Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)
1990-05-11 / 109. szám
2 1990. május 11., péntek (Folytatás az 1. oldalról.) Szovjetunióban a szervezett bűnözés felderítése a KGu hatáskörébe tartozik, főként azokban az esetekben, amikor az ügynek nemzetközi vonatkozása is van. Azzal kapcsolatban, hogy a Varsói Szerződésből való kilépés nem növelné-e a KGB érdeklődését Magyarországgal kapcsolatban, a szóvivő úgy válaszolt, hogy bármilyen idegen titkosszolgálat tevékenységének felerősödése esetén a kormány illetékeseit, illetve az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát időben tájékoztatnák. Szólt arról is, hogy a KGB magyarországi irodája a megszűnt állambiztonsági szolgálat épületéből már egy éve kiköltözött. Az összekötői feladattal megbízott személyek most a Szovjetunió budapesti nagykövetségének épületében dolgoznak. Hasonló céllal magyar szakemberek is tartózkodnak moszkvai nagykövetségünkön Arra a kérdésre, hogy hány országgal van kölcsönösségi alapon titkosszolgálati együttműködés, a szóvivő nem kívánt válaszolni. Csupán annyit sikerült megtudni, hogy a magyar fél nyugati országok titkosszolgálataival is együttműködik, például a terrorizmus, vagy a kábítószer-kereskedelem elleni harc területén. Párvy Tivadar az eddig elmondottakhoz hozzátette, hogy az utóbbi időben rendkívül megnőtt azoknak a száma, akiknek különböző okokból súlyos, életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó leveleket, üzeneteket küldtek. Az illetékesek mintegy ötven ilyen fenyegetésről tudnak. A megfenyegetettek között egyaránt vannak kormánytagok és országgyűlési képviselők, valamint egyházi és közintézmények. Cuéllar múzeumban Pérez de Cuéllar. az ENSZ főtitkára — aki két napja tartózkodik Magyarorszagon — csütörtökön délelőtt ellátogatott a Magyar Nemzeti Galériába, majd felkereste a Szépművészeti Múzeumot, ahol megtekintette a régi képtárat Az ENSZ főtitkára delben részt .vett a brit nagykövet, John Allan Birch fogadásán, ahol találkozott Károly walesi herceggel, és feleségével, Diana hercegnővel Délután Pérez de Cuéllar az ország nevezetességeivel ismerkedett. Először Visegrádra látogatott, majd felkereste az esztergomi bazilikát. Megtekintette a fószókesegyház kincstárát, majd pedig a Keresztény Múzeum európai hírű gyűjteményét. Ezt követően Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke fogadta az ENSZ főtitkárát és kíséretét. A mintegy egyórás eszmecseren részt vett Somogyi Ferenc külügyi államtitkár is. Elmaradt a bölcsészforradalom Hová tűntek a tavalyelőtti „szép idők"? — kérdezhették. akik akkor részt vettek a JATE bölcsészkari — országos jelentőségű, nagy visszhangot kiváltó, a hallgatók többségét, aktivitásra serkentő, tanszabadságot követelő — diákmozgalomban. Az egyetemisták által akkor megválasztott operatív bizottság tegnap délutánra kari gyűlést hívott össze, ám alig félszázán jelentek meg ezen, s a vita végét mindössze kéttucat érdeklődő várta ki. Pedig nagy horderejű kérdéseket terjesztett elő e bizottság; javasolták, hogy ne a jelenlegi, hanem az ősszel megválasztandó új Egyetemi Tanács döntsön az egyetem egész életét alapvetően meghatározó új szervezeti és működési szabályzatról; hogy az egyetem vezetői mondjanak le, s a továbbiakban, az új Egyetemi Tanács megválasztásáig ügyvezetőként irányítsák az intézményt; konkrét javaslatokat is tettek az új szervezeti és működési szabályzat alapelveire. Érdemes idézni az írásban sokszorosított tervezetük első pontját: „A diákság kinyilvánítja, hogy nem partner az egyetemi vezetést ill.; bármilyen oktató státust érintő politikai jellegű tisztogatásban.'' Minthogy a kari gyűlésen az érintett hallgatóknak mindössze töredéke volt jelen, természetesen semmilyen döntést nem hoztak; nem is hozhattak. A megbeszélést tehát konzultációs jellegűnek tekintették (Az egyetem és a kar számos vezetője részt vett e rendezvényen, s tájékozódhatott a hallgatóknak az egyetem eljövendő struktúráját érintő elképzeléseiről.) A tudósító számára nem derült ki, hogy rossz szervezés, vagy passzivitás okozta-e az érdektelenséget, sőt, az sem, hogy a jelenlegi Egyetemi Tanács legitimitását némiképp kétségbe vonó hallgatói operatív bizottság mennyiben legitimebb, tekintve, hogy az őket megválasztó öt évfolyamnyi hallgató közül jelenleg csak három évfolyam jár az egyetemre, lévén, hogy azóta eltelt másfél esztendő ... S. I. Hazahozzák Hindszenty hamvait? Igen valószínű, hogy Mindszenty József maradványait az ausztriai Mariazell bazilikából hamarosan viszszaszállítják hazájába. Ezt a véleményét a híres zarándokhely Benedek-rendi elöljáróságának vezetője, Veremund atya fejtette ki az APA osztrák hírügynökségnek adott és csütörtökön közzétett nyilatkozatában Mint közölte, az időpont egyelőre nincs kitűzve, de az elöljáróság azzal számol, hogy a hazaszállításra még a pápa 1991 szeptemberére tervezett magyarországi látogatása előtt sor kerül Elmondta, hogy az egykori magyar bíboros-hercegprímást, ^ki 1975. május 6-án hunyt el Bécsben, annak idején saját végakarata szerint helyezték el örök nyugalomra a mariazelli bazilikában. Ugyancsak ő rendelkezett azonban úgy, hogy ha Magyarországon „megbukik az orosz ateizmus", akkor végső sírhelye Esztergomban legyen. Veremund páter rámutatott, hogy Mindszentyt Magyarországon néhány hónappal ezelőtt rehabilitálták, s szerinte ma már minden tekintetben megvannak a feltételek a bíboros említett kívánságának teljesítéséhez. Sátorozni jó — és drágább A gyufát is felvásárolják // A Rubik Stúdió fejedelmi" ajándéka Lettországban jelentősen korlátozták az alapvető élelmiszerek árusítását, „fejadagokat" vezettek be, s júniustól már teljes jegyrendszer lesz érvényben — jelentette az Izvesztyija. A szovjet lap beszámolója szerint a május 4-i függetlenségi nyilatkozatot követően a vásárlók valósággal kifosztották az üzleteket: felvásárolták a gyufát, a sót, a száraztésztaféléket. Sorok kígyóznak a takarékpénztárak elótt is, s a lett takarékbank elnöke már úgy nyilatkozott, hogy hamarosan korlátozni kell a betétkönyvekről felvehető összégek nagyságát. A Lett Köztársaság dolgozói kollektíváinak egyesitett tanácsa — amely főként az oroszajkú lakosságot tömöríti — május 15-ére politikai sztrájkot hirdetett, tiltakozva a függetlenségi nyilatkozat elfogadása ellen, s népszavazást követelve a kérdésben. A lett parlament elítélte ezt a felhívást, s Anatolij Gorbunovs elnök kilátásba helyezte, hogy az ügyészség is fel fog lépni a sztrájk szervezése ellen. Károly walesi herceg kezdeményezésére magyarországi magánvállalkozók részvételével megalakult a „Magyar Gazdasági Vezetők Csoportja". Az erről szóló bejelentést csütörtökön tették közzé, amikor a trónörökös a magyar magánvállalkozói szféra két jeles képviselőjénél, a Microsystem Rt -nél és a Rubik Stúdióban tett látogatást, ahol a saját képével díszített kockát kapott ajándékba. Amíg Károly herceg a magyar üzleti élet képviselőivel találkozott, Lady Diana a Pető Intézetbe látogatott. Károly herceg a nap folyamán magyar egyházi vezetőkkel találkozott szállásán. A találkozón részt vett Harmati Béla evangélikus püspök, Paskai László bíboros, esztergomi érsek, Schóner Alfréd főrabbi, Tóth Károly református püspök. A walesi hercegi pár délután a fővárossal ismerkedett. Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök és Szűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke búcsúztatása után Károly herceg és hitvese délután elutazott hazánkból. Az idén nyáron, ha szerény mértékben is, de tovább növekednek a 240 hazai kemping árai Ennek ellenére úgy tűnik, hogy most is a keresleti piac lesz a jellemző a magyar kempingekben. így várhatóan az üzemeltetők továbbra is a külföldi turistákat részesítik majd előnyben a szállásbiztosításkor — hangzott el csütörtökön. a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Camping és Caravanning Club sajtótájékoztatóján Mint Cserey Miklós az egyesület főtitkára elmondta: a hazai turisták számára némi biztonságot csak az jelenthet, hogy a klubnak sikerült megegyezést kötnie több mint 50 hazai kempiné üzemeltetőjével, s így ezekben előnyben részesülnek a klub tagjai. Emellett, egyéni kérésre, más irodákkal együttműködve, helyet biztosítanak a görög, az olasz és a jugoszláv kempingekben és appartmanokban is. A tájékoztatón elhangzott, hogy a 14 ezer családot tömörítő egyesület tagjai 160 forintért nemzetközi igazolványt is válthatnak. Ennek birtokában pedig 5-10 százalékos árkedvezményt kaphatnak a külföldi kempingekben. ahol az idén egy családnak átlagosan mintegy 26 márkát kell fizetnie egy éjszakai szállásért. A hazai és a külföldi kempingezőknek egyébként jelentős segítséget ad a klub azzal is, hogy évente megjelenteti házánk valamennyi kempingjének katalógusát. Emellett több európai országról is összeállították ilyen ismertetőket. „Poloskairtás Csehszlovákiában szerdán elkezdődött az elmúlt húsz évben telepített lehallgatóberendezesek eltávolítása a Charta .'77 aláírói és más egykori ellenzéki személyiségek lakásaiból. Az intézkedést korábban Petr Uhl, a CTK csehszlovák hírügynökség vezérigazgatója követelte a belügyminiszterhez intézett nyílt levelében. A belügyminisztérium speciális egységének tagjai az ff elsők között kutatták át Pet-h Uhl lakását, ahol két helyiségben találtak elektronikus lehallgató-berendezést. A szakemberek szerint a mikrofonokat 15-20 évvel ezelőtt helyezték el a szobák tapétája alatt, s vékony kábellel kötötték össze a szomszédos ház padlásán elhelyezett magnetofonnal. Ez utóbbit azonban ismeretlen személyek már megsemmisítettek. Kinek rossz egy jó üzlet? A tavaly szeptemberi megállapodásra (ha jól emlékszem) a Világ egyik cikke ütötte rá először a „Pozsgay—Antall-paktum" bélyegzőt — majd a lap szerkesztői egy héttel később óvatosan elhatárolták magukat e kifejezéstől. A mostani megállapodást már bárki nyugodtan nevezheti „paktum"-nak, írását nem követi helyreigazitási kérelem... Ez sem az, bár nem titkolom: nem értek egyet a Délmagyarország címoldalán olvasott véleménnyel: ,£ok mindennek lehet, nevezni a paktumot, de igazi, niert bizalomépítő kompromisszumnak biztos, hogy nem." Remélem, hogy — végre — a pejoratív fölhangoktól függetlenül, terjedni kezd a fölismerés: célszerű, ha a politikai küzdelmek egyre kevésbé hasonlítanak a kézitusákra, és egyre jobban az üzleti tárgyalásokra. A „paktum" csak „szerzódé»"-t jelent Megítélésében számomra az a fontos, hogy azi „üzlet" korrekt volt-e, és akik megkötötték, jogosultak voltak-e aláírni? Természetesen az április végi megállapodást össze lehet és össze is kell hasonlítani a múlt szeptemberivel. Ugyanis 1989 nyarán majdnem sikerült megkötni egv fontos kompromisszumot: ha az MSZMP megszünteti a munkahelyi szervezeteit, akkor cserébe — még a régi Parlamenttel — gyorsan elnökké választathatja Pozsgayt Csakhogy a néhai MSZMP Központi Bizottsága nem hagyta jóvá az üzletet, miszerint sok kis Dárttitkárát beválthatja egv nagy államfőre. Ez érthető (hiszen a prágai ési a berlini változások akkor még jgen valószínűtlennek tűntek), mint ahogy az is, hogy az akkori ellenzék egy része erre (nem is olyan meglepő rugalmasságról téve tanúságot) azt mondta: „De hiszen Pozsgav nekünk U Jó! Miért ragaszkodtunk a rideg banküzlethez. amikor aiándékot Is adhatunk?!" az e^ész elnökválasztósdi Bihari Mihály törvénytervezetével kezdődött, ami a Hitelben ielent meg...) Mint az általam föntebb már idézett szerző a Szegedi Egvetem 1990/4 számában megírta: az MSZMP-ben „az elbizakodott reformelit stratégiája ervenyesult. Az elnökválasztásban látták a hídfőállást, mely a kényszerű visszavonulás után biztosíthatja a sikeres szereplést a választásokon." Igen. De én itt látni véltem egy másik szándékot is: nagyon fontos volt. hogy a megállapodást a radikális ellenzék csak elvei föladása után fogadhassa el. Ha erre hajlandó, elveszíti hitelét, ha nem, akkor újra marginalizálható, mondván. hogy a „békés átmenetet veszélyeztető szélsőségeseknek" nincs helyük a demokrácia építőmesterei között. (Az MDF egyik vezére augusztus huszadikán be is jelentette: az.„álliberálís pártocskákra semmi szükség" ...) De szinte mindenki bizonyos volt abban, hogy a szabad demokraták inkább a második kockázatot vállalják. Ott voltam az SZDSZ augusztus végi országi® tanácsülésén, ahol a többség arra szavazott, hogy az egyezményt így nem lehet elfogadni. Az akkori „aláírók" nem merték vállalni a vádat, hogy ők ad. ták át az egyik legfontqsabb hatalmi pozíciót Pozsgavnak, ezért került a szerződésbe, hangsúlyozottan egyszeri kivételként, a közvetlen elnökválasztás kiírása. Ezzel egyben lehetővé tették annak a propaeendaszövegnek a használatát, hogy a radikális ellenzék egy fontos dóntéis jogát el akarja venni a néptől. . . Szerintem az a ..paktum" azért volt rossz, mert egyes csoportok politikai „megsemmisítésének" tervét is magában foglalta, és megvalósítása túlságosan korlátozta volna a következő, legitim Parlament mozgásterét — az „elnök pártja" valóban hatalmas helyzeti előnnyel indult volna az általános választáson. Továbbá: míg a képviselő-választásokon elkerülhetetlen a parlamenti helyeken való oeztozás, az elnökválasztás sokkal élesebb verseny, ott csak egyetlen győztes lehet. Irthattuk. milyen indulatokat szabadítottak el a/.ok, akik számára tízzel több képvise. lói hely többet ért mint az igazság, a tisztesség. Milyen lett volna Magvarország az elnökválasztási kampány végnapjaiban? Most a helyzet sokkal egyértelműbb: az új Országgyűlés legitimitását és a mandátumok elosztását egyetlen lényeges politikai erő sem vonja kétségbe. Az alkotmany módosításához a szavazatok kétharmada szükséges. Tehát, ha az a két csoport amely együttesen birtokolja e többséget megegyezik egymással, akkor a többiek fölsorolhatják, hogy milyen sérelem érte az ő érdekeiket de az eljárás törvénvessége vitathatatlan, és nem célja egyetlen parlamenti párt perifériára szorítása sem. A kérdés csak az. hogy az „üzlet" során ki nyert többet. A stabil kormányzás előföltétele. hogy az MDF választási kampánya által térem, tett légkör megváltozzon. A Fórum vezetői végre rájöttek, hogy meg kell hallaniuk az SZDSZ elnökének szavait: „El kell ismerniük, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége tobb mint egymillió állampolgárt, a választók csaknem egynegyed részét képviseli, nem pedig valamilyen nemzetidegen erőt, amely megbontja a Demokrata Fórum mögött felsorakozó teljes nemzeti egységet." Továbbá: „Legyen vége annak a kísérletnek, hogy a kommunisták után most ők vegyék kézbe a nemzeti tömegtájékoztatási eszközöket." A megszólítottak nem vállalták, hogy elnökségi nyilatkozatban határolják el az MDF-et a Magyar Fórum é9 szerkesztője nevével összefonódott uszításoktól — de hajlandóak voltak egy civilizált hatalommegosztási modell felé elindulni; és ez a lényeg. Az Országgyűlés, a kormány és az elnök döntési és vétójogainak finom egyen, súlya biztató kezdet lehet. MDF nem érdekelt abban, hogy az elnök túlságosan „erős" legyen — tehát a leendő alkotmány nem egy „elnöki rendszert", hanem az SZDSZ programjában is vázolt parlamentáris demokráciát írja majd le. A kormány nem kényszerül arra, hogy legtöbb intézkedése előtt megszerezze a kétharmados támogatást, tehát gyorsabban dönthet, és nem kell állandóan lemondással fenyegetőznie. Az ellenzéknek nem kell asszisztálnia az adó- és egyéb törvények módosításához, tehát nyugodt lelkiismerettel mondhatja a következő választás előtt: „ezt nem mi csináltuk...", és ígv tovább Végül: a köztársasági elnök pártjáról talán már nem jelenthető ki. hogy nincs helye a magyar Országgyűlésben. Tehát az MDF megfizette azt az árat, amit Kis János kért. „A harcosokból kollégák lesznek" — írta nemrég Konrád György. Ahogy neki, ugy Göncz Árpádnak is sok tapasztalata van arról, milyen is volt az ostoba cenzúra — és mindketten tudják, mit is jelent e szó: „sajtószabadság". E megállapodás gyorsíthatja azt a folya. matot, amelynek a végén műit időben isxmételhetjük el Konrád György mondatát. Tehát ez egy korrekt, jó üzlet volt. Jankó Attila * Egyetlen szó van .lankn Attila cikkében amivel vitatkoznék: az utolsó mondat „korrekt" kifejezése. Ott voltam azon a sajtótájékoztatón, melyen Antall József és Tölgyessy Péter a Két nagy párt között megkötött egyezségről beszélt. Kollégámmal értetlenül néztünk végig egymáson, míg Antall József kijelentő módban közölte: X. lesz a köztársaság ideiglenes elnöke; Y. a Parlament elnöke, és igy touább. Véletlenül sem szúrt közbe egyetlen olyan mondatot, kifejezést sem, ami akár a leghalványabban arra utalt volna: netán az Országgyűlésnek is el kellene fogadni ezeket a megállapodásokat. Ha az erőviszonyok ismeretében formálisnak is tűnik ez a szavazás, legalább a „látszat" szempontjából fontos lett volna bizonyosságukat némi bizonytalansággal vegyíteni, jelezvén: tan nem biztos, hogy mindig az lesz, amiben eg\/-két ember megegyezik. Mert a látottak-hallottak igy semmiben nem különböztek attól, amit ugyanazon falak között már sokszor átéltem az elmúlt években. Ráadásul az is kiderült: ellentétben Antall József bejelentésével, saját tagságával sem egyeztette az MDF ezeket a személyi kérdéseket, ami ugyancsak nem azt jelzi, mintha fene gyorsasággal alakulna nálunk a demokrácia. Mindezzel nem azt akartam jelezni, mintha személyek ellen lenne kifogásom a kialakult helyzetben. Azzal tehát egyetértek Jankó Attila utolsó mondatában: jó üzlet volt e megállapodás. De nem korrekt. Balogh Tamás