Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-24 / 151. szám

1990. június 24., vasárnap Heti műsor 3 A fordulat még várat magára | Hol tart a magyar ipar? Hu meg hinni lehet az egy kori szlogeneknek, a májusi budapesti ipari show a beruházási javak szakvására volt. Érdemleges beruházás viszont Magvarországon évek óta nincs. A tökeínség még azoknak a nagy-, közép- és kisvállalkozóknak a beruházásait is szűkös keretek közé szorít ják, amely ek esetleg hajlandóságot mutatnának a fejlesztésekre. De az iparvállalatok túlnyomó többsége napi fűtési gondokkal küszködik, az ipari termelés mennyisége évekig tartó stagnálás után az elmúlt hónapokban jelentősen visszaesett. Milyen tehát a hazai ipar állapota? — erről kérdeztük dr. Szabó Imre államtitkár véleményét. - önnek a hajóskapitány sze- Ganz-Hunsiet, vagy a francia tőrep jutott a kurzusváltásban. Az ipari tárca áj vezérkara részére ön készíti elő az átadást, a magyar ipar jelenlegi helyzetének elemzését, a legsürgetőbb feladatok összegzését. .4; ipari termelés volumene az év elsó három hónapjában 6 százalékkal esett vissza a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. Egyértelmű veszélyhelyzetet jelez ez a visszaesés? kével megújított Ganz Árammérőgyár a ritka kivételek közétartozik. A hazai szakértők szerint a külföld a környezetszennyező technológiákat próbálja Magyarországra kihelyezni, és sokan igen veszélyesnek érzik ezt a beruházási tendenciát. — A külföldi töke szándékát a mi elhatározásaink igen kevéssé befolyásolják. Természetesen - A magyar iparban ma sok a vissza lehet utasítani az ajánlatoleszültség, s az összkép igen el- kat, de ezzel elsősorban magunlentmondásos. A vállalati veszte- kat károsítjuk meg. S most nemségek növekvő frendet mutatnak, csak a tőke fogadásának egyszerű Az 1989-es eredmények alapján tényére gondolok. Sokan azt hana vállalkozók deficitje megköze- goztatják, hogy a kohászati, az líti a 26 milliárd forintot, ennek építőanyag-ipari és az üveggyári közel fele. 12.4 milliárd forint az beruházások környezetkárosító iparban koncentrálódik. Évekig megoldások meghonosítását jecsak beszéltünk a piacszerkczet lenlik. Csakhogy ezek az uj rendátalakításának szükségességéről, idén viszont tényként kell elfogadniuk az iparvállalatoknak, hogy a rubelpiacon ma rendkívül szerek, amelyeket nálunk meghonosítanak. messze nem veszélyeztetik annyira a környezetet, mint a mi korábbi rendszereink. korlátozottak az értékesítés lehe- Viszont lényegesen jobb minótóségei. Nemhogy a forgalom nö- ,,égú alapanyag készülhet ezeknek velésére, hanem még a korábbi a technikáknak a felhasználásámennyiség elérésére sincs mód. val, ami a feldolgozóipar számára Ezeket az árukat nem lehet egyik ^m elhanyagolható körülmény, napról a másikra a konvertibilis Kétségtelen persze, hogy nagyon piacokon elhelyezni. jó lenne, ha a feldolgozóiparban Az arányok eltolódását a szá- legalább akkora, vagy még namok is jól érzékeltetik. Az ipari rubelexport (folyó áron. devizában számolva) mintegy 40 százagyobb külföldi tóke koncentrálódna. rnint az alapanyagiparban. — De ennek az érdeklődésnek lékkai kevesebb volt január-ápn- legalább részben elébe kellene lisban. mint 1989 azonos időszakában. A konvertibilis export 11 százalékos növekedése ugyanebben az időszakban jelzi a tendenmenni azzal, hogy a magyar ipar elmozdult a holtpontról, s hajlandóságot mutat szerkezetének átalakítására. Nem illúzió csupán a ciát, hogy ebben az irányban privatizációtól várni az annyira végre megkezdődött a váltás, óhajtott megújulást? Biztató előjelnek tartom, hogy