Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-23 / 150. szám

1990. június 23., szombat 80. évfolyam, 150. szám ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 101+20 forint Ára: 5,30 forint Francia kapcsolat Segítőkész amerikai nagybácsik — Kolozsvárott még nincs, Zágrábban már van magyar főkonzulátus — Nem veszélyeztetjük Szerbia szuverenitását Antall József magyar miniszterelnök az NSZK-ból Franciaországba érkezett. E tény jóval többet jelent egy „sima" diplomáciai hírnél; jelzi a kormány „erőlködését", hogy ne könyveljék el külföldön hazánkat olyan ország­nak, amely az eddigi, kényszerű szovjet orientációt szük­ségszerű német orientációval cseréli fel. Párizsban kor­mányfőnk jelezte: örvendenénk, ha nem vennének ben­nünket egy kalap alá a többi kelet-európai országgal, kü­lönösképpen a nagy franciabarát (-rokon?) Romániával... Miközben kétszázmilliós — feltételekhez kötött — hi­telt kapunk az általunk istenített Nyugattól, addig a Szov­jetunió immár 5 milliárd márkás hitelt tudhat magáénak, melyet az NSZK biztosított számára, s melyet tetszés sze­rint felhasználhat. Hiába no, a nagyságrendek... Pedig nem az unió engedte át határán elsőként a keletnémet „menekülteket" Némi vigasz, hogy az amerikaiak azért segítik a magyar tőzsdét. Tetszik nekik. Sandi István Hétfői módosítások Az Országgyűlés követke­ző ülését 1990. június 25-én délelőtt 10.30 órai kezdettel tartják. Az ülésen a testület várhatóan az alábbi előter­jesztéseket tárgyalja meg: törvényjavaslat a bírósági népi ülnökök megbízatásá­nak meghosszabbításáról; törvényjavaslat a földről szó­ló 1987. évi I. törvény módo­sításáról ; törvényjavaslat a lakáscélú állami kölcsönök után adófizetésről szóló 1989. évi XLIX. törvény hatályá­nak rendezéséről; törvényja­vaslat a bányászatról szóló 1960. évi II. törvény módosí­tásáról; törvényjavaslat az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvény­erejű rendelet módosításá­ról; országgyűlési határozati javaslat a nem pártként be­jegyzett társadalmi szerveze­tek költségvetési támogatá­sának elosztásával kapcsola­tos feladatokról, ezek egy ré­szének megvalósítására ide­iglenes bizottság létreho­zásáról ; országgyűlési hatá­rozati javaslat a Magyar Köztársaság és a Varsói Szerződés viszonyáról. A testület ezentúl várható­an személyi kérdésekben is dönt, megválasztja a Legfel­sőbb Bíróság elnökét és a legfőbb ügyészt. „Franciaország jelentős szerepet tölthet be a közép­kelet-európai térségben. A magyar—francia kapcsola­tok múltját semmi olyan nyomasztó emlék, politikai tényező sem terheli, amely meggátolhatná az együtt • működés dinamikus fejlesz­tését" — hangsúlyozta egye­bek között Antall József miniszterelnök francia part­nerével, Michel Rocard-ral pénteken délben a Mati­gnon-palotában megtartott tárgyaláson. A két kor­mányfő tanácsadói kíséreté­ben több mint egyórás meg­beszélést tartott, majd az eszmecserét a francia kor­mányfő által adott munka­ebéden folytatták. Antall József arra kérte Franciaországot: ne tekint­se egynemű térségnek Kö­zép- és Kelet-Európát, ke­zelje differenciáltan a tér­ség országait, hiszen bizo­nyos, alapvetően azonos vo­nások mellett jelentős kü­lönbözőségek is jellemzik ezeket az államokat. Ro­card válaszában hangsú­lyozta, hogy a francia kor­mány készen áll erre a dif­ferenciált megközelítésre. „Nagy figyelemmel kísérjük az új magyar kormány első diplomáciai lépéseit, és tá­mogatjuk csatlakozási szán­dékát az Európa Tanácshoz" — mondotta egyebek kö­zött. A miniszterelnök párizsi látogatása arról tanúskodik, hogy a budapesti kormány szélesíteni akarja politikai, gazdasági és kulturális kap­csolatait Franciaországgal, megmutatja, hogy milyen prioritásokat tűzött maga elé a magyar kormány — írja pénteken Antall József párizsi látoga­tása elé írt cikkében a Le Quotidien de Paris című francia lap. Megálla­pítja: Antall József Bonn­ból érkezik és Moszkva lesz legközelebbi látogatásának célja. — Párizsi útjával mintegy ellensúlyozni akar­ja a német és a szovjet be­folyást Magyarországon. A Le Quotidien de Paris ,utal arra, hogy Magyarország növelni akarja a gazdasági együttműködést Franciaor­szággal. Ezen belül különö­sen érdekli a korszerű fran­cia technika alkalmazása, a francia beruházás, a vegyes vállalatok létrehozása. (Az összeállítás a 2. oldalon folytatódik.) Egy magyarországi — Párizsban VASARNAP IS ®ÍMMm»lHÍ® Antall József párizsi munkaprogramjának első állomása a Francia Gyár­iparosok Szövetségének székháza volt. A magyar miniszterelnököt Francois Perigot, a szövetség elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a francia cégek is je­lentős pozíciót szeretnének nyerni a magyar privati­zációs program megvalósí­tásában. A tartalomból: — Portré Kun József vásárhelyi parasztíróról — „Meg tudok buktatni ötven elnököt" — beszél­getés Lech Walesával — Szovjetunió: Nyomor a köbön — Szerzeteséletek Tőzsdepremier Vették az IBUSZ-t IBUSZ-t vegyenek — írtuk szűk két héttel ezelőtt, s mára az is kiderült, kínálásunk nélkül is vették. Azaz, csak vették volna, mert huszonháromszor annyian akar­tak az ezer forint névértékű, 4900 forint árfolyamértékű részvényekből vásárolni, mint amennyit egyáltalán kibo­csátottak. Ez már önmagában is elég szép siker, nem ma­radt tehát a Vagyonügynökség nyakán az eladatlan érték­papír. Az alaptőke-emelés, a részvényjegyzés célzottan esett egybe a Budapesti Ér­téktőzsde ünnepélyes meg­nyitásával. Az már csak a magánvéleményem — bár lehet, nem állok vele egye­dül —, hogy egy kicsit min­denki rátartott erre a tranzr akicóra. Sem az Állami Va­gyonügynökség, sem az IBUSZ Rt., sem a tőzsde­alapítók nem engedhették még maguknak mindjárt az elején a látványos kudar­cot. Elgondolni ls rossz, mi történt volna, ha nem jegy­zik le az összes kibocsátott részvényt, és a tőzsde nyi­tásának napján azonnal le­esik az árfolyam. Szóval sikerült szépen kezdeni, sikerült úgy „va­gyonértékelni", hogy az mindenkinek tetsszen. Az irigyek azt mondják, szán­dékosan értékelték alul az IBUSZ-t, ezen keresztül a részvény árfolyamát. Sze­rintem ezt is tanulni kell, ® azon, hogy ez még mindig nem a klasszikus piac — nincs mit csodálkozni. Majd belejövünk. Mindenesetre az már ki­derült, jó lóra tettek azok, akik IBUSZ-részvényt vet­tek. Vásárolt — jegyzett — az utca embere tíz darabot valamelyik irodában június 11. és 15. között és várt. (Azért mondom a tízet, mert ennyit az óriási túl­jegyzés ellenére is minden kis befektető megkapott.) Mindenki várta tehát az első tőzsdenapot. A nyitás után röviddel felszökött az IBUSZ-rész­vény ára hétezer forint fö­lé, hiszen csak venni akar­tak, eladni viszont senki. Ez­után a kezdeti — szakem­berek szerint teljesen nor­mális — lelkesedés kissé alábbhagyott, és záráskor 1,4-es szorzón állt meg az árfolyam. Vagyis a részvény több mint 