Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-25 / 96. szám

1990. április 26., csütörtök 3 Jéghegyek a Tiszán? Városunk vízellátása, bar ezt ritkán tapasztalhatjuk, kritikus. A leköszönő rendszer ötéves tervgazdálkodásának utolsó éveiben a vízfelhasználás növekedésének mértéke Szegeden 5 százalékos volt. Ugyanez időben a megl&vö vízkitermelést biztosító kutak kapacitása nem növekedett. A tavaly nyári csúcsidőszakokban délután ti óra körül víztornyainkban alig maradt ivóvíz. A fogyasztók erről mit sem tudtak, csupán a viznyomás-ingadozást észlelték. Üj kutak telepítésére lenne tehát szükség. A jelenleg meglevők vízszintje apad, ezért másutt. Szegedtől távolabb, nagyobb beruházással kell pótolnunk vízkészleteinket. Nem árulok el titkot, hiszen köztudott, a tanácsnak erre serr. telik. (Ez évben semmiképp.) A kózelgó nyár kevés csapadékot iger, vízkorlálozásira azonban a vízmüvek szerint nem kell számítanunk. A megemelt vízdijak valamelyest takarékosságra sarkallják a lakosságot és az ipari vállalatokat egyaránt. Vizes gondjaink szimbóluma a három éve megrepedt tarjáni víztorony lehetne, melynek felújítására szintén nem jut a költségvetésből. A legolcsóbb megoldást talán lajtos kocsik beszerzése jelenthetné... vagy jéghegyeket úsztassunk föl a Tiszán? képtelen ötletek. Ügy tűnik, a vízmű sem tehet mást, mint mi: tehetősebb tanáccsal álmodunk. • V. I. Hegújul a Fidesz A Fiatal Demokraták Szövetsége 'megyei szervezete „rendezte sorait" a 'képviselőválasztások után, a helyhatósági választások előtt. „Bevezetőül" a Fidesz két országgyűlési képviselője, Deutsch Tamás és Hegedűs István tegnap délután Makón, az Erdei Ferenc Szakközépiskola kollégiumában népes hallgatóság előtt mesélte el élményeit, vázolta föl a Fidesz új helyzetét. A megye Fidesz-szervezeteinek képviselői este a szegedi Juhász Gyula Művelődési Központban gyűltek össze azért, hogy beszéljenek a szervezet belső ügyeiről, megválasszák új vezetőiket. A Fidesz megyei küldöttgyűléséről lapunk holnapi számában olvashatnak. Á bizalom és az állam forintjai Sebők István zakányszéki kistermelő már nyugdíjas, de — szavaival élve — ilyen csúfosan nem csapták be eddig. S ezt a békát nem hajlandó lenyelni. Februárban leadta az üszőjét. amelyre az állattenyésztő állomással 1988-ban szerződött. Kilójáért 76 forintot kapott volna, ha a helyi szövetkezeten keresztül vitt volna az állat útja a „vesztőhelyre". Az ö számláján pedig 66,50 állt. A több mint ötezer forintját siratja. Mondhatná az ember, roszszul választotta meg az üzleti partnerét, bármily nehéz is ezt beismerni. — Az állattenyésztő állomás embereit régóta ismertük, hittünk nekik, bíztunk bennük. Járták a tanyákat, végezték a munkájukat, a mesterséges termékenyítést. Közben ajánlatot is tettek, hogy ne a szövetkezettel szerződjünk, hanem náluk. A nyomós érv — öt forinttal többet adnak mint a téeszek — hatott. A szerződést böngészve kiderült, az állomás akkor 12 ezer forintért megvette a borjút, s bérhizlalással bízta meg a termelőt. A mellékletben átvételi árak is szerepeltek, természetesen 1988-asok. A szövegben szó volt exportfelárról és ötforintos prémiumról is. A gazdák természetesnek vették, hogy amint változnak a hatósági árak, automatikusan módosul a nekik járó öszszeg. s azon felül marad a beígért öt forint. Sebők István is tudja: állatáért 71 forintot fizetett a húsipar, a szövetkezetnél erre az idén rátették az öt forintot, ez. zel szemben tőle az állomás 4,50-et levont. Hallotta, hogy ebből 2,50-et az előre kifizetett vásárlási ár kamatai miatt. De akkor is még lóg két forint. Különben is a szerződésben szó sincs kamatáthárításról. A szövetkezetben ráadásul az ugyanilyen konstrukcióban mellőzik a levonást, ö kéri a pénzét, s nem érdekli, hogy az állomásnak milyen gondjai akadtak közben. Tucatnyi termelő járt így a környéken. Volt, aki ügyvédhez fordult, de nem kezdett peres eljárást. A joghoz értő úgy látta, nehezen képviselhető az ügy, e szerződés alapján nem fogható fülön a „vétkes". Az ígérő szó meg nyom nélkül elszállt. Bata József egy üszőt és egy bikát adott le, ő az öt forint felárat és a 2,50, szerinte jogtalan levonást sérelmezte. Igaz, említést tett egy szerződésmódosításról is, amelyben szerepelt a kamat-hozzájárulás, de nem vette komolyan. Ügy gondolta, valamilyen felár majd pótolja a kiesést, s a végelszámolás stimmelni fog. Bigors Imréné 12 bikája után hatvanezer forintra taksálta a kárát. Hódi Andrásné már a mórahalmi árhoz viszonyított, ugyanis tavaly ott nem adtak a szövetkezetben felárat. így az állomástól csak a 2,50-jét sajnálja, ö korábban is szerződött, akkor nem volt ilyen gondja. A férj már általánosabb problémákat feszegetett. — Az közbeiktatás (az integrátorok) az igazi hiba. Nem az kapta a pénzt, aki termel. Ügy lenne tiszta, ha a húsipar üzletkötője közvetlenül szerződne. Az állattenyésztő állomáson a vezetők és a konkrét ügyeket ismerő előadó közösen adták elő az ó igazukat: — Eredetileg nem tartozott a profilunkba az integrálás. Amint intézményből profitérdekelt vállalattá váltunk, a veszteséges szolgáltatásaink — igy a törzskönyvezés, háztáji inszeminálás — ellentételezésére fogtunk ebbe a vállalkozásba. Az állam korábban olyan ösztönzőrendszert alkalmazott, hogy érdemesnek láttuk a bekapcsolódást. Mi az akkori feltételek alapján bizton ígérhettünk. Érdemes végignézni, miként változott mindez. 1988. Kilónként 7 forint a költségvetésből és 5,50 a húsipartól. Ebből kapta a kistermelő az 5, illetve 6 forintját. 1989. Egyedül a 3,50-es nagyüzemi prémium maradt. Ebből 1 forintot adtak annak, akiktől nem vásároltak fel a borjút, illetve nem fizettek előleget. 1990. Nulla. A fennálló szerződések erejéig ingyen működnek közre. A tevékenységet fokozatosan megszüntetik. Hozzáteszem, ezek a tételek az alapárba épültek be. Fölmerül a kérdés, a zákányszéki szakszövetkezet miként tud mégis pluszt fizetni? — őket még ma is megilleti a kedvezőtlen termőhelyi adottságra járó támogatás. Hát ebből futja. Ennek igazságosságát nem a mi dolgunk firtatni. Tudomásul vesszük. Csak egyvalamiért érezzük mi is az állam által becsapottnak magunkat: nem jelezték előre a változtatásokat, holott a bérhizlalás másfél éves átfutású. Nekünk az előleg, vagy vásárlási dijak miatt bennragadt a pénzünk. A kamatterhek is időközben kezdtek el emelkedni. Most már másból nem 'tudjuk fizetni, csak ha a termelőtől levonjuk. Erről küldtünk is értesítést mindenkinek, egyetlenegy ember írt viszsza, hogy nem fogadja el a módosítást. Vele szerződést bontottunk. A többieknél a hallgatást beleegyezésként értékeltük. Sebők Istvántól még azért vontunk le további 2 forintot, mert a mi véleményünk szerint szerződést szegett. A múlt év harmadik negyedéve helyett csak 1990-ben adta le a jószágát, ezért a plusz kamatterhet is ráosztottuk. Ez utóbbi kissé furcsa, erről „idő hiányában" nem értesítették. Hogy ki és mikor szegte meg a szavát, vagy az írásban lefektetett feltételeket, csak jogvitában dőlhetne el. Most mindenki mondhatja a maga igazát. Egy tény, ezúttal (is) a termelőn csattant az ostor. Emberek, jó lesz vigyázni, változnak az idők, az adott szó pénzbeni fedezetéről előre meg kell győződni! A hiszékenység még az állattartásnál is veszteségesebb üzletág. T. Sz. I. Litvánia tárgyalni szeretne Pordány László a Sajudis kongresszusáról, a litván—magyar kapcsolatokról — Az újságok megírták, hogy a Fidesz küldöttsége Moszkvából nem jutott el Litvániaba. önöknek hogyan sikerült? — Vicceltünk is tegnap egymás között: ha nem jutottunk volna el Vilnába — engedje meg, hogy én ezt a nevet használjam —, nyilván mi lettünk volna a lapokban a főszereplök. De nekünk volt már tapasztalatunk, hiszen ott voltunk a Sajudis első kongresszusán is, tehát meg sem próbálkoztunk repülővel vagy vonattal elindulni. Autóval fölmentünk a lengyel—litván határra, amelyet teljes hoszszában lezártak a szovjet hatóságok. Ennek földerítésére elment egy teljes napunk. Megpróbáltunk Kalinyingrád felé áttörni, de a lengyel rendőrök idejében figyelmeztettek, hogy azt a határszakaszt már réges-rég lezárták. A benzinszerzés Lengyelországban nem kevés leleményt kíván, s a Szovjetunióban is ez volt a fő gondunk. Tudniillik végül szerencsésen átjutottunk a határon, de a kerülőúton, Belorussziában még sokat kellett autóznunk ... — Mi volt a tanácskozás központi témája, és milyen hangulatot érzékeltek? — El kell oszlatnom egy félreértést; a Sajudis kongresszusán nem Litvánia és a Szovjetunió viszonyáról volt szó, még csak nem is a bojkott következményeiről, bár ez utóbbi miatti feszültség kétségtelenül ott volt minden fölszólaló mondanivalójának hátterében. A tanácskozáson a szervezet belső gondjaival foglalkoztak. A mai litván kormány és a Parlament vezetői a Sajudis Tegnapi számunkban olvashatták, hogy viszontagságos, több ezer kilométeres autózás árán 'hétfőn este hazaérkezett Vilniusból az MDF kéttagú delegációja. Kozma Huba, az országos elnökség tagja, és Pordány László a párt szegcdi szervezetének elnöke a Sajuüis kongresszusán vett részt. Pordány Lászlótól személyes beszámolót kértünk. volt vezetői, akik bár végig ott voltak a kongresszuson, nyilvánvalóan nem tudnak a korábbival azonos szerepet vállalni a mozgalomban. Ez a vezetőválság, vagy -váltás volt az egyik fő téma. A másik pedig: akárcsak annak idején az MDFben, most a Sajudisban is késhegyig menő viták dúlnak a párttá válás kérdéséről. — Az MDF-küldöttség tárgyalt az ország vezetőivel is; gondolom ezeken a megbeszéléseken már a függetlenség, illetve a szovjet bojkott is téma volt. — A miniszterelnök helyettese, R. Ozolas és Landsbergis elnök helyettese, B. Kuzmickas professzor arról tájékoztatott, hogy a bojkott szinte jobban sújtja az orosz lakosság egy részét, mint a litvánokat. Például a most bezárt kőolajfinomító dolgozóinak nagyobb hányada betelepített orosz; munkanélkülivé váltak, az utcára kerültek, elégedetlenek. Ha az orosz nemzetiségű lakosság egy része követeli a függetlenségi deklaráció visszavonását, a litvánok nehéz helyzetbe kerülnek. S, hogy mindez nem spekuláció, arra bizonyíték, hogy a Sajudis kongresszussal egy időben összehívták a Moszkva-hű kommunista pártot, (ennek a pártnak a reformszárnya is támogatja a függetlenséget), s mozgósították a konzervatív gondolkodású vidéki téeszvezetőket. Az etnikai súrlódásokat is komoly belső ellentétekké lehet fejleszteni, megfelelő módszerekkel. — Landsbergis elnöknek üzenetet vittek Antall Józseftől, s hoztak is haza levelet, amit a litván elnök küldött. Mit vár Litvánia Magyarországtól? — Landsbergis vérbeli politikus; nem vár politikai deklarációt. Tudja, e pillanatban még a Magyar Köztársaság is megszállt ország. Az elnök támogatáson túl gazdasági segítségre számit. — Tőlünk? A mi gazdasági helyzetünkben? — Természetesen nem nyersanyagokat várnak. De — például — autóbusz-alkatrészeket. Összeállítanak egy listát, s elhozzák magukkal, ugyanis meghívtuk Litvánia vezetőit az MDF kongresszusára; akkor megbeszéljük, milyen segítséget adhatnánk, anélkül, hogy a Szovjetunióval konfrontálódnánk. — Mi volt a benyomása: rákényszerül Litvánia, hogy visszavonja függetlenségenek deklarációját? — Semmi áron nem akarják visszavonni. Tárgyalni szeretnének, ezért utaztak most Moszkvába. (Sulyok). Egyszemélyes demonstráció Ülősztrájk Zsombón Az asszony keresztbe tett lábbal ül a karosszékben, és hímez. Előtte két üres sörösüveg, a fém hamutartóban csikkek. Kóci, az öreg eb békésen dugja oda orrát a kecses tűsarkú csizrpákhoz, úgy szundikál. A kép akár meghitt szobasarki idill is lehetne. Ám a hölgy Zsombón, a tanácsháza bejárata előtt, az utcán, egy fa árnyékában üldögél, ö ugyanis mindennap délelőtt 10től délutánig demonstrál. Ezt mindenki láthatja, aki arra jár, hisz az üres papírdobozokon, melyekkel körülbástyázta magát, fennen hirdetik követelését a betűk: „TELEFONT!" „TELEFONT AKAROK!" „KINEK JÁR?" Es a nyomaték, meg az egyértelműség kedvéért, két árva telefonkészülék is ott himbálódzik a szélben ... — Volt két szívinfarktusom, van egy 81 éves anyám Szegeden, egy kamionos férjem külföldön, egy lányom, meg egy unokám. Csak telefonom nincs! — panaszolja. — Évek óta a tanácsra járok telefonálni, ha sürgős intéznivalóm támad. Nem panaszkodom, mindig beengedtek, s csekken mindig befizettem a 100-200 forintokat. De ebből elég volt! rr Vérre menő" verseny — tanulóknak A húsfedolgozó szakma kiváló tanulója országos verseny kezdődik ma, szerdán délelőtt a Fodor József Gimnázium Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet épületében. A gyakorlati erőfelmérés színtere a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát. Az eredményhirdetésre pénteken kerül sor. Szegediek Bostonba Az eredményhirdetessal trt véget kedden, a Csillebérci táborban az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak rendezett országos angol nyelvi verseny. A vetélkedőre — amelyet az Országos Pedagógiai Intézet, valamint a Művelődési Minisztérium hirdetett meg — mintegy 2 ezer általános iskolás nevezett be. A februári írásbeli elődöntőkből kétszázan jutottak az országos döntőbe, s közülük a legjobb 60 tanuló mérte öszsze tudását « csillebérci kétnapos. szóbeli döntőin Az idén először különdíjat ajánlott fel a két kategória első öt helyezettjének a Soros Alapítvány, valamint az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatala (USIA): eszerint héthetes amerikai tanulmányúton vehetnek részt a legjobbak. Köztük a hetedik osztályos .Csillik Andrea és a nyolcadikos Gaál Szilvia (szegediek), akik a nyáron a Boston közelében fekvő North-Field Mount Hermon magániskola nemzetközi kurzusára utazhatnak. Most már igazán akarok telefont. Én akarok, egyedül! Ne csak ígérgessen nekem a Faragó Vilmos: 1981 óta minden gyűlésen elmondta, fél év múlva megkapja, Majláth néni. — Miért nem a postahivatal elé ül ki? — kérdezem. —, hiszen nem a tanácselnökök osztogatják nálunk a telefonokat. — Mert ő tehet arról, hogy a kommunistáknak van, a tórzslakóknak meg nem jut.. . Nekem nincsenek millióim, kis fodrászüzletemben öregasszonyokat szépítgetek, én a lakosság szolgálatában állok, kö-vete-lem a telefont a tanácselnöktől. — Ő mit szól hozzá, hogy itt ütötte föl a sátorfáját? — Megért, azt hiszem. Tudom, ö rendes ember tulajdonképpen, az ő kezéhez jogtalanul egy fillér nem ragad ... Képzelje, tegnap, amikor szakadt az eső, aggódott értem, ernyőt rakott a fejem fölé ... Meg meleg kávét küldött ki. Aztán meg, amikor valaki egy kiló 10 meg 20 fillérest szórt rám, maga a tanácselnök jött oda, letérdelt, összeszedte és azt mondta: „Elnézést, Majlathné." Én meg csak sírtam. — Hogyan tervezi, meddig demonstrál itt? — Két hétig mindennap ideülök. Ne aggódjon, nem halok éhen, és jár egy hónap szabadság is nekem. S ha ez az idő is kevés, addig' üldögélek itt, amíg nem szerelik be a telefont. A tanácselnök azt mondja: — Majláthnénak igaza van, sajnálatos, hogy egy kisiparosnak nincs telefonja. S ha önerőből nem tudja megoldani, természetes, hogy tiltakozik. Én is ültem eleget nagy ajtók előtt, tudom. milyen érzés. Mellesleg: a kisiparosok 90 ezerért telefonhoz jutnak néhány hónapon belül, hét utcában kész a telefonhálózat. A fodrásznő az első új tulajdonosok kőzött lesz. Hogy miért ül mégis oly kitartóan a tanácsháza elótt? Mert most lehet. Mert mostanában a véleménynyilvánításnak ez a módja járja. Mert úgy érzi, követelése jogos, s nem hajlandó indulatait magányában, a sötét szoba sarkában elfojtani. Tehetetlenségében ül és tiltakozik, a többi, bodorított hajú, igazságérzetében sértett asszony helyett is. A tanácselnök pedig védő ernyőt helyez fölé. Ki helyett is? Chikán Ágnes