Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-10 / 84. szám
/ 6 1990. április 11., szerda Cselgáncs Agroker Tisza Kupa Megyei II. osztály Több mint hétszáz gyermek a tatamin Á Zákányszék nyerte a rangadót Sportrekreációs akadémia a TF-en A sportrekrelációval foglalkozó szakemberek számára előadásokból és gyakorlati bemutatókból álló országos .szakinai-módszer tani akadémia indul a Magyar Testnevelési Egyetemen a TF tanárai és külső szakemberek közreműködésével. A konferenciasorozat célja a hazai sportrekreáció fejlesztése a hazai és nemzetközi tapasztalatok közreadásával. Az érdeklődők elfö p italommal április 19-én 10 órától dr. Czeizel Endre, dr. frenkl Róbert és dr. Ajkai Zoltán előadását hallgathatják meg, a délutáni foglalkozásokon többek között a külföldi fitness-klutxik működésével ismerkedhetnek meg. A 200 forint részvételi dijat a helyszínen' lehet befizetni (Budapest XII., Alkotás u. 44 ). Súlyemelés A Pick Kupa súlyemelőversenyen nemcsak férfiak, hanem nők is indultak. A 48 kg-os súlycsoportban Bodai Anna 75 (32,5, 42,5), a +82,5 kg-osok között pedig Szomódy Andrea 132,5 <67,6, 75) kg-os összteljesitménynyel végzett az első helyen. Mindkét versenyzőnő a Szeged SC sportolója. Radnóti hétfők — szerdán! Nem, nem tévedés, a népszerű Radnóti hétfők kispályás labdarúgó-bajnokság húsvéthétfőre kisorsolt mérkőzéseit holnap, szerdán délután játsszák a gimnázium udvarán. Íme a műsor: Harlem—JATE-Color' 16.30. Fa-Villa—Santos 17 óra 30. Gabona—Em prom tü 18.30. BoVafogó— ti-Vorker 19.30. Alfa—UB 40 Kolibri 20.30. Salakmotor Szegediek a dobogón Nyíregyházán rendezték meg a salakmotorosok osztályozó futamát az OB I-be jutásért. A szemerkélő esőben lebonyolított viadalon kitűnően szerepeltek a szegediek, hiszen a győztes Kócsó mellett két Tisza Volános versenyző, Hell Csaba és Kaba< Sándor állhatott még fel a dobogóra. Egyébként a nyíregyházi verseny első 8 helyezettje került az OB I-be, s csatlakoznak a válogatottak nyolcas mezőnyéhez. Salakmotoros osztályozó az OB I-be jutásért. Nyíregyháza, Volán-pálya, 1000 néző, 20 futam, 16 induló. Végeredmény: 1. Kócsó Antal (Tisza Speedway Club) 14 pont, 2. Hell Csaba (Tisza Volán) 14 pont, 3. Kabai Sándor (Tisza Volán) 13 pont, 4. Kovács A. (Nyíregyházi Volán) 12, 5. Bódi (Hajdú Volán) 11. 6. Kovács Z. (Nyíregyházi Volán) 11, 7. Osváth (Miskolci Építők Volán) 8, 8. Csáki (Hajdú Volán) 7 pont Gyermekzsongástól-bongástól volt hangos két napon át az újszegedi Sportcsarnok, ahol második alkalommal rendezték meg az Agroker Tisza Kupa nemzetközi cselgáncsversenyt a 10 —13 éves korosztálynak. A nagyszerűre sikeredett kétnapos eseményen 24 magyar, 5 jugoszláv és 1 román csapat 710 (!) ifjú júdósa lépett tatamira. A rendező Tisza Budo Sportegyesület szakosztályvezetője, László Béla és edzője. Szabó Miklós éjt nappallá téve fáradozott azon, hogy a rensoha nem voltam! A tatamira lépő fiúk meglepően nagy akarással gyúrták egymást a hatalmas küzdelemben. nagyon szép dobásokat láthattunk az ifjú cselgáncsozóktól. A verseny színvonala, az elmúlt évhez képest nagyot nőtt, ez különösen az 1978—79-es korosztálynál volt szembetűnő. Ezek a fiúk olyan szinten teljesítettek, amely komoly reményekre jogosít a jövőt illetően. A létszám pedig azt igazolja, bőségesen van honi utánpótlás, csak meg kell becsülni! Külön öröm zó hangulat uralkodott a csarnokban! A szegcdiek helyezései: Első: Csomor Benny (Tisza Budo SE), Szécsi Antal, Ferencz Dávid, Laczi István, Csányi Andj-ás (mind Szeged SC). Második: Peleskei Tamás, Tóth Dávid (mindkettő Tisza Budo SE), Mühelyi Péter, Rózsa Gellért, Farkas Gábor (mindhárom Szeged SC). Harmadik: Kiss Gábor, Szabó Róbert. Rudich Tibor, Kónya Tamás (mind Tisza Budo SE), Tóth Ferenc, Sándor Attila, Kakuszi Attila, Dudás Roland, Bíró Balázs (mind Szeged SC). Ötödik: Peleskei Tamás, Tóth Dániel (Tisza Budo Sipos Roland, Gulyás Antal, Nagy Péter Zoltán, Kothencz Zoltán (mind Szeged SC). Csapatversenyben: 1. Űjpesti Dózsa 90 pont, 2. Bp. Spartacus 86, 3. Szeged SC 67. 4. Csíkszereda 54, 5. DSI .51, 6. KSI 33, ... '8. TiA vesztesnek is kijár az elismerés. A Tisza Budo SE verversenyzője, Szécsi Antal (jobbról), súlycsoportjának legjobbja sportszerűen köszönti legyőzött ellenfelét dezvény — a versenyzők lét- volt a Csíkszereda jó szeszámát illetően bizonyos, replése. A székely gyerekek hogy egyedülálló erőpróba oroszlánként küzdöttek, SE), Polyák Péter, az országban — maradandó akaraterőben sokszor föléélményt nyújtson az ifjú nőttek magyar riválisaiknak, Zoltán, Hadik Zsolt, cselgáncsozó„palántáknak", ezt igazolja a csapatveraz őket elkísérő szülőknek senyben kivívott helyük és és edzőknek. pontszámuk. Ami pedig a A szervezők munkálkodá- szurkoló szülőket illeti, minsa meghozta gyümölcsét, az den dicséretet megérdemelesemény jó propagandája neki Lankadatlan lelkesevolt a sportágnak, mert déssel biztatták, serkentették nemcsak a dobogóra állt fia: küzdelemre a gyerekeket, iz- sza Budo SE 28. talok voltak győztesek, ha-> nem valamennyi résztvevő .•rezhette, tapasztalhatta, általuk az igazi nyertes: maga a cselgáncssport.' Az első számú szponzor, az Agroker Vállalat — 80 ezer forinttal járult a versenyhez — mellett még 16 vállalat, üzem és a városi ifjúsági sportosztály támogatta a versenyt. A szállásigények megoldásához a Bebrits L. és a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola nyújtott felbecsülhetetlen értékű segítséget. A két nap csatározásairól Csaba Béla, a Csongrád Megyei Cselgáncs Szövetség elnöke a következőket iViondta. Gyenes Kálmán felvételei — Ilyen sok cselgáncsozót Íme, a győztes! Sándor Attila (Szeged SC) ezúttal ugyan felvonultató versenyen még csak harmadik volt, ám ezt az akadályt sikerrel vette A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában az élen álló Zákányszék 4-0-ra legyőzte a második helyen tanyázó Kisteleket. Az Asotthalom gyenge őszi szereplése után ezúttal a Szegedi Postást győzte le, és megőrizte tavaszi verétlenségét. Nagy meglepetésnek számít, hogy az UTC hazai pályán, a Kertész utcában 2-0-ás vereséget szenvedett a 15. helyen álló Ülléstől. Zákányszék—Kistelek 4-0 (0-0) Zákányszék, 300 néző. V.: Keresztúri. Zákányszék: Ótott- Kovács — Kúszó. Bózsó, Bába, Jójárt — Borbás (Tanács), Palotás. Széli — Tóth T., Fodor (Csonka), Simái. Edző: Tóth János. Szoros első félidő után, gyorsan gólt lőttek a hazaiak. Ezután egy 11-es gyanús helyzetet nem ítélt meg a játékvezető a Kistelek javára, és elszabadultak a pályán az indulatok, melynek során a vendégcsapatból •jTÓth 1.-t és dr. Bitót kiálli"totta Keresztúri. A 9 főre olvad Kistelek ettől kezdve összeroppant, és már csak a gólkülönbség volt a kérdéses. Góllövők: Széli, Fodor, Tóth T., Bába. Ifjúságiak: Zákányszék—Kistelek 2-1. Asotthalom—Sz. Postás 3-2 (0-0) Asotthalom. 200 néző. V.: Serfőző. Gyenge első félidő után kitűnő mérkőzésen győzött a hazai csapat, és megőrizte tavaszi veretlenségét. Góllövők: Imricskó, Pónusz, Tóth T., ill. Hornyák (2). Ifjúságiak: Asotthalom—Sz. Postás 1-3. UTC—Ullés 0-2 (0-0) Kertész u„ 100 néző. V.; Bokor. Kffegyénlftett első félidő után a helyzeteit jobban kihasználó üllésiek megérdemelten nyertek. Góllövők: Káity, Buknicz. Ifjúságiak: UTC—Ullés 7-0. Kinizsi-Húsos—K.iszombor 2-0 (1-0) Szeged, 200 néző. Vezette: Tonté. A Húsos az idény leggyengébb játékával is győzni tudott. Góllövők: dr. Gséffán, Miletics. Ifjúságiak: Kinizsi-Húsos—Kiszombor 6-0. Csanytelek—Eperjes 2-2 (l-l) Csanytelek, 150 néző. V.: Laczkó. A hazai csapat több gólhelyzetet elhibázott, így meg kellett elégedniük az egyik bajnoki ponttal. Ifjúságiak : Csanytelek—Eperjes 2-0. Algyő—Rúzsa 3-3 (0-2) Algyó, 200 néző. Vezette: Király. Jó iramú, izgalmas mérkőzésén a vendégcsapat már 2-0-ra vezetett, amikor a hajrában az algyőiek egyenlíteni tudtak. A rúzsai Varga Sándor 11-est hibázott. Ifjúságiak: Algyő—Rúzsa 2-2. Földeák—Szegvár 0-0 Földeák, 150 néző. V.: Szombathelyi. A tartalékosan felálló hazaiak végig egyenrangú ellenfelei voltak a Szegvárnak. Ifjúságiak: Földeák— Szegvár 2-1. Szatymaz—Csanád palota 5-2 (2-1) Szatymaz, 250 néző. V : Kiss A A szatymazi gárda kitűnően használta ki helyzeteit és megérdemelten nyert. Góllövők: Mészáros (2), Zsemberi J., Zsemberi S., Holler, ill. Fejes (2). Ifjúságiak: Szatymaz—Csanádpalota 5-2. A bajnokság állása: 1. Zákányszék 22 17 2 3 51-23 53 22 14 4 2. Kistélek 3. K.-Húsos 4. Szegvár 5.t'T C «. Földeák 7. Csanytelek 8. Asotth. 9. Szatymaz 10. KUzombor 11. Kuzsa 12. Sz, Postás 13. Csanádp. 14. Algyó 15. Ullés ifi. Eperjes »-5 9 5 8 6 7 7 4 72-30 45 22 12 9 1 55-28 45 22 W 5 7 43-44 35 8 51-31 32 8 33-32 32 8 38-41 30 8 38-44 28 7 5 10 41-42 26 8 7 9 44-51 25 5 9 8 38-42 24 6 6 10 34-38 24 5 9 8 33-42 24 5 8 9 3S-43 23 5 7 10 23-44 22 2 4 16 19-78 10 22 22 22 22 22 22 22 2* 22 22 22 Á 0-0-ból 2-0 lesz...? Labdarúgás Salzburg előtt A Mészöly Kálmán vezette magyar labdarúgó-válogatott szerdán 19 órakor (játékvezető az angol Keith Hackett) tavaszi harmadik barátságom találkozóját vívja Ausztria ellen, Salzburgban. A szövetségi kapitány immáron 34. alkalommal ül a kispadon, ide számitva korábbi szakvezetői ténykedése éveit is. Az 1990-es mérleg eddig ötvenszázalékos: az Egyesült Államok elleni 2-0ás sikert a franciáktól elszenvedette l-3-as fiaskó követte. Az említett két hazai csata után ezúttal idegenben illene bizonyítani. Ez nem tűnik könnyűnek. Ausztria nemzeti tizenegye ugyanis ott lesz a nyári olaszországi vb-döntőben. Hogy ez előny, vagy nem előny, előzetesen nem tudni. Az viszont feltűnő. hogy az osztrákok nemrégiben Malagában, tehát ibériai gyepen 3-2-re legyőzték a spanyolokat! Ilyesmire kevés válogatott képes a világon Nem is vitás, Josef Hickersberger osztrák kapitány lehet nyugodtabb. Ami a két csapat eddigi mérkőzéseinek összesített mérlegét illeti, e téren a magyarok állnak jobban. Eddig összesen 129 találkozót vívott a két gárda. 63 magyar és 38 osztrák győzelem mellett 28 alkalommal nem bírt egymással a két futballválogatott. a gólkülönbség — magyar szempontból — 288-241 Az elmúlt évtizedben hétszer mérte össze tudását a két szerdai salzburgi ellenlábas. Az 1986-os vb-döntőért folyó versenyfutásban egyétrelmű volt a Mezey György vezette piros-fehér-zöld együttes fölénye, mert Budapesten (3-1), majd Bécsben (3-0) is a magyarok, diadalmaskodtak. .A kvalifikációs csatározások után viszont szomorúbb emlékezetű összecsapás következett. Az akkori „csapatfőnök", Bálint László együttese 4-0-ás k o.-vereséget szenvedett a Népstadionban. Nemcsak az eredmény, de a mutatott játék is siralmas volt, így nem csoda, hogy Bálint László leköszönt. A legutóbbi erőpróba gól nélkül végződött. A linzi, 1988. augusztus 31-én játszott 90 perc során Mezey György dirigálta a magyarokat, míg az osztrák kispadon már akkor is Josef Hickersberger ült. Okkal vetődhet fel a kérdés: vajon miért Salzburgot jelölték színhelyül az osztrák szövetség vezetői? Valahol ott keresendő a válasz, hogy a hazaiak eddig minden válogatott mérkőzésüket megnyerték ott. íme. eddigi salzburgi eredménylistájuk: 1977: Málta ellen 9-0, 1986: Svédország ellen 1-0, 1987: Csehszlovákia ellen 2-0 (ez olimpiai selejtező volt!), 1989: Izland ellen 2-1. Magyarország labdarúgóválogatottjának eddigi összesített mérlege a szerda esti találkozó előtt: 634 mérkőzés. 331 győzelem. 136 döntetlen, 167 vereség, 1507-972 Az olasz, labdarúgó-baj nokság vasárnapi, Bergamóban lejátszott Atalanta—SSC Napoli összecsapásán a 77. percben a vendégek brazil légiósa, Alemao hirtelen térdre esett, majd elterült a gyepen. Nem az izgalmak, vagy a nagy iram terítette le, hanem — amint az á rögtönzött orvosi vizsgálatból kiderült — a nézőtérről jó alaposan fejbe dobták egy fémtárggyal. A dél-amerikai játékos^ azonnal a helyi klinikar^jfcillitották, állapota súly4A9P< nevezhető. A mérkőzés után Corrado Ferlaino, a Napoli elnöke meglátogatta Alemaót, aki nem ismerte fel a sportvezetőt Ezek a jelek agyrázkódásra vallanak. Alemao mindössze ennyit ismételgetett: „A feleségem, a feleségem ..." Könnyen megeshet, hogy az Atalantát a nézőtéri bedobálás miatt megbüntetik, s a Napoli 2-0-ás gólkülönbséggel megkapja a két pontot. Erről az olasz szövetség fegyelmi bizottsága dönt hamarosan. Az itáliai labdarúgó-bainokság kiírása, versenyszabályzata világosan leszögezi: amennyiben egy játékos testi épségét „külső erők" veszélyeztetik, s az emiatt képtelen befejezni a mérkőzést, súlyosan elmarasztalható — adott esetben büntetőpont elvonásával — a rendező klub. Az Atalanta némely játékosa arról nyilatkozott. hogy Alemao szimulált. Ez azonban aligha van igy. hiszen Alemao 24 órás kivizsgálásra kórházba került. A bergamóni dobálás legnagyobb kárvallottja persze az AC Milán lehet A milanöiak jelenleg egv ponttal vezetnek a Napoli előtt. Joachim Streich mint edző A nyugatnémet másodosztályú labdarúgócsapat: az Eintnacht Braunschweig edzéseit a jövőben a keletnémet FC Magdeburgnál tevékenykedő Joachim Streich irányítja. Az egykori válogatott játékos, akit az NDKban kétszer választottak az év labdarúgójának, s tagja volt az 1972-es olimpián bronzérmet nyert együttesnék, kétéves szerződést írt alá. A 38 éves Streich az idény végéig Magdeburgban marad, s csapatát bajnokj címhez kívánja segíteni. Totónyeremények Á Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 14 játékhetére 8 millió 446 ezer 906 darab szelvény érkezett be. A nyeremények a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 25 darab, hyereményük egyenként 320 ezer 837 forint; 13 találatos szelvény 27 darab, nyereményük egyenként 189 ezer 471 forint; 12 találatos szelvény 1267 darab, nyereményük egyenként 5 ezer 184 forint; 11 találatos szelvény 13 ezer 235 darab, nyereményük egyenként 496 forint; 10 találatos szelvény •83 ezer 870 darab, nyereményük egyenként 117 forint