlyt ad ennek a megállapításnak a helyhatósági választá­sok közelsége, s az utána következő, meg. oldandó feladatok nagysága. A területen szerzett tapasztalataim szerint, az embe­rek elsősorban türelmetlenek, már nagyon várják a sok helyen kiskirályokká nőtt vezetők' (tanácselnök, téeszelnök) távozá­sát. Másrészt, viszont, óriási tanácstalan­ság is tapasztalható, hiszen a legtöbb he­lyen nincs megfelelő ember, emberek, a megüresedő posztok betöltésére. A fiata­lok falvakból történt elvándorlása után szinte megoldhatatlan gondot jelent az önkormányzat tíz vezető emberét még csak közel megfglelő képzettségűekből is ösz­szeállítani. A helyben élő szak. és appa­rátusi értelmiség jórészt korrumpálódott az elmúlt évek során, tekintélyét'elvesz­tette. akik pedig válthatnák őket, meg­felelő munkahely híján a környező, vagy távoli városokban telepedtek meg. s ver­tek már gyökeret. Várható-e tőlük, hogy szülőföldjük iránti elkötelezettségből visz­szatérnek, hogy szűkebb hazájuk ügyeinek rendezésében segítsenek? Egyes esetekben tán előfordulhat, általánossá azonban aligha válik ez a viselkedés. Mi történhet hát? Remélhetőleg nem az, ami a már említett levél egy ominózus mondatából kicseng, s ami így hangzik: „(a tanácsi vezetők) tanúsítsanak önmér­sékletet, hogy a számonkérés esetében majd mások is hasonlóan járhassanak el." Kissé félelmetes mondatok. Lappangó in­dulatokat sejtetnek. Egyéni sérelmeket, melyek kezelése biztosan nem azonos a település problémáinak megoldásával. Megegyezés nélküli, rendezetlen jövőképet rajzolnak ki, hol esetleg újra egyének, vagy klikkek pillanatnyi erőviszonyai szabályoznak, és uralkodnak majd a köz egészséges és biztonságot jelentő megegye­zése helyett. Czégény József „Hogy erős épületié váljon" A közelmúlt naptokban rendhagyó ifjúsági találko­zóra került sor Bécsben és Budapesten. A baloldali fia­talokat tömörítő szervezetek előbb Bécsben, illetve Ausztriában, majd később Budapesten cserélték ki gondolataikat arról, milyen Euró piában lenne jó élni az elkövetkezendő időben. Új­szerű volt tanácskozásaikon az, hogy nem is annyira a szűken értelmezett politikai, mint inkább a fiatalokat ér­deklő témák kaptak hang­súlyt; hiszen lehet politizál­ni sportrendezvényeikkel, kulturális rendezvények­kel, templomi hangverse­nyekkel is. Az Europ>ai Ház felépítéséhez a közös gon-­dolkodás és cselekvés, a tennii akarás vezethet el bennünket. A programokat összeállító osztrákok alap>osan kitettek magukért. A sok-sok látni­való közül az ember és a természet viszonyát bemu­tató volt a legérdekesebb. Meg akarták mutatni ven­dégeiknek azt az utat, ame­lyet Ausztria követ a termé­szetvédelemben. Mindenek előtt annak a háznak a ka­puit tárták ki vendégeik előtt, amely azt igyekszik bemutatni, hogy az ember mennyire tartja fontosnak a természetet. S hogy meny­nyire fontos számunkra az eddig nern szokásos növé­nyek bevitele a házba, s a fa akár a szobában is köz­vetlen társunk lehet a nap minden órájában. Meghök­kentett mindenkit az a mód, ahogy a girbe-gurba ta vonalát tisztelve tervezte meg a művész, építette a kőművesmester, s adott szint a fesstő az épületnek. A természethez igazították a belső fényhatást is. Elgon­dolni is gyönyörűség, milyen élvezet lehet lakni olyan házban, ahol az erdő illata közvetlenül érezhető, ahol az ablakon kandikálnak 'ki a fák, ahol a lankás