Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)
1990-06-23 / 150. szám
12 Hírek 1990. június 23., szombat Az Újszegedi Sportcsarnokban a JATE Természettudományi Karán idén végzett 210 nappali és 51 levelező tagozatos hallgató kapja meg az ötéves eredményes munka után őt megillető diplomáját. A sikeresen államvizsgázott bölcsészek az ifjúsági házban az élelmiszeripari főiskolások pedig a Tisza Szálló koncerttermében vehetik át diplomájukat. Mindhárom ünnepség délelőtt 11 órakor kezdődik. Ugyancsak a József Attila Tudományegyetemen, a Dugonics téri aulában a délelőtt folyamán egyetemi doktorokat avatnak; s mint arról tegnapi lapunkban hírt adtunk, doktoravatási ünnepséget rendeznek a SZOTE-n is. Alkalmi festők A szó szoros értelmében alkalmi szakembereket fogadott meg egy szegedi polgár, 6 az is biztos, hogy sokszorosan megbánta már. Az utcán ismerkedett össze két férfival, akik videokazettát árultak. Miközben üzleteltek, szóba került, nem tudnának-e festőt ajánlani, egy bejárati ajtót kellene újramázolni. Már hogyne tudnának — válaszolták —, itt vannak mindjárt ők maguk. A sértett a lakására vitte őket, majd elment otthonról, hogy dolgozzanak a „festők" nyugodtan. Az alkalmi mesteremberek munkához is láttak, mire a sértett hazaért, akkorra megléptek 40 ezer forintjával. Meleg, nyári idő Eleinte egyre többfelé erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és szórványos záporok, zivatarok alakulnak ki, majd csökken a felhőzet, és szombaton ismét több órára kisüt a nap. A szél éjszaka átmenetileg északnyugatira fordul és megerősödik, szombaton gyenge, változó irányú szél. A hőmérséklet hajnalban 13, 18 fok között, kora délután 26 fok körül alakul. Wartburg, a faszelő Az ember lélegzete néha úgy elakad, mint egy Wartburgé az endékás mesefilmekben. Íme: az ipari forradalom, úgy tűnik, most tört be mihozzánk, bár már vártuk, éjt nappallá, magunkat lóvá téve. Szörnyeteg ez, vagy miosoda? Egy rosszul elsült büvésztrükk, vagy egy tökéletes karambol megejtő eredménye? Ez egy járgány, lámpa nélkül, de ugyan, derüljön fény miiétére, levegőt majd utána vegyünk. A fenti homályos ábra egy fűrészgépet „takar", melyre joggal mondható, ahogy a zsák a foltját vak a poharat, úgy a Wartburg is megtalálja fűrészgépét. Gyors, úti faszelő. Nyilván, a sofőr maga alatt vágja a fát. Vagy hogy működik? Tipp: a tulaj kisvártatva. Adidassportcipöjében beül a volán mögé. gázt ad, és találomra rója az utakat, az aszfaltízü utakat. A szolgáltatásokra éhes ember száját törölgetve áll az út szélén, s mint jó stopos, beint a tulajnak, aki fékez, és rögvest nyélbe ütik (ásó, kapa) az üzletet. A fa szótszelve, roboghat tovább... talán Berlin utcáin is feltűnik egyszer, ha a tulajnak van némi üzleti érzéke. Ha van, múzeumi tárggyá teszi a gépet. Már csak azért is, mert úgy hiszem, e szimbiózis nem arat túl nagy tetszést a közlekedésrendészeten. Egyébként meg kell mondjam, ehhez képest Marcel Duchamp alkotása, a bárszékbe állított biciklivilla, gyöngéd, lányos allűrnek tetszik. P. Sz. MINI KOMMENTÁR Piszkos anyagiak A Belügyminisztérium nem késlekedett világgá kürtölni, hogy egy esetleges népszavazás 350 millió — későbbi kalkuláció szerint: 500 millió — forintba kerülne. Hadd csettintsen a polgár: bezzeg erre jutna pénz ... Érdekes: a BM valóban a mindenkori kormány szolgálójának tűnik, hiszen a népszavazást az ellenzéki MSZP szorgalmazta leginkább. Kérdés: a BM jelenlegi dolgozóinak többsége az ántivilágban melyik pártnak volt a tagja? S aláírták-e régi pártjuk népszavazást követelő iveit? S. I. MAROSCSŰCSIAK — A HONVÉD TÉREN IS Az erdélyi maroscsúcsi gyülekezet énekkara is részt vesz vasárnap délelőtt 11 órakor az istentiszteleten a Honvéd téri református templomban. Igét hirdet a gyülekezet lelkipásztora, Viski Péter. NAPKÖZIS TÁBOR Nyári napközis tábort szerveznek július 2. és augusztus 17. között általános iskolások számára az újszegedi ifjúsági központban (7 —16 óráig). Játék, sport, kreatív programok — és a strand — várják a gyerekeket. Jelentkezés: Szeged, Eszperantó utca 1., 15—18 óráig. A VÁROSI TV MŰSORA Ma 16 órától vtv-mozi — Az Asszonyok című francia filmet vetítik — főszerepben Brigi tbe Bárdot. Továbbképzés — egyházi iskolák tanárainak A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) a Miasszonyunkról elnevezett Iskolanővérek és a Piarista rend előadóival együttműködve bevezető továbbképzést tart katolikus egyházi általános és középiskolákban tanítani kívánó pedagógusok részére, június 25—26-27én, a KÉSZ Dugonics tér 12. szám alatti központjában. Az egész napos foglalkozásokon délelőtt-délutám 2—2 kötött előadás mellett, szabad megbeszélésekre és egyéni konzultációkra nyílik lehelőség. A részletes programot a KÉSZ-központban függesztik ki, illetve a sajtóban megjelentetik. A részvétel díjtalan. Minden érdeklődőt várnak. Erőszak az úton Félreértés — Jean, ma étteremben ebédelünk, hozza az ágytálamat! — Minek, uram; — Becsináltlevest akarok enni! (aser) HALALOS BALESET Előzés közben halálos baleset történt csütörtök éjszaka a röszkei úton. Egy budapesti kamionos hazafelé tartva kismotort előzött, s közben összeütközött egy ugyancsak hazaigyekvő (határ felé tartó) jugoszláv személykocsival. A baleset következtében a személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette, utasa könynyebben megsérült. ÚTBONTAS A szegedi vízművek június 25-étől, hétfőtől vízvezeték rekonstrukciót végez az Oskola utcában, az Oroszlán ós a Somogyi utca közötti szakaszon. A munkák miatt az AJabárdos vendéglő és a gyermekorvosi rendelő közötti szakaszon félpályás útlezárás lesz, ezért itt tilos a parkolás. A munkálatok körülbelül 10 napot vesznek igénybe. KITILTOTTAK A SEGÉDMOTOROKAT Mától megváltozik a forgalmi rend a Kossuth Lajos sugárúti gyalogos- és kerékpárúton. A Tavasz utca és a Rókusi krt. közötti szakaszról ugyanis kitiltják a segédmotor-kerékpárokat. Ezentúl tehát csak a gyalogosoké és a kerékpárosoké ez az útvonal. Biciklivel indult el Szegedről tegnap délután egy óra körül egy asszony. Az 55-ös úton, Domaszék irányában haladt, amikor egy 1500-as Lada fékezett mellette. A benne ülő külföldiek azt kérdezték tőle, merre van Kelebia? Készségesen és gyanútlanul megmondta, megmutatta, ám az autó ahelyett, hogy tovább ment volna, leszorította a bicikliző nőt az útról, az utasok kipattantak, a kerékpárt betették a csomagtartóba, az asszonyt az autó hátsó ülésére. A műútról hamarosan letértek egy földútra, a kocsi két utasa megerőszakolta a nőt, majd elhajtottak. A szerencsétlen megőrizte annyira a lélekjelenlétét, hogy megnézte a rendszámtáblát, s egy magyar autós segítségével értesítette a rendőrséget. Röszkén, a határon elkapták a három jugoszláv állampolgárt, kettejüket őrizetbevették, büntetőeljárás indul ellenük. Ugyancsak eljárás indul a harmadik személy, a bűnrészességgel vádolható sofőr ellen. Megalakult a Délmagyarország Kft. Tagjai: e lap újságírói, a szerkesztőség dolgozóiból szerveződött Délmagyarország Újságíró Egyesület és a Dél-Francia Nice-Presse-Invest. (x) DELMAGYARORSZAG Politikai napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Főszerkesztő-helyettes: Sulyok Erzsébet Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10.. Sajtóház 6740. - Telefon: 24-633. Telex: 82-282. Telefax: 13130. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Suranyi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 Ft - a vasárnapi lapokkal együtt 121 Ft. ISSN 0133—C" DM RÖVIDEN — NAGY LÁSZLÓ KÉPTÁRCÁJA Baharin és Párizs M a, szombaton, ismét tele lesz a város — s valószínűleg, annak éttermei is, úgy déltájt — öltönyös, nyakkendős fiatalemberekkel és csinos hölgyekkel, valamint családtagjaikkal. A tudományegyetemen és az élelmiszeripari főiskolán ugyanis diplomaosztó ünnepséget tartanak; sőt mindkét egyetemen doktoravatást is rendeznek. Új elnökséget választott a Magyar Szocialista Párt szegcdi szervezete: a 11 tagú testület átlagéletkora nem éri ej a 40 esztendőt, s az elnök, Szemök Árpád mindössze 25 éves. (Tavaly ilyenkor ő is az öltönyös-nyakkendős diplomaátvevőkhöz tartozott.) Megtalálták az elveszettnek hitt Dancsó Renátát, akinek fényképét tegnapi lapszámunkban közöltük. E fénykép és személyleírás alapján a rendörségre számos bejelentés érkezett. A megkönnyebbült szülök telefonon mondtak köszönetet szerkesztőségünknek. Ennek örömére — javasoljuk —, szombati kikapcsolódásképpen olvassák el az alábbi, egy különös sorsú Wartburg gépkocsiról szóló írásunkat. Állítjuk: megéri. Az MSZP új városi elnöksége A Magyar Szocialista Párt szegedi tisztújító összevont taggyűlésén az alábbi elnökséget választották meg: városi elnöke: Szemök Árpád matematikus, JATE (23 éves); alelnökök: Kiss Ernő népművelő, Bálint Sándor Művelődési Ház igazgatója (36 éves); dr. Újvári Márta jogász (42 éves); elnökségi tagok: Básthy Gábor mérnök, JATE (32 éves). Dunai József épületgépész, pincegazdaság (37 éves), Kónya Gábor villamosmérnök. FE-NO Kft. (43 éves), dr. Lovászi József népművelő, CSMT munkatársa (41 éves). Miklós Károly munkás, Volán-művezető (39 éves), dr. Nemcsók János tanszékvezető egyetemi tanár, JATE (41 éves), dr. Révész Mihály tanár. Deák gimnázium (57 éves), dr. Tráiser László tanár, SZOTE (50 éves), Diplomaosztás, doktoravatás