Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-22 / 149. szám

1990. június 22., péntek Sport — panoráma 7 A zákányszéki labdarúgók szerint Bajnoknak lenni nagyszerű dolog A megyei II. osztályban győztes Zákányszék labdarúgó­csapata: Ótott-Kovács, Széli, Bába, Bozsó, Fodor, Palotás, Tóth János edző. Guggolnak: Szélpál, Borbás, Tóth T„ Kószó, Nyilasi, Simái. A képről hiányzik: Jó járt, Veress, Tanács, Kazi, Nacsa, Kovács Z. A közelmúltban befejező­dött megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság legjobb csapata a Zákányszék lett. Első helyen végezni minden­féleképpen felemelő érzés. Csakis egyetérteni tudunk Széli Jánossal, a községi csapat egyik meghatározó já­tékosával, aki az éremosztó ünnepségen a következőket mondta: — Teljesen mindegy, hogy milyen osztályban, de baj­noknak lenni, nagyszerű do­log! A rossznyelvek szerint Széli János boldogsága nem volt alaptalan, hiszen az ösz­szejövetelen vált aktuálissá öt fogadótárs kötelességének teljesítése, aminek 100 liter borban kellett realizálódni. A házi gólkirály ugyanis még akkor fogadott a bajnoki cím megszerzésére, amikor a Zá­kányszék hat pont hátrány­ban volt a nagy rivális, Kis­telekkel szemben... Tóth János edzővel az ál­tala összeállított statisztikai lapot szemléltük, A lelkes és nagyon agilis szakember pe­dig magyarázott. — ősszel még magam is bizonytalan voltam a siker­ben. Három vereséget szed­tünk össze, s éppen a riváli­sok otthonában, Kisteleken, Szegváron, a Kinizsi Húsos­nál kaptunk ki. Tavasszal aztán veretlenek maradtunk, mindössze a négy döntetle­nünkkel veszítettünk négy pontot. A fordulópontot a Kistelek elleni hazai győzel­münk jelentette, a siker után számomra is biztossá vált az első hely. Leültünk a sport­kör vezetőivel, s feltettük a kérdést; mi van akkor, ha megnyerjük a bajnokságot? Ilyen ugyanis nem volt még a falu labdarúgásának tör­ténetében. A játékosok azt mondták — bár néhányan már idősebbek s a magasabb osztályt is megjárták — még egyszer ki szeretnék próbál­ni erejüket a megyei I. osz­tályban. A faluban levő tá­mogatók is úgy nyilatkoztak, ők előteremtik a pénzt; — Vállaljuk a magasabb osztályt az összes plusz költ­séggel — veszi át a szót Bor­bás István, a sportkör elnö­ke, aki még játszik a csapat­ban is, majd így folytatja: — Már, kiszámítottuk, hogy utazni ebben az osztályban sem kell többet, így a költsé­gek sem növekednek jelentő­sen. Eddig az összbevételünk alig haladta meg a 200 ezer forintot, amit a helyi terme­lőszövetkezet, a tanács, a Mórahalom és Vidéke Taka­rékszövetkezet ad össze. Tá­valy még a kiesés elkerülésé­ért küzdöttünk, most meg annyira váratlanul jött a si­ker, hogy azt se tudtuk sír­junk, vagy nevessünk. Sokan még mindig nem tudják el­dönteni, hogy nekünk vagy ellenünk drukkoljanak. Re­mélem győzni fog az egészsé­ges lokálpatriotizmus! A gyerekek mindenesetre pozi­tívan reagáltak az eredmé­nyünkre; szinte valamennyi iskolás focista akar lenni. Mi egyet sem küldünk el, még ha egy egyeneset sem tud a labdába rúgni. Mindenkinek helye van az edzéseken. — A legfontosabb, hogy a játékosgárda együtt marad — folytatja az edző. — Je­lenleg két játékossal tárgya­lunk. Mindenféleképpen kell egy támadó, s egy kapus. Evés közben annyira megjött az étvágyunk, hogy hozzálát­tunk egy új pálya kialakítá­sához, de közben elfogyott a pénzünk. A közeljövő fel­adata lesz megépítése. Augusztusban önköltséges alapon edzőtábort szerve­zünk Bükkszentlélekre. Már két mérkőzést le is kötöt­tünk, először a Miskolci VSC-vel, majd a DVTK ifi­vel találkozunk. Ügy érez­zük, minden feltétel adott a megyei I. osztályban való tisztes helytálláshoz. Zákányszéken a gazdasági szorítók ellenére szerencsé­sen ötvöződött jó közösséggé a lelkes játékosok, a tettre kész sportköri vezetés, a te­lepülés sportszerető közönsé­ge, s nem utolsósorban egy felkészült szakember. A köz­ségben már tudják, a neheze ezután következik; ami a megyei II. osztályban elegen­dő volt, az egy bsztállyal fel­jebb kevés lehet... Süli József Sakk Kindermann Iskolások lőttek Egy hároméves kisfiú és egy felnőtt vesztette életét abban az esztelen lövöldözésben, amelynek célpontjai egy arhangelszki buszmegállóban várakozó utasok voltak. A tettes három 11 esztendős iskolás fiú volt. A szovjet hír­ügynökség jelentése nem jelölte meg a tragédia napját. Az édesanyja karján ülő kisfiú halálos fejsebet kapott. A felnőttáldozatot eszeveszett menekülés közben érte ha­lálos lövés. A gyorsan helyszínre érkező rendőrök hamar rábukkantak arra a lakásra, amelyből a lövések jöttek. Három 11 éves gyerek felváltva lődözött egy puskával a lakás erkélyéről. A fegyver a vadászatnak is hódoló la­tástulajdonosé, aki a hadseregben szolgál. (MTI) Negyven párna A házasság hosszú évei alatt lesz hová lehajtania fejét a brit trónörökösi pár­nak. Egy angol multimillio­mos gondoskodott erről. Végrendeletében 40 darab párnát hagyott Dianára és Károly walesi hercegre. A párnaszállítmányokat a tes­tamentum szerint a királyi házasság minden tizedik év­fordulóján juttatják el a családnak. Az ajándékozó Sir Joseph Nickerson, már az 1981-es esküvőre is pár­nákkal kedveskedett. (DPA) Villanydrót — halál Több kínai tartomány hatósága kíméletlen, bár szinte kilátástalan küzdelmet vív a parasztok ellen, akik rend­szeresen lopják a villanydrótot, és ezzel tetemes károkat okoznak az államnak. Az észak-kínai Sanhszi tartományban a bíróságok hat parasztot ítéltek halálra, egyet életfogytig tartó börtönre, tizenhatot pedig öt évnél hosszabb börtönre, villanydrót­lopásért A lopások következtében ugyanis napokra, sót hetekre megbénul a tartományban a vízművek villamosi árammal való üzemeltetése. és egész falvak maradnak áramszolgáltatás nélkül. A bandákba szerveződött parasz­tok vagy kisipari célokra használják fel az értékes veze­téket vagy jó áron eladják az állami szerveknek. A bí­rósági tárgyaláson az is kiderült hogy a delikvensek négy hónap leforgása alatt 7 ezer c00 méter magasfeszültségű vezetéket loptak el, 3 ezzel megakadályozták több ezer hold mezőgazdasági terület időben történő öntözését. Hopei tartományban a rendőrségnek sikerült 1300 eset­ben megakadályozni a villanydrótlopást, és a rács mögé dugni 570 parasztot, akire szintén bírósági felelősségre vo­nás vár. Brezsnyev udvari szabója Ha az ember megenged­heti magának, hogy ízlése szerint öltözködjék, akkor ruházatának tükröznie kell jellemét, stílusát, s a ruhá­nak természetesen tükröz­nie kell az adott kor szel­lemét is — vallja Alek­szandr Igmond. A 47 eszten­dős férfi neve nem keve­seknek cseng ismerősen, pe­dig a férfi munkájának eredményeit egykoron az egész világ jól ismerte. Ig­mond — akit a Nacsalo (Kezdet) című új szovjet lap mutatott be első próba­számában — 1970-től volt a néhai szovjet pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev „udvari szabója" egészen a politikus 1982-ben bekövetkezett ha­láláig. Az egykori szovjet veze­tés tagjai öltözékének egyön­tetű jellegtelensége, szür­kesége Igmond szerint a né­zetek különbözőségének hiá­nyát is tükrözte. Brezsnyev személye, öl­tözködése kisugárzott kör­nyezetére is. Közvetlen mun­katársai — a főtitkár iránti lojalitás jeleként — mind sötétszürke, fekete öltönyt hordtak, mígnem egy szép napon Leonyid Iljics sötét­kék öltönyben jelent meg körükben. Napokon belül a felső körök új „divatszíne" a sötétkék lett. Igmond mester 1970-ben kapott elő­ször megrendelést, amikor az Indiába készülődő főtit­kár számára könnyű, nyári öltönyt kellett készítenie. Ezt a megrendelést a követ­kező 12 évben újabbak egész sora követte. Brezsnyev nagy figyelmet fordított öltözködésére, s szabója szerint nem volt rossz ízlése. Ebben kirítt környezetéből. Bár Igmon­dot első alkalommal figyel­meztették, hogy kerülje a szóváltást a főtitkárral, íz­lés- és fazonbeli kérdések­ben mégiscsak össze-össze­szólalkoztak. A jelek sze­rint mindez nem bontotta meg a sírig tartó együtt­működést. Igmond hozzá­teszi, hogy viszonylagos jó­léte és szakmai elismertsége független a főtitkár mellett töltött évektől, nem Brezs­nyev egyengette útját. Mint kiderült, Brezsnyev alakja amolyan konfekció­méret volt, de Igmond sze­rint egy államférfi nem en­gedheti meg magának, hogy importöltönyökben jelenjen meg a világ előtt. (Az szó­ba sem került, hogy Brezs­nyevnek netán a szovjet ru­haboltok silány választéká­ból kellett volna öltözköd­nie.) Ez ugyanis presztízs­kérdés is — jegyzi meg Ig­mond. A politikai vezető és fele­ségének külseje a világ fi­gyelmének homlokterében van. Éppen ezért Igmond el­ismeréssel szól a mostani szovjet első hölgy, Raisza Gorbacsova ízléséről, s hoz­záteszi, ő is a Szovjetunió­ban öltözködik. (De ő sem a konfekcióipar termékeiből válogat.) A mai vezetés tag­jai közül néhány miniszter öltözködését a mester egy­szerűen nevetségesnek tart­ja. Viszont ragyogónak mi­nősíti, ahogy a külügymi­niszter, Eduárd Sevardnadze öltözködik. A szakember szeme kifo­gástalannak látja Mihail Gorbacsov ruháit is, bár jel­legüket egysíkúnak tartja. — Ha tehetném, javasolnék ne­ki néhány más változatot — mondja végezetül Alek­szandr Igmond. Szántó András látványos győzelme Debrecenben befejeződött a Barnevál Kupa nemzet­közi sakkversenysarozat nyitó fordulója. A Barcza Gedeon FIDE XIII. kategóriájú nagymester­tornájának első fordulójában az öt játszma közül négy döntetlennel fejeződött be. Eredmények: Kindermann (nyugatnémet)—Novikov (szovjet) 1:0 (tisztáldozattal bevezetett támadás, újabb ve. zéráldozat után látványos matt), Wojtkiewicz (lengyel)— Csernyin (szovjet) döntetlen, Adorján—Oll (szovjet) dön­tetlen), Romanyisin (szovjet)—Hansen (dán) döntetlen. Polgár Zsuzsa—Horváth József döntetlen. Pataki Sándor Királyi alattvalók 7. „Világkiállítás" A Budapest—Bécs (avagy ildo­mosabb lenne fordított sorrendben papírra vetni?) világkiállítás sike­rét egyelőre eléggé baljós homály fedi; rendeztek azonban ezen egye­di sorozat keretében egy olyan, földrészek közötti találkozót, mely­nek elismertségéhez nem egy ma­gyar fiatal járult hozzá. Brüsszel­ben, 1958-ban az Atomium volt a jelkép. Az 1956-os, Belgiumba ke­rülő menekültek java része ekkor­ra már elsajátította a nyelvet, és főiskolákra jelentkezett. Csak a leuveni egyetemen mintegy kétszáz magyar fiatal készült az orvosi hi­vatásra. A világkiállításon aztán jó pénzes szolgálatokat vállaltak. Ab­ban az időben ők politikai tő­két jelentettek a szervezőknek. A ,.kapitalista világ" politikusait pél­dául kerékpárral szállították a vi­lágkiállítás területén. Az ügyesebb­je nem c?ak pedálozott — a száját is kinyitotta. Nem egy ígéretes és révbe jutó pályafutás kezdete volt az a néhány emlékezetes hónap. A „drótszamarasokból" kevesen ma­radtak Belgiumban. A legnagyobb felvevőpiacot Amerika jelentette. Került belőlük a világ minden tá­jára. Már ott, az első percektől megállták a helyüket Míg odahaza kezdetét vette a terror, a leszámo­lás, ők meglovagolták a konjunk­túrát. Az egyik pécsi fiatalnak pél­dául Hamarskjöld volt a gúnyneve: betéve tudta — több nyelven — az akkori ENSZ-főtitkár magyarokkal kapcsolatos állásfoglalásait. Az ilyen „gyerkőcöket" — ha valamit elhatároztak, a „fejükbe vettek", s többnyire ez volt rájuk a jellemző — senki sem rázhatta le egyköny­nyen. A nagybetűs Élet néhány ap­róságra már fölkészítette őket. BERZI PALI INTELMEI. A Mis­kolc környékéről származó, ízes magyarsággal mesélő építészmérnök, Berzi Pál is volt „világkiállító". Mindenbe belefogtak, ami pénzt ígért. Később egy egész csoport új­ságexpediálásra adta a fejét — éj­szakai munka volt, s közben lehe­tett tanulni is. Berzi Pali külön szerencséje — maga vallotta be —, hogy Kozma Ferenc segített rajta a számtanban. A szakma alapjait nagy rámenőisséggel sajátította el; Kozma Ferenc, az egykori ludovi­kás tiszt, majd bányász, majd két­kezi munkás neve sok, Belgiumban élő magyar emlékezetében mint az áldozatkészség mintaképe maradt meg. Aki nem sajnálta az időt, a fáradtságot, ha fiatal honfitársairól volt szó. Közben eltartotta, becsü­lettel fölnevelte családját is. Berzi Pali a környezetében, Liége váro­sában nőtte ki magát vállalkozóvá. Házassága is végleg e városhoz kö­tötte — felesége, Marika szülei még a második háború előtt telepedtek le e vidéken, ő már második gene­rációs magyar Belgiumban, a vá­rosban, s nyilvánvaló, összekötteté­sei is így alakultak ki. Berzi Pali álma, az önállósulás, az, itteni tör­vények előírta mederben valósult meg. Volt egy vízválasztó a pálya­futásában, amit a magyar közösség­hez való viszonya határozott meg. Vállalkozókent munkaadóvá vált. Meg is rohanták a honfitársak — Gyula bácsi. Sári néni —, s ő ele­inte kötelességének érezte, hogy se­gítsen rajluk. Rövid idő múlva azonban rájött: melléfogott A sze­mélyes ismeretség alapján jó ma­gyarjaink teljesítménye elmaradt a várttól... Hiányoztak, későn vet­ték fel a munkát, Pali barátunkat pedig szerződések kötelezték egy­egy épület átadásának az időpont­jára ... Még idejében sikerült meg­szabadulnia a jótevés gyönyörétől és a bukás izgalmaitól. Több ma­gyar vállalkozás azért nem tudott talpon maradni, mert az urambá­tyámozás vitte a mélybe. Berzi Pali azóta saját magát és minden me­rész magyart óva int. ha gazdasá­gi vállalkozásba fog. erzelmeát hagyja otthon; ez az önvédelem leghatékonyabb módja. S hosszabb távon csakis ezzel segíthet a kö­zösségnek. Melynek hálája külön­ben megfoghatatlan. Ember fia ne is tartson igényt rá. SZABÓ GEDEON ÉJSZAKAI. Tudják, hogy velük egy városban él, több éve kiszakadt azonban a magyar közösség mindennapjaiból. Szabó Gedeon újságíró. Egy nagy napilap, a Liége-ben megjelenő La Meuse tördelószerkesztője. Rendkí­vül óvatos ember. Meglehet az oka rá. Egyike azon menekülteknek, akik 1956 óta nem jártak odahaza. Félelmének okát nem tudom fel­fogni, végeredményben nem is ez a célom. A lapstruktúra, munkarend­jük, közléspolitikájuk érdekel. Kü­lönben is, egy, a 135. évfolyamában levő lapnál ezt már az előző nem­zedékek kialakították, az ő felada­tuk a terjeszkedés. Ottjártamkor tértek át a négyszínnyomásról a többszínnyomásra; az előző gépezet tíz évet szolgált, amortizálódott, a versenyben nem szolgálhatta tovább az igényeknek megfelelően a lapot A szerkesztőségi munkát 100 száza­lékosan elektronizálták — egyszóval, az öt vidéki kiadással büszkélkedő lap versenyre kel a fővárossal. Kü­lön brüsszeli kiadással próbálják „helyben" megfogni az olvasót — e vállalkozásuk kifizetődő, a tovább­lépésen gondolkodnak. Szabó Ge­deon éjszakái szolgálattal telnek; a nagv hírügynökségek anyagait keze­li, Marosvásárheylről szóló egy este tizennyolc flekket számoltam meg. Kettő reálisan vázolta az erdélyi városban történteket. Kérésemre, azok kerültek be a lapba . . . BUDAI KATICA SZENVEDÉLYE. Szülei Makóról származnak, ő hu­szonéves főiskolás. Említi Kozma Ferencet: — Feri bácsinak köszön­hetem, hogy főiskolás vagyok. Számtanra oktatott. Mondása éle­tem végéig elkísér: „Ne válaszd a könnyebbiket!" Édesapám fegyver­szakértő sokfelé jártunk a nagyvilágban. Legutóbb Szaúd-Ará­biában töltöttünk néhány évet. En­gem viszont a családunk története érdekel. Őseink Szilágy megyéből kerültek Makóra. Már a múlt nyá­ron több hetet töltöttem odahaza — kutatással. Az idén sem lesz kü­lönben. őseimnek szerepe volt Szi­lágy megye történetében, büszke is vagyok rá, s mind többet akarok tudni róluk. Közben belemélyedek Erdély múltjába is, itt, az egyete­men van néhány magyar szárma­zású diáktársam, őket is erre biz­tatom. Magammal példálózgatok. Mióta történelemmel is foglalkozom, másként látom a világot. Közgaz­dász leszek, az nem vitás. Társaim­tól megkülönböztethető világszem­lélettel ... Budai Katica tartása nem egyedi a második nemzedék tagjai sorá­ban; tartásának mélysége azonban példává avatja. (Hétfői számunkban folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom