Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-15 / 172. szám

4 Olvasópróba 1990. július 15., vasárnap OtilLiíS Ha e rövidke körkép elé (fölé) összefoglaló cí­met kell adni, hát egyetlen pontos szó marad: összeomlás. Ez a lényeg, ez a tartalom. A ber­lini fal rései a monolit államberendezkedés hatalmas rései. Erról szólnak az alábbi cikkek. Az olasz és az indiai kommunistákról a Frank­furter Allgemeine Zeitung irt, a finnekről a Neue Zürcher Zeitung. Beletörődni nehéz... Vannak-e még kommunisták Finnországban? „Vannak-e még egyáltalán kommunisták?" — ezt a kérdést teszi fel a Helsinkiben megjele­nő, svéd nyelven publikáló Huf­vudstadsbíadet című lap annak kapcsán, hogy a napokban meg­tartotta alakuló gyűlését a finn Baloldali Erók Szövetsége. A szövetségben az eddig két kom­munista pártban szerveződött szélsőséges baloldaliak zöme tö­mörül. Tehát a keleti fordulat Finnországban is alkalmazko­dásra. késztette a kommunistá­kat, ami a politikai-ideológiai hangsúlyeltolódás mellett új szervezeti formák kutatásában is kifejezésre jutott. A Finn Kommunista Párt (többségi kommunisták) XXII. kongresszusán — amelynek az volt a feladata, hogy leküzdje az utóbbi években leválások, ideo­lógiai bizonytalanság és téves gazdasági döntések miatt kelet­kezett válságokat — megszüle­tett a már hosszabb ideje vita tárgyát képező döntés, hogy a pártok „feladják" és más. e KP­hoz nem tartozó erőkkel együtt ideológiailag kevésbé merev „baloldali szövetséget" hoznak létre. Az év elején a dogmatikus szemléletű vetélytárs, az úgyne­vezett Finn Kommunista (Egy­ség-) Párt (kisebbségi kommu­nisták) is arra az elhatározásra jutott, hogy csatlakozik ehhez a szövetséghez, és legalábbis egyelőre véget vet a több mint fél évtizede tartó, olykor igen nagy erőbedobással folyó test­vérviszálykodásnak a két cso­portosulás között. Ellentétes taktikák Április végén így festett a helyzet: több mint 4000 küldött vett részt a Baloldali Erók Szö­vetsége alakuló gyűlésén; el­nökké Claes Anderssont, a svéd kisebbséghez tartozó kép­viselőt, írót, pszichiátert és dzsesszzongoristát, az új egye­sület fótit kárává pedig Matti Viialainen politikust választot­ták. Andersson nem a kommu­nista pártból jön, hanem a Népi Demokratikus Szövetségből, amely eddig a többségi kom­munisták és néhány baloldali szocialista fedőszervezete volt. Viialainen ellenben régi KP­funkcionárius; egy ideig még a sztálinista kisebbségi kommu­nisták körében is tevékenyke­dett; ám jellemző módon ma már ő sem akarja „kommunis­tának " nevezni magát. A többségi KP említett fedő­szervezete most beolvadt a Bal­oldafi Erók Szövetségébe, és a KP maga állítólag feloszlatta önmagát. Az új tömörülésben jelenlévő kisebbségi kommu­nistáknál ellenben más az eljá­rás: a Demokratikus Alterna­tíva elnevezéssel bejegyzett vá­lasztási fedószervezetük, az ed­digi konkurens párt Népi De­mokratikus Szövetségének el­lenpártja, önmagát feladva a Kommunista (Egység-) Párt, továbbra is fennmarad, mint s,a munkásosztály élcsapata "; a KP dogmatikusainak ez a dön­tése még robbanásra adhat okot. Ók mindenesetre az új szövetség területi felelőseinek csaknem egyharmadát adják; a tizennégy tagú vezetői testület­ben a kisebbségi kommunisták mindazonáltal csupán egyetlen helyet tudtak birtokba venni. Profilírozási nehézségek A Baloldali Erók Szövetsége zöld jelleget akar kölcsönözni magának; az új pártprogram címe ekképp hangzik: „Vörös politika zöld és igazságos jövő­ért", jóllehet Franciaországban már létezik egy zöld párt. A szövetség némely funkcioná­riusa, a finn szociáldemokraták nemtetszésével találkozva, mindenekelőtt azt a szándékot pátyolgatja, hogy csatlakozik a Szocialista Internacionáléhoz, mivelhogy — hangzik vezető körökből — a szövetség „új politikai kultúrát" képvisel. De természetesen nem minden finn vallja ezt a nézetet. Jörn Donner, az ismert liberális po­litikus és író szemében a szö­vetség egy „intellektuális csőd­tömeg, amely új néven jegyzi be magát", s egyes megfigyelők utalnak a Baloldali Erók Szö­vetségében képviselt^ elemek különböző voltára, amelyek csak egyetlen közös nevezőt tudnak felmutatni, nevezete­sen, hogy balra állnak a szociál­demokráciától. A Baloldali Erók Szövetsé­gének parlamenti frakciója je­lenleg lő képviselőből áll, akik mindegyike a Népi Demokrati­kus Szövetségből jön; a követ­kező napokban valószínűleg csatlakozik hozzájuk a Demok­ratikus Alternatíva négy to­vábbi képviselője. Legfrissebb felmérések szerint az egész szélsőséges baloldali Finnor­szágban a választók 11 százalé­kát tudja mozgósítani; a Balol­dali Erók Szövetségében azt a reményt dédelgetik, hogy a kö­vetkező választásokon, 1991 márciusában a szavazatok 13 — 14 százalékát tudják majd meg­szerezni. A múlthoz képest — a kommunista párt az ötvenes évek vége táján Finnország leg­erősebb pártja volt — ezek sze­rény, de Észak-Európa többi részéhez viszonyítva még min­dig dicséretes számok... Új küzdőfelek a láthatáron < 1990 februárjában egyébként új politikai párt jegyeztette be magát: a Finnországi Kommu­nista Munkáspárt. A külvilág előtt egyelőre nem ismeretes, hogy alapítói — elpártolt ki­sebbségi kommunisták, akik er­nyedtséget vetnek a Kommu­nista (Egység-) Párt szemére — milyen ideológiai irányzathoz fognak igazodni, a még meglevő merev baloldali diktatúrák kö­zül melyiket fogják utánzásra érdemes mintának tekinteni. Az „egy szikra lángra lob­bantja a préritüzet" Mao-idé­zet alatt Magyarország, Len­gyelország, Csehszlovákia és Kelet-Németország feliratú füstfelhók burkolnak be egy ki­csiny bambuszkunyhót. Itt húz­ták meg magukat az indiai kommunisták ezzel a jelszóval: „Most még szorosabbra kell zárnunk az ajtókat és az abla­kokat." Miközben az Indiai Kommunista Párt és az újon­nan alapított Egyesült Kom­munista Párt régóta Gorbacsov irányvonalát követi, a na­gyobb, Nyugat-Bengáliában kormányzó India (Marxista) Kommunista Pártja „rendület­lenül kitart Sztálin mellett", mint a Statesman írja, és a ber­lini fal leomlását úgy tekinti, mint egy „szeretett ideológia végének lehangoló szimbólu­mát". A „vörös szíveknek" kü­lönösen fájhat, hogy az imperi­alizmustól védő falat keletről szakították be, véli a Hindustan Times. Az indiai marxista „el­veszetten és dideregve áll, és Fidel Castro gyengülő biztatá­sánál melegszik. Havannában még nem csalódott, még nem." India (Marxista) Kommu­nista Pártja az egyetlen kom­munista párt a harmadik világ­ban, mely nyerni tudott sza­bad, demokratikus választásom kon. De azon kevesek közé is tartozik, melyek irodáiban Sztálin-arcképek díszelegnek. Dzsoti Bászu, a szakavatott jo­gász időközben már kétségbe vonja a tudományos szocializ­mus csalhatatlanságát és a ke­Ifet-európai