Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-28 / 155. szám

1990. június 28., csütörtök Politika — gazdaság 3 (Szak)szervezett átmentés ? Ügynökök ügynökei ügynökölnek Rövidnadrág és csokornyakkendő A SZOT kapcsolata a (hjegy pánttal (MSZMP) sűrűn burjánzó indára emlékeztetett — mind gazdasági, mind politikai értelemben. E szakszervezeti szövetség szilárdan állja meg a demokrácia csapásait. A politikai hatalmat már nem gyakorló, de gazdasági hatalmát átmenteni akaró ietűnt hatalom kiszolgálója: a névcserét eszközlő MSZOSZ. Szociális demagógia és gazdasági hatalomátmentés A dolgozói érdekek — és egyébként jogos igények — színre vitelével az államszakszervezeti apparátus a régi rend gazdasági hatalmát, pozícióit próbálja átcsempészni az általa — korábban — oly sokat szidott új rendbe, tgy a demokratikus átalakulás szervezett gátló erejévé vált: a munkahelyeken. Mindezt a nép nevében teszik, ahogy tették már megelőzően. Negyven éve a nevében ellene, s mint mindig: a íeje fölött. Ráadásul az igazgatók — hatalmi pozícióból — sorra hozzák létre érdekvédelmi szerveiket, tanácsaikat, testületeiket, kamaráikat, melyek fő célja a munkáltatói erdekek (körülbástyázása, és a kezelői jogok tulajdonosi '-" jogokká alakítása. Avagy hogyan lehet a vezérigazgatóból részvénytársasági elnök új divatú társasjátéka (Monopoly). Dolgozói érdekvédelmi vákuum Igy Magyarországon az a — demokratikus államokban szokatlan — helyzet állt elő, hogy konzerválódott, illetőleg újjászerveződik a munkáltatók érdekvédelmi hálózata, ezzel szemben a munkavállalók esetében érdekvédelmi, jogi és információs vákuumról beszélhetünk. Ez azért van, mert valódi érdekvédelem és jogi tájékoztatás eddig sem létezett, az új pedig még nem szerveződött meg, leszámítva néhány szabad szakszervezet és munkástanács letrejöttét. A munkáltatói hatalommal kibogozhatatlanul összefonódott ál'Jamszákszervezeték fennmaradása az újonnan keletkezett „önszerveződésekkel" képtelen veszélyt rejtenek magukban. Alkalmasint azt, hogy a politikai demokratizálódás mellett tovább él a gazdasági diktatúra, a dolgozói jogfosztottság, és az állami kizsákmányolást felváltja a,régi-új tulajdonosi kizsákmányolás. Szakszervezet és privatizáció A kezelői jogkör tulajdonosi joggá alaki tásának egyetlen módja a privatizálás — ahogy újabban élterjedt: a gyanús kótya-vetye. A vállalati tanács/testület úgy tudja ezt elérni, ha „saját érdekeltségű" szakszervezetének támogatásával maga privatizál — lévén ő gyakorolja a tulajdonosi jogkört —. és alapít társaságot. Szabad szakszervezet vagy munkástanács hiányában egyedüli tárgyaló partnerként adja el a céget. A munkavállalói (és nemzeti) érdekeket is figyelembe vevő privatizálás során szükség lenne ezen érdekvédelmi szervekre, mint autonóm jogi személyekre, és mint önálló tárgyalópartnerekre. Ez biztosítaná azt, hogy valóban a dolgozói (és nemzeti) érdekek érvényesüljenek. Ugyanis a dolgozók érdekeltebbek az előnyösebb feltételekkel létrejövő privatizálásban. És ez (össz)nemzeti érdek is. Kiábrándultság vagy tanácstalanság? A szakszervezeti mozgalom válsága teljes, és ez a jelen esetben aggasztó. A dolgozók csalódottsága, „átvertsége" nyilvánvaló, s legfeljebb egy-egy „kiscímletű" segély, egy-egy kedvezményes üdülésért évekig való sorban állás lehetősége tartja benn őket. No meg az, hogy automatikusan vonják le bérükből a tagdíjat. öe általánosan elmondható, hogy inkább papíron, nammint meggyőződésből tagok. Ugyanakkor a szabad szakszervezetek. megszervezése döcög. Ez elsősorban „névtelenségükkel", partvonalon kívüliségükkel