Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-20 / 117. szám

Szerelmeim: redakciók" 199°- miJ,is jo., vasámap „E város kultúrája meglévő és elpusztult köveiben van" — Hogyan tudott ilyen óriási kap­csolatrendszert kiépíteni, megszer­vezni? Mi ennek a titka? — Engem a levelezésre, a kapcso­latteremtésre a szerkesztés szokta­tott rá. A szervezőkkel nem lehet telefonon tárgyalni. A személyes kapcsolatot csak így tudtam fönn­tartani. Ha mindenkit, akit szeret­tem volna megnyerni szerzőnek, fölkeresek, az időm ezzel telt volna el., A posta föl van találva." A levél személyreszabott műfaj, jó társalgási eszköz. Bcnsőségcssé­ge okán szelíd erőszakkal emlékez­teti a címzettet. Az is a levelezésre szoktatott, hogy vidéki ember lévén, ritkásan találkozhattam mindazok­kal, akikkel kapcsolatot akartam te­remteni, szakmait, szerzőit. Harmincegynéhány évi levelezés után is van néhány olyan barátom, akit soha sem láttam, csak levélből ismerek. A szerkesztőségi munka után megmaradtak az akkori iro­dalmi kapcsolatok, részben mások­kal bővültek. Sok fiatallal levelezek ma is, akiknek első írásait én olva­som. Minthogy elég korán kezdtem foglalkozni a külföldi magyarság­gal, irodalmával, a világ minden tá­jára eljutott magyarokkal kapcsolatba kerültem. Mindig érde­kelt: mit adott ez a kis nép a nagyvi­lágnak? Ha föltűnt valahol az irodalomban, kultúrában egy ma­gyar, utánajártam és fölkutattam működését es ha mód volt rá, levél­ben is megkerestem. Mindebből ter­mészetesen az egyetemi hallgatóim is profitáltak, hiszen a tanításban az így szerzett tudást fölhasználtam. Sokat levelezek írókkal, akiknek műveire reflektálok vagy kéziratai­kat közlésre segítem; szakmai kér­désekről irodalomtörténészekkel, de hosszú évekig leveleztem egy amerikai egyiptológussal régészet­ről, egy régi szögedivei —, aki Ar­gentínában él — a városról, izraeli barátommal erdélyi emlékcinkről, ausztráliai könykiadóval Arthur Kocstlcrről, Puerto Rico-i egyete­mi tanárral a magyar irodalomról vagy a bukaresti öreg román költő­vel a magyar és a román irodalom kapcsolatairól. De mindez kuriozi­tás és passzió. A levelezésem legna­gyobb része irodalmi kapcsolataimat jelzik, s talán a ha­zai és a szomszédos országok ma­gyar és nem magyar irodalmában keresi az értelmes, közös gondolko­dás lehetőségeit. Szellemi gazdagodásomnak legjobb eszköze a levelezés. Nagy ajándéka a sorsnak, hogy ezen & réven olyan emberekkel kerülhettem kapcsolat­ba, akiknek személyisége, művé­szete, gondolkodásmódja jótékonyan hatott rám és ezt a ha­tást tovább adhattam egyetemi hallgatóimnak, fiatalabb iró kortár­sa imanak. — Szegeden már jónéhány iró-, költőnemzedéknőtt fel tanár úr biz­tatásával, bátorításával. Ha össze­hasonlítja ezeket a nemzedékeket, milyen jellemző különbségeket lát közöttük? — A szegedi egyetem bölcsészettu­dományi kara — bár az egyetem nem túl nagyidejű intézmény — mindig híres volt arról, hogy iróne­velő helye a magyar szellemi élet­nek. így volt ez az induláskor is már a húszas években, a sokfelől idcsc­reglő fiatalok révén olyan alakult, amelyből hatott a tehetség, a minő­ség. Magam több indulásnak vol tam tanuja és néha tán inspirálója is. Megfejthetetlen előttem, mi okozza azt a jelenséget, hogy vannak évek, évjáratok, amelyekből sok irodalmi tehetség tűnik ki és vannak, ame­lyek a pangó vízre emlékeztetnek Szeged a magyar irodalmi élet második legnagyobb központja —tartják so­kan. De vajon milyen ez az irodalmi élet, hogyan szerveződik, kik formál­ják, milyen múltbéli gyö­kerei vannak? Egy biztos: ha bárhol a világon ma­gyarok találkoznak és Szeded irodalmáról be­szélgetnek, az első közös pont Ilia Mihály tanár úr, akivel megpróbáltuk ki­bogozni a hagyomány és a jelen irodalmi élet között szövődő, s olykor igen ku ­szának tetsző szálakat. Az bizonyos, hogy a szegedi egye­tem bölcsészeti karán az elmúlt ne­gyedszázadban sok irodalmi tehetség tűnt föl és ez azoknak a ta­nároknak isköszönhető, akik értőés megértő figyelemmel voltak a nem szabályos egyetemista egyéniségek iránt és művészeti kísérleteiket se­gítették. Mi különbséget látok a más-más időben innét indult írók nemzedékeiben? Talán az a közös, hogy mind szeretve gyűlölte a vá­rost, Szegedet és annyi versben, prózá­ban örökítette meg, hogy aligha van mégegy magyar város, amelyiknak ilyen koszorúja lenne a magyar iro­dalomban. Prózában Temcsi Fe­renc, Zelei Miklós, Ambrus Lajos, lírában Ratkó József, Veress Mik­lós, Szepesi Attila, Zalán Tibor, Ba­ka István, Dobozy Eszter és mások. A különbség az évek során föl-föl ­bukkanó nemzedékek között talán a kor különbsége is. A hatvanas-het­vepes években innen indulók még kordázottabban éltek, egyetem, hi­vatal nyesegette önállóságukat, Ratkó például ebbe bele is roppant és elhagyta a várost. Minden aka­dály ellenére is Veress Miklós, Sze­pesi Attila nemzedéke természetesebben szövődött bele a magyar irodalom folyamatába, mint a későbbieké. Valahogy az ő nemzedékükre az előttük járóknak nagyobb volt a figyelme és talán bennük is nagyobb a hagyomány iránti érzékenység. Zalán nemzedé­ke már az avantgárd lázában esz­mélt, őket értetlenül fogadta az irodalmi közízlés, a közvetlen kör­nyezet is. Érkezésük látványosabb volt. Talán az a költői csapat, ame­lyik ma az egyetem körül, vagy ép­pen az egyetemekről kikerülve a helyi lapoknál helyezkedett el, en­nek a Zalán által jelzett irodalmi íz­lésiránynak a bátorításával lépett föl, és messze került az irodalmi jó­magaviselctűek csapatától. Ami feltűnő, hogy ők is benne vannak nemzedékük elismert csapatában, országos hírre szert tevő lapot csi­náltak és csinálnak. Az elmúlt évti­zedben a Szegedről induló fiatalabb irónemzcdckbanmegjelentekazesz­széírók, a gondolkodó irodalom müvelője. Ez a tulajdonság és bizta­tó gazdagodás. — Nagyon sokszor hallottam már, hogy Szeged csak felneveli, „felvil­lantja", majd kiröpülni engedi az irodalmár tehetségeket, de azért nem tesz semmit, hogy megtartsa őket, Ha ez így igaz, mi lehet az oka? — Sokszor leírták, már Juhász Gyula is emlegeti, hogy Szeged nem megtartó város. Koronkét más okai vannak ennek, politikaiak és törté­netiek. Az például, hogy Moholy Nagy László 1919 után Németor­szágba megy, magyarázható politi­kai okokkal is. de a szűkös, vidéki művészeti le­hetőségekkel is. Budapest elszívó hatása, az egy vá­rosban központosított kultúrális le­hetőségek nemcsak Szegedet fosztották meg különböző időkben a föl-föltűnő tehetségektől. Az el­szivárgás okát, amit én éltem át, eb­ben látom: az itt föltűnő tehetségek (csak írókra, iroda­lomtörténészekre gondolok most) nem illettek bele abba az egységesí­tő kultúrpolitikába, amely negyven éve fokozatosan átvette a művé­szetek fölötti ellenőrzés szerepét és megszabta erős kontraszelekcióval — a neki tetszők körét. Ezek a szö­gedi irodalmi alakok szabálytalan tehetségek voltak, akiknek a köz­szereplése is sértette a középszerű­ségre és a mozdulatlanságra berendezkedő kultúrpolitikát. Minthogy az egyetem kissé mindig területen kívüli volt, ott kiélhették irodalmi buzgalmukat, de amint a közvetlen társadalommal, a városé­val érintkezésbe jutottak, már az irányítás ellenőrzese és visszautasí­tása várta őket. Ilyen társadalmi ta­pasztalással nem lehetett nagy kedvük szögedivé lenni és a hivatal, amely az egyetem elvégzése után se­gíthetett volna ittmarasztalásuk­ban, inkább eltángálta őket. Nem hiszem, hogy van ennek a városnak valami titkos tehctségcllcnes szel­lemisége, de a példáknak hosszú so­ra elgondolkodásra késztet. —Tanár úr, ha egy idegennek kelle­ne beszélnie Szeged kultúrájának múltjáról és jelenéről, melyek len­nének a legfontosabb dolgok, ami­ket megemlítene? — Erre a kérdésre leginkább egy szögedi sétával lehetne válaszolni, hiszen e város kultúrája meglévő és elpusztult köveiben van. Egy kicsit az Alföld délibábja ez a város, hihe­tetlen végleteivel lebeg a kultúrát nem termő, hagyománytalan vidé­ken. (Ez utóbbit egy jeles gondolko­dó mondja az Alföldről, Szeged talán a legjobb ellenérv erre.) A régi szegedi kultúrában ott a magyar kultúra egy nagy darabja, a magyar irodalom jellegzetes, innét termett karaktere, az újban meg ott van az elmúlt negyven év legrosszabb gya­korlata éppen a kultúrában és éppen szegedi jellegzetességekkel. De itt van az a Tisza táj is, amelyik a hetve­nes évektől kezdve a magyar irodal­mi megújulás és szemléletváltás kezdeményezője volt és letétemé­nyese maradt, és itt van Baka István, aki oly hosszú idő után a szegedi iro­dalomban nem szegedi költő­ként exccllál, aki magyar költő Szegeden. PODMANICZKY SZILÁRD VERESS MIKLÓS Hajnaltól-hajnalig óda A Délmagyarország ünnepére ó - hajdani redakciók: hozzátok vissza sose térek tartsanak demonstrációt értem habár piaci hírek: hiszen a sülttök ára egeket ver maholnap míg tökfejek mára éppen leárazódnak Szerelmeim: redakciók — oly nyúlfarknyi az ember léte mért választ oly relációt mégis hogy általatok élne: a fiilén telefon van főnöknek füllent másik turkál papírhalomban az infarktus-tusáig Ó - ricsajos redakciók amikor minden még fehérlik az asztalokon: hogy ki fog megírni valamit estélig van-e az írógépnek betűje s hite annyi hogy ami megtörténhet nem tudja letagadni Ti: majdani redakciók nem szűkölködvén technikában ezt a furcsa sok ósdi szót töröljétek le — ám hibátlan nehogy még megmérgezne ez a szép ám nadályos és nosztalgiás eszme mint egy komputer-vírus Hogy: „Estvéli redakciók ó ti pohár ringató tálcák" — az ember nyelve már kilóg de még megír valami tárcái­ul éjfélig mert félig­álmosan úgy mereng el: hogy kiigya fenékig vagy átússza a tengert? S: ti hajnali redakciók mikorra bezár minden kocsma s fönn úgy sercen az átkozott fény mint állunkon a borosta ­a némaság is harsog és ki tudja mi vár rád mert fölzörgeti kulcsod a nagy családi órát A reggeli redakciók mégis olyanok aztán - mintha a szavaktól sűrű bozót között valami ösvény nyílna amelyen elindulhatsz ugyanoda vagy mégse s vallod hogy nem hazudhatsz többet a mindenségbe Bár lehet hogy nem lesz fiók s cikkeid nem őrzik örökkön de vannak más redakciók —ha tán nem is e lármás földön amelybe tíz körömmel kapaszkodói végsőkig akár egy jó riporter ki semmit le nem késik — Onnét néz le majd mindünk a hajdani redakcióra hol mindig megszülettünk egy szép napéli virradóra: mert hogyha pirkadat van csak ilyen tudja hinni hogy leírott szavakban magát újrateremti

Next

/
Oldalképek
Tartalom