Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-06 / 81. szám

1990. április 6., péntek 5 Aranydiplomák Itáliából szegedieknek A nagy sikerű Budapesti Nemzetközi Kórusfesztivált életrehívó GEMO nyugatnémet koncertiroda, az olaszországi Riva del Garda fesztiváligazgatósága a svájci Pro Harmónia Mundi zenei alapítvánnyal együttműködve az elmúlt hét végén, és e hét elején nemzetközi kórusversenyt rendezett az észak-olaszországi Riva del Garda-ban jelentós magyar részvétellel. A negyvennégy versengő kórusból négy volt hazánk képviselője, köztük a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatának énekkara, amelynek tagjai három kategóriában indultak, s három aranydiplomával térhettek haza a nagy érdeklődéssel kísért vetélkedőről. A női kamarakórusok extra kategóriájának győztese lett a válogatott kisegyüttes, második legjobb eredménnyel zárt — az észt Tartu Ulikooli Akademiline Naiskor mögött — a teljes női kar, a vegyes kar pedig a finn és csehszlovák együttes mögött harmadik helyet ért el a zsűri pontszámai alapján aranydiplomát teljesített kórusok között. A gálaesten kiosztott három karnagyi különdíj közül egy Szegedre került: a Pro Harmónia Mundi és a nyugatnémet Förderverein Interkultur alapította különdíjat a „háromaranyos" kórus karnagya, Berényi Bogáta, — egyébként a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola oktatója — kapta, s ezzel együtt kéthetes meghívást a Riva del Gardában rendezendő mesterkurzusra. Ami a további magyar részvételt illeti, hazánk kulturális hírnevét tovább öregbítették együtteseink, mert a váci—budapesti Unicum férfikar — Déri András vezetésével — két aranydiplomát, a kaposvári Cantus Pannonicus énekkar Ludmány Géza vezetésével, illetve a pécsi Pannon Volán Bartók Béla férfikar Lakner Tamás dirigálásával ezüstdiplomát kapott. Külön érdekessége volt az olaszországi kórusfesztiválnak, hogy a technikai szervezést lebonyolító rendezőgárda magyar volt. Gyorsposta — újabb országokba A Magyar Posiia 1990. április l-jétől Argentínával, Etiópiával és Liechtensteinnel is felvette a gyorspostaszolgálati kapcsolatot. Így közel félszáz: országgal alakult már ki ilyen kapcsolata a postának. Az 1985-ben hazánkban is bevezetett! Nethzétktfci Gyorspostaszolgálat (nemzetközi jelzése: EMS) keretében legfeljebb 20 kilogrammos postai küldemények adhatók fel. Ezeket a kézbesítés során megkülönböztetett figyelemmel kísérik, s mindenütt elsőbbséget biztosítanak: számukra. A küldemények, a távolságtól függően, 24—72 órán belül jutnak el a címzetthez. Göttingai vendégek Német requiem— koprodukcióban Göttingai vendégei vannak a József Attila Tudományegyetemnek. A testvérintézmény kórusa és a göttingai Akadémiai Zenekar április 2-ától 10-éig csaknem egy hetet tölt Magyarországon. Itt-tartózkodásuk alatt, nemcsak országunkkal és városunkkal ismerkednek, de koncerteket is adnak. Április 4-én a Rókusi templomban Brahms Német requiemjét mutatták be a magyarokkal közösen. A karmester Ingolf Helm, katonás mozdulatokkal irányította a nagy együttest, amely a göttingai zenekarból, a két egyetem énekkarából és két szólistából állott; a szoprán magyar, a baritonista — természetesen — német volt. Helm dirigálását elsősorban a monumentális, a széles dinamikai skála jellemezte, a hangszínárnyalatok kevésbé érvényesültek. Az előadás közreműködőit erős kézzel, magabiztosan fogta egybe. Udo Röstel világos, könnyed baritonja (nem basszus, mint a műsorfüzet mondja) tisztán szólalt meg, Frankó Tünde templomi ragyogású hangja könnyedén, ihletetten szárnyalt e nagy együttes fölött. A nagy tapssal jutalmazott produkciót 5-én Baján, 6-án, a Bartók Béla Művelődési Központban, 7én pedig — a tervek szerint — Temesváron is előadják, 8-án, este 7-kor pedig a két kórus közös koncerttel búcsúzik egymástól a Dugonics téri aulában. M. T. MAGÁNBESZÉD A forradalom tehetséget nem ad Holnap este bemutató lesz a Kisszínházban, Sütő András Csillag a máglyán című drámáját állítja színpadra Illés István. Kálvin János és Szervét Mihály a központi figurái a műnek, s ezúttal mindkettőjüket erdélyi művész alakítja. Szervétet vendégként Szélyes Imre, Kálvint Sinka Károly (55 éves) — mint a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Erre a szerepre szerződött hozzánk, de úgy tűnik, több évadra is marad A színész-rendezőtől, aki hosszú évekig a Temesvári Színház igazgatója is volt, interjút kértem. A beszélgetésből azonban magánbeszéd lett, kérés, kérdezés nélkül mondott el mindent, amire kíváncsi voltam. íme; — Sok a törlesztenivalóm önmagammal szemben. Huszonöt évig voltam színigazgató, s közben annyira lekötött ennek az adminisztratív oldala, hogy másra alig maradt időm,. Néha rendeztem; nagy szükség volt rá, mert Romániában nincs megoldva a rendezöképzés, nagyon rossz az utánpótlás. Művészi, színészi énem azonban teljesen elsorvadt. Különösen '84-től, az önellátási rendszer bevezetésétől volt rettenetes a színház helyzete. Most, hogy a forradalom győzött, a színházszervezést is újra lehetett volna kezdeni, de sajnos teljes az anarchia. December óta Temesváron többször kicserélődött a város teljes vezetése. Nekem pedig már se türelmem, se gyomrom, hogy megint hivatalból hivatalba szaladgáljak. Azt az időt ami még a pályámból hátravan, szeretném művészi munkával tölteni. Engem ugyan nem a Ceauseseu-rendszer nevezett ki színigazgatónak, de azért decemberben kötelességemnek éreztem, hogy lemondjak. Négyszer is újraválasztottak Még most is sokan mondják: „jól van, menj csak el, játszszál, pihenj, aztán majd viszszajössz úgyis". Nem akarják elhinni, hogy komolyan gondolom. Pedig nekem a főállásom mindig is a színészi volt, az igazgatás csak mellékes. Persze, nem kis adag szorongás is volt bennem, hogy újra színpadra lépek, ráadásul egy új városban. Ez nekem is, de a kollégáknak is nagyon nehéz volt. Ezért nagyon hálás vagyok a rendezőnek, Illés Istvánnak, és a szegedi kollégáknak, akik bizalmat előlegeztek nekem, és nagyon türelmesek velem. Nem telepedtünk át, családom, három gyermekem Temesváron maradt. Hallom, mik történnek Erdélyben, ott is van az eszem. Ebben a lelkiállapotban elég nehéz lehet velem dolgozni! Nekem most éppen a legjobbkor jött ez a felkérés, ez a produkció. Nagyon hálás vagyok érte. Sütő Andrásnak több darabját is játszottam már. Róla azt kell elmondanom, nemcsak köztiszteletnek örvend, de mindig szinte helyettünk gondolkozott és mondott ki dolgokat. Olyan dolgokat is, amelyekre más még gondolni sem mert. Ez a darab például a mindenkori hatalom és a diktatúra ellen íródott. Ez elég időszerű problematika. Különösen azok után, ami legutóbb Sütő Andrással tortént. Sütőt alig lehetett játszani Erdélyben. Amikor még Harag György dolgozott Kolozsváron, ő a tekintélye miatt el tudta érni, hogy a darabjait bemutassák. Am nemcsak Sütő, de a kortárs magyar szerzők, sót a klasszikusok bemutatását is alig lehetett elérni. A mi hat premierműsorunkból négy kötelezően mai román darab volt, amelyek az iparosításról, a mezőgazdaság korszerűsítéséről, vagy más aktuális témáról szóltak. Egy lehetett klasszikus, „általános érvényű", és egy lehetett magyar. Például Caragialét, aki a román drámairodalom egyik legnagyobb alakia. csak sDeciális engedéllyel lehetett játszani. Szerencsére a hivatalnokok mérhetetlenül buták voltak, s mindent be lehetett mesélni nekik. Bemutattuk például „A vén bakancsos fia és a huszár"-1, 5 én elmondtam, ez arról szól, hogy a fiatal munkaerő elvész a háborúban, ezért hát a darab támogatja Ceausescu békepolitikáját. Vagy elővettük a „Mágnás Miskát", és én egy interjúban arról beszéltem, hogy a népi, paraszti erő legyőzi az anarchiát. Bizonyos magyar szerzőkre pedig ráfogtuk hogy erdélyi születésűek. Nincs olyan forradalom, amely több tehetséget és tartást ad egy embernek, mint amennyi van neki. Sokan azt hiszik, hogy a forradalom művészi énjüket is átértékeli, s aki eddig epizodista volt, most egycsapásra Hamletet fog játszani. Most ki lehetne alakítani egy egészségesebb színházi életet, egyelőre azonban ebből vajmi kevés látszik. Én pedig erre a kibontakozásra már nem tudok éveket várni. (márok) Mátyás, a választott Éppen ötszáz éve, az Cr 1490. évében, április havának 6. napján, virágvasárnap utáni kedd reggelén Bécsnek városában 50 éves korában meghalt Hunyadi (I.) Mátyás, a magyarok királya. „Másodnapon felöltözék ötet szépen királyi módra és fejébe tövék a királyi koronát és kitevék a nagy palotának a közepire, hogy minden ember megláthatná ötet. Egynéhány nap múlva zsölylyébe tevék a testet és beszurkozzák azt mindenfelől és hajóra tövék azt... és mellé adák a fő Aladárt és Bodó Gáspárt és meghagyák azoknak, hogy elvinnék azt Székesfehérvárra." M

átyás király sírjára nem tud az ország virágot vagy koszorú félét rakni, mert csontjai néhány ládában szétszórva nyugosznak, összekeveredve más királyi személyek, feleségek, herceggyermekek földi maradványaival. „Néhány hete... felnyitottuk a sírokat... Nemzeti történetünk kézzel tapintható emlékei 120 centiméteres szennyvízben álltak... A tömegsírban beszakadt ládák összetört csontvázak zűrzavara volt. Méltatlan állapot" — kesergett 1984-ben Fülep Lajos, a neves műtörténész. Gondolom, az antropológusok az azóta eltelt hat esztendő alatt nem válogatták szét a csontokat, a több száz éves maradványok azonosításához szükséges eszközökre nem áldoztak pénzt a kiürülőfélben levő állami kincstár kezelői. Tanulságos lenne ezen a méltatlan helyzeten elgondolkodni, de hagyjuk a múlt szégyellnivalóit. Inkább keressünk benne olyat, ami ennek a fizikailag és lelkileg lerongyolódott nemzetnek most erőt, kapaszkodót adhat. S úgy látszik, ha az ország nagy bajba kerül, ha pötyögni látszik az igazság. Mátyáshoz fordul segítségért a magyar. Jó apropót ad erre a kerek évforduló. Legutóbb 1940-ben állították a történészek és politikusok példaképül a jeles uralkodót a nemzet elé. Születését ünnepelték, egy gyilkos háború kezdetén. Mátyás személyiségét sem kímélte meg e kor szelleme az olyan elemzésektől, melyeknek szempontjait egy akkor divatos, őrült eszme jelölte ki. „Mátyás királyt joggal tarthatjuk a magyar faj géniuszának" — szól az akkori méltatás. — „Mátyás magyarsága annyira ősi, közvetlen bizonyításra nem szoruló, hogy nem is igen érdemes származásával foglalkozni" — intézi el — punktum alapon — a kor történelemszemlélete a Hunyadiak eredetét. S megmosolyogja a krónikást, aki arról számol be, hogy Mátyás Luxemburgi Zsigmond utódjának (unokájának) vallotta magát. Persze, minden kornak jussa van a saját szájíze szerint magyarázni a múltat. A lényeget azért az aktuális vizsgálódási szempontok sohasem tudják igazán elfedni. Merc akármilyen oldalról is világítja meg Mátyás személyiségét Bonfini mester, Heltai Gáspár, vagy a XX. századi történész, egy mindenképp kiderül: Mátyás tehetséges ember, igazi karizmatikus személyiség lehetett. Nem örökölte a trónt, mint az uralkodóházak sarjai szokták. Abszolút legitim vezető volt, hiszen a koronát közfelkiáltással szavazta meg neki az akkori rákosmezei „parlament". S talán ez az, ami most leginkább aktuálissá teheti a legendás király személyének ünneplését. Ja persze, ennyi azért akkor is kevés lett volna az üdvösséghez. A Duna jegén 1458 telén egyelőre csak a nagy lehetőséget emelte vállára a tömeg. A 18 éves fiatalember akkor még semmit sem bizonyított. Apja, vagyis családja múltjának dicsőségével, a meghurcoltatás keserves emlékével érkezett a prágai fogságból a degenerált V. László és bandája uralmától megcsömörlött magyarok országába. A helyet a trónon anyja és nagybátyja készítette elő neki, szívós munkálkodással. Mai szóhasználattal élve, a Szilágyi testvérek igen eredményes korteshadjáratot szerveztek Később azonban már a fiatal király maga alakította a körülményeket. Sokszor úgy tűnik, azok rová sára is, akiknek vállán megválasztatott. Mert bizony, bármily keserű, a messzire tekintés néha áldozatokat is követel. Szilágyi Mihály uramat is ezért volt kénytelen félretenni a király, amikor az már a haladás gátjává vált. Mert hát akkoriban is úgy volt az, hogy a legderekabb emberekről is kiderült, hogy csak a történelem egy bizcmyos szakaszában képesek az ügyeket előmozdítani. A hatalom ifjú képviselője pedig felnőve a feladathoz, akkoriban is nehezen viselte az idősek sokszor fontoskodó, gáncsoskodó atyáskodását- S mi tagadás. 500 évvel ezelőtt is nehezen nyelték le a békát a hatalomból egyszerre kirekesztett, korábban királyi pártfogók és kegyeltek. Így járt szegény Szilágyi nagybácsi és a nevelő, Vitéz János esztergomi püspök uram is. Meg is kapta a magáét ezért, a püspök úr felbujtotta a főurakat, akik rögtön Kázmérból, a lengyel hercegből akartak királyt csinálni. Mint tudjuk, nem sikerült az akció. Egy azonban biztos: Mátyás számára nyilvánvalóvá vált, hogy modern, európai — kétségtelenül becsvágyó — elképzeléseit nemigen bírja követni földhöz ragadtabb környezete. S hát, szó, ami sző, kilóghatott ez. a magyar Medici a korabeli nagyurak közül. Ha csak a tudományok és a művészetek pártolására vesztegette volna idejét, s a kincstár pénzét az uralkodó, jogosan megróhattak volna a nehezen zabolázható nemes urak. Mátyás azonban olyan államszervező képességekről is tanúbizonyságot tett, melynek alapelveiről csak néhány évtizeddel később, Machiavelli tollából olvashatott az utókor. Imádta a győzelmet, a dicsőséget, de mindig véráldozat nélkül, fortéllyal igyekezett győzni. Mint ahogy a kolozsvári bírót is azzal leckéztette meg. Egész habitusa, álruhás, protokollt nélkülöző magatartása szellemességről, eredetiségről vall. S bár a szájhagyomány szívesen tódítja meg a tényeket, egy biztos: csak az igazán jellemző tulajdonságokkal bíró személyeket tünteti ki azzal, hogy továbbörökíti emléküket Jelen esetben talán kissé megszépítve. Bonfini mester realisztikusabban emlékezik: „... A- földműves nép, melynek évről évre négyszeres adót kellett fizetnie a nagy háborúk miatt és amely az adózások mérhetetlen súlya miatt panaszkodott, most felnyög és földnek pusztítása és földúlása és mindenünnen fenyegető tűzvész miatt retteg. Hajlandók lennének a hatszorosát fizetni, csak föl lehetne támasztani halottaiból a királyt." L

átjuk, nem volt fenékig tejföl azért ez a kor sem. Nagy terhek sújtották akkor is a kisembert. De talán kicsit kevesebb volt a hazugság, mint előtte és utána. S úgy látszik, az igazság, az igazságosság is lehet fundamentuma a hatalomnak. Pacsika Emília ZÖLDPÁRTI NYILATKOZAT Szeged város levegőszenynyezésének csökkentése érdekében a Zöld Párt megalakulása óta szorgalmazza az elektromos tömegközlekedés fejlesztését. A Zöldek fölvették a kapcsolatot a többi párt környezetvédőivel is, és talán először hoztak létre egységes álláspontot a „nagy" pártokkal közösen. Február végén felhívással fordultak a tanácshoz a levegőszennyezés csökkentése érdekében, az elektromos vontatású tömegközlekedés fejlesztéséért. A felhívást az MDF, az SZDSZ, az MSZP, a Fidesz Nem tisztul a levegő és a Zöld Párt közösen irta alá. A tanácsi tisztségviselők egyeztető tárgyalást hívtak össze az öt párt felhívásának megtárgyalására. Sajnos ez abban merült ki, hogy a tanácsi szakemberek elmagyarázták, hogy miért és hogyan nem lehet a javaslatot megvalósítani, de a megoldásra semmilyen alternatívát nem jelöltek meg. Mint az a március 30-án elfogadott költségvetés szöveges részéből kiderül, a szakigazgatási szervek felülvizsgálták a közlekedési vállalat (az elektromos vontatású tömegközlekedés üzemeltetője) támogatási igényét és részben jogosnak találták. Hogy miért csak részben az nem derül ki, de az igen, hogy mindez a közlekedési szolgáltatás lényeges csökkentését, az elektromos meghajtású tömegközlekedés visszafejlesztését eredményezi. Elfogadhatatlannak tartjuk a visszafejlesztést, az amúgy is elöregedett tömegközlekedési eszközpark további romlásának előidézését, a levegőszennyezés csökkentési igényének figyelmen kívül hagyását. Kovács Márton Zöld Párt