Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-13 / 87. szám

1990. április 13., péntek 5 LÁTLELET Egy erőtlen lépés Mit tehet az újságíró, ha riportjával elkészülve az, utolsó simításoknál arra kérik: felejtse az egészet el! Mit tehet az újságíró, ha ezt éppen azok óhajtják így, akiknek segíteni szándékozott irományával. Akik a helyszínről már elmenekültek, még tán vállalják — noha név nélkül — a történetet, de már csak azoknak ártanának, akik maradtak, s akik továbbra is kiszolgáltatottak és megfélemlítettek, ők azok, kik nem mernek emlékezni a közeli múltra. Az újságíró ilyenkor egy erőtlen lépést tehet, megírja a történetet úgy, hogy legalább ne ártson azoknak. akiknek érdekében vágyott szólni. Ezért hát imigyen kezdi a „mesét": Történik valahol, egy magát európainak vágyó ország kisvárosában, egy embe-hez méltatlan, riasztó küllemű, a „humánum nevében" teremtett munkahelyen. Akik itt dolgoznak, a maradék erejükre, képességükre támaszkodva próbálna!: némi rokkantságinyugdíj-pótláshoz jutni. Nemrég még kétszer annyian voltak, mint ahányan ma. Akik ép idegekkel kibírták, elmenekültek másik munkahelv-e. Vannak, akik idegösszeroppanást kaptak a harcok és a megaláztatás súlya alatt. Az évekig tartó állandó bizonytalanság és fenyegetettség könnyen kikezdi az idegeket, kivált a rokkantságuk miatt érzékenyebb embereknél. Megnyugvásra pedig nem ígérkezett remény. Míg az egyik vezető botrányos úton távozo't — s bár az őt követő szép ígéretekkel érkezett —. semmi sem változott. Munka hol volt, hol nem. Rettegés, fenyegetés, ordítozás, a felszámolással riogatás azonban sohasem hiányzott. Az ütközések megoldására hivatott gyűlések utólag elkészített — enyhén szólva módosított — jegyzőkönyve; a tagság érdekeit védő főkönyvelónő befeketítése, fegyelmije; a fel nem használt, pályázat útján nyert támogatás; , az örüljenek, hogy még dolgozhatnak" sűrűn hallott fenyegetése; feszültség, robbanásveszély. Mindez jellemezte az utóbbi -»v már-már elviselhetetlen kálváriáját. S most egy új vezető, akit a közösség kénytelen elfogadni, mert választási lehetősége nincs, mert kiszolgáltatott és megielemlített. Tökéletesen magára hagyott, egy, a rehabilitációról oly szép és hangzatos elveket zengedező orszigban. Ott, ahol a humanista kiáltvány a többi között imigyen fogalmaz: „A rehabilitáció pontosan arra hivatott, hogy az egészségében megrokkant: ember a hátrányt minél jobban és könnyebben kiküszöbölhesse s maradék képességei hasznosítására ösztönözze, a harmonikus élet útjára segítse." A messzi tengeren túlon, az évszázad elején már törvény szabályozta a foglalkozási rehabilitációt. Nálunk a mai napig csak rendelet írja elő. De ez lenne a kisebbik baj. A súlyosabb, hogy se szakember, se működőiképes intézményrendszer. A senki földje e tömegeket érintő nemzeti gond gyógyítása. Ezért lebegnek a légüres térben, ezért lehet gátlástalanul és büntetlenül még inkább kitaszítani óket. Pedig mindannyiunknak van egy téglája a rehabilitáció képzeletbeli védőfalán. Ma Magyarországon 400 ezer rokkant él. Az elmúlt évtizedben pedig megkétszereződött a pszichés; betegség miatt leszázalékoltak száma. Eme őrült világban perc sem kell, hogy csonkuljon test, vagy a lélek, s a ma még egészséggel bíró — holnapra egykönnyen lehet rehabilitációra váró. Kalocsai Katalin CSILLAG A MÁGLYÁN Kényszer és aktualitás Orpheus ismét köztünk Ha alászállunk az alvilágba, rémülten láthatjuk, hogy költő és olvasó együtt vonaglik a birodalomban. Akár itt fönn. Viszont itt fönn az olvasó — az a kevéske — már egyre ritkábban számol a költészettel, a költőkkel. Ám a költő meg kedvelné azt a helyzetet, hogy számolhat az olvasóval, és nem csak a füvek, a fák meg felhők hallgatnák, mit és hogyan gondol a XX. századdal — így a végét járva. Különös ellentmondás, hogy míg az olvasói körök igen szűkre apadtak, addig mostanában egyre-másra új irodalmi folyóiratok, periodikák jelentkeznek. Ennek oka valószínűleg nem annyira az olvasók „követelése", mint inkább az írók, költők köreinek belső igénye. Mert úgy tűnik, ez az egyetlen lehetőség, hogy az újonnan született művek publikálhatók legyenek, illetve átmentsék írásművészetünk abba az időbe, melyben remélhetően újra éled az irodalom iránti igény. Miskolcon — a Napjaink című folyóirat mellett új, negyedévenként megjelenő Orpheus címre hallgató periodikával gazdagodott az irodalmi közélet. A márciusban megjelent első szám — Jenei László szerkesztéséber — főként színvonalas verseket tartalmaz (Parti Nagy Lajos, Márton László, Marno János, Zalán Tibor, Tandori Dezső, Szilágyi Akos, Garaczi László, Háy János, Szerb Máté, Kemény István). Kukorelly Endrétől Al-vigjátékot olvashatunk. A Körkérdés címszó alatt Balassa Péter és Mészöly Miklós válaszol a következő három kérdésre: „1. Hisznek-e a mai alakjában megmutatkozó európai (magyar) kultúra fejlődésének lehetőségében; 2. ha nem: milyennek képzelik az emberiség (magyarság) jövendő útját, és 3. mi a szellem vezéregyéniségeinek feladata e történelmi válság idején?" Angelus Silesius: A Kerubi Vándor című versét Kurdi Imre fordította. Petri Györgyről Keresztury Tibor, Krasznahorkai László, Az ellenállás melankóliája című könyvéről Porkoláb Tibor, Mészöly Miklós hetvenes, nyolcvanas években született prózáiról Szentesi Zsolt, Várady Szabolcs verseiről Simon Attila írt tanulmányt. Illusztrációként Szalay Lajos grafikái szolgálnak. Az Orpheust az Űj Kilátó Irodalompártoló Egyesület alapította Kazinczy Ferenc folyóiratának 200. évfordulóján. Ára: negyven forint. Podmaniczky Szilárd Nem lehet kétségünk afelől, hogy a világot a szó, a beszéd mentheti meg. Megmenteni ? A szerteszabdalt Kelet-Európa egyik legelnyomottabb s legnyomorúságosabb fertályából érkezett a szegedi Kisszínház deszkáira a megmaradásnak ez a nyomasztó és elszemélytelenítő kényszere Sütő András Csillag a máglyán című darabjának képében. Keserű és fojtogató aktualitás kísérte. Kényszert emlegettünk az imént — nem véletlenül. Többször elhangzik ez a szó a darabban, ám a kényszerűség torzító hatása a mű létrejöttének, az alkotó folyamatnak is éppúgy szerves része volt, mint a dráma ábrázolta történelmi problematikának. Kényszer működött tehát kívülről és belülről. Sütő drámája verbálisan elképesztően „erős". Ez a költőiség stíluseszközeit is bőven felhasználó „monumentális nyelv" aztán monumentálissá emeli a két főiszereplőt, Kálvint és Szervét Mihályt is, akik e „növekedésben" elvesztik adekvát emberi formáikat, elvesztik személyességüket, miközben egymásnak feszülő ideákká, kivonatokká, eszmékké válnak. A mindenkori történelmi parabolák problematikája ez a tömbszerű sterilitás. A szereplők állnak egymással szemben, és beszélnek. Moralizálnak. Az alakok az író szócsövei, igazából nincs arcuk. Beszédjük van. Ennek a beszédnek kellene megmenteni — vagyis kimondani — a kettéhasadt világot. A mi világunkat is, ami a miénk Sepsiszentgyörgyön, Szegeden, vagv Újvidéken. A kimondás kényszere a megmaradás kényszere. A szó pedig, hogy ott és akkor — a dráma születésének helyén és idejében Erdélyben — valóban 1$ qpi^gp ff * Vwjjjá \iniiS>hiii H Hbs^vI ^m i t, ^B 1 H B 1 BBtV m 1 M * § 1 H ^m i t, ^B 1 H B 1 BBtV m 1 M * ill Képünkön a Szervét Mihályt alakító Szélyes Imre és Ory főínkvizitor — Kárpáti Tibor — jelenete látható kimondható legyen, történeti teret keres, és persze talál. Ez az ötszáz évvel ezelőtti történet üzen a ma emberének. Üzen. Nem ábrázol, tükröz avagy szembesít, hanem üzen. Mert ember eszmével nem szembesülhet. És mi Sütő darabjában nem emberek, hanem eszmék harcát látjuk. Tudjuk jól, abban a történelmi szituációban másképp nemigen lehetett megszólalni — a szabadverset például betiltották az utóbbi esztendők Romániájában —, ám mégis látni kell a csapdát, mely fogva tart írót és közösséget. Illés István rendezése pedig kénytelen behódolni ennek az eszmék diktálta monumentalitásnak — mindezt azonban igen mértéktartóan, biztos kézzel teszi. Ami monumentális, statikus. A statikusság jegyében rendeztetik be a színpad, az indító jelenet kivételével tán mindig az adott hatalmi viszonyokat tükrözi. Kiegyensúlyozott színészi játékokat láthattunk kedden este. Sinka Károly Kálvinja erőteljes, jól megformált. A legjobb alakítás egyértelműen Szélyes Imre Szervétje, mert ő a legemberibb. Sütő ennek a figurának ad a legtöbb lehetőséget embernek maradni. Szélyes ezt borzongásaival, félelmeivel és lelkesedésével maximálisan kihasználja. Kárpáti Tibor Inkvizítora alkatilag telitalálat. Kovács Zsolt minden hatalmat kiszolgáló bürokrata írnoka úgy rezzen össze, sápad el, ahogy azt a valódi félelem és emberi kisszerűség d ktálja. Csíkos Gábor Farelje épp olyan gonosz és elvakult, amilyennek lennie kell. A Hitnyomozó Jakab Tamás ostoba ravaszsága is jól sikerült megformálás. A legtöbb veszélyt Ideiette szerepe rejtette, Dobos Katalinnak sikerült elkerülnie az érzelgősség csapdáit. Dal Óvoda már van... Szerkesztőségünkbe tegnap levél érkezett dr. Szilvásy László, Partizán utca 23. szám alatti lakostól, aki az egyházi iskolák, s óvodák jövőjéért aggódik. „A még most is hivatalban levő kormány 1989. nyár végi intézkedése viszszaállította a szerzetesrendeket jogaikba, mely önmagában már annak igényét vetítette előre, hogy az egyház iskolafenntartó tevékenységét az addigi szűk keretből kitörve, bővíteni kívánja, hiszen a szerzetesrendek nem Ikis résziben tanító feladatokat látnak el, s működésük engedélyezése nyilvánvalóan tanítási lehetőségük megteremtését is megkívánja. Legkésőbb tehát tavaly nyár végén, ősz elején nyilvánvalóvá vált, hogy az egyházak részéről sürgető igény fog felmerülni iskolák iránt. Ennek megfelelően 1989. őszén Szegeden is igénnyel lépett fel a katolikus egyház iskolák vissza- vagy átadása iránt, melynek során mind a megyés püspök, mind a Katolikus Értelmiségiek Szövetsége tárgyalásokba kezdett az illetékes állami, helyi hatóságokkal e kérdésről. A tárgyalás alapja megteremtése érdekében felhívást adtak ki még az ősz folyamán részben arra, hogy pedagógusok jelentkezzenek, akik katolikus iskolában tanítást vállalnának, részben arra, hogy szülők jelentkezzenek, akik gyermeküket ilyen iskolába kívánnák íratni. Mindkét felhívásra már akkor jelentős számú jelentkező volt. A tárgyalások el-elakadása miatt a megyés püspök úr a közelmúltban újabb felhívást bocsátott ki, melyben mindössze néhány r.apos határidővel kérte ismételten jelentkezését azon szülőknek, akik gyermeküket katolikus iskolába kívánják íratni (s ugyancsak katolikus óvodába), hogy a rendelkezésre álló létszámadatok alapján folytathasson érdemi tárgyalást a város illetékes hatóságaival. A felhívásra több száz gyermek szülője jelentkezett, airnj bizonyossá teszi azt, hogy katolikus általános és középiskola indulása esetén azok teljes létszámmal feltölthetők lennének — hiszen megfelelő határidő mellett az eddigi jelentkezettek többszöröse tudna jelentkezni. Ezen adatok birtokában folytatott tárgyalások során azonban a város illetékesei mindössze egy óvoda átadása tekintetében mutattak hajlandóságot az igény kielégítésére, imíg az iskolák iránti igényt csak 1991. őszére voltak hajlandók kielégíteni, mondván —, s ez okozza mérhetetlen felháborodásomat, s képezheti vita tárgyát — az idő már rövid arra, hogy 1990 őszére átszervezzék bármely iskola tantestületét, illetve tanulóit." * Érdeklődésünkre a városi tanács művelődési osztályának munkatársa elmondta: eddig két óvodát adtak át az egyháznak A Szabadság tériben (Alsóvároson) 75, de ha szükséges 100 gyermeket ás el tudnak helyezni egy másik, a lakótelephez közeli óvodában pedig 55 kisgyermek fér majd el. Az utóbbi intézmény mostani óvodásait az Északi városrész Il-es és a Tarján II. számú óvodába próbálják áthelyezni. A tanács és az egyház továbbá 8 iskola visszaadásáról tárgyal. A város nem zárkózik el az egyezkedés elől, de miután a jövő tanév úgynevezett munkaerőgazdálkodási terve már kész, csalk 1991-ben tudják megnyugtatóan rendezni az egyházi oktatásban részit venni kívánó tanárok és diákok ügyét. Gyulay Endre megyés püspök hasonlóan nyilatkozott. Elmondta: az egyház nincs még kellőképpen felkészülve arra, hogy már idén ősszel indítsa az iskolai oktatást. Szerinte az egyezkedések a városi tanáccsal megfelelő ütemben és hangnemben folynak. (Véleményünk szerint az egyházi oktatás és nevelés ügyében sok múlik majd azon, hogy az új kormány milyen intézkedéseket hoz és főleg, hogy milyen gyorsan.) P. E. Tyúk a híradóban Rejtélyes dolgok történnek a TV-Híradó stúdiójában. Valaki még kezdés előtt odatesz a műsorvezető asztalára egy monitort. majd az első filmbejátszás ideje alatt elviszi onnan. A bemondónak még ránézni sincs ideje, mert hipp-hopp máris eltűnik. Igaz, hogy nem lehet rá nagy szüksége, mert fejből mondja az összes koalíciót, elhatárolódást, hátrányos megkülönböztetést. (Mi persze tudjuk, hogy azért ő sem olyan okos, és a súgógépről beszél > Ez a monitoros dolog elég titokzatosnak tűnik. Ha egyszer oda tették, miért viszik el olyan hirtelen? És ki fújja meg ilyen észrevétlenül? Hogy a műsorvezető nem figyel oda, az még rendben van, ő a képriporttal van elfoglalva. De a többiek ott a stúdióban ... Igazán elcsíphetnék már egyszer! És mire kell annak, aki elviszi ? Számítógépezni támadt kedve egy kicsit? Viszont mentségére szolgál, hogy eddig még mindig visszahozta másnap estére. És ha elkésik? Ismerőseim azt állítják, hogy az egész csak a gép oldalára írt számítástechnikai cég reklámja. Ha igazuk van, félek, hogy elszabadul a pokol. Ezek után nem lepődhetünk meg, ha a műsorvezető két mondat között laza csuklómozdulattal az eléje készített nagy pohár vízbe pottyant egy pezsgő tablettát (a szükséges plussz). Előbbutóbb azt megszokjuk, hogy időnként egy pihés kiscsibét húz elő a zsebéből (az otthon melege), vagy a szemünk láttára golyózni kezd az asztalon, miközben egy kedvesen káráló kotlós totyorog előtte (a bank, amely igazán közel áll önhöz). Ha a tyúk műsoron "kívül oda is tojik egyet (tojást), még jól is jöhet a tévéseknek így húsvét előtt. (nyilas) A Délalföldi Pincegazdaság Gutenberg u. 23. szám alatti szikvíztelepén, a vállalat által palackozott termékeket (bor, üdítő, vermut) kedvezményes áron árusítjuk minden szerdán 12—17 óráig, minden pénteken 10—17 óráig. A Dél-magyarországi Regionális Gazdasági Kamara PÁLYÁZATOT HIRDET kreativitást és önállóságot igénylő, osztályvezetői besorolású titkári munkakörre FELTÉTELEK: Közgazdasági egyetemi vagy mérnök közgazdászi végzettség, igazolt nyelvismeret, legalább 10 év vállalati és 5 év vezetői gyakorlat. A pályázatokat részletes szakmai önéletrajzzal és a végzettségeket igazoló okmányok másolataival, a hirdetés megjelenését követő két héten belül a Dél-magyarországi Regionális Gazdasági Kamara címére: Szeged, Pf.: 524, 6701, kérjük megküldeni. Érdeklődni: a 62/21-512-es telefonszámon lehet.