Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-30 / 126. szám

1990. május 31., csütörtök 5 Mérnökcéh — egyelőre egyesületként Magasabb szakmai mércével Azon aligha lenne érdemes vitatkozni, hogy társadalmunk az elmúlt negyven esztendőben erkölcsileg is megingott. A társadalmi válság nem kímélte a különféle szakmák, mesterségek képviselőit sem. Így azután nem is csoda, ha ma egyre-másra jönnek létre az önszerveződő csoportok egy-egy szakmán belül, hogy a hivatás etikai védelmében tegyenek valamit. A háború előtti Magyarországon sok egyéb érdekképviseleti tömörülés mellett a mérnököknek is volt kamarájuk. Azután szép csendben elhalt. Pontosabban nem élesztették újjá. Más néven szakszervezetként „üzemelt" a mérnökök és műnökök érdekvédelmi szervezete az elmúlt negyven esztendőben. — A politikai hatalomnak nem volt érdeke, hogy a szakma szerveződjön. Sőt! Szántszándékkal igyekeztek szétverni mindenféle mozgolódást, hogy senki se tudjon ellentmondani a központi akaratnák — mondja Kováts Gábor, a néhány hónapja ismét életre keltett mérnökkamara elnökségi tagja. — Es ha mégis összeálltak volna? — Akkor a politika gondoskodott volna „megbízható" vezetőről. Most érett meg az idő arra, hogy újból létrehozzuk a mérnökök céhét, Budapesten tavaly tavasszal, Szegeden pedig decemberben alakult meg a mérnökkamara. — Hányan tartották eddig fontosnak, hogy belépjenek? — összesen négyezer tagot számlálunk országszerte, Csongrád megyében most négyszázan vagyunk. Ez az itt élő mérnököknek egyelőre csak tfz százaléka. — Mi most a legfontosabb tennivalójuk? — Az etikai kódex kidolgozása. Szigorúan szakmai szervezet vagyunk, egyelőre egyesületként működünk. Védeni akarjuk a mesterséget, de ezzel van a legtöbb gondunk. Ha túl magasra állítjuk a mércét, a tagok rosszallni fogják a szigort. Azt mondják, könnyű gazdag társadalomban etikusnak lenni, de próbáljuk meg ezt szegény országban; Szinte minden hivatás prostituálódott mára. — A szakma ellen vétőket megbünteti a kamara? — Ez nem ilyen egyszerű. Mi csak a tagokat marasztalhatjuk el. Átfogó kamarai törvény kellene. Régen a szakértői és magántervezői engedélyeket is ez a szervezet adta ki. Mi tudjuk itt helyben, hogy ki mire alkalmas. — Hivatását tekintve ön vizimérnök. Az elmúlt évben elég sűrűn támadták a szakmáját. — Nem akarunk védekezni a minket ért vádak miatt. Tévedés lenne általánosítani. A szakmán belül is óriási viták folytak a vízlépcső mellett és ellen. — Helyi ügyekben mikor hallatja hangját a kamara? — Június közepén kerekasztal-beszélgetést tervezünk a szegedi vízközművek helyzetéről és a környezetvédelmi gondokról. — Ügy tudom, máig tisztítatlanul megy a szennyvíz a Tiszába.' — Jól tudja. Az elmúlt időben a vizet is megyehatárok közé szerették volna szorítani, pedig a vízfolyás nem ismer ilyet. Üj gondolkodásmódra lesz ezen a téren is szükség. Egy biológiai szennyvíztisztítót sem Szeged, sem a vízművek nem képes egymaga megépíteni. Többek között erről beszélgetünk majd szakemberekkel, a pártok képviselőivel. A megoldás ugyanis egyre sürgetőbb. Rendszeresen működik majd a kamara klubja. A vízművek klubhelyiségében minden szerdán délután várjuk a műszaki érdeklődésű embereket. R. G. Számítástechnikai verseny Az elmúlt hét végén rendezték meg Szegeden, a megye általános iskolai egyéni programozói versenyének döntőjét a Damjanich kollégiumban. A kétnapos versenyen a következő szegedi eredmények születtek. Reklámprogram kategóriában Dubecz György (Tabán iskola), második helyet ért el. A felhasználói programok kategóriájában mindhárom helyezett szegedi tanuló: Püspöki Krisztina (Dugonics iskola) első, Baneth András (Zrínyi iskola) második, Szilvásy Gergely (Béke utcai iskola) harmadik lett. Az oktatóprogramok kategóriában Képíró Ibolya (algyői iskola) első helyezést, Tatár Judit (II. sz. gyakorló iskolai pedig második helyezést kapott. A közönségdíjat Püspöki Krisztinának ítélték oda. A résztvevők a megyei művelődési osztály, a Pedagógiai Intézet, a Vidia Kereskedőház Rt., a vendéglátó és a Damjanich kollégium értékes díjait vehették át. Konzervatórium lesz Szegeden | Szürkék és összeférhetetlenek Az érettségizők tablóján még egymás mellett láthatók, de egyikük jobbra, másikuk balra néz. A szegedi zenei élet két vezető személyiségének útjai ezentúl végképp szétválnak... A történet egyik szála az oktatásügyben annyira megszokott (mert időről időre visszatérő, és „oktatási reformnak" nevezett) szervezeti változásról szól. A zeneoktatást egy hatvanas években született rendelet a közoktatásnak megfelelő struktúrába szervezte át. Ezen változtat, ni minisztériumi „bürokraták" és zeneintézményi vezetők törekvése volt. A rendszerváltás kellős közepén, amikor a régi minisztériumi emberek már saját pályájuk egyengetesére figyeltek, az újakat pedig még nem nevezték ki — valóra vált egy néhány éve szorgalmazott szervezeti változás: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetanárképzö intézetét egy éve megszüntették, a Tömörkény gimnáziumnak a zeneművészeti szakközépiskolai tagozatát fölszámolták, s Szegeden 1990 szeptemberétől létrehozzák a konzervatóriumot. Így létrejön egy olyan zenei intézmény. melynek párja nincs az országban sem, mert a másik kiszemelt városban, Debrecenben nem alakítják ki saját konzervatóriumukat. Ez az újfajta alakulat tovább színesíti a zeneoktatás intézményhálózatát. A konzi nem konzervatív — Az, hogy hatalmi vákuumhelyzetben sikerült elérni a konzervatórium létrehozását, nem igaz — vélekedett Weninger Richárd, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatának vezetője, a szegedi konzervatóriumnak a Zeneakadémia rektora által kijelölt, de még nem kinevezett igazgatója. — A teljes magyar felsőoktatási reform része ez. A zeneoktatás megújításához járul hozzá a konzervatórium, mely a zenelskolaitanár-képzést helyezi új alapokra. A zeneművészeti főiskola hat tagozata közül, jó szakmai hírneve alapján, a szegedi és a debreceni kapta meg a bizalmat, hogy konzervatóriummá váljon. Mi előbb léptünk, így Szegeden pénz is van az elképzelések megvalósításához — nem úgy, mint Debrecenben. A konzervatórium jelenleg a Zeneakadémia fönnhatósága alá tartozó intézmény, de a távlati cél az, hogy önállósuljon, a szegedi konzervatórium a zeneoktatás regionális központjává váljon, bekapcsolódjon az európai zenei vérkeringésbe. Ehhez az szükséges, hogy jól éljünk azzal, a lehetőséggel, melyet a konzervatóriummá átalakulás biz. tosít: egyetemi szintű képzést adjunk, magasan kvalifikált zenei szakemberek képzésével, helyben biztosítsuk saját utánpótlásunkat, s az intézmény egésze lehetőséget adjon tartalmas zenei műhelymunkára. A konzervatórium(ok) létrehozásának kezdeményezése, „magasabb szinten" történt — többek között a Zeneakadémia egyetem: tanácsa és rektora, Soproni József indítványára. Szegeden a tanácselnök-helyettes, Müller Józsefné nevéhez köthető a szervezés elindítása. A városi tanács vezetője talán elsősorban azért értett egyet az űj zeneoktatási intézmény, létrehozásával, mert így „megszabadult" egy leromlott állagú épülettől; a zeneművészeti szakközépiskola Lenin körúti épületének felújítását ígérte a Zeneakadémia. Erre a célra ugyanis a Művelődési Minisztérium 25 millió forintot „áldoz". (Megjegyezzük, hogy a minisztériumnak és a városi tanácsnak nem volt pénzp a szakközépiskolának is otthont adó épület állagának megóvására — eddig. A konzervatórium, persze más [?], mert egy új intézmény ...) A felújítás — mint Weninger Richárdtól megtudtuk — 1991 tavaszán kezdődhet A városi tanács ugyanakkor átadta a Lenin körúti iskola mellett álló épületet a létesülő konzervatóriumnak, hogy így (is) támogassa. Az ottani 15 új tanteremmel, könyvtárral, hangszerjavító műhellyel, ifjúsági klubbal és büfével jelentősen javulnak a zeneoktatás feltételei. A „klasszikus" zenei konzervatóriumok az alsó- és középfokú képzést kapcsolták egybe. A Szegeden megvalósuló intézménybe — a nyolc előkészítő osztály után — 10 esztendős korukban nyerhetnek felvételt a zenei pályára alkalmas gyermekek, s nyolc évig tanulhatnak itt. így nem lesznek törések a gyermek zenei fejlődésében, mert azonos követelményrendszer alapján, ugyanazon pedagógusok segítik tehetségének kibontakoztatásában — alsó-, közép- és felsőfokon, valamint az egyetemi ágazaton, ami a főiskola majd minden tanszékén lehetséges. Újítás — „tisztáldozattal" ? Szó esett a konzervatórium létrehozását ösztönző körülményekről, az intézmény előnyeiről — a leendő vezető, a városi tanács, a leendő tanulók szempontjából. Az „emberi tényezőről", a pedagógusok hangulatáról, a történet másik fontos száláról azért szólunk csak most, mert az átszervezésben is ezt tekintették — ismerős megszokásból — utolsó szempontnak. A konzervatórium leendő tanáralt — a zeneművészeti főiskola és a zeneművészeti szakközépiskola oktatóit — szinte kész tények elé állították., — Tartottak néhány értekezletet — emlékezett vissza az egyik zenetanár —, ahol felvetéseinkre és kérdéseinkre — mennyi túlóra lesz, a tanárok hangverseny-lehetőségét biztosítják-e, a gyerekek milyen diplomával zárják tanulmányaikat — érdemi válasz nem hangzott el, csak a két intézmény összevonásának gazdasági indokait ismételgették. Jellemzőnek tartom, hogy februárban bejelentették a szervezeti változás tényét, májusban pedig egy nyilatkozat aláírásával kellett hitelesítenünk: tudomásul vesszük, hogy szeptembertől egy új intézmény tanárai vagyunk. Tehát a véleményünket nem kérték ki a konzervatórium létrehozásáról, az új intézmény vezetői állására pályázatot nem írtak ki. — A Tömörkény gimnázium ze. nei részlegének tanári kara az első hivatalos tájékoztatást a konzervatórium tervéről 1989 elején kapta — reagált a tanári véleményre Weninger Richárd —, majd a tanév elej én a Zeneakadémia rektora ismertette elképzeléseit. így — az „oktatási reform" keretében — a Tömörkény gimnázium és művészeti szakközépiskola saját tanárainak egy részét átadta egy másik intézménynek, a konzervatóriumnak. Az áthelyezett tanároknak két lehetőségük volt: vagy elfogadják az új státust (az intézmény új vezetésével együtt), vagy veszik a munkakönyvüket. A Tömörkény gimnázium zeneművészeti tagozatának igazgatóhelyettese, Rozgonyi Eva már az első, tájékoztató jellegű értekezleten kijelentette: nem. kíván az új intézményben dolgozni, mert „zeneileg és emberileg sem" látja lehetőségét annak, hogy együttműködjön a konzervatórium új vezetésével. Ügy gondolta, hogy zeneakadémiai végzettsége, 25 éves zenepedagógiai munkássága, a zeneművészeti szakközépiskolában és a gimnázium ének-zene tagozatáért kifejtett, iskolaépítő tevékenysége lehetővé teszi számára, hogy hivatását „énektanárként" továbbra is gyakorolhassa — a Tömörkény gimnáziumban. Arra számított, hogy az iskola, melynek általa vezetett kórusa az idén elnyerte Az év kórusa címet, továbbra is épít munkájára. Ügy tűnik, tévedett. Május közelién, mikor a Művelődési Minisztérium által meghirdetett állásokra pályázni már nem lehetett, az igazgatóhelyettes egy papírt talált az asztalán, melyen aláírásával kellett volna hitelesítenie: státusostul, iskolabútorostul immár az új intézményhez tartozik. Az eljárás jogilag támadhatatlan, emberileg és szakmailag azonban megkérdőjelezhető. Az eljárás emberi oldala hiányos — Azok után, amit Szegeden ze. nei és egyéb vonatkozásban tevékenykedtem. csupán „költségvetési tételként" kezelnek?! A huszadik század végén nem óhajtok adásvétel tárgya lenni — mondta keserűen Rozgonyi Éva, aki évtizedek óta vezeti a külföldön is többször sikerrel szereplő szegedi Bartók kórust, akinek szakmai hozzáértését azzal is elismerték, hogy a Nemzetközi Kodály Társaság titkára volt. — Amit én tehettem, megtettem — tárta szét karját dr. Kühn János, a Tömörkény gimnázium igazgatója —, a város felé jeleztem a történteket A zeneművészeti szakközépiskola minden státusát át kell adnom a konzervatóriumnak. Munkáltatóként nincs jogcímem arra, hogy az igazgatóhelyettest itt tartsam, nincs elegendő bér és óraszám, meg egyébként is: két, igaz, gyesen levő ének-zene szakos pedagógusnak kell biztosítanom a munkalehetőséget. A szakmailag magasan kvalifikált., zenei elkötelezettségéről nevezetes Rozgonyi tanárnőt „nehéz embernek" nevezik — elsősorban azok. akikkel zenepedagógusként, vezetőként ütközött. Tanítványai, kollégái, a Bartók kórus tagjai tiltakoznak a tanárukat, a nemzetközi hírű művészt, a nagy tehetségű karnagyot ért méltánytalanság miatt. — A múlt még nem múlt el? — kérdezték. — Változatlanul jobbak, kellemesebbek a „sima szürkék", mint a nagy egyéniségek, akik persze „összeférhetetlenek"? Csak nem így állnak bosszút, akik még megtehetik — lévén politikai vákuumhelyzet? Fölbukkant (ismét) egy jelenség a meghaladottnak kikiáltott múltból. Szeged ismét arra készül. hogv megválik egy, hírét öregbítő művószegyéniségtől ? Űjszászi Ilona Az Arany legenda Ha a magyar olvasó ezt a címet hallja: Arany legenda, minden bizonnyal rögvest a Toldi szerzőjére gondol. Csakhogy ezt a könyvet Jacobus de Voragine írta; aki 1230 és 1298 között élt, így aztán még csak esélye se volt rá, hogy a mi Aranyunkat ismerje. E könyvnek — mely három évszázad olvasmánya volt és Arany legendának nevezték a szerző címadó szándéka ellenére — Genua érseke az írója. Sokáig História Lombardica néven idézgették a művet, mert az utolsó legendához, Pelagius pápa életéhez a longobárdok krónikáját kapcsolta Voragine. A Legenda Aurea több mint ezer év irodalmát tömöríti és szövi egységbe, melyhez természetesen a Biblia szolgáltat alapot, A legendák legmélyebb rétegei a Szent Atyák írásaiból és a szent mártírok történeteiből épülnek fel. A legalsó réteg felett a nagy keresztény gondolkodók s rendalapítók munkái következnek. Az egész épífmény alaprajzát az egyházi év alkotja, a karácsonyi, húsvéti és pünkösdi ünnepkör hármas tagoltságával, s ebben szentel oltárt a szerző az egyház szentjeinek, hiczen a gyűjtemény címének rendeltetéséből is kiderül; a könyv arra szolgál, hogy a kolostorok lakóinak jámbor olvasmányt adjon. E könyv igazolja a középkor rejtett s ez idáig feltételezett titkát, hogy ugyanis a világtól való elfordulás szigorú századaiban a szépség tovább maradt az emberekben, mint a világ megközelítésének és megtartásának módja. Tehát itt a világgal állunk szemben, egy olyan világgal, melyet kinek a képzelete népesíti be, melyben kinek mélységesen megélt valósággá válnak legendái, mítoszai — s itt feltárul a középkor szépprózájának egyetlen foltja, mely a szépség mintáját adja. A könyv az 1942. évi kiadásának változatlan szövegével jelent meg — W. Petrolay Margit fordításában. P. Sz. Vihar előtt... Somogyi Káról yné -felvétele