Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-20 / 147. szám

1990. június 20., szerda Politika — gazdaság Már több a magánfuvaros, mint az állami | Verseny az utakon A magánfuvarozói szektor a legdinamikusabban fejlődő szolgáltatói ágazat. 1982től, a magán személy- és áruszállítás engedélyezésétől kezdve hihetetlen gyorsasággal szaporodtak meg a magántaxik és teherautók közútjainkon. Az első évben a személytaxisok száma még nem érte el a három- — a teherfuvarozóké pedig a kétezret. 1990 január elsején már több mint 17, illetve 22 ezren voltak. A magán személyes árufuvarozók, a 89/1988-as minisztertanácsi rendelet hatályba lépése óta csaknem egyenrangú félként vehetnek részt a fuvarpiaci versenyben. Azért fogalmazok óvatosan, mert a törvényerejű rendelettel ugyan utat nyitottak a magánfuvarozók számára a piac nagyobb részéhez, megengedték nekik, hogy közületeknek is dolgozzanak, egyszerre több szállítóeszközt tarthassanak, az országhatáron kívül is Vállalhassanak fuvart, részt vehessenek az idegenforgalomban, autóbuszokat üzemeltethessenek stb. Ám e jogok gyakorlását gátló számtalan jogszabályt elfelejtettek eltörölni. A nemzetközi fuvarozás rendkívül sok magánfuvarozót érdekelt, csak éppen senki nem tudta, hogyan lehet devizahatósági engedélyhez jutni, milyen jogon adhat az MNB járatellátmányt. Az akkor érvényben levő alsóbb szintű jogszabályok ugyanis még ellentmondottak az említett — kétségtelenül korszerű törvényerejű rendeletnek. A fuvarosok azonban igen szívósak és kitartóak. Pontosan tudják, hogy nélkülük már sem a lakossági, sem a közületi szolgáltatási igényeket nem lehet kielégíteni. Magabiztosságuk többek között azon a tényen alapul, hogy a személyszállításban már vitathatatlan a piaci fölényük. A Volán már csak 600 személytaxít üzemeltet, a Fötaxinál 1989 végén alig több mint kétezer J.axi futott, ma pedig egyre-másra szállingóznak a hirek arról, hogy a nagy múltú cég felszámolni készül a személytaxi üzletágát. Tehát hazánkban is — mint ahogyan a tőlünk nyugatra fekvő országokban már régen — ^bizonyosodott, hogy a lakossági szolgáltatásra a magánszektor alkalmasabb, mint az állami. Az árufuvarozásban ezt az igazságot már jóval nehezebb volt beláttatni az állami nagyfuvarozókkal, és az érdekeiket körömszakadtáig védő minisztériummal. A Volán-vállalatdk kezelésében körülbelül tizenötezer tehergépjármű van. Már a magán- és teherfuvarozók száma is jóval több ennél, az általuk üzemeltetett járművek száma pedig szinte napról napra gyarapodik, amióta egy iparos több járművet is tarthat. A belföldön tehát, főleg az utóbbi évben, a fuvarpiac igen erős átrendeződése figyelhető meg a magánszektor javára. A közületek is lassan rászoknak a maszekra, mivel rájuk az esetek többségében azonnal számítani lehet. Gyorsabbak, rugalmasabbak, megbízhatóbbak, sőt, néha olcsóbbak állami partnereiknél. A belföldi fuvarpiacon tehát — hála a magánszektor megerősödésének — igazi verseny van. A telítődött piacról előbb az állami, majd — a jogszabályi korlátok miatt kicsit késve — a magánszektor is kifelé tekintget. Egyelőre jó üzletnek számít a nemzetközi fuvarozás. A sokáig monopolhelyzetben levő Hungarocamion babérjaira sokan — köztük állami és magánfuvarozók egyaránt áhítoznak. Nem kell félteni a mamutcéget! A fuvarengedélyek odaítélésekor még mindig abszolút elsőséget élvez. A különböző országokba irányuló fuvarok számát ugyanis kétoldalú kontingensek szabályozzák. Valakinek tehát előbb-utóbb sorba kell állni, mert a fuvarengedélyek iránti igény, főleg Nyugat-Európába nagyobb. mint a lehetőségek. Versenysemlegesség ide vagy oda, Budapesten a Mecset utcában (ahol a fuvarengedélyeket osztják) csak a maszekok állnak sorban. Az elmúlt hetekben hiába vártak a sorukra, a magánszektornak ez évre odaítélt fuvarengedélyek ugyanis már az első negyedévben elfogytak. A nehézségek ellenére már több mint kétszáz teherfuvarozó vágott neki Európa útjainak, és adósodott el bankoknak, hogy korszerű, versenyképes kamionokhoz jusson. Több tucatnyian négy-öt, vagy ennél is több kamionnal és több alkalmazottal dolgoznak. Kitanulták a szakmát, megbízhatóak, állják a versenyt. A hazai fuvarpiacon valódi a verseny. Folyjk a harc (néha igazi árharc) a fuvarokért, nem csak az állami és magánszektor között, hanem a szektorokon belül is. A régi fuvarosok érthetően nem nézik jó szemmel a piacra „betolakodó" új versenytársaikat, hát még azokat, akik a szakmához sem értenek, és a gyors meggazdagodás reményében, tisztességtelenül nagy árat kérnek. Egyre erősödnek azok a hangok, amelyek a magánfuvarozói szakma liberalizálásának végét követelik, és koncessziót sürgetnek. A fuvarozói szakmából hosszú távon is megélhetést remélők — a nyugati mintához hasonlóan — szigorú követelményekhez szeretnék köttetni a szakma gyakorlását, és területenként maximálnák az ipart gyakorlók számát. A fejlett piacgazdaságú országokban is ez volt a részpiacok fejlődésének útja. Mégpedig a tapasztalatok, nem pedig a felső szintű gazdaságirányítás felismerésének okán. D. M. Gyermeksebészek továbbképzése amerikai támogatással A magyar gyermeksebészek szakmai fejlődését szolgáló, előzetes megállapodás született a Magyar Gyermeksebész Társaság, a Népjóléti Minisztérium, valamint a „Sebészi Segítség a Világ Gyermekeinek" (SACOW) elnevezésű amerikai szervezet között. Erről az együttműködést előkészítő dr. Pintér András, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikájának docense elmondta, a program a hazai gyermeksebészek számára ad lehetőséget az Egyesült Államokban alkalmazott, fejlett sebészeti módszerek elsajátítására. A SACOW szervezetet tíz éve alapította a New York-i Einstein Egyetem gyermeksebész professzora, Burton Bronsther és felesége, azzal a céllal, hogy elősegítsek a legfejlettebb eljárások elterjesztését a világon. Eddig Afrikában, Ázsiában és DélAmerikában nyújtottak segítséget az amerikai szakemberek tapasztalataik és módszereik átadásával. A magyar gyermeksebészek — a fél éven belül kezdődő program keretében — hazánkba látogató neves amerikai kollégáiktól tanulhatják majd meg a különösen nehezen kezelhető gyermekkori fejlődési rendellenességek műtéti úton történő gyógyításának legújabb módszereit. Évente három gyermeksebészünk utazhat majd az Amerikai Egyesült Államokba, hogy a helyszínen tanulmányozza a szakma élvonalába tartozó kollégák munkáját. A kétéves program költségeit a SACOW és a Népjóléti Minisztérium fedezi, de ez az összeg kevesebb, mint amennyibe két magyar gyermek külföldi kezelése kerülne. Pártporta Az új vagy a régi a történelmibb ? A Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt átvészelte a képviselő-választás okozta sokkot: tagjai egy részének visszaáramlását a választásokon sikerrel szereplő „függetlenekhez". Az ország egyik legfiatalabb és egyetlen vidéki központú pártja stabilizálódott. A szegedi szervezet új vezetőségének két tagjával — a nyugdíjas földművelő Viragh István elnökkel es a kertészmérnök Dobay Ferenc titkárral — arról beszélgettünk. milyen pártot képviselnek most, a helyhatósági választás előtt. D.F.: — A párt alig felesztendo6 „történelme" viharosnak nevezhető. A budapesti pártvezetőség ki akarta sajátítani a Független Kisgazdapártot a vidék kárára, ezért mi jobbnak láttuk, hogy kiváljunk. Ezután pereskedéssel telt az idő: a függetlenekkel szemben megnyertük a névhasználati pert a szocialistákkal a párthelyiségekért vívtunk harcot. Alig jutott idő arra, hogy felkészüljünk a képviselő-választásra, hogy a szervezet építésével foglalkozzunk. Mostanra kialakult a párt stabil magja. Jelenleg 4-5 megyében működik szervezetünk, taglétszámunk országosan néhány , ezerre. Szegeden 150-200 főre tehető. — Hogyan fogalmazzak meg önök a- két kisgazdapárt közti különbség lényegét? V. I.: — A tórtenelmi Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt hagyományait mi, a Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt visszük tovább, mi tartjuk magunkat a radikális követelésekhez. A „függetlenek" földprogramjukkal megnyerték a szavazók bizalmát, de kompromiszszumok sokaságát kötik, ezért talonba teszik az eredeti elképzeléseiket és elveszítik az emberek bizalmát, a vezetőik kompromittálódnak. D. F.: — A mi pártunk ideológiailag tiszta alapon áll. A legdöntőbb kérdésnek a magántulajdon visszaállítását tartjuk, elfogadható szóhasználattal érvelünk, kompromisszumok nélkül kitartunk elképzeléseink mellett. Hiába használják ők a történelmi nevet, az elődpárt programját mi visszük tordbb. A „függetlenek" választási sikerüket annak köszönhették, hogy mítosz lengte körül a történelmi nevet. De kérdéses, megőrzik-e a választók bizalmát. Mi úgy gondoljuk, a Nemzeti Kisgazdapártnak lesz jövöje, mert nincsenek kompromittálódott vezetői, mert radikálisan kiállunk jobboldali nézeteink mellett. — A választások utam sikertelenség következtében módositottak-e programjukon? D. F.: — Annyiban gondoltuk újra a programot, hogy a nemzeti töke mobilizálhatósága hangsúlyosabb legyen. Szerintünk ugyanis nem csak a külföldi tőke beáramlására kéne várni. Ha az alkotmányban kimondják a magántulajdon szentségét, akkor a hazai tőkét sem nyugati utakba és aranyba fektetik, hanem vállalkozásba kezdenek a magyarok. — Mit tesznek azért, hogy a helyhatosági valasztások előtt jobban bekerüljenek a köztudatba, mint a kép. viselő-választások előtt? V.I.: — Most passzívabbak az emberek. elfordultak a politikától. Gondolom, az őszi helyhatósági választásokra ez megváltozik. A Független Kisgazdapárt veszített presztízséből, amit mi is érzünk, mert az emberek egy kalap alá veszik a kisgazdákat. Mindenesetre, tagjaink körében ismertetjük a párt új programját, s mi is csatlakozunk az aláírásgyűjtése hez, hogy a nép választhasson köztársasági elnököt — Milyen fontos megoldandó feladatok előtt állnak a helyi önkormányzatok elótt? D.F.: — Magyarország szinte városállamként működik, Budapest szerepe olyan nagy az élet minden területén. A vidék jelentőségét hangsúlyozzuk azzal is, hogy országos pártunk központja nem a fővárosban, hanem Szegeden van. A közigazgatási rendszert újra kéne gondolni. V. I.: — Programunk centrumában a környezetvédelmet fontos szempontnak tekintő mezőgazdaság áll. A takarékosságot is lényegesnek tekintjük, ezért is szorgalmazzuk a magántulajdonon alapuló gazdaságot. D. F.: — Szeged vásárváros voltának erősítése, közlekedésének átalakítása a sürgető tennivalók közé tartozik. A lakásprobléma megoldási kulcsának is a magántulajdon visszaállítását tartjuk, mert azt gondoljuk, ha az emberek gazdagodnak. jobb körülmények, között tudnak élni. — Az önök kis pártja szövetségre lép-e, más szervezetekkel, hogy így is erősödjön? V.I.: — álunk más, kisebb, országos pártokkal az együttműködés lehetőségeiről, különböző mélységeiről. A döntés később várható. Mi a jobboldali, a keresztény-demokrata centrumhoz tartozó pártokkal keressük a kapcsolatot. — Kiket, és miZyeni feltételekkel jelölnek az önkormányzati testületbe? Van-e már polgármester-jelöltjük? D. F.: — Ezekről a kérdésekről a hónap végén esedékes országos nagyválasztmányunk dönt. Ügy gondolom, hogy Szegeden, ahol a legerősebbek vagyunk, minden körzetben indítunk jelöltet a helyhatósági választásokon. Ü. I. Szegényes szuvenír Szegedről Párizsban kilószámra árulják az Eiffel-tornyot. Velencében a ripityom színű gondolákat, Athénban a műanyag isteneket. Tegnap az orromra tettem a turistaszemüvegemet, s elindultam a turistacsapáson, Szeged Belvárosában, hogy meglessem, mit is vihetnék haza, New York-i, koppenhágai, vagy bécsi otthonomba, ha odavalósiként Szegedre utaznék. Sétámon megállapítottam, sokkal kevesebb a giccs, a bóvli, mint bármely más általam bejárt külföldi városban. Ez akár jó hír is lehetne, ha hozzá nem tenném rögtön, ez azért van így, mert a legtöbb ajándékboltban szinte semmi olyasmit nem árulnak, ami emlékeztethetné a hazatérő turistát erre a vidékre. No, azért, hosszú kutatás eredményeként néhány szegedi emléktárgyat felfedeztem. Többféle rézdomborításra emlékeztető valamit leltem, melyeken jórészt a dóm, vagy a városháza látható. Aruk 200—400 forint között mozog. Aki olcsóbb szuvenírre vágyik, annak be kell érnie a Hollóházi Porcelángyár azon termékeivel, melyekre — a változatosság kedvéért — a városháza matricáját égették. Ebből igaz, többféle is van. Füles korsó, hasaá bögre, meg hamutál, vagy micsoda. Nem kifejezetten szegedi, inkább amolyan reformer, vagy inkább szittya magyarnak mondható az a pálinkáskészlet, melynek poharaira és kancsócskájára a régi-új címert festette rá a szemfüles alkotó. A legmagyarabb, legkirályibb szuvenír azonban a Szent-korona apróka másolata, 200 forintért. Négyszázért a korona mellé már színarany fényű országalmát és jogart is adnak. A közbülső változat: korona szólóban, dobozka szalaggal, 330-ért megszámítva. A legízlésesebb magyar emléktárgyat a dollárbolt kirakatában fedeztem fel, egy rúd szalámi képében. A gusztusosán becsomagolt nemzetiszínnel dekorált kolbászszuvenírről sajnos kiderült, nem szegedi, a csabai húsipar jó hírét öregbítő termék. Mellette pedig a 25 részes, kalocsai mintákkal ékesített porcelán étkészlet, potom pénzért, 273 USA-dollárért már meg is vehető. Kalocsai mintákból egyenként kilóra és méterre is tekintélyes mennyiség lelhető fel a Belvárosban. Az utcai sátrak árusai a motívumok legkülönbözőbb változatait kínálják. Szurokfekete blúzra, szalmasárga ingre, műszálas terítöre varrva. A népművészeti boltba betérve megtudtam, a szombathelyi cipőgyár (!) négy hónapja nem szállít szegedi papucsot. Valamilyen nyumarketing miatt leálltak a gyártásával. A képcsarnokban ugyan, tájjellegű festőktől láttam néhány tájjellegű képet úgy 20 és 40 ezer közötti árban, de ha külföldi milliomos lennék, akkor is valami kisebb méretű és olcsóbb emléktárggyal szeretnék felszállni a repülőre. Mondjuk néhány vásárhelyi tányérral, tápai gyékénnyel, babával, Szeged-címerrel, zászlókkal, halászok, sgperek, papucsosok céhcímereinek, cégéreinek kópiáival, a Kökénydombi Vénusz másolatával, szép képeslapokkal, az alsóvárosi templomról készült leporellóval, tiszai hajók, halászbárkák, <^ónakok makettjeivel, gyönyörű, színes, többnyelvű, szegedi útikönyvekkel, gusztusos, belvárosi térképekkel, a nagy árvíz történetét képekben megörökítő kiadványokkal, a szegedi várról készült rézmetszet, a Feszty-körkép poszterváltozatával és még sorolhatnám. De azt se bánnám, ha Dankó Pista, vagy Rózsa Sándor köszönne rám egy-egy kulcstartóról, pénztárcáról, tányérról, bögréről. Egye fene, az efféle bóvli is elfér a kínálatban. Én már a giccsnek is örülnék, esküszöm, csak látnám a szándékot, apró jelét annak, hogy felismerjük végre: az ország, a város hírét a turisták viszik a legmesszebbre. S erre, ha valamikor, hát most igazán szükségünk lenne. Pacsika Emília Tanácsok kezdő kapitalistáknak Aki figyelmesen olvassa mostanában a világlapok Kelet-Európával foglalkozó közgazdasági elemzéseit, hamar észreveszi, hogy a fejlett világ szakértői mennyire aggódnak a volt szocialista országok miatt. Aggodalmuk lényege, hogy kezdenek ráébredni, az eltelt évtizedek olyan mélységig szétzilálták e térségben a gazdasági élet alapjait, anynyira más mentalitást, értékrendszert honosították meg ezekben a társadalmakban, 'hogy a szocializmusból a kapitalizmusba való „átmenet" egyre rögösebb útnak látszik. A szocialista országok hatékonysági problémái és ostobaságai annyira bonyolultak és összefüggőek — írja a The Economist —, hogy a reform reménytelen feladat. Világos, hogy politikailag és gazdaságilag nem lehet egy csapásra mindent rendbe hozni, mégis — írja a lap — nagyon űgy néz ki, hogy ha nem hoznak mindent rendbe, semmi sem fog működni. A piacgazdaságba való sikeres átmenet kiindulópontja a józan gondolkodáson alapuló mechanizmusok megteremtése, és ez még a miénknél sokkal zűrzavarosabb harmadik világbeli országokban is sikerrel szokott járni. Arn Kelet-Euiópáhan ez egyáltalán nem biztos, hogy így lesz — írja a The Economist — mivel a részjegesen megreformált országokban, például Magyarországon a spontán privatizáció első „eredményei" változatlanul gazdaságtalan, de többé-kevésbé magántulajdonba került vállalatokban nyilvánulnak meg. A The Economist hangsúlyozza, hogy az igazi piaci viszonyok persze előbbutóbb kialakulnak ezekben a torz struktúrájú országokban is, de kérdés, hogy az odáig vezető út politikai aknáit sikerül-e hatástalanítani. Magyarország népe kapitalizmust akar. ám a kapitalizmus ma éppoly idegen az itt lakók számára, mint a nyugatiaknak a szocializmus — írja a lap. Kérdés, hogy a magyarok hajlandók lesznek-e elnézni a sikeres üzletemberek meggazdagodását, és a munkanélküliség „nyugati" mértékét. Keleten tudják az emberek, hogy a szocializmussal szemben a kapitalizmus működő rendszer, ám nincsenek tisztában árnyoldalaival. A nagy tekintélyű lap felhívja a figyelmet arra, mekkora veszélyt jelentene, ha a kezdeti sikertelenségek és rossz tapasztalatok elvennék a kapitalizmus hitelét. meg mielőtt annak ideje lenne gyökeret eresztenie.