a konvertibilis egyenleg 43 millió dolláros aktívumot mutat április végén a tavalyi 78 millió dolláros passzívummal szemben. — De a hirek szerint ez a változás nem a feldolgozóiparra, hanem az alapanyaggyártókra jellemző. A várakozásokkal ellentétben a külföldi tőke is elsősorban az alapanyagiparban kíván beruházni. A vegyes vállalatok révén eddig 450 millió dollár tőke került be a gazdaság vérkeringésébe, de ennek viszonylag csekély hányada jutott a gépiparba vagy a híradástechnikai iparba. A Tungsram, a Amíg a vállalatok tartós fizetésképtelenséggel küszködnek, s napi likviditási gondokkal bajlódnak. nemigen lehet számítani arra. hogy fejlesztési stratégiákat dolgozzanak ki. Hiszen tóke hiányában ez nem lenne több légvárak építésénél. A 200 milliárd forintos vállalati sorbanállás ördögi köréből addig nincs kiút. amíg valahol, valamilyen ponton azt el nem metszik. Ma már egyértelmű, hogy ezt a kört meg kell szakítani, s pénzt kell juttatni a rendszerbe. De az ilyen tőkeinjekció a kormányzati szervek és bankok együttes akcióját igényli. Az mar gyakorlatilag mindegy, hogy azt a pontot, ahol pénzt fecskendezünk a rendszerbe. Csepel Autógyárnak. Ikarusnak vagy Videotonnak nevezzük. A lényeg, a ma teljesen megmerevedett pénzpiac valamilyen ponton mozgásba lendüljön. Az új kormányzatnak idóre lesz szüksége ahhoz, hogy teljes mélységig áttekintse a helyzetet. Gyakorlatilag a közeljövőben nincs túl sok remény arra. hogy a láncreakció megkezdődjön, holott a vállalati sorbanállás akár néhány hét alatt olyan válságot robbanthat ki. amilyet a parlament — a jelek szerint — fel sem tételez. A gazdaságban vannak olyan helyzetek, amikor bizonyos kérdések eldöntése nem túr halasztást. még akkor sem, ha az ország pillanatnyilag a kurzusváltással van elfoglalva. Márpedig a privatizáció csak akkor hozhat érdemi változást, ha nem teljesen tönkrement vállalatok várják a talpraállást a külföldi lókétól. — A hazai ipar erősen polarizálódik. Miközben a vállalati veszteségek a jelek szerint megállíthatatlanul növekszenek, néhány ágazat — így például a vegyipar, az alapanyag- és energiatermelő ágazatok — rekorderedményeket könyvelnek el. Az eredménynövekedés az iparban átlagosan 30 százalék volt; a vegyiparban megközelítette a 60 százalékot, a kohászatban meghaladta a 80 százalékot. Az összkép tehát meglehetősen kusza. Ha összességében értékeli a hazai ipar eredményét, véleménye szerint továbbra is leszálló ágban van, vagy érzékelhetők már a kibontakozás jelei? — Évekig szerkezetátalakításról beszéltünk, s a gyakorlatban jóformán nem történt semmi. Mostanában ugyan elsősorban a problémákról esik szó. de a háttérben mégis érdemi változásoknak lehetünk tanúi. Sok gyengén gazdálkodó vállalat menekült különböző társasági formába, és az alacsony hatékonyságú, veszteséges állami nagyvállalatok számára a részvénytársaságokká alakulás a továbblépés egyik fontos eszközévé vált. A kis, 300 fó alatti ipari szervezetek termelése is emelkedett az elsó negyedévben, becslésünk szerint 10—15 százalékkal. Persze ennek lényeges feltétele. hogy végre megkezdődjön a termékszerkezet-váltásokat megalapozó műszaki fejlesztés. A beruházások alacsony színvonala a gazdálkodói szférában — ezen belül is elsősorban a feldolgozóiparban — helyenként még a jelenlegi termelési színvonal fenntartását sem tette lehetóvé, a technológiai megújulás pedig végképp elmaradt. Ez a 4-5 éves stagnálás évtizedekre visszavetheti a magyar ipart. A gazdaságba pénzt kell áramoltatni, s az új kormányzatnak olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek ezt a tőkemozgást elősegíthetik. — Említette, hogy az iparv állalatok egy részének sikerült megerősítenie pozícióit a nyugati piacokon, és ez jótékonyan halott az ipar konvertibilis forgalmának erősödésére. Mely iparvállalatok tudják az annyira áhított fordulatot végrehajtani? — Számokat sorolhatok, de úgy érzem, hogy a statisztikák némileg félrevezetóek. Hiszen ott, ahol korábban igen alacsony volt a dollárexport mennyisége, az abszolút mértékben még nem jelentós növekedés is magas szá•zalékos arányt mutat. De semmiképpen sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy például a Csepel Művek Fémmú 120 százalékkal, a Lőrinci Hengermű 35 százalékkal, a Magyar Gördülőcsapágy Múvek 40 százalékkal, a Magyar Vagon- és Gépgyár 33 százalékkal. a Hűtőgépgyár 20 százalékkal, a Magyar Kábelmúvek 75 százalékkal növelte forgalmát a konvertibilis piacokon. A vegyipari vállalatok közül az ÉszakMagyarországi Vegyiművek 220 százalékkal, a Dunai Kőolajipari Vállalat 22 százalékkal növelte dollárexportját. A Biogal Gyógyszergyártó 87 százalékkal több terméket exportált Nyugatra. A könnyűiparban a rövidáru, a kötóipar. a bór- és szőrmeipar, valamint a cipóipar átlagosan 50 százalékkal növelte eladásait dollárrelációban. De hadd tegyem hozzá, itt a mennyiségek kisebbek. mint a többi ágazatban lévó vállalatoknál. A listából az is kitűnik, hogy a feldolgozóiparban zömében elmaradt a fordulat. — Mennyire reális az a várakozás, hogy a külföldi tőke milliárdos nagyságrendben befektetésekkel gyorsítja majd a hazai ipar fejlesztését? — Évek óta latolgatjuk ennek a lehetőségét, de egyelőre a külföldi töke csak szerény mértékben hatolt be a magyar piacra. Ha a politikai stabilitás megteremtése után a gazdaság is bizonyosságot tesz a fogadóképességéról. akkor elképzelhető, hogy már az idén erősödik a befektetési hajlandóság. B. ZS. Csernobil: A vég nélküli katasztrófa A nagy szovjet birodalom immár száz sebből vérzik, s mindenekelőtt ez lehet az oka, hogy nehezen tudatosul a világközvéleményben: ami Csernohilban történt, az az emberiség történetének legnagyobb műszaki katasztrófája volt. Volt? Hát éppen ez a tragédia, hogy szó sem lehet a múlt idő használatáról: Csernobil ma is fertőz. A leukémiás gyerekek és a torzszülött csecsemők látványa rendre elborzasztja a világot, de igen keveset hallani arról, miként is élnek azok a milliók, akik a többé-kevésbé fertőzött övezet lakói. Még azon is évek óta húzódik a mind elkeseredettebb vita. hogy mely köztársaságok mennyire fertőződtek. Kezdetben az elhallgatás, a bagatellizálás volt a fő szempont, ma bizonyos értelemben épp az ellenkezője, hiszen a fertőzött területek némi gazdasági támogatáshoz jutnak. Csakhogy a velejéig korrupt irányítási rendszerben szinte semmi garancia sincs arra, hogy a leginkább rászorultakhoz valóban eljussanak a viszonylag jobb egészségügyi, élelmiszer-ellátást biztosító költségvetési juttatások. Ugyanakkor a mai napig teljes a bizonytalanság abban a kérdésben, hogy a fertőzött területen milyen egészségvédelmi szabályokat szükséges betartani. Egyesek szerint a teljes biztonság érdekében a szennyezett területeken — ahol több, mint kétmillió ember él — meg kell tiltani a helyben termelt zöldség, gyümölcs, tej, az erdei gomba és vadgyümölcs, a halak és a vadak fogyasztását. Persze akik ismerik a szovjetunióbeli ellátási csődöt, azok jól tudják, hogy ez betarthatatlan kívánalom. Képtelenség ekkora népesség élelmiszer-ellátását évekig, esetleg évtizedekig kívülről megoldani, miközben a boltok szinte az egész birodalomban konganak