Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-04 / 131. szám

DEIM A G YARORSZ A6 80. évfolyam, 131. szára 1990. június 4., hétfő ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 101+20 forint Ára 4,30 forint Savanyú a narancs Gorbacsov és Bush sakkpartijában Németország függőben Antall József társat keres — Lippai Pál a Fidesz választmányában Bronzérmes a Tisza Volán A viszonylag csendes hét vége külpolitikai csemegéjét az Egyesült Államokban tálalták. Ne gondoljunk, persze, valamiféle konyhai különlegességre, hisz jól kidolgozott recept szerint főzték Gorbacsovék a közöst. Jó szellemben, megértőn egyezkedtek, talán megint jobbra fordul a világ. Ennek ellentmond, sajnos, hogy Prágában pokolgép robbant, sok a sérült, nagy a bizonytalanság. Még jó, hogy minálunk nem robbantgattak a választások előtt. Idehaza két pártkongresszus foglalkoztatta a tagságot és a közvéleményt. Mind az MDF, mind a Fidesz értekezletén föltűnően sokat vitatkoztak, vádaskodtak, így egyik fórum sem végezte be teljesen a munkáját. E sorok íróját már-már megdöbbenti, hogy a fiatal demokraták egy ilyen nagy választási siker és egy kitűnő hangulatú kampány után hogyan veszhetnek össze ennyire. Biztosan kapunk erre is magyarázatot. Jó hír a sportszeretöknek: a bajnok győrieket legyőzve, ismét dobogós a Tisza Volán kézilabdacsapata. Dlusztus Imre Csúcsfizika lamiféle pártszakadás mutatkozna az MDF-en belül — mondotta Antall József. Éppen ezek azok a viták, amelyek szükségesek a valódi pluralista demokrácia kialakulásához. A felszólalók közül néhányan arra tettek javaslatot, hogy létesítsenek társelnöki funkciót is az MDF élén. Ezzel kapcsolatban Antall József elmondta: már régóta szorgalmazta, hogy Csoóri Sándor valamilyen formában, vagy tiszteletbeli elnökként, vagy társelnökként vegyen részt a párt irányításában. Eddig azonban erre nem kapott megerősítő választ, bár — mondotta — érthető, ha egy író megőrzi függetlenségét. A pártelnök visszautalt arra a kijelentésére, amely szerint ő a 15 milliós magyarság miniszterelnökének érzi magát. Bár Volt, aki • a vitában ezt a megjegyzést félremagyarázta — mondotta —, én mégis természetesnek tartom, hogy a magyar kormány miniszterelnöke bizonyos értelemben szószólója, képviselője legyen a 15 milliós magyarság nyelvi, szellemi, kulturális közösségének, s védelmükben bárhol és bármikor felszólaljon Erő, ellenerő A csúcstalálkozót záró sajtóértekezleten a szovjet és az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy egyre több kérdésben alakul ki közöttük egyetértés, személyes kapcsolatuk kitűnő, s a jövőben rendszeresen találkozni fognak. Ugyanakkor világosan kimondták, hogy a németkérdésben változatlanul szembenállnak a nézetek. A Szovjetunió álláspontja felülvizsgálatára kényszerülhet a bécsi haderő-csökkentési tárgyalásokon — mondotta Gorbacsov. Ugyancsak nem közeledtek Litvánia ügyében, ahol Gorbacsov ezúttal a függetlenséget megelőző 5—7 éves átmeneti időszakról beczé'* '•» órás sajtókonferencia túlnyomó részeben c&j szovjet elnök nyilatkozott, aki álláspontja állandó váltogatásával vádolta vetélytársát, Borisz Jelcint. Gorbacsov hivatalos állami látogatásra hívta meg az amerikai elnököt. Ugyanakkor közölte: azt tervezi, hogy Japánba utazik. Bush a fehér házi sajtóértekezleten bevezető nyilatkozatában hangoztatta, hogy országa változatlanul és maradéktalanul támogatja a balti népek törekvéseit, s a teljes őszinteség jegyében vitatták meg e kérdést is. Az amerikai elnök leszögezte azt is, hogy Washington ragaszkodik az egységes Németország NATOtagságához, míg a Szovjetunió ezt továbbra is ellenzi. Abban viszont egyetértenek, hogy a helsinki okmányok szellemében a kérdést a németeknek kell eldönteniük. M DF-kongresszus Bush reményét fejezte ki, hogy találkozójuk új lendületet adott a Nyitott Égbolt-tárgyalásoknak (amelyek áprilisban eredménytelenül értek véget Budapesten). Behatóan foglalkoztak emberjogi és regionális kérdésekkel,, s megállapodtak, hogy rendszeresen, talán évenként találkoznak a jövóben, kisebb formaságok mellett — közölte az amerikai elnök. Bush mértéktartó értékelésével szemben Mihail Gorbacsov „minőségileg új szakaszról" beszélt a két ország kapcsolataiban, egyúttal megerősítette: közös szándék, hogy idén befejeztek a bécsi hagyományos naderő-csökkentési tárgyalásokat, s az egyezményt csúcstalálkozón írják alá. „Ez azonban nemcsak rajtunk múlik" — tette hozzá. Mihail Gorbacsov ismét teljes élességgel megismételte, hogy alkotmányos okokból, valamint a más nemzetiségű lakosság, a térségben levő szovjet ílottaés rakétatámaszpontok miatt is elfogadhatatlan Litvánia függetlenségi törekvése. Az államfő ismét az) mondta, hogy Litvániában népszavazásra van szükség, s amennyiben a többség a függetlenség mellett van, az ország azt további 5—7 év alatt nyerheti el. A szovjet elnök ezt követően Minneapolisba utazott, ahol az állam vezetőivel, a gazdaság képviselőivel találkozik. Gorbacsov ma hazarepül. Felfüggesztették az alapszabályt A szervezeti és működési szabályzat vitája szerepelt volna a Fidesz-kongresszua harmadik munkanapjának napirendjén, ám a dokumentumról, valamint az ahhoz beterjesztett módosító javaslatokról végül is nem sikerült érdemben dönteniük a résztvevőknek. A végeláthatatlannak tűnő szavazási procedúrát végül is Fodor Gábor javaslata törte meg, s indítványát nagy többséggel el is fogadták a jelenlévők. Ennek értelmében felfüggesztették az alapszabály vitáját, s úgy döntöttek, hogy a mostani kongresszus csupán az új vezetőségről, valamint a költségvetésről, határoz, i Ez utóbbi azért volt sürgető, mert — mint Fodor Gábor rámutatott — a plénum által jóváhagyott költségvetés nélkül megbénul a Fidesz tevékenysége. Az elfogadott indítvány értelmében egyébként egy hónapon belül ismét összeül a Fidesz kongresszusa, s ezen immár nem alanyi jogon bármely tag, hanem kül döttek képviselik majd az egyes helyi szervezeteket. Ennek a küldöttkongresszusnak lesz a feladata, hogy részletekbe menően kimunkálja a Fidesz új alapszabályát. A kongresszus végül is meglehetősen hosszúra nyúlt jelölési procedúra után megválasztotta a Fidesz új választmányát, amelynek tagjai: Baráth Gergely, Deutsch Tamás, Fodor Gábor_ Fürjes Balázs, Gyürk Dorottya, Hegedűs István, Lippai pál, Medgyesi Balázs, Németh László Ákos, Orbán Viktór, Szalai Péter, Száraz Róbert, Szécsényi Mihály. (MTI) Pedagógusnapi kitüntetések Pedagógusnap alkalmából a következő szegedi, illetve környékbeli pedagógusok vehették át szombat délelőtt a Parlamentben „Kiváló Pedagógus" kitüntetést: Deák Tiborné vezető gyógypedagógus (általános iskolai diákotthon, Szeged),' dr. Borthaisér Antalné tanár szakvezető (Hámán Kató Általános iskola, Szeged), Fodor Albertné napközis szaktanácsadó (Általános Iskola, Deszk), dr. Vályi LászIóné igazgatóhelyettes (Körösi József Szakközépiskola, Szeged), és Savanya Antalné tanár (II. Rákóczi F. Általános Iskola, Kistelek). A kitüntetések lapunk második oldalán sorjáznak tovább. Közös sorsunk Polgári stílus A Magyar Demokrata Fórum országos gyűlésén számos kritika érte a pártot, s magát a párt vezetését. Antall József pártelnök a véleményekre reflektálva az MTI munkatársának elmondta: nem érzi sem sértőnek, sem a párt szempontjából károsnak az éles kritikákat, az effajta szabad, nyílt véleménynyilvánítás teljesen természetes jellemzője az MDF-nek, amely mindig is vitatkozó párt volt Ez a fajta vitastílus a polgári pártók sajátossága, s ez különbözteti meg ezeket a bolsevik 'pártóktól. Az azonban kezdettől fogva ismeretes volt, hogy a Magyar Demokrata Fórumban több ellentétes irányzat fór még egymás mellett, mint bármelyik más magyar parlamenti pártban. Ennek ellenére az MDF végig kiállta-a próbát és együtt maradt a legnehezebb időszakokban is. A vitából kiérezhető nézetkülönbségek semmiképpen sem azt jelzik, hogy vaHazája függetlenségének félkész állapotáról az Észt Népfront politikai múltjáról és jelenéről tájékoztatta tegnap délután Sulev Velner az MDF szegedi pártházában összegyűlteket. A fiatal észt politikus rámutatott: az egyre szaporodó és nemzetközivé terebélyesedő kisebbségekkel, a nagyhatalmak árnyékában élő kisállamokkal foglalkozó fórumok mellett, koordinácóis egyeztető szervezet létrehozása szükségeltetnie. A szegedi nemzetközi kerékasztalnál jelen voltak még: Moteika Kozimieras, a,, litván parlament tagja, Balakuskas Ösvaldas, a Szajudis képviseletében, valamint Majoros Sándor és Bálint P. József Temesvárról az RMDSZ színeiben. Utóbbi mondta ki az estbe nyúló beszélgetés talán legjellemzőbb mondatát: közös sorsunk, hogy népeink, nemzeteink fölött eddig mások rendelkeztek. Az MDF mint vendéglátó, elégedett lehetett, hiszén á meghívottak mindannyian a Magyar Demokrata Fórumhoz . hasonlónak, illetve szellemiségében hozzá közelállónak vallották szervezeteikét. Ennek megfelelően a térségre jellemző azonos gondok megoldásának közös lehetőségét keresték a nemzetközi kerekasztal-beszélgetés tagjai. V. I. (Az összeállítást a második oldalon folytatjuk.) „Ne tapossatok rajta nagyon, / Ne tiporjatok rajta nagyon" — könyörgött a vesztett világháború után Ady a „győzőkhöz". Hiába. Sorsára hagyott hazánk nevében gróf Apponyt Albert 1920. június 4-én, a Párizs melletti Trianon-palotában aláírta a híres-hírhedt békediktátumot Mert ez nem szerződés volt. Kizsigerelték a Duna-medence korábban hegemón államát. Tönkretettek egy ezeréves kultúrát — önkényesen felszabdaltak egy országot. Soha, sehol, semelyik vesztes nemzettel nem írattak alá arányaiban ily eltúlzott békét. Szülőhazánkat alig harmadára, lakosságát 18,2 millióról 7,6-ra zsugorították, préselték, gyömöszölték. Az elcsatolt területek zömükben az „anyaországokhoz" vándoroltak, de így is több mint hárommillió magyar került idegen uralom alá. Az új anyák mostohagyerekként kezelték őket, épp csak megélhettek, nem kaptak könyvet, ruhát, szabadságot. De ezek az igazi Hamupipőkék megtanultak éhes gyomorral is magyarnak lenni. Adyban a mégis-, bennünk a mégsem-morál dolgozik. Mit lehetett tenni akkor? Szinte semmit. Az utóbbi időben egyre többet hangoztatott hivatalos jegyzék, az úgynevezett lettre d' envoi, melyet Millerand francia mimiszter, a békekonferencia soros elnöke adott át. volt az egyetlen szalmaszál. E jegyzékben, elismerve a békeszerződés bizonyos igazságtalanságait, nyitva hagyta a későbbi határkiigazítás legális lehetőségét. Mindössze ennyi táplálhatta a velejéig sértett nemzettel szemben a vitéz nagybányai Horthy Miklós nevével fémjelzett nemzeti öntudatot. E — Horthy ék által is — revíziósnak emlegetett politikát, az elmúlt időben nacionalistának, revansistának, sovinisztának, valamint irredentának nevezték. Nemcsak külföldön. Vajon mitől lenne túlfűtötten hazafias az a természetes gesztus e nemzetrázó katasztrófa után, hogy az országban e gyászos napot követően lobogóinkat félig levonták? Vagy az, hogy a fővárosunk Szabadság terén felállított Trianon-emlékmű (1945 után a munkásmozgalom állandó harckényszerének, és az osztályok egyenlőrégének hirdetői ezt „eltávolították") mellett a NEMZET lobogója szintén félárbocon volt tizennyolc évig, mígnem 1938-ban az első visszakapott részterületek ürügyén, a vásznában megfogyatkozott, csonka zászló pár arasznyival feljebb kúszhatott? Vagy esetleg azok a versikék bántották internacionalista dalokhoz szokott honfitársaink fülét, melyele ekképp hangzottak: „Csonka Magyarország nem ország, f Egész Magyarország mennyország", vagy netán ez: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, / Hiszek Magyarország feltámadásában!"? Az úgynevezett ötvenes években nem egy nemzetről, hanem egy(-két) személyről szóló opusokat szavalta kicsiny, töredék hazánk apraja-nagyja. Bár nem oly rég igyekezték megakadályozni a nemzeti öntudat kialakítását e sorok írójában is, szerencsére, ez messze nem járt a várt sikerrel. Történt ugyanis, hogy iskolai papírgyűjtés alkalmával az egyik, ízig-vérig úriember csak úgy volt hajlandó odaadni az újságokat, ha felsoroljuk a hét vezért. Majd mikor ezt teljesítettük, a hét törzset. Megyer és Keszi után, Jenőnél elakadtunk... Valahogy így maradhatott meg Trianon tragédiája is az iQ<zz szívű, tiszta érzésű honpolgárokban. Most mit lehet tenni? Egy biztós. Semmiképp sem azt, mit a jelenlegi első számú párt lélkes (de éppoly lelketlen) tdgjai műveltek nem oly rég, nemzetiszínű burokban — Romániában. Béklyó lenne rajtunk? Nem hiszem. Tizénhatmillió magyarért felel tizenhatmillió magyar. Nem létezhet semmiféle mesterséges kötőfék. Trianonról beszélni kell. Tisztába kell tenni e hétvenéves csecsemőt, ki ugyan már ingyen utazhat a villamoson, de még pólyás, és nem engedhetjük meg, hogy gyászos jellemével együtt nőjön fel. Mert északoii cséhül állunk. Keleti szomszédunknál magára marád a kárpátaljai magyar. Délkeleten segítségünk ellenére szakítják fel Trianon legvéraőbb sebét. Délen szépen, csendben asszimilálódunk. Nyugaton — röhögnek a markukba. Pés&2imista szájízzel és fekete tollal írom e sorokat. Egyre csak arra gondolok, hogy az emberi és polgári szabadságjogok kiharcolói, az igazi forradalmak zászlóvívói — a franciák, rhost milyen lelkiismerettel tekintenek vissza hetven 'év előtti őseikre, kik e gyalázatos tettet a hóhér szívével és lelkével vitték véghez. Feltéve, ha a mai mü,velt gall utódok tudják egyáltalán, hogy miről van szó. Ezt ugyanis erősén kétlem, A kései Clemenceau-k mellett még az ógörög filozófus, Szókratész halálról szóló bölcselkedése motoszkál a fejemben. A halálban az a jó — mondja —, hogy találkozhatunk korábbi nagyságokkal, de a légjobb, hogy nem halhatunk meg még egyszer. E szókrateszi tétel ránk, magyarokra, a magyar nemzetre többszörösen igaz. Dé, mint tudjuk, fel lehet ^támadni. Ha mi is. táti még aZ elvártnál is nagyobb gonddal viseltetünk a kisebbségékkel, a nemzetiségekkel szemben. Ha fékezni tudjuk rossz ösztöneinket, akkor esetleg könnyithetünk Trianon örökségén. S talán még a zászló is feljebb kúszhat... Csúrl A kos