Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-29 / 156. szám

10 Hírek 1990. június 29., péntek n® DM RÖVIDEN Ha nyílik a vásár Délelőtt 11 órára, az ün­nepélyes megnyitóra feltehe- • tőén minden a helyére ke­rül majd, s a délután 2 órai kapunyitással visszavonha­tatlanul elkezdődik a július 8-áig naponta 10 és 19 óra között látogatható 114. Sze­gedi Ipari Vásár. A városi televízió műsora A városi televízió a Sze­gedi Ipari Vásár idején'min­dennap rendkívüli adásban számol be a vásár esemé­nyeiről. Ma, 19 órától vásári beköszöntő. Előtte képújság: hírek, reklámok, informáci­ók. Kereskedelmi rádió A Szegedi Ipari Vásár idő­tartama alatt a Magyar Rá­dió Szegedi Körzeti Stúdió­ja a vásárról sugározza ha­gyományos kereskedelmi adását. A minden délután négytől nyolcig jelentkező szolgáltató programot egy, a vásárban felállított lakóko­csiból közvetítik. Ez az élő jelentkezés egyébként a kezdetekhez va­ló visszatérést is jelent, hi­szen két esztendeje, 1988­ban épp a vásárról jelentke­zett első próbaadásával a szegedi körzeti stúdió. Harad a meleg Tovább tart a meleg idő. A napsütés mellett el­sősorban a nyugati és északi országrészben várható időnként erős gomolyfelhősödés, helyi zápor, zivatar. A Dunántúlon átmenetileg megélénkül a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul. Gyanús hirdetések A hirdetők egyre bátrabb és szQkiatlana'bfo közlendők­kel jelentkeznek. Bennünk pedig erősödik a gyanú, hogy a szokatlan kategóriá­ba sorolandók a csalók is. Lapunk 'presztízse, előállí­tásában közreműködő va­lamennyi munkatársunk tisztessége okán felhívjuk olvasóink, figyelmét; kellő óvatossággal fogadják még a legkecsegtetőbb tartalmú jeligés hirdetést is! Ne hagyják magukat becsapni! Amennyiben válaszolnak, ne mellékeljenek pénzt a válaszborítékba. Kérjék elő­ször a címet (az igazi fel­adót így azonosítani lehet) ti.; a gyors meggazdagodás reményét keltő jeligés hir­detések mindegyike pénzért adja a „nagy ötletet". Párt hír Hese A közlekedési mesében a boszorkány ráüvölt a királyfira: — Ha tovább, mérgesítesz, békávéva változtatlak. (manczy) Fél év alatt ötezer autót... A Szocialista Párt újonnan megválasztott szegedi elnök­sége értesíti a párttagságot és az érdeklődő állampolgá­rokat, hogy június 26-ától folyamatosan minden héten kedden és pénteken 16—18 óra között az elnökség tag­jaival találkozhatnak a párt Tisza-parti székházában. Ezen alkalmakkor — és munkanapokon mindennap a területi iroda munkatársai — várják a szocialista párt­tagok és az érdeklődő állam­polgárok közérdekű javasla­tait. Ezekben a hónapokban — tekintettel a közelgő hely­hatósági, önkormányzati vá­lasztásokra — elsősorban a várospolitikai-városfejlesz­tési javaslatokat, az önigaz­gatással kapcsolatos elkép­zeléseket és személyi javas­latokat várják a szocialisták helyi vezetői. Ezen túl min­den más, fontos politikai kérdésben is igénylik az ál­lampolgárok jelentkezését, véleményét és foglalkoznak a pártélet szervezeti-gazda­sági kérdéseivel is. A 26- hé­ten Dr. Lovászi József, a 27. héten (július első hetében) Szemők Árpád városi elnök, majd az azt követő hetekben Miklós Károly, Kónya Gá­bor és Dr. Üjvári Márta vár­ja az érdeklődőket. PODMANICZKY SZILÁRD Hűségnyilatkozat Egy fekete kalapba öltözött szür­ke férfi állt az alkonyi napfénnyel teleragyogott szűk feljáró előtt. A feljáró szürke betonperemei között mozdulatlan férfi állt háttal a nap­nak. A napfény egymástól finoman elütő színfoltokat pásztázott végig a keskeny lépcsősor előtt. A feljáró meredeken futott az ajtó felé, mely sarkig nyitva állt, s az elő­szoba kékfoltos tükre tompa, alig észrevehető fénycsíkot húzott az aj. törésbe. Talán hat óra lehetett, a férfi nem viselt órát, csuklója sza­badon és mereven lapult a korlát fölött, hogy azon festék híján apró rozsdafoltokat érintsen. — Állj meg, azonnal állj meg — üvöltözte egy cingár férfi, aki talán már utcahosszat üldözhette félmez­telen élettársát. A nő mellei futás közben a sárga