az ürességtói. A szakmai hozzá nem értés miatt állítólag sok száz millió rubelt dobtak ki olyan sugárvédő beruházásokra — folyók gátjaira, szennyezett föld elszállítására —. amelyek semmivel sem enyhítették a veszélyt. A szakértők szerint az úgynevezett „sugártemetók" egyszerűen elrémisztők. Szinte egy sincs, amelyiket az összes szabály betartásával építettek volna meg, alig készültek betonteknők, betonborítások. A „temetők" többnyire műanyag fóliával bélelt hatalmas gödrök, amelyekből egy-két év múlva a talajvíz kimossa a radioaktív hulladékot, s ez beláthatatlan veszélyeket jelent az akár több száz kilométer távolságra élőkre is. A víz egyébkent is igen alattomos a sugárszennyezés szempontjából. A gyakorlatilag halott folyóvá vált Pripjaty medencéjében — amely egymaga nagyobb Magyarországnál —, az összes folyók radioaktív iszapot hordoznak a Dnyeperbe. A kijevi víztároló máris időzített bombává vált, a vize még tiszta, de az alján 60 millió tonna ..fénvló". azaz sugárszennyezett iszap van. A szakértők szerint nagy veszélybe került a Dnyeperen levő villamos erőmüvek egész sora. le egészen a Fekete-tengerig. Márpedig ebben a térségben 40 millió (!) ember él! A helyzet több mint kétségbeejtő. Az Izvesztyija szerint a teljesen zárt zóna sorsa is kétséges. A növényzet elpusztult, a tózeg kiszáradt, mindennaposak a tüzek. Ugyanakkor az egész csernobili erőmű állapota is mind aggasztóbb. A baleset után a szakértők magabiztosan azt állították, hogy teljesen veszélytelen a többi blokk működése. Azóta több mint harminc esetben mondtak csütörtököt a berendezések, ezek közül tizenháromszor a kezelőszemélyzet hanyagsága volt az ok. Akárcsak négy éve. az emberiség történetének eddigi legsúlyosabb baleseténél. amelynek hosszú távú következményei itt. Európában ma mégegváltalán nem tisztázottak. Egérfogó Majdnem megsajnáltam egyik kedvenc tévériporteremet. amikor halálraváltan és reszkető hangon bejelentette, életére törnek, kapja a fenyegető leveleket, hogy megverik, tönkreteszik az autóját, mert az a bizonyos gól nem öngól volt. Merthogy a stadion fényújságjára is az NSZK-beli Völler nevét írták, s a FIFA is úgy döntött, hogy a német játékos a gólszerző. Szó sincs tehát öngólról. Csakhogy akik erre fogadtak az Amondó nevű szellemtelen és épületes játékban, azoknak jókora csalódást okozott a döntés, tudniillik minden kétséget kizáróan az egyik védőjátékoshoz is hozzáért a labda, mielőtt a hálóban kötött ki. Mindegy, a döntés megfellebbezhetetlen, legfeljebb Rózsa Gyuri bánja... Merthogy dönteni tudni kell. Nem, ma már nem a tőkét, azt inkább vadászni, horogra kapni, elejteni, magunkhoz szelídíteni, hozzánk édesgetni kellene. S ehhez jó döntések sorozatára lenne szükség. Csakhogy egyre inkább úgy tűnik, napjaink viszonyai között jó döntéseket hozni egyet jelent tűre bukkanni a szalmakazalban. Mert teszem azt, ami jó döntésnek ígérkezett egy fél esztendeje, azt ma ostoba, apolitikus, zavart keltő, felforgató tettnek minősítik. Lehet benne valami, hiszen az akkor még ellenzékben lévó pártok egy része méltóságos és demokratikus döntésnek ítélte, hogy a köztársaság elnökét a nép válassza, közvetlenül. A hatalom bársonyszékeiből nézve ennek fölemlegetése meglehetősen idegesítően hat — legalábbis ez derül ki az egyszerű tévénéző és újságolvasó ember számára. Arra is odafigyel, hogy ellenzékként 100 ezer aláírás okos döntés volt. ma félmillió is megkérdőjelezhető. Egyszóval a döntések csak valamilyen szempontból, kizárólag egy-egy érdek fénykoréból jók vagy rosszak. Emlékeztethetek más példákra is — távoli városokból és a saját portánkról egyaránt. Északi nagyvárosunk választott testülete évekkel ezelőtt döntést hozott, hogy a cigánylakosság életkörülményeinek javítására amolyan kisebbfajta lakótelepet létesít. Amire elkészültek a házak, az öntudatra ébredt társadalmi rétegekkel, különböző gondolkodású emberekkel együtt a cigányság is megjelent a közéleti terepeken, s immár gettósításról. antihumánus cselekedetről, diszkriminációról beszéltek, fejeket követeltek. világfórumokhoz interpelláltak. Hasonló helyzetet ez a város is megélt. Vagy hadd utaljak a hajléktalanok kálváriájára. Érdekeik képviselői nemes szándéktól vezérelve szorongatták a tanács vezetését, mígnem a kikényszerített ideiglenes megoldás lehetősége legalább akkora felindulást keltett a környék lakói között. Több. mint kétezer aláírást gyűjtöttek a leendő hajléktalanbázis ellen. Van-e jó döntés, születhet-e megnyugtató, széles társadalmi rétegeket kielégítő törvény?! Napjainkban aligha. Minden jelenség. terv. tett annyiféleképpen értelmezhető, ahány érdek meghúzódik a mély rétegekben. A szabadtéri fejlesztését nem viseli el a külterületi lakos, aki járdalapokért kiált; a munkanélküliek keseredetten rántják ökölbe a kezüket, ha nagy prémiumokról hallanak; a hajléktalanok az újszegedi villákat irigylik, a pártonkívüli egyetemi tanár rektori székre pályázik, megkérdőjelezve minden további döntést, a kocsmapultra könyökölve masszív alkoholisták éltetik vagy szidják a rendszert. Az ő döntésük legalább egyértelmű: Még egy deci cseresznye és egy korsó! Milyen más a sport világa! — sóhajthatnánk, hiszen ott (majdnem) minden objektív, a döntések — mióta sok helyütt kikapcsolták az embert, mint a bizonytalanság és gyarlóság tényezőjét — megfellebbezhetetlenek . Csakhogy kiderülhet, a századmásodperceket kimutatja az elektronikus időmérő, de az ajzószereket nem. A támadás-visszaszúrás is többféleképpen értelmezhető, a jégtáncban, a művészi tornában a döntéseket szubjektív motívumok, kulisszák mögötti harcok is színezik. Mondják. Sejtetik. S előfordul, hogy a gól vagy öngól kérdésében FIFA-döntésre szorulunk. Nem hiszek a „döntés elótt demokrácia, a döntés után diktatúra" demagógiájában. S abban sem. hogy teszem azt, egy színházban a szereplókijelöléssel minden művész egyetért. Van-e meg- vagy inkább feloldás? Mert döntések nélkül nem működik egyetlen közösség sem. Ám demokrácia nélkül sem. A kettő feloldása a politika művészete. Most egyszerre járjuk a demokrácia iskoláját, vezetó politikusaink a művészképzőt. (Bár néha professzorosdit játszanak. és diktatúrákra emlékeztetón viselkednek.) Természetes, döntéseink nem mindig egy életre (?) szóló ,.Igen"-nel egyenértékűek. Minivilágunk gyalogtempójú mindennapjaiban kis döntések sorozata kísér bennünket. S ezeket is - noha az élet természetes rendjének folyamataként kellene megélnünk —. immáron döntésekként fogjuk fel. Döntenünk kell forintjaink beosztásáról; arról, megvesszük-e a vasárnapi Délmagyart; döntésként fogjuk fel. elmehet-e a család az anyuka születésnapján étterembe ebédelni, hogy erre a napra fölmentsük a mosogatás keserveitói; döntés az, hogy csinálunk-e gyereket, lemondunk-e a fiatalság sok öröméről, csakhogy évek múlva lakáshoz juthassunk; elvállaljuk-e a felkínált, kecsegtető állást stb. S már akkor is a döntés felelőssége nehezedik ránk, ha egyértelmű, gondolkodás nélküli, rutinlépéseket teszünk. Túl sok terhet rak a nyakunkba ez a világ. Dönteni pedig — mint ahogy hajózni is — muszáj. Jó szelekkel, áttetsző viszonyok között, megbízható műszerekkel mindkettő könnyebb