Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-11 / 168. szám

1990. július 11., szerda Politika — Gazdaság 3 Ne a nép válasszon parlamenti képviselőket! (?) Hát akkor ki? Egyszerű a válasz: a Parlament. Ezen szenzációs eredményhez a formáilogika szabályait alkalmazva jutottam el. (Matematikus vagyok!) Bizonyítva ezzel azt az eddig is sejtett tényt, hogy a matematikának nem sok köze van a valósághoz, a politikának meg a józan észhez. ősszel a „kis koalíció" hangoztatta a jelszót: döntsön a nép arról, hogy ne döntsön a nép. Most a Király—MSZPcsapat vívta ki, nogy a nép döntsön arról, hogy a nép döntsön. A Parlament kisstílű húzással eldöntötte, hogy a nép nyáron döntsön (tehát ne döntsön), ugyanis a nép nem akar, illetve nem tud dönteni arról, hogy ki akar köztársasági elnöknek. Erre sokkal jobb a Parlament, hiszen a nép azért választotta a Parlamentet, hogy az döntsön a nép helyett. Látván a Parlament politikai kultúránkat kiválóan szimbolizáló üléseit, kezdenek meghatni a kormánypárt érvei, hogy a nép tényleg nem tud rendesen dönteni, hiszen ha tudna, nem ilyen Parlamentet választott volna! Adódik a kérdés: ki válassza ezek után a Parlamentet? A nép ne — hiszen ingatag, és különben is, csak a régi rend marionettbábúja, amikor veszélyezteti a rendszerváltás folyamatát azzal, • hogy gondplkodás nélkül aláírja a népszavazást követelő íveket. (Ezt a vádat az MSZP kapta, de az íveket 300 ezer ember helyett nem az MSZP írta alá — így az érveket kicsavartam. Csúsztattam, ahogy ezt most mondani szokás-) A parlamenti képviselőket a Parlamentnek kellene választani, hiszen ők a népképviselet letéteményesei. Ehhez nem kell sok. Az alkotmányt kell egy kicsit módosítani, meg a választójogi törvényt. Számtalan érv szól emellett. Olcsó. Nincs kampány, nincs zűrzavar, hangoskodás, mocsok a falon, plakát az oszlopokon, nincsenek szavazással elvesztegetett hét végék. A Parlament létszámát is le lehetne csökkenteni 100 főre, végül 7 főre is akár (frakcióvezetők). Sőt ahogy a Parlament üléseit elnézem, elég lenne, ha csak Kónya Imre „független" (MDF-es) és Tölgyessy Péter nem független (SZDSZes) jogász ülne . a Parlamentben. Fontosabb törvényeknél ketten szavaznának, kevésbé fontosaknál Kónya doktor. A többiek jelenléte úgysem fontos (lásd: paktum), hiszen bármilyen jó érvekkel is rendelkeznek, a pártfegyelem übereli a józan észt, ami nem lenne baj, ha a józan ész überelné a pártok politikáját. Nem folytatom a kormányzópártok „logikájának" extrapolálását, mert a végén még rámragad, és ez esetben tanszékvezetőm — teljesen indokoltan — felbonthatja szakmai alkalmatlanság miatt munkaszerződésemet. Végezetül annyi idekívánkozik, o demokráciához nemcsak a jó döntések tartoznak hozzá, hanem az emberek DEr MOKRÁCIAÉRZETE is! Meg kell adni az embereknek azt az érzést, hogy maguk döntsenek általuk fontosnak ítélt kérdésekben, miközben — egy elefántcsonttoronyból nézve — esetleg nem ezek tűnhetnek a legjobb döntéseknek. Tudjuk, hogy az emberek szívesebben választanak maguk egy rosszat, mint hogy „szuronyvégről" elfogadjanak egy jót. Szeműk Árpád (MSZP) Gazdasszonytanfolyam, kutyakozmetika — és más Mielőtt az utcán találnánk magunkat... Nem titkolom, azzal a szándékkal kopogtattam be a Szegedi Ipartestület oktatási és szakmafejlesztési központjába, hogy olyan, nálunk még kuriózum számba menő foglalatosságokról érdeklődjem, mint a tanfolyami tájékoztatójukban hirdetett macska- és kutyakozmetika. Sőt az is kíváncsivá tett, vajon mit oktatnak a farmergazdálkodás, a kertgondozás, no meg