Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-21 / 93. szám

1990. április 21., szombat 3 Nem hoztunk létre árkartellt! — mondja a szalámigyár új „vezére tt Pár napba beletelt, míg kikerült a találkozót megbe­szélni. Tárgyalt, épp telefo­nált, a visszahívása nem ta­lált a helyemen. Tíz perccel később már ismét voltak bent nála. Aztán, mint min­den sorozatnak, ennek is vége szakadt Két óra előtt Öt perccel személyesen te­hettem tiszteletemet. Már vártak, a portáról kísérő in­vitált a titkárnőig, akinek a közvetítésével minden vára­koztatás nélkül bejuthattam a „vezérhez". Kézfogása ha­tározott, állítólag ez is az egyéniség egyik tükre. Be­szélgetésünk közben szorgal­masan jegyzeteltem, míg ő riportermagnóra vette az el­hangzottakat. Egy szóval sem utalt rá, hogy szeretné látni a megjelenő írást Megbízott bennem, de mi­vel még sosem találkoztunk, óvatosságból megtartotta magának a felvételt. — Miként jutott erre a posztra? — A volt vezérigazgató nyugdíjazása után kiírt pá­lyázatra hatan jelentkez­tünk. Én futottam be. Bizo­nyára a célul tűzött feltétel­rendszert az én elgondolá­saim közelítették meg leg­inkább. — Elárulná, mi volt ennek a lényege? — Szeretném azt a folya­matosságot biztosítani, ami a szalámigyárat jellemezte. Olyan minőségi termékek gyártásával és forgalmazá­sával. amire a 120 éves Pick márkanév kötelez. Az ex­portunk jelentős, 30 millió dollárt, valamint 20 millió rubelt tesz ki. A nehezedő gazdasági körülmények kö­zött js biztosítani kell a technikai fejlődést, a szemé­lyi jövedelmek gyarapodá­sát. Enélkül elképzelhetet­len, hogy a jövőben ls pia­con maradhassunk. — A rubeles piac bizony­talansága okoz-e kavarokat? — A kései szerződéskötés az első negyedévben éreztet­te hatását, mindent egybe­vetve az éves tervünk így is teljesíthető. Az idén befe­jeződik ez a forma, a dollár­elszámolás bevezetésével ott is a minőség irányába toló­dák el a követelmény. A nyugati piac nehézségei rég­óta ismertek. Nagy a kon­kurencia, a telítettség, a leg­kisebb problémának is ko­molyak a következményei. Mi az új körülmények kö­zött is helyt szeretnénk áll­ni ezen az egységesülő pia­con. — A vállalat jelenlegi po­zícióját jónak tartja? Névjegy Név: Bihari Vilmos. Iskolai végzettsége: Bu­dapesti Közgazdasági Egyetem, 1969. Családi állapota: nős, két gyermeke van. Munkahelye: Szegedi Szalámigyár és Húskom­binát. Az iskolát követően ez az első és egyetlen. Beosztása: ügyvitelszer­vezőtől kezdve a gazda­sági igazgatói poszton át, áprtlis 15-tól vezérigaz­gató. Kedvtelése: Szívesen kirándul a családdal, hobbija a fotózás. — Közismert, hogy a hús­ipari vállalatok közül jó né­hány fizetési gondokkal küszködik. Mi komoly ter­hek vállalásával is időben fizetünk partnereinknek. S ez nem kis dolog olyan idők­ben, amikor 30-33 százalé­kos kamattal lehet csak pénzhez jutni. — Manapság a nagyválla­lat állandó jelzője, monopol­szervezet. Sőt a húsipart az árkartell vádjával is illetik. Mit szól mindehhez? — A felfogás alapjaiban téves. Ha létrehoztunk vol­na árkartellt, az a jelenlegi­nél alacsonyabb élőállat­árakat eredményezett volna. Ezzel szemben épp a ráígé­rós a jellemző. Nem az Üzemméretből adódnak a problémák. A vállalatok az eddiginél kevesebb export­szubvenciót