magyarázható, információs, jogi és infrastrukturális lehetőségeik hiányával. Ehhez kapcsolódik az állampolgárok tanácstlansága és kivárási taktikája. („Úgysem változik semmi, minek kockáztassak?") Az állampolgárok túlnyoróo többsége — értelemszerűen — munkavállaló ás egyben. Csak csekély hányada a monopolikus, egytmás pátyolgató és BZÍ ne-váltó, de gazdasági hatalmát továbbra is fenntartani kívánó volt-lesz (?) elit. A munkavállalók még nem ismerték fel, hogy jogos érdekeiket mély szervezetek képesek felvállalni, hogy működik-e ilyen szervezet a munkahelyükön. Csak a kiszolgáltatottságot érzik Meg nem ismerték fel, hogy a sztálini államszakszervezet korporációs rendszerű, vagyis tagja a munkavállaló és munkáltató is. Így különböző érdekeket kapcsol össze, és simít el ellentéteket — inas kézzel. Állandósítja a munkáltató által gerjesztett egzisztenciális fédelanet, bizonytalanságot. A munkavállalók ösztönös vagy jogos félelmei mellett a megmerevedett struktúrát erősíti az állampolgári, munkajogi, szakszervezeti és egyesülési jogi ismeretek hiánya. A Parlament és az MSZOSZ A MSZOSZ még érvényben levő kiváltságai a legfőbb összetartó erő. Még egyedül rendelkezik a szakszervezeti vagyonnal — melynek egy része tisztázatlan jogi helyzetű és eredetű a törvénytelen államosítások miatt, másik része viszont az összes szervezett munkavállalót megilleti. Az üdültetést — melyet nem szociális alapon szervez, hanem személyi függésen keresztül — még mindig a kezében tartja. A tagdíjat a bérekből automatikusan levonató SZOT—MSZOSZ aláírási kampánnyal, és általános sztrájkkal fenyegetőzve a dolgozók (jogos) elégedetlenségét a népképviseleti, demokratikusan megválasztott Parlament ellen kívánja fordítani. Ezzel elmozdíthatatlan követ gurítana az átalakulás útjába, tovább zilálva a hatalmi legitimitást, a katasztrofális helyzetű nemzetgazdaságot es nemzetközi megítélésünket. Eközben de jure és de facto is átmentik a gazdasági hatalmat. Megvalósítva ezzel a közép-európai latinamerikai utat. Ennek a megakadályozása vár hamarosan a Tisztelt Házra. Függelék A Parlament elé terjesztett 3 törvényjavaslat a következőkről próbál inézkedni. A szakszervezeti tagdíj automatikus levonását váltsa fel az önkéntesség elve. A szakszervezeti vagyont a különböző szakszervezeti tömörülések közösen hasznosítsák. Megszünteti a MSZOSZ kizárólagos jogát a túlnyomórészt állami tulajdonú és fenntartású üdülővagyon felett. Független (és külföldi) helyzetértékelések szerint ezzel elhárulnak az akadályok a szabad szakszervezeti mozgalom elől. Várnagy Tamás Július elsejétől kötelezően nyugtát — kérésre részletes szánüát! — kell adni a vevőnek, ha a kiskereskedő ruházati vagy iparcikket, vegyi árut, tüzelő-, illetve építőanyagot árul. Végre — gondolja a kisember —, valamit megfog az adóhivatal az eddigi láthatatlanokból. A kiskereskedők, érthetően, nem fogadták túl nagy lelkesedéssel ezt az intézkedést. Az ellenérvek: növekszik az adminisztráció, hátrányos ez a megkülönböztetes. (Az állami szektor egészen 1996-ig verheti korábbi gépeit, ami csak szemfényvesztés a kiskereskedőre rátestált adattárolós, becsaphatatlan csodamasina mellett. Egy ötvenlapos nyugtatömb ára 38,80 forint, természetesen azonnal alakult előállítására néhány kft. A pénztárgépekkel lassan már az ügynökök ügynökei ügynökölnek. Igaz, az 50-80 ezer forintos szerkezet árát a befizetendő áfából le lehet vonni, de a Kisosz számításai szerint ehhez legalább kétmillió forintos bruttó forgalom kell egy éven keresztül, 20 százalékos árréssel. Levelez a Kisosz A kiskereskedők érdekképviseleti szerve levelez, pontosabban ír Antall Józsefnek, Both Péter Ákosnak: „Megoldásként javasoljuk a nyugtaadási kötelezettség bevezetésére előírt 1990. július 1-jei időpont felfüggesztését.... törlésére, vagy megerősítésére az adórendszeri változásokkal összhangban kerülhetne sor." — Vennénk mi a gépet, csak legyen normális osztoKkodás az állammal — kezdi Martonosi István Kisosz-titkár. — Igy azonban olyan, mintha papucshoz, rövidnadrághoz vennénk fel csokornyakkendőt, és ettől, vagyis a pénztárgéptől civilizálódna a kiskereskedelem. — Olyan sok minden hiányzik még? — Nincs rendes üzlet, áruválaszték — ha egy közül választok, hogy veszem, vagy nem veszem, az még nem áruválaszték —, nincs kereskedelmi kultúra, minimális az infrastruktúra. Minderre viszont büszkén kitűzhetjük a nyugtát vagy a számlát. — Vagyis a kettő nem ugyanaz? — Nem, a nyugtán csak az adószám, a sorszám, a dátum és a fizetendő öszszeg szerepel, megbontás nélkül. Gyakorlatilag ezzel csak az árbevétel ellenőrizhető. A számla — az egyszerűsített is — sokkal részletesebb. Sorszám, dátum, az eladó neve, címe, adószáma, a vevő neve és címe, a KSH-besorolás szerinti termékjegyzékszám (-számok), adókulcsos megbontáshoz szükséges mélységig, tehát 5-6 számjegyig, az áru neve, mennyisége, egységára, áfa-kulcsa stb. Szóval elég bonyolult, már csak az áfa-visszatérítés miatt is. — Egyszer nekem is volt szerencsém egy maszek vízvezeték-szerelő 300 forintos, nyolc különböző, 3-5 forintos egységárú tételekből álló áfás számláját végigállnom. Ez igy tényleg nem normális. Ugyanakkor kaptam már külföldön a hamburgerhez is tíz-egynéhány adatot tartalmazó blokkot, két másodperc alatt. Nyomtatványboltból hatóság? — Ez nálunk még nem olyan gördülékeny. Elég csak a nyomtatvány boltosokat említeni, akiknek ezután fel kell írni a vevő, vagyis a kiskereskedő nevét, adószámát, a nyugta sorszámát, a lapszámokat tói—ig. Mindezekre az adóhivatalnak van szüksége, s a nyomtatványboltosok nem igazán lelkesednek ettől a „hatóságosditól". — Ez tényleg nem 21. századi ellenőrzési vonal, de valamiféle megoldás csak kell. — Mi az értelmetlen rész ellen tiltakozunk, csak az a baj, hogy a félmillió vállalkozóból mindenki csak a kirívót veszi észre, a 400 ezer átlagossal senki sem • törődik. A közvéleményt is nehéz mellénk állítani, ha olyan nyilatkozatokat hall a tévében, hogy a vállalkozók 109, a bérből és fizetésből élők 120 ezer forint után fizetnek jövedelemadót. — Ez így valóban meglepő. — Van azért benne egy kis csúsztatás. Valaki bevitt a vállalkozásba 1988ban 900 ezer forintot, a törvény betűje szerint azt három év alatt kivehette az adóalapból. Magyarul: ha minden évben 409 ezer forint jövedelme volt, abból 300 ezret szabályosan elszámolhatott. Azt már senki sem teszi hozzá a nyilatkozatokhoz, hogy ha ez a kereskedő jövő januárban lehúzza a rolót, ott áll nulla ráfordítással, 900 ezer forintos készlettel, ami jövedelemként keményen adózni fog. A kulcsszó: ajándék — Visszatérve a nyugtaadási kötelezettségre, hallottam már kibúvót is. Elég, ha valaki néhány ajándéktárgyat árul, máris mentesül. — A nyugtaadási kötelezettség akkor lép életbe, ha a 3-4 profilból az legutolsóra is kiterjesztik. A lépcsőzetes bevezetést használják ki az élelmesek. Az ajándék, a sportszer kapott féléves haladékot, hát most mindenki errefelé bővíti profilját. — Ez nem lehet valami nehéz, néhány bizsu a butikba, deZodor a vegyi áruhoz. A sportszer is nagyon tág fogalom. A tüzépesnek már nehezebb, hacsak nem árulja a tetőgerendát a tornászlányoknak, vagy nem tart ajándékként kacsalábat. — Azzal mi is tisztában vagyunk, hogy a kiskereskedők adózási morálja — ha nagyon csúnyán akarom mondani — kívánnivalót is hagy maga után, de más módszert is el tudunk képzelni. Az átalányadózás rendszerét a mainál sokkal szélesebb körben kellene alkalmazni, és állítom, a másfélszeres adóbevétellel, a mainál sokkal kevesebb adminisztrációval mindenki jobban járna. Kovács András Szegeden legerősebb a forint A szegénység konvertibilitása Ezután törvényszerűen esni kellett volna az árfolyamnak, s hogy ez nem igy történt, annak a decemberi élelmiszer-kiviteli stop az egyik oka. Akkoriban látványosan megritkult a jugoszlávok áradata, de a visszaeső márkakínálat 55 forint körüli árfolyamon találkozott a mérsékeltebb kereslettel. Ez az ár kisebb-nagyobb hullámzásokkal legalább három hónapig élt. Közben újra jönni kezdtek a jugoszlávok, a piac azonban gond nélkül, szinte változatlan arfolyamon vezette le a folyamatosan növekvő kínálatot. Áprilisig minden „rendben" ment, ekkor jött déli szomszédaink hírhedt 200 dolláros rendelete. Ez mindent felborított, mégpedig azáltal, hogy a jugoszlávok — megijedve az ellenintézkedés lehetőségétől — egyszeriben tömegével érkeztek. Várták a magyar kormány 200 dolláros válaszát, s úgy gonErösödött a forint a konvertibilis valutákhoz képest. Ez természetesen nem mutatkozik meg a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamaiban, nem is egyformán oiszagos érvényű, de Szegeden, a valuták feketepiacán mindenképpen. A történet valahol az elmúlt év végén kezdődött, a nyugati autókra bevezetendő áfatorvényt megelőzően tetőzött a marka. Akkor 56, de ha valakinek nagyon sürgős volt az autó, 58 forintot is adtak érte. dolták, jönnek, amíg ezt beváltási kötelezettség nélkül tehetik. Jött velük a márka is, mégpedig olyan mennyiségben, hogy a szegedi piac azt már nem volt képes a korábbi árfolyamon felvenni. Ott állt a jugoszláv a Cserepes sor végén, és nem hitt a fülének, hogy a néhány héttel azelőtti 55 forint helyett csak 50-et kínálták a márkájáért. Bement a városba, de olt sem kapkodták ki a kezéből. Bizony az is előfordult, hogy a végén beállt a hivatalos pénzváltóhelyek előtt kígyózó — nem is olyan rövid — sorokba. Ott viszont csak 37-38 forintot kapott. A legközelebbi útnál már hitt az árfolyamnak, és adta, amennyiért vitték. A negatív csúcsként a Belvárosban 45 forintot is emlegetnek (azóta erről már felfelé mozdult). Tény. hogy a hivatalos és a fekete árfolyam között ilyen kis különbség — százalékban — talán még sohasem volt. Negyvenforintos IBUSZ, OTP stb. árfolyam, 45 forintos feketepiaci ár. Ez már csaknem konvertibilitás. Ma valahol 47 és 50 forint között lehet márkához jutni Szegeden. Mert ugyanezt a folyamatot Miskolcon, Debrecenben aligalig érzékelték, s amit az utazni nem restellő nepperek ügyesen ki is használták. Hogy a német egyesítés kérdése ebben nem sokat játszott közre, azt az említett városok stabilabb feketepiaci árfolyamai is bizonyítják. (Nem beszélve arról, hogy mindeközben a dollár—márka kereszt- ' árfolyam masszívan 1,7 volt.) Tehát nemcsak a márka árfolyama csökkent — mint ahogy ezt városunkban mondják —; minden konvertibilis valutáért kevesebbet kínálnak ma Szegeden a korábbinál Tréfásan akar úgy is mondhatnank, itt a legerősebb a forint. Ennek akár örülhetnénk is, ha emögött — és itt már nemcsak egyetlen városról van szó — nem az húzódna meg, hogy a forint is fogytán van, és lassan már a hivatalos áron vásárolt márkával is sírva fakadunk, ha kiteszszük a lábunkat ebből az országból. Szóval csak az egyik szemünk nevet... (kovács)