Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-20 / 117. szám

80. évfolyam, 117. szám 1990. május 20., vasárnap mi UHU MI 11 mim illanni imi •• Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 5,30 forint N

em sokkal a Pozsgay-típusú választások után egy korán ószüló szegedi újságíró szót kért a Parlamentben, és sokak megrökönyödésére arra intette a nemzet önjelölt vezetőit, hogy okosabban bánjanak a nagyberuházásokkal. A Népszabadság tudósításából teljesen hiányzik a felszólalás lényege, csupán egyetlen momentumot jegyeznek föl: Király Zoltán sürgette, hogy az állami és pártvezetők gyakrabban nyilatkozzanak az országot érintő nagyobb kérdésekről a nyilvánosság előtt. Talán nem véletlen, hogy ezt az egyetlen mozzanatot ragadta meg a sajtóirányítás akkori helyettes vezetője, fölfedezvén Király renitens gondolataiban a tervszerűsíthetőelemeket. 1985. november 21-én a Tájékoztatási Hivatal e vezetője levélben biztosította nézetei azonosságáról a szegedi képviselőt. Az állami sa/tóvicecézár azt írta, hogy a hivatal kiemelt feladatának tekinti, sót szorgalmazza, hogy az állami és más vezetők minél gyakrabban közvetlen tájékoztatást adjanak, s ennek szervezésével foglalkozva a sajtóállam-igazgatóság tájékoztatási tervet készít. A tevéiben foglalt abnormitást tetézi a jobb felsó sarokba ütött őrület: SZIGORÚAN TITKOS! Na ja, legyinthetünk ma már többpártrendszerű mosollyal, s legföljebb csak homályló képeket idézünk azokról az időkről, amikor a terv volt a szentség a hadikommunizmus egyéb kegyelmei előtt. A remélhetőleg végleg idejétmúlt társadalmi és politikai rendszert nem véletlenül nevezem hadikommunizmusnak, hiszen a szocializmus kifejezést a történelem egy má-' sik formációra tartogatja. Amit éltünk - Keleten 1917-tól, Középen 1945-tól —, az maga volt a gazdasági és politiÜnnepi szükségállapot kai szükségállapot. Gondolat, ötlet, ember és anyag begyűjtési és újraelosztási rendszere, melynek csattogó zászlai alatt nem csak a padlásokat, hanem az elméket és lelkeket is kisöpörték. Én e rendszer utolsó öntudatos éveinek egyikén végeztem az újságíróiskolán. Magyartanári diplomával zsebemben töltögettem helyesírási teszteket, s komoly gondolatmeneteket hallgattam végig „a szocializmus íelépíthetőségéröl egy, sőt több országban" elméletéről, miután — hála Karsai tanár úr egyetemi szemináriumának — már jól tudtam, mit mondott Trockij, Buharin és Preobrazsenszkíj. Ez a légkör és az a sajtóirányítás jutott eszembe, amikor a minap egy tanszékvezetővel és jeles kollégámmal arról beszéltünk, milyen feltételekkel, milyen körülmények között indíthatnánk be és működtethetnénk Szegeden újságíróképzést. Néhány szó után megegyeztünk abban, hogy mindenképp kérünk tandíjat — azaz oktatási hozzájárulást — még az adott intézmény nappali tagozatos hallgatóitól is, mert az idegen nyelvi tanfolyamok ennek pszichológiáját fényesen igazolják: aki fizet, utána tanulni is akar. Ez volt hát nézeteink egyik alappillére. A másik: felvételi vizsgán szúrjuk meg a jelentkezőket „hiszen e szakma is meghatározott képességeket igényel. „Tesztet íratnál?" — kérdezte televíziós kollégám, mire azt feleltem, hogy inkább fölteszem az alapkérdést: milyen lapot csinálna Ön? Hát ez itt a kérdés, döbbentem rá néhány órával később az asztalomon halmozódó kéziratokra nézve. Milyen lapot csinálnék? Milyen újságot kellene készítenie a Délmagyarorszag fiatal szerkesztőségének? Bárkit kérdeznék e közösségben, a technikai feltételek megváltoztatásával kezdené óhajai sorát. „Egy rohadt toll sincs ebben a szerkesztőségben" — dobja el aznapi tizedik filctollat az egyik, míg a másik húszéves Erikán írógéppuskázza szövegét. Cikkeinket aztán újragepelik a nyomdában, csak ott