kapnak. A bel­földi termelési támogatás is eltűnt, a januári áremelések kapcsán. Az áremelés a fo­gyasztás csökkenése miatt nekünk inkább veszteség. A 6 ezer tonnát kitevő szalá­miexport kisüzemi méretek­ben megoldhatatlan. A nagy­városok ellátásához is elen­gedhetetlen az élelmiszer­ipari háttér. Szerintem szük­ségünk van a devizára, s en­nek ellentételeként a magas feldolgozottsági fokú termé­kekre. — A termelők körében el­terjedt nézet, a szegedi fel­vásárlási árak a legalacso­nyabbak. — Azt a minőséget, amit felvásáriunk, megfizetjük. Mi abból indulunk ki, mi­lyen áron tudunk értékesíte­ni. Érzékeny pont ez, hisz az összes költség 80 százaléka az alapanyag. Nem igaz, hogy mi extra profitra te­szünk szert, mások kárára. Tavaly 5,7 százalék volt a bevételarányos eredmé­nyünk. Ez a szükséges fej­lesztések megtételéhez in­kább kevés, mint sok. A termelőnek igaza van, az infláció feszítő. Nekünk vi­szont emiatt nem fizet töb­bet a külföldi. Senkinek sem lehet az az érdeke, hogy veszteségbe csússzunk. — S ha mégis elpártolnak a partnereik? — A más irányba elköte­lezettekkel folyamatosan tárgyalni kívánunk, indokolt esetben felülvizsgáljuk lehe­tőségeinket. Korrekt, jó kapcsolatokra törekszünk a megye gazdaságaival. — A szektorsemlegesség jegyében csökkent, illetve megszűnt az integrátorok­nak kifizetett felár. Ezek be­épültek az alapárakba. El­képzelhető, hogy a kisterme­lök szervezésére nem vállal­koznak azok, akik eddig megérdemelten vagy túlzott hasznot bezsebelve, de fog­lalkoztak velük. Önök fel­készültek erre? — Tavaly 90 millió forin­tot fizettünk ki csak a ser­tésekre integrációs felárként. Helyesebbnek látjuk, ha ehelyett az ár válik igazán piacivá. A felvásárlóappará­tusunk az igények mértéké­ben mozdítható e feladatra. — Egy önöknél dolgozó ismerősömtől hallottam a véleményt: nehéz dolga lesz, mert mérlegelő típus, úgy­mond „jószívű". Lehet igy vezetni? — Az élet fogja igazolni a stílust. Bízom abban, hogy az elgondolásaimat végre tudom hajtani és hajtatni. A szükséges vállalati kor­rekciókat nem fogom meg­kerülni. Nem tartozom a kiabálások közé, de attól le­hetek még határozott. Alap­elvem: fő a bizalom, de nem árt a számonkérés, a kont­roll. T. Sz. I. Szegeden a tizenötödik „Szociális" út - 35 ezerért? Nem igazán kedvez a ha­zai életszínvonal az utazá­soknak. Egyre kevesebb embernek adatik meg, hogy évről évre külföldre láto­gathasson. Ezért is tűnt kissé merész lépésnek, hogy tegnap, pénteken délelőtt az Union Tours utazási irodát nyitott Szegeden is. Az egy­re szegényedő utasokért minden eddiginél nagyobb a verseny: a városban immár tizenöt kisebb-nagyobb uta­zási iroda kínálja program­jait: — Csak látszatra va­gyunk a legfiatalabbak — mondta Kiss Sándor igaz­gató. — Hiszen huszonöt esztendeje foglalkozunk szo­ciálturisztikával. A szakszer­vezettől 1 éve kerültünk át « Népszava Kiadó Válla­lathoz, s azóta Union Tours néven megjelentünk az ut­cán is... — Jó. hogy említi a „szo­ciális" jelzőt. Belelapozva a propramfüzetijkhe, láttam: görög utat 35 ezerért, török­országi pihenést 53 ezerért kínálnak. Nem éppen szo­ciális ... — Ez minket is zavar. Az az igazság, hogy ennek el­lenére elkelnek ezek az utak. A legkönnyebb a mé­regdrágát eladni. Az olcsó utakért is