Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-16 / 113. szám

1990. május 16., szerda 5 Éretlenségi Rádiódemográfia Reggeli csúcs a rádióban, amire figyel is az ember, meg nem is, két öblítés között a fürdőszobában, egy szál trikóban vagy fekete harisnyába bújt lábakkal. Régebben zengtek, fecsegtek az orgánumok az érettségiről, most csak halkan, röviden, ahogyan trikót vagy harisnyát igazít valaki utoljára. Aztán mint könnyű s unalmas hálóba, .belebotlik a fül, hogy a riportban feltárt úriember arról beszél, mit tegyenek az érettségi után továbbtanulni szándékozók közül azok, akiket nem vettek fel. Szerinte azok vállaljanak gyereket. Szerintem meg a riportalany vállaljon tíz maratonit, 1 perces szünetekkel. Először is, a gyakorlati oldalról: a fiúk hogyan vállaljanak gyereket? Enynyi — sebészi beavatkozás túl najgy és tömeges fájdalommal jár. Ha meg lányos szemmel nézzük a dolgot, az is jópofa. Egy bébi realizálásához minimum 9 hónap kell, a sikertelen felvételi után — addig meg csak kéne élni valamiből, valami pénzre váltott megalkuvásból legalább. Aztán, ha ott a bébi, akkor meg még több pénz kell. . '•> . T" •. T'Vi • ; A Az erkölcsi, avagy kevésbé elhihető oldalról: vajon 18 évesen igazából tudja-e az ember (lány), hogy mit csinál? Ha igen, akkor ilyet nem csinál. És persze az újabb felvételi a tündéri bébi mellett, aki semmiről sem tud; ezután csak a levelező tagozat jöhet számításba. így a középiskolás élet egy örök hiányfolt marad. Arról nem is beszélve, hogy édesanya hogyan számol el magában e csöppnyi, majd felnövekvő élettel a saját lelkében. Még ha igazat is mond, a következő párbeszéd sehogyan sem indokolja a csonkánál is csonkább családot. — Mama, én miért születtem? Ugye széf elemből, csak aztán a papa náladnál még jobban szeretett valakit? — Nem, kisfiam, nem vettek fel az egyetemre, és nem menekülhettem másba, mint hogy megszüljelek téged. Nos, kedves riportalanyunk ott a reggeli csúcsban, inkább tényleg fusson egy pár kört vagy ússzon, de ne beszéljen. Az ilyenféle demográfiai robbanás felér egy atomrobbantáksal. Remélem, nem bántottam meg. Ha igen, megérdemli. P. Sz. "i Legendás sírleletek A múzeumi világnap alkalmából a Móra Ferenc Múzeum dísztermében holnap este 8 órától, Legendás romok, sírleletek az ókorból címmel 5 képmezőn 400 diafelvétellel vetíti elénk Szabó András diaszínháza az ókori Egyiptomból és a világ más tájairól a történelem hajnalán született építmények kolosszusait. A diaporáma-előadás feleleveníti a legendás kőóriásokat, piramisokat, monumentális szobrokat és titokzatos templomromokat, valamint Tutenkhamon fáraó sírjának feltárását és pompás sírleleteit. CERN-tagság A Magyar Tudományos Akadémia és az Európai Atomkutató Szervezet (CERN) együttműködési megállapodását írta alá Berend T. Iván, az MTA elnöke és Carlo Rubbia Nobeldíjas fizikus, a CERN főigazgatója kedden, az Aka-. démia székházában. Az MTA elnöke átadta C. Rubbiánaik azt a levelet, amelyben az Akadémia kéri: kezdjék meg a tárgyalásokat arról, hogy,Magyarország a CERN teljes jogú tagjává váljék. Ez a megállapodás — miként az aláírás után a sajtó képviselőinek a tudósok elmondták — lehetőséget ad arra, hogy az eddigiéknél •több magyar fizikus, mérnök és matematikus vehessen részt a nemzetközi szervezet magfizikai kutatásaiban, nagyszabású programjainak megvalósításában, s használhassa a világon egyedülálló berendezéseket. | A tulajdonos fantomja A horrorkedvelóknek csalódást kell okoznunk: nem • rémtörténet következik és házi szellemeket sem fogunk idézni. Olyan — most még állami tulajdonú — szegedi házakról lesz szó, amelyek éppen a valódi, tulajdonosi gondoskodás híján jutottak ebek harmincadjára. Régóta lakatlan a Hámán Kató utca 8. számú „Borsház". A közelmúltban inkább Bem utca 2. számként vált ismertté, a házfog. lalási akció kapcsán, amelyről többször is írtunk. A sarokház eredeti tulajdonosa külön lépcsőházat építtetett a saját lakásához, a sarkon — kívülről nem látható — loggiaszerű belső szerkezeti megoldással. A salakbeton födém tönkrement — ezért is kellett a házat a nyolcvana® évek elején kiüríteni. A különleges, megosztott tartószerkezet nehezíti a felújítást, amely lassan tíz éve várat magára. Abban mégegyeznek a vélemények, hogy az épület lakóház céljára nem alkalmas. Lehetne például szálloda, kerestek is rá jelentkezőket — hiába. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola is kérte az épületet, az átadásról szóló okirat elkészült. Ahhoz azonban, hogy meg is kapja, még a Művelődési Minisztériumtól kell a válasz: ad-e anyagi támogatást a felújításhoz. Bárkié lesz, sokat rá kell költeni. Becslések szerint 20-25 ezer forintba kerül négyzetméterenként a felújítás. Még megfoghatatlanabbul lebeg az igazi tulajdonos szellemalakja a Maros utca 26. számú épület fölött A „Timár-házat" a névvel jelzett mesterség egyik múlt századi művelője, Felmayer Gusztáv építtette. Jellegzetes bőrszárító padlásával Felsővároson hajdanában gyakori háztípus volt — ma ipari műemlék. Állapota még a Bors-háznál is rosszabb. Innen is kiköltöztették a lakókat, a födémet itt is cserélni kell. Még 1984-ben készült egy felújítási terv, akkor 24 millió forintra becsülték a várható költségeket. Ugyanez az összeg most körülbelül 5 millió ... Ennyit változott hat év alatt. Meg az épület pusztult folyamatosan tovább. Nem messze tőle (egyelőre még) állnak a Kis Tisza utca múlt század elején épült házai. Az egységes utcakép várostörténeti emlék. Felsőváros az iparosok, ácsok, hajósgazdák, halászmesterek lakóhelye volt egykor. Á „Víz előtti népi építészet legszebb városképi együttese" (Péter László). Egységes, klasszicizáló stílusával, egyenlő magasságú, kiemelt, földszintes homlokzataival, szép fakapuival értékes jpsze a városnak. A házsor fölújítása bizonyára ugyancsak sokba kerülne. Ez a feladat — miként a többi háznál — meghaladja az IKV erejét. Megoldásként már csak azt tudják elképzelni, hogy eladják e régi épületeket. Bár nem lesz könnyű olyan vevőre találni, aki gazdag is, és a házak megőrzését biztosító fölújítást is vállalná. • • Az IKV megint a legegyszerűbb megoldást választja: hagyta lerongyolódni a házait, lakásait, aztán most eladja őket — így szólhat az első ítélet. Csakhogy az IKV nem tulajdonosa a rábízott épületeknek — a tulajdonos az állam, a tanács. Nagy László felvétele' A Tímár-ház — ma De melyik közülük az igazi? Mert ha a minisztériumban osztanak is pénzt a fölújításokra, mire az a megvei és városi leosztás után eljut az IKV-hoz ... már nem ugyanaz az összeg. Az IKV vezetői azt mond. ják, az ő számukra soha nem derült ki — pedig idő igazán lett volna rá —, hogy milyen elvek (szabályok) szerint szállnak le a magasból a pénzek. A most véget ért ötéves terv idején 121 millió forintot vittek el tőlük — úgy, hogy meg sem kapták. Így aztán nem került igazi gazdája ezeknek az épületeknek sem — mint annyi másnak még. Azért az IKV is elismeri: annyiban vétkes, hogy nem bombázta eléggé a tanácsot — aztán a figyelem is másra terelődött. Hogy szemléleti torzulások mennyiben járultak hozzá a mai állapothoz, utólag már csak vélhető. Nyilas Péter Részletek Sütő András tv-interjújából Könnyeikkel egész rézsakertet — Tudvalevő, hogy a mqjjyar egyetemekre, főiskolákra, legfőképp Szegedre, sok Romániában élő, illetve menekült magyar nemzetiségű diák jelentkezett, és taníttatásuk igen nagy tehertételt jelent a székely családoknak. A most született Juhász Gyula Alapítvány ezen a terhen igyekszik segíteni, és példa értékű lehet, hogy az aláírásig 1 millió forint jött össze 19 gazdálkodó szervtől, illetve magánszemélytől. Ez hozzávetőleg 20 diák havi 1500 forintos ösztöndíjára futja. Fővédnökként, ha most itt lehetne, beszédében milyen munícióval indítaná útra az alapítványt, és milyen útravalóval látná el a leendő magyar diákokat, pedagógusokat? — Azt hiszem, nem kell sokat tűnődni azon, hogy mi lehetne a legfontosabb gondolat és a legfontosabb eszme, ami ehhez kapcsolódna. Nagyon komolyan kell hangsúlyozni mindazoknak a szívébe vésve, akik ennek az alapítványnak a segítségével tanulnak tovább, hogy minden percükben arra gondoljanak, miszerint ők azért kerültek, illetve kerülnek Szegedre, hogy majd visszakerüljenek, hogy így mondjam ökeresztre is, akár Pusztakamarásra, a Székelyföldre, általában Erdélybe. Mert minden reményünk az, hogy ezek a fiatalok, nem kifelé törnek Erdélyből azzal, hogy majd Szegeden tanulhatnak, nem elfelé igyekeznek, nem fölfelé törnek, hanem vissza azokhoz, akik. küldik és akik várják őket. Akikről én Enyeden úgy próbáltam vélekedni, hogy ebben a várakozásban a könnyeikkel egész rózsakerteket tudnának nevelni. Hadd mondjak itt olyan neveket, amelyek ezt a gondolatot erősítik. Egy Apáczaira gondolok, aki a jólét ígéreteiből tért vissza Erdélybe, Illyés Gyulára gondolok, aki Párizsból, az avantgard körökből tért vissza a puszták népéhez. Benedek Elekre gondolok, aki pontosan akkor ment szembe a nagy menekülő tömeggel, amikor Erdélyt tízés százezrek hagyták el. Benedek Elek akkor indult haza, hogy a gyermekeknek, az erdélyi magyar gyermekeknek lapot indítson, és hogy részt vegyen a magyar szellemi élet újjáépítésében. — A székely diákok is valamennyien vállalták egyébként, hogy visszatérnek a végzés után. Sokan persze már megkongatták a vészharangot, hogy ha hazánk egyetemein, főiskoláin tömegessé válik a székely hallgatók továbbtanulása, ez veszélyeztetheti a romániai magyar egyetemek, így a Bolyai Egyetem újraindítását. Ha viszont az újraindul, mi szükség az alapítványra, vethetik fel mások? NOS, Szegeden úgy vélik, az alapítvány a későbbiekben is segíthet — részképzésekkel, továbbképzésekkel, az ottani egyetem talpraállításában. Mi erről a véleménye, egyáltalán milyen esélyt lát most a nemzeti kisebbség szellemi jövendőjét illetően? — Nincsen nekem aggodalmam, hogy ezeknek a fiataloknak a magyarországi tanulási lehetősége, akármilyen formában is akadálya lehetne majdan saját — otthoni — főiskolai oktatási hálózatunk megteremtésének. Nem látok semmi veszélyt ebben, hiszen úgy fogom föl, hogy ezek a fiatalok éppenséggel a most követelt, és gondolom, a jövőben mégiscsak létrejövő erdélyi, kolozsvári, marosvásárhelyi főiskolai oktatásnak lehetnek komoly személyiségei. Hetven év alatt a romániai magyar kisebbség nemigen jutott ahhoz, hogy a fiait külföldre küldhesse tanulni, mondjuk egy kicsit nyugatabbra, hogy az ottani jobb körülmények között tanulva hazavihessenek valamit a világ nyugati szellemiségéből. Ilyenformán ezek a fiatalok, a mi otthoni erdélyi szellemi életünket fogják nyilvánvalóan felfrissíteni. A provincia veszélyeit fogják csökkenteni, amennyiben valóban — ahogy imént is mondottam —, erős lesz bennük az elhatározás, hogy visszamenjenek, hogy ne menekülési lehetőségnek tekintsék ezt a szegedi lehetőséget. Ilyenformán járulnának majd hozzá nemcsak ahhoz, hogy az otthoni főiskolai oktatásunk színvonalasabb legyen, hanem ahhoz az eszményünkhöz is hozzáadnának valamit, hogy megteremtsük az összmagyarság szellemi egységét, kiépítsük, vagy fölvonjuk magunk fölé ezt az összmagyar szellemi égboltot. — Mit üzenne a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, a választások küszöbén? Milyen tanáccsal segítené őket? — Itt is nyilván csak azt ismételhetném, amit otthon is elmondottam, hogy közel egy évszázadnyi politikai nyomorúság után mindennek ellenére, tehát az otthoni romániai viszonyok negatív tényezői ellenére is mégiscsak meg nyílik az a lehetőség, hogy a romániai magyarság a Romániai Magyar Demokrata Szövetség keretében mint komoly politikai erő lépjen föl az ország közéletében, és mindenekelőtt a saját egyenjogúsági törekvéseinek a kivívása érdekében. Ehhez az én kívánságom, amelyet minden esetben megpróbáltam hangsúlyozni, az, hogy a legfontosabb számunkra most a teljes, tökéletes nemzetiségi egység, hogy ne mondjak nemzetit, az az egység, amely a - választásokban rendkívül fontos lesz, az az egység, amelynek az erejével minél több képviselőt küld- • hetünk a román parlamentbe, és amellyel elkerülhetjük a máris leselkedő veszélyeket. Tehát az ellentmondások, a különböző csoportok marakodásának a veszélyét. Mi nagyon hosszú időn át mondhatni évtizedeken át hangoztattuk, joggal, hogy legfontosabb számunkra az emberséges magatartás minden tekintetben a vox humana hangoztatása. Tapasztalhattuk azonban különösen manapság —, hogy önmagában a vox humana valójában csak szenvedéllyel járó passzivitásra késztet. Ki kell tehát egészítenünk ezt a jelszót, hogy vox humana, a legerélyesebb, lehatározottabb politikai közösségi cselekvéssel, küzdelemmel, harccal. Ennek a két és félmilliós tömegnek az ereje nagyon komolyan meggondolkoztat minden szélsőjobboldali és fasisztoid törekvést Romániában, ha egységesen lép fel. Ha nem csupán a vox humana jelszavát, hanem a nagyon komoly küzdelemnek a következetes jelszavát is magáévá teszi. És nemcsak jelszóként, hanem gyakorlatként éli«— a politikai küzdelem minden fegyverét használva. (Az interjút a Magyar Televízió híradójának szegedi tudósítója, Jurányi Anna készítette.) Széchenyiérem A Széchenyi Kör budapesti munkabizottsága és a Széchenyi Társaság a nagy magyar politikus születésének 200. évfordulója alkalmából érmet bocsát ki, melynek alkotója: Renner Kálmán éremművész. A 100 milliméter átmérőjű öntött bronzérem ára 1000 forint. A 42,5 milliméteres vert bronzérem (ára: 300 forint) előlapján Széchenyi István fiatalkori portréja látható, melyet felirat keretez. A hátlapon a Széchenyi-család címere látható, a következő felirattal: A fiatalok tökéletes nevelése a szabadságszerető hazában kötelesség. Az érmek kivitelezője: Szabó Géza szegedi ötvösmester. A kibocsátók a Széchenyiemlékéremmel a vak és gyengénlátó, valamint a siket és nagyothalló gyerekeket szeretnék támogatni. A Széchenyi Kör kéri, hogy a rendelt érmek ellenértékét belföldi postautalványon vagy átutalással szíveskedjen minden megrendelő befizetni az OTP XIV. Nagy Lajos király útja 21—29., 549-1270 sz. számla javára. A 80 éves DÉLMAGYARORSZÁG az újszegedi SZOT-Forrás Gyógyüdülőben (Gyapjas Pál utca 16—24.) báli rendez, 1990. május 18-án, 20 órától Zene: Molnár Gyula és zenekara Asztalfoglalás: Ádám Sándornál, az üdülő igazgató-helyettesénél.