Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-03 / 78. szám

12 1990. április 4., szerda Mozdul a föld Pusztaszeren A vezetőség már korábban lemondott, míg az elnök. Fejes Ernő itt jelentette be ebbéli szán­dekát. Ennek elfogadásához kellett a határozatképes köz­gyűlés. s a résztvevők kéthar­madának voksa arról, hogy méltányolja az elhatározást. Á felmentéshez 175 szavazatra volt szükség Az elnök csak 165-öt kapott, a közönség nem szentesítette a lemondást. így látszólag a kisebbség hatalmon is tarthatta volna elnökét még egy évig, míg a mandátuma természetes úton le nem jár Akkor már a maradáshoz kell a kétharmados igenlés. A veze­tőség tagjainál megoszlott az arány, egy részük 10—20 sza­vazat miatt verte a lécet, míg mások ugyanennyivel fölébe kerekedtek. Ezek után beje­lentették: ragaszkodnak a le­mondáshoz. Mivel senkit sem lehet kényszeríteni az akaratá­val ellentétes hivatalvállalásra, erre joguk van. Hogy mi ér­telme volt akkor a titkos szava­zásnak. senki sem tudja. Sza­bály az szabály, még a közgyű­lésen is. Nos az efféle bürokra­tikus vonásokat kellene mi­előbb levetkezni. A parasztem­ber irtózik a fontoskodástól. Pusztaszeren, a Hét vezér Tsz-bcn most jelölőbizottságot választottak, hogy még április elején kirukkoljanak a javasolt új tisztségviselőkkel. Ez egyál­talán nem jelenti azt. hogy a lemondott elnök ne jöhetne számításba. Ha felkerül a sza­vazólapra. s megkapja a két­A termelőszövetkezeti közgyűlés a demokrácia szín­tere. Alapszabályt módosíthat, vezetőt választhat és me­neszthet, s aki felnyújtja a kezét, szól kap. A múltkori pusztaszeri közgyűlésen a túlbiztosítás adminisztratív kere­tei igencsak felhergelték az embereket. Az érdemi munkát 2-3 óra alatt „lezavarhatták" volna, ehelyett a procedúra délután háromra ért csak véget. Pedig a kilenc órai kezdéssel sem késtek. harmadot, övé lehet ismét az elnöki poszt Megmérettetik. Nem is esélytelen, hisz a le­mondását támogatók köre sem egységes. Volt. akinek ebben a válaszában már benne foglalta­tott. ezt az embert nem kívánja vezetőjének. Mások viszont úgy is gondolkodhattak: en­gedni kell lemondani, s újra starthoz állítani, hogy kiderül­jön. mi is a többség akarata. A latolgatasra majd a választás adhatja meg a korrekt választ. A lemondás ténye azonban belső válságot tiikröz. melynek mélysége ismeretlen... egye­lőre. Ellenfelei szerint alkal­masságát egyértelműen meg­kérdőjelezi a zárszámadás eredménye. Tekintélyes nyere­séget hozó évek után először most lett a szövetkezet mérleg­hiányos. O és támogatói vall­ják, a zuhanás oka a külső kö­rülményekben keresendő. Ko­rábban a nagy hasznot a szárító hozta. Most. hogy katasztrofá­lis volt a fűszerpaprika-termés, nem sikerült lekötni a kapaci­tást. E részterület a tervezett 25 milliós ágazati eredmény egyti­zedét produkálta. A növény­termesztés ebből a hiány­ból csak hatmillió forintot tu­dott ellensúlyozni. A számok könyörtelenek. Az ellenőrző bizottság szerint a vezetőség nent kárhoztatható. Mivel a tagság egy része írásban adott hangot elégedetlenségének, a véleménykülönbség miatt az EB is lemondott. Különben már novemberben összehívták a közgyűlést ugyanebben a témában, illetve a szövetkezeti és földtörvény változásából adódó alapsza­bály-módosítás érdekében. Csakhogy akkor kevesen jöttek össze, s határozatképtelenség miatt hazamentek az emberek. Ebből valószínűleg azt a követ­keztetést vonta le az elnök, hogy nem is olyan széles tömeg­bázissal rendelkeznek az ót eltá­volítani akarók, s az emberek is a megszokott rend szerint kí­vánnak dolgozni a közösben. Az „ellenzék" szerint nem lett volna szabad így elhúzni a kö­vetkező közgyűlés összehívá­sát. Hisz az alapszabály kései módosítása miatt nehéz lesz úgy kiadni a tagi részarányból azokat a földterületeket, me­lyeket maguknak igényeltek az emberek, hogy még az idén használni tudják. Egyelőre 130 hektárnyi a be­adott földigény. Egy kívülálló örökösnek már ki is jelölték a parcelláját. Aki nem tudta ki­várni a döntést, haszonbérbe kivehette a kért földterületet úgy. hogy az rnajd az elfogadott alapszabály alapján a sajátja le­het. Talán felesleges volt ezt így bonyolítani, de az elnök azzal magyarázta a bizonyít­ványt. hogy meg akarta várni az (eddig) legújabb parlamenti döntést. Az emberek elégedet­lensége szerinte a közéletünk forrongásától kapott erőre. Eszerint egy elnök csak kom­munista bérenc lehetett, mivel az egykori kormányzó párt bi­zalma nélkül nem állt volna meg a lábán. S az állami (állam­párti) ítéletvégrehajtóknak ütött az utolsó órájuk. Az már nem is számít, hogy ö sohasem volt párttag. Emberi és szakmai értékei­ről. tévedéseiről igazából a kö­zösség tudhat és vonhatja le a következtetést. A több száz ember voksának nem is egy ember elítélése vagy mennybe­menesztése a tétje, hanem a közösség jövője. Ugyanis ott még nem tartanak, hogy magát a szövetkezeti formát vetnék el. A földkivitel is csak párhu­zamos. puhatolódzó pályát je­lent. Az átmenet csak perma­nens lehet. Folytatás követke­zik. Tóth Szeles István pr|Ml? HOL? MIKOR? 1990. ÁPRILIS 3., KEDD — NÉVNAP: BUDA, RICHÁRD A Nap kel 5 óra 20 perckor, és nyugszik 18 óra 15 perckor. A Hold kel 11 óra 03 perckor, és nyugszik 2 óra 26 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 172 cm (apadó). SZÁZ ÉVE született György Lajos (1890-1952) iroda­lomtörténész. bibliográfus, szerkesztő, akadémikus Különösen a magyar anek­dota történetével toglalkozó tanulmányai kiemelkedők NYOLCVANÖT ÉVES Vermes Miklós (sz 1905) Apácai-dijas és Kossuth-di|as pedagógus, a híres fasori gimnázium tanára, ma|d a budapesti egye­temen a tizika szakmódszertanácsának előadója Számos lizika- és feladvány­gyűjtemény. módszertani és tudomány­népszerűsítő tanulmány szerzője NAGYSZÍNHÁZ 19 orakor A Cigánybáró (Vaszy 1 -2 bér­leti MOZIK Korzó: delelőlt 10 órakor Valami vad­sag (színes amerikai film. V. helyár!), dél­után 1fel 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Fenn a csúcson (színes, m. b amerikai kalandfilm. V. helyári). Fáklya: léi 3 órakor Mindentlátó király­lány (színes magyar mesesorozat), három­negyed 5 és 7 órakor Valami vadság (színes amerikai lilm V helyár!). Belvárosi: (volt Szabadság mozi) 3 és negyed 6 órakor Kincsvadászok (színes, m. b. amerikai kalandfilm. IV. helyár!), fél 8 órakor: Nagyitás (színes angol film IV helyár!Csak (6 éven felülieknek!) Kamaraterem. (Belvárosi mozi): 3 óra­kor: Hupikék tórpikék (színes, m b belga rajzfilm. III. helyér!), negyed 6 és fél 8 órakor: Asszonyok a tel|es idegősszeomlás szélen (színes spanyol filmvígjáték. IV. hetyar!) Balázs B«la Filmtéka: fél 5. tél 7 és tél 9 Órakor örokmozgó — Szegedi Filmmú­zeum Kiskorossy halászcsárda: (video­mozii délután 4 es este 8 órakor A Delta­kommando (m. b. amerikai akciófilm). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben1 BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI: Ma a balesetet szenvedett személye­ket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Önálló Osztálya (Pécsi u 4.) veszi fel. sebeszeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebé­szeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a telnóttlakosság részére. Szeged. Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Teleion 10-100. , GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szomba­ton vasarnaó es munkaszüneti napokon reggel te 3 oratól másnap reggel fél 8 órá;g a Lenin krt. 20. sz. alafti körzeti gyermek­orvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este 19 órától holnap réggel 7 óráig Újézagédi Gyermekkórház tart ügyeletet (Szeged. Odesszai krt 37 ) Telefon: 22-655 FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől pén­tekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétló reggel 7 óráig: Sze­ged. Zóld S. u. 1 -3. Telefon: 14-642. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Héffön délután 14 és 17 óra. csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1 szám alatt, teleion: 13-740 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGALAT: Mindennap esle 7 órától reggel 7 óráig. Telelőn 11-000 • Téué BUDAPESTI. 9 00: Képújság 9.05: Tevétorna nyugdíjasoknak 9.10 Mister Manhattan - Woody Allén - Amerikai film — (ism.) 10.05: Salzburg, az ünnepi játékok városa - NSZK film 10 55 Mozgató — Torna mozgáskorláto­zottaknak 11 05 Képú|Ság 16 50 Képű,Ság 17.00 Pannon Krónika — A pécsi körzeti stúdió híradóműsora - Dél-dunán­túli hírek, információk, események 17.10: Nachrichten — Hírek német nyel­ven — A pécsi körzeti stúdió mű­sora 17.15: Ecranul nostru - A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi magazinja 17.45: Szám-adás - Gazdasági negyed­óra 18 00: RTV Közönségszolgálat 18.05: Huszadik századi irányzatok — Képzőművészeti filmsorozat ­Klimt és a szecesszió — NSZK tilm 19.05: Reklám 19.10: Esti mese — Frakk — Macskabál - Magyar rajzfilm 19.20 Reklám 19.30: Híradó 20.00 Reklám 20.05 Tóvismadarak — Amerikai tévé­filmsorozat — X/4. 20.50 Reklám 20 55 Választási vitaműsor 21.55. Stúdió '90 - A Televizió kulturális hetilapia 22.50: Panorama különkiadása 23.45: Híradó BUDAPEST 2. Tv 2 Endrei Judittal és Aigner Szi­lárddal 17.00: Képújság 17.15 Tv 2 - Benne Reklám — Riportok 1 - Időjárás — Zene - Teledoktor ,— Orvosi tanácsok 17 45 Torpedó - Telefonos játék 18 00 Telesport 18.25 Gyerekekneki — Atomhangya — Amerikai raizfilmsorozat — 1 He­ten, mint a gonoszok, meg még kettó - 2. Kalauz kutyaszorítóban 3. Azok a fránya modern masinák 18.46 Tv 2 19.00 Hello, Einstein - Francia—magyar tévéfilmsorozat - IV/1. - (ism.) 19.53: Tv 2 20.30: Fejezetek az első világháborúból — Amerikai dokumentumfilm-soro­zat - XXVI/25. — Háború a háború ulán - (FF) 20 54: Tv 2 21.00 Híradó 2 21 20: Tv 2 21.55: Napzárta 22.40: Egy vendégjáték képei - Úton a Rock Színház 23.02: Tv 2 23.05 Gondolkodó - A Televízió tudomá­nyos folyóirata Kb. 23.50 Tv 2 KÜLFÖLDI TELEVÍZIÓK MÜSOHAIBÓL BELGRÁDI. 14.50: Hírek. 15.00: Elmulasztották ­Nézzék! 17.00: Híradó. 17.20: Oktatómü­sor. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Szá­mok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tudományos program. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Lottó. 20.05: Hábo­rús sorsok — filmsorozat. 21.10: Dialó­gusok. 22.40: Híradó. 23.00: A mai sport. 23.05: Az éjszakát önökkel tölt|ük. 01.10: Hírek. BELGRAD2. 15.50: Tv-naptár. 16.00: Választások. 17.00: Kölyökidö. 18.00: Zágrábi pano­ráma. 18.20: Szlavóniai és barsnyai kör­zeti program. 19.20: Híradó. 20.00: Ab­lak. 21.00: Tv-MIx. 21.10: Alpe Jadran. 21.40: Hogy kellemesen teljen az idő. 22.15: Választások. 23.15: A FEST be­mutatói. SUPER 16.00: Forró drót. 17.00. Hullámhosz­szon. 18.30: Kék é|. 19.45: Idólánc. 20.00: Ultrasport. 22.00: Hírek. 22.15. Ultrasport 00.15: Hírek. 00.30: Kék éj. 01.30: Idólánc. 01.45: Egyveleg. TV 5 16.15: Új világ. 17.15: Esély a daloknak. 17.45: Fózőlecke. 18.00: Számok és be­tűk. 18.20: Incl-flncl fantázia. 18.35: Pi­henőidő. 19.00: Territóriumok. 19.30: Hí­rek. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Teli Vilmos földjén. 20.30: Teleszkóp. 21.00: Sportmagazin. 22.00: Tv-hiradó. 22.25: Időjárás. 22.30: Te jó ég. kedd van! 23.50: Dél-Európa. SAT 1. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hírek. 9.05: Szeretethajó — filmsorozat. 9.50: Tesz­telési ötletek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Pá­nik New York-ban. 12.15: Szerencseke­rék. 13.00: Tévétózsde. 14.05: Koalabo­csok kalandjai. 14.30: Pénzügyi ötletek. 14.40: Szeretethajó. 15.30: Boldog na­pok - csalédsorozat. 15.55: Tévébolt. 16.05: Bonanza — westernsorozat. 17.10: Szomszédok. 17.35: Ötletek autó­soknak. 17.50: Cannon - krlmisorozat. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Vidáman, tovább - vetélkedő. 20.30: Justitia kis halai — bírósági sorozat. 21.00: Pénz hazulról - amerikai játékfilm. 22.40: A prolik - krlmisorozat. 22.50: A profik — krimisorozat. RTLPLUS 8 35: Telebutik. 9.19: A Springfieldsk törtenete. 10.05: Játékshow. 10.35: Ked­ves Bili bácsi. 11.00: Egészségügyi ta­nácsok. 11.25: Szépségápolási taná­csok. 11.45: A dzsungel foglyai. 13.00: TsMxitik. 13-30: Kaliforniai klán. 14.15: A Sprlngftofdsk történ**. 15-00: Kedves Bili bácsi — családsorozat. 15.30: Játssz velünk! 15.43: Üzleti hírek. 16.00: Ultraman — Titkos énem — amerikai sorozat. 16.30: A hétmillió dolláros nő — amerikai sorozat. 17.10: Játékshow. 18.00: A doktor kórháza. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider - akciófllmsordzat. 20.15: Karate-tigris — hongkongi akció­film. 21.55: Explozív. 22.50: A nagy zabá­lás olasz—francia film. 01.00: Knight Rider. Rádió Kö nyv-jo Iző KOSSUTH 8.05: Hangszemle. 8.20: Szonda — Tu­dományos magazin. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05-11.00: Napközben (Élö). 11.10: Népdalok, népláncok. 11.30: Őse­ink kertje. Erdély - Részletek Cseres Tibor regényéből, folytatásokban — 8. rész. 12.45: Intermikrofon - Zenés szomszédolás. 13.05: Klasszikusok dél­időben. 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Ezredforduló — A Rádiószínház doku­mentummühelyének műsora. 16.00: Ti­zenhat óra - Hírmagazin. 16.15: Muzsi­káló természet. 16.20: Vesszőparipánk — A cselgáncs. 17.05: Politikamentes tudomány? 18.00: Esti Magazin. 18.30: Háttér. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk — Művészet- és mü­velödéskritika. 19.50: Hajszélgyökerek. 20.05: Sokszemközi az egészségről. 20.34: Legenda és valóság - Száz éve született Benjamlno Gigli - (XII/3.). Középhullámon: 21.05: Mátyás király halálának 500. évfordulóján. Az URH­sávon: 21.05-21.59: Közvetítés a Ma­gyarország-Bulgária |égkorong világ­bajnoki mérkőzésről. 22.00: Hírvilág — Hírek - tudósítások - kommentárok ­sport. 22.30: Rádiókabaré Kft. 23.32: A kolozsvári Magyar Opera története. PETÓFI 7.35-7.57: Sportreggel. 8.05: Rivalda­fényben — Eisemann Mihály. 9.03: Tár­salgó — Ötvenhét perc Irodalomkedve­lőknek. 10.00: Operettkedvelöknek. 10.50: Versarchívumunkból. 11.03: Helykereső — Esélyekről, lehetőségek­ről — fiataloknak. 11.20: Apró-cseprő — gyerekekről. 11.40: KI kopog? - A Gyer­mekrádió műsora. 12.00: Asztali mu­zsika. 13.03: Popzene sztereóban. 14.00: Betütenger. 15.05: Csúcsforga­lom (Élö). 17.03: Tárcsázz! 17.30: Hely­keresö — Esélyekről, lehetőségekről — fiataloknak. 18.30: Pop-regiszter. 19.03: Táncházi muzsika. 19.30: Daráló — Foly­tatásos ifjúsági történet. 20.00: Heavy metál magazin (Élő). 21.03: Jegyzet. 21.13: Rólunk van szó! 21.20: Nótaked­velőknek - Muzeális felvételek. 23.03: Sporthíradó. 23.10-00.14: Zeneközei­ben a magnósok SZEGED Szentes 68.29 MHz - Szeged 94,9 MHz 1990. április 4., szerda 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteor., útinform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről - az ügyeletek jelentik. 6.30: Hírek, lap­szemle (Kossuth) - Miről ír a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délma­gyarország. 6 45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-al­földi hirek, tudósítások, programajánlat. - Műsorunk tartalmából: 15.43: Üzleti hírek. 16.00-18.00: RÁDIÓ SZEGED. A Magyar Rádió Szegedi Körzet) Stúdió*­Rák szolgáltatói" "— Nyiró József: Isten igájában. Nyirő 1919 októberében kilé­pett az egyházi rendből és megházasodott. Megvásárolt egy malmot, egyedül rendbe hozta, s mint molnár dolgo­zott. A könyv életének e moz­galmas részével, sorsfordító élményeivel vet számot. Rákóczi László naplója a Magyar Hírmondó című soro­zatban jelent meg. ..Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van" címen jelent meg az 50-es évek körüli do­kumentumokat, leveleket és archív felvételeket tartalmazó összeállítás. Hudy Zoltán: Párt Rend Őr­ség. A mottóból szabadon: Osztálykiránduláson a Sza­badság szobor mellett elha­ladva megkérdezi a tanár néni, hogy a pálmaág helyett mit raknának a szobor feltar­tott kezeibe, és akkor mi lenne a címe? Móricka válaszol: — Én egy halat tennék a kezébe és az lenne a címe, hogy „Na, ezt jól kifogtuk". Szép versek '89. A kötet a hagyománynak megfelelően keresztmetszetet ad költésze­tünk állásáról. Tőke Péter: A kocka ha­talma. Csonti és Gabesz meg­fejtik a Rubik-kocka titkát és ezáltal különös képességek birtokába jutnak, s kezdődik sci-fibe hajló kalandjuk. Józsa György Gábor: Fe­< A szatyma/i ÁFÉSZ varróüzemébe vezetésben jártas, gépkocsival rendelkező üzemvezetőt k Fizetés megegyezés £ szerint, r ÁFÉSZ. Szatymaz, C Felszabadulás u. 5. S Telefon: 73-422. < V renc József zászlai alatt (1849-1914). A könyv elme­séli e kor történelmét és be­mutatja a hadsereget, szép szí­nes képekkel spékelve. A Korszerű történelem érettségizőknek és felvételi­zőknek című sorozat két kö­tete: Draskóczy István: A ma­gyar nép története 1526-ig. Poór János és Nyári Gábor munkái: Nyugat-Európa és a gyarmatbirodalmak kialaku­lása (1500-1800). Kukorelly Endre: Én senki­vel sem üldögélek. „Ki nem gyanakszik arra, ami / van. Mert elértem amit nem szokás / egy trolit" — a költő Úr 3. kötetéből. Mit és hol tanuljak? Közép­iskolai pályaválasztási kézi­könyv. De nemcsak az intéz­mények nevét és címét köz­lik. hanem általános tudniva­lókkal is ellátják az érdeklő­dőket. P. Sz. UJ SZOLGÁLTATÁS! A Tisza Volán megkezdte HIRDETÉSGYÜJTÉSI tevékenységét. Olvasóink az alábbi he­lyeken is feladhatják hirdetéseiket: Szege­den, Csongrádon, Hód­mezővásárhelyen, Ma­kón és Szentesed az autóbusz-pályaudvarok utazási irodájában, valamint Kisteleken a Petőfi utca 8. sz. alatt, a Volán személyforgalmi részlegénél. IPARVÁLLALAT KERES szervezésben, számítástechnikában jáitas munkatársakat IBM XT—AT gépeken futó rendszerek fejlesztésére, üzemeltetésére, felsőfokú iskolai végzettséggel. FELVESZÜNK gépírni, gyorsírni tudó, számítógépes szövegszerkesztést vállaló adminisztrátort Jelentkezés részletes szakmai önéletrajzzal 1990. április 15-éig „Vásárhely" jeligére a Magyar Hirdető vásárhelyi kirendeltségén. A Csongrádi Vörös Csillag Mgtsz 1990. április 7-én, szombaton délelőtt 9 órakor gépárverést tart Helye: Csongrád, Tanya 311. (Pap-tanya), gépműhely. Eladásra kerülnek: MTZ—50 erőgépek, pótkocsik és különféle munkagépek. / Délép 7 Gépkocsi- és kiskerttulajdonosok, figyelem! — Hétvégi házak, — szerszámos kamrák, — garázs térelemek KEDVEZŐ ÁRON KAPHATÓK! Keresse fel értékesítési irodánkat. Címünk: Délép Ipari Centrum Szeged, Budapesti út 8. Telefon: 62/13-644,137,134-es mellék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom