Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)
1990-07-01 / 158. szám
Havi előfizetési díj: 101 +20 forint Ára: 5,30 forint 80. évfolyam, 158. szám 1990. július 1., vasárnap ALAPÍTVA: 1910-BEN Az államtitkár nulladik órája Vándorhentes, lufi huszadáron, zokni a szélrózsa minden irányából Vásár, vásár, Tihany — Hónapokkal ezelőtt többszór olvastam azt az újsághirdetést, amelyben a Mahart újabb üzletek reményében egy gyerekjáték nevét kölcsönözte cége reklámjaként. Mit visz a kishajó? — szólt a kérdés. Ami ma már nem kérdés, legalábbis nem Szegeden, hiszen ahogyan tudósítottunk is róla, felelevenítve egy nagyon régi hagyományt, rendszeres turistajárat indult a város és a jugoszláviai Kanizsa között. Ha már az uszályok munka nélkül maradtak, legalább egy ilyen kis hajónak, mint a Tihany motorosnak A Szegedi Ipari Vásár pénteki megnyitójára érkező Pohankovics István úr, ipari és kereskedelmi államtitkár programja már reggel 9-kor elkezdődött a tanácsháza kellemesen hűvös alagsorában. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői, Csonka Miklós kereskedelmi osztályvezető, Bábinszky Gábor megyei vámparancsnok, Kelemen János, az Áfész elnöke, Kómár János, a Déltex vezérigazgatója és Géró Imre, a Vídia vállalkozási igazgatója gyakorlatilag első kézből tájékoztatták az államtitkárt a régió kishatármenti forgalmáról, a bevásárlóturizmus átkosáldásos, Szeged hétköznapjait meghatározó következményeiről. A város egyik szeme sír, a másik nevet de az már a beszélgetés elején kiderült, az úgynevezett KGST-piac szociális vetülete sem hagyható figyelmed kívül. Nemcsak a csencselők, gonosztevők hírhedt paradicsoma a Cserepes sor, a 20 forintos pamutzokniért a kispénzű nyugdíjas is rászorul a piac szolgáltatásaira. A jugoszlávoknak minden kereskedő örül, gyakorlatilag bármit hazavisznek és persze sok-sok márkát hoznak. A románokról nem mondható el ugyanez. Ők inkább áruval megrakva érkeznek, javítva a Dácia alkatrészellátást, a kisbútorválasztékot, versenytársat jelentenek a hazai bőriparnak, papíriparnak és egyáltalán mindenféle iparnak. Amire senki sem számított, már a színhúst is hozzák a konzervek mellé. A gyanús származási hely ellenére is megtalálják számításaikat az egészségügyi szabályokra fittyet hányó „vándorhentesek". Ez természetesen a hazai életszínvonal kritikája is egyben. A határon nem győzik az ellenőrzést, kevesen vannak az autóáradatra, egy-egy nemzetközi vonatra pedig a normál 800 fő helyett esetenként háromezren is felkapaszkodnak. Ilyenkor azután nem sokat ér az olyan szabály, mely szerint: „az árut az utasnak kell bemutatni a vámvizsgálatra..." És jönnek a szovjetek is. Most még csak csordogálnak, a közeljövőben azonban világútlevelük is lesz. Ők is csak árut tudnak hozni, 6 kilós fúrógépeket, Lada-alkatrészeket, léggömböket. huszadáron. A sikeres piac után megveszik a jugoszlávoktól a 200 dollárnyi márkát, s indulnak tovább. Mint a — mostanára valamelyest megfogyatkozó — lengyelek. Az Áfész egyértelműen profitál ebből a nagy jövés-menésből, neki a zokni, a szerszám nem konkurencia. Óriási forgalomnövekedést regisztrálnak hónapról hónapra, miközben országosan csökken az értékesítés. Áruház kellene a határ mellé, a baj csak az, senki sem mer invesztálni, hiszen egyetlen rendelkezés elég, hogy kidobott pénzzé váljon a befektetés. Talán majd a német áruházkomplexum az E-5-ös mellett. A textilkereskedő széttárja kezét. Egy pár magyar zokni 80 forint, ugyanez keletről 40, a román import azonban csak 20 forint. Különben is nagyot változott a világ. Évtizedekig jártak a szegediek Szabadkára méteráruért, most ez megfordult. A lakástextilt szinte csak a jugoszlávok viszik. A Vídia Black and Decker-je súlyban egyharmada, árban háromszorosa a keleti importnak, devizás áruházuk forgalmára azonban nem panaszkodnak. Ha még a forgalmiadó-ügyintézés is európai gyorsaságú lenne — ma még Pestre kell levelezni —, sokkal többet árulhatnának. Terjedelmi okokból csak felvillantani lehet a kerekasztalbeszélgetés néhány mozzanatát — a hivatalos csatornákon folyó külkereskedelemről is sok szó esett — tény azonban, hogy az államtitkárt is sikerült kíváncsivá tenni. Megígérte, amint lesz egy kis ideje, ö is megnézi lassan már Európahírű Cserepes sorunkat. Kovács András A mi utcánk „Ebben az utcában lakunk. Házaink egyformák, akár a sorsunk, a hajnallal együtt nyikorog a gyerekbicikli kereke, szitál az idő pora, a füvet nem vágjuk, hanem letapossuk. A kicsi masinába belemosolygunk, jól van, ilyen az életünk, ilyen, kinek mi köze hozzá ..Da, Nagy László felvételei vásár Dinnyés kormányoz Kanizsára hegynek, legyen dolga a folyón. Mert bizony jócskán alábbhagyott a teherforgalom a Tiszán. A szegedi kirendeltségen mindenesetre a fuvarozásról alig akad mit mondaniuk. Ez a folyó, amely hajdanán annyi terhet cipelt a hátán manapság kihasználatlan, jóllehet kezdeményezések, tárgyalások egész sora óhajtott változtatni a helyzeten. Eddig mindhiába: az élénkülő forgalomnak semmi jele. Egyre kevesebb szállítmányra kapnak megrendelést, kulcsszó lett immáron a visszaesés. Az idén például egyelőre anrjyit tudnak: a harmadik negyedévben 10, a negyedikben pedig 14 ezer tonna búzát kell továbbítaniuk. A sok éve slágerárunak számító lucernapellettel kapcsolatban viszont semmi információjuk... Ilyen megközelítésben érthető, ha főszereplővé vált a hajóállomáson a 7 millió forintért átépített Tihany vízibusz. A mozgó . irodában minduntalan csörög a telefon, a rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel a Sziki Tours nemcsak szerdán és pénteken, de szombaton is rendszeresen elindítja a hajót. Dinnyés Dezső hajóvezető éppen terepszemlét tart a Tihanyon, amikor meglátogatom. — Tudja, jönnek a diszkósok — magyarázza —, kell a hely a táncparkettnek, ki kellett szednünk néhány széket. Állva, sétálva is lesz itt nagy zenebona hamarosan... Máris itt egy vékony srác és azt tudakolja, hová tehetnék a szerelésüket. — Nézze, én nem szeretem a diszkót, de hát erre van igény. Az üzlet, az üzlet. Nekem csak az a dolgom, hogy vigyázzak az utasokra, jól kormányozzam ezt a kis hajót. Könnyű, kényelmes vezetni, két lengyel gyártmányú de angol licenc alapján gyártott Leyland motort építettek bele. Rajtam kívül egy hajógépész és egy fedélzetmester teljesít szolgálatot ezen a vízibuszon. Megnézem a kormányállást, a készülő parányi büfét, ahol aligha kap levegőt majd az elárusító! De én sem, ha nem megyünk azonnal a partra. Megkönnyebbülve veszem tuvölgynek domásul, kérnem se kell, hogy menjünk egy méterrel feljebb, mert mindjárt mosdatják a hajót. Laikus lévén meglep: egy ilyen kis vízi jármű sem úszhat hajónapló nélkül... Vezetője ebből puskázik. — Hét alkalommal futottunk ki eddig. És ebből mindössze egyetlen egy zárult sikertelenül. Június 21-én ugyanis egy román csoporttal indultunk Jugoszláviába, amelyet azonban az ottani határőrizeti szervek nem engedtek be az országba. Visszafordították a hajót. A magyar kirándulókkal viszont semmi baj. Élvezik a látnivalót, érdekesnek, jónak tartják ezt a kezdeményezést. A gyerekek időnként szinte kiszorítanak a kerékállásból, ki nem fogynak a kérdezősködésból. Megszervezni sem tudta volna jobban beszélgetőpartnerem, hogy minden végszavára érkezzék az „illetékes", mert újabb látogatója akad. Egy leendő utas, aki a menetrendről faggatja. Jómagam meg azt kérdezem meg az érdeklődő férfitól, vajon nem tartja-e soknak a 260 forintos viteldíjat? — Nem sok ez, ha jól érezzük majd magunkat... Csak azt hiányolom, hogy erre az útra nem lehet dinárt beváltani. Megjegyzése ennyi és tüstént megy a pallón felfelé. Mi pedig beszélgetünk tovább. Árról, hogy völgymenetben, azaz Jugoszlávia felé 22—23, míg viszsza, hegymenetben csak 20 kilométer óránkénti sebességgel haladhat a Tihany. Hegyet, völgyet emlegetni egy hajó esetében? Ezt a szakzsargont, hiába, még tanulni kell... Holnap ismét útnak indul Dinnyés Dezső. Higgyék el, jó kezekben van a kormánykerék. Aki fogja, 3j3 éve lett szerelmes ebbe a foglalkozásba. Végigjárta a hajósélet ranglétráját. Dolgozott hajdan gőzösön, toló-'és vontatóhajón, vitt szállítmányt a Dunán, de csongrádi lévén mégiscsak a Tiszát ismeri leginkább. Vele találkozhatnak a Tihanyon. Jó utat a nyárra! Gombos Erzsébet Nagy László felvétele Figyelem, mielőtt bárki megrohanná előjegyzési ajánlatával a kiállítót, hangsúlyozni kell, hogy a szélvédőre ragasztott 120 ezer forintos ár nem a teljes autóra, kizárólag a tetszetős műanyag karosszériára vonatkozik ...