sorbaállnak a ve­vők, de a közepes árúak­kal már gond van. — Hogyan jön ki ez az összeg? — Ügy, hogy a szakszer­vezetek már nem támogat­ják ezt az üdülési formát. Ugyanakkor megjelentünk kereskedelmi utakkal is, akárcsak a többi iroda. — Ezek szerint lőttek a lehetőségnek, hogy olcsón utazhassunk? — Nem egészen. Tervez­zük, hogy jövőre a szociál­turisztikai útjainknál, saját nyereségünk terhére, 20—25 százalékos kedvezményt biz­tosítunk. G. üj rendszámtábla Várhatóan július elején kezdődik a rendszámtáblák cseréje hazánkban. Az új azonosító jelzés szabványát már jóváhagyta a Magyar Szabványügyi Hivatal el­nöke. Mint Haba József, az MSZH főmérnöke elmondta az MTI-nek, az új szabvány megalkotása előtt tanulmá­nyozták a legfejlettebb euró­pai országok hasonló előírá sait. Ennek alapján született meg a döntés, hogy az új gépkocsi-azonosító jelzés há­rom betűből és három szám­jegyből álljon. Ez a kombi­náció olvasható, illetve je­gyezhető meg a legjobban, s emellett mintegy 15 millió variációt tesz lehetővé. Így akár 40-50 évig sem kell új rendszámtáblát bevezetni Magyarországon. Az új rend­számtábla a jelenleginél mintegy egyharmadával na­gyobb felületű lesz, a betűk mérete is jelentősen (megnő. Újdonság továbbá, hogy a tábla felületére fényvissza­verő anyag kerül, a nemzet­közi szabvány előírásainak megfelelően. A rendszám­tábla bal oldalán helyet kap a magyar nemzetközi jelzés, a ,jH" betű, s fölötte a piros­fehér-zöld nemzeti trikolór. Nagy kelet-európai beengedés A lijuk a sort Már vagy másfél órá­ja — unott arccal bámulunk a semmibe. A gyomrunk „be­szélget" — szemünk kopog az éh­ségtől. Kézzel-lábhal megpróbáljuk el­mutogatni az eladónak, nem két rozzant csirkeszárnyat, hanem fél grillcsirkét ké. rünk. A madam hajthatatlan: két szárny a fejadag — ha éhen pusztulunk, akkor is. Ez a néhány évvel ezelőtti poznani em­lék rémlett fel a napokban, amikor ide­haza álltuk, a sort, várva a nagy kelet­európai beengedésre. Ahányszor nyílott az áruház ajtaja, újabb és újabb remények csillantak, majd egyre nagyobb károm­kodást engedtek el a kintszorulók. Bent konstatáljuk, megérte a közel kétórás vá­rakozás: a kék-sárga falak mögött egy darabka Európa. Ikea ország. Szemünk­szánk tátva marad: lám. így is lehet ezt csinálni! A polcok roskadoznak, az áruk ízlésesek, semmire sem mondják azt: el­fogyott! Legföljebb annyit magyarázkod­nak, hogy kicsit várni kell, míg kihozzák a raktárból. Az árak is európaiak. A hatalmas bú­toráruházban legfeljebb apróságokat né­zeget az átlagmagyar Fizetésnap után megkockáztat egy formatervezett sornyi, tót, vagy praktikus tearózsát. Az áruház európai, a zsebünk még nem. De leg­alább van remény, indok a spórolásra; álmok, kuporgatás. Nem járunk jobban egy másik pesti üzlettel sem. A portál előtt hosszasan elnyúló sor: hétezer fo­rintos cipőkre, ötezres tréningöltönyökre tömegei a nép Hosszú percek, halk du­ruzsolás a sorban, míg végre nyílik az ajtó. Elmorfondírozok magamban: egy átlagfizetésért már haza is vihet az em­ber valamit. De kinek dagasztja a zse­bét még huszadika táján is vastagabb bankó? A sor pedig csak nő, csendben, de biztosan. Ki hiszi el, látva a tüleke­dést, a statisztikusok jelentését az inflá­cióról. a romló életszínvonalról, egy gaz­daság egyre vészesebb agonizálásáról. — Uram. ez már tűrhetetlen! — állít be egy építési vállalkozó másnap a szer­kesztőségbe. — Egyre-másra munkanélkü­liségről beszélünk, mi meg nem kapunk kőművest hetven forintos órabérért sem. Hiába ígérek én nettó is tisztességes fi. zetést, ha svarcban megkapja a dupláját is Nem tehetek semmit. Akadt olyan is, aki kerek perec kijelentette, hogy csak alá­írásért jött. öt autogram, és jár a mun­kanélküli-segély. Mondja meg, uram, ho­vá jut ez az oirszág így? „Nem ígérhetek, csak vért és könnye­ket. de győzni fogunk!" — mondta Chur­chill. mielőtt az angol hadsereg partra szállt a nagy háborúban. Vér is volt, könny is bőven, de győztek. Miért emle­getem most fel a szomorú történelmet? Mert alighanem az alakuló magyar kor­mány sem ígérhet egyelőre most mást — csak vért és könnyeket. Egy negyven éven át feje tetejére állított gazdaság nem fog egvik pillanatról a másikra átfordulni a jobbik oldalára. Fájdalmas kényszerlépé­sek egész sora következik. Alighanem a sorban állás lesz a legkisebb gondunk. Pontosabban, nemcsak az, üzletek előtt, de a munkahelyek kapuinál is növekedni fognak a sorok. A gazdasági lépésváltást — akarjuk, vagy sem — emberi tragédiák sora fogja szegélyezni. Legalábbis átme­netileg, míg újra nem tanuljuk az életet Kelet-Európában. Kár lenne eljátszani a gondolattal, mi lett volna, ha... Ha nem kényszerülünk történelmi vargabetűre, és ott folytatjuk az életet, ahol az utolsó háború félbeszakította. Nem folytattuk; ott, mások döntöttek helyettünk. Az ered. mény? A hazai gazdaság tavaly „megis­mételte" az utolsó békeév teljesítményét, miközben a világ jócskán elhúzott mellet­tünk ... Űj fogalmakat tanulunk. Pontosabban, régieket, amiket ma már ki is lehet mon­dani. Legtöbbünket a szegénység szoron­gat, amiről sokáig beszélni sem volt sza­bad. De nemcsak a polgár szegény, a gazdaság is. Kétszeresen is gátat emelve így a fejlődésnek: a minimálisra zsugo­rodott fizetőképes kereslet nem gerjeszt felszabaduló energiákat a gazdaságban, hiszen nincs kinek termelni. A vállalko­zások pedig csak csendben kapnak erőre, hiszen a tökehiány visszafogja a szapo­rának szánt lépéseket. Hatszázmilliós vál­lalkozói devizakeretet szabadítottak fel az elmúlt hónapokban: máig nem akadt any­nyi „puha" forint a gazdaságban, hogy kisöpörhettük volna a kasszát. Márpedig gazdasági verseny nélkül to­vábbra is egy helyben toporgunk: sorban állunk az üzletek előtt, csúszópénzért igyekszünk beszerezni azt, amire óhatat­lanul szükségünk van. A Fogyasztók Or­szágos Tanácsa a napokban beperelte a húsipari vállalatokat. Az indok? Tisztes­ségtelenül, árkartellbe tömörülve „verték rá" a vevőre saját tunyasúguk arát A • húsáremelós indokolatlanul nagy volt A próbaper kimenetele egyelőre bizonyta­lan. Ha bejön, vajon hány nagyvállalat, gazdasági társaság, szövetkezet állhat majd a vádlottak padjára? B eengedéssel próbálkozunk, nemcsak; a boltok ajtajai előtt. Szeretnénk szélesebbre tárni a kapukat a külföldi tőkének is. De mint annyi min­den mást, ezt sem csináljuk mindig jól. Bizonytalan, sötét ügyletek, kiárusítások is akadnak jócskán. A külföldi tőke na­gyon is válogatós: csak oda bújik be, ahol diktálhat, ahol övé a döntő szó. Egyre­másra azon