domb­hátat formázza a homlok­zat. E ház révén sikerült bevinni a természetet ázott élők mindennapjaiba. Amikor a mintegy ezer fiatal áttáneolt a magyar— osztrák határon, hegyként tornyosult a gondolat, tu­dunk-e mi, magyarok is eh­hez hasonlót mutatni ven­dégeinknek. S bizony jóleső érzés öntött el bennünket, amikor elismerően nyilat­koztak barátaink a Pető-in­tézetben végzett munka láttán, az elesettekért, a leg­rászorultabb beteg gyereke­kért tett erőfeszítések lát­tán. Amíg Bécsben a termé­szet felé nyújtott kéz volta domináló gondolat, addig Budapesten a természet ál­tal mostohán kezelt emoer felkarolása volt a vezérmo­tívum. S a betegek erőfeszítése nekünk is hitet és erőt adott arra, hogy fokozzuk tenruakarásunkat egy ma még kettéosztott, beteg Eu­rópa jobbá-szebbé vará­zsolásában. Ügy hiszem, mi, 'baloldali fiatalok is adtunk a Házhoz néhány téglát, hogy erős épületté váljon. Bányai Ildikó Zöld jelzés a vagyonellenőröktől Jöhet az ASKO! Tegnap ülésezett először a Csongrád Megyei Vagyon­ellenörzö Bizottság és azon­nal döntött is a Budapesti úti üzletközpont ügyében. A tanácstestület még június 7­én hozta azt a határozatot, hogy az üzletközpont felépí­téséről a nyugatnémet ASKO Deutsche Kaufhaus AG-vel — és nem a BSV­vel, amely csak a tegnapi számunkban közölt tervet készítette — folytassanak tárgyalásokat, miveL az ő ajánlatuk kedvezőbb volt a másik (izraeli) partnerénél. A továbblépést kissé meg­nehezítették a földtörvény időközbeni módosulásai, va­lamint az a jogszabály, amely megyei vagyonellen­őrző bizottságok létrehozá­sát írta elő. A tanácson be­lül működő vállalkozói bi­zottság döntéselökészítő sze­repének megfelelően a va­gyonellenőrző bizottság első ülésére már be is terjesztet­te a Béketelepi 14,2 hektáros terület hasznosításának ter­vét, amelyet el is fogadtak. A vállalkozói bizottság munkájával kapcsolatban dr. Szekszárdi Zsuzsanna jogtanácsos azt is elmondta, hogy a nyugatnémetekkel közös kft. létrehozására és a társasági szerződés aláírásá­ra csak ezután kerülhet sor. Utóbbit augusztus elején tervezik nyélbe ütni, ami a hazai bürokrácia dzsungelé­nek szinte példátlanul gyors áttörését jelentené. Az alapító okirat létreho­zásához segítségül hívták a 84. számú jogtanácsosi mun­kaközösséget, mivel speciá­lis, üzleti szempontokat is tartalmazó dokumentum megalkotásáról van szó. A sietség oka kettős: nem akarják elveszíteni az üzleti partnert az itthon (még) szokásos körülményeskedés­sel; az építési engedély ki­adásától pedig már bérleti dij illeti az önkormányzatot. És talán az sem mellékes, hogy az üzletközpont felépí­tése sok embernek biztosít majd munkalehetőséget. Ny. P. A nemzetközi gyorsétte­rem-hálózatot üzemeltető McDonald's konszern beje­lentette, hogy széles körű kí­sérleteket folytat a hasáb­burgonya növényi olajokkal való sütésére. A cég azt sze­retné elérni, hogy erőtelje­sen csökkenjen a felszolgált ételekben a telített zsírok aránya, ezáltal is mérsék­lendő a szív- és keringési rendellenességek kockáza­tát. Piaci elemzők szerint a nagyvállalatot az késztette erre a lépésre, hogy egy fo­gyasztói érdekképviseleti csoport kampányt indított a készítmények tápértéke és vitatható összetétele miatt. (Reuter) Új film Vak végzet Rendezte: Phillip Noyce. Fényképezte: Don Burgess. Zene: J. Peter Robinson. Főszereplő: Rutger Dauer. Az egyik rendőrnek a ke­zét