hajdani világot idéző gazdasszonytanfolyamon. Hamar megtudtam azonban, hogy az általam kiszűrt képzési formák egyelőre csupán a tájékoztatófüzetben léteznek; azaz ajánlatok, kínálatok. Ám, ha lesz elég jelentkező, nyomban megszervezik ezeket az újszerű stúdiumokat is — hallottam Erdei János kirendeltségvezetőtől. A II. világháború áldozatai Hiányos történelmi lecke Június 27-i számunkban közöltük a hadtörténeti intézet, a megyei hadkiegészítési parancsnokság, a helyőrség parancsnoksága és a helyőrségi klub közös felhívását: célul tűzték ki a II. világháború katonai és polgári áldozatainak megyei, illetve városok, falvak, települések szerinti veszteséglistáinak könyv alakban való megjelentetését. Elképesztő: negyvenöt évvel a fegyverropogás megszűnte után sem itudjuk pontosan, hogy emberveszteségben mit jelentett számunkra a legnagyobb világégés. A lelkem mélyén sokáig azt gondoltam, valaki, valakik, végzik ezt a munkát, egyszer Csak meglepnek bennünket a részeredményekkel — csalódnom kellett. A kezdeményezés most sem késett, bár az utolsó előtti pillanatban próbálunk fellibbenteni egy olyan fátylat, meiynek készítői — ilyen vagy olyan oldalról — örök szőttesnek hittek. Dorgálás A pártállam cuppanós, ragadós „internacionalista" puszilódzói nem csak Carlos elvtárs elismeréséért versengtek, de kitűnő „történelmi" érzékkel harmadolták a múltat is. A tények elhallgatását, a történelemhamisítást elemi érdekeink feladásával művelték — ez csak azért említendő, mivel például a román „testvérpárt" szabályosan kierőszakolta a hasonló megnyilvánulásokat annak érdekében, hogy a parázs alatt éltesse a nagyromán eszmét, a „Tiszától a Dnyeszterig'' (nem csupán földrajzi) kategóriát, aminek a fellobanását újra észlelhetjük. Már aki tudomást akar szerezni a tényekről. A tények állítják: a II. világháborúban számtalan erdélyi, délvidéki, kárpátaljai és felvidéki honfitársunk magyar honvédként pusztult el a harcmezőn. Megegyezhetünk abban, hogy nem gyermekkori álmuk teljesült... Mi lesz az ő emlékükkel? Családi hagyományaink, a szóbeszéd még élteti például Cs. Nagy Mihály sógor alakját; özvegységét élete végéig megtartó Maris néném képekkel, történetekkel illusztrálta, örülvén, hogy hallgatóra lelt. Cs. Nagy Mihály sohasem volt magyar állampolgár; Trianon után született, a mi vidékünk a bécsi döntéssel nem került vissza az anyaországhoz; ő a román katonai behívó ellen menekült Magyarországra, besorozták, a Don-kanyarban maradt. Az észak-erdélyi, stb. katonák azonban akkor magyar állampolgárok voltak; A tényeket még egyszer nem szabad elhallgatni. Az ártatlan áldozatokra sem húzhatunk kétes fátylat, immár véglegeset drótból szőttet, AZ említettek a területileg szerveződő magyar emlékbizottságok névsoraiban természetesen nem szerepelhetnek; mai hazájukban viszont az egykori föld- és kézművesek még mindig horthysta fasisztáknak vannak bélyegezve, és a családok, mélyen hallgatnak rólúk .., Ezek fényében érzem hiányosnak az említett felhívást. Pártállam bácsi legjobb napjaiban is ködösített — most újra a memóriakiesés bűnébe esünk? Zárójel Imre bátyám történetét nem tarthatom meg magamnak. Falusi kovácslegény volt, az edzett fajtából. A románok behívóval kedveskedtek neki, még aznap éjjel átlépte a határt. Csepelen kapott munkát, jól keresett, önként jelentkezett a magyar honvédségbe. Kizárólag fizikumának, temperamentumos Voltának „köszönheti", hogy elitalakulatba sorolták. Minden kilőtt orosz tank után öt hold földet ígértek nekik. Nyugaton esett fogságba, a zsebében hatvan hold föld lapult... S több háborús kép. Például arról, a honvédek miként barátkoztak a lengyel partizánokkal. A német- és szovjetellenesekkel. Élelemmel s lőszerrel segítették őket. Nos, Imre bátyám egy ici-pici dunántúli faluban húzta meg magát. Újságolvasó ember lévén, előre látta a bekövetkezőket. Olyan munkát vállalat, ahol minél kevesebbet kellett emberek között tartózkodni. Traktorista lett. Üldözési mániáját (ma már annak nevezi) éjszakai műszakokba folytotta. Tavasztól őszig övé volt a határ. A bokrokat is fölkészítette a menekülésre. Meg volt győződve, hogy egyszer érte jönnek. A lengyeleknek is jutottak képek, valakik egyszer fel fogják használni, hogy a szamárlétrán följebb kússzanak, vélte. Vesztére, ő lett a megyei szocialista munkaverseny élenjárója. Csak egy alkalommal jelent meg a képe a megyei lapban — borostásan, szemére húzott micisapkával. Attól kezdve lefizette a számvevőt, s a hamisítás révén lekerült a dicsőségtábláról. Bogarasnak, különcnek tartották. Megúszta. Imre bátyám botcsinálta partizánvadász volt. A lengyel partizánok barátja. A vendégkörért Beérhettem volna ennyivel, tudomásul vehettem volna, a jól ismert szakmák képzése sínen, teszik a dolgukat és kész. Ugyan, mit mondhatnának még, amely profiljukról újat tárhat a nagyközönség elé? Nos, meggyőződésem, nem mindenki hallott azokról a dolgokról, amelyekről a kirendeltségvezető a továbbiakban tájékoztatott. Elöljáróban másfél éves múltjukat hozta szóba. — Ez a szervezet önállóan gazdálkodó egységként működik, ám a Kiosz országos vezetősége ellenőrzi és irányítja. Ahogyan a létrejött alulról építkező ipartestület is a vállalkozói tevékenység érdekképviseletét szolgálja, úgy ez a szakmafejlesztési központ ugyancsak erre hivatott. — Célja azok segítése is, akik nem tartoznak az ipartestülethez, hanem a saját erejükben bízva próbálnak boldogulni. Ügy véljük, az általunk szervezett képzéssel hiányt pótolunk, a piac szabályozza, az igény diktálja, milyen tanfolyamokat indítsunk. Egyre több ember gondolkozik úgy: ma még van állásom, biztos jövedelmem, de ebben a mai világban, ki tudja, mikor kerülök az utcára. Mikor mondja a cégem: mehetek! Jobb, ha időben nézek egy másik szakma után, tanulok meg egy új foglalkozást. Immáron nem csak a vállalatok, intézmények gondolkodnak a „több lábon állás" gyakorlati kivitelezésén, hanem az egyéni vállalkozók is azon törik a fejüket, hogyan, miként szélesítsék profiljukat. Ezért egészíti ki ismereteit például a kozmetikus a kondicionálómaszszázs mesterfogásaival, vagy a lábápolás, a manikűrözés tudományával. Aki előrelátó, tudja, a jövőben többféle szakma birtokában tud csak megélni. Nyilvánvaló, a sokoldalúságtól is függ vendégkörének megtartása, Magyarázat Az enyhe dorgálás után éreztem, hogy valamivel oldani illene a (történelemben is) messziről jött véleményét. Az élőknek sem volt könnyű a rájuk kárhoztatott szerep eljátszása után talpon maradni. Vér- és vészbíróságok árnyékában. A kisemberre leginkább kiszámíthatatlan légkörben. E nép II. világháborús halottai — hiányuk végigkísér bennünket, attól függetlenül, hogy Abdán vagy Belorusszia mocsaraiban érte el a végzet őket — nem maradhatnak harmadoltan Ismeretlen sírjukban. Csak a közös emlékezet emelheti őket ki. Azt pedig úgy illik — végre) — táplálni, hogy valóban közös legyen. A hatalmak játékától független érzés. Ha már e földrészen élünk; európai. Pataki Sándor vagyis, elemi érdeke, hogy továbbképezze, átképezze magát. Ebben vagyunk és akarunk mi partnerek lenni. Szakképzetteknek és szakképzetleneknek egyaránt kínálunk tanfolyamokat. Következésképpen a jelenlegi, de a leendő vállalkozók érdeklődésére is számítunk. Virágkötő, lábápoló, reflexológus — Híreljük hát, mit ajánlanak? — Szakmunkásvizsgára felkészítő konzultációt. Rokonszakmára átképző tanfolyamot, amelynek lényege az lenne, hogy — teszem — egy rádió-tévé szerelő számítástechnikai műszerésszé, vagy egy kőműves áccsá képezze át magát. Ha él ezzel a lehetőséggel, máris kevésbé fenyegeti a munkanélküliség veszélye. Szervezünk még egyéb képesítést adó tanfolyamokat, így például virágkötő, lábápoló, filmnyomó és szitakészitő, műanyagfeldolgozó, cipőjavító, szabás-varrás, fényképész, videofelvétel-készítő, bőrdíszműves, reflexológiai képzést. Továbbképző tanfolyamainkon egyebek mellett a tüzzománckészítést, a manikűrözést tanulhatják meg a jelentkezők. Természetesen minden tanfolyam vizsgával zárul. Tudni kell azonban azt, csak néhány képzés ad nálunk szakmunkás-bizonyítványt, a többi felkészítés nem oszj-s oktatás keretében zajlik. Hogy akkor mi értelme van részt venni ezeken a tanfolyamokon? Nos, azzal az előnnyel jár, hogy aki nálunk vizsgát tesz, az adott tanfolyamon bizonyítványt szerez, önálló vállalkozásba foghat; ez a dokumentum is elég ahhoz, hogy megkapja az iparengedélyt. — Nem lesz az ilyen emberekből kontár? — Mi arra garanciát vállalunk, hogy nem. Magas a mércénk. Nagyon szigorú vizsgafeltételeknek kell eleget tenniük. Egyébként is, itt fizetnek azért, hogy tanulhassanak, tehát, minden érdekük azt diktálja, hogy a legalaposabban elsajátítsák, amire elszánták magukat. Nekünk meg az a dolgunk, hogy célirányos, gyakorlatias órákkal Segítsük e szándékuk megvalósulását. — Sokat tehetnének a munkanélküliek, vagy a jövőben azzá váló emberek érdekében. — Felvettük a kapcsolatot a Csongrád Megyei Munkaügyi Szolgáltató Irodával, éppen azért, hogy a bajba jutott embereken segíthessünk. Lődörögnek majd az utcán? — Igen ám, de önök pénzért szervezik a tanfolyamaikat. Ezek az emberek viszont, miután nem dolgoznak, a zsebük is üres ... Hogyan képezzék akkor át magukat, tanuljanak meg egy új mesterséget? A lehetőség számukra valóban adott, csak éppen élni nem tudnak vele. — Mégse reménytelen a pályamódosításuk, hiszen, ha többen karoljuk fel őket, lehetséges a segítség. Anyagi mentőövként ott az iroda támogatása, amely az állami költségvetés terhére, az úgynevezett átképzési alapból finanszírozhatja ezeknek az embereknek az oktatását. Bekapcsolódhatnak akár ebbe az együttműködésbe az átalakuló, profilt váltó cégek is, hiszen náluk is elemi igénnyé válik az átképzés. És végül még valamit hadd hozzak szóba. Ismeretes, hogy az idén 500 gyerek azért maradt ki a szakmunkásképzőkből, mert egyszerűen nem tudták volna őket leültetni. Velük mi lesz? Lődörögnek majd az utcán?! Mi segíthetnénk rajtuk, ha nem lenne kezünk lábunk megkötve azzal, hogy csak 17 éven felüli jelentkezőket oktathatunk, ígérik, eltörlik ezt a rendelkezést. De mikor...? Szeptemberig nem várhatunk. Szakmunkássá nevelődhetnek a központunk közreműködésével is. Neka|n mindenesetre feltett szlndékom, hogy kihajtom számukra a rendelet feloldását. Igazságtalannak tartom ugyanis, hogy önhibájukon kívül megfosszuk őket a továbbtanulás lehetőségétől. Gombos Erzsébet Az új francia harckocsi Saint Maixentben, a helyi támaszpont közelében mutatták be a nyilvánosság előtt az új francia harckocsit, a Leclerc prototípusát. A NATO-szabvány szerinti, 120 milliméteres löveggel felfegyverzett. S4 tonnás tankot 1992ben állítják hadrendbe, Franciaországban.