éppen ólmot üt az öreg billentyű, majd beindítják a 67. életévébe lépett Mann nyomót, aztán köré térdepelnek nyomdász kollégáink, hogy kérő imáik mellett préselje le a gép írásainkat. Végül pedig az expediálást nálunk hálaadásnak mondják, mert az ÖREG méltóztatott nem szétesni és összetörni. Ne higgye, tisztelt olvasó, hogy gúnyolódok a nyomdán. Ez a cég sokáig tanácsi vállalat volt. azaz pártirányítás alatt állt, s ezért megtermelt nyereségéből villákat újítottak föl, nyaralót építettek és magasan kvalifikált dűlőket aszfaltoztak pontosan megnevezhető személyek számára. A pénzt tehát elnyelte az egypárti önkény, hogy az olvasónak olyan kép jusson a mindenkori nyomott oldalakon. hogy még a saját édesanyjára se ismerhessen rá, ha épp öt akartuk meghírelni. Aztán azt mondták a nyomdának: állj talpra, fiam, önálló lettél. Miből, atyám, kérdezett vissza a naggyá lett gyermek, és kiforgatta üres zsebeit. Hírlik, hűséges munkatársunk, a Szegedi Nyomda egy kis tőkeinjekcióval új erőre kap. így közelebb kerülnek a valósághoz régtől őrzött álmaink fölismerhető képekről, kontúros grafikákról, raszterekről, feszesen kitöltött keretekről, 16. sót 24 oldalakról, sportlapról, sót talán még elektronikusan szerkesztett rovatokról is. És persze vannak már tervvé előlépett álmaink is. Olyanok,,amilyeneket már meg is valósítottunk, másokat pontosan előkészítettünk. Mielőtt ezekről számolnék be. hadd illesszek ide egy kis betétet, értelmezendő a helyzetet. Láthatjuk ugyanis, hogy a parlamenti demokrácia kiépülésével sem szűnik meg a szükségállapot hazánkban. Igaz, ez egy másfajta átmenetiség, de semmiképp sem állandóság. Lemondott rólunk, megyei (kategóriába tartozó) lapokról a Magyar Szocialista Párt, ám papír és jog szerint még mindig az MSZP a lap tulajdonosa. Sajtószabadságot hirdet minden politikai párt, de kuratóriumok, felügyelő bizottságok és sajtóbojkottok szerveződnek sértett és sértődött közösségekben. Önálló gazdálkodást parancsol ránk az új koalíció, ám könnyedén feledi, hogy nyereségünk egyik részét az állam, a másikat a tulajdonos párt még mindig elviszi. Gyors, pontos tájékoztatást kér tőlünk a mindenkori ítélkező, de nem tudja (miért is tudná?), hogy telefonjaink olykor teljesen elnémulnak. Önazonosságunk bizonyítékaként ünnepeljük — az olvasóval együtt — a nyolcvanesztendős lapot. mi köztien szakmán és politikán kívülbelül acsarognak ránk. Terveket szövünk. tárgyalunk éjt nappallá téve, azaz ünnepi szükségállapotban élünk immár hónapok óta. Szóval, amit adhatunk: június elsó vasárnapjától mindennap megjelenik a Délmagyarország. Az eddigi, kedvezményes 101 forintos előfizetés mellé havonta mindössze 20 forintot kell biggyeszteni, s a postás Szegeden vasárnap, a városon kívül egyelőre a hétfői számmal együtt viszi ki az olvasmányos, sok sportot és színes információt kínáló lapot. A Posta ígérete szerint a következő hónapban, tehát júliustól már a nagyvároson kívül élők is megkaphatják vasárnap a vasárnapi lapot. Ebben egyedülállóak leszünk az egész országban. Hét közben újabb árengedményt adunk: holnaptól mindennap tízoldalas (szombaton változatlanul tizenkettő) lesz a Délmagyarország, a megszokott áron. Költségeink, szolgáltatásaink gyarapodnak, de az árból netn engedünk. Láthatják, gyorshirdetések jelennek meg lapunkban. Ez is új szolgáltatás, hazánkban egyedülálló a napi hirdetésfelvétel. Tervünk, mely júniustól valósággá lesz, hogy a megye nagyobb városaiban (Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen és Csongrádon) is terjesztjük a Délmagyarországot. Mindent egybevetve állunk rendelkezésére! Köszönti az olvasót ezzel az ajándékszámmal: DLUSZTUS IMRE Lapunk a 3S Számítástechnikai Kisszövetkezet segítségével készült