vágja le — csuklóból, miközben ráemeli a pisz­tolyt —, a másikat nemes egyszerűséggel hasba szúr­ja. A szivaros gonosz is kap tőle egyet-kettőt, de aztán jobbnak látja, a csukott ablakon keresztül elhagyni a házat, ahol néhány pilla­r attal ezelőtt mellbe lőtt í gy asszonyt, meg fejbe vágott egy kisfiút. Aki a szivaros gonoszt, elzavarja, Nicknek hivatik, és vak. És végzetes is persze. Történe­te a vietnami háborúban kezdődik, ahol egy alatto­mos támadás következtében megvakul, majd fogságba esik. Csakhogy a kicsi sár­ga emberkék nemhogy bán­talmaznák az ellenséges amerikai Nicket, még párt­fogásukba is veszik, megta­nítják arra, hogyan hasz­nálja más érzékszerveit, megtanítják a harcművé­szet vakon is művelhető fo­gásaira, megtanítják a vég­zetre. Nicknek volt egy ba­rátja, aki a támadás utol­só pillanatában cserben hagyta, talán ezért is vakul meg. Húsz év elteltével azonban Nick úgy gondolja, felkeresi a barátot és#meg­bocsát neki. A barát azon­ban vegyészmérnökként a gazdag gonosznak dolgozik, jegyezzük meg, gálád mó­don zsarolják közben. No az ő volt feleségét lövik le, az ő kisfiát akarják elra­bolni, amikor megérkezik Nick — és rendszabályoz. Vakon, ügyesen és kímélet­lenül ... Van a színvonalas ameri­kai kriminek egy olyan vo­nulata, amelyben a szokásos paneleket, jól bejáratott kö­zonséghódító mechanizmu­sokat a rendezők rendre valamiféle egzotikummal frissítik fel. Az egzotikum lehet például szektavilág. Ilyen volt a Kis szemtanú. Aztán a kínai amerikaiak világa: A sárkány éve. Ilyen film volt a hallatla­nul izgalmas és kegyetlen Angyalszív és a Kék bár­sony is. „A háborús krimi" specifikumával a már jó­val gyöngébb Saigon is ide tartozik. Mármost Phillip Noyce filmje meg sem közelíti az előzőek színvonalát, bár terve szerint a vak harcos mítoszával ő is ebbe a vo­nulatba illeszkedne. De nem illeszkedik. Realizmusérzéke nulla, iróniája pedig kevés arra, hogy a történet ki­emelkedjék az amerikai mesefilmek vérgőzös világá­ból. Dal Szezon van Konvertibilis tréningalsó „Kompiette 25 liter" Bulgária. Lassan az utolsó olyan ország Európában, ahol még valamelyest gazdagnak érezheti magát az átlag magyar turista is. Egyhavi fizetésének megfelelő összegért vásárolhat itthon 200 nyugatnémet márkát, amit a ten­gerparton — természetesen feketén — elcserélhet 1000— 1200 levára. Ez az összeg legalább négyszerese a mai bol­gár átlagfizetésnek. Irány tehát a Napospart. a bevált ütemezéssel. Rész­kén tankolás, plusz egy 20 literes kanna. Ez utóbbi persze lassan el is hagyha-' tó, hiszen a jugoszláv egy­márkás benzin már nem drágább annyival a ma­gyarnál, hogy érdemes len­ne a tartalék üzemanyaggal a helyet foglalni. A közepes jétvágyú autók egy tankkal könnyen elgurulnak Nisig, ahol néhány márkáért vá­sárolható annyi benzin, amellyel 13 kilométerrel túl­szaladhatnak a jugoszláv— bolgár határon. Itt újra megtölthető a kiszáradó tank, s akkor már mienk Bulgária. Kilométeres sorok AZAZ, csak miénk volt az elmúlt néhány napig. Mára — legalábbis benzinügyben — kicsit megváltozott a helyzet. Népes társasággal mi is terv szerint gurultunk jó két héttel ezelőtt a Ná­pospartig. Ott egyébként volt is bőven benzin egész végig. Nem is nagyon akar­tuk elhinni a hónap közepe táján érkező magyaroknak, hogy Bulgáriában benzinhi­ány van. Visszafelé azonban a bur­gasi kútnál már elég sokan várakoztak. Majd beljebb — gondoltuk —, két város kö­zött, a puszta közepén még­sem lesznek annyian. Két­szer 50-60 kilométert talán senki sem autózik egy tan­kolásért. Tévedtünk: autó­zik. Ahogy mentünk egyre beljebb a nagy'sötét éjsza­kába, mind több álldogáló autóval találkoztunk a ku­tak előtt. Szliven, Plovdiv, már kilométeres sorok, több­nyire alvó sofőrökkel. Az okosabbak persze öten ösz­szefogtak, négy autót a kút­nál hagylak, az ötödikkel hazamentek. Bizonyára jól számoltak, aludhatnak bő­ven, míg újra indul a sor. Vetkőzőszám Természetesen, csak levá­ért nincs benzin, konverti­bilis valutáért azért akad. A töltőállomások láttán el­bizonytalanodó turistát ha­mar megkérdezi egy-egy bol­gár — többnyire taxis —, hogy mi a probléma. Mu­tatjuk, olyan hosszú a sor, hogy nem is látjuk a végét. „No problem" — jön a nyugtatás —, egy márka egy liter. Potom pénz, vagyis, éppen annyi, minWugoszlá­viában, nekünk természete­sen csak annyi márkánk van, amennyit a tele bolgár tankkal számolva Űjvidék körül akartunk benzinre váltani. Tehát „nyema már­ka". Ez sem probléma, az ottaniak segítőkészek. Kissé viseltes Adidas tréningnad­rágomat tíz literre saccol­ják. Könnyű, nyári ano­rákomat ötre. Ez így kevés, előcibálom a csomagtartóból a tréningfölsőt is. „Komp­iette "25 liter". • Reflektorfényben forgo­lódok, s a benzinárus szem­revételezi a még rajtam le­vő portékát. Mindig egy egészet kell fordulnom, hogy a salakpályás focimeccs nad­rág egyik szárán levő em­léke ne kerüljön túl élénk megvilágításba. Sikerült, az alku tehát megköttetett. A csere azonban bonyolul­tabb. Én egyszerűen leto­lom a tréningalsót, a ben­zint azonban le kell szívni a Moszkvics tankjából. Meg­nyugtatóbb ez, mint kanná­ból venni, hiszen a vizes benzin csodát művel a por­lasztóval. S akkor még a pótkerekünk is rámehet a szerelésre. 2x3 cent, tisztán Segítőkész barátunk nem lehet valami profi benzin­kupec — igaz, eddig erre nem is volt szükség —, nem nagyon ért a gumicsöves technikához. Vörösbort per­sze könnyebb fejteni, mint benzint, az utóbbiból azon­ban korántsem esik olyan jól egy-egy korty, mint az előzőből. Le is nyelt a ta­xis kétszer három centet, úgy szóda nélkül, mire ösz­szehozta a 25 litert. Köpkö­dött is rendesen a legendá­san illatos hazai benzintől. Mire én végeztem, egyik úti­társam is megkötötte üzle­tét, két róvidnadrágért ka­pott 10 litert. Szófiában újra megpróbál­kozunk, itt gázolajat ve­szünk — kérünk — az egyik buszsofőrtől. Kisegít bennünket 20 literrel, s mindössze 10 levát fogad el. Gázolajat a jugoszláv ha­táron egyébként leváért is lehetett kapni, benzint azon­ban már csak konvertibilis valutáért. Egy literért 55 dollár centet kérnek. Most persze, lehetne át­kozódni, tény azonban, hogy a bolgár benzinár már ré­gen kilógott a sorból. Rot­terdamtól Isztambulig jó ideje egy márka körüli áron adják a benzint, s már mi is ezt közelítjük. Bulgáriá­ban meg harmadáron. Ha valaki jól adja el a nyugat­német márkát, és talon nél­kül — ami egyébként na­gyon nehéz —. leváért sze­rez benzint, akkor hatod­áron is hozzájuthatott. Ed­dig. Az árakat most igazíta­ni kell, a szovjet kőolaj már korántsem ömlik olyan bő­ven, mint az elmúlt esz­tendőkben. Ez az igazítás azonban nem lesz zökkenő­mentes, s ennek még csak az első jelei a bolgár kutak előtt kígyózó autósorok. Kovács András

Next

/
Oldalképek
Tartalom