Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-20 / 117. szám

1990. május 20., vasárnap A tudomány : egyetemes 17 VILAGSZN1 VONAL MOSTOHA KÖRÜLMENYEK KÖZÖTT Szeged propagandistái a kutatók „Szeged híres város" — hirdeti a nota. Még csak álszerénynek sem kell lennünk azonban ahhoz, hogy bevalljuk: valóban pici, jellegtelen pötty vagyunk a glóbuszon. S hogy ott vagyunk egyáltalán,vajmi kevesen kíváncsiak rá. Nincsenek világot elkápráztató természeti kincscink, őseink s mi magunk nem hagytuk itt életünknek olvan kézjegyét, melyet a világ hét csodájakent számon tartanának. Mezőgazdaságunk, iparunk se jeleskedett annyira az évszázadokon át, hogy különösebben jóhírünket keltette volna messzi tájékon, még ha néhol ott lóg is — borsos áron — az üzletekben néhány szál kalóriadús Pickszalámi, vagy az ezerféle fűszer között helyet szorítanak itt-ott a szegedi paprikának is. Van ugyan hírharang-szerepre szánt szabadtérink, ám a hangja jó, ha eijut saját határainkon belül, legalább a fővárosig. Mi az, ami jelét adja annak: létezik a világban, Közép-Európa keleti részen egy Szeged nevű város? Az, hogy vannak egyetemcink, kutatóintézeteink. Az, hogy a tudomány, ha igényes szellemek művelik, nemzetközi, s határokon feletti. Indiától DélAmerikáig, Gröndlandtól a Déli-sarkig élnek és dolgoznak kutatók, akik a valóság ugyanazon szeletkéjénck megismerésén fáradozva egymásra találnak. A jelentős, nemzetközi folyóiratok lapjain találkoznak „szellemi tej testvérükkel" számosan, akiknek dolgozata alá az kerül: Attila József Univcrsityof Szeged, vagy a város Biológiai Központja, orvosegyetemünk neve. Konferenciák előadóiként is ezt a kis névjegykártyát hordják mellükön egy-egy üyen rendezvény soknyelvű forgatagában, képviselve ezzel nemcsak munkahelyüket, hanem hazájukat, városukat is. Vajon kellő figyelmet szentelt-e eddig Szeged világjáró követeinek, a város propagandistáinak? Erről beszélgettem Burgcr Kálmán professzorral, a JATE tudományos rektorhelyettesével. Utazás —.saját devizából is A néhány éve Pestről ide szerződött vegyészprofesszor társaigásunkat egy személyes megjegyzéssel kezdte: — Bennem még föl sem merült ez a kérdés korábban, hiszen viszonylag új lakója vagyok a városnak. De beszélgettem ki váló szegedi tudósokkal, akik évtizedek óta élnek itt, s nekik is az a véleményük: nevük, munkásságuk ismertebb a világban, mint itt Szegeden. Hogy ennek mi lehet az oka? Az csak a kritika egyik lehetségcscímzettjének, az újságírónak a megjegyzése: az elmúlt évtizedeknek megvoltak a maguk ajánlásokkal támogatott sztárjai a hírharsonákban, s nem kizárólag a teljesítmény volt a válogatás szempontja. Megesett, hogy a helyben ismert es elismert, futtatott személyiség neve külföldön, szakmai berkekben teljesen idegenül csengett. A laikus azt hihetné, sznobság a kutatók részéről, ha állandóan külföldi kapcsolataikra hivatkoznak. Talan nincs helyi jelentőségű, értékes eredmény? Van, csak az nem nevezhető tudományos teljesítménynek, lévén a tudomány—természeténél fogva — egyetemes cs nemzetközi. Feladata, hogy új, eddig mások által még föl nem fedezett ismeretekkefgazdagítsa az emberiség tudását. Nincs szükség arra, hogy újra fölfedezzük a gőzgépet... A hasznos, gyakorlatban alkalmazható ötletekre is szükségvan, de ezek az újítás kategóriajába tartoznak. A tudós a világon létező ismeretekhez hordja a maga morzsáit. Ehhez napra készen ismernie kell saját szakterülete pillanatnyi helyzetét, azt, hogy ki, hol, a világ mely sarkában eppen mire jutott egy kérdés megválaszolásában. Mert itt is verseny van, s aki nem bírja az iramot, kibukik a sorból. A tudós a világon létező ismeretekhey hordja a maga morzsáit. Ehhez napra készen ismernie kell saját szakterülete pillanatnyi helyzetét, azt, hogy ki, hol, a világ mely sarkánban éppen mire jutott egy kérdés megválaszolásában. Mert itt is verseny van, s aki nem bírja az iramot, kibukik a sorból. Mi, magyarok, bírjuk még? Erővel, ésszel egyelőre igen. A rangos folyóiratokbeli publikációk mellett elengedhetetlenek a tapasztalatcserék, a konferenciákon tartott előadások. Képes ezek finanszírozására egy szegény ország szegény egyeteme? — kérdeztem. — Tavaly a JATÉ-ról 511 • oktató utazott külföldre, részben konferenciára, illetve tanulmányútra. Közülük mindössze 102-nek tudott az egyetem anyagi támogatást adni. A többiek testvér egyetemeken tettek cserelátogatást, útjukat az intézet által végzett úgynevezett külső munka jövedelméből fizették, néhányan az OTKA-pályázat révén utazhattak, mások a Művelődési Minisztérium támogatásával. Meg kell mondanom, sokan saját devizaszámlájukból áldoztak a tudomány oltárán... A minisztériumtól csak három szegedi kutató kapott devizát, hogy részt vehessen előadóként nemzetközi konferencián, 21-en OKTA-devizából fedezték a költségeket, 15-en pedig arra kaptak lehetőséget, hogy saját forintjukon devizát vehessenek. Akik által „híres e föld" Ilyen anyagi föltételekkel bizony félő, hogy a magyar kutatók nem lesznek versenyképesek a tudomány „piacán" — fogalmaztam meg aggodalmamat. A rektorhelyettes azonban optimista és megnyugtatott. ~ — A szegedi egyetem néhány vezető professzorát a külföldi partnerek úgy hívják meg, hogy költségeiket ők fedezik. Aki kiváló a nemzetközi szakmai vélemény szerint, azt fölkérik plenáris előadás megtartására, s ez az erkölcsi elismerés mellett anyagival is jár. A tudományos rang és elismerés mögött persze hosszú, kitartó, magas szintű munka rejlik. Ezekre a Szegeden élö tudósokra méltán lehetne büszke a város. — Mit profitál a nemzetközi kapcsolatokból az egyetem? — A fiatalok hazahozzák külf öldi tapasztalataikat, beépítik itthoni munkájukba. Az idősebbek bemutatják itteni eredményeiket, és általában jó propagandistái még mindig a magyar, s ezen belül a szegedi tudománynak. J ónéhányan európai, söt világszínvonalú munkát végeznek, az ettől lényegesen rosszabb, mostoha körülmények között is. Ez is elismerésre méltó. S hogy így van, bizonyítják a rangos amerikai, angol, német egyetemekről érkező, 1 -2 éves vagy hosszabb időre szóló meghívások: kutatóinkra még „vevők" az olyannyira igenyes intézetek. Vendégprofesszorként is szívesen alkalmaznak jóhírű szegedieket: az egyik fiatal matematikus például fél évig itthon, fél évig Floridában oktat egyetemi tanárként. A rektorhelyettes elmondta: természetesen sok szürke, közepes képességű és -szorgalmú ember is van a JÁTÉ-n, merthogy a kontraszelekció miért eppen ezt az intézményt kímélte volna az elmúlt évtizedekben. Szeged és az egyetem azonban nem általuk lesz híres a világban. — Ön mint rcktorhelyettcs, mit mérlegel, amikor pénzt oszt? — Azokat támogatom, akik produkálnak A jelenlegi gazdasági helyzetben nem lehet minden területet egyaránt fejleszteni, az egyenlő sdi korszaka lejárt. Az a te ma alkalmas a túlélésre, a fejlesztésre, amelynek művelői előkelő helyezést értek el a scientomctriás fölmérésen, akik meghívott előadóként jártak külföldön, akik előadásaikból eltartják magukat. A pénz több, nem az ész — Magyarán: akit külföldön elismertek, ne legyen mostohagyerek itthon. — A közvéleménnyel sem árt tudatosítani: egyetlen szegény magyar kutatót sem a két szép szeméért hívnak meg rangos konferenciákra vagy intézetekbe. Arról még nem esett szó, hogy a tudomány utazó követeiből mit profitál a város. A szegedi egyetemek, kutatóintézetek legjobbjai jártukban-keltükben emberi kapcsolatokkal gazdagodva térnek haza. A sokéves szakmai kapcsolatot nem egyszer barátsaggá érleli az ido, a közös gondolatok rendszeres cseréje. Külföldi kutatók is gyakran utaznak ide Szegedre, a rokontéma vagy ismert művelője kedvéért. A vendéglátás révén aztán tovább viszik hírünket a világba: szállodai, éttermi tapasztalataikról, a városképről, viselkedéskultúránkról, egy szegedi családi asztal körül szerzett elményekről, a szegedi otthonok berendezéséről, hangulatáról és a háziasszony főztjéről... Tavaly mintegy 200 külföldi vendége volt a JATÉ-nak, 300an látogattak a Biológiai KözE

ontba és csaknem 100-an cresték föl a SZOTE intézeteit. Valamire való nyugati egyetemi városé számoksokszorosaval dicsekedne. Nem azért, mert ott több az ész, hanem mert az egyetem pénztárcája és a város vendéglátó készsége-tehetsége nagyobb. —A tanács a jövőben jobban a magáénak érezhetné a szellem műhelyeit és mint legjobb propagandistáinak, bővebben mérhetné nekik az anyagi javakat is - mondta befe ic/esül a rektorhelyettes, akivel csak egyetérteni lehet. Lévén tapasztalatunk arról, mentek pénzek ná1 u n k ennél haszontalanabb helyekre is... CHIKÁN ÁGNES A

stájerországi Rosseggben, 1870. május 29-én Maria König ikreknek, Péternek és Antonnák adott életet. Negyedéve, Koglhofban Anton unokájával hozott össze jó sorsom. Az ikrek apjáról mindössze annyit mondott: unbekannt... Pétert, hathónapos korában Rudolf Höge angeri főtanító és felesége, Rozina vette magához. A jól képzett zenepedagógus hegedülni és trombitálni tanította nevelt fiát, azonkívül hatéves korától vele énekeltette a misék altszólamát. A messzeföldön híres admonti bencéskolostor énekesfiúknak meghirdetett fölvételi vizsgáján, 1881-ben König Péter maradéktalanul eleget tett a követelményeknek. A sikeres vizsga tandíjmentességet és teljes ellátást biztosított számára. 1855. július 22-én három kitűnő osztályzattal, négy dicséretessel és egy kielégítő minősítéssel fejezte be a gimnázium negyedik osztályát. 1855 őszén a Grázi Állami Főgimnáziumban folytatta tanulmányait. 1889. július 9-én közepes eredménnyel érettségizett. Föl jegyzéseiben olvasható: „Kis híján meggyült a bajom az érettségin. A kődobás törvényének szemléltetésekor sehogyan sem jöttem rá a helyes megoldásra. Matematika és fizika tanárom, dr. Hans König meg is jegyezte: — Ja persze, aki mindig komponál, az nemigen gondol a fizikára és a matematikára." TÖREDÉKEK KIRÁLY - KÖNIG EMLÉKÉRE Péter apostol balladája A nevelőanyját korábban elvesztőfiú a költséges egyetem helyett az admonti kolostort választotta. Augusztus 29-én öltötte magára a Benedekrend ruháját, vette föl, a hildesheimi szent bencéspüspök után, a Fráter Marguard nevet. Teológia záróvizsgája után, 1893-ban Pertisauban nyaralt, ahol megismerkedett Saucr Emillel. A kontinens-szerte ünnepelt zongoraművész átnézte müveit, és szinte utasította: — Maga tehetség! Ki a világba! Magának tanulnia kell! A mestere Budapesten él: Koessler Jánosnak hívják... Fráter Marguard nyolc nappal a fölszentelése előtt jelentette be kilépési szándékát. P. Cajctan Hoffmann prelátus azt tanácsolta, próbáljon szerencsét, és ha nem veszik föl az akadémiára, térjen vissza Admontba. Az ifjú papjelölt bízott sikerében. Valamennyi holmiját összecsomagolta és Budapestre utazott. A vizsgán Koessler János és Herzfeld Viktor játszotta négykezes Diadaliadulóját. Mihalovich Ödön, az akadémia igazgatója megveregette a vállát és közölte vele: — Föl van véve... A Budapesti Zeneakadémián barátjával, a zseniális Dohnányi Ernővel együtt a legkiválóbb növendékek közé tartozott. Az 1897. június 30-ai keltezésű művészi oklevelének szövege: ,A zeneszerzés főtanszakot négy éves tanfolyamban a kötelezett melléktanszakokkal együtt az Orsz. M. K. Zeneakadémián minden megszakítás nélkül kitűnő sikerrel bevégezvén részérc ezen oklevél a fennálló szabályok értelmében kiadatott." Az akadémia elvégzése után Koessler mester tanácsára másodkarmesteri állást vállalt vidéki színházaknál. Megfordult Troppauban, Kassán, Aradon és Győrben is. A bohémlelkű, a társaságot és a jó sört kedvelő művészember emlékét — müvei mellett — kötetnyi anekdota is őrzi. Az egyik „gyöngyszem" 1899-es keltezésű. Történt, hogy Dohnányi Ernő meghívta barátját pozsonyi koncertjére. Király-König kiballagott a győri állomásra, jegyet váltott, majd az egyik készülő opuszát dudorászva sétálni kezdett a peronon. A pám...pam...pá...pa... ütemére koptatta a kövezetet, mígnem az utolsó taktust meghallotta az egyik forgalmista. A derék vasutas szolgálatkészen fordult a muzsikus felé: — Ha oda akar menni a tekintetes úr, akkor szálljon be. Ahol ni, a vonata! A zeneszerző megköszönte a fölvilágosítást, és helyet foglalt a — pápai vonaton. Délután 5 órától hajnali 2-ig dekkolt a restiben. Visszatérve Győrbe kollégái kérdéseire köllött válaszolnia: — Mi hír Pápán? — Premier volt ott —válaszolta egykedvűen a pórul járt. — Ugyan! És mi ment? — Az unatkozó Király... 1904. február 16-án vette át a Szegedi Zeneiskola irányítását. A kitűnő pedagógus pezsgő zenei életet teremtett városunkban. Zeneszerzőként a világi és az egyházi zene úgyszólván valamennyi műfajában jelentőset alkotott. Lelkének lényegét egyházzenei szerzeményeiben adta. Az egykori admonti bencéskispap töretlenül megőrzött hite valamennyi müvén átragyog. Miséi nagyrabccsiilt, értékes kincsei katolikus egyházzenei irodalmunknak. Olthatatlan szeretettel csüngött a klasszikus magyar zene hagyományain. Kevéssel halála előtt Szent István oratóriuma kapcsán egész életéről vallott: —Gizella áriája ebben a műben a legszebb rész. A szívemmel írtam. Az én sorsomat mutatja: ő is idegenből jött és rajongón magyarrá lett... Miklóss Gyula festőművész 1940. április 30-án négy élő szegedi apostolt festett a Széchenyi téri Olasz vendéglő falára. A művész dr. Lévay Ferencet, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudóst. Bokor Pált, az Antibolsevista Comité vezérét és Király-Königet örökítette még. Péter apostol két hét múltán meghalt... „Szombaton este 10 óráig hallgatta' a rádiót, majd nyugovóra tért. Kevéssel utána fojtott hörgésre ébredtem. Azonnal orvost hívtam, aki megnyugtatta: amennyiben nem éri újabb roham, úgy kiheveri agyvérzését. Fölvette az utolsó kenetet, és az utolsó pillanatig Jézust emlegette. 1940. május 14-én, hétfőn, éjjel fél 1 órakor tüdőgyulladás késztette megadásra szervezetét. Megbékélten adta vissza lelkét a Teremtőnek. Tizenöt nappal később országos ünnepséget rendeztek volna 70. születésnapján, ehelyett 16-án, 9 órakor engesztelő szentmisérc gyülekeztek tisztelői a Fogadalmi templomban. Délután 3-kor pedig a zeneiskola előtti térről kísérték a Belvárosi temető díszsírhelyére." (Keresztanyám, Király-König Péterné.) A felesége fogalmazta gyászjelentés utolsó mondata a reményé: „Második hazája földjén — melyet rajongásig szeretett — találjon békés nyugvóhelyet!" THÉKF.S ISTVÁN