kapjuk magunkat, hogy saját erőnkből tudunk csak méltósággal és biz­tonsággal talpra állni. A ma még meg­búvó tőkénket kellene felszínre hozni, hogy utat találjon jól kamatozó vállalko­zásokhoz. Mindenünket ugyanis aligha adhatjuk el. Sorban állunk, és beengedésre várunk mindannyian Az európai kapuk kinyíl­hatnak előttünk, ha ml is úgy akarjuk. Talán még nem vagyunk teljesen el­késve. Rafai Gábor Bányaorvosi tanácskozás Az életünk nem olajozottan működik Az elmúlt napokban Sze­geden, a Forrás Gyógyüdü­lőben rendezték meg — nemzetközi részvétellel —az V. bányaorvosi kollokvi­umot, ahol két év után is­mét alkalom nyilt az egyik legmegterhelőbb munkát végzőik, a bányászok munka­egészségügyével foglalkozó kutatóprogramok megvitatá­sára, a tapasztalatok kicse­rélésére. A ma, szombaton befejeződő háromnap»s ta­nácskozáson 28 előadás hangzott el — a többi között —- a betegségek megelőzésé­vel, gyógyításával, rehabili­tációjával, a munkalélektan­nal, az életmódkutatással, a korszerű szűrővizsgálatokkal kapcsolatban. A szegedi munkacsoportot — Zalányi Sámuel egyetemi tanár. Pető Éva docens. Ka­sza Mária és Soproni Lajos főorvosok — a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemében, illetve a Kőolajkutató Válla­latnál dolgozók körében 1984—89 között végzett komplex kutatási program szociológiai •vizsgálatsoroza­tának legfontosabb eredmé­nyeiről számoltak be. E vizsgálatok során sz olajbányászok életformájá­nak, életmódjának, a mun­kahelynek, a munkahelyi környezetnek egészségükre gyakorolt hatását, valamint az egészségmagatartás és az orvoshoz fordulás főbb jel­legzetességeit kutatták. Az olajbányászok életkö­rülményeit tanulmányozó vizsgálati eredmény, minden bizonnyal modellértékű, mert valószínűsíthető, hogy más szakmák munkásainak életkörülményei sem sokban különböznek a szegedi bá­nyászokétól. A munkacsoport által vizs­gált munkások átlagéletko­ra: 35 év. Döntő többségük házas. Jelentős közöttük a többgyermekesek aránya, 24 százalékának (!) nincs laká­sa. A lakással rendelkezők nem komfortos otthonokban élnek. Sokukéban csak ha­gyományos széníútés van, nincs fürdőszobájuk, a laká­sok egy részének fala vályog. Nedves, sötét, túlzsúfolt he­lyiségek. A vizsgált mun­káscsaládok jelentós hánya­dának otthona igen rosszul felszerelt A család anyagi helyzetén javítandó — kü­lönösen a nagycsaládosok körében — jellemző a jöve­delemkiegészítő, pluszmun­kák vállalása. A munkások nem elhanyagolható hánya­da súlyos, nyomasztó gon­dokkal küszködik, melyektől a munkahelyén sem tud sza­badulni. Problémáik jelentős része anyagi természetű, de számos családi konfliktus, a túlhajszoltság, a kialvatlan­ság súlyosbítja ezt A pihe­nésre. regenerálódásra for­dítható szabadnapjaikat, sza­badságukat is rendszeresen munkával töltik. Esetükben szabadidőről — gyakorlati­lag — nem is lehet beszélni, nem csoda hát, ha szerveze­tük tartalékai előbb-utóbb kimerülnek. Ezt igazolja az a tény is, hogy a szociológiai vizsgálat évében a munká­sok jelentős része volt vala­milyen betegséggel orvosnál. K. K. Forráskút község tanácsa gazdálkodási ügyintézőt alkalmaz. Jelentkezés a község tanácselnökénél személyesen vagy a 62/82-222-es telefonszámon. Az állás azonnal betölthető

Next

/
Oldalképek
Tartalom