6 ezer 500 forin­tot ért. Ha valaki most úgy gondolja, el akar adni, meg­bízhat egy céget a közel harminc tőzsdealapító kö­zül. Természetesen vásárol­ni is lehet, ha arra speku­lálunk, hogy az árfolyam még tovább emelkedik. — Csökken vagy növek­szik az árfolyam a követ­kező napokban, hetekben? — kérdeztük Hudák Jánost, az IBUSZ értékesítési igaz­gatóját. — Nemcsak én, más szak­emberek is azt mondják, növekedni fog. Ez már csak azért is így lesz, mert min­denki venni akar. — Látszott ez a huszon­háromszoros túljegyzésből is ... — Kétségkívül, ennél is érdekesebb azonban, hogy külföldön nagyobb volt az érdeklődés, mint itthon. Az említett arányú túlkereslet csak átlag, a hazai ennél mérsékeltebb, a külföldi erőteljesebb volt. — Tehát a Bécsi Tőizsde is megmérte az IBUSZ-t és nem találta könnyűnek. — Igen. Ez azt is jelenti, hogy vegyes vállalat le­szünk, az ehhez kapcsolódó adókedvezményekkel. — Irigylem dolgozóikat, akiknek negyven részvény­ben maximálták a vásárlás felső határát, míg a kisem­bernek — amint utólag kiderült — csak tíz jutott. — Ekkora túljegyzésre ta­lán mi sem számítottunk. Kovács András Csúcsra járatott nemzet Két éve ez idő tájt, midőn a halála óta egyre gyak­rabban emlegetett állampárt az utolsókat rúgta, a társa­dalmi indulatok egy vízgazdálkodási beruházás körül csap­tak össze, szinte kettéosztva az egész nemzetet. Ez a mű­tárgy, a köznyelvben Bősnagymaros névre hallgató vala­mi, egyébiránt pedig gigantikusnak méretezett vízi erőmű puszta jelenlétével vonzotta az ítéleteket. Ügy működött akkor ez a félig kész „vizes blokk', akár egy mágneses erőtér, melyben mindenféle dolog a másikhoz való viszo­nyában kapta meg a számára kijelölt helyet. Aki támo­gatta a vízi erőmű fölépítését, az kommunistának, lobbis­tának vagy legjobb esetben kormánypártinak bélyegezte­tett. Aki viszont érveket sorolt a vízi erőmű várható kö­vetkezményei miatt a beruházás leállítása mellett, az ki­érdemesült az akkoriban még nem teljesen népszerű el­lenzéki bélyegzőre. Én magam egy könyvet áldoztam annak bemutatásá­ra, hogy milyen értelmezések javasolhatók a döntés meg­hozatala előtt, vagyis, több ezer oldalnyi tanulmány, je­lentés, dokumentum tanulmányozásával kívántam érve­ket szolgáltatni amellett, hogy elemző módon kell meg­közelíteni az egész jelenséget. Magyarán a vizsgálódás szükségszerűségét hangoztattam, mert világossá vált szá­momra, hogy a gazdasági-ökológiai problémahalmaz tel­jesen átpolitizálódott az ellenzék és a korszerűtlenül gon­dolkodók éppen aktuális vitái miatt. Ezzel azt is mondom, hogy ha rriost megkérdeznék: a vízlépcső ellenzői vagy támogatói között van a helyem, nem tudnék magam számára megnyugtató választ adni, de azt most is kiemelném, hogy politikai érvrendszerrel nem lehet ítélkezni egy gazdasági megfontolásokat kifeje­ző beruházásról. Mondom mindezt most azért, mert egyre jobban át­élem mindennapjainkban, hogy folyamatosan, tovább él a vizlépcsó-szindróma, azaz nem csupán a laikus tömegek, hanem a politikusi funkciók viselésére választott szemé­lyiségek sem tudnak különbséget tenni elemzés és ítélke­zés között. Itt van a köztársasági elnök megválasztásának kérdé­se. Aki aláírást gyűjt vagy ad a közvetlen választás mel­lett, az nem ismeri el a demokratikusan választott Or­szággyűlést, vagyis, támadja a demokráciát — így az egyik szélsőséges ítélet. Aki pártalkuk mérlegére teszi a leendő köztársasági elnököt, az lenézi a népet — így a másik. Pedig csak arról van szó, hogy melyik megoldás az ízlésesebb, a vonzóbb, a szimpatikusabb a többség szá­mára. Mert az egyik azt mondja: a szabad választások után az átmenet éveiben támogatni illik a friss győztest, például azzal is, hogy megengedjük számára aktuális po­litikai konszenzust fejezzen ki rövid időre választott köz­társasági elnökével. A másik pedig azt javasolja, hogy a miniszterelnöknél gyengébb politikai izomzatú elnököt a népfelség jegyében válassza meg maga a nép. önmagában, látható, egyik javaslat sem antidemok­ratikus. Mégis leantidemokratázzák egymást az ellenfelek, sokszor önös érdekeket föltételezve egy-egy következetes magatartásban. Ha jól megnézzük, nem is az átpolitizáltságról van itt szó — e kérdéskör vagy bősnagymaros esetében —, ha­nem egy elemzendő jelenség túlpolitizáltságáról. Aligha­nem joggal írok túlpolitizáltságot, hiszen a politikai, sőt pártmögöttes keresése az egyik fő tevékenysége immár a magyarnak. Tapasztaljuk a legújabb kori levél- és telefonözönben, hogy egy-egy cikkünk mögött folyton pártérdekeltséget keresnek a közölt véleménnyel vitatkozók. Feltételezik te­hát, hogy egy-egy írásnak, sőt szerzőjének is van „felső kapcsolata". Ezekben a feltételezésekben aztán az a né­zet is megacélosodik, hogy eleve nem létezhet független sajtó, sót, a sajtószabadságot maguk az újságírók talál­ták ki — önmaguknak. Nemrég visszaadtuk egy független kisgazda politikus kéziratát, mert abban más politikai szervezetet sértő, az érvelést mellőző kijelentések virítottak. A kisgazda — függetlenül békés beszélgetésben született megállapodá­sunktól — telekürtölte pártját sértődöttségével, majd egy­ségbe forrva bojkottot hirdettek meg a Délmagyarország ellen. Néhány napja megkerestük a párt helybeli vezető­jét, nyilatkozzon nekünk. No, nem a bojkottról, hanem arról, ami iránt egy politikailag semleges lap érdeklőd­het: a helyzetről. A pártvezető bevallotta: mást várt tő­lünk, nem ilyen emelkedett magatartást. Az eset nem egyedi. Reggel egy névtelen telefonáló lebarmoz, mert támadjuk a kormánypártot, este egy tíz­fős asztaltársaságtól mást se kapok, mint, hogy túl lojá­lisak vagyunk az új hatalommal. Megfeddnek azért, hogy alig írunk az MDF-ről, holott éppen az MDF-es minisz­terelnök kért a sajtótól türelmet. Állítólag a népszavazás és Király Zoltán mellett állunk, pedig csak arról szólnak elemzéseink, hogy ki, mit, miért mond. Tudom, minden megjegyzésben a véleményszabadság nyilvánul meg, ám elég gyakran párosul ez a kizáróla­gosság reflexével, a személyes sértődöttséggel. Az elfoj­tott indulatok és szorongások politikai mezt és pártjel­vényt kapnak, mert pluralizmus van immár, többpárti de­mokrácia. Aki még emlékszik, tudja: a dunai vízi erőművet csúcsüzemben kívánták működtetni, azaz a duzzasztott tengert naponta kétszer lezúdítani. A szakemberek egy része azt mondta erre: rángatják a vizet. Aki keményeb­ben fogalmazott, a vécé leöblítését emlegette. Mindkét ki­jelentésben elrejtőzött a tartalom: nem szimpatikus, sőt, talán veszélyes is a csúcsra járatás. Energiák feltöltése, zuhatag leeresztése: próbatétel embernek, anyagnak egy­aránt. Ügy látom, most az egész nemzet jár csúcsra. Politi­kai ítéleteink csúcsüzemben zuhognak. Időben szeretnék szólni: a turbinákat még csak most szerelik. Dlusztus Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom