Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-01 / 158. szám

Havi előfizetési díj: 101 +20 forint Ára: 5,30 forint 80. évfolyam, 158. szám 1990. július 1., vasárnap ALAPÍTVA: 1910-BEN Az államtitkár nulladik órája Vándorhentes, lufi huszadáron, zokni a szélrózsa minden irányából Vásár, vásár, Tihany — Hónapokkal ezelőtt több­szór olvastam azt az újsághirde­tést, amelyben a Mahart újabb üzletek reményében egy gye­rekjáték nevét kölcsönözte cége reklámjaként. Mit visz a kishajó? — szólt a kérdés. Ami ma már nem kérdés, legalábbis nem Szegeden, hiszen ahogyan tudósítottunk is róla, feleleve­nítve egy nagyon régi hagyo­mányt, rendszeres turistajárat indult a város és a jugoszláviai Kanizsa között. Ha már az uszályok munka nélkül marad­tak, legalább egy ilyen kis hajó­nak, mint a Tihany motorosnak A Szegedi Ipari Vásár pénteki megnyitójára érkező Pohan­kovics István úr, ipari és kereskedelmi államtitkár programja már reggel 9-kor elkezdődött a tanácsháza kellemesen hűvös alagsorában. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői, Csonka Mik­lós kereskedelmi osztályvezető, Bábinszky Gábor megyei vám­parancsnok, Kelemen János, az Áfész elnöke, Kómár János, a Déltex vezérigazgatója és Géró Imre, a Vídia vállalkozási igazgatója gyakorlatilag első kézből tájékoztatták az államtitkárt a régió kishatármenti forgalmáról, a bevásárlóturizmus átkos­áldásos, Szeged hétköznapjait meghatározó következményeiről. A város egyik szeme sír, a másik nevet de az már a be­szélgetés elején kiderült, az úgynevezett KGST-piac szoci­ális vetülete sem hagyható fi­gyelmed kívül. Nemcsak a csencselők, gonosztevők hír­hedt paradicsoma a Cserepes sor, a 20 forintos pamutzokni­ért a kispénzű nyugdíjas is rá­szorul a piac szolgáltatásaira. A jugoszlávoknak minden kereskedő örül, gyakorlatilag bármit hazavisznek és persze sok-sok márkát hoznak. A ro­mánokról nem mondható el ugyanez. Ők inkább áruval megrakva érkeznek, javítva a Dácia alkatrészellátást, a kis­bútorválasztékot, versenytár­sat jelentenek a hazai bőripar­nak, papíriparnak és egyáltalán mindenféle iparnak. Amire senki sem számított, már a színhúst is hozzák a kon­zervek mellé. A gyanús szár­mazási hely ellenére is megta­lálják számításaikat az egész­ségügyi szabályokra fittyet há­nyó „vándorhentesek". Ez ter­mészetesen a hazai életszínvo­nal kritikája is egyben. A hatá­ron nem győzik az ellenőrzést, kevesen vannak az autóára­datra, egy-egy nemzetközi vo­natra pedig a normál 800 fő helyett esetenként háromezren is felkapaszkodnak. Ilyenkor azután nem sokat ér az olyan szabály, mely szerint: „az árut az utasnak kell bemutatni a vámvizsgálatra..." És jönnek a szovjetek is. Most még csak csordogálnak, a közeljövőben azonban világút­levelük is lesz. Ők is csak árut tudnak hozni, 6 kilós fúrógépe­ket, Lada-alkatrészeket, lég­gömböket. huszadáron. A si­keres piac után megveszik a jugoszlávoktól a 200 dollárnyi márkát, s indulnak tovább. Mint a — mostanára valame­lyest megfogyatkozó — lengyelek. Az Áfész egyértelműen pro­fitál ebből a nagy jövés-menés­ből, neki a zokni, a szerszám nem konkurencia. Óriási for­galomnövekedést regisztrálnak hónapról hónapra, miközben országosan csökken az értéke­sítés. Áruház kellene a határ mellé, a baj csak az, senki sem mer invesztálni, hiszen egyet­len rendelkezés elég, hogy ki­dobott pénzzé váljon a befekte­tés. Talán majd a német áru­házkomplexum az E-5-ös mel­lett. A textilkereskedő széttárja kezét. Egy pár magyar zokni 80 forint, ugyanez keletről 40, a román import azonban csak 20 forint. Különben is nagyot vál­tozott a világ. Évtizedekig jár­tak a szegediek Szabadkára méteráruért, most ez megfor­dult. A lakástextilt szinte csak a jugoszlávok viszik. A Vídia Black and Decker-je súlyban egyharmada, árban há­romszorosa a keleti importnak, devizás áruházuk forgalmára azonban nem panaszkodnak. Ha még a forgalmiadó-ügyinté­zés is európai gyorsaságú lenne — ma még Pestre kell levelezni —, sokkal többet árulhatná­nak. Terjedelmi okokból csak fel­villantani lehet a kerekasztal­beszélgetés néhány mozzanatát — a hivatalos csatornákon folyó külkereskedelemről is sok szó esett — tény azonban, hogy az államtitkárt is sikerült kíváncsivá tenni. Megígérte, amint lesz egy kis ideje, ö is megnézi lassan már Európa­hírű Cserepes sorunkat. Kovács András A mi utcánk „Ebben az utcában lakunk. Házaink egy­formák, akár a sorsunk, a hajnallal együtt nyikorog a gyerekbicikli kereke, szitál az idő pora, a füvet nem vágjuk, hanem letapossuk. A kicsi masinába belemosolygunk, jól van, ilyen az életünk, ilyen, kinek mi köze hoz­zá ..Da, Nagy László felvételei vásár Dinnyés kormányoz Kanizsára hegynek, legyen dolga a folyón. Mert bizony jócskán alábbhagyott a teherforgalom a Tiszán. A sze­gedi kirendeltségen minden­esetre a fuvarozásról alig akad mit mondaniuk. Ez a folyó, amely hajdanán annyi terhet ci­pelt a hátán manapság kihasz­nálatlan, jóllehet kezdeménye­zések, tárgyalások egész sora óhajtott változtatni a helyze­ten. Eddig mindhiába: az élén­külő forgalomnak semmi jele. Egyre kevesebb szállítmányra kapnak megrendelést, kulcsszó lett immáron a visszaesés. Az idén például egyelőre anrjyit tudnak: a harmadik negyedév­ben 10, a negyedikben pedig 14 ezer tonna búzát kell továbbí­taniuk. A sok éve slágerárunak számító lucernapellettel kap­csolatban viszont semmi infor­mációjuk... Ilyen megközelítésben ért­hető, ha főszereplővé vált a hajóállomáson a 7 millió forin­tért átépített Tihany vízibusz. A mozgó . irodában minduntalan csörög a telefon, a rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel a Sziki Tours nemcsak szerdán és pénteken, de szombaton is rendszeresen elindítja a hajót. Dinnyés De­zső hajóvezető éppen terep­szemlét tart a Tihanyon, ami­kor meglátogatom. — Tudja, jönnek a diszkó­sok — magyarázza —, kell a hely a táncparkettnek, ki kel­lett szednünk néhány széket. Állva, sétálva is lesz itt nagy zenebona hamarosan... Máris itt egy vékony srác és azt tudakolja, hová tehetnék a szerelésüket. — Nézze, én nem szeretem a diszkót, de hát erre van igény. Az üzlet, az üzlet. Nekem csak az a dolgom, hogy vigyázzak az utasokra, jól kormányozzam ezt a kis hajót. Könnyű, ké­nyelmes vezetni, két lengyel gyártmányú de angol licenc alapján gyártott Leyland mo­tort építettek bele. Rajtam kí­vül egy hajógépész és egy fedél­zetmester teljesít szolgálatot ezen a vízibuszon. Megnézem a kormányállást, a készülő parányi büfét, ahol aligha kap levegőt majd az el­árusító! De én sem, ha nem megyünk azonnal a partra. Megkönnyebbülve veszem tu­völgynek domásul, kérnem se kell, hogy menjünk egy méterrel feljebb, mert mindjárt mosdatják a ha­jót. Laikus lévén meglep: egy ilyen kis vízi jármű sem úszhat hajónapló nélkül... Vezetője ebből puskázik. — Hét alkalommal futot­tunk ki eddig. És ebből mind­össze egyetlen egy zárult sikertelenül. Június 21-én ugyanis egy román csoporttal indultunk Jugoszláviába, ame­lyet azonban az ottani határőri­zeti szervek nem engedtek be az országba. Visszafordították a hajót. A magyar kirándulókkal viszont semmi baj. Élvezik a látnivalót, érdekesnek, jónak tartják ezt a kezdeményezést. A gyerekek időnként szinte ki­szorítanak a kerékállásból, ki nem fogynak a kérdezősködés­ból. Megszervezni sem tudta volna jobban beszélgetőpart­nerem, hogy minden végsza­vára érkezzék az „illetékes", mert újabb látogatója akad. Egy leendő utas, aki a menet­rendről faggatja. Jómagam meg azt kérdezem meg az ér­deklődő férfitól, vajon nem tartja-e soknak a 260 forintos viteldíjat? — Nem sok ez, ha jól érez­zük majd magunkat... Csak azt hiányolom, hogy erre az útra nem lehet dinárt beváltani. Megjegyzése ennyi és tüstént megy a pallón felfelé. Mi pedig beszélgetünk tovább. Árról, hogy völgymenetben, azaz Ju­goszlávia felé 22—23, míg visz­sza, hegymenetben csak 20 kilo­méter óránkénti sebességgel haladhat a Tihany. Hegyet, völgyet emlegetni egy hajó ese­tében? Ezt a szakzsargont, hiába, még tanulni kell... Holnap ismét útnak indul Dinnyés Dezső. Higgyék el, jó kezekben van a kormánykerék. Aki fogja, 3j3 éve lett szerelmes ebbe a foglalkozásba. Végig­járta a hajósélet ranglétráját. Dolgozott hajdan gőzösön, toló-'és vontatóhajón, vitt szál­lítmányt a Dunán, de csongrádi lévén mégiscsak a Tiszát ismeri leginkább. Vele találkozhat­nak a Tihanyon. Jó utat a nyárra! Gombos Erzsébet Nagy László felvétele Figyelem, mielőtt bárki megrohanná előjegyzési ajánlatával a kiállítót, hang­súlyozni kell, hogy a szélvé­dőre ragasztott 120 ezer forintos ár nem a teljes autóra, kizárólag a tetszetős műanyag karosszériára vo­natkozik ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom