Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-05 / 80. szám

8 44 1990. április 5., csütörtök Változékony idő Mától észak felöl lassanként csökken a felhőzet, már inkább csak délnyugaton, illetve keleten fordul elő elszór­tan gyenge eső. A szél napközben mérséklődik A legala­csonyabb reggeli hőmérséklet általában 3 és 7, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul Fuvarrekord A Hungarocamion Speci­al Transport (HST) ismét különleges fuvarra vállalko­zik. A Vegyépszer salgótar­jáni gyárában készítették a valóban egyedi méretű tar­tályokat a LYSIN japán­magyar vegyes vállalat meg­rendeléséne. Négy 6,4 méter átmérőjű és 13 méter hosz­szú, illetve négy 5,7 méter átmérőjű, 14 méter hosszú tartály elszállítása technikai szenzáció. Emellett a HST még 39 „kisebbet" is visz. A nem mindennapi menet útvonala: Salgótarján, Hat­van, .lászíényszaru, Szolnok, Kenderes, Kaba. A 300 ki­lométeres utat körülbelül 60 kilométeres szakaszonként teszi meg a különleges me­net. A fuvar több hónapos előkészítő munkát igényelt. (Hatvanban, Szolnokon pél­dául a konzolos közlekedési lámpákat ki kellett cserélni a szállítás útvonalán elfor­díthatóakra.) A fokozott balesetveszély miatt — a gyakorlattól eltérően — ez­úttal nappal mehetnek a szállítójárművek. Ez viszont azzal jár, hogy a 4-es, 21-es, 30-as utakat, illetve azok egyes szakaszait időlegesen le kell zárni. Ilyen méretű tárgyat közúton még nem szállítottak. A HST egye­dülálló teljesítménye rekord. (Felvételünkön egy korábbi HST-szállítás látható.) Mi történik ? MA Mátyás király halálának 500. évfordulójára emlékez­nek az újszegedi nyugdíjas­klub tagjai. Levetítik a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című magyar filmvígjátékot. A királyra Németh Zoltán tanár emlékezik. A szolnoki KVF társulatá­nak előadásában Mrozek: A nyilt tengeren című darab­ját Játhatják az érdeklődők este 8 órától a Tamási Aron Szabadidőközpontban (Áp­rilis 4. útja 6.). Húsvéti vásár lesz (pénte­ken is) a postaigazgatóság ebédlőjében délelőtt 10 és délután 2 óra között — Erős Hajnal Kata és Nagy And­rás keramikusok aixotásai­ból. HOLNAP Ingyenes jogi tanácsadás­sal áll a lakosság rendelke­zésére és segítségére az MSZMP jogi és igazgatási bizottsága, délután 2-tól 4 óráig, a Kállay Albert utca 6. szám alatti helyiségében. A HVDSZ megyei Kiszöv területi szakszervezeti bi­zottsága délután 3 órakor nyugdijastalálkozót rendez a Kiszöv-székház ebédlőjé­ben (Szilágyi utca 2.). Az összejövetelen diavetítés is lesz, Országjárás címmel. Fontos Sándor festőmű­vész 70. születésnapja tisz­teletére rendezett kiállítást a Móra Ferenc Múzeum Képtárában (Horváth Mi­hály u. 5.). A tárlatot Szabó G. László megyei tanácsel­nök-helyettes nyitja meg délután fél 5-kor. Bratinka József, a Magyar Demokrata Fórum képvise­lőjelöltje délelőtt 11 órától beszélgetésre várja választó­it és a járókelőket az MDF­kisbusz mellett, az Expressz 'ABC (Diófa vendéglő) mel­letti téren. Az MDF írásos anyagokat, emblémákat, ki­tűzőket ajánl az érdeklődők­nek­Véradás Szegeden az elmúlt hó­napban 1757-en 684 liter vért adtak. Ezen belül az Élikernél 18, a szőregi bor­palackozóban 33, a Kiskun­do.ozsmai József Attila Tsz­ben 26, a Mahartnál 32, a tiszaszigeti határőrőrsnél 24, Domaszéken 36, az egészség­ügyi főiskolán 97, az Ika­rusnál 36, az egészségügyi gyermekotthonban 7. Kiste­leken 73, a rendőrségnél 19, Öttömösön 58, az ópuszta­szerj honvédségnél 38, az újszentiváni határőrségnél 12, a BSZV-nél 10, Balás­tyán 62, a MAV oszt. fő­nökségnél 26, Zákányszéken 81, a Magas- és Mélyépítő Vállalatnál 15, a kéziszer­számgyárban 18, a szegedi határőrőrsnél 22, a nyomdá­ban 40, a tejipari vállalat­nál 13, a Móra Tsz-ben 10, a Déltervnél 11, a JATE­hallgatók és dolgozók 49, Pusztamérgesen 57. a 600­as és 624-es szakmunkás­képző intézetben 7, a pos­taigazgatóságon 56, Sándor­falván 87, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán 73, a gyufagyárban 49, Szatyma­zon 51, a Tisza Volánnál 81, a tarján i Vöröskeresztnél 13, az autójavító leányvállalatá­nál 14 személy adott vért. Márciusban 27 szív- és 11 érműtétet végeztek. „ iVIDIA Kereskedőház Rt Olcsóbban és az áfá-t* forintban is! Devizáért Értékesítő Áruházában. (Szeged, Marx tér, A pavilon). 1990. április 6-án a műszaki osztályunkon minden áru­cikket 20 százaiékas árked­vezménnyel árusítunk. Min­den 50 DM feletti vásárlásnál az áfa forintban is fizethető ezentúl. (x) PODMANICZKY SZILÁRD A nyúl gyors iramban érkezett a mezőre, a fűszálak surrogása békí­tőleg hatott remek felépítésű izom­zatara. A hosszú városi taitózkodás kissé eltompította legjellemzőbb tu­lajdonságait, mozgása is már az ösz­tönösség könnyen felismerhető je­gyeit mutatta. Egy pillanatra meg­állt, két lábra emelkedett, elülső fogait összecsettintette a metsző szélben. A vadászok sem, mentek a szomszédba pontosságért; azon­nyömban lepuffantották. Egy ember két szem gesztenyét talált az erdei ösvényen. Ugyan a közelben egyetlen gesztenyefa sem állott, de ő gyanútlanul elhelyezte a gesztenyéket erszénye legalján. Ha­marosan megszaporázta lépteit, mert közelgett az este, és szeretett volna minél messzebbre jutni a sö­tétség beállta előtt A gesztenyék egymásnak koccantak az erszény legalján. Szürkeség borította az er­dei ösvényt. A férfi már-már fu­tott. de a vadászok őt is lepuffan­tották. Egy bizonyos Johannes nevű. bun­kó paraszt, aki se írni, se olvasni nem tudott, megrettent a két lövés hallatán, előkapta a pisztolyát, és A golyók. némi csellel agyonlőtte a vadászo­kat. * Tettétől elborzadva, felment a legközelebbi vadászlesre, és az öt méter magas faalkotmányról a mélybe vetette magát. De szeren­cséje volt: már zuhanás közben szörnyethalt. * A rendőrségre bejelentés érke­zett, miszerint egyazon napon több, különböző foglalkozású ember nyomtalanul eltűnt. A falubeliek pusmogni kezdtek egymás között, hogy most már biztosan leváltják ezt a hájas, tahó rendőrfőnököt, mert ilyen rejtélyes ügyet semmi­képpen nem tud majd felgöngyölí­teni. A rendőrfőnök kettőzött erő­vel, önkéntesek bevonásával foly­tatta a nyomozást, de a litokzatos helyeken letört faágakon és keresz­tül-kasul ívelő nyúllábnyomokon kívül egyebet nem talált. A falu előtti megszégyenüléstől rettegő fe­lesége a nyomozás harmadik napján úgy indította útjára a rendőrfőnö­köt, hogy haza ne merjen menni, ha nem jár eredménnyel. A rendőr­főnök éjfélkor megtörölte lucskos homlokát, hazaküldte az embereket, behúzódott a sűrűbe, és egy alkal­mas fára felkötötte magát. * A megyei kapitányságon egy agi­lis, fiatal rendőrtisztet bíztak meg a feladattal, hogy járjon az ügy vé­gére. A fiatalember néhány napra csomagolt csak fehérneműt és tiszta inget Beült a szolgálati kocsiba, és szélsebesen hajtott a falu felé. Egy kanyarban a szolgálati autó kisod­ródott. majd az árokba borult, ahol felrobbant, és az agilis rendőrtiszt a lángok martaléka lett. * Eközben Deborah Noel, a falusi iskola legjobb tanulója megtanult kerékpározni, s elhagyva a falu ha­tárát, az erdő felé vette útját. Örö­me telt a kerékpározásban. Távoli útja során felfedezte a hullákat, majd gyorsan hazahajtott. Édesany­ja azonnal értesítette a megyei rendőrkapitányságot A hullákat egy órán belül elszállították, A halott­kém még aznap megírta a jelentést. Este hazafelé ballagott. Betért egy kocsmába, hogy csillapítsa szomját. A negyedik korty után ájultan zu­hant a kocsma kövezetére. Elszál­lították a mentők, de mint kiderült, csak a vérnyomása huncutkodott. DARMSTADTIAK KONCERTJE A városi tanács meghívá­sára NSZK-beli darmstadti vendégművészek érkeztek Szegedre. A művészek Anette Marguerre (hegedű), Christian Romeo Lundström (zongora) ma este 7 órától a Deák Ferenc Gimnázium dísztermében hangversenyt adnak. A műsoron Schu­mann, Brahms-, Debussy­és Chopin-művek szerepel­nek. TÁRSASTÁNC­TANFOLYAM Tiz hetes társastánc-tan­folyamot indít a Juhász Gyula Művelődési Központ (6720 Szeged, Vörösmarty utca 5.) Horváth Károly ve­zetésével. Beiratkozni ápri­lis 8-án, vasárnap délután 5 és 7 óna között lehet. A tan­folyamon az érdeklődők a hagyományos társastáncok mellett (keringő, mambó, rumba stb.) az új táncirány­zatokat (dirty dancing, lam­bada) is elsajátítják. NEM SZEGEDRE... ... repül a párduc, mint azt lapunk egyik -tudósításában írtuk. A Malév sajtótájékoz­tatóján a minap összekeve­redett a szállítási „menet­rend". A párducot ugyanis a veszprémi állatkertbe szállítják, a szegedi gyere­kek bánatára.., „VÖRÖSKERESZTES" VASAR Egy hónapja sikeresnek bizonyult a megyei Vörös­kereszt engedményes élel­miszervására. Akkor 440 ezer forint értékű alapvető élelmiszer és mosószer ta­lált gazdára. Most megis­métlik akciójukat. Április 6­án, pénteken délelőtt 10-től, délután 4 óráig és 7-én, szombaton 8-tól 13 óráig várják a vásárlókat Szege­den, a Lenin körút 47. szám alatti Olajosklubban. A villamosokat beolvasztják, ugye? Romantika — Szeretnék egy la­katlan szigetre utazni veled! — Drágám, ígérem, hogy egyetlen lakatot sem viszünk magunkkal! (aser) FÖLDRENGÉS BOSZNIÁBAN Szerda délutáni hivatalos jelentés szerint a szerda hajnali bosznia-hercegovi­nai földrengés nem követelt emberáldozatot, de jelentós épületkárokat okozott. Meg­sérült több ipari létesít­mény, iskola, szálloda és a villanyhálózat is. A Mer­calli-skálán hetes erősségű földrengést később még, mintegy 20 kisebb mozgás követte. Derékszögben Színhely: hivatal, posta, gyógyszertár. A sor tet­szőlegesen folytatható, kü­lönben is mindegyik egy­formán alkalmas arra, hogy elgémberedett tagja­inkat megmozgassuk kissé, az alább javasolt könnyű gimnasztikázással. A gyakorlat könnyen megtanulható, idősebbek is elkezdhetik, előnyös ha­tása garantált. Először is lépjünk a helyiségbe. (El­engedhetetlen, hogy az ügyintéző üvegfal mögött üljön, amelyen csak leg­alul van egy nagyobbfajta egérlyukhoz hasonló nyí­lás.) Ruganyos léptekkel fog­laljuk el a gyakorlat he­lyét. Amikor a hivatalnok (postás, gyógyszerész stb.) ránk emeli kérdő tekinte­tét, lehetőleg motyogva és rossz artikulációval mond­juk el, mit akarunk. A túl­só oldalon természetesen egy szavunkat sem értik a közénk keményedő üveg­fal okán. Ekkor feszítsük meg a hétköznapok renyheségé­ben elpuhult lábizmainkat és igyekezzünk lábujjhegy­re állni (népiesen: „pipis­kedni"). Lúdtalpasoknak kifejezetten ajánlott gya­korlat, erősíti a lábbolto­zatot. Természetesen azon­nal rájövünk, hogy igy sem érjük el az üveg fel­ső részét, és nem tudunk átbeszélni fölötte. (Szökdé­cseléssel csak fiatalabbak kísérletezzenek.) Ez azonban ne szegje kedvünket. Lazítsunk, majd derekunkat próbál­juk megközelítően 90 fokos szögbe hozni. (A gyakorlat megkezdése előtt célszerű fél lépést hátrálni, külön­ben beüthetjük orrunkat a kirakatba, ami akár vér­zéssel is járhat.) A gimnasztikázás jóté­kony hatású meszesedés ellen, ráadásul azt is elér­jük vele, hogy bebeszélhe­tünk az egérlyukon, meg­hallgatásra találva végre. Arról nem is szólva, hogy e testhelyzettel a hivatal iránti alázatunkat is kife­jezhetjük, ami döntő mó­don befolyásolhatja ügyünk kedvező elbírálását. Bonyodalmak csak ritka esetben fordulhatnak elő. Idegszál-becsípődésre haj­lamosakkal megtörténhet, hogy a gyakorlat befejezé­se után nem tudnak ki­egyenesedni egy ideig. Ok viszont bármely hivatalban sokkal könnyebbéi) boldo­gulnak ebbejCA'z állapot­ban. £ |f, (nyilas) TV­Horváth Zoltán felvétele 1990. március 7-én, 26 éves korában érte utol elkerülhetet­len sorsa a képünkön látható villamost. Az utazóközönség legfeljebb már csak átalakult formában találkozhat a 612­essel, ugyanis végállomására indul: a dunaújvárosi olvasztóba ISMÉT VIRRADÓRA Pénteken reggel 6 és 9 óra között jelentkezik a szegedi stúdió Virradóra című ze­nés, információs magazin­műsora. A műsor készítői a 12-7'15-ös telefonszámon (körzetszám 62) várják a né­zők kérdéseit, véleményét. Virradjon velünk! AZ ALGYÖ-KUTATÓ: TÖRÖK JÓZSEF Vannak-e még algyőiek? című szerdai írásunkban sajnálatos módon rosszul szerepelt az egyik település­kutató neve: Török József­nek hívják. A tévedésért el­nézést kérünk. NYEREMÉNY­SORSOLÁS A Szervo Autójavító Vál­lalat az Autran OPTO elekt­ronikus gyújtókészülékek akciójának nyereménysor­solását ma 14 órakor rende­zi a vállalat Tolbuhin su­gárúti kultúrtermében. TÁMOGATÁSOK ÁPRILIS 12-ÉTÖL A Szegedért Alapítvány — a rendelkezésére álló pénz­ből — támogatásokat is fo­lyósít. Az elnökség április ll-én, soros ülésén erősíti meg a kuratóriumok dönté­sét, s a támogatások folyó­sítását utána megkezdi. (La­punk április 12-i számában közzétesszük az idei támo­gatottak névsorát.) DÉLMA6M0KSZA6 Politikai napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság ú(ja 10., Sajtóház 6740. - Telefon: 24-633. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bgjcsy-Zsilinszky utca 28.6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint. ISSN 0133—025X

Next

/
Oldalképek
Tartalom