fakerítés és az utca vékony földsávjába ültetett bokrok között lengedeztek. A nő jó futó volt, gyerekkorában sokszor kerge­tett lepkét, akkor tanult meg ilyen jól futni. Kezében egy barna bőrto­koe. tranzisztoros rádiót szoronga­tott futás közben, a sláger hangjai szóródtak szét az utcában: „Te ro­hadt szemét állat, / különb vagyok, nálad, / szétverem a képedet / ak­kor is, ha jó veled." A rohanó fér­fi bizonytalanul rángatta derekára feszülő mackónadrágját, olyan moz­dulatokat tett, mint aki két oldalról pumpál valamit. Ha tegnap nem ro­han bele biciklijével a rózsabokor­ba félrészegen, akkor most azzal ül. dözhetné, 'sőt a kocsiúton csak könnyedén követhetné élettársát, aki ugyan szapora mozgású, de egy járművel semmiképp sem, vehetné fel a versenyt. A férfi futás közben meglehetősen nagyokat büfögött, ami persze lassította a mozgását, amolyan ellenszelet képezett a ki­áramló bendőgőz. A nő valószínűleg a másik élettársához futott, midőn ez a kettősség kiderülvén, más meg. oldást nem választhatott, minthogy amaz jó falloszú, izmos férfi, aki­nek megalapozott egzisztencia, s hülyítően sportos testalkat a min­dene, majd ő emez lassan futó, de szellemes manust egykettőre leterí­ti, avagy bosszúból — hogy saját irgalmatlan butaságát palástolja némiképp — még le is döfi a kezé­be eső szalonnasütő villával. Aa nem valószínű, hogy a félpucér nő és a megalapozott egzisztenciájú, sportos férfi közösen ápolnák a le­döfött, cingár manust. inkább a mentők előtt a véletlenre hivatkoz­nak, hogy „ez, kérem szépen, bele­dólt a szalonnasütő villába, míg mi rőzsét voltunk gyűjteni" — ez az igazság, higgyék, ne higgyék; a cingár manus felnyársalta magát (pedig a tűz még nem is lobogott, sőt mi mondtuk, hogy ne tegye, mert veszélyes). A nap már majdnem a horizont alá szaladt, mikor a kalapos férfi megmarkolta a rozsdás korlátot. A 6zürke alak egyszer csak megmoz­dult a lebukó nap fényénél. A fo­kokat lassan hágta, keze fogásról fo­gásra nehezedett a korlátra. A ka­lap fölülről nehezékként, s onnan, az; ő szeméből, mint kicsi sátorlap hullt fölébe. Nem mondta. hogy nem, nem mondta, hallja, hogy ezt hallja, amit mond halkan, amit ma­gának beszél, erről senkinek nem szólt, hogy a kalap pereme a léleg­zetét is visszaveri, hogy fülébe jut a szuszogás, néhány elmormolt szó, és nem a nyikorgás, az ajtó zaja. KATONÁK KERESTETNEK Július 6+n, pénteken dél­után 4 órától statisztaválo­gatás lesz a Dóm téren. Fia­tal, magas fiúk jelentkezé­sét várják, olyanokét, akik szívesen vállalnak katona­szerepet a ínyári szabadtéri játékok darabjaiban. e ©©s^gwaiB LZXXYViUAUT A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI: 10, 17, 33, 71, 75. r Érdekvédelmi kerekasztal? DH a nyakban Egy újszülöttnek minden vicc új — így szólt a régi (amikor még egy volt) Ludas Matyi mottója. Nekem is csak a napokban villant a szemembe az utcán a tizen­évesek nyakába akasztott kis fémlapocska, amely nik­kelfényű láncon táncol ingeken, trikókon és blúzokon. „DM" — az egymásba komponált kezdőbetűk meg­fejtésén kicsit törni kellett a fejemet. DM... Mi le­het? A nyugatnémet márka hívei díszítenék ezzel ma­gukat? Elvetettem a föltevést. Miért éppen a márka, és miért nem a dollár, vagy a fontsterling? Aztán hirtelen megvilágosodtam. DM, az annyi, mint: Délmagyarország! Megvallom, jólesett arra gon­dolni, hogy egy egész korosztály rajong a lapért, sőt a kisiparosok még üzletet is látnak ebben. De jött a kijózanodás: ifjú barátom elárulta, hogy a fityegő a Depeche Mode együttest jelenti. Elmerengtem. Ügy látszik, kezdek kiöregedni a divatos zenékből. Hiába, én még a Beatles, meg a Pink Floyd nevét ír­tam rá a tornacipőmre annak idején. Egy illúzióval megint kevesebb .., (nyilas) A szegedi MDF-székház­ban rendezték meg a füg­getlen érdekvédelmi szerve­zetek tanácskozását; céljá­nak a még csíráiban szerve­ződő független és szabad ér­dekvédelem képviselőinek, ügyvivőinek a kapcsolatte­remtését jelölték meg. A napirendre a már is­mert, de máig