szocializmus teljesí­tőképességét az alapvető szük­ségletek kielégítésében, ezt a véleményét azonban a pártlap teljes terjedelmében nem hoz­hatja nyilvánosságra. A párt másik vezéralakja, E. M. S. Nambudiripad főtitkár azzal védelmezte a Tienanmen téri mészárlást, hogy egy szocialista ország nem engedheti meg a „burzsoá demokráciához" való visszatérést. Nyugat-Bengáliá­ban néhány fiatal „szenilis vén­ségnek" nevezte a két vezető A Calcuttába látogató nyugatnémet parlamenti kép­viselők különös ajándékot hoztak a marxista tartományi kormány miniszterelnökének, Dzsoti Bászunak: a ber­lini fal egy darabját. Bászu kissé zavartan mondott köszönetet. Éppen röviddel előtte nevezte „az ellenfor­radalom művének" az NSZEP-rendszer összeomlását, A kínai diákok, akik tavaly több demokráciáért tüntet­tek, az ő szemében „legyek és moszkitók" voltak. Hogy az indiai kommunisták milyen nehezen tudják meg­emészteni a kelet-európai változásokat, az Indián Express egy karikatúrája mutatja. szít jelentőségéből, minél in­kább közelednek egymáshoz a nagyhatalmak, még alig merült fel. Vonatkozik ez arra a kilá­tásra is, hogy Moszkva részéről a jövőben kevesebb pénzre le­het számítani, és hogy a gazda­ságaikat liberalizáló kelet-eu­rópai államoknak a jövőben egyre kevesebb érdekük fűző­dik majd a népszerű barter üz­letekhez, az elszámolás útján lebonyolított külkereskede­lemhez. A szocializmusnak egy olyan szegény fejlődő ország­ményeiket hosszú nyugat-ben- ban, mint India, fontos feladata gáliai kormányzásuk után tar- van, mondják az értelmiségiek, tózkodóan ítélik meg. Calcutta akik újabban nemcsak Francia­szegényeinek azonban adtak ország, hanem mindinkább az valamit, amit korábban nélkü- NSZK iránt is érdeklődnek. Az löztek: emberi méltóságot — ötéves tervek, a „vegyes gazda­szögezi le az Indiai Nemzeti ság", a nagy állami üzemek és a Kongresszus volt pénzügymi- bürokrácia által ellenőrzött en­véleménye. Ellenforradalmat nisztere, PranabMukerdzsi. És gedélyezési rendszer arra szol­vertek le — mondták a kínai a pancsajat-rendszert, a politi- gált, hogy a falu és a város, az kai beleszólást a falvakban, jó- 500 millió szegény és „India val nagyobb mértékben meg- többi része" (több mint 300 honosították Nyugat-Bengáliá- millió ember) közötti távolság ban, mint az a többi szövetsé- ne legyen túl nagy. Ennek árát ges államban történt. Elterjedt szükség esetén alacsony növe­nagy bizonytalanság után, me- vélemény, hogy „az utolsó igazi kedési mutatók formájában lyet Teng Hsziao-pingnek a gentlemanek" Indiában élnek, kell megfizetni. A hinduk több­és egyszer majd „az utolsó mar- sége számára a sztálinista rend­xistát is" Indiában lehet megta­lálni. A Szovjetunió még min­dig a legkedveltebb ország, fegyvereket és modern védelmi technikát adott, és a nemzet­közi testületekben többnyire funkcionáriust. „Mindig jó vé­leménnyel voltunk Dzsoti Bá­szuról, nagy kár, hogy most támogatja a kínai diákgyilkoso­kat", hallottuk 18—21 éves vá­lasztóktól a februári és a tavaly novemberi választásokon. De ez nem feltétlenül a többség eseményekről fiatalemberek. És a párt nyilatkozataiban a sorok közül szinte megköny­nyebbülést lehetett kiolvasni a pekingi megtorlások láttán: a nyugati nagykonszernekkel és Gorbacsov glasznoszty-politi­kájával való flörtölése keltett, az indiai elvtársak most végre ismét szilárd ideológiai talajt érezhettek a lábuk alatt. Az indiai marxisták szemé­ben Gorbacsov azért nem hós, mert lemondott a nemzetközi osztály harcról. Holott ők még Nyugat-Bengáliában és Keralá­szerek összeomlása még távol­ról sem jelenti a marxizmus­leninizmus végét, írja Bhabani Sengupta politológus. A szoci­alizmust miért ne lehetne olyan sikeresen megreformálni, mint Új-Delhi oldalán állt például a annak idején a „darwini kapita­kasmiri kérdésben. A gonosz lizmust"? — kérdezi. Mint sok „külföldi kézen" mindig a Nyu- más értelmiségi, ó is hisz ab­gatot értették. ban, hogy „a két rendszerben Az az eshetőség, hogy az el meglevő jót" kombinálni kell ban is folytatnak osztályharcot, ahol pedig nagy a politikai be- nem kötelezett mozgalom, ahhoz, hogy folyásuk. Hasonló érzelmű- melyben India vezető szerepre kenyerük és ekre már csak Kubában és Vi- tart igényt, szükségszerűen ve- gyen", etnamban találnak, és ott is „az embereknek szabadságuk le­egyre kevesebben vannak. In­dia (Marxista) Kommunista Pártjáról azonban el kell ismer­ni, hogy mindig sikerrel védel­mezte meg függetlenségét mind Moszkvával, mind Pe­kinggel szemben. Indiában olyan politikai környezetben múködik, melyben Lenint Ma­hatma Gandihoz hasonlítják, és a kommunisták tekintélye nem csökkent — pedig teljesít­India és a harmadik világ többi országa számára ar ideológiai háború vége azt jelenti, hogy a szovjet tömböt nem lehet többé kijátszani az amerikaival szemben, illetve a fejlődő országok politikai és gazda­sági céljainak érvényesítésére felhasználni. Most meg kell állniuk a saját lábukon, és demokratizálniuk kell kommunista pártjaikat — aminek még a gondolatától is fáznak India (Marxista) Kommunista Pártjának vezetői. „Egyre több nehézséggel kell megküzdeni" A még mindig e nevet viselő Olasz Kommunista Pártnak egyre több nehéz­séggel kell megküzdenie. Occhetto főtit­kár a berlini fal múlt év decemberében bekövetkezett megnyitása, meg a kom­munisták vezetése alatt megvalósított szocializmus általános összeomlása után rendelte el az Olasz Kommunista Párt (Partito Comunista Italiano = PCI) átalakulását, ami vontatottan halad. Al­kotmányozó közgyűlést (costituente) kellene létrehozni, hogy ez a testület kidolgozza az új elnevezést viselő új párt programját. Az OKP márciusban Bo­lognában megrendezett legutóbbi kong­resszusán határoztak így, és ezt a döntést az OKP Központi Bizottsága is megerő­sítette május közepén, habár korántsem elsöprő többséggel. A párton belül zajló viták mégis elhúzódnak, mintha a kom­munizmustól való elfordulást halogatni lehetne. A május elején megrendezett regioná­lis tartományi és helyhatósági választáso­kon a maga választói táborának egyhato­dától esett el a kommunista párt. Az OKP körülbelül a szavazatoknak a 30 százalékát szerezte meg régebben, e vá­lasztásokon viszont már csupán 24 száza­lékát sikerült elnyernie. Egyesek, közöt­tük Occhetto, azzal magyarázzák a szava­zatveszteségeket, hogy a fordulatot nem hajtják végre elég gyorsan. Éppen ezért véget kellene vetni a vitának, és gyorsí­tani kellene a reformfolyamatot. „Rá kellene lépni a gázra" — jelentette ki a fótitkár a párt L'Unita című lapjának adott interjúban. Mások úgy vélik, hogy éppen az orientáció módosulása miatt veszített szavazatokat az OKP. E pártnak a kormánnyal és a rendszen-el szembe­szegülő baloldali ellenzéki pártként fel­mutatott erényeit kellene feleleveníte­nie, úgymond és akkor kielégítő tetszést aratna. A kommunista párt nem csupán a választók kegyéből esett ki. Magán a párton belül is jócskán megcsappant a létszám. A Rinascita című kommunista folyóirat jelentése szerint sok kommunis­tapárt-tag nem hosszabbította meg a tag­ságát az idén. Körülbelül 300 ezerrel kevesebben szánták rá magukat a párt­tagság megújítására, mint tavaly. A Ri­nascita főszerkesztőjéről és az e folyóirat körül tömörülő néhány értelmiségiről az a hír járja egyébként, hogy nem helyeslik Occhetto reformterveit és a reformokat elutasító frakciót hoznak létre. E maga­tartást már a folyóirat hasábjain is bírá­lattal illették. Occhetto hívei azonnal válaszoltak a Rinascita által közölt szám­adatokra, és kijelentették, hogy a meg­előző év hasonló határnapjához képest mindössze 160 ezer fővel csökkent a párttagok létszáma, amihez csak annyit, hogy 1989-ben 1 millió 462 ezer 281 főre rúgott az egész párttagság. Ez a 11 száza­lékos visszaesés sajnálatos ugyan, de el­sősorban azzal magyarázható, hogy egyes szervezők elkedvetlenedtek a párt­csoportokon belül. Ezeket az elvtársakat rendre kellene utasítani, írták Occhetto hívei. A párttagság zöme Occhetto mö­gött sorakozik fel. A' központi bizottság két héttel ezelőtt megtartott ülésén, a tanácskozást berekesztő szavazás alkal­mával a küldöttek 67 százalékának támo­gatását tudta elnyerni Occhetto. Ez a megosztottság az egyes helyi pártcsopor­tokon belül is többé-kevésbé megmutat­kozik. Hatása még a fontosabb posztokat illető döntésekben is megnyilvánul. így például nehezen találják meg a kommu­nista képviselők frakciójának élén álló elnök, a leköszönni szándékozó Zang­heri utódát. Zangheri Bologna polgár­mestere volt valaha, egyébként pedig reformernek számít. Úgy tűnik, hogy a jelöltek egy része tart attól, hogy a frak­ción belül nem talál majd a korábban megszokott fegyelemre, és még az a meg­tiszteltetés sem indítja szerepvállalásra, hogy Togliattinak és Nattának, az OKP hajdani főtitkárainak nyomdokaiba lép­het. Úgy hírlik, hogy a kommunista kép­viselők a világháború vége óta eltökélten védelmezték a pártot valamennyi parla­menti vitában. A képviselőket talán az a kilátás nyomasztja, hogy az esetleges újabb választásokon elveszthetik a képvi­selői mandátumukat a párt gyengesége miatt. Az új feltűnésére ugyanakkor még várni kell. Az idén még nem fejeződik be a fordulat és a párt újjáalakulása. Amíg erre sor nem kerül, a párton belül sokan nem óhajtanak valamilyen merev állás­pontra helyezkedni, s egyelőre még az sem világos, hogy a kommunista párt hívei és választói miként fognak reagálni arra, hogy már nem nevezhetik magukat kommunistáknak. E szituáció folytán az év végéig egy olyasfajta döntés is halasz­tást szenved, amely a kommunistákat és a szocialistákat egyaránt érinti Olaszor­szágban éppúgy, mint egész Európában. A kommunistáknak szándékukban áll ugyanis csatlakozni a Szocialista Interna­cionáléhoz, amikor már átvedlettek de­mokratikus szocialistákká. Occhetto fő­titkár már benyújtotta az ez irányú kér­vényt a Szocialista Internacionálé elnö­kéhez, Willy Brandthoz. Az Olasz Kom­munista Pártnak teljes mértékben szakí­tania kell azonban a kommunizmussal a Szocialista Internacionáléhoz való csatla­kozás előtt /

Next

/
Oldalképek
Tartalom