tisztázatlan és megoldatlan kérdések ke­rültek. Így a SZOT-vagyon sorsa, miszerint ne szakszer­vezeti, hanem munkavállalói vagyon legyen. A privatizá­cióval kapcsolatban' elhang­zott, hogy a vállalati önkor­mányzatok, munkástanácsok tudják a vállalati tanácsok szerepét ellensúlyozni. Beje­lentették az igényt az elmúlt 5 évben kifizetett indokolat­lanul magas vezetői prémiu­mok, valamint az egykori híres-hírhedt „főnökök" ki­emelt nyugdíjainak a felül­vizsgálatára. A tanácskozáson közös óhajként fogalmazódott meg, hogy igény lenne egy szege­di érdekvédelmi kerekasztal­ra. Létrehozását mindenkép­pen indokolja, hogy a meg­szűnőfélben levő tanácsoktól át kell venni a munkanélkü­liséggel és átképzéssel kap­csolatos problémákat is. Megállapodtak abban, hogy a kerekasztal megalakítását egy júliusban megtartandó össz-szegedi dolgozói érdek­védelmi fórum előzi meg. A megvalósítás módjában meg­egyeztek, a konkrét intéz­kedéseket figyelemmel kí­sérjük. (várnagy) Ma este és 6-án a rúzsai MOMENT Discóban sztárvendégek: Dr. Beat és Exotic. (x) ... adtak át Szegeden, a Sárosi utcai szer­vizben, a Merkúr megbízásából. A több mint háromezer Trabant mellett ezer kis Polski és ugyanennyi Dacia talált itt idén gazdára. Érdekesség; hogy a már ismer­tebb Dacia TX. TLX mellett a kettő sa­játos kombinációjával, a TLE-vel isi lehet találkozni. (Űj kaszni, illetve belső kiala­kítás, a motor a régi, négysebességes vál­tóval.) Gyakorlatilag mindhárom Dacia-tí­pust meg lehet vásárolni készpénzért is. Igaz, a TLX-re még mindig van előjegyzés, de a szépséghibásat ebből is azonnal haza lehet vinni. És jön a négyütemű Trabant. Az ország­ba öt vevőszolgálati állomásra érkezik majd ez az új „nyugati autó", s ezek közül egyik a szegedi lesz. Négy szerelő már most kint van a Trabant-gyárban, s megérkeztek a szükséges célszerszámok is. (Somogyi Ká­roly né felvétele.) MENETREND­VÁLTOZÁS A Tisza Volán július l-jé­től Szeged, Forráskút, Kis­kunmajsa vonalon (Szeged, Zsombó között) leállított já­rat helyett Szeged, Szaty­maz, Zsombó útvonalon sza­'bad- és munkaszüneti napo­kon, a zsúfoltság csökkenté­se és a kiskerttulajdonosok jobb közlekedése érdékében új járatokat közlekedtet. Ugyancsak új járat indul munkaszüneti napokon Sán­dorfalva, Szatymaz, Szeged viszonylatban a reggeli, Sze­gedre utazás megkönnyítése érdekében. A jövő hónaptól azonban Szeged, Hódmező­vásárhely között 4 járattal kevesebb közlekedik majd. A Szentes, (Hódmezővásár­hely közötti utazás lehetősé­gét a Szentes, Hódmezővá­sárhely, Szeged irányban közlekedő járat biztosítja. Bővébb felvilágosítással a Volán Marx téri információs irodája szolgál. MINI KOMMENTÁR Őszig kiflistop A szovjet parlament úgy döntött, hogy nem döntött. Azaz őszre ha­lasztotta a kenyérről, a kifliről (és az életszínvo­nalról ...) szóló határo­zat vitáját. Mint ismere­tes, háromszorosára kí­vánták emelni ezen alap­vető élelmiszerek árát a keleti birodalomban. Kérdés, hogy ősszel Ié­szen-e még szovjet kifli, vagy „csupán" a lett, a litván, a kirgiz, a trrúz és egyéb, nemzeti kiflik fo­gyasztói áráról lehetséges dönteni. Feltehetőleg: különbözőképpen... S. I. VELENCEI HÉTVÉGE 1990 Ft+15 DM A Lenin krt. 40. szám alatti Top Travel Utazási Iroda július 6—8. közötti út­jára jelentkezni a 11-373-as telefonszámon lehet. (x) __ Redőny, sir r,u*a, •==== Autoreluxa Érdeklődni: 22-215. Megalakult a Délmagyarország Kft. Tagjai: e lap újságírói, a szerkesztőség dolgozóiból szerveződött Dél­magyarország Újságíró Egyesület és a Dcl-Francia Nice-Presse-Invest. (x) DELMAGYAE0RSZA6 Politikai napilap Főszerkesztő: Dluszlus Imre Főszerkesztő-helyettes: Sulyok Erzsébet Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház 6740. - Telefon: 24-633. Telex: 82-282. Telefax: 13­130. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Suranyi Tibor. — Teijeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj r— hónapra 101 Ft - a vasárnapi lapokkal együtt 121 Ft. ISSN 0133-02

Next

